|
2020-04-29 14:22:34, szerda
|
| |
| |
Meggyesi Éva
Örülnünk kellene minden percnek,
amelyet megadott az ég,
megcsodálni az erdőt, a rétet,
s szeretni mindent, ami szép.
A fodrozódó víz tükrében, mikor
még szunnyad a világ,
hallgatni, ahogy suttog az erdő,
mikor a szél muzsikál.
A patak vízben megmártózni,
addig, míg nyugalmat találsz,
s megpihenni, hogy érezd újra:
mégis csak szép a világ.
Feledni mindent, ami bántott,
temetni mindent, ami fáj,
s a legutolsó percig hinni, azt,
hogy még száz csoda vár.
Örülni kellene minden percnek,
s úgy szeretni a másikat,
tiszta szívből, hogy érezhesse:
Semmi sincs nála fontosabb.
A lassan pergő percet, mely
a homokórán átszalad
megállítani, hogy szeressünk,
amíg a hajnal éjbe fagy.
Önzetlen. Forrón. Tiszta szívből.
És legyen minden pillanat
olyan szép, hogy bármi jöjjön,
a legszebb emlékünk marad.
És ha szemünkre álomcsókot
lehel az éj, hadd mondhassuk
azt, hogy megérte.
S ha van ott álom, ezerszer
átálmodjuk azt.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Természet 1. |
|
|
|
|
|
Offline
