|
2020-09-14 19:30:47, hétfő
|
| |
| |
A VÉN TIGRIS 
(Elhangzott Apponyi Albert-szobor avatásán Kápolnásnyéken, 2020. szeptember 11-én.)
100 évvel a hazánkat megcsonkító, nemzetünket szétszakító, igazságtalan békediktátum aláírása után még mindig élénk viták folynak arról, hogy a háború elvesztésén, valamint a győztesek és az utódállamok politikai törekvésein túl milyen belpolitikai okai lehettek a döbbenetes kudarcnak. Vajon megnevezhetők-e az akkori magyar politika élet felelősei, vajon vannak-e olyan magyar vezetők, akiknek szerepük volt abban, hogy a magyar ügyet nem tárgyalták meg rendesen a békekonferencián? Miközben pontosan tudjuk, hogy a 2020. január 7-én Párizsba érkező magyar békadelegációt már kész tényekkel, a hazánk sorsát örökre megpecsételő, megváltoztathatatlan döntésekkel fogadták, újra és újra felvetődik az a gondolat, hogy a szerencsés volt-e az akkor 74 éves gróf Apponyi Albertet felkérni a küldöttség vezetésére, s nem kellett volna inkább egy fiatalabb, frissebb szemléletű személyt találni a feladatra. Apponyi politikai múltját, hatalmas rutinját, műveltségét és retorikai képességét mindenki elismerte, az állandóan felelősöket és bűnbakokat kereső utókor, különösen is az 1920. január 16-án elhangzott védőbeszéd jelentőségét csökkentő, sőt elhallgató kommunista történetírás viszont mindent megtett annak érdekében, hogy az egykori minisztert, pártvezetőt, képviselőt valamiféle avítt szemléletű reakciósnak állítsák be.
Ugyanakkor jogos a kérdés, mi az értelme és a jelentősége egy olyan beszédnek, ami semmit sem változtatott a koncepciós perekre emlékeztető tárgyalás menetén, ahol az ítéletet már a vádlott álláspontjának kifejtése és védőbeszédének elmondása előtt megírták? Az egykori francia külügyminiszternek, Théophile Delcassé-nak tulajdonított mondatok világítanak rá erre:
,,Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás."
1920-ban a magyar társadalom jelentős része a teljes kilátástalanság állapotában volt. Erdély, Bácska és számos másik ősi magyar terület elcsatolása, valamint az utódállamok közigazgatásába integrálása akkor már naponta megtapasztalt, keserű valóság volt. A békeszerződés csupán a nemzetközi jog eszközeivel legalizálta a már erővel kialakított struktúrákat. Ady Endre az Üdvözlet a győzőnek című szívszorító versének első szakaszát senki sem hallotta, senki sem fogadta meg:
,,Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön,
Ki, íme, száguldani akar."
A magyar nemzet több tagja is a nemzethalál vízióját, az újrakezdés lehetetlenségét, a haza végleges felszámolását látta mindabban az epénél is keserűbb igazságtalanságban, aránytalanságban és jogfosztásban, ami az országunkkal történt. Apponyi viszont tudta, hogy az igazi bukás a lemondás, az önfeladás. Tisztában volt vele, hogy a beszéde nem fogja megváltoztatni az előre megírt ítéletet, ezt ki is mondta:
,,Tulajdonképpen a kérdés megvitatását szerettem volna elérni, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előttünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. Minthogy azonban a Legfelsőbb Tanács e tekintetben már kinyilvánította akaratát, meg kell ez előtt hajolnom." Mégis megtartotta briliáns szónoklatát, amiről egy korabeli külföldi tudósító úgy vélekedett, Apponyi kétórás beszédében angol, francia és olasz nyelven ,,olyan szónoki mesterfogásokkal, olyan könnyedén, olyan választékosan, szabatosan beszélt, amilyenre a világon még soha nem volt példa; amilyent a világ bírósága, de egyetlen parlament se hallhatott még. Olyan megható szavakkal védte hazáját, hogy a küldöttségek számos tagja nem tudta eltitkolni megindultságát."
A béketárgyaláson elhangzott beszédnek a belpolitikai hatása volt különösen nagy erejű. Apponyi felrázta a csüggedőket, reményt adott a kétkedőknek, hitet az elveszetteknek, tartást a megrogyóknak, energiát az erőtleneknek. Gondolatai, érvei évtizedekre határozták meg a revizionista politika üzeneteit, s a ,,Vén tigris" - ahogyan a Pesti Hírlap 1920. január 20-i számának címlapján nevezték - még több mint egy évtizedig szolgálta a hazáját, kiváló szónoklatokat tartva a magyar ügy képviseletében mind a Nemzetgyűlésben, mind a Népszövetségben és számos nemzetközi fórumon, bíróságon.
1920. január 18-án az Újság című lap így írt Apponyi versailles-i szerepléséről:
,,Magyar volt. Öntudatos, önérzetes, nemes és - fölöttes. A levert Magyarország a győztesek gyülekezetében egy fejjel magasabb volt. Nekünk itthon méltóknak kell lennünk hozzá. / Nem gőgösködünk - sokkal szegényebbek vagyunk. Nem koldulunk - sokkal gazdagabbak vagyunk. Nem dühöngünk - sokkal önérzetesebbek vagyunk ehhez. Gyászolunk, mert betelt a méltatlanság pohara, de halott nincs a háznál." A Budapesti Hírlap január 17-ei számából pedig érezhető válik, milyen lelki fordulatot hozott a beszéd: ,,Apponyi Albert holnap este hazaérkezik. A gyászoló Budapest pedig tömeges fogadására készül a férfiúnak, akinél méltóbban és hathatósabban senki nem képviselhette jobban a párizsi vészbíróság előtt fölnégyelésre ítélt szerencsétlen hazáját. A távírókészülék csak töredékesen hozta meg Apponyinak a béketanács előtt mondott beszédét - előbb a végét s csak huszonnégy óra múlva az elejét -, de e töredékes közlés is lázba ejtette az országot. Bölcs mérséklés, a legyőzöttnek is méltósággal teljes hangja, csodálatos tapintat a nekünk kínált béke lelketlenségével szemben s az érvényes argumentumok drága gyöngysora, s amellett igazságának érzetéből eredt határozottság jellemzi ezt a történeti nevezetességű beszédet."
100 évvel a nemzetünk történelmének legfájdalmasabb, máig ható tragédiája után is érezzük Apponyi beszédének aktualitását, lélekemelő, önazonosságunkat erősítő, cselekvésre, aktív hazaszeretetre buzdító hatását. Mikor újra elolvassuk, vagy éppen meghallgatjuk Rátóti Zoltán lenyűgöző tolmácsolásában, nem szorul magyarázatra, miért sikerült közadakozásból néhány hét alatt összegyűjtenünk a gróf Pokorny Attila által készített szobrának kápolnásnyéki felállításához szükséges forrást. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki hozzájárult az ünnepünkhöz, egy méltatlanul felejtésre ítélt államférfi emlékének megőrzéséhez. Apponyi a Tanácsköztársaság elől menekülve egy ideig a mi megyénkben, Fejérben bujdosott.
Egy évszázaddal később otthonra lelt nagy költőnk, Vörösmarty házának kertjében. Amikor megállunk a szobra előtt, s megfogjuk gyermekeink, unokáink, tanítványaink kezét, akkor az ő szavaival magyarázzuk el, mitől is csodálatos a mi hazánk. Az ő gondolataival adjuk tovább a Kárpát-medence egységének - immár az Európai Unión belül megvalósítható, kissé újra értelmezendő, de mégis aktuális - létjogosultságát, hogy mindenki megértse, amit 1920-ban a sorsunkról ítélkezők nem akartak elismerni: ,,A történelmi Magyarország Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok, és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait, mint elvet, egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanúságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök."
Ez a történelmi tanulság a mi örökségünk, nem mondjunk le róla, hanem büszkén vállaljuk, s adjuk tovább minden magyarnak!
Gróf Apponyi Albert védőbeszéde a Trianoni Diktátummal kapcsolatban - 1. rész
Link
Gróf Apponyi Albert védőbeszéde a Trianoni Diktátummal kapcsolatban - 2. rész
Link
Gróf Apponyi Albert védőbeszéde a Trianoni Diktátummal kapcsolatban - 3. rész
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történelem |
|
|
|
|
|
Offline
