|
2020-02-18 10:44:11, kedd
|
| |
| |
Hála és memória
A lélekember -empataként- az utolsó falatját megosztja másokkal, de csak abból a gyümölcsös tálból kínál, adakozik, amit saját munkája gyümölcseként termel meg. Kevés dolog van, amit utál, ezek mégis a hálához kötődnek. A hangos adakozás Júdás ezüstjének csörgését juttatja eszébe, míg a csendes, a cselekvő szeretetet örömét ismerteti meg a jótevővel. A lélekember adományai nem köteleznek hálára. Valamit adni, valamiért kufárkodásnak tartja, jót tenni háláért, pedig érzelmi zsarolásnak. Gondoljunk bele milyen lelketlen lekötelezni bárkit azért, mert a szükséget szenved, és segítségre szorúl, egyenesen undorító.
Sajnos a való világunkban ez máshogy működik, ugye ismerős az ,,emlékszel még?" kérdés, viszonzásra váró elhangzása, sunyin -emlékeztetve egykori kéznyújtásra, adakozásra, vagy segítségre- örök hálára kötelezve bennünket, meglopva szabad-akaratunkat, másoknak ajándékozni vágyó bocsánatunkat, bizalmunkat- kisajátítanak bennünket, hálára kötelezve, átveszik az életünk felett az irányítást, megalkuvásra kényszerítve, törik meg önállóságunkat. Diktálnak, mit kell tennünk, mit nem szabad, kivel tarthatunk kapcsolatot, kit kell megtagadni, szenvtelenül, látványosan megalázni, bizonyítékot is kérnek a teljesítésről, hálájuk zálogaként...
Gondoljunk bele hányan élünk meg hasonló helyzetet kapcsolatokban, házasságban, munkahelyen. A lélekember sem kivétel, háláként egész életét feláldozhatja, benne ragadhat, szolgálatával képes fizetni egykori ,,jótevőjének". Az ő esete annyiban más, hogy szándékát, akaratát, nem befolyásolhatják, lelki szabadságát megtartja. A lélekember adni szeret, mindenét megosztja másokkal, olykor felajánlja az életét, vagyonát egy arra érdemes embernek, akiben megbízik, szeret. Számára a pénz nem érték, saját maga és szeretettei megélhetésének-, egészségmegőrzésének, gondoskodó, óvó szeretetének biztosának eszköze. A harács távol áll tőle. Az ő ajándéka, ha ajándékozhat.
A lélekember, olyan szolgalélek, aki saját maga írja ,,munkaköri leírását" és lelke szabadságának határait ő rajzolja meg.
Ezt kapta teremtőjétől, hiszen másokról gondoskodni a legszebb feladat. A lélekember nem kér köszönetet, segítségét nem köti feltétekhez, hálára nem kötelez. Egyetlen, amit elvár, a tiszteletet, ami minden embernek kijár.
Ha már mindent oda adott, mégis figyelmével, jóságával visszaélnek, - hazudnak, kijátsszák, felhasználják, másoknak koncként oda dobják-, akkor tagadja meg örökre szeretetét. Nem lesz bosszúálló, gyűlölni képtelen, csak szép lassan eltávolodik azoktól. akik szeretetére érdemtelenek, kiírja őket az életéből, segítségére azonban továbbra is számíthatnak. A lélekember sokat tűr, szokták mondani a “hátából is szíjat hasíthatnak", megalázhatják százszor, sérthetik, kódolt üzenetekkel ostorozhatják, de egyet nem tehetnek vele, meg nem zsarolhatják, ez paradox hatást vált ki belőle. Az érzelmizsarolást a lélek agóniájának tartja.
A lélekember emlékezete kiváló, jegyzetfüzetként működik, ezüstkorában is visszaolvas a múltban, ugyanakkor rendelkezik olyan képességgel, hogy egyes részeket tudatosan kiradírozzon, azonban ezeket a részleteket is bármikor elő tudja hívni. Akit egyszer látott, megérintett, anatómiai pontossággal -szellemi kezeinek- újjaival letud követni. Sejtjeiben megérzi, megéli megfogant utódok lenyomatait. A lélekember végtelen szeretete talán innen adódik. Ragaszkodása, őszinte, akkor is, ha kifelé -védekezése gyanánt- máshogy látják. Hidegséggel, ridegséggel palástolja igazi érzelmeit, pergamenvékony védőburka miatt, nagyon könnyen sérül.
A lélekember sokkal többet tud, mint, amit bárki feltételez róla. Ezzel soha nem él vissza, fel nem használja saját érdekei javára, hasznára. Benne mindig megbízhatunk, diszkréciója az egyetlen gazdagsága, azonban nem ajánlatos másoknak sem visszaélni vele, mert örökre elveszíthetjük szemelől.
Folyt. köv. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Online
