|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2020-10-01 17:50:01, csütörtök
|
| |
| |
Erdődy Elek: Ha nagy leszek ...,
Ha nagy leszek anyám... fiad ígéri néked:
Nagyon, nagyon boldoggá foglak tenni téged.
Teérted dolgozom, örökké, szakadatlan,
Hogy visszaadjam azt, amit tetőled kaptam...
Ha nagy leszek anyám : tied lesz napom, éjem,
Hogy régi mosolyod orcádra visszatérjen,
Hogy eltüntessem rólad én a gond-keresztet,
Mely fáradt szép szemed alatt megbújva reszket...
Ha nagy leszek anyám, csak érted fogok élni!
Becézni foglak és a szellőtől is védni,
Hogy megháláljam lelked rám hullott csodáját,
Hiszértem szenveded az élet Golgotáját...
Lábod elé hintek ezer selymes virágot,
Hogy visszaadjam neked boldog ifjúságod,
Hogy visszaadjam azt, amit tőled elvettem:
Te tönkre mentél, s én viruló életet leltem.
Ha nagy leszek, anyám, bíborban fogsz majd járni,
Egész világ tisztelni fog, s csodálni,
Arcodról eltűnik a gond s a néma bánat
Egész világ irigyli majd az én anyámat,
Az édesanyámat.
Ha nagy leszel, fiam, tudom, hogy így kell lenni,
Vágycsillagok után dalolva fogsz majd menni.
Örökre elhagyod fehér hajú anyádat,
Mint virághullatott, elhervadt rózsaágat...
Ha nagy leszel, fiam, majd mindent elfelejtesz,
S ha értem néha tán egy-két könnycseppet ejtesz,
Az élet mégis messze rózsakertbe csábít,
Hol számodra ezer csodás álomvirág nyit...
Ha nagy leszel, fiam, nem fogsz törődni velem,
S míg én remegve várlak árva, bús sötétben,
Egy másik asszonyszív ölel magához téged,
Egy másik asszony hív : a hites feleséged. . .
Ha nagy leszel fiam, emlékezni se fogsz rám,
Fakó lesz vén szemem, és ráncos lesz az orcám,
Mert búsak napjaim keservesek az éjek,
És téged egyre messzebb visznek el az évek...
De szívem boldog lesz ha hírül hozzák mások,
Hogy megtaláltad mégis a földi boldogságot,
Eltűnik minden gondránc és a könnyes bánat,
Ha irigyelni fogják az én fiacskámat.
Édes fiacskámat!...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jeles napok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-10-01 17:47:13, csütörtök
|
| |
| |
Túróczy Zoltán: Tanács
Ma még Tied körülötted minden,
Adhatsz belőle, adj hát, kinek nincs,
Mert jön egy nap, talán nemsokára
S kihull kezedből minden földi kincs.
És nem lesz tied többé semmi sem.
Tollad, virágos párnád másra vár,
Mit maga köré épített egy élet,
Nem lesz több mint összeomló kártyavár.
Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
Testvéredhez, ki szenved, szomorú,
Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája
S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.
Hajolj hát hozzá, amíg beszélsz,
Harmatként hulljon szerető szavad,
Mert jön egy nap, hogy elnémul az ajkad
És soha többé szóra nem fakad.
Ma kezed még erős, a lábad fürge,
Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget,
Ma törölhetsz verejtéket, könnyet:
Óh, most segíts, ha teheted!
Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan,
Mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy koranyár,
Mert nincs több időd, s amit meg nem tettél,
Azt nem teszed meg többé soha már.
De ma még Tied körülötted minden,
És adhatsz... Adj hát annak, kinek nincs!
Hisz jön egy nap, talán nemsokára,
S kihull kezedből minden földi kincs.
Csak az lesz Tied, amit odaadtál,
Csak az, mi minden kincsnél többet ér:
A tett, a szó, mit szeretetből adtál,
Veled marad, s örökre elkísér...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jeles napok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-10-01 17:43:26, csütörtök
|
| |
| |
Kardos György - Nincs időd
Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű, szép világot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!
Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!
S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!... Nincs időd!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jeles napok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-10-01 12:00:29, csütörtök
|
| |
| |
Hans Lodeizen - Figyelj: mikor még vele voltam
figyelj:
mikor még vele
éltem és a világot együtt
alkottuk, összeszőve, felfejtve
mikor még nálam volt a szeme
és hófehér keze
akkor megáldottam a havat
és az esőben nevettem.
mikor a délutánokat szobájában
töltöttem és a testében
járkáltam vagy leültem, könyvet
olvastam vagy aludtam, mikor ismertem
fülében az utat és behajóztam szemének
folyóján mikor kezével
játszottam és átsuhantam az ajkán
olyankor gyakran jöttem szembe önmagammal,
nevetve, sírva vagy mondva dolgokat,
de,
az ősz beköszöntével ő elment
most én sem vagyok már mert vele mentem
kezének kezet adtam
szemében ottmaradtam
fülében elakadtam
testében eltévedtem
testében megfulladtam.
Fordította:Gera Judit
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szerelem és szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-10-01 11:50:27, csütörtök
|
| |
| |
Lamartine - Az ősz
Üdvözlégy maradék zöld koronádban, erdő!
Üdvözlégy, sárguló lomb a dúlt pázsiton!
Utolsó szép napok! A természet kesergő
gyászát testvérien keresi bánatom.
Álmodozva rovom a magányos, kis ösvényt:
jólesik látni a fény végső sugarát,
e sápadó napot, mely csak gyengén s időnként
nyilaz lábam elé a sötét fákon át.
Igen, amikor már így haldoklik az élet,
fátyolos szemei még jobban vonzanak:
barát búcsúja ez, mosoly ez , lepecsételt
ajkakról még felénk nevető pillanat.
Így, minden láthatárt már-már elhagyni készen
és siratva, hogy úgy szűnik múlt és remény,
még visszafordulok és sóvárogva nézem
sok kincsét, mely soha nem lehetett enyém.
Föld, Nap, s te, völgy, világ, óh, édes, drága élet,
könnyem kicsordul a sír szélén értetek:
mily gyönyörű a nap a haldokló szemének!
Mily illatos a szél, mily tiszták az egek!
Óh, hogy üríteném most fenékig a kelyhet,
melybe nektárt s epét kevert egy égi kéz:
ha adhatta sötét italát életemnek,
ki tudja, tán maradt alján egy csöppnyi méz!
Tán még várt volna, tán várt is a visszatérő
boldogság, melynek a reménye elveszett!
S akadt volna talán egy megértést ígérő
lélek a sok között, akit nem ismerek!...
Illatát a virág a szélnek adva hull le:
fénynek, életnek ily búcsúszóval felel:
Meghalok!...- S mikor ő, én is, végsőt lehelve,
zengő és bánatos sóhajban múlok el.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: ŐSZ |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2020. Október
| | |
|
|
| ma: |
18 db bejegyzés |
| e hónap: |
203 db bejegyzés |
| e év: |
1777 db bejegyzés |
| Összes: |
10102 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1570
- e Hét: 3715
- e Hónap: 13301
- e Év: 82221
|
|
|
Offline
