|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
2020-02-20 17:20:41, csütörtök
|
|
|
Zelk Zoltán - Hegedűszó
Hegedűszó, hegedűszó
hegedű édes zokogása
az a mély hang, a fekete
s a vékony fehér cérnaszála.
Te muzsikus! Varázstudó!
Kezedben vonó: varázspálca.
Egy mozdulattal fölfűzöd
mindünk szívét e cérnaszálra.
Egymáshoz fűzve így ülünk.
Fölöttünk száll, suhog a dallam.
Az ismerős! mit úgy tudunk!
s nekünk mégis kimondhatatlan.
Mi torkunkban, nyelvünkön ég
de nincs hatalma rajta szónak
amit csak a négy húr felel
a híven faggató vonónak.
A dal, mely csecsemőkorunk
s az öregség hólepte tája
hová talán el se jutunk
de lelkünk mégiscsak bejárja.
Múlt és jövő két szárnya zúg
suhog fölöttünk a teremben -
s amikor végül is lehull
egy pihéje arcomba lebben.
Fölrezzenek. Szemembe süt
kigyúl a való, mint a lámpa.
De szívemben még búg tovább
a szomorúság boldogsága....
|
|
|
0 komment
, kategória: Zelk Zoltán |
|
|
|
|
|
2020-02-20 17:04:40, csütörtök
|
|
|
Bánki Éva - Madárcsapda
Ha van darázs-, patkány- és szúnyogirtás,
akkor előbb-utóbb rájár a rúd a turulokra.
Már csak az a kérdés, hogyan. Bottal, méreggel,
nyíllal, puskával, ágyúval, tankkal, vonalzóval?
És hova tegyük közbe az Emeséket?
Küldjük őket átnevelőtáborokba?
A farkasokkal, rókákkal, sárkányokkal,
akik mind oly nagyra vannak magukkal?
Képzelettől meg nem érintett táj.
Vasrácsos ökológiai fülkék..
A célnak mindenben megfelelő börtöncellák.
Nem álmodta-e azt hajót Noé,
amin ő kötelességtudón és hősiesen
megmentette az állatok sokaságát?
Az állatok talán úgy hiszik,
a rettentő özönvíz idején
ők mentették meg Noét
és egész pereputtyát.
Azt a Noét,
aki egész életében
(mintha szerelmes lenne)
hősi, ravasz, szelíd, hazug,
szabadító állatokról álmodozott.
|
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
2020-02-20 16:54:36, csütörtök
|
|
|
Goethe : Új szerelem, új élet
Szívem, szívem, mi lesz véled?
Mért szorongsz, mint lázbeteg?
Milyen új, felfordult élet!
Immár rád sem ismerek.
A mi vonzott, nem vonz többet,
Mi gyötört, már nem gyötörhet,
Harcod, békéd min se csüng...
Szívem, mondd, mi lesz velünk?
A szép lány ifjú varázsa,
Szemében a méla tűz,
Hűséges jó pillantása
Az, mi így békóba fűz?
Hisz akarnám nem szeretni,
Szökni, a pórázt levetni:
De hiába, nem lehet,
Minden út hozzá vezet.
Így láthatlan, finom szálon,
Mit széttépni nem lehet,
A kis álnok mint egy álom
Tart lekötve engemet.
Maradnom kell bűv-körében
Kénye szerint, rabjaképen...
Oh csodás elváltozás!
Szerelem, bocsáss, bocsáss!
(1775.)
Fordította : Dóczi Lajos
|
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
2020-02-20 16:48:29, csütörtök
|
|
|
Goethe : A kedves közelléte
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már!
Fordította : Szabó Lőrinc
|
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
2020-02-20 16:41:16, csütörtök
|
|
|
Dsida Jenő - Miért borultak le az angyalok Viola előtt
Első fejezet
mely hangos szóval dicséri az erdőt, az ifjúságot és a szerelmet
Láttad-e már, milyen árnyas a sűrü monostori erdő?
Rengeteg, illatos, álmatag. Alja kirakva mohával.
Fent fényt paskol a légbe vidám-szabadon beleferdő
bükkfák zöld-puha lombkeze. Itt jártam Violával,
én egy kőre pihentem s lábam elébe hevert ő.
Tinti kutyám, okait szimatolva parányi neszeknek,
cserjék közt futosott: tán hogy ne legyen tanu pajzán
dolgoknál, mikor árnyfoltok bizseregve rezegnek
szép Violám kitakart testének hószinü rajzán
s ajkammal vonom útját száz finom árnyerezetnek.
Ó, nincs szebb a világon, mint a fehér, üde lánytest
lepletlen ragyogása a hullámzó levegőben,
lombkoronák résén mikor átüt aranyhalovány, rest
nyárnapi fény és combra, kebelre folyik le merően,
míg a sötét részekre olív reflekszet az árny fest.
Szó ami szó: sok furcsa esett meg az erdei pamlag
jószagu színes ölén. Ily cuppantó-zaju csókra
megrázkódott volna, ki félmérföldnyire ballag.
Elrezzentek a csókák. Könnyü ruhák lila csokra
ágon lengedezett s a kis ing is, mely csupa szallag.
Csók muzsikált, ölelés perzselt, forrón buborékolt
szánkon a kéj lágy sóhaja. Zsibbadt, húnytszemü mámor
ernyesztette karunkat a fűre pihenni. Elég volt.
Bokrok közt kacarászva kukucskált sok kicsi Ámor
s mint a selyem, suhogott a derűskék isteni égbolt.
Mily nagy ijedtség volt, mikor egyszercsak fura foltot
látunk s hát a fa mellől tarka tehénke tekinti
lombi tanyánkat. Odább léptek zaja: pásztora volt ott
s jött fütyörészve. Nagyot vakkantva szökött oda Tinti
s mindkettőt tovaűzte hamar. Violácska sikoltott.
Víg hahotára fakasztott engem a távolodó zaj,
néztem, amint Violám arcára is égi derű száll.
Már-már új ölelésre birizgált volna a hónalj
s combok közt csiklandva motoszkáló sima fűszál...
Ám halk, zönge harangdalt szűrt a sok alkonyodó galy.
Mennünk kellett- Várt a világ, gondjával a pénz és
számtalan otthoni nyüg. Mialatt segitettem a lenge
fodru ruhát Violára, csodálatos és meleg érzés
sustorgott ki szivemből, mintha damaszkuszi penge
gyors hasitása nyomán pirosan buggyan fel a vérzés:
Rossz lány vagy, Violám, csacsi és bizonyára parázna,
mégis telve tevéled a lelkem. Vallom a földnek
s rajta lakóknak, hogy sebeket bekötő puha vászna
vagy te szivemnek. És ha a földnek hantjai födnek,
testem nélküled ott se találna melegre, de fázna.
Csókolj meg, szeretőm, bucsuzóul a messzi-magas-tág
mennybolt alkonyi sátra alatt, aranyos kicsi villi!...
Sajgó gondolatok foga tép kebelembe, harap s rág:
Mint e varázsló, tünde, parázsló, édes idilli
nap tovasurrant, úgy fut el egyszer a szép fiatalság.
|
|
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
2020-02-20 16:34:12, csütörtök
|
|
|
Nadányi Zoltán : Szerelemről szó se lehetett
Szerelemről nem volt soha szó,
szerelemről szó se lehetett.
Néztelek csak, mint a szomjazó,
hol a szádat, hol a szemedet.
Te csak mosolyogtál furcsa kis
kék sapkádban. Volt rá komoly ok:
barackvirág vagy te, csillag is,
mind a kettő mindig mosolyog.
Mindig érted mentem, hívtalak
és te mindjárt jöttél is velem.
És bujtattak egy szót a szavak.
Azt az egy szót. Azt, hogy szerelem.
De egy éjjel arcodról letűnt
a mosoly. És akkor ott a múlt,
minden emlék, egész életünk
egyetlenegy szóra lángragyúlt.
|
|
|
0 komment
, kategória: Nadányi Zoltán |
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
2020. Február
| | |
|
|
ma: |
0 db bejegyzés |
e hónap: |
107 db bejegyzés |
e év: |
1777 db bejegyzés |
Összes: |
9716 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Ma: 123
- e Hét: 553
- e Hónap: 5845
- e Év: 64068
|
|
|