Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Móra László versei
  2020-05-22 21:30:04, péntek
 
 







MÓRA LÁSZLÓ VERSEI


Móra László (Zenta, 1890. október 20. - Budapest, 1944. december 29.) pedagógus, iskolaigazgató, író, költő, lapszerkesztő és művelődésszervező, székesfővárosi tanügyi szakfelügyelő. Móra István költő fia, Móra Ferenc unokaöccse.

Móra László apja nyomdokaiban haladt. Nem csak tanító, iskolaigazgató volt, költő, író, tankönyvíró, újságíró és művelődésszervezői munkássága ismert volt a két világháború között. Két verseskötete jelent meg /Álmok szekerén, Sír egy ország/. Főleg gyermekversei és irredenta írásai nagyon ismertek voltak. Mikor az első orosz csapatok megjelentek a városban, feleségével együtt megmérgezték magukat, amint azt már eleve elhatározták. 1944-ben halt meg, 54 éves volt.

Költészetében - gyermekversei többségében is - az otthon-, a család-, a szülő-, az Alföld- és a természetimádat párosul a mély, irredentizmussal átszőtt hazafisággal és Istenszeretettel. XX. század című verskötetét az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. február 26-án kelt 530/1945. M.E. számú rendeletével ,,fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtóterméknek" nyilvánította, indexre tette, s annak fellelhető példányait megsemmisíttette.








ABC


Körém telepszik sok kis liliom...
S amig meséim hallgatják, lesik:
Szivecskéiket sorba kinyitom
S beléjük rejtem észrevétlenül
Az egy-két szót, mit rám bízott a ma:
SZERETET, MUNKA, ISTEN, HIT, HAZA!







ANGYAL SZÁLLT AZ ÉGBE


Káprázatos fényes éjbe'
Egy új angyal szállt az égbe.
A többiek körülvették,
Becézgették, kérdezgették.
Adtak neki fehér szárnyat,
Kis kezébe rózsaszálat
S örvendezve vezették be
Az alkotó Úr elébe

Ült az Úr a fényes trónján,
S mint a nap a magyar rónán,
Szelíd szemmel nézett szerte
Az angyali szent serege.
Az új angyalt megcsókolta..
A szívéhez odavonta
S figyelemmel meghallgatta.
Mit kíván az új angyalka:

,,Kérlek, szépen, jó Istenem,
Hogy a földre jöjj le velem!
Országok közt egy országban,
Ahol fájó nehéz gyász van:
Gyűlölködő kósza népek
Minden álmot összetéptek
És azóta gyermek s atyja
Egymást nem is csókolhatja!

Az élete csak gyötrelem,
Kertje, földje könnyet terem.
Erdeiben rablók járnak,
Törnek-zúznak: fákat vágnak
Hősök sírját eke szántja,
A szent rögöt meg nem szánva.
Szegény ország szemfedőjét
Hamis kezek már megszőtték

Szépen kérlek, Jó Istenem
Jöjj a földre még ma velem!
Csak egy röpke pillanatra,
Csak egy nyári virradatra!
Hisz' az én jó édesanyám
Is ott lakik a Hargitán,
A kenyere száraz, barna,
Könnyekből van a só abba'!"

Míg az Úrnak szelíd arcát
Bárányfelhők takargatták:
A szemével messze nézet,
Nézte a nagy földi képet.
Lenézett a Tisza-tájra,
Marost szülő Hargitára
S azt súgta a kis angyalnak:
,,Lesz még napja a magyarnak!"







ANYÁK ÜNNEPÉRE




Aki a virágnak
Kibontod a szirmát,
Aki óriássá
Neveled a kis fát,
Aki a harmatot
A fűre leheled,
Aki a zord telet
Tavaszba temeted,
Aki örök ura
Vagy a nagy világnak:

Áldd meg jóságoddal
Az édesanyánkat!
Elfáradt kezüket
Simogasd, szeretgesd,
Napi gondok között
Biztatgasd, vezetgesd,
Szemükbe' ha könnyet
Csillogtat a bánat:
Istenem; fogd kézen
Az édesanyákat!

Ha ruhácskánk varrja,
Ha kenyérkénk osztja,
Esti lenyugváskor
Ha az ágyat bontja,
S összeteszi kezét
Mivélünk imára,
S nevedet foglalja
Csendes, hű imába:
Istenem, Istenem
Hajolj le hozzája,
S áldó két kezeddel
Áldjad, hosszan áldjad,
Az értünk fáradó
Drága jó Anyánkat!







ANYÁM


Amikor bánat égeti lelkem,
S elfojtott sírás didereg bennem:
Egy kéz nyúl felém a messzeségből,
Hogy megöleljen.

Hogyha ez élet néha rámbókol,
S szüretelek az örömből, a jóból:
Meleg jósággal hosszan, boldogan
Homlokon csókol.

Amikor munka görnyeszti testem,
Hogy kenyerünket nap-nap megkeressem:
Hite és csókja megérint titkon,
Hogy el ne essem.

Bármit teszek és bármit mond a szám,
És bármit mér az életsorsa rám,
Megérzi lelkem mindig, s mindenütt:
Velem vagy, Anyám!

Velem vagy éjjel, napok hajnalán,
Megosztozol a lelkem búbaján,
Megáldott örök szent jóságodért
Áldalak, Anyám !







ARANYKOPORSÓ

Móra Ferenc emlékének


A nap sütött. A szél meg jajgatott...
A szép Tiszára ráfagyott a bánat.
Sírtak a bokrok, utcák és a házak,
Mikor becsukták a te ablakod,
Amelyen át úgy hívtad a Napot...

A nap sütött. A szél meg jajgatott,
Mikor a százezernyi néma ember
Jajt s könnyeket virágzó szemmel
Aranykoporsód mögött ballagott,
Becsuktak akkor egy kis ablakot...

A Nap sütött. S a lágy homok
Kitárta érted ősi szent ölét...
A csend, a béke úgy borult föléd,
Mint régen váró, hívó orvosok,
Hívtak a hun és avar zsoldosok.

Aranykoporsód mindazóta őrzöm.
Aranyszívedre teszem a kezem,
És véreidnek ajkán üzenem:
Tavaszon, télen, nyáron, hosszú őszön
Keresünk téged a búzamezőkön







BÁRÁNYFELHŐK


Hányszor nézünk messze, messze,
Messze túl a tengerekre...
S édes csenddel száll a lelkünk
Messze útra.
Csókos multba
S hosszan, soká elmerengünk...

Elmerengünk egy-egy képnél,
Rövidszoknyás tündérkénél:
Milyen is volt haja, szeme?
A fényképe
Nevetése
Most is kérdi, emlékszem-e?

Hányszor hallunk egy-egy nótát,
Mi visszahoz egy szép órát,
Gyerekkori boldog táncot...
Szemek szavát...
Szívek dalát...
S véle minden tündérálmot...

Elmerengünk egy-egy bókon,
Gyerekkori csacska csókon,
Mikor azt még lopva kaptuk
Ülve körben,
Játék közben
Pirult arccal visszaadtuk...

Hányszor is hív vissza a mult!
Gyöngyös írás, régen fakult...
Egy-egy lopott, dugott levél...
Egy kézfogás,
Egy mosolygás
Most is szeret, most is beszél.

Kart a karral összefűzve,
Mint két virág összetűzve,
Milyen szép is volt az élet!
Sugdolództunk,
Csókolództunk
S felépült a fecskefészek...

Hányszor nézünk így el messze
Álomszóró napkeletre
S járunk a mult édenében...
S messze úton,
Csókos multon
Megöregszünk észrevétlen...

Megöregszünk, megtörődünk...
S amit régen lesve-lestünk:
Félve nézzük a jövendőt!
És kergetjük,
Hessegetjük
A sok kósza bárányfelhőt.

1924







BESZÉLGETÉS A FÖLD ALATT


A megdermedt föld alatt
két parányi búzamag
összesímul kedvesen. -
Az egyik szól csendesen:

,,Magtestvérem, nem jó élni.
Nem tudok már jót remélni.
Majd megfagyok! Jég a fészkem,
hátamon a halált érzem.
Elpusztulok tél fagyában,
Ó, pedig én élni vágytam.
Vágytam nőni, felszaladni,
kincses fejű kalászt adni,
aranykalászt, aranymagot,
dús kévéket, dús asztagot.

Jaj, de látom, sok szép álmom
valóra már sosem váltom.
Elfonnyadok, elsenyvedek,
új élet már sosem leszek!..."

A megdermedt föld alatt
a másik kis búzamag
kezd a szóba csendesen,
bizakodón, kedvesen:

,,Magtestvérem, ó, ne fájjon,
hogy hideg van a tanyánkon!
Van jó ruhánk, Isten adta,
megvéd ez a téli fagyba'.

Van paplanunk puha, fehér.
Nem halunk meg, ne félj, ne félj!
Jó apánk is arra intett,
edzeni kell a szívünket.
S szabad szívvel, égbe törve,
minden gátat elsöpörve,
nagyok leszünk, kincses-szépek,
kalászt ontunk dúsat, szépet.
Áldást szórunk asztalára
mindenkinek, aki árva!"

A megdermedt föld alatt
két parányi búzamag
átöleli egymást szépen
s együtt bíznak, bizakodnak
a tavaszi ébredésben...







A CENKI FÉNY

1941. Széchenyi István születésének 150. évfordulóján


A szíved, lelked, mint fényszóró fénye
Világított a sorsunk mezsgyéjére.
Beszórtad fénnyel ködlő éjszakánkat
Hitednek hívő hadserege támadt
S kiállott Véled harcok viharába, -
S bár gazdag szíved a szú marta, rágta:
Erőd, eszméid s tetteid nyomán
Kigyúlt a fény a nemzet homlokán!

Feszített mellel álltál őrt a vártán.
Tettekre készen bősz viharba álltál
S a századoknak lomha lépteit
Meggyorsították győztes érveid.
A magyar nyelvnek szárnyakat adott
A Te példád, a te akaratod.
S míg dermedtségre hoztál friss tavaszt,
Nem verted melled, hogy Te hoztad azt.

Magot vetettél szívek parlagába
Harangot vertél nagy megújhodásra,
Mert hittek szentül: ,,nem voltunk: - leszünk!"
Ha hitben, tettben átölelkezünk...
S amíg mi Véled bízón Napba néztünk,
Elégetted a szívedet miértünk...
A tested por a cenki sír alatt,
De lelked nékünk örök fény marad!







EGY KARÉJ KENYÉR




Egy karéj kenyérben
Ott a föld pora,
Ott a kelő Napnak
Ragyogó bíbora.

Egy karéj kenyérben
Ott az eső, harmat.
Ezek adtak szárnyat
A kis búzamagnak.

Egy karéj kenyérben
Ima is pihen,
Reggel s este fogant
Sok ezrek lelkiben.

Egy karéj kenyérben
Könnyek is vannak ...
Ezek az árváknak
Szeméből fakadtak.

Egy karéj kenyérben
Ember-erők élnek:
Izzadó munkája
Sok kérges tenyérnek.

Egy karéj kenyérben
Benne van minden:
Imádság, Fáradtság
Harmat, Föld, -s az Isten ...

Mindennapi kenyér
Légy te mindig áldott,
S bocsásd meg a vétkét,
Ki téged megbántott.







ERDŐBEN


Tarlott erdőnek bús avarját járom
Őszi napsugárba',
Sárga levélkék - mindmegannyi álom -
Hullanak alája...

Tavaszban fogant édes sok levélke...
Sárga, vörös csókok...
Rátok akadnak, gyenge menedékbe,
Az utazó pókok.

Szűzfehér selyem kifeszített szála...
- Mintha csak ez volna
Erdő-tündérek ezüst hajaszála,
A fákra omolva...

Ilyenkor nekem de szép is az erdő!
Istent látom benne...
Almok közt járva nincs lelkemen felhő.
- Bár sohase lenne!

1924







ÉDESANYÁM


Szíve olyan, mint a harmat:
Jóért dobog, jóra hallgat.

Ha árvát lát, megsiratja,
Kenyerét is neki adja.

Ha virágot adnak neki.
Megcsókolja, mert szereti.

Ha gyerekek állják körül:
Szeme, szíve, lelke örül.

Ha harangszót int a szellő,
Szíve-lelke imát ejtő,

Ha könnyezem s észreveszi,
Fáradt fejem ölbe veszi...

Megcsókolgat vigasztalgat,
Aztán csend lesz... Ő is hallgat...

Imádság lesz hallgatásunk
S álomszárnyon égbe szállunk...







FÉLEGYHÁZÁN


Félegyházán, kis koromba,
Játszadoztam a homokba.
Finom porát égnek hánytam,
Aranyesőjébe álltam
S szőke hajam ahogy ázott:
Kikacagtam a világot.

Félegyházán, forró nyáron,
Lepkék szálltak a virágon.
Kígyósziszről mézet loptak,
Fodormentán lustálkodtak.
S a sok lepke ahogy játszott:
Kikacagtam a világot.

Félegyházán, szeles este,
Sárkányoztunk versenyezve.
Sürgönyt raktunk a fonálra.
Üzentünk a Mennyországba.
S míg a sárkány égig szállott:
Kikacagtam a világot.

Félegyházán, a határban,
Amerre sok szarkaláb van,
Tarka csokrot szedegettem,
Közepébe mályvát tettem.
S hogy egy darázs rámkiáltott:
Kikacagtam a világot.

- Félegyháza más azóta!
Szomorúbb ott már a nóta...
Házak előtt akác nincsen,
Nincs, ki fehér álmot hintsen.
Eltört a mult aranyfája...
Meghalt ajkam kacagása...

A határban minden csendes,
Tarka lepke alig repdes.
Homok helyett kőből az üt,
Minden házban bent van a kút.
A papsajt se nyit virágot...
Megkönnyezem a világot...

Félegyházán nincs, ki ismer!
A torony tán félre is ver,
Ha az utcán végig megyek
S ismerősöket keresek;
Idegen az öreg ház ott...
Megkönnyezem a világot...

Csak egy fejfa a temetőn
Hajlik felém megismerőn:
Nagyapámnak vén fej fája.
S a ráhajló fűzfa ága
Hint lelkemre imádságot...
- S megkönnyezem a világot...







HA


Ha szárnyam lenne s el nem égne,
Mérföldeket szállanék.
Míg el nem érnék Nap szívébe,
Addig meg se állanék.

Kíváncsi lelkem megfürödne
Szent titoknak vértaván
S a forrást lesve eltűnődve,
Ez lenne legszebb éjszakám.

Aztán repülnék más messzebbre,
Másik titkot fejteni.
A fényes Marsba, Jupiterbe
Hosszan betekinteni.

Laknak-e ott is? Élnek-e hát?
Van-e béke és mosoly?
Női és férfi lelkeken át
Szív szerelme is honol?

S ha látnám, hogy a Mars csillagon
Szerelem és szív örök:
A szárnyaimat elolvasztom,
Földre vissza sem jövök!







HAZAJÖSSZ GYÓNI


Lerázva magamról szennyes földi port,
Tisztán, fehéren szállok napkeletre,
S akit az élet korán eltiport:
Köszöntöm Őt, a hóra térdepelve.

Szibéria!... Bilincset zörget itt a táj...
Magyar test hamvát titkoló gödör
Mélyéből hallom: ,,Fáj az éjszakám!
S a messzeség is végtelen gyötör!"

Bízó lelkemmel átfonom a sírt...
Imát suttogva gyógyítom sebét...
Idézem néki, amit akkor írt,
Mikor Mihálynak lefogta szemét:

,,Hazaviszünk! Ne félj öcsém, ne félj!
S majd melléd bújok én is a sötétbe...
Nyugodj, öcsém, és mindig csak remélj:
Hazajutunk még jó anyánk ölébe!..."

...A sír mélyéből sóhaj röppen el,
S tördelt imádság suttogása száll...
Elhalkul lent a jaj és gyötrelem...
Halk altatódalt muzsikál a táj...

Testvér, szívemből új szikrákat szórok,
Hogy tüzet fogjon a fájó sötétbe,
S jelentsék, mint az éber szemafórok:
,,Hazajöttök majd jó anyánk ölébe!"

Hallod? Ropog a csontja már a földnek!
A Tisza-tájról indult a sereg.
Bár vér árán, de büszke utat törnek,
S boldog lesz útjuk vissza majd Veled!

Hazajössz, Gyóni! Itt élsz majd velünk!...
A hű magyar föld lesz a paplanod...
Eljárunk Hozzád... elbeszélgetünk,
S Te majd a lelked ránk ragyogtatod!







HOGY SZERESSÜK JÓ ANYÁNKAT


Mikor Édesanyátoknak
Nevét kimondjátok:
Imádságos áhítattal
Mozduljon a szátok !

Mikor édes jó Anyátok
Varrja a ruhátok :
Tiértetek küzdő kezét
Meg-megcsókoljátok !

Mikor Édesanyátoknak
Gond a napi bére:
Segítséget kérő szemmel
Nézzetek az égre !

Mikor Édesanyátokat
A sok munka vérzi :
Ne nézzetek nem bánommal
Segítsetek néki !

Mikor Édesanyátoktól
Meleg csókot kaptok:
Maradandó álmot adjon
Az a pillanattok!

Mikor Édesanyátoknak
Nevét kimondjátok:
Fehér legyen a lelketek,
Mint a hóvirágok!










IMÁDKOZOM


Ha jó anyámnak szíve jajdul
A sok-sok gondnak ezritől -
S atyám ha térve munkazajbúl,
A fáradástól majd kidől:
Imádkozom, az Égre nézve,
Az összetörtekért
S hogy váltson Isten új örömre
Sok összetört reményt.

Ha béna ember áll elémbe
A hűvös utca szegletén
És rá se néz az utca népe
S elhagyva fázik ott szegény:
Imádkozom a béna ember
Fájdalmas könnyeér',
Kinek az értünk hullott vére
Csak ennyit, ennyit ér!

Ha kis Hazámnak csonka képe
Szemembe könnyet hinteget,
Ha vérem messze síró vére
Felém segélyért integet:
Imádkozom egész Bánatország


Letiport földjeért,
Imádkozom egy árva ország
Fájdalmas könnyeért.

Tiszánk ha jajt hoz messze fentről,
Dunánk ha sír ott délre lent...
A szél ha hírt hoz emberekről,
Akik zokognak éjjelent':
Imádkozom a nagy folyókért
És minden cseppjeért,
Imádkozom a bujdosókért
S azoknak könnyeért.

Ha nyári reggel ég falánál
Égő virágba gyúl a Nap,
Ha esti Égnek nagy tavánál
A csillagok felgyúlanak:
Imádkozom a termőföldért
És minden gyöngyeért...
Imádkozom a görnyedőkért
S jövőnk vetéseért!










KARÁCSONYI CSENGŐ


Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.

Égi szánkót hajt az angyal.
És mire az estihajnal
Megjön a szép fenyőgallyal,
Cseng a csengő, jő az angyal.

Itt a Jézus angyalkája,
Égben termett csodafája,
S mindent, mindent aggat rája
A kis Jézus angyalkája.

Arany diót, arany csengőt,



Ezüst lepkét, ringót rengőt,
Amilyen még földön nem nőtt,
S csilingelő arany csengőt.

Kérünk Jézus angyalkája,
Ahol sok a koldus, árva,
Hol jóságod legtöbb várja,
Ott pihenj meg legtovábbra.

Hozz örömet, békességet,
A szíveknek melegséget,
Karácsonyi szép meséket,
S az Istennek dicsőséget.







KARÁCSONYEST


Karácsonyestnek fénye hogyha följön,
Elolvad minden, minden bűn a földön
S a tisztaság szül hófehér virágot,
A csillag szór rá biztató világot,
S kik tegnap féltek, dideregtek, fáztak,
Kiket még tegnap százan megaláztak,
Ma elfelejtik tegnapunk vetését,
A fájdalomnak rajtuk nevetését
S szelíden néznek végig a kalácson,
És boldogok, mert megjött szent karácsony.

Felöltözött ma minden hófehérbe
S az emberek ma szépen összeférve,
Megtérőn várják csengő csendülését,
Fenyőgallyak titkos rezdülését
S mikor a gyertya fellobog a fákon,
Mikor a szívre ráborul az álom,
S a könnynek, jajnak megszokott helyére
Reáborul a boldogság vetése:
A lelkek fénye rezdül át a rácson...
A lelkek fényét várja szent karácsony.

Oly szép ma minden, minden itt a földön!
Ma templom lett a ház, kaszárnya, börtön.
Felöltözött ma minden hófehérbe,
S az emberem ma szépen összeférve,
Karácsonyestnek tiszta asztalánál
Sebet kötöznek szenvedőkön, árván.
Kitárulnak ma szívek, ablakok,
S a földre szálló gazdag angyalok
Megsimogatják mind a lelkeket:
Békesség néktek küzdő emberek!

MÓRA LÁSZLÓ KARÁCSONYEST MIHI 2019 - Videó

Link








KARÁCSONY ÉDES ÜNNEPÉN


Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén
Legyen imádság minden gondolat.

Legyen ma templom minden ember szíve,
S legyen a templom tiszta, szent fehér.
Karácsony édes ünnepén
Istennek tetsző legyen a kenyér.

Szálljon szívünkbe áldott akarat,
Ez kösse egybe mind a kezeket.
Karácsony édes ünnepén
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!



Akinek könnyet osztogat az Élet
És kín a napja, kín az éjjele,
Karácsony édes ünnepén
Ne fuss előle! Óh beszélj vele!

Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
Karácsony édes ünnepén
A szíved szépül, őt ha öleled.

Az emberszívek örökélő őre
Tegye ma össze mind a kezeket!
Karácsony édes ünnepén
Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!










KARÁCSONYI ESTE




Mikor szent karácsony
Csillagfénye árad,
Kevesebb a könnycsepp,
Kevesebb a bánat.
Akinek asztalán
Nincs kalács, csak kenyér,
Káromló szó helyett
Imát susog szegény,
Hisz karácsony este Isten jár a földön,
Hogy a nyitott sebre fehér gyolcsot kössön.

Mikor szent karácsony
Ajtót nyit a szíven,
Súgja a gazdagnak,
Hogy máson segítsen!
Értse meg a könnycsepp
Kínzó kiáltását,
Nincstelen testvérek
Boldogtalanságát,
Hogy karácsony este: palota és börtön
Széppé szépüljön, ha Isten jár a földön!



Mikor szent karácsony
Angyalai szállnak,
Öröm a vendége
Minden magyar háznak.
Eltörpül ilyenkor
A lárma, az árnyék
S megszépül a szívben
Mindmegannyi szándék,
Mert karácsony este Isten jár a földön,
Hogy templommá váljék palota és börtön!

Mikor szent karácsony
Csillagfénye árad,
Termő öle nyílik
Égi barázdáknak
S amíg száll a szikra
A fenyőfa ágon:
Szóródik a sok mag
Szerte a világon.
A megszentelt földbe az Isten veteget.
Minden elvetett mag: szeretet! szeretet!







KARÁCSONYI IMÁDSÁG


Ó, édes Jézuska,
Hallgasd meg szavunk!
Nagy országért síró
Bús magyarok vagyunk.

Szent karácsony estjén
Halld meg ezer jajunk...
Igaszágot kérő
Bús magyarok vagyunk.

Küldd le angyalkáid,
Tedd fényessé napunk!


Hiszen csak sötétben
Botorkálók vagyunk.

Széttépett Hazánkban
Nézd városunk, falunk!
Alig-alig élők
Meglopottak vagyunk.

Ne küldj sok játékot!
Karácsonyfát se adj!
Ó, csak azt tudhassuk,
Hogy most közöttünk vagy.

Hogy közibénk jöttél
S két áldott kezeddel
Földi csodát teszel
Síró nemzeteddel.

Ó, édes Jézuska
Hallgasd, amit kérünk:
Szent István országát
Adjad vissza nékünk!

Móra László: Karácsonyi imádság /Kormorán/ - Videó

Link

Link







KINCSPALOTÁM


Van egy kis kéz: kopott a selyme,
És mégis, mégis oly jó a sebre!
Van egy kis szív: verése halkul.
Nem vérből van, de vertaranybul.
Van két Szép szem: a tükre kékes,
Ha rámtekint, mindig beszédes.
Van két virág, kit Tőle kaptam:
Az életünk virág-alakban.
A kettőnk szíve dobban abban!
Van fészkem is, beszédes fészek.
Tizennégy éve ennek élek.
itt őrzöm Őt s két gerlicémet,
S míg védem, őrzöm lábaik nyomát:
Boldogság-fénnyel teli szórom
Az Élet-ország legszebb templomát!







KIS TARISZNYÁM


Nagy világban nagy utakat járok,
Emitt egy hegy, amott meg egy árok
Tűnik elém hamarosan
S utam állja haragosan,
De én ettől egy cseppet se félek,
Hisz' így járok, mióta csak élek.

Az ároknak nekivágok daccal,
Megbirkózom a sok szúrós gazzal
S célom útján tovább megyek,
Jöhetnek a magas hegyek!
Megmászom én azokat is sorba
S visz tovább az életem bús sodra.

Van nekem egy nagy tarisznyám, - régi,
Anyám, szegény, most is sír, ha nézi.
Az ő áldott keze varrta,
Belé csak a ,,nincset" rakta
Harmincnégy évnek előtte éppen,
Nótás kedvvel vállra kaptam szépen.

A tarisznyát már azóta hordom.
Mi van benne? Figyelj, majd megmondom:
Harmincnégy év halt meséje,
Hulló könnyek halk zenéje...
Csalódások, sóhajtások, álmok...
Sokat csókolt, meghervadt virágok...

Nagy világon nagy utakat járva,
Ezt gyűjtöttem kicsi tarisznyámba.
Ettől hízott ily kövérre.
Ettől vásott így a széle.
És én hordom megadással, csendbe,
Hisz nem fér már semmi több el benne!

Jaj, mi lenne, ha valahogy mégis
Vidám, boldog, gazdag lennék én is?!
Hová tenném e sok kincset?
Hová vetném a sok ,,nincset"?
- Ki se bírnám, örömömben, érzem.
Kis tarisznyám, maradj csak te vélem!

1925







KÖNYÖRGÉS


Jó Istenünk, égi várunk,
Hallgasd meg az imádságunk.
Hallgasd, hallgasd minden szavunk,
Imádságba foglalt jajunk,
Minden könnyünk, magyar könnyünk,
Mit elsírni Hozzád jöttünk.

Könnyes szemmel, esdve kérünk,
Enyhítsd meg a szenvedésünk,
Szánd meg ezt a szegény népet,
Hiszen mór oly sokat vérzett,
Csak azért, mert élni akar!
Mert a szíve mégis magyar.

Nézd a mezőt, a legelőt,
Nem olyan, mint volt ezelőtt.
Kevesebb a virág rajta,
Szirmát az is elhullajtja.
Pedig szegény élni akar
S nem élhet, mert ő is magyar!

Nézd az erdőt, nézd a fáját:
Idegenek lopják, vágják...
S hiába fáj a sok tölgynek,
Nekiesnek a sok törzsnek...
Pedig mind. mind élni akar,
S nem élhet, mert ő is magyar!

Nézd levágott sok tagunkat,
Kínban élő ősfajunkat:
Korbácsütés a kenyerük,
Mindig vérző a tenyerük..,
Csak azért, mert mind, mind magyar
S Hazájáért élni akar!

Nézz hát testünk sok sebére,
Nézz e síró sok szegényre,
Akik hisznek, hívnak, várnak,
Oltárodhoz odaállnak
S könyörögnek, mert magyarok.
Magyarok, de nem szabadok!

Könyörögnek vétkük szánva,
Összetörten, megalázva:
Alkotója Földnek, Égnek,
Adj áldást e tépett népnek,
Aki újra élni akar,
Mert a szíve, lelke magyar.

1925







LEPKESZÁRNYON


Álomvilágba vitt a lepkeszárnyam.
Álomfolyondár fonta át szívem.
S mint szálltam, szálltam, messze szálltam:
Nem látta senki sem.

Álomvilágba napcsókok fogadtak,
Meleg lehelte megtépett szívem,
S míg álmaim így bétakartak:
Nem bántott senkisem.

Álomvilágba nem volt bánatestem,
Ott nem volt könnyvirágos a szívem.
S míg Ég azúrján fényt kerestem:
Nem hajszolt senkisem...

Álomvilágban állj meg lepkeszárnyam!
Kattogj utolsót álmodó szívem!
S hogy merre tértem, meddig szálltam:
Ne tudja senki sem!

1925







LETARLOTT FÖLDÖN ÜNNEPOLTÁR


Emberhangyák nyüzsögnek szerte.
Aratnak hajnal óta már.
Aranyszedőknek szőnyegére
Tengersok kincset szór a nyár.
- Ma ünnepet ül a határ.

A munka zajlik egyre, egyre.
Az Égen itt-ott felhő ácsorog.
Kaszának éles pengéjére
A búza könnye rácsorog.
A sok kalász megtántorog.

Meghal, mint szent csatán a hősök.
Az emberért a porba hull.
Keresztre rakják, megfeszítik.


A szívét elszedik rabul
S vérét fogyasztják balzsamul.

Keresztben áll az évi termés.
Megáll a szorgos sok tenyér.
Letarlott földön ünnepoltár
A föld véréből nőtt kenyér;
S imádság-fénye Égbe ér.

Keresztben áll az évi termés.
A mindennapi kenyerünk.
Szegényes, tépett asztalunkra
Az Isten adja fel nekünk,
És várja, hogy a szent kenyérhez
Méltók és emberek legyünk!

1926







MAGYAR ANYÁK


Magyar anyák, virágos ágak,
Köszöntöm asszonylelketek.
S míg morzsa, selymes rózsaszálak
Fonják át tiszta kebletek:
Megáldom csendben azt a házat,
Hol gőgicsél a kis gyerek.

Magyar anyák, virágos ágak,
Köszöntöm asszony szívetek,
Amely fölött ott szundikálnak
A glóriázott kisdedek,
S megáldom csendben azt a házat,
Hol gőgicsél a kisgyerek.

Kik boldogan vonjátok ölre
A szívetekből nőtt magot,
Ti adtok fénnyel tündökölve
E fáradt Földnek új napot,
Reménysugárt, - s egy tépett honnak
Nyitott sebére balzsamot.

Magyar anyák, a szíveteknek
Beszédes álma égig ér!
Hallom jövését új seregnek,
Mely új csodájú fényt ígér.
És áldom mind, mind azt a házat,
Hol ember-angyal gőgicsél.

Magyar anyák, virágos ágak,
Köszöntöm asszonylelketek
S a harmatszívű kisbabákat,
Akikre fényt leheltetek.
És áldom szótalan imával
A liliomos kerteket.







MAGYAR ZÁSZLÓ




Szeressük a hófehér színt,
Szeressük a zöldet,
Szeressük a piros vértől
Ázott magyar földet.
Mert a piros, fehér és zöld
Magyar zászlónk színe,
Benne fénylik, benne ragyog
Dicső múltunk híre,
Hősök arany szíve.

Szeressétek ezt a zászlót,
Híven szeressétek.
Fonjatok rá hőstettekből
Új koszorút, szépet!
Hadd lengje be dicsőséggel
Kárpát ősi ormát
És hirdesse, hogy feltámad
Szép Magyarország,
Régi Magyarország.

Móra László: Magyar zászló - Videó

Link








MESÉLŐ ÉJ


A Nap lehunyt. A Földre csend terül.
A csendbe csendes őszi szél vegyül.
Majd szent kezével Isten int maga
S kigyúl az Égnek minden csillaga.

Nevetnek ránk a csillogó szemek.
Felénk kacéran csókot intenek.
A Hold is asszonyosan ránk tekint
S fülünkbe súgja: este van megint!...

A Csend kinyitja háza ajtaját
S paranccsal küldi szerteszét hadát,
Meghagyja nékik minden estelen:
,,Az Ég kigyúlt. A Földön csend legyen!"...

Csend van s a Földre hosszú éj terül.
Mesélő éjbe őszi csók vegyül.
A Hold meg asszonyosan ránk tekint,
Siess, susogja, - hajnal lesz megint!

1924







MIKULÁS


Én vagyok ám ritka ember!
Jövök, ha itt a december.
Ki vagyok? hisz jól tudjátok!
Mikulás néz itt most rátok.

Aki jó lesz, gyerekek,
Ahhoz mindjárt elmegyek!
Viszek neki mogyorót,
Friss fügéből kóstolót,
Huszárcsákót, falovat,
Képeskönyvet, jót, sokat.



De ez csak a jóknak jár,
A rosszakra virgács vár.
Csípős virgács, nyakleves,
Berci, Laci, ne nevess!

Majd estére meglátom,
Kinek nyissam a zsákom?
Majd estére meglátom,
Hol hagyjam a virgácsom!







NAPSUGÁRSIRATÓ


Az őszi köd paplant terített
Mezőre, rétre, fára, fűre.
A nótás nyárnak csendbe eltörött
Víg nótát zengő hegedűje.

Letarlott fák közt nyargalász a szél
S könny omlik szét a gallyakon.
Nem tűz be tűzzel már a napsugár
A fák hegyébe vágott ablakon.

Eltört a nyárnak hegedűje.
Melegje elfogyott a Napnak.
Szívünkre csend, fészkünkre gond száll
S ajtót nyitunk a téli fagynak

1926







NEHÉZ VÁRÁS


Ütött-kopott kis ház
Áll a falu végén.
Szalmás kalapjából füstöt hány a kémény.
Boldog öreg néne
Süt-főz reggel óta.
Kassán élő fia jön látogatóba.

Anyai szívének
Elszakított cseppje
Azt írta boldogan: megérkezik este.
Hazahozza csókját,
Gyerekkori lelkét.
Így zárta levelét: csak már ott lehetnék!

Ütött-kopott házra ráborult az este.
Fiát szegény néne, jaj, hiába leste.
Fogyó nappal együtt
Folyt, folyt a sok könnye.
Elfáradt, jó szívét egy nap összetörte.

...Erre is, arra is
De sok ilyen ház van,
Valakit úgy várnak minden székely házban.
Faragott kapukhoz
Kiállnak az árvák,
Bilincsbe vert karjuk ölelésre tárják.

A fiúkat hívják,
A fiúkat várják...
Utoljára egyszer Trianonban látták.
S azóta, azóta
Mindig imádkozzák:
Elveszett fiúnkat vezesd vissza hozzánk!







ÖRÖK IDŐK KIRÁLYLÁNYA


Fagyruháját levetette
Örök Idő királylánya,
S felveri a mezőt, rétet
csókos tavasz kacagása.
A föld puha, mint puha ágy,
Reszket rajta a fény, a vágy.
A napsugár aranykéve,
Lüktet tőle a föld vére.
Cseng a patak csobogója,
itt a fecske, itt a gólya.
Lepkék járnak lepketáncot,
Lánykák fonnak pitypangláncot.
Száll a nyárfa hópihéje,
Paplant hint a víz színére.
Örök Idő királylánya
Tavaszt hozott valahára!



Száll a széllel a nyárfa-szag
Aranynapos tavasz kacag.
Éled a föld zöld vetése
S a pacsirta nevetése.
Nő kenyerünk élet-napja.
Mennyi remény gubbaszt abba!
Csendes remény, bízó álom
Pihen a nagy göröngy-ágyon...
S míg a tavaszt szívja lelkünk,
Titkon egy-egy könnyet ejtünk
A föld-ágyra, friss vetésre,
A mindnyájunk kenyerére
És kérjük a néma földel:
Többet adjon, mindig többet,
Édes-ízűt, hófehéret...
S hozzá régi boldog népet!

1926







ÖRVENDJETEK


Kint szentfehéren száll a hópehely,
A dermedt földre csókokat lehel,
Az utcasarki régi kőkeresztre'
Paplant pihézget fölfeszített testre...
Tövissel vérzett Krisztusunk sebére
Fehér kötést köt, hogy ne lássék vére.

Bent álmok estje ünnepet mesél.
Karácsonyest van. Angyalszó zenél.
Parányi gyertyák lángja táncol égnek.
Örvendj!... dicsőség!... zeng a boldog ének.
A béke csendje templomot varázsol
A szívekből, az eldugott tanyákból.

Karácsonyest van. Olyan szép az est!...
Tedd össze két kezed! Imádd, szeresd!
Simítsd meg szíved és ne tudd, hogy sírtál.
Örvendj! Ma eljött Ő, akit te hívtál.
Örömnek hozta tarka sok virágát.
Arannyal szórta szentfa sok kis ágát.

... S míg bent az ember szívvel ünnepel,
Kint egyre száll a sok, sok hópehely...
Az utcasarki régi kőkeresztre
Paplant terített fölfeszített testre...
Tövissel vérzett Krisztusunk sebére
Fehér kötést köt, hogy ne lássék vére...

1924










SZERESD AZ ÁLLATOT!


Szeresd az állatot! Isten teremtette.
Mikor a földön járt, Ő is szeretgette.
Simogassad kézzel, simogassad szóval,
Becézgessed mindig neki való jóval!

Mert ha nem így teszel, megbántod az istent,
Aki csak teérted teremtett meg mindent.
Aki a szívedet azért dobogtatja,
Hogy te légy a földnek égi gondolatja.

Szeresd az állatot! Isten teremtette.
Mikor a földön járt. Ő is szeretgette...

1924







SZERESSÉTEK


Akinek van édesanyja:
Boruljon ölébe!
Tekintsen a mennyországra
S adjon hálát érte.

Akinek nincs édesanyja
Vigasztaljuk szóval.
Meleg szívvel szeretgessük,
S jutalmazzuk csókkal.

Akinek van édesanyja
Soha meg ne bántsa!
Jóra intő parancsában
Isten ujját lássa.

Akinek nincs édesanyja,
S hazánk a hazája:
Öleljük át valamennyit,
Mert mind magyar árva.







SZERETEM


Szeretem az égnek csillagtáborát.
Szeretem a Földnek parányi porát.
Szeretem az erdőt, a vadvirágot.
Szeretem a jót és az Igazságot.

Szeretem egy asszony dolgos két kezét,
Szeretem egy asszony egész életét.
Szeretem a csókját, hosszú szép haját.
Szeretem két fiam kacagó szavát.

Szeretem a könnyet, a titkos csöndet.
Szeretem az oltárt, az imakönyvet.
Szeretek mindenkit, szeretek mindent,
Aki velem együtt szereti Istent.

1929







TAVASZ TEMPLOMÁBAN


Itt-ott megbújva dacol még a hó,
Mint félrebillent, összetört hajó.
De másutt táncot jár a napsugár
S az alvó erdőt csókkal illeti.
A márciusi langyos napcsudán
A hóvirág szirmát készítgeti,
S mint erdő szüze - bár rejti magát-—,
Ő hirdeti a tavasz hajnalát.

A hóvirág, mint biztató harang,
Misére szól... És szerte száll a hang.
A sombokor megrázza gallyait
S aranyruháját tüstént felveszi.
Kökény és sajmeggy védett aljait
A zsenge fűnek zöldje meglepi
S bogárbölcsőket ringat száz keze.
Olykor fehér pillangó száll bele.

Liheg a föld. A szíve feldobog.
A rét, az erdő, mint új templomok
Kinyílnak s felbúg benn' az orgona.
Misére gyűl az ébredt sok madár.
A bárányfelhők bodrozó sora
Szent kárpitként a boltozatra száll.
— És rajta túl, a kék azúr felett
Egy ablakból az Isten nézeget...

1926







VALAHONNAN ÜZENETET VÁROK


Ha sírásom meghalljátok,
Üzenjetek bús akácok. -
A lelkemet, a szívemet
Csitítsátok!

Üzenjetek néha, halkan:
A fecskék a Tisza-partban
Szoktak-e még fészket rakni
A tavaszban?

Zsalus házunk fehér-e még?
Vadszőlő rá felér-e még?
A tornácon Borcsa néni
Mesét-e még?

A jegenyék sudár során
Táncol-e a napfény korán?
Csillog-e a tarka lepkék
Szűz hímporán?

Édesapám rózsafáit
Csókolja-e harmat-kárpit?
Százszorszépet ölelget-e
Még a pázsit?

A kerekes kút tetején
Forog-e még a szél-legény?
Vagy már meghalt a csatában
Ó is, szegény?

Oh, zentai bölcsős házam,
Vannak-e még valahányan,
Kik eljárnak, kik itt vannak
Néha nálam?

Kik a nótám hallják, értik,
Kik a szívem gyászát érzik?
Oh, ha vannak: ölelésem
Küldöm nékik!

Rég' elhagyott öreg fészek,
Piros rózsák. százszorszépek:
Mikor szabad hazajárnom
Összeszedni a sok álmom?
- Üzenjétek!









 
 
0 komment , kategória:  Móra László  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2020.04 2020. Május 2020.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 26 db bejegyzés
e év: 276 db bejegyzés
Összes: 4824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 374
  • e Hét: 1870
  • e Hónap: 19014
  • e Év: 156386
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.