|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2021-04-11 10:54:12, vasárnap
|
| |
| |
József Attila születésnapján szeretettel és tisztelettel méltatjuk a költőinket. Nélkülük sokkal szegényebbek lennénk. A hétköznapokban kiszínezik világunkat, szerelmes verseikkel üzenünk és segítenek bánatunkban, gyászunkban.Köszönet és hála nekik.
József Attila - minden költői korszakához más hitvallás tartozott. Egyik első ars poeticája, a Nem én kiáltok egy nyugtalan lélek útkeresésének kezdetét mutatja be. Izzó sorai egy közelgő változást jeleznek, egy olyan átalakulást, amely egyszerre rettenetes és felemelő:
,,Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
Lapulj a források tiszta fenekére,
Símulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
Te szegény, szegény.
Friss záporokkal szivárogj a földbe -
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat."
József Attila: Nem én kiáltok, részlet (1924)
József Attila - már gyerekként azon kellett gondolkodnia, ő és családja hogyan éri meg a másnapot. Teljes bizonytalanságban, félárván, munkával és sorban állással töltötte a napjait. Eközben azonban vágyakozott: egy jobb sors, egy jobb élet és mindenekelőtt a biztonság után:
,,De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.
Mig a cukrot szopogatnám,
Uj ruhámat mutogatnám,
Dicsekednél fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának."
József Attila: Kedves Jocó! (1916-17?)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jeles napok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-04-11 10:40:28, vasárnap
|
| |
| |
A száz éve született Pilinszky János a 20. század költészetének meghatározó alakja, a Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett ,,újholdas" nemzedékének tagja volt. Költészete, amely Németh László megállapítása szerint ,,a fájdalom nyelve", közérthető világossággal adott hangot a minden emberi sors mélyén fészkelő fájdalomnak, a szorongásnak és a reménynek.
Pilinszky János: Azt hiszem
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Pilinszky János: Egy szép napon
Mindíg az elhányt bádogkanalat,
a nyomorúság lim-lom tájait kerestem,
remélve, hogy egy szép napon
elönt a sírás, visszafogad szeliden
a régi udvar, otthonunk
borostyán csöndje, susogása.
Mindíg,
mindíg is hazavágytam.
Pilinszky János Majd elnézem
Majd elnézem ahogy a víz csorog,
a tétova és gyöngéd utakat,
a fájdalom és véletlen közös
betűvetését, hosszú-hosszú rajzait -
halott köveken, élő arcokon -
elnézem őket, mielőtt
a feledést kiérdemelném.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jeles napok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-04-11 10:37:41, vasárnap
|
| |
| |
Radnóti Miklós - alig töltött be a 17. életévét, amikor először találkozott az akkor 15 éves Gyarmati Fannival. Szinte gyerekek voltak még: szerelmük hol kihunyt, hol újra fellángolt, érzéseik csak évekkel később tudtak mély gyökeret verni. Erős és odaadó kötődésüket mi sem jelzi jobban, mint a Radnóti tollából született számtalan szerelmes vers:
Radnóti Miklós: Tétova Óda, részlet (1943)
,,Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett."
Számomra Radnóti Miklós hazaszeretete mindenek fölött való. Azt a hazát szerette, ahol elárulták, elhurcolták, meggyilkolták. Olvassuk a versét és gondolkodjunk el...
Radnóti Miklós: Nem tudhatom
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944. január 17.)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jeles napok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-04-11 10:31:55, vasárnap
|
| |
| |
Tóth Árpád - a lélek költőjének is nevezték, nem véletlenül. Nem csak saját, borongós lelkivilágát térképezte fel kívül-belül, hanem másét is. Lélektől lélekig című versében arról elmélkedik, mennyire hasonlóak egymáshoz az emberek és a csillagok: ugyanabból az anyagból vannak, mégsem tudnak szinte semmit a másikról.
,,Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!"
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jeles napok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-04-11 10:29:44, vasárnap
|
| |
| |
Kosztolányi Dezső - költészetében meghatározó szerepet töltött be a gyermekkor. Azok a színes, szagos, izgalmas és friss évek, amelyekre Kosztolányi felnőttként olyan sokszor és intenzíven emlékezett. A teljesség, a világra való rácsodálkozás, a tiszta boldogság és szomorúság időszakának tartotta a régi napokat:
,,És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem."
Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai, részlet (1910)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jeles napok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-04-11 10:26:27, vasárnap
|
| |
| |
Ady Endre - érzelmileg túlfűtött, tüzes férfi volt. Mélyen és erősen átérzett mindent, szerelmet, hazaszeretetet, vallást. Költői hitvallása is ezt tükrözte: a régi elszánt őrzését, de az új utáni égető vágyát. Úgy hitte, ő a magyarság megmentője, próféta, aki megmutatja a helyes utat:
Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul."
Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én, részlet (1906)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jeles napok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-04-11 10:23:09, vasárnap
|
| |
| |
MILLEI LAJOS - Éltető lélekcseppek
Magamról
Nekem ne szabja meg senki, mikor mosolyogjak!Ne súgják fülembe értelmét a szónak,ne mutassanak utat, amin el kell majd indulni,parancsszóra nem tudok máshoz idomulni.Én nem kérek mankót, míg magam tudok járni,nem kell énhelyettem a hét próbát kiállni,én magam rontom el önmagam életét,ne segítsen ebben egy bölcsebb nemzedék.Én vagyok az erdő eltiport virága,vagy leszek - ha akarom - a legmagasabb fája.Völgyben a kis patak, mely csendes csobogássalvág ketté egy hegyet, szívós kitartással.Vagy Atlasz makacs öccse, ki maga visz a hátánegy lelketlen, bősz bolygót a képzelet határán.Én vagyok a harag, vagy a megbocsátás.Magam ellensége, míg másoknak áldás.Én vagyok a hegycsúcs, kit szelek ostromolnak,szívem fagyos burka fekhelye a hónak.Ne sajnáljon senki, és ne is éltessen,lekezelő gőggel senki se szeresen.Emberré érek én ez embertelen létben,és rideg magányommal társulok az égben.
Millei Lajos
Égre-feszített kiáltás leszek
Voltam már didergő harmatcsepp
a mező fényre vágyó zöldjén,
voltam pajkos, csókszájú szellő
anyám ünnepi főkötőjén.
Voltam lebénult, gyenge fűszál
teret taposó talpak alatt,
hulló falevél, megárvult ág,
konok, eltökélt dacakarat,
melyben, mint kisiklott vonat
tört, zúzott a gondolat.
Voltam már fájdalmas vonaglás
a megkeseredett arcokon,
kitört hegyű reményceruza
félbehagyott életkarcokon.
Voltam némán elénekelt dal,
fél-süket fülekbe áradó,
értetlen szájú meg nem értés,
hol áldottan átkozott a szó,
de mától kiáltás leszek.
Hát remegjetek, hegyek!
Azokért kiáltok,
kik élik az átkot,
s a korgó gyomrú, szem-lesütött este
üveges pupillával bámul
a heverésző nincstelenbe.
Azokért kiáltok,
kik nem látnak álmot,
akik a karéj száradó kenyeret
lejárt adósságszaftba mártják,
hogy jóllakassák a gyereket.
Azokért kiáltok,
kiknek szája tátog,
de elviszi a szél a síró hangot,
mert néma reménnyel húzatnak
temetésre hívó harangot.
Azokért kiáltok,
s a hangjukká válok,
akik napestig robotolnak kábán,
s nem jutnak előbbre az úton,
mert béklyók Ők az Élet lábán.
Értetek kiáltok,
vesztes milliárdok,
kiktől ellopták jövőtök fűszerét,
s most íztelenül nyammogjátok
a holnapok száraz kenyerét.
Kiáltás leszek, ostorcsapás,
égzengő harag, érchangú vád,
hogy a zsíros élettolvajok
ne lopják el a holnapruhád.
Fényedet ne mérjék hitelre,
s ne adják vissza azt kamatra,
nap mint nap fülükbe kiáltom,
hogy figyeljenek jajszavadra,
s ha élni ébred az álom,
nem kell már kiabálnom.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jeles napok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2021. április
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
166 db bejegyzés |
| e év: |
1996 db bejegyzés |
| Összes: |
10102 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 490
- e Hét: 4306
- e Hónap: 13892
- e Év: 82812
|
|
|
Offline
