Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Domahidi Klára versei
  2020-03-05 22:00:39, csütörtök
 
 







DOMAHIDI KLÁRA VERSEI


Domahidi Klára ( Marosvásárhely 1969. december 18. - ) Marosvásárhelyen született, Tiszalúcon nőtt föl, s itt él ma is. A miskolci Herman Ottó Gimnáziumban érettségizett, majd Sárospatakon tanítói diplomát szerzett. 2000 óta ír verseket és prózákat. Festészettel és fotózással is foglalkozik. A tokaji Váci Mihály Irodalmi Körnek és a Magyar Alkotók Internetes Társaságának a tagja.







Rólam

Link



Link


Gyermekek számára írt versei

Link



Isten kegyelméről szóló versei (Gyöngykapu)

Link



Megzenésített versei:

Van néhány

Link



Nagyapám emlékére

Link











ANGYALI ÉRINTÉS




Megtaláltam szemedben a csillogást,
hangod lágyan futó patakcsobogás.
Mosolyod az enyém, nekem ragyog,
megérintettek az angyalok.







BESZÉLJ HOZZÁM!


Fátyolként ölel át a csend...
Hová tűnt szívemből a rend?
Eliramlott, mint szökkenő szarvas...
Beszélj hozzám, most ne hallgass!

Bíborszín varázs: naplemente.
Mért vagy távol minden este?
Az idő oly lassan ballag...
Beszélj hozzám, most ne hallgass!

Tüllszoknyás tündérek tánca -
Rám ereszkedik lelked hiánya...
Szívemből friss, zsenge fű sarjad.
Beszélj hozzám, most ne hallgass!







CSEND


Csend...
Lelkemben rejlő rend.
Vágyom...
Társam szótlan magányom.

Külvilág...
Nem zavar, nem hív, nem zilál.
Remény...
Konok, kitartó, kemény.

Könyörgés...
Elhal az izzó lüktetés.
Végtelen...
Eltörpülő félelem.

Imádság...
Hála és néma kiáltás.
Mindenség...
Rám boruló békesség.







CSERESZNYEVIRÁG


Kápráztató virágálom
minden cseresznyefaágon.
Bárányfelhők fönn az égen
haladnak a messzeségben.
Olyan üde most a táj,
rám kacsint a napsugár.
Sárga, fehér, zöld és kék,
megnyugtató a vidék.
Kicsiny csiga araszol,
egy rigó nekem dalol.
Szorgos méhek döngicsélnek,
egy rám repül, mégse félek.
Milyen ritka pillanat:
fürge gyík elém szalad.
Föltámadt a szél,
hull a sziromlevél.
Fehér szoknyás tündérek
ellepik a zöld rétet.










FIAM


Amikor kicsi volt, féltettem és óvtam,
csendben elringattam, ölemben hordoztam.
Könnyes szempilláit csókkal törölgettem,
édes meghittségben elrejtőztünk ketten.

Tapsoltunk, pörgettem, szorosan öleltem,
hagytam, hogy elbújjon, játsszon a közelben.
Szaladtunk a réten, szedtünk vadvirágot,
lassan megismerte a környező világot.

Fülembe cseng most is önfeledt jókedve,
s mennyi anekdota, nagy csokorba szedve.
Ma már nagyfiú lett, megfontolt, önálló,
mesék helyett valós józanságon álló.

Amit nyújt az élet, éljen jól majd azzal,
próbákkal birkózzék erős akarattal.
Most már hadd szárnyaljon, legyen mindig szabad,
a lelki köldökzsinór soha el nem szakad.







FOLT-KALAND


Volt egyszer egy folt,
kék tintából volt.
Valamit gondolt,
és már ott se volt.

Elindult világgá, el, tova,
hívta a kaland szava.
Megirigyelte a sárga,
utána eredt a sárba.
Megörültek egymásnak,
kézen fogva futottak.
Játszottak és kergetőztek,
míg egy kút szélére értek.
Ittak, majd tovább futottak,
apró lábaik dobogtak.
Vidám volt a kirándulás,
követték a vágy sóhaját.
De besötétedett az ég,
zuhogott az eső, kopogott a jég.
Odavolt jókedv, izgalom,
vacogva ültek egy kispadon.
Nem volt már sárga, se kék,
összemosta őket a jég.
Átfázva, elázva, prüszkölve,
zölden mentek haza estére.







HA ELJÖN A TÉL...


Mi lesz velem, ha eljön a tél,
s a csípős, zord északi szél
átfésüli a hajamat,
ott a zúzmarás fák alatt?

Mi lesz velem, ha elfogy a fény,
ködbe burkolózik a remény?
Ha a parti odvas fa némán integet?
Ki fogja elsuttogni a nevemet?

Mondd, ha megérkezik a tél,
lesz-e meghittség, s meleg fedél?
Megfogod akkor a kezemet?
Vagy csak az elmúlás integet?







HA ITT LENNÉL


Átsuhantál az életemen,
éppen csak megérintett kezed.
De reményt adtál,
mosolyt varázsoltál az arcomra.
Nevetni láttál, mint egykor, valaha...
S most láthatnád,
ahogy sírok:
Ha itt lennél...







HALLGASS A FÁKRA!


Hallgass a fákra!
Az ágak susogása,
levelek rezzenése
...földünk bús zenéje.

Hallgass a szélre!
A levegőégre...!
Szennyezett, füstös léte
életünk tükörképe.

Az esőt hallgasd!
Halk sírást hallasz?
Csorog savas könnye,
bekúszik a földbe...

Ne fogd be a füled,
hallgasd csak a füvet!
Könyörgő, szép dala
Földanyánk sikolya.

Szakadt ózonruha!
Eljut hozzád szava?
Ki itt a hangadó?
A Föld nem eladó!







HOZZÁD VEZET...


Mint ordító oroszlán, szerte jár,
de rajtam megtört a hatalma.
Megkísért, romba dönteni vágyik,
de véd Jézusom erős karja.

Szívemben nem a gonosz már az úr,
Élet született kínból, árnyból.
Ingyen kegyelmed Uram, köszönöm,
bennem élsz, felálltam a sárból.

Érezlek, szólsz hozzám, fogod kezem,
gyógyítóm vagy és menedékem.
A golgotai kereszten át
hozzád vezet a léptem.







HÓCSATA


Lehullott az első hó.
Kiabáljunk: halihó!
Örülnek a gyerekek,
a torkuk is bereked.

Süvít a sok hógolyó,
hócsatázni jaj de jó!
Fázik már a tenyerem,
össze is dörzsölgetem.

Hívogat a meleg szoba,
kifulladva érünk haza.
Isszuk a friss meleg tejet,
s körbeölel a szeretet.










INCIFINCI
. . . . . . . . . .




Incifinci kisegér,
a zsebembe belefér.
Ott szalad a garázsban,
a zsákomat kirágja.

Van itt finom eleség,
egérkének nyereség.
Egész télen vendégem,
láttam őt egy zsemlében.

Ez az egér olyan fitt,
garázsomba diót vitt.
Jó melegen öltözzél,
szép lenne, ha költöznél!







KEGYELEM


Gyermeked lettem. Érdemtelenül.
Uram, ne hagyj egyedül!
Nélküled nem tudok élni.
Segíts mindig remélni!

Ez a világ olyan rideg.
Álmaim is összetörtek.
Szétfolytak a régi vágyak:
elillantak, tovaszálltak.

Ami maradt, az is üres.
Te töltsd meg azt, mint ,,kézműves".
Formálj, nevelj, taníts, szeress:
s értelmet nyer így a kereszt.

Gyermeked lettem. Érdemtelenül.
S már nem leszek soha egyedül.
Velem vándorolsz, fogod kezem.
Tudom Uram: ez a kegyelem.







A KERESZT


Miért lenne okom panaszra?
Esedezésem Ő meg nem tagadja.
Igéje biztat, hogy nemhiába vár,
az Ő szeretete engem is megtalál.

Kétségeim is Reá bízhatom,
Tőle jut nékem is irgalom.
Bizalommal nézek a keresztre fel,
Jézus lehajol, magához ölel.







A KESKENY ÚTON


Úr Jézus, kerestél, s kerestelek,
rám talált őszinte szereteted.
Fogod a kezem és mosolyogsz rám,
kegyelmedből van égi ruhám.
Bűneim terhét elfeledhetem,
megújult lélekkel énekelem:
Te vagy a Megváltó, életemnek ura,
vár reám szentjeid égi hona.
Keskeny az út, mely a mennybe vezet,
de kinyújtottad felém áldó kezed,
s ezer baj közt is vezetsz tova,
ne hagyj el engem Uram, soha.
Rád bíztam éltem, s álmaimat,
nyesegesd szüntelen hibáimat.
Hálás a szívem, itt vagy velem,
s körbefon védőn a kegyelem.







LÉPEGET AZ ŐSZ


Lassan lépeget az ősz,
utat tör az ősi ritmus,
dallammá dobban szívemben
e konok, visszatérő rigmus.

Egy-egy nap még tüntet a nyár,
még titkolja erejét a szél,
s a fák színének karneválján
egyre fáradtabban táncol a fény.







MEGLEPETÉS


Kisiskolás voltam még, amikor ez a történet megesett. Közeledett anyukám születésnapja, és én nem tudtam, mivel lepjem meg. Az iskolában azt mondta a tanító néni, hogy ilyenkor meg kell figyelni, az ünnepeltnek mire van szüksége, minek örülne legjobban.
Így is történt. Csupa szem és fül voltam, vajon anyukámnak mire van szüksége? Egyszer csak látom, hogy anyu áll a tükör előtt, fésülködik, és közben azt mondja:
- Itt a szemem körül már megjelentek a ráncok. Lassan vehetnék egy szemránckrémet.
Nagyon megörültem, hogy íme, tudom már, mivel lepjem meg. Másnap el is mentem a boltba, kezemben az összegyűjtögetett pénzemmel. Mondtam az eladó néninek, hogy kérek egy szemránckrémet.
- Kinek viszed?
- Az anyukámnak. Most lesz a születésnapja.
- Óh, akkor nem adok neked. Ilyet nem illik ajándékba vinni!
- De miért? Neki erre van szüksége, és ennek örülne a legjobban.
- Tényleg? De anyukád még szép és fiatal. Csak megsértenéd ezzel a krémmel.
- Igen, de ő mondta, hogy ez kéne neki. Biztos, hogy ennek örülne a legjobban!
- Na jó, nem bánom. 36 Ft lesz.
Kiszámoltam a 36 Ft-ot, és elégedetten mentem hazafelé. Szépen becsomagoltam a krémet, és azt is ráírtam, hogy sok szeretettel.
Másnap kellő izgalommal vártam, vajon anyu hogy fog örülni? Átadtam az ajándékot, kibontotta. Nézegette, vajon mi akar ez lenni?
- Szemránckrém? Én már szerinted olyan öreg vagyok?







MENNYIRE JÓ...


Mennyire jó,
ha fellobban egy szikra.
Mikor a szíved
valaki kinyitja.

Beleszédülni
egy őrült ölelésbe...
Együtt kiáltani
az éj sötétjébe.

Hallgatni -
Egyszerre törni meg a csendet.
Egymásra figyelni.
Óvni a szerelmet.







MIKOR ELJÖSSZ HOZZÁM...


Mikor eljössz hozzám,
nem mondom el, milyen rideg volt a reggel.
Milyen kegyetlenül sodort a szél,
s nem tudtam, hová ejt le.
Hogy nem volt illata a virágnak,
és elnémultak a verebek az ereszem alatt.

Mikor eljössz hozzám,
nem fogod látni a könnyeimet,
s a múlt fájdalmát elrejti egy mosoly.
Ma itt járok, hol lábnyomaid
elmosta az idő, a vén koldus.
De nem mondom el,
hogy sápadtabb volt minden éjszaka,
és én a fal felé fordulva vágytam simogató szavaidra.

Mikor eljössz hozzám,
kezed érintése újra felmelegít,
és felragyognak a csillagok.
Fejét felemeli a napraforgó,
hogy lássa ő is, amint felderül az ég.
A sötét árnyak elsuhannak,
s te itt maradsz velem.
Ugye, eljössz hozzám?







NEM ELÉG...


Nem elég belőled semmi,
úgy szeretek veled lenni.
Megérezni édes ajkad,
míg a hajnal ébred, hasad.

A pirkadat leple alatt
átkarolom derekadat,
arcodon friss mosoly fakad,
gond és bánat messze szalad.

Megsimítom erős kezed,
vállamra hajthatod fejed.
Örömcseppek összegyűlnek,
kinyílik egy újabb ünnep.







NESZEK...


Nyári reggel csend dala száll,
s engem kinn a réten talál.
A természet neszezése
lelkemnek kedvenc zenéje.

Lágy szellő fülembe susog,
rozsdafarkú nekem csipog.
Kis csiga békén vánszorog,
sziromlevél rám mosolyog.

Fenyőillat erdőszélen
száll felém a langyos szélben.
Harmat csillan rózsa szirmán,
aztán elszáll napfény szárnyán.

Messzeségben magam vagyok,
kaput nyitnak csend-angyalok.
Nem kísért emberek szava...
Betölt ősi harmónia.







NÉKED ÉNEKELNI


Mennyei otthon - a legszebb álom:
hol a fény maga Krisztus, s kitágul világom.
Csodaszép, felém áradó üzenet,
Uram, áldom a Te szent nevedet.

E földi létben Te vagy oltalom,
s Rád bízom összes gondolatom.
Előtted most is nyitva áll szívem,
s széppé formálod keserűségem.

Dicséret, hála lelkemből fakad,
Te formálod meg az áldó szavakat.
Szeretnék, mint gyermek, énekelni néked,
s legyen szeretet és szentség ez az ének.







NYÁRI SZELLŐ, HOVÁ MÉSZ?


Parázsló ég alatt
virgonc szellő szalad.
Kitárom karjaim,
átfújja álmaim.

Forró a levegő,
jó hogy jössz, kis szellő.
Kinyitod szívemet,
üdítsd fel kedvemet!

Nyári szellő, hová mész?
Milyen kalandot remélsz?
Gyere, bújj az ölembe!
Elrejtelek örökre.







NYISS KAPUT...


A mélységből csak felfelé visz út,
vagy lenn ragadsz, vagy nyerhetsz háborút.
Van egy kéz, ki magához emel,
ragadd meg bátran, s rád gondot Ő visel.

Ha olykor mégis legyőz a csüggedés,
tudd, hogy a felhők fölött kék az ég.
Megtalál bárhol a kegyelem,
csak nyiss kaput a szíveden.







ÖRÖK REMÉNYSÉG


Egykor mint gyermeket,
az Úr értünk adta,
bűneink miatt lett
része a keresztfa.

Örök reménység, hogy
újra visszatér,
az Advent mindenkor
a szívemben él.

Angyali sereggel
majd megérkezik,
s magához emeli
hű szeretteit.







ÖRÖMÜZENET


A bűntől nagyobb a kegyelem:
Jézus ma is megszólít minket.
Nincs ennél erősebb fegyverünk,
ne dédelgessük földi "kincseinket"...
Kemény és ítéletes igékre
választ jelent arcunk pirulása,
s átformáló szereteted nyomán
sötét szívünk megtisztulása.
Áldunk téged drága Urunk,
mert betöltöd szívünk rejtekét,
s szomjúhozzuk a minden nap
üzenetként érkező igét.
S mégis szomorú olykor a lélek,
mert vannak számtalan,
kik a templom tövében vesznek el,
életük elszáll súlytalan.
De ma még bárki hozzád jöhet,
átadva bút és gondokat,
hangzik az evangélium,
s megérint hívó szavad.







ŐSI RITMUS




Leszökkent a fáról egy megsárgult levél,
újjászületést és új élményeket remélt.
Felkapta a szél, és sodorta tovább,
nem tudta, nincs nála ostobább.
Eljön majd a tél, a nagy idegen,
kinek ölében reszket reménytelen.
Fagyott járdaszélen dideregve várja,
hogy az anyai szív az ölébe zárja.
Jön majd új tavasz és forró napsütés,
de számára ez a megsemmisülés.
Aztán újra zöld lesz a fának a lombja,
s virágszirmok hullnak a frissen ázott porba.
Újra sárgulni kezd minden falevél,
ki újjászületést és új élményeket remél.







PEDIG ISMERSZ...


Értelmet nyer a kereszt:
ismersz engem, s mégis szeretsz...
Hozzád jövök, hogy ó, segíts,
bűneim súlya szétfeszít.

Vágyaim tőled elszakítanak,
pedig Te értem áldoztad magad.
Sáros lábam nyomodba lép,
és indulok, megyek feléd.

Összetört szívem kezedbe teszem,
otthonom ott lesz a tenyereden.
Hallod imám, száll a fohász,
s érkezik szent gondoskodás.

Nevelj, formálj, amint lehet,
fiad lettem, akit szeretsz.
Pedig ismersz... s tudom, Uram,
nálad Élet kenyere van.







PISLOGÓ GYERTYAFÉNY


Volt idő, mikor mustármagnál
is kevesebb hittel éltem,
s a keskeny útról hol ide,
hol oda le-letértem.

De pislogott még a gyertyafény,
nem oltottad ki a lángot,
igaz néha csak kevéssé,
de mindig parázslott.

Megrepedezett nádként
kitettem magam száz veszélynek,
de Te igazítottad lépteim,
hogy hozzád visszatérjek.

Most már rád bízom magam
Uram, teljes egészen,
S Te megfogod a kezem,
S átvezetsz ezer veszélyen.







SZENT TŰZZEL


Az első szeretet tüze
bizony nem lobog úgy,
mint egykoron.
Rakódott rá egyre-másra
langymeleg hit,
s fájdalom.

Kis parázs,
mely úgy hiányzik,
s betöltődne az az űr,
mely minden félelmet
és gyávaságot is legyűr.

Csak az a tűz, mely egykor
lobogott olyan fényesen,
azt szítsd fel újra,
kapjon lángra,
törpüljön el a félelem.

Uram, törd le
a magam köré emelt falakat,
ne lássam óriásnak azt,
mi csöppnyi kis feladat.

Hadd legyek alázatos gyermek,
erős csíra a magvetőnek,
ki termővé növekedve
ajánlja lelkét a Teremtőnek.







TAVASZI VERS


Tavasz van és virágzik a som.
Virágait mind neked adom.
Neked szól a pacsirta dala,
kicsalogat a nap sugara.

Szellő lobogtatja hajadat,
cirógatja holdfény arcodat.
A természet neked újul,
esőcsepp is meg-megindul.

Hozzád érkeznek a fecskék,
hogy fészküket megkeressék.
Viszonzásul jókedved adod.
Mosolyod, mely mindig rám ragyog.







TAVASZI TÁNC


Hosszú, zord tél, tovatűntél...
vidd magaddal hideged!
Kipattanó rügyek között
a napsugár ránk nevet.

Hóvirágnak harmatcseppel
teli kelyhe integet,
megérkezett madárdallal
a jókedvű kikelet.

Zsong az erdő, enyhe szellő
felszárít árkot, utat,
víg gyerekhad zsenge fű közt
ibolya után kutat.

Új ruháját megcsodálja
sombokor és barkaág,
libben szoknya, lobog fodra,
táncol a sok kis virág.







TELIHOLD


A telihold gyönyörű,
selyemfényű, gömbölyű.
Ablakomon bekukucskál,
minden este hozzám talál.

Bánatomban megvigasztal,
átölel, ha túl nagy baj van.
Fénye szétterül a réten,
amikor lehajol értem.

Nagyon öreg jó barát,
éjjelente rám vigyáz.
Sosem hagyna cserben,
ringat engem csendben.

Ez az öreg jámbor
világjáró vándor.
Feltűnik ő Afrikában,
fel a Csendes-óceánban,
a Salamon-szigeteken,
Antillákon, s Budapesten.
Láthatod őt Ázsiában,
Oroszföldön, Svédországban.

Sosem alszik, nem pihen,
sétál körbe fényesen.







TE MEG ÉN


Kezedbe tettem legszebb vágyaim,
repülünk együtt a sóhaj szárnyain.
Lelked a lelkemmel összeér,
én te vagyok, te meg én.

Csokorba szedtem legszebb álmaim,
ismered már a lényem s árnyait.
Egész lelkem tudja, mi az, hogy bánat,
de éreztem ízét a boldogságnak.







A TEREMTŐHÖZ

A Föld napjára


Nyújtsd a kezed felém, Atyám,
mikor hívogat a mélység,
csak Te légy a menedékem,
és eloszlik a sötétség.

Egy picike harmatcseppben
megcsillan a fényed,
a legkisebb fűszálban is
ott rejtőzik lényed.

Te alkottad meg a Földet,
álmodtad ily szépnek,
és mi mégis pusztítjuk azt,
s elfelejtünk téged.

Bezárjuk előtted szívünk,
oly sokszor vétkezünk,
Te mégis hosszan tűrsz értünk,
s kegyelmedből létezünk.

Add, Uram, ki még nem ismer,
fogadjon szívébe,
irgalmad találja meg őt,
s töltse be szent béke.







TÉLBEN, FAGYBAN


Téli fagy ropja táncát,
szél süvölti énekét,
csillagfényű, havas úton
vacogva, fázva jössz felém.

Jégvirág fedte ablakom
messziről integet neked,
szobám melege hívogat,
sietteti a perceket.

Lélekben már itt vagy velem,
féltőn átölel két kezed,
szorosan hozzád simulva
átmelegítem lelkedet.







TÉLUTÓ


Elmúlt a tél,
pihenni tér.
De még a szél
hidegen kél.

Eső cseppen,
már megered,
madár rebben
a tó felett.

Tavaszi eső
füvet nevelő.
Reményt hozó,
rügyfakasztó.

Víg napsugár
kikandikál,
lassacskán már
idetalál.







A TÚLSÓ PARTON


Napok óta tombolt a kánikula. A nap sugara, mint parázsló égi kard perzselte a növényzetet, a fű sárgulni kezdett a szárazságtól. A kókatag levelek, kiszáradt gyökerek vízért kiáltottak. Szomjazott kert, mező. A szántóvető emberek, akik a földből éltek, búsulni kezdtek. Csapadék híján nem lesz mit aratni. Mindenki az esőt várta, de hiába. A fülledt éjszakák sem hoztak enyhülést. Egyedül a gyerekek örültek a nagy melegnek. A Maros hűs vize csalogatta őket. Jó volt belecsobbanni, önfeledten fröcskölni, úszni benne. Csak a víz jelentett felüdülést a forróságban.
Berci és Lali, a két elválaszthatatlan jó barát is a Marosra igyekezett ezen a kora délelőtti órán. Amint megérkeztek, ruháiktól megszabadulva rögtön a langyos vízbe vetették magukat. Jó úszók voltak, hiszen a víz partján nőttek föl, még édesapjuk tanította meg őket az úszás fortélyaira. Amikor kellemesen elfáradtak, a part menti óriás fák árnyékában kerestek menedéket a tűző nap elől, beszélgettek, viccelődtek. S nézték a vizet, amint szelíden simította medrét. Mintha kedvesen visszamosolyogna rájuk, s azt suttogná: barátok vagyunk.
- Te Lali! Menjünk át a túlsó partra! Janitól tudom, hogy azon a nagy nyárfán héja fészkel. Másszunk fel és lessük meg a fiókákat!
- Jó ötlet. Ne próbáljuk ki a lengő hidat? Most nincs kedvem újra összevizezni magam.
A Marosnak ezen a szakaszán nem volt semmilyen átkelő, a legközelebbi híd Marosvásárhelyen ívelt át a folyó felett, innen tíz km-re. Amikor a gázt vezették a faluba, a Maros fölött hozták át a csöveket, és hogy a karbantartó munkások dolgát megkönnyítsék, a csővezeték fölé egy kötélhidat rögzítettek. Ez nem volt alkalmas közlekedésre, tudatosították is mindenkiben, hogy használni tilos. Volt néhány gyerek, aki mégis kipróbálta, ezért Berciéket is vonzotta a lehetőség.
- Én megyek előre, gyere utánam, ha már átjutottam!
Berci felkapaszkodott a kötélre. Nagyon lassan és óvatosan tudott haladni, mert a kötél össze-vissza libegett alatta. Lali látva a szerencsétlenkedést, inkább a vizet választotta. Majdnem egyszerre értek a túloldalra. Megtalálták a fészket, de bánatukra a fiókák már kirepültek.
- Találjunk már ki valami jó mókát! Napok óta nem történt semmi érdekes. Az unalomtól fogok elsorvadni.
- Van egy jó ötletem! Te csak maradj itt a bokor mögött, akkor gyere elő, ha mondom! Jó hecc lesz! Majd meglátod, milyen jól fogunk szórakozni.
Azzal sarkon fordult, átúszta a folyót és futni kezdett a falu irányába. Laliék háza nem messze volt, bekiáltott a kerítésen. - Juliska néni! Jöjjön gyorsan! Lali fuldoklik a Marosban!
- Mit beszélsz, fiam? Mi történt? De hát tud úszni!
- Begörcsölt a teste... Vagy a szíve...? Megfullad!
Juliska néni pánikszerűen rohanni kezdett. Fájós szíve vadul kalapált, időnként nagyot hasított a mellkasában. Futott, nem törődve a fájdalommal. Nem állt meg, hátha tehet még valamit a gyermekért, akit mindenkinél jobban szeret. Az egyetlen gyermekéért, aki most nagy bajban van. Szemével embereket keresett, valakit, aki segítene, valakit, aki tudná, mit kell ilyenkor tenni. De kihalt volt az egész part, sehol senki. Már csak Istenben bízott, s egyre kérte, mentse meg a fiát. Ne vegye el tőle, még ne, ha már a világra jött, nem lehet itt vége. Semmivé foszlott minden más probléma, ami még fél órával ezelőtt is nyomasztotta. Nem számított már a nagy szegénység, a nyomorúság, csak egy dolog volt fontos, hogy a fia megmeneküljön. Nélküle mit ér az élet?
- Istenem, te segíts rajta! Én olyan tehetetlen vagyok. Segítsd a veszedelemben, mentsd meg a bajban! Én még úszni sem tudok, és olyan gyenge lettem.
- Hol a fiam?
- A túlsó parton! Ott lett rosszul!
A néni elérte a kötélhidat, futott volna át rajta, de az a nagy lendülettől kilengett, dobálta a testét jobbra-balra. Nem tudott megkapaszkodni, belecsobbant a vízbe...
Lali észrevette a bajt, beugrott a Marosba.
- Édesanyám! Tartson ki! Itt vagyok!
De ő már elmerült, elnyelte a víz. A folyó habja magába zárta az asszonyt, vasmarokkal szorította. A két fiú tehetetlenül kereste, de hiába... Várták a csodát: egy fejet, egy kezet, egy kiáltást... hátha mégis felbukkan a mélyből. De csak a döbbent csend némasága ért el hozzájuk. Egy barna fejkendőt sodort a víz egyre távolabb, s már az is a messzeségbe veszett... Lali nekiugrott a társának.
- Te bolond! Jó vicc volt? Te gyilkos! Mit tettél? Megölted az anyámat!
A két összeakaszkodott fiút egyszerre hagyta el az ereje. Elterültek a földön, fájdalmas zokogásukat messzire vitte a szél...








Új REMÉNNYEL


Feléd nyújtom kezem, Uram,
fogadj el így bánatosan.
Meggyötörten, amint vagyok,
színed előtt fejet hajtok.

Jöttem hozzád így megtörten,
kétségekkel, bűneimben.
Tisztíts meg Uram, teljesen,
tekints le rám kegyelmesen.

A mélyből szólított szavad,
s Te értem áldoztad magad.
Szívem mélyét hála járja át,
s felszakad mindenféle gát.

Rád bízom lelkem, önmagam,
s már nem bolyongok céltalan.
Te vagy a cél, a kincs, a fény,
szárnyakat bont az új remény.

Vár reám üdv, mennyei hon,
irgalmadból megkaphatom.
Megtudom azt, hogy mit jelent
kegyelmed most, s majd egykor fent.







ÚJ IRÁNY


Miért lenne okom panaszra?
Ami kell, Isten naponként megadja.
Igéje biztat, kegyelme vár,
Szent Fia ma is közöttünk jár.

Határozott léptekkel előttünk halad,
életünknek új irányt mutat.
Bűnterhed Neki, ha átadod,
megújult szíveddel áldhatod.

Országának kapuja nyitva áll,
belőle érkezik reménysugár.
Hű oltalma árad feléd,
ragadd meg kinyújtott kezét.










VAN NÉHÁNY...


Van néhány olyan titok,
mit megfejteni nem tudok.

Van néhány olyan hibám,
ha tudnám, kijavítanám.

Van néhány árva dalom...
Magányomban ezt dúdolom.

Van néhány megtiport álmom.
Csak megvalósulj! - ezt kívánom.

Van néhány sajgó sebem.
Kevésbé fáj, ha elfeledem.

Van néhány kedves emlék,
mihez sötétben visszamennék.

Van néhány merész kérdésem.
Senki nem felel rá, ha kérem...







VILÁG SZEGÉNYE


Csikorgó hideg, vacog a táj is,
zúzmarás ágon kis veréb fázik.
Süvöltő szélben hóbucka épül,
bús nyomortanya fehérré szépül.

Rozzant kalyiba hóvárrá válik,
teliholdfényben csillog, szikrázik.
Hó súlya alatt tető beomlik,
Fagykirály őrült kacaja hallik.

Távoli tanya világtól zárva
a hófogságban felmentést várna.
Vacog a kályha, áram rég nincsen,
üres a kamra, elfogyott minden.

Eláll a vad szél, hópehely táncol,
öreg apóka havat lapátol.
Gyöngül ereje, lázas a teste,
társa magánya, szomorú kedve.

Álmában tündér tüzet rak, táncol,
mosolygó arccal beteget ápol,
meleg levest nyújt feléje csöndben,
s ekkor az álom eloszlik ködben.

Beteg, éhező, nyomorgó senki,
rád már e földön nem gondol senki!?
Utolsó gyertya kialvó fénye,
reggelre nem él világ szegénye.







VIRÁGPIKNIK


Annácskával egy napon
elrepült a kalapom.
Kerestük, hogy hol lehet,
átnéztük a kék eget.

Vigasztalt a kisleány,
kezében egy tulipán.
Leültünk a szőnyegre,
s jót nevetett őkelme.












 
 
0 komment , kategória:  Domahidi Klára   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2020.02 2020. Március 2020.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 27 db bejegyzés
e év: 276 db bejegyzés
Összes: 4824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 455
  • e Hét: 1951
  • e Hónap: 19095
  • e Év: 156467
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.