|
2020-02-04 21:00:16, kedd
|
| |
| |
AMBRUS MAGDOLNA VERSEI
Ambrus Magdolna (1959. június 2. - )
ANNAK AKI ÉRTI
Vonyítok, mint kóbor ebek,
feleségem, s van két gyerek,
mégis miért, hozzád megyek?
Spongyát dobok múltamra,
indulok is titokban.
Tiszta most az égablaka,
néhány csillag van kihunyva,
dobhártyámat hasogatja,
szírén hangod sorozata,
fejem hajtsam kispárnádra.
Vonyítok, mint kóbor ebek,
csak félpuszit, máris megyek,
Alszanak a gyerekek.
DILEMMA
Szerettelek volna jobban,
kék könnyeket nem sírna
most tollam
Szerettelek volna jobban,
de a szívem másért dobban,
leteszem
fejem a komor est ölébe,
itt a dzsungel sűrűjébe
rólad
álmodom, ha az éjpalástja
magányomban rám borul,
álmodom:
fogod a kezem és félek
kimondani azt a szót,
hogy szeretlek.
ÉLNI JÖTTEM!
Nyomorral én alkut kötöttem
nincsen pénzem: Élni jöttem!
Tegnap sebe vérzik bennem,
eredetem... megrögzötten,
Élni, élni... Élni jöttem!
Nyomorral én alkut kötöttem
nincsen pénzem: Élni jöttem!
Ellenséget is átöleltem...
győzedelmet is cövekeltem,
Cibere levest is ettem...
Isten útját követem, követtem.
Szegényeket, árvákat segítettem
diplomámmal nem dicsekedtem.
Reflexpontokat talpakon kerestem,
tudásomat Orvosoktól el-lestem,
Bánatomat tollal könnyeztem...
betegeken ingyen segítettem.
Kék könnyek szikkadnak...
durva kritikusra várva...
Kényszerülnek átdolgozásra,
ha nekem ez nem fájna...
Ki is dobtam volna a kukába,
maradjon még a fiókom sarkába!
Nyomorral én alkut kötöttem
nincsen pénzem: Élni jöttem!
Nem rettegni, s félni, félni...
hamisságokat beszélni, s
elesetteket: útporába nézni!
Élni jöttem, élni, élni!
A FÖLDI LÉTBEN
Ismerem a kegyetlen-sors
furcsa, hízelgő fintorát, hisz:
Tizenkét éves voltam,
amikor kidöntötte,
családom egyetlen
Tartóoszlopát a drága,
szerető édesanyát.
Gyertyalángban látom,
amint átöleli, árvaságtól
megtört gyermekét,
aki fohászra kulcsolja
érte a két kezét, mert
így érzi anya szeretetét.
Kegyetlen Sors!!! Ne...!!!
Ne vedd el mások szüleit,
ők legalább ismerik,
a Földi létben... legyen
részük minden szépben,
ha türelem fátyla libben,
Mindig, megsegít az Isten.
GOND...
Maradandó nyomot hagyok,
mégis űznek, bárhol vagyok.
Agysejteket megmozgatok,
EMBEREK-et ébren tartok.
Betekintek a lelkükbe,
mégsem vagyok szívük-csücske.
elinalok, mint az ürge,
alapszínem, csakis szürke.
Űznek engem, bárhol vagyok,
pedig mindig nyomot hagyok.
Konyakot is nyakalhattok,
pillanatra elillanok,
ökölcsapás után jövök,
szemetekre hálót szövök,
találkozunk rácsok mögött,
ahol én leszek az úr,
Te meg leszel: kis kandúr.
HALACSKA...
Partra dobott halacska,
sötét az ég ablaka
felhő-sereg összeguggolva:
nyirkos könnyeit, ím rád
kegyelemből hullatja...!
Fölötted az ég Ura, mosolyogva
fényes-rózsáját, most bontogatja.
Ne félj, ne félj!... Halacska,
nem az idő vasfoga,
vad hullám dobott a partra,
éppen akkor jártam arra,
Isten bizonyosan így akarta,
szükséged volt elsősegély-nyújtásra,
nem az idő vasfoga...
partra dobott halacska:
megmentett az ég Ura,
hogy miért?... azt Ő tudja.
HŰSÉGES MARADOK
Május hajnalán
szerenád kopogott
szívem ablakán
árva madár
bús dala, mint
tavasz balzsamos
ámító illata,
hullott suttogó
közös párnánkra,
így lett szívem
nyitott kalitka
árva madár
örökös tanyája,
szabad lelke
a Világot bejárja,
de hűségesen
vissza várja
szívem nyitott
kalitkája
ILLÚZIÓ...
akkor még
közös volt
a párnánk,
amikor...
Világra
hoztam
szerelmünk
magzatát.
nem én
akartam
Vasárnapi
apát!
- együtt
mondtuk ki:
az "ásót, s
a kapát"
végül azt:
..."kalap...
...kabát".
KOLIBRI MADÁRKA
Zümmög-zümmög,
hereméhek serege...
Kolibri madárkám
fölöttük körözve,
édes nektárt csőrölve,
röpült tenyeremre:
maradék kölesére
rá se hederítve,
Hűj, de nagyon...
össze van csipkedve!
Sérült szárnyát
fércelgetem...
pici lábát is,
sínbe teszem.
Madár nyelvét
nem érthetem,
vörös kölese...
tenyeremen.
Most is túljár
az eszemen!
Édes pici
"kolibri"!!!
Más nektárját,
ne idd ki!!!
LESZEK-E ÉN SZERETVE?
napernyőm a fekete
degenyeges felhők
tenyere,
sarokba szorít a
befordultság
érzete
kedvesem félmondatban
közölte:
- egyedül megy a Borvirág
Koncertre!
rám csorgott az égi
mécseseknek
kopott-fénye
tolvajként menekülve
osonva - lopakodok,
egyedül elbújok és
felzokogok, mint
láncfűrész a fenyőgerendába,
szükségem lenne
hűséges társra,
itt mocorgok hársfámnak
árnyékába,
rám csorog az éjkeserve:
Leszek-e még én szeretve?
MAJD A VÉGSŐ PERCBEN
Hideg - selymes lélekágyadba,
ne csalogass
vissza!
Zsebkendőm a bánatvirág
szirmait
issza!
Válaszom-tudom...
sovány vigasz.
de Igaz.
Kialudt a parányi, maradék
szikra, s pillám
börtönébe:
- Nem fogadlak vissza!
Zöld-fényt csókolt
bőrödre,
Csillogó lelkem - tükre,
jussak eszedbe
Majd a végső percben.
MEGBOCSÁTOM
Kín és fájdalom,
átsuhan szívemen.
Szavaid súlyát:
vállamon mérlegelem.
Margaretta szirmait,
csöndben tépegetem.
Szeret? Nem szeret?
feslett szirmok zúzott
egyvelege tenyeremen,
Pap áldása a fejemen...
szerelmünk zálogát
Búsan szemlélgetem.
Táguló pupillámon,
lelked tükre táncol.
Egy ártatlan Kapocs
ma is hozzád láncol.
Tudom: Nélkülem,
dideregve fázol, ami
Nem Bűn, azt is
Megbocsátom.
MINDEGY, HA FÁJ...
Legyen rokonom, vadidegen,
lelki-fájdalmáról beszéljen
bármilyen nyelven nekem:
én megértem, megszívlelem,
szeretetem léket üt szíveken.
Óh segíts! Óh segíts Istenem!
Minden nyelven megkérdezzem:
- unde va doare?
- hol fáj?
- kaj dukhal?
Román, magyar, romanyelven:
hiszen Egy, csak Egy az Isten!
Szólíthatod bármilyen nyelven!
Engedd, hogy megkérdezzem,
embertársaim szeressem,
fájdalmukat enyhítsem:
- nu-ti fie frica!
- ne félj!
- na dara
Világnyelvén, minden nyelven:
hiszen Egy, csak Egy az Isten,
s vezéreli minden léptem.
NÉVNAPI LEHELET!
Sándor, s tovább te mondd-ki!
három betyár atyafi...
Köszöntene valaki, de ki?
Fagyoskodtunk eleget,
nem hoztatok meleget!
Hápcsikázó gyerekek,
jéggé dermedt lehelete:
Napocskának buksija...
eltűnt, mint a kámfor,
Télkezének ostroma
hópehelyként táncol.
Virág helyett zenélek:
három betyár vándor...
Szívetekbe benézek
lélektől-lélekig üzenek.
NEVETEK NAPJÁN tüzelek!!!
Rátok... én Szeretetet lehelek,
hadd... melegedjetek... -
Sándor, József, Benedek:
Ez Névnapi lehelet!
NIKI MONDÓKÁJA
Megdádálni,
nem szabad:
lekarmol és
elszalad.
Hoppá-cuppá,
Niki baba
lovacska lesz:
Magdi mama.
Trappol, trappol:
gyenge lába,
ujjong hátán
unokája.
Hoppá-cuppá
Niki baba,
megérkezett:
Böbe mama,
most ő lesz
a lovacska.
Hoppá-cuppá
Niki baba,
éjszakás volt
Böbe mama.
Hoppá-cuppá
mindkét mama:
Niki baba
elringatja.
/gyermekvers/
ÖTVEN ÉVE
fekete gyöngyszemek
ujjaim között peregnek
üres szavakat kergetnek
ötven éve így küzdenek
gyermekeim körbe vesznek
önzetlenül szeretnek
barátnőm a Timike
méz-édes az üzenete
unokáim ott mozognak
gondolataimban mocorognak
érzem ők is szeretnek
de a fekete gyöngyszemek
csak peregnek-peregnek
integetnek nevetnek
arcomra festettek
örökös könnycseppet
igen... a fekete gyöngyszemek
hogy pergetik múló éveim
ébresztgetik kiszáradt
nyirkos fájó könnyeim
fekete csillogó gyöngyszemek:
hagyjatok békében engemet
Ő NEM VÁDOL!
Isten senkit nem vádol,
igazságot nem pénzzel
vásárol.
Isten, maga a Szeretet,
útját, ha keresed, csak
erős hittel, pőre lélekkel
tudom: megleled...!
pénzzel
soha nem vehetsz:
Szeretetet,
lehet az egész Világ
az alperesed!
ŐSBOZÓT
Nekem nem mesélt nagyapó!
Szálka volt szememben... a,
Megoldhatatlan Gordiuszi-csomó!
Fronton elkapta őt..., egy golyó!
Emlék maradt, mint hinta-ló.
Ősbozót-tűzben, égőmankó,
Teste, ma felleg-ágyban ringó.
Megsárgult fényképe, ékes ikon:
Hányszor... fényesítem titkon.
Illúziók szárnyán körözök,
Akár a tatárok meg törökök:
Szárhegy és Ditró között!
Katona ruhájába öltözök,
Olykor-olykor, hogyha fáj,
Nagyapa az égről tekint rám!
Genetikai vérvonalam, egyező
Így akarta a nagy Teremtő.
Most ősbozótban nyugszik teste
Miért nem volt golyóálló mellénye?
Talán-talán, most is Élne?!
Nekem történelemről regélne,
Erősítene, jobban a Hitemben.
Földtestének pólusaiba visszahullva,
Halál felleg-ágya
Örökre elringatta, s kiújulva...
Ím unokája, genetikai vérvonala.
Aki illúziók szárnyát bontogatja,
Megérinti Ősbozót lángja,
Kezében toll a fáklya.
PANTOMIMIKA
lábujjhegyre én emelem
Határtalan a türelem
Lábujjhegyre én emelem
Zajos estem és reggelem
Enyéimért elszenvedem
Megalázva kell remélnem
Ha színjáték az életem
Bár szeretetem gyanútlan
Még magamnak sem hazudtam
Tied mindig a végdöntés
Bár lehetnék én mennydörgés
Te meg a villámhárító
Zajtalan csöndben csábító
Lábujjhegyre emelkedve
Átkarolnál síri csendben
Határtalan szeretetben
Kivirulna belső kertem
Élni élni lenne kedvem
Vallomásom nem kritika
Talán csak Pantomimika
PÁRHUZAMOS KANYAROK
Gyermekkori emlékeim visszajáró árnya,
Ma rávetül a magányos tanyámra,
Ahol, három akácfa bólogat felém.
Még van Remény, Van Remény.
Megpihenek itt, ahol Anya
Milliószor Elfáradt, mert
Minden bánatom feloldják
A mezei virágok
Testvéreim... Megbocsájtom
Amikor bölcsőmből
Koporsót formáltatok
Játékból, temetni akartatok
Ti is, mint én... árván maradtatok.
ÉS az után jöttek a...
PÁRHUZAMOS KANYAROK.
Én nektek adtam Jussomat
Olykor-olykor, csak megpihenni
Térek haza, oda, ahol ANYA
Milliószor elfáradt
Mert, minden bánatom feloldják
A mezei virágok
Testvéreim, ma is azt üzenem
EREITEKben Ugyanaz a vér
Csörgedez és ugyanaz az ANYA
ADOTT ÉLETET nektek.
Lelketekben, ugyanaz az
ISTEN-ARC van eltemetve,
Mely nem más, mint a
SZERETET gyökere, ez
ÉLNI fog, megmarad örökre
SZÍV-ZÖREJEM...
Szív-zörejem még,
ha élni hagyna...
tenyerembe égi
manna hullna, s
kecsesebben lépnék
akkor hangyabolyra,
akár a komp a szelíden
hömpölygő folyóra, s
fájdalom hangja se
hallatszana, mert
enyhe szellő simogatna.
TITKOT CSÓKOLOK...
bennem ragadt
egy szó
kimondani volna
jó
tömör verssé
köpülöm össze
mint
asszony a vajat
hogy fel ne sebezze
ajkamat
mellyel "titkot csókolok"
VÉGSŐ BÚCSÚ
Hallom most is íntőszavát:
"Erezd lejjebb azt a szoknyát!"
Biri néni, ez a divat...!
"S vesd el azt a szivart!"
NEKI adok IGAZAT...!
Léte utolsó vonata
berobogott, s egy rokoni
Szálat ismét elszakított:
egy szál gyertyával:
Többet gyújthatok.
ISTEN VELE! ...ennyit
Mondhatok, mert...
Kiapadt könnyem,
Már nem zokogok.
Lehajtott fejjel:
búcsúzok, búcsúzok.
Beszéljen a Csönd...
én hallgatok, hallgatok.
VOLTAM...
voltam
árnyékod
követtelek
voltam
tündöklő
csillagod
szerettelek
leszek
vörösen
lenyugvó
Napocska
...ha Te
ébresztgetsz
szerelmes
szerenádot
dalolva
VISZONZATLAN SZERELEM
Léted barlangjában,
fényt akartam vinni.
egyedül,csak Neked
El akartam hinni
hogy nem vagy
barlang mélyén lapuló,
Értéktelen szürke-kőzet,
melyet betakar az enyészet.
Kitártam neked titkaim,
vígan zengtem, dalaim,
De te tova tűntél,
akár a bolygófény.
Már nincs remény.
Magány bilincse kezemen,
fájó emlékek lelkemen,
Szeretet nem üt léket
szívemen, azt hiszem
Vagy tévedtem?
Ez viszonzatlan szerelem.
ZÖLDBÁRSONYOS SZŐNYEGEN...
jött a gólya kelepelve
fítyegtettett a csőrébe
ledobott az anyaföldnek:
zöld bársonyos szőnyegére
éppen ma már ötven éve,
pőre volt a testem-lelkem
azóta már beszennyeztem:
okoskodtam, ellenkeztem
csak az "igazam"kerestem,
táncoltam és énekeltem
anyaföldem zöld bársonyos
simogató szőnyegén...
elfáradtam, újra kezdtem
apát-anyát másban leltem:
sokat sírtam, keseregtem,
míg felnőtté cseperedtem,
a gólya-mesét is elhittem,
gyermekeim felneveltem
bennük minden boldogságom
versikém is velük zárom,
kacag lelkem, hogyha látom:
mindig-mindig hazavárom.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ambrus Magdolna |
|
|
|
|
|
Online
