Belépés
sandrapolke.blog.xfree.hu
a valóság szebb az elképzeltnél Böröndi Lajos
1954.06.19
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
Nem ment meg minket
  2020-10-31 19:07:03, szombat
 
  Sem az országok lezárása, sem az utazások korlátozása, betiltása nem ment meg minket a vírusoktól.
Lehet lassítani (most ez látszik célnak), de a nagyon gyengék el fognak hullani. Nem a mostani járványban, betegségeikben. A járvány ezt csak fölerősíti.
Kegyetlen dolog az, amit írtam. Az élet kegyetlen. Most legalább akkora veszély az ellátatlanság, mint maga a vírus. De legnagyobb a lelki megnyomorítás. A társas lényt (ember) magányra kényszerítik, s naponta ezerszer hallja a híreknek álcázott terrorjelentéseket.
Ma nem híreket ordítanak a médiumok. Szenzációt. Terrorizálnak bennünket. Gyakorlatilag be kellene a folyamatos félelemkeltést tiltani.
Az nem is hír, hogy hányan gyógyultak meg, s hogy szerencsére a súlyos esetek száma elenyésző.
Az sem hír, hogy hányan depressziósak a terrorhírek miatt. Mert elszakítanak bennünket szeretteinktől.
Gyűlöletes világban élünk.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Az összegzés vágya 2.
  2020-10-31 05:45:34, szombat
 
  A temetőjárás is erre késztet. Ma szüleimnél kezdjük a soproni temetőben, aztán a nagyszülők,Csapod és Répceszemere. Én az egy szál virág és mécses híve vagyok, a műanyag virág nem sírra való. Sehova.
Az elmúláshoz az elhervadó virág való. Lehetőleg a kertből.
Ilyenkor szüleim életét is végiggondolom, s újra élnek bennem. Bár az utolsó verseskötet - tudatosan nem legutóbbit írtam - , a rájuk emlékezés kötete is.
Ez a bezárkózás napja.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Az összegzés vágya 1.
  2020-10-30 06:59:52, péntek
 
  És a visszatekintésé is él bennünk. Főként így, őszidő tájékán. És a vége felé. Mert valljuk be, ha az embert éri valami sokk, szeretné tudni, hogy azért volt értelme.
Értelme nem volt, de növényi színten élni nem mindenki tud. Akkor is teszi a dolgát, ami rá méretett, ha nincs igazán értelme. Pontosabban nem látja értelmét: Például a versírásnak, mert úgy véli, olyan ez, mint a sivatagban vizet keresni.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Munkába temetkezve
  2020-10-28 06:35:39, szerda
 
  Tegnap egy volt tanítványommal rendeztük a kertet. Megjavította a kerítést, füvet nyírt, ásott. Ilyen nap is kell.
Amúgy az előző bejegyzést nem folytatom. Méltatlan lenne hozzám. A szél-járásokat postázom, verseken babrálok, s szemlélem ezt az őrült világot. Nem sok jót hozott a XXI. század ránk,s elborzadva látom, hogy haszontalan két évtizede mintha ismételné a száz évvel ezelőtti történelmet. Csak most elektronikus segédlettel.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Furcsa megemlékezés-Illyés: Bartók
  2020-10-27 18:47:32, kedd
 
  Mindig Illyés Bartókja jut eszembe, ha az elzárt zenetermekben emlékeznek a zenére süketek.
De most nem tovább, majd folytatom...
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Most úgy látszik
  2020-10-24 18:59:57, szombat
 
  Hogy nincsen remény. Az emberiség vesztébe fut, s egyre többször jut eszembe Arany János Kertben című verse, amelynek a végén az új nemzedékről azt írja, hogy nem jobb az előzőnél. Szeretnénk, ha jobb lenne. Nem tudom, miért kell reménykedni abban, hogy majd az utánunk jövők beváltják álmainkat: az emberiség pusztulása természetes. Előtte még kannibálként fölzabálja önmagát.
Engem riaszt a butaság téhódítása, az olvasottság riasztó hiánya, s a műveletlenség bálványimádása. S riaszt, hogy visszasüllyedtünk a száz év előtti szellemi állapotokba.
Nem kell ide világjárvány - a vírusok velünk vannak, tehetünk tönkre mindent körülöttünk - megszedi ez is a maga áldozatait, s aztán az emberiség nagyobbik része védett lesz vele szemben.
Nem kell ide járvány.
Elpusztítjuk mi magunkat.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Mindig az áldozatnak van igaza
  2020-10-23 18:45:55, péntek
 
  Mindig az áldozatnak van igaza

Október. Más, szerencsésebb népeknél a rozsdálló ősz, bágyadt napfény, a betakarítás hava. A kamrák feltöltéséé tél előtt. Puha álmoké, békés sütkérezésé az aranyló ragyogásban.
Nekünk Arad hava, kampók hava, vér hava, megtorlás hava, fegyverropogásé. Levetkőztetett, megalázott testek hava Arad bitófáinál. A mártíromság hava, a sóhajtásoké és könnyeké. Sortüzek hava, forradalmaké. Kampóké, véres szögeké.
Forradalmak érnek forradalmakhoz, Arad 1956-hoz, s agyilkosok mindent elkussoltató vágya fölerősíti az összetartozás élményét. Nyelvre, vallásra való tekintet nélkül. A hallgatatásra kényszerített száj a szemek beszédjét.
Mert mindig az áldozatnak van igaza. A holtában is megszégyenítettnek.
Az életjelet nem adó testen emberi törvényt tenni a legszörnyűbb tettnek számít ezer évek óta. Arad lemeztelenített testjei, a dróttal hátrakötözött testek arccal a földbe lökése, a sírokon parádézó rendőrlovak patkó nyoma olyan gyalázat, amely elkövetőire üt vissza. Amire nincs bocsánat.
Az ünnepek jelentősége a családban is nagy, hát még a családok nagy közösségében, a nemzetben! Összetartó erő az ünnep, az a ragasztó, malter, ami ha kipereg a téglák közül, az épület rokkan bele, rogy össze, ereszkedik térdre.
Különösen 1956 sugározhatná az összetartozás élményét: a magyar október a világ egészén ismert, s tisztelt forradalom. Miért kellene hát nekünk lehajtott fejjel emlékezni rá? Csak nem azért, mert elmaradt az azt eltiprók felelősségre vonása? Talán az áldozat szégyellje magát azért, hogy elárulója, besúgója fölényes mosollyal a szája szegletében sütkérezik a napfényben?
Cinikus az, aki kijelenti, hogy megfér 1956-ban Wittner Mária igazsága, Magyar Katalin igazsága Kádár és Apró igazságával!
Persze ünnepelni tudni kell, s tudni kell nem beszélni, ha csak hallgatni lehet. S ünnepelni sokféleképpen tudunk, néha csak egy szál virággal a vértől áztatott mosonmagyaróvári téren, előveszünk egy régi fényképet, föllapozunk egy könyvet.
S van olyan is, hogy ünneplőt ölt az ember, meghallgatja az emlékező beszédet, s nagyapjára gondol közben, s arra, hogy büszke magyarságára, büszke szüleire, akiknek már nem adatott meg a jobb kor, amiben reménykedtek.
1956 a gerinc kiegyenesítésének az éve. S példa is: a reménytelenség legmélyebb bugyrából is lehet kitörni. Van egy pont, ahonnét már csak felfele van. S hogy minden gaztett fölíratik valahova, s és eljön a számonkérés ideje.
Ki gondolta volna 1956. október 22-én este, hogy másnap emberekre lőnek a rádiónál, hogy néhány nap leforgása alatt teljesen megváltozik az ország? Hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban? Teljesen mellékes. De micsoda iszonytató zsarnokság ellen lázad fel az ember, ha munkás, paraszt, tanár, egyetemista együtt dönti le a zsarnokság jelképét a Sztálin szobrot, s együtt menetel Pest utcáin. Ilyen ritka nemzeti egységet minden száz évben egyet, ha föl lehet jegyezni. Dávid Góliát ellen. A rákosan elburjánzott Gulag sejtek közül az egyik gennye fölfakad, s jöhetnek tankok beletaposni az embert az aszfaltba, a félelem már kiirthatatlanul beleköltözött a rabtartók szívébe: a lázadás emléke lázként lappang sokáig, hogy végül ledöntse a testet.
Még 33 év hallgatás és rettegés? A győzelmet kódolta 1956. S tulaj¬donképpen 1989 felemás rendszerváltása is 1956 naivitásával telítődött, az egészséges lélek nem sejtette miféle fondorlatokkal, túlélési taktikákkal játsszák ki hitét, próbálják meg elvenni az ünnep örömét.
Türelmetlenek vagyunk? Alig lélegeztünk be néhány kortynyit a feltépett ablakokon át beömlő levegőből máris minden kérdésünkre szeretnénk érvényes, egyszeri és megfellebbezhetetlen választ kapni? Igen, hiszen évtizedeken át nem hallottunk mást csak féligazságokat, elharapott szavakat, s a hallgatás emlékművét építtették velünk, s sokunknak már soha nem mondja el édesanyja, édesapja, hogy hogyan gondolkodott 1956-ról, hogyan gondolkodott 1945-ről, s ha él még némelyikünké, már nem tudja elmondani semmiféle nyelven, mert az elmúlt évtizedek alatt a beszélhető nyelvet is elvették tőle. Emlékezzünk, hogy 1989-ben mekkorát durrant a szó, hogy 1956-ban nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Kellett is hozzá néhány év, hogy lehűtse álmainkat, hogy ne gondoljuk végig azt, ami ebből következik.
Hogy elmúljon az az érzés, amit akkor érez az ember, amikor egy sötét szobában hirtelen föltépik az ablakokat, és beömlik a fény. Igaz, ha nem is lehetett már ugyanúgy visszaszögelni az ablakra a léceket, ha csíkokban be is szivárgott a fény, megpróbálták azért sokan.
1956. október 23-án népfelkelés robbant ki, a lengyel szolidaritási tüntetés nőtt hirtelen elégedetlenségi mozgalommá. S 24 óra alatt forradalommá, az országot átszövő forradalommá vált. A forradalomnak ugyanis volt célja, s e célokat a 16 pont sorról sorra le is írta. A cél pedig egyszerűnek látszott, a szovjet csapatok kivonása, a független Magyarország megteremtése. S e cél forrasztotta egybe az országot.
Szangvinikus, hirtelen indulatú nép a magyar, sokan még ma sem tudják megérteni, hogy eszmék egy egész népet lázba tudnak hozni, hogy honnét a merészség egy 200 milliós birodalom ellen felkelni. Nem tudják, mert gyomrukon keresztül nézik a történelmet, s mert lelkesedésük a bankszámlakivonatokig terjed. S mert nem fogják föl, hogy a 20. században el lehetett jutni odáig, hogy nincsen tovább, hogy nincsen mit veszíteni. S azt sem, hogy e csöppnyi nép ezernyi tapasztalat ellenére hitt abban, hogy nincsen egyedül. Annak ellenére hitt ebben, hogy megtapasztalta Trianon népirtását, a második világháború után ellenünk elkövetett kegyetlenkedéseket, s a hazugság Európájának hallgatását.
Az ötvenedik évfordulóra szép számmal érkeztek a küldöttségek, s bocsánatkérő nyilatkozatok hangzottak el, hogy magunkra hagytak bennünket, s mi feszengve hallgattuk a szép szavakat, mert erre sem volt már igazán szükségünk ötven év után. Hisz amit e népek kormányai elmulasztottak, arra nincsen bocsánat csak magyarázat. S bocsánatot csak saját népüktől kellene kérniük, azoktól, akik többet tettek a hivatalosságoknál, befogadták a menekülőket, ellátták őket, házukba hívták, megállították a magyarokat szállító autóbuszokat, hogy néhány schillinget nyomjanak a hontalanok kezébe. Igen osztrák pénzt, mert Ausztria volt az egyetlen, aki egy évvel az orosz megszállás megszűnte után a legtöbbet tette. Talán Önök nem tudják, az osztrák miniszterelnök, s Bécs legnevesebb színészei járták a császárváros utcáit, s pénzt gyűjtöttek Magyarországnak. Kalapoztak.
Türelmetlenségünk ellenére is be kell látnunk, az elmúlt 64 év szinte semmi történelmi mértékkel mérve, csak egy mély levegőt lehet ennyi idő alatt venni. De elég arra, hogy észrevegyük, hogyan ég fényesedik 1956 csillaga egyre tisztábban, s hogyan mállik, rothad szét az a sokféle hamis gondolat, amibe becsomagolták. Nem kétséges, 1848 mellett 1956 a magyar nemzet második nagy pillanata. A napi marakodás mellett persze ez nem látszik minden pillanatban, a szétszakított, szellemileg megalázott, az értékeket megkérdőjelező mában ez nem tűnik mindig annak, de hazának csak az a körbekerített terület nevezhető, ahol vannak azonosulási pontok, ahol vannak biztos értékek, ahol fel lehet nézni a Napba, ahol bele lehet nézni a tükörbe.
A haza ugyanis nem csak egy terület, nem csak az a föld amiből vétettünk, és amibe eltemetnek ma, nem, a haza hit a jövőben. Ezért volt veszélyes 1956 a zsarnokságra, mert ezt a hitet állította vissza az emberekben. Hogy van értelme élni. S ezért rettenetes a zsarnok számára, mert hiába államosította, annektálta a magánéletet is, a belül hordott hazát nem lehetett gyarmatosítani.
Én még emlékszem a nagy hallgatásokra. Tudom, milyen vastag fallal vették körül az e vidéken történteket, tudom, hogyan hamisították meg Önök és apáik múltját. S tudom, hogy Pest mellett a vidék forradalma, a hátország felkelése sem maradt el. Mint ahogyan az ezt követő terror szedte itt is a maga áldozatait.
64 éve Magyarország csodát művelt. Megmutatta, hogy remény nélkül nem lehet élni. Olyan összefogásról adott tanúbizonyságot, amelynek azóta sem voltunk résztvevői. Pedig ez visz át bennünket a túlsó partra. Néha elcsüggedünk, néha a másik oldalra leng ki az inga. De ha a tiszta forráshoz kell visszatérnünk, akkor 1956-hoz kell fordulnunk, s erőt merítenünk.
Akkor munkálkodásunk nem lesz hiába való.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Demokratikus kommunisták - Avagy a bolseviki nem vész el
  2020-10-23 09:54:10, péntek
 
  Van valami báj abban, hogy 1956-os forradalom kapcsán olyan szereplők is felbukkannak, beszédet mondanak, akik valójában mindig a másik oldalon állnak. ,,Renszerfüggetlenek". Vagy pénzfüggők. Ezek lehetnek idősek, fiatalok, polgármesterek, történésznek álcázott figurák.
A kommunista szellem nem egy letűnt korszak szelleme. Az elbizakodott, fölényes, nagyképű, a kritika elviselésére terrorral válaszoló ember, aki a másik elsöprését a hatalomgyakorlás eszközének tekinti is kommunista.
Bár demokratának nevezi magát.
Ezektől undorodjunk igazán.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
1956
  2020-10-14 18:29:01, szerda
 
  Hányszor halnak meg?

a tankokat megette a rozsda
a házak fala begyógyult
1956 te csillag?

az emlékezők is meghalnak lassan
s történelem lesz
ami a halottaknak ma s nem tegnap

először akkor haltak meg
aztán hatvan évvel később
s most végleg

végleg?
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Nem élmény
  2020-10-14 16:14:06, szerda
 
  Ilyen időben kint lenni. A gyerekek is enerváltak, harmadik napja esik. Tegnap Pesten voltam, elintéztem a dolgaimat, aztán jöttem haza. Sok kedvem nekem sincsen nagy dolgokat tenni. Persze mindennap nem kell megváltani a világot,tartani kell egy kis szünetet.  
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
2020.09 2020. Október 2020.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 20 db bejegyzés
e év: 217 db bejegyzés
Összes: 3169 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 358
  • e Hét: 1542
  • e Hónap: 10468
  • e Év: 118320
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.