Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 36 
Benedek Elek meséi
  2021-09-30 22:00:12, csütörtök
 
 








BENEDEK ELEK MESÉI


Benedek Eleket a legtöbben csak úgy ismerik, hogy ő a nagy mesemondó, esetleg még tudnak róla, hogy gyermeklapokat is szerkesztett, például a Cimborát.

Benedek Eleknek, a mesemondók mesemondójának a mese volt a mindene. Egyfelől ontotta magából a csudálatos történeteket, másfelől fáradhatatlanul gyűjtötte a népmeséket, amelyeket aztán saját stílusában átdolgozott. Születésnapján a magyar népmesék előtt tisztelgünk immár tizenegyedik éve, de tulajdonképpen születésének egész hetén a meséket ünnepeljük országszerte és határontúl egyaránt. Meséinek különöse ereje van, és rajtuk keresztül magam is közelebb jutottam a magyar, azon belül is a székely kultúrához.



Mesebázis - Összes mese

Link



Benedek Elek: Többsincs királyfi és más mesék

Link









A CSILLAGSZEMŰ JUHÁSZ


Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az óperenciás tengeren innét, volt
egyszer egy király. Szörnyű hatalmas volt ez a király, féltek a népek tőle, ha messzi-
ről látták, reszkettek tőle, mint a nyárfalevél. Ha ez a király egyet tüsszentett, kengyel-
futók s lovas legények vitték hírét az egész országban, s aki nem mondta: ,,Adj Isten
egészségére", halál fia volt. Nem is akadt az egész országban, csak egy ember, ki ne
mondja, hogy adj Isten egészségére. Ez a csillagszemű juhász volt.
Nosza, megfogták a király emberei a csillagszemű juhászt, vitték a király színe elé
s jelentették:
- Ihol, felséges királyom, ez a csillagszemű juhász nem akarja mondani, hogy adj
Isten egészségére.
Hej, szörnyű haragra lobbant a király!
- Mit, te nem mondod, hogy adj Isten egészségemre?!
- Dehogy nem mondom, felséges királyom, bizony mondom, hogy: adj Isten egész-
ségemre.
- Nem az egészségemre, hanem az egészségére.
- Hiszen mondtam, felséges királyom, egészségemre.
Megrántja az udvarmester a juhász subáját, súgja neki:
- Te szamár, mondjad, hogy adj Isten egészségére.
- De már azt nem mondom - mondotta a juhász -, amíg a király őfelsége a lányát
nekem nem adja.
Ott volt a királykisasszony a szobában, megtetszett neki a csillagszemű juhász, jó
szívvel a felesége is lett volna, de nem mert szólni. Hanem a királynak sem kellett
egyéb, csak ezt hallja, mindjárt bekiáltotta a katonáit:
- Vigyétek ezt a legényt s vessétek a fehér medve tömlöcébe!
Leviszik a legényt a tömlöcbe, hát ott fel s alá jár a fehér medve nagy morogva, há-
rom napja nem evett, egy falást nem adtak enni neki, hogy jól kiéhezzék, hadd szag-
gassa széjjel a juhászt. Ahogy a juhász belépett, felállott a két hátsó lábára, nagyot
bődült.
- No most, csillagszemű juhász, vége az életednek!
De halljatok csudát, mikor a medve meglátta a juhász csillagszemét, egyszeribe
megjuhászodott, lefeküdt a földre, meg se mozdult. A csillagszemű juhász pedig
egész éjjel dúdolt, fütyült s mikor reggel lement az udvarmester, szeme, szája tátva
maradt, azt hitte, hogy csontját sem találja a juhásznak s hát ím, ott állott előtte eleve-
nen, kutyabaja sem volt. Fölvezetik a juhászt a királyhoz s jelentik:
- Felséges királyom, él a juhász.
- Jól van, jól - mondja a király -, de azért megijedtél, ugye? Hát most mondod-e,
hogy adj Isten egészségére?
Felelte a juhász:
- Nem, amíg a leányát nekem nem adja, ha tíz halálba megyek is.
- No hát vessétek tíz halálba - rikkantott a király.
Vitték a legényt a tömlöcbe, amelyikbe tíz óriási sündisznó volt elzárva. De bezzeg
ezek nem szelídültek meg a szemétől, mert egyszerre tíz sündisznónak nem nézhe-
tett a szemébe. No, hanem volt a csillagszemű juhásznak egy szépen szóló furulyája,
azt a subája alól előhúzta, elkezdett furulyázni, kezdette andalgósan, folytatta szapo-
rázva. S hát, Uram-Teremtőm, táncra kerekednek a sündisznók, járták elébb lassan,
azután sebesebben, addig járták, míg el nem dűltek s azután lefeküdtek aludtak, mint a
bunda.
Megy le reggel az udvarmester, összecsapja a kezét.
- Hát te élsz? - kérdi a csillagszemű juhásztól.
- Nem is halok meg - mondja a juhász -, míg a király leánya a felségem nem lesz.
Fölvezetik a király színe elé.
- No, te legény - mondja a király -, most már tíz halál torkában voltál - még most
sem mondod, hogy adj Isten egészségére?
- Nem én, felséges királyom, ha még száz halálba visznek is, míg a leányát nekem
nem adja.
- Hát akkor vigyétek száz halálba! - ordított a király nagy haraggal, s vitték a
csillagszemű juhászt le abba a tömlöcbe, amelynek közepén volt egy kút, annak a bel-
seje ki volt rakva száz kaszával, a fenekén égett egy mécses. Akit abba beledobtak, az
onnét élve ki nem került soha.
- Hej, szegény fejem - gondolta magában a juhász -, ennek már fele se tréfa. Szól a
katonáknak, hogy menjenek egy kicsit ki a tömlöcből addig, míg gondolkozik, hogy
mondja-e: adj Isten egészségére.
Kimennek a katonák s a juhász nagy hirtelen a fokosát beleszúrja a kút köblébe, s
fokosra ráakasztja a tarisznyáját, aztán rá a subáját, a suba nyakára az árvalányhajas
kalapját s azzal szépen meghúzódik a tömlöc sarkában.
Bejöttek a katonák s kérdik:
- No, meggondoltad-e?
- Meggondoltam - mondja a juhász -, de mégsem mondom, hogy adj Isten egész-
ségére.
- No bizony, ha nem mondod, belé is taszítunk a kútba.
A katonák azt hitték, hogy a juhász már ott áll a kút mellett, a subáját, a fokosát,
mindenét beletaszították a kútba s mikor látták, hogy a kút fenekén a mécses kialudt,
szentül azt hitték, hogy meghalt a juhász.
Megy le reggel az udvarmester, hadd lássa ő is, igazán elpusztult-e a csillagszemű
juhász. Hát halljátok csak, ott ült a kút mellett, furulyázott. Felviszik a király elé s
mondja neki a király:
- No, te legény, mostan száz halálban voltál, mondod-e, hogy adj Isten egészségé-
re?
- Nem én, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja.
- Abból nem lesz semmi - mondta a király -, pedig nem tudom, mit adott volna
azért, ha a juhász azt mondja egyszer, hogy adj Isten egészségére! Hiszen - gondolt a
király -, majd kevesebbel is megelégszel te.
Befogatott a bársonyos hintajába, maga mellé ültette a csillagszemű juhászt s úgy
hajtatott az ezüst erdőbe. Mondta neki:
- Látod-e ezt az ezüst erdőt, te juhász? Neked adom, ha azt mondod, hogy adj
Isten egészségére.
Tetszett a juhásznak az erdő, de most azt is mondta:
- Addig nem, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja.
Aztán az erdőből kihajtatott a király s messziről ragyogott feléjük az arany vár.
- Látod-e azt az arany várat, juhász? Neked adom, ha azt mondod: adj Isten egész-
ségére.
- Nem mondom, felséges királyom, míg nekem nem adja a leányát.
Mentek tovább s értek a gyémánt tóhoz.
- No, te juhász - mondta a király -, neked adom az ezüst erdőt, az arany várat s a
gyémánt tavat, csak egyszer mondjad, adj Isten egészsége.
- Nem mondom én, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja.
- Hát jól van, neked adom a leányomat, de aztán mondjad is, hogy adj Isten egész-
ségére!
Na, hazamennek s a király mindjárt kihirdetteti az egész országban, hogy férjhez
adja a lányát a csillagszemű juhászhoz, jöjjön, aki jöhet a vendégségbe, lesz étel, ital
elegendő, különösen, ha hoznak magukkal.
Hiszen lett lakodalom, hét országra szóló. Ott ült a csillagszemű juhász a király
mellett, ettek, ittak, vígan voltak. Egyszer aztán hozzák a tormás húst, nagyot
prüsszent erre a király, s hadarja egymásután a csillagszemű juhász:
- Adj Isten egészségére, adj Isten egészségére, adj Isten egészségére! - Mondta va-
lami százszor.
- Jaj, jaj, ne mondd tovább, inkább neked adom az egész országomat.
Ott egyszeribe meg is koronázták a juhászt, ő lett a király, de bezzeg jó sorsa lett
ezután a népnek. Szerették is ezt a királyt. Ha prüsszentett, egy szívvel, lélekkel kiál-
totta mindenki: Adj Isten egészségire.
Aki nem hiszi, járjon a végire s ezt a mesét adj' Isten egészségire.


A csillagszemű juhász - Megnézhető ITT

Link








A CSODASZARVAS


Hol volt, hol nem volt, messze keleten volt, volt egy híres, hatalmas fejedelem. Tudom, hallottátok hírét, nevét: Nimród volt a neve. Ennek előtte sok ezer esztendővel élt ez a Nimród, de híre fennmaradt. Mert Nimród volt az apja Hunornak és Magyarnak, annak a két dali szép vitéznek, akiknek maradvái* a hunok és magyarok.

Tudjátok-e, miről volt híres Nimród fejedelem? Arról, hogy abban az időben, de még azelőtt is, de még azután is, nem volt emberfia, aki úgy értse s úgy szeresse a vadászatot, mint ő. Így hallottam én a nagyapámtól, a nagyapám is a nagyapjától. Reggel, ha fölkelt, s eligazgatta országának mindenféle dolgát, nyakába vetette a nyilát, fölkapott a paripájára, vágtatott, mint a sebes szél, még annál is sebesebben, hegyeken-völgyeken, árkon-bokron keresztül, s lóhátról lőtte le a repülő madarat. Amely madárra ő ráfogta a nyilát, nem énekelt, nem röpült az többé.

Nimród egymagában szeretett vadászni, de amint a fiai egy kicsit fölcseperedtek, vitte ezeket is magával. Különösen a két idősebb: Hunor és Magyar mindég ott nyargaltak az oldalán, s próbálgatták ők is röptében lelőni a madarakat.

Hej, volt nagy örömben Nimród, mikor látta, hogy apja fia mind a kettő: Hunor is, Magyar is. Nagy ritkán ha elhibáztak egy-egy madarat, s mondta is Nimród magában nemegyszer: még különb vadászok lesznek ezek a fiúk, ha embernyi emberré nevekedtek.

Örült ezen az öreg Nimród: hadd legyenek különbek a fiai, mint ő. Hadd menjen hírük hetedhét országon is túl.

Telt-múlt az idő, Hunor és Magyar nagy, erős legényekké, deli szép vitézekké cseperedtek, hogy Nimródnak, ha rájuk tekintett, nevetett mind a két szeme a nagy szívbéli örömtől.

Gondolta magában Nimród: "na, ezeket a fiúkat már a maguk szárnyára is ereszthetem". Hadd lakjanak külön sátorban, akkor menjenek vadászni, amikor kedvük tartja, s ott járjanak, ahová a szívük húzza. Mondta is a fiainak:

- Édes gyermekeim, én már öreg ember vagyok, nem vihetlek mindig vadászatra, amikor nektek tetszenék, lakjatok ezentúl külön sátorban. Adok annyi földet, annyi erdőt, annyi lovat, ökröt s mindenféle jószágot, hogy élhettek gond nélkül, s ha majd behunyom a szememet, tiétek lesz az ország: osszátok meg a földjét, gondját egymás közt becsületesen.

Megköszönték a fiúk édesapjuk nagy jóakaratját, másnap kiköltözködének a szülői sátorból, s egy szép lankás dombnak a tetején, egymástól nem messze, két sátrat üttetének fel, s ottan megtelepedének cselédjeikkel.

Eleinte csak a sátraktól nem messze jártak vadászni, de később mind messzibb, messzibb elkalandozának. Hanem azért estére mindig hazakerekedtek, aztán beszóltak az édesapjukhoz, elmesélték: hol, merre jártak, hány vadat lőttek, hányat hibáztak el. De egy este, mikor éppen a lobogó tűz körül ültek, s falatoztak, megszólalt Hunor, és azt mondá az öccsének:

- Te, Magyar, egyet mondok, kettő lesz belőle.

- Mondjad, Hunor bátyám, én örömest hallgatom, mert tőled még mindig csak jót hallottam.

- Az a mondandóm, Magyar öcsém, hogy holnap reggel induljunk hosszabb útra. Nézzük meg, mi van az országunk határán túl! Hátha ott még több a vad? Nagyobbak a folyók, s több a hal? Nézzük meg!

- Már régen forgatom én is ezt a fejemben - mondá Magyar -, csak ajangottam* elémondani. Itt már ismerünk minden bokrot, erdőnek, mezőnek minden zegét-zugát, talán azt is tudjuk, hány bölény, medve, szarvas, hány sas, sólyom s egyéb madár van az erdeinkben.

- No, azt könnyen számon tarthatjuk, mert erősen fogyatkoznak a vadak. Ami igaz, igaz: az édesapánk sok vadat lelőtt, de még mink is.

Megegyeztek, hogy pitymallatkor indulnak, mégpedig nyugat felé. Magukkal visznek ötven-ötven legényt, a legerősebbeket, a legbátrabbakat, s vissza sem jőnek, míg a hó le nem szakad.

Pitymallatkor csakugyan fölkerekedtek, s útközben vadászgatván, mentek, mendegéltek elébb, elébb. Ahol az éjszaka meglepte őket, ott szállást vertek, megháltak, s reggel ismét továbbmentek.

Már rég túl voltak az országuk határán, s minél tovább mentek, annál jobban tetszett erdő-mező. Szemmel be nem lephető,* végetlen nagy rónaságon vitt keresztül útjuk, s közbe-közbe rengeteg erdőségekbe jutottak, melyek tele voltanak vadakkal.

Hej, ez kellett nekik! Itt aztán volt mire vadászni. Szerették volna, ha most itt volna az édesapjuk is, hadd látná, mi tenger vad van itt. Bizonyosan kedvet kapna megint a vadászatra. Meg is sokallották már, annyi volt a vad. Bölénybikák, szarvasok, őzek ott legelésztek a tisztásokon, nem bántották. Jobban esett, ha egy-egy vadat külön vehettek üldözőbe. Az után elcsatangoltak reggeltől estélig.

Hanem egyszer láttak aztán egy olyan vadat, amilyet még soha. Egy szarvas volt, amilyen csodaszépet még emberi szem nem látott. A két ágas-bogas szarva össze volt fonódva, s lebegett a feje fölött, mint egy koszorú. A két szeme feketéllett, ragyogott, mint a fekete gyémánt. A dereka karcsú, hajlékony, mint a lengő nádszál, a lába vékony, s szaladván nem látszott érinteni a földet.

- Nézd, öcsém, Magyar, csodaszép egy szarvas! - kiáltott Hunor.

- Csodaszép, csodaszép! - kiáltott Magyar is -, még nem láttam ehhez hasonlatost.

- Utána!

Szaladott a csodaszép szarvas, mint a sebes szélvész, utána Hunor és Magyar s velük száz deli legény. Tisztásról sűrűbe, sűrűből tisztásra, hegyeken föl, vizeken keresztül. Hol eltűnt, hol felbukkant a csodaszép szarvas: csalta, csalogatta Hunort és Magyart.

Habba keveredtek* a vitézek paripái, mind lassúbb, lassúbb lett a vágtatásuk, de Hunor és Magyar nem hagyták félbe az üldözést. Biztatták a lovukat: szaladj, szaladj, édes lovam!

Reggeltől alkonyatig űzték a csodaszép szarvast. El akarták fogni elevenen, hogy hazavigyék édesapjuknak. Mert az idegen földön sem feledték az édes jó apát... De hiába. Leszállt a nap, alkonyodott, s a csodaszép szarvas eltűnt az ingoványos helyen, a sűrű nádas rejtekében. Ide már nem követhették: ott vesznének mindannyian. Bizonyosan ott veszett a csodaszép szarvas is.

De ha a csodaszép szarvast meg sem is foghatták, elvezette őket ez olyan szép földre, amilyet még nem láttak. Egy szépséges szép sziget volt ez, körös-körül, ameddig a szemük elért, erdők és folyóvizek. Övig gázoltak a fűben, virágban. Nagy terebélyes fák adtak pompás gyümölcsöt és enyhe árnyékot. A vizeknek színén kicsiny és nagy halaknak ezrei úszkáltak, s játszadoztak a nap verőfényében.

- Be szeretnék itt maradni örökre! - mondá Hunor áradozó szívvel. - Hát te, öcsém, Magyar?

- Én is, bátyám, én is!

- De vajon mit szól majd az édesapánk?

- Az igaz. Holnap visszamegyünk, s tanácsát kérjük.

Másnap csakugyan felszedelőzködtek, s indultak vissza az édesapjuk országába. Visszatérőben csak annyi vadat ejtettek el, amennyire szükségük volt ebédre, vacsorára. Hét nap s hét éjjel tartott az útjok. Csak most látták, hogy milyen messze elkalandoztak hazulról. Az öreg Nimród sátrában feküdt, mikor beléptek. Szomorú volt, nagyon szomorú. Gyönge hangon kérdezte:

- Hol voltatok? Kétszer hét napja s éje, hogy nem láttalak. Pedig érzem, hogy nem sokáig élek.

Mondá Hunor:

- Bocsáss meg, édes jó apám, vadászkedvünk messze vitt. De lásd, visszajöttünk elmondani, hogy találtunk egy szép, nagyon szép országot, ahol megtelepedni nagy kedvünk volna mindkettőnknek.

- S az én országom nem kell tinéktek? - kérdé Nimród bánatosan.

- Apám - szólt most Magyar -, van neked rajtunk kívül még több fiad is, hadd legyen ez az ország az övék. Add ránk áldásodat, s ereszd szabadjára két idősebb fiadat.

Nimród szeme könnyel telék meg, s remegő hangon szólt:

- Jertek hát, térdeljetek elém, hadd teszem fejetekre reszkető kezemet.

Letérdeltek a fiúk, s az öreg megáldá.

- Eredjetek, az Isten vezéreljen! Áldás, szerencse kísérjen, amerre jártok!

Ezt mondá Nimród, s homlokon csókolá Hunort és Magyart. Még egyszer megpihent rajtuk tekintete, aztán behunyta szemét, s Hunor és Magyar karjai közt nemes lelkét kilehelé.

Meghalt Nimród, fiai eltemették nagy pompával. Hunor és Magyar a temetés után útra keltek, s testvéreiknek hagyván az országot, mentek, mendegéltek ama csodaszép sziget felé.

Hét nap s hét éjjel tartott az út most is, s mikor megérkeztek, leborultak a földre, s hálát rebegtek az Istennek, áldották a csodaszarvast, mely e gyönyörű vidékre csalta, csalogatta őket.

Már több napja voltak a szép szigeten, s csodálkoztak, hogy a maguk emberein kívül más embert nem látnak. Azt mondta Hunor:

- Öcsém, nézzünk széjjel, hátha találunk valami lelkes állatra* is!

- Jól van, bátyám, menjünk.

Fölkerekedtek a száz vitézzel, s sokáig kalandoztak, csatangoltak a nagy rónaságon.

Hát egyszer mit látnak! Szemük-szájuk elállott a nagy csodálkozástól. Egy nagy csapat leány, egyik szebb a másnál, ott táncolt karikába-körbe egy csörgedező forrásnak a tövén. Szépen összefogództak, lehettek százan, ha nem többen, s úgy keringtek körbe, közepén pedig két leány lejtett, de olyan szép mind a kettő, hogy a napra lehetett nézni, de rájuk nem.

Hunor és Magyar összenéztek, a többi vitézek sem különben; nem szóltak semmit, de azért tudták, hogy egyet gondolnak mind. Egyszeribe közrefogták a táncoló leányokat, ki-ki egy leányt fölkapott a nyergébe, s azzal - uzsgyi neki, vesd el magad! - elvágtattak sebes szélnél sebesebben.

Hunor és Magyar azt a két leányt kapták föl a nyergükbe, akik a kör közepén táncoltak. Mikor a sátrukhoz értek, ott szép gyöngén leemelték a leányokat a nyeregből, és bevitték a sátrukba.

Aközben magukhoz tértek a leányok is. Reszkettek a félelemtől, de Hunor és Magyar olyan szép szavakkal engesztelték, vigasztalták, hogy lassankint nekibátorodtak, s nem is bánták, hogy elrabolta őket ez a két deli szép fiú. De a többi leány sem bánta.

Hunor és Magyar csak most tudták meg, hogy az a két leány, akit ők elraboltak: az alánok fejedelmének, Dulnak a leánya. Annál jobb! Fejedelmi vérből való feleségük lesz hát. De a leányok is örültek, mikor megtudták, hogy a világhíres Nimród fiai veszik őket feleségül.

Mondta Hunor az ő párjának:

- Te az enyém, én a tied, ásó, kapa válasszon el minket!

Mondta Magyar is az ő választottjának:

- Te az enyém, én a tied, ásó, kapa válasszon el minket!

Visszamondták a lányok is ezt szóról szóra.

Ez volt az ő esküjök.

Még aznap nagy lakodalmat laktak. Egyszerre volt a lakodalma Hunornak és Magyarnak s száz vitézüknek.

Az Isten megáldotta frigyüket, s szaporodtak ivadékról ivadékra. Idők múltán már nem volt elég a szép sziget Hunor és Magyar nemzetségének.

Tovább kellett vándorolniok.

Új hazát, nagyobbat kellett keresniök, annyira elszaporodtak hunok és magyarok.

Merre mentek, hová jutottak, elmondom nektek később.








A CSUDAFA

Link








JÁNOS VITÉZ


Benedek Elek/ Magyar mese- és mondavilág I.: A csodaszarvas (Benedek Elek)/ Magyar mesék

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt egy király, s annak egy olyan szép leánya, hogy csudájára jártak a világ minden tájékáról. De volt ám egy másik király is, annak meg két szép dali fia, egyik szebb a másnál. Ezek a királyfik meghallották a hírét annak a csudaszép királykisasszonynak, s a kisebbik el is indult a csudaszép királykisasszony hazájába. Ahogy megérkezett a király városába, s fölment a király palotájába, éppen csak hogy megpillantották egymást a fiatalok, mindjárt egymásba habarodtak. Hanem a király azt mondta a királyfinak, hogy három esztendő előtt nem adja férjhez a leányát, addig nézzen országot-világot, ismerkedjék országokkal s népekkel, azután ha szerencsésen visszakerül, legyenek egymásé, éljenek boldogul, míg a világ s még két nap.

Búsult erősen a királyfi, búsult a királykisasszony is, de mit tehettek egyebet, engedni kellett a király akaratának. Elváltak egymástól keserves könnyhullatások közt.

Meghallja az idősebb királyfi, hogy mi történt az öccsével. Nosza, neki sem kellett egyéb, indult a csudaszép királykisasszonyhoz. Föltette magában, hogy míg az öccse odajár, elfordítja tőle a királykisasszony szívét, s feleségül veszi.

De hiába mesterkedett, hiába mondott az öccséről mindenféle rosszat, szavainak nem hitt a királykisasszony.

Telik-múlik az idő, eltelik a három esztendő is, megjő a királyfi nagy útjából, elébb azonban hazamegy az édesapjához. Otthon volt a bátyja is, s a királykisasszonyról kezdett beszélni mindenféle rosszat. Hogy a világ minden kincséért el ne vegye azt a leányt, mert az őt nem szereti. Addig beszélt, hogy elcsavarta a fejét az öccsének, s a királykisasszony csak várhatta nagy búsan a vőlegényét, biz az nem jött vissza, pedig nemcsak a három esztendő múlt el, elmúlt még azután három nap, három hét, de még három hónap is.

De mikor a három esztendő után a három hónap is eltelt, bement a királykisasszony az édesapjához, s mondta:

- Látom már, hogy a vőlegényem nem jön vissza, édesapám. Ó, minek is küldé világgá! Három napig még várok, édesapám, s ha akkor sem jön vissza, temettessen el engem a templomba, s minden éjjel fegyveres istrázsával* őriztessen.

A három nap is elmúlt, de bizony nem jött a királyfi. Sírva ment be a királykisasszony az édesapjához:

- Édesapám, lelkem, apám, temettessen el engem a templomba, mert én most meghalok.

Hát csakugyan úgy tetszett, mintha meghalt volna. Mindjárt fehér ruhába öltöztették, aranykoporsóba fektették, gyászfeketébe húzták az egész várost, s vitték nagy jajszóval, keserves sírással a királykisasszonyt a templomba. Abban volt egy kripta, oda a koporsót letették.

Mikor éppen temették, s szóltak a harangok minden toronyban, akkor érkezett meg a városba az idősebb királyfi. Kérdi a népeket:

- Kinek szólnak a harangok, kit gyászol a város?

Mondják az emberek:

- A királykisasszonynak szólnak a harangok, a királykisasszonyt gyászolja a város.

Ment egyenest a királyhoz, s kérdi:

- Igaz-e, hogy meghalt a királykisasszony, felséges királyom?

Mondja a király:

- Bizony igaz, fiam, már el is temettük. Az volt az utolsó kívánsága, hogy minden éjjel fegyveres istrázsával őriztessem. De most nem tudom, hogy mit csináljak, mert még eddig nem akadt egy bátor ember, aki éjjelre oda merjen menni.

Mondja a királyfi:

- Azon egyet se szomorkodjék, felséges királyom, megőrzöm én első éjjel.

Elkövetkezik az este. Kardot köt a királyfi, bemegy a templomba, sétál föl s alá nagy bátran. Haj, de mikor tízet ütött az óra, támadott rettentő zúgás, surrogás-burrogás. Recsegtek-ropogtak az ajtók, mintha kerekedett volna szörnyű fergeteg, s hát egyszerre csak megnyílik a kriptaajtó, s kilép azon a királykisasszony. Megy egyenest a királyfinak, s rákiált:

- Te hitvány lélek, még ide mertél jönni?! Mért fordítottad el az öcséd szívét tőlem?!

Csak meglegyintette a kezével a királyfit, s ettől a legyintéstől mindjárt szörnyű halált halt. Azzal szépen visszament a kriptába, s lefeküdt a koporsójába.

Megy reggel a király a templomba, nézni, hogy mi történt. S hát uramteremtőm! Ott fekszik a templom közepén a királyfi. Fölvették, kivitték a templomból, s nagy pompával eltemették.

Aközben hírül vitték a fiatalabb királyfinak, hogy mi történt. Nem volt otthon maradása, ment, hogy lássa a menyasszonyát, ha halva is látja. Fölmegy a királyhoz, ott ketten sokáig keseregnek, sírnak, aztán lement ő is a templomba, hogy majd éjjel ő lesz az istrázsa. Sétált föl s alá nagy búsan a templomban, s mikor tízet ütött az óra, támadott egy nagy zúgás-búgás, recsegtek-ropogtak az ajtók, ablakok s kilépett a kripta ajtaján a királykisasszony. Ment egyenest a királyfinak, s feléje legyintett a kezével.

- Hogyha tőlem el tudtál tántorodni, halj meg te is, mint a bátyád!

Abban a pillantásban megszakadt a királyfi szíve, a királykisasszony pedig szépen visszament a kriptába, s visszafeküdt a koporsójába.

Megy reggel a király a templomba, hadd lássa, mi történt, s hát halva találja a kisebbik királyfit is. Eltemették ezt is nagy pompával.

Hej, de volt gondja azután a királynak, hogy kit állítson a templomba istrázsának. Egy-egy szekér aranyat ígért annak, aki egy éjet a templomban tölt. Akadtak bátor emberek, az igaz, hogy nem sokan, de nem is jött ki egy sem élve a templomból. Egy hét sem telt belé, nem akadt ember az egész országban, aki strázsát álljon.

Búsult a király, szomorkodott erősen, hogy a leányának utolsó kívánságát sem tudja teljesíteni.

Ekkor vetődött a városba egy kiszolgált huszár. Hallja ez, hogy mi nagy bajban van a király. Fölmegy hozzá, s ajánlja magát:

- Felséges királyom, én megőrzöm a leányodat, csak egy véka aranyat adj minden éjjelre.

- Jól van, fiam, János vitéz (mert Jánosnak hívták a kiszolgált huszárt), adok én szívesen két vékát is.

Megegyeznek, kezet csapnak.

János vitéz kardot köt az oldalára, karabélyt vet a vállára, s indul a templomba. Hanem amint ment a templom felé, meggondolkozott, s mondja magában: “Hej, János, János, bolondság volt ez tőled, mert ha annyi vitéz ember elpusztult már, te is csak elpusztulsz, s mi hasznod lesz a két véka aranyból!"

Ő bizony, gondolja magában, nem megy a templomba, hanem megszökik a városból. Uccu neki, meg is futamodik, de ahogy keresztül akar szökni a város szélén a sáncon, elejébe toppan egy ősz öregember, megragadja a mellinél fogva:

- Állj meg, öcsém, egy szóra!

Visszahökken a huszár, s kérdi:

- Mit akar kend, öregapám?

- Azt, hogy menj a templomba, légy a szavadnak ura! Ne félj semmit, sétálj fel s alá a templomban, de jól vigyázz, mikor tízet üt az óra, szaladj fel a toronyba, bújj belé a nagyharangba, ott nem talál meg a királykisasszony. Aztán ami aranyat kapsz, nekem add a haszon felét.

Jól van! János vitéz megfogadta az öregember tanácsát, visszament a templomba, ott föl s alá sétált nagy hetykén, s mikor tízet vert az óra, uccu! felszaladt a toronyba, belebújt a nagyharangba, s jól beléfogódzott az ütőjébe. De ezt ugyancsak jól cselekedte, mert amikor a királykisasszony kilépett a kriptából, mintha támadt volna földindulás, megrengett a templom, hajladozott a torony erre-arra, mindenfelé.

A királykisasszony, ahogy kilépett a kriptából, széttekintett a templomban, de egy élő lelket sem látott. Bejárta a templomnak minden zegét-zugát, fölkajtatta a padok alját, benézett az orgona mögé, az oltár mögé, aztán felindult a toronyba, de mikor éppen a haranghoz ért, tizenkettőt vert az óra, vissza kellett, hogy menjen, de fölsóhajtott keservesen:

- Istenem, Istenem, nem hittem volna, hogy az édesapám is megszegje a szavát!

Jött a király reggel jókor az üveghintaján, s szeme-szája tátva maradt a nagy álmélkodástól, ahogy meglátta János vitézt. Egyszeriben karon fogta, felültette a hintóba, vitte a palotába, ottan kiméretett két véka aranyat.

János vitéz megköszönte szépen, ment egyenesen az öregemberhez, s neki adta az egyik véka aranyat.

- No, öcsém - kérdezte az öreg -, megijedtél-e egy kicsit az éjszaka?

- Meg biz' én, édes öregapám - mondá János vitéz -, hanem ami elmúlt, elmúlt, de hová bújjak ma éjszaka?

- Bújj az oltár mögé - tanácsolta az öregember -, oda régente sok embert temettek! A csontjukat kihányta a föld, mert már nem fértek. Keveredj a csontok közé, ottan majd nem talál meg.

Megköszönte János vitéz a jó tanácsot, azzal elindult a templom felé. De az öregember utánakiabált:

- Aztán meg ne feledkezzél rólam, János öcsém!

- Ne féljen, öregapám, nem feledkezem meg!

Egész nap ott forgott a templom körül, mikor aztán alkonyodott, bement a templomba, sétált föl s alá nagy hetykén, éppen, mint az előtte való estén.

Hát egyszer tízet üt az óra, nagyot csendül-bondul a templom, ingadozik, hajladozik, mintha földindulás volna. Uccu neki! János vitéz sem veszi tréfára, szalad az oltár mögé, s a csontok közé keveredik.

Kijött a királykisasszony a kriptából, néz erre is, néz arra is, senki lelket sem lát, felsóhajt keservesen, hogy az édesapja megint megszegte a szavát, azzal szalad egyenesen a toronyba, hátha ott lesz valaki, mert ott tegnap nem nézhette meg. Belenéz a nagyharangba, bele a kicsi harangba, bele a halálcsengettyűbe,* bizony nem volt ottan senki. Nagy búsan lejött a toronyból. Alája nézett a padoknak, nem volt ott senki; azután ment az oltár háta mögé, széjjel akarja hányni a csontokat, de ahogy rája teszi a kezét, tizenkettőt üt az óra, vissza kellett, hogy menjen a kriptába. Azzal János vitéz is kibújt a csontok közül, s vígan sétált reggelig a templomban.

Csakhogy a csuda meg nem ölte a királyt, mikor reggel jött az üveghintaján, s ott találta János vitézt. Karon fogta, fölültette a hintajába, vitte a palotába, s kiméretett ismét két véka aranyat.

Eleget marasztalta a király, hogy maradjon ott ebédre. János vitéz megköszönte a szívességet, de nem maradott, ment egyenest az ősz öregemberhez, s megosztozott vele becsületesen.

- No, édes fiam - mondja az öregember -, még csak egy éjszaka van hátra, ne bújj el ma este sehová! Mikor tízet üt az óra, menj föl a katedrába, nyisd föl a Bibliát, olvasd belőle a szentigéket. A királykisasszony majd beszél tehozzád, de te ne válaszolj semmit. Majd fölszalad a katedrába, hogy téged összeszaggasson, de míg ő a katedra egyik garádicsán fölszalad, azalatt te szaladj le a túlsó garádicson. Aztán fuss a kriptába, feküdj belé az üres koporsóba, s ne félj semmit, minden jóra fordul!

Megköszönte János vitéz a jó tanácsot, Istennek ajánlotta az ősz öregembert, az is őt. Aztán visszament a templomhoz, került, fordult egyet-kettőt, s mikor alkonyodott, bement a templomba. Ottan egy keveset sétált fel s alá, azután felment a katedrába, elévette a Bibliát, felnyitotta, s a szentigéket olvasgatta.

Hát egyszer nyílik a kripta ajtaja, jön a királykisasszony, becsapja az ajtót, nagyot csendül-bondul a templom, ingadozik-hajladozik, mintha földindulás volna, még az orgona is megszólal. Néz erre, néz arra a királykisasszony, s egyszerre csak meglátja János vitézt a katedrában.

- Istenem, Istenem - sóhajt a királykisasszony -, az én apámnak talán már katonája sincs, hogy papot küld katona helyett!

Azzal nekiszalad a katedrának, fel a garádicson. De János vitéz is becsapja a Bibliát, uccu! le a túlsó garádicson, be a kriptába, s lefekszik a koporsóba. Utána a királykisasszony, összeteszi a két kezét, s úgy könyörög:

- Kelj ki az én koporsómból, s add vissza az én helyemet!

De könyöröghetett, rimánkodhatott, János vitéz meg sem moccant.

Egyszer csak tizenkettőt üt az óra, s könyörög még egyszer a királykisasszony:

- Kelj ki a koporsómból, te szép legény! Áldjon meg az Isten!

János vitéz sem nem szólt, sem nem mozdult. Hanem mikor tizenkettediket verte az óra - halljatok csudát, mi történt! -, leborult a királykisasszony a koporsóra, megcsókolta János vitézt, s mondta neki áradozó szóval:

- Kelj fel, kelj fel, te szép legény, mostan már felkelhetsz. Ó de jól tetted, hogy míg a tizenkettőt el nem verte az óra, föl nem keltél, mert akkor én ilyen sem élő, sem holt maradok, mostan pedig tied vagyok, te szép legény, ásó, kapa válasszon el minket!

Hej, volt nagy öröm reggel, amikor jött a király az üveghintaján. Ihol jött elejbe a királykisasszony s vele János vitéz. Aztán felültek a hintóba mind a hárman, föl a palotába. Híttak mindjárt papot, összeadták a fiatalokat, s csaptak olyan lakodalmat, hogy hét országra ment a híre.

Azám, volt nagy vigasság, éjjel-nappal szakadatlan, de bezzeg az ősz öregember hiába várta az aranyat. Eltelt egy nap, eltelt két nap, s János vitéz úgy elfelejtette az ígéretét, mint a fekete föld. No, hanem az öregember nem felejtette el.

Egy este, mikor legjobban vigadtak, beállít a palotába az ősz öregember, s kérdi a fényes gála úri népektől:

- Hol van János vitéz?

Mindjárt eléállott János vitéz, ahogy az öregember szavát hallotta.

- Itt vagyok, lelkem, öregapám, ejnye de megfeledkeztem kigyelmedről! Hány zsák aranyat méressek, öregapám?

Azt mondja az öregember:

- Egyet se, édes fiam, hanem jere velem, s hozzad a feleségedet is.

Mit volt, mit nem tenni, János vitéz egy szóval sem merte mondani, hogy nem megy: ment az öregember után, s akart, nem akart, ment a felesége is.

Hm, vajon mi lesz ebből?! Az lett ebből, hogy az öregember kivezette őket a város végire, ottan bevezette egy kicsi házikóba. Abban a kicsi házikóban volt egy kard. Azt a kardot az öregember a szegről leakasztotta, s mondta János vitéznek:

- No, öcsém, János, a szavadat meg nem tartottad, meg kell halnod mostan, neked is, de még a feleségednek is.

De így s de úgy - kérte János vitéz -, jóváteszi a nagy feledséget, kegyelmezzen az életüknek.

- Jól van - mondá az ősz öregember -, de megemlékezzetek, hogy akármilyen gazdagok lesztek, a szegényekről nem szabad megfeledkezni! Mostan mehettek Istennek hírével.

Visszamentek nagy örömmel a palotába, folyt tovább a dínomdánom, lakodalom. Mikor aztán vége volt a nagy vigasságnak, az öreg király átaladta Jánosnak az egész országát.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.







A HALHATATLANSÁGRA VÁGYÓ KIRÁLYFI

Link








SZÉLIKE KIRÁLYKISASSZONY


Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyen is túl, hol a kis kurta farkú malac túr, volt egy király, annak egy fia, János.

Azt mondja egyszer a király a fiának, aki serdülő legényecske volt:

- Eredj, fiam, láss országot-világot, hadd pallérozódjál. Úgy lesz belőled derék ember.

Kétszer sem mondatta ezt János királyfi, tarisznyát vetett a nyakába, botot a kezébe, elbúcsúzott apjától, anyjától, s ment hetedhét ország ellen. Amint megy, mendegél, találkozik az úton egy rettentő hosszú, vékony emberrel. Köszönti a királyfi, a hosszú ember fogadja. Aztán nézte, nézte János királyfi a hosszú embert, s szeme-szája tátva maradt a nagy erős csudálkozástól, mert ő még ilyen hosszú embert nem látott. Kérdezte:

- Ki vagy te, mi vagy te, mi a mesterséged?

Felelte a hosszú, vékony ember:

- Az én nevem: Villámgyors. Olyan sebesen futok, mint a villámlás, még annál is sebesebben.

- No, azt szeretném látni - mondja a királyfi.

Még jóformán ki sem mondja, előugrik a bokrok közül egy szarvas. Uccu, utána Villámgyors, egyet szökik, kettőt ugrik, s utoléri a szarvast. Mondja a királyfi:

- Mármost csakugyan elhiszem, hogy oly sebesen tudsz futni, mint a villámlás. Gyere velem, legyünk kenyeres pajtások, bizony nem bánod meg.

Kezet csapnak, barátságot fogadnak, mennek ketten tovább.

Amint mennek, mendegélnek, látják, hogy egy rettentő széles vállú ember alája feküdt egy nagy hegynek, s azt emelgeti. Odamennek, köszönti a királyfi, s kérdi a széles vállú embert:

- Hát te ki vagy, s mi vagy, atyafi?

Feleli a széles vállú ember:

- Én Hegyhordó vagyok. Nincs az a nagy hegy, hogy a vállamon el ne vigyem.

Mindjárt fel is kapta azt a hegyet, s vitte a vállán, mintha csak egy zsák búza lett volna.

- Ejnye, atyafi - mondja a királyfi -, nem csapnál fel közénk kenyeres pajtásnak?

- Jó szívvel - mondotta Hegyhordó.

Azzal kezet csapnak, s mennek tovább hárman. Mentek, mendegéltek, s beértek egy rengeteg erdőbe. Hát ott egy rengeteg széles mellű ember csak ráfúj a fákra, rettentő szél kerekedik, s a fák szörnyű nagy recsegéssel-ropogással döndülnek a földre.

Megállanak a kenyeres pajtások, szemük-szájuk tátva marad a nagy csodálkozástól, még ilyet nem láttak világéletükben. Kérdi a királyfi:

- Hát te ki vagy, s mi vagy? Mi a mesterséged?

Mondja a széles mellű ember:

- Én Fúvó vagyok, s egy fuvintásomra a legnagyobb ház is összedől, s a legnagyobb fákat is pozdorjává töröm.

- Ejnye - mondja a királyfi -, éppen nekünk való ember vagy, állj közénk kenyeres pajtásnak.

Mindjárt kezet csapnak, nagy barátságot fogadnak, s mennek tovább. Most már voltak négyen. Mennek, mendegélnek, s találkoznak az úton egy nyilas emberrel.

Köszönti a királyfi, s kérdi tőle:

- Hát te ki vagy, mi vagy, mi a mesterséged?

Mondja a nyilas ember:

- Én Jóltaláló vagyok, a borsószemet úgy ellövöm akárkinek a tenyeréről, hogy a tenyerének semmi baja nem lesz.

- Próbáljuk meg! - mondja a királyfi.

Volt a nyilas embernél egy szem borsó, azt a királyfi a tenyerén kitartotta, s a nyilas ember csakugyan úgy ellőtte, hogy a királyfi tenyerét a nyíl még csak nem is súrolta.

Na, kezet csap a királyfi Jóltalálóval is, és mennek tovább öten. Amint mennek, mendegélnek, találkoznak egy kicsi, zömök emberrel. Köszönti a királyfi, s kérdi:

- Hová-merre, földi? Ki s mi vagy, mi a mesterséged?

Felelt a kicsi, zömök ember:

- Az én nevem Péter, s ha a fejemet a földre teszem, mindent tudok, amit az emberek gondolnak és cselekszenek, akármilyen messze vagyok tőlük.

Megörvend a királyfi Péternek, erősen megbarátkoznak, s ment Péter is velük. Most már voltak hatan, mind kenyeres pajtások. Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, s addig mentek, mendegéltek, amíg éppen Tündérországba nem értek.

Volt Tündérország királyának egy gyönyörűséges szép lánya, akinél szebbet a világ nem látott, s aki olyan sebesen tudott szaladni, mint a szél. Nem is volt más az ő neve: Szélike királykisasszony.

Egyszer kihirdetteti a király az országában, még azon is túl, hogy annak adja lányát, aki a futásban elhagyja; de úgy próbáljon szerencsét akárki, hogy ha lányát el nem tudja hagyni, karóba kerül a feje.

Hiszen próbáltak szerencsét királyfik, hercegek, grófok, bárók s válogatott cigánylegények, de karóba is került a feje valamennyinek.

Hallják ezt a kenyeres pajtások, fölmennek mind a királyhoz, s ott előretaszigálják Villámgyorsat, hogy hát ez a pajtásuk szerencsét próbálna.

- Jól van - mondja a király -, csak próbálj, kilencvenkilenc legénynek karóban a feje, a tied lesz a századik.

Tenger nép gyűlt a király udvarába, hadd lássák, melyik tud jobban futni: Szélike-e vagy az a hosszú, langaléta ember?

Megfutamodik Szélike, utána Villámgyors, egyet ugrik, kettőt szökik, s úgy elhagyja Szélikét, hogy az nagy erős szégyenében keservesen sírni kezdett.

Azt mondja a király Villámgyorsnak:

- Hiszen sebesebben futottál, az igaz, de bizonyosan valami baja van a lányomnak. Tegyünk még egy próbát.

Futnak másodszor is, de Villámgyors most is úgy elhagyta Szélikét, hogy Szélike még nyomába sem ért. Hej, szégyellette magát a királykisasszony erősen, sírva szaladt a palotába!

- No, fiam - mondja a király Villámgyorsnak -, látom, hogy most is jobban futottál, mint a lányom, de három az igazság, fussatok harmadszor is.

Ezalatt Szélike királykisasszony egyet gondolt, s Villámgyorsnak egy gyönyörűszép gyémántgyűrűt küldött ajándékba. Örült Villámgyors az ajándéknak, mert nem tudta, hogy miféle gyűrű az. Afféle gyűrű volt az, hogy aki az ujjára húzta, mikor menni akart, a földbe gyökerezett a lába. No, ha Villámgyors nem tudta ezt, bezzeg tudta Péter, mert ő a földhöz nyomta a fejét, s megtudta, hogy min járt a Szélike esze. Mindjárt szólott Jóltalálónak, hogy mikor Villámgyors kiáll futásra, lője el a gyűrű fejét, mert abban van a varázs.

Na, elkövetkezik a harmadik nap. Kiáll Szélike s Villámgyors egymás mellé. Megfutamodik Szélike, futna Villámgyors is, de nem tud. Állott egy helyben, mintha odacövekelték volna.

Abban a szempillantásban Jóltaláló megcélozza a gyűrű fejét, ellövi, s hát indul Villámgyors, szalad, mint a villámlás, és harmadszor is elhagyta a királykisasszonyt.

Sírt a királykisasszony, majd fölvetette a méreg s a bosszúság. Hogy az a hosszú, vékony ember így csúffá tegye! Most már akár akar, akár nem, hozzá kell mennie feleségül. Pedig úgy láttam, mint ma, a királykisasszonynak János királyfin akadt meg a szeme. Bizony nem bánta volna, ha ez hagyja el a futásban.

Bezzeg megörült, mikor a kenyeres pajtások fölmentek a királyhoz, s azt mondotta Villámgyors, hogy nem kell neki a királykisasszony, csak annyi aranyat és ezüstöt adjon neki, amennyit Hegyhordó elbír vinni.

- Adok én jószívvel - mondotta a király -, nem annyit, de többet, mint amennyit egy ember elbír.

Megtöltetett hat szekeret arannyal-ezüsttel színig.

- Itt van, vigyed, ha elbírod!

Fölkapja Hegyhordó a hat szekér aranyat és ezüstöt, de annyi volt neki, mint másnak hat zacskó arany. Hozatott a király még hat szekér aranyat és ezüstöt: meg se kottyant Hegyhordónak.

No, már ennél több aranya és ezüstje a királynak sem volt. Akkor összeszedték, ami csak drágaság volt a palotában. Aranytálakat, -tányérokat, -késeket, -villákat, -kanalakat s mindent. Mikor mind felszedte Hegyhordó, mondta:

- No, most elég!

Elmentek a kenyeres pajtások, de alig mentek el, a király erősen megbánta, hogy ezeknek a jöttment embereknek azt a rengeteg sok kincset odaadta. Gondolkozott, okoskodott, törte a fejét, hogy tudná valamiként visszaszerezni. Egyet gondol, utánuk szalasztja Szélikét, hadd menjen velük, mintha elrabolták volna, akkor aztán utánuk küld egy regement katonát, s Szélikét meg a tenger kincset is visszahozatja.

Hiszen Szélikének sem kellett egyéb! Bezzeg szaladott örömmel utánuk. Hipp-hopp! - egy szempillantásra utolérte őket, s mindjárt János királyfihoz szegődött, mellőle el sem maradott.

Mennek, mendegélnek, egyszer Péter lehajtja fejét a földre, s azt mondja pajtásainak:

- No, most mindjárt csúf dolgunk lesz. A király egy regement katonát indított utánunk, minket elpusztítanak, s Szélikét meg a kincset visszaviszik.

- Úgy-e - mondja Fúvó -, hát csak jöjjenek! A többit bízzátok rám.

Jött is a regement. Mikor egy puskalövésnyire volt, vissza fordult Fúvó, megfújja magát, kerekedik rettentő nagy forgószél, s elfújta a katonákat lovastul, mindenestül, talán még a világ végén is túl.

Most már mehettek békességben. Szépen hazaértek a János királyfi udvarába. Ott a temérdek kincset öten elosztották egymás között, János királyfinak maradt Szélike királykisasszony.

Mindjárt nagy lakodalmat laktak, üstre főztek, teknőre tálaltak. Csak lé volt kilencféle. Én is ott voltam ebédre. Ettem-ittam, jól mulattam, s aztán szépen elkullogtam.

Itt a vége, fuss el véle!


Szélike királykisasszony - Videó

Link








TÖBBSINCS KIRÁLYFI


Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy öreg király, akinek Salamon volt a neve. Ennek a királynak annyi országa volt, hogy maga sem tudta, hány. Nem is ismerte valamennyi országát: azt hitte, ahány ország csak van a világon, az mind az övé, hogy nincs is rajta kívül király. De hiába volt Salamon királynak az a rengeteg sok országa, nem talált abban semmi örömet, mert nem volt sem fia, sem leánya.

Sokat tűnődött, búslakodott Salamon király, de még a felesége is, hogy ha ők meghalnak, kire marad az a sok ország. Egyszer kimegy Salamon király a feleségével a kertbe, sétálgatnak, gyönyörködnek a fákban, a virágokban, s amint mendegélnek, az öreg királyné hirtelen megállapodik egy tüskebokor mellett, s azt mondja az urának:

- Nézzen ide, kigyelmed, milyen csuda ez! Ebből a tüskebokorból kinőtt egy fehér liliom, s nincs sehol megsérülve, pedig csupa tüske fogja körül.

- No, ez igazán csuda - mondja a király is.

Sokáig nézik a liliomot, gyönyörködnek benne, s amint nézik, nézdegélik, egyszerre csak kiröppen a tüskebokorból egy madár. Lenéznek a bokor aljába, s hát ott egy fészek van, s a fészekben négy madárfióka. Nézi, nézi a királyné a madárfiókákat, s amint nézi, kicsordul a könny a szemeiből, aztán nagy búsan felsóhajt:

- Ó, édes jó uram, lám ennek a madárnak is van gyermeke, csak nekem nincs. Pedig elég lenne nekem, ha akkora is, mint ez a kis bogárka, mely itt mászkál a bokor tövében!

No, hogy történt, hogy nem, a következő reggel, mikor felébredett a királyné - mit látnak szemei! -, egy aranyhajú gyermek gügyög az ágyában. Hej, lett erre öröm, de olyan nagy öröm, hogy el nem tudom mondani. Salamon király egyszeribe összehívatta az ország bölcseit, s megparancsolta nekik, hogy üljenek be egy szobába, és ottan tanakodjanak, hogy mi légyen a fiú neve.

- De olyan nevet találjatok - mondta a király -, amilyen több nincs a világon.

Összeülnek a bölcsek, gondolkodnak, tanakodnak. Egyik egyet mond, a másik mást mond, ajánlják a királynak, hogy ez a név is jó volna, ilyen sincs, olyan sincs. De a királynak egyik sem tetszett. Otthagyja a bölcseket, hadd tanakodjanak tovább, ő meg nagy búsan kimegy a palotából, sétál az udvaron, gondolkozik, töri a fejét. Amint ott sétálgat, bejön egy öreg koldusasszony, kinyújtja a kezét, alamizsnát kér, de a király rámordul:

- Hagyj engem, te koldusasszony; nem látod-e az arcomon, hogy nagy gondom, nagy bánatom van?

- Ugyan bizony mi gondja s bánatja van, felséges királyom? - kérdi a koldusasszony. - Hátha én tudnék segíteni.

- Te tudnál segíteni, te koldusasszony, mikor ide hívattam a világ minden bölcsét, s azok sem tudnak tanácsot adni?

- Mondja meg felséged, hátha én tudok tanácsot adni.

- Hát jól van, te koldusasszony. Hallod-e, fiam született, s azt akarom, hogy annak olyan neve legyen, amilyen több nincs a világon.

Azt mondja a koldusasszony:

- Felséges királyom, eresszen be a bölcs urak közé, hadd beszéljek velük.

"Isten neki" - gondolja a király. Beereszti a koldusasszonyt, s mondja a bölcseknek, hogy mit akar, hallgassák meg.

Megáll a koldusasszony a bölcsek előtt, s mondja:

- Hát olyan nevet akarnak adni a királyfinak, amilyen nincs több a világon? No, bizony kár azon törni s fejüket. A királynak egyetlenegy fia van, akkor annak Többsincs az illendő neve.

Összenéznek a bölcsek, elmosolyognak, hajtogatják a fejüket, s mondják:

- Ez bizony jó név.

Mondja a király is:

- Szívem szerint szóltál, te koldusasszony, legyen a fiam neve Többsincs.

Annyi aranyat s ezüstöt adott nagy örömében a koldusasszonynak, hogy holtig urasan élhetett belőle.

Aztán teltek-múltak az esztendők, nőtt, nevelkedett a királyfi. Amikor úgy tíz-tizenkét esztendős forma lehetett, elkezdett gondolkodni, hogy vajon van-e az ő apján kívül több király a világon; van-e több ország az apja országain kívül.

Egyszer megszólítja az apját:

- Édesapám, én már sokat gondolkoztam azon, hogy van-e kigyelmeden kívül több király, s nekem úgy tetszik, hogy vannak még nagy s hatalmas királyok. Azok egyszer majd eljönnek ide, elfoglalják a mi országunkat. Jó volna, ha egy kicsit széjjelnéznék a világban, hadd látom, hogy mi van a mi országunkon túl.

- Ó, édes fiam - mondta a király -, tedd le erről a gondolatról az eszedet. Hidd el nekem, hogy rajtam kívül nincs több király, én legalább rajtam kívül senkinek sem hallottam a hírét. Ha én meghalok, tied lesz az egész világ. Ne félj, senki meg nem támad téged!

De a királyfit nem nyugtatta meg a király beszéde, tovább tűnődött, tovább gondolkozott.

Egyszer aztán álmában megjelent egy galamb, s az mondta neki a következőket:

- Ha a te apád azt hiszi, hogy rajta kívül nincsen király, rosszul hiszi, mert van még sok király, s azok között különösen egy, akinek éppen annyi országa van, mint a te apádnak. Ennek a királynak Absolon a neve. Van neki három fia s három leánya. Ez a három fiú folyton készülődik, hogy elfoglalja a te apádnak a földjét. Azt mondom én neked, hogy ne maradj itthon, készülj, s menj Absolon udvarába. Ha ottan megmutatod a vitézségedet, majd elmegy a kedve Absolon fiainak, hogy beüssenek a te apád földjére, s talán a tied lesz Absolon legkisebb leánya is, aki tehozzád egészen illendő.

Megy reggel a királyfi apjához, s mondja neki, hogy mit álmodott.

- Most már megyek, apám, addig nem nyugszom, míg Absolon király udvarát meg nem találom.

Hiába beszélt Salamon király, hiába sírt, könyörgött a királyné, a királyfinak nem volt maradása.

- Hát jól van, fiam - mondotta a király -, ha csakugyan elhagysz öreg napjainkra, menjen veled legalább a legvitézebb ezer katonám.

Mondotta a királyfi:

- Egy katona sem kell nekem, édesapám! Elég, hogyha velem jön az én hűséges szolgám, Habakuk.

- Akkor vigy magaddal aranyat, ezüstöt elegendőt. Megrakatok tizenkét szekeret. Elég lesz-e?

- Nem kell nekem, édesapám! Elég lesz száz tallér, abból is megélünk az én hűséges szolgámmal, Habakukkal.

- No, ha sem katonák nem kellenek, sem pénz nem kell, csak az a száz tallér, válaszd ki legalább a legszebb aranyszőrű paripát ménesemből.

Mondotta Többsincs királyfi:

- Nem kell nekem, édesapám, aranyszőrű paripa. Van egy sovány deres csikóm, az kell énnekem. Habakuknak is jó lesz az a vén fakó, amelyik a ménes után sántikál.

Mindjárt ki is ment a rétre Többsincs királyfi, vele ment Habakuk is, és hazavezették a deres csikót meg a vén fakót. Volt a padláson két régi kantár, azzal kantározták fel a lovakat. A pince hetvenhetedik vasablakában pedig két nyereg. Lehetett mind a kettő hatszáz esztendős. Azzal nyergelték fel. A kardok közül meg a legrozsdásabbat választotta ki Többsincs királyfi.

Akkor aztán elbúcsúzott apjától, anyjától keserves könnyhullatások közt. Szép csendesen kimentek az udvarból, ki a városból. De amint a városból kikerekedtek, egyszerre csak két hátsó lábára állott a deres csikó is, a vén fakó is, aztán nekiiramodtak, vágtattak hegyen, völgyön, bokron át, mint a sebes szélvész, rengeteg erdőkön keresztül, erdőből pusztaságra, pusztaságból erdőbe; reggeltől estig keresztülvágtattak vagy három országot.

Mikor már vagy hét napja volt, hogy elindultak hazulról, beértek egy rengeteg erdőbe. Éppen besötétedett. Néztek erre-arra, hogy hol verhetnének szállást. Megszólal Többsincs királyfi:

- Nézd, Habakuk, amoda nem messze valami tűzvilágot látok, menjünk oda, hátha szállást találunk.

Mennek a tűzvilág felé, s csakugyan egy kis házhoz érnek. De amint közelébe kerülnek, szalad velük szembe egy kilencfejű sárkánykutya rettentő ugatással, csak úgy szakad ki a torkából a tűzláng, hogy majd összeperzselte őket is, a lovukat is. De bezzeg Többsincs királyfi sem vette tréfára a dolgot, kirántotta rozsdás kardját, s úgy odavágott, hogy a kilencfejű sárkánykutyának egyszeribe leszakadt hét feje. De a sárkánykutyának még ez sem volt elég, még megvolt két feje, s rászökött a Többsincs királyfi lovára.

Még egyszer nekivágott Többsincs királyfi. Arra leszakadt a megmaradt két feje is a sárkánykutyának, hogy még vakkantani sem tudott.

Akkor szépen leszállottak a lóról, bementek a házba. Egy öregasszony ült az asztal mellett, éppen vacsorázott. De olyan öreg volt az az asszony, hogy az orra a földet verte. Köszönnek:

- Adjon isten jó estét, öreganyám!

- Adj' isten - fogadja az öregasszony. - Hát ti hogy tudtatok idejönni, hiszen aki még erre járt, mind szerteszaggatta az én sárkánykutyám?

Többsincs királyfi nem mert szólni. Az öregasszony kiszaladt az ajtón, elkezdte kiáltani a kutyáját. Azt mondja Habakuk:

- Felséges királyfi, jobb lesz, ha megmondjuk az igazságot, mert különben ez a vén boszorkány végére jár az életünknek.

A királyfi meg is fogadta Habakuk tanácsát, s utána szaladt a vénasszonynak.

- Ne hívja hiába a kutyáját, öreganyám, mert mi tűrés, tagadás, én bizony levágtam mind a kilenc fejét.

- No - mondja az öregasszony, szerencséd, hogy megmondtad az igazat, mert különben szörnyű halálnak halálával haltatok volna meg mind a ketten.

Azzal visszament a házba, jó vacsorát főzött Többsincsnek és Habakuknak.

Aztán kikérdezte mindenről, hogy hova indulnak, mi jóban járnak.

Mondja Többsincs királyfi, hogy Absolon király udvarába törekednek.

- Hej, fiam, hallottam a hírét Absolon király országának. Azt is tudom, hogy merre van, de hogy hol, azt már igazán nem. Hanem most csak feküdjetek le s aludjatok. Reggel majd beállítlak benneteket az útba, s addig meg ne álljatok, míg hét erdőn s hét pusztaságon keresztül nem mentek. A hetedik pusztaság után egy nagy fekete erdőbe értek. Annak a közepében lakik az én néném, aki egy híján kilencszáz esztendős. Járt ez a világnak minden szegeletjén; bizonyosan tudja azt is, hogy hol lakik Absolon király.

Ott maradtak éjszakára, s reggel aztán továbbindultak. Abból az útból, amelybe az öregasszony beállította, ki nem tértek, úgy mentek keresztül hét erdőn, hét pusztaságon, s a hetedik pusztaság után értek abba a rengeteg erdőbe, ahol az egy híján kilencszáz esztendős öregasszony lakott. Csakugyan ott volt ennek az erdőnek a közepében az öregasszony háza. Látták messziről az ablakban a gyertya világát, de azt a házat is sárkánykutya őrizte, mégpedig tizenkét fejű. Mikor egy puskalövésnyire közeledtek a házhoz, felszökött a sárkánykutya, s szaladott elébük szörnyű ugatással. Ömlött a száján a láng mind a tizenkettőn, de ömölhetett, mert Többsincs királyfi nekivágott a kardjával, s egy vágásra kilenc feje esett le, mintha ott sem lett volna.

A sárkánykutya megfordult keserves vonítással, nagy véresen beszaladt a házba. Aközben a házhoz ért Többsincs királyfi Habakukkal. Leszálltak a lóról, megkötötték egy fához, aztán bementek a házba, s köszöntötték az öregasszonyt:

- Adjon isten jó estét, öreganyám!

- Adjon isten, fiam. De mondjátok meg, mit csináltatok a kutyámmal, hiszen máskor tizenkét embert is szerteszaggatott egyszerre! Hogy tudtatok idejönni?

- Hát bizony, öreganyám - mondotta Többsincs királyfi -, nem csináltam egyebet, csak kirántottam a kardomat, egyszer nekivágtam, s mindjárt leesett kilenc feje.

- Jól van, jól! - dörmögött az öregasszony. - Látom, hogy vitéz legény vagy, s nem is lesz nálam semmi bántódásod, de ugyan mondd meg, hol jársz itt, ahol a madár sem jár?

Mondja Többsincs királyfi, hogy Absolon király udvarába igyekezik, ha odatalálna.

- Az Absolon király udvarába?! Ennek előtte öt-hatszáz esztendővel jártam arrafelé - mondotta az öregasszony -, de most ugyan nem tudnék odatalálni. Azért ne búsulj fiam, holnap reggel itt lesznek az én népeim, amennyi csúszómászó s szárnyas állat van a világon, azok közül valamelyik majd csak eligazít.

No, ott maradnak éjszakára. Az öregasszony jó vacsorát adott. Vacsora közben elmondta Többsincs királyfi, hogy ki s mi ő, miért igyekszik Absolon király udvarába. Aztán lefeküdtek, aludtak reggelig, mint a bunda. De tovább nem is aludhattak, mert jött a tenger sok csúszómászó, szárnyas állat; volt krákogás, sivítás, brekegés, hogy azt hitte Többsincs királyfi, vége van a világnak.

Kimegy az öregasszony a házból, Többsincs királyfi is, Habakuk is utána, s kérdi az öregasszony az ő népeit:

- Melyik ismeri közületek Absolon király udvarát?

Hallgattak mind.

- Hát egy sem ismeri?

- Mi nem - mondották -, hacsak a sánta sas nem tudja, de az valahol elmaradt tőlünk.

- No - mondja az öregasszony -, takarodjatok, s ahol látjátok, találjátok, mondjátok meg neki, hogy egyszeribe itt teremjen.

Eloszlanak az öregasszony népei, ki erre, ki arra, s hát még egy óra sem telt belé, jött az öreg sas nagy lassan; húzta maga után az egyik lábát, a szárnya meg lecsüngött, seperte a földet mind a kettő.

- Hallod-e, sánta sas - kérdi az öregasszony -, ismered-e az Absolon király udvarát?

Felelt a sas:

- Hej, ismerem biz én. Ismerem az udvarát, ismerem minden országát, országainak minden szegeletjét. Sok bárányt ragadtam én el Absolon király országaiból. Ott lőtték el a fél lábamat is, a tollamat is erősen megtépázták egyszer; még azt is tudom, hogy az én tollammal írják azokat a verseket, hogy el kell menni s el kell venni Salamon király országát.

- No bizony, ha tudod, hol van Absolon király országa, indulj, s mutasd az utat Többsincs királyfinak, mert ő oda igyekszik.

Megköszöni Többsincs királyfi az öregasszonynak az ő nagy jóságát, elbúcsúzik tőle illendőképpen, s mentek, amerre a sánta sas vezette. Hét nap s hét éjjel meg sem állottak, s akkor egy olyan magas hegy tetejére értek, hogy a fejük szinte beleütődött a csillagos égbe. Ott a hegy tetején azt mondotta a sánta sas:

- Nézz arrafelé, Többsincs királyfi. Ennek a hegynek az aljában van Absolon király városa, a város közepén a gyémántpalotája. Én tovább veled nem mehetek, hanem húzz ki a jobb szárnyamból egy tollat, azt a tollat szorítsd meg jól, s három zsírcsepp cseppen a tenyeredre. Azt a három cseppet jól kend rá, s mondjad: "Ott legyek, ahol akarok", s ott léssz mindjárt, ahol akarsz, mégpedig olyan madár képében, amilyenben kívánod. Húzz ki a bal szárnyamból is egy tollat. Ez a toll olyan toll, hogy akármikor írhatsz vele, sohasem kell tintába mártanod.

Kihúz Többsincs királyfi két tollat a sánta sas két szárnyából. Azzal a sánta sas elköszönt, s visszasántikált hazájába. Ahogy elment a sas, mondja Többsincs királyfi Habakuknak:

- Édes szolgám, Habakuk, te csak maradj itt a lovakkal. Ne félj, nem sok idő múltán visszajövök.

- Jól van, édes gazdám. Én itt maradok, kísérjen szerencse a te utaidban.

Elbúcsúznak egymástól, s Többsincs királyfi jól megszorítja a sas tollát, a tenyerét alája tartja, rácsöppent három zsírcseppet, széjjeldörzsöli s mondja:

- Ott legyek Absolon király palotáján fehér galambnak képében.

Még jóformán ki sem mondta, fehér galambbá változott, egyszer-kétszer összecsattogtatta a szárnyát, s egy szempillantás alatt ott repkedett az Absolon király gyémántpalotáján, a palotának éppen a fedelén, s elkezdet ott búgni, burukkolni, szépen turbékolni.

Hallják az udvarbéliek a fehér galamb turbékolását, s mind a palota elé csődülnek. Lejön a király is az udvarba, le a három leánya is, s különösen a királykisasszonyok nem tudom, mit adtak volna azért, ha valaki szépmódúlag megfogja a galambot. De hiába várták, hogy a galamb lejön magától. Megfogni sem tudták. Mit csináljanak?

Akkor a király odahívatta a leghíresebb vadászát, s azt mondta neki:

- Hallod-e, lődd meg ezt a galambot, de úgy, hogy meg ne haljon.

Célba veszi a vadász, rálő egyszer, kétszer, háromszor, még tízszer is, de a galamb mindig továbbröppent, s nem tudta eltalálni.

- Hiszen majd lejön - mondták a királykisasszonyok -, hozzunk ki búzát.

Beszaladtak a királykisasszonyok a palotába, hoztak a kötényükben piros búzaszemet, lehintették a földre, s hívták, hívogatták szép szóval:

- Gyere le, gyere le, te szép fehér galamb!

S hát csakugyan, a galamb egyszeribe leröppent a palota tetejéről. Szedegette a csőrével a piros búzaszemet. Aztán próbálta megfogni a legidősebb királykisasszony, de amint utána kapott a kezével, egyszeribe tovaröppent. Próbálta a középső királykisasszony, az sem tudta megfogni, attól is továbbröppent. Akkor a kicsi királykisasszony szólt hozzá:

- Gyere ide, te szép fehér galamb! - íme, a galamb mindjárt a karjára röppent, s a kicsi királykisasszony karján elkezdett búgni, burukkolni, szépen turbékolni.

De bezzeg volt öröm!

Felvitték a fehér galambot, aranykalickába tették. Hanem amint a kalickát felakasztották a király szobájának a falára, a fehér galamb elhallgatott. Beadtak neki búzaszemet, beadtak neki vizet, de az sem nem evett, sem nem ivott. A fejét lecsüggesztette, magát búnak eresztette.

Eltelik egy nap, eltelik kettő, de nem jött meg a fehér galamb kedve. Hanem a kicsi királykisasszony azt álmodta, hogy addig meg sem jön a kedve a fehér galambnak, míg az ő szobájába nem teszik a kalickát. S amint felkelt, ment az édesapjához, elmondta az álmát.

Mondta a király:

- Hát csak vidd a szobádba a kalickát, édes leányom.

Vitte is a királykisasszony. Mindjárt letette a kalickát az aranyasztalára, s hát abban a szempillantásban megszólalt a galamb. Elkezdett búgni, burukkolni, szépen turbékolni. Na, eltelik ez a nap. Este a királykisasszony magára hagyja a galambot, megy a nagy ebédlőszobába. Ott vacsorázott az egész királyi család, vacsora után meg mindegyik visszament a szobájába, a kicsi királykisasszony is a magáéba.

Hát, teremtőm, mit lát a kicsi királykisasszony! Ragyogott, tündökölt a szobája a nagy fényességtől. Pedig nem ragyogott ott egyéb, csak a Többsincs királyfi gúnyája. A kalicka üres, a galamb sehol.

Még szót sem szólhatott a kicsi királykisasszony, azt mondotta Többsincs királyfi:

- Ne ijedj meg, szép királykisasszony. Többsincs királyfi vagyok, Salamon király fia; fehér galamb képében jöttem ide, hogy észre ne vegyenek, mert tudom, hogy a te bátyáid el akarják venni az én apám földjét.

- Jaj, istenem - mondotta a kicsi királykisasszony -, igazat beszélsz, Többsincs királyfi. Az én bátyáim már rég készülnek, hogy elfoglalják a te apád földjét.

- Hiszen csak jöjjenek - mondotta Többsincs királyfi -, nem bánom, csak te gyere velem, szép királykisasszony. Eljössz-e?

Mondotta a kicsi királykisasszony:

- Elmennék én veled a világ végére is, Többsincs királyfi, de hogy menjünk ki innét a palotából, mikor minden kaput két strázsa őriz.

Na, ettől ugyan nem félt Többsincs királyfi. Elővette a tollat, melyet a sánta sastól kapott, s mutatta a királykisasszonynak:

Nézz ide, ebből a tollból csak három cseppet kell cseppenteni a tenyerünkre, s ott leszünk, ahol akarunk.

- Hiszen ez jó - mondotta a királykisasszony -, de mielőtt elmennénk, szeretném megírni az édesapámnak, hogy hová megyünk.

- Ha meg akarod írni, nesze, itt egy másik toll, nem kell tintába mártani, írhatsz vele akármit.

Ott mindjárt megírta a levelet a kicsi királykisasszony. Ekkor a másik tollból három cseppet cseppentettek a tenyerükre, jól széjjeldörzsölték, s azt mondta a királyfi:

- Ott legyünk, annak a hegynek a tetején, ahol vár énreám hű szolgám, Habakuk.

Azt is gondolta, hogy fehér galambbá változzanak mind a ketten, azzá is változtak, s mire hajnalodott, ott voltak a hegy tetején. Visszaváltoztak igaz formájukra, a királyfi felült a lovára, ölébe vette a királykisasszonyt; Habakuk is felült a lovára, s úgy indultak szépen hazafelé.

De még egy jó futamodásnyira sem lehettek, hallják, hogy vágtat valaki utánuk. Visszanéz a királykisasszony, megijed szörnyen:

- Jaj, istenem, ez az én legidősebb bátyám, vége az életednek, Többsincs királyfi!

Abban a pillanatban már ott is termett mellettük Absolon király legidősebb fia, kirántotta a kardját. De kirántotta Többsincs királyfi is, s csak egyszer vágott a királyfinak, mindjárt ledöndült a földre.

Nagy nehezen feltápászkodott a királyfi, felült a lovára s vissza sem tekintett többet, úgy vágtatott haza.

Na, édesapám - mondta otthon -, én ugyan megjártam. Salamon király földje nem lesz a mienk, mert Többsincs királyfi keményebb legény, mint én.

- Hiszen majd meglátom, hogy keményebb-e, mint én! - kiáltott a középső királyfi, s utána vágtatott Többsincs királyfinak.

Hiszen ha utána vágtatott, meg is bánta, mert éppen úgy járt a legkisebb királyfi is.

Most már mehetett Többsincs királyfi, nem állotta útját senki. Odahaza az öreg király s az öreg királyné százszor, ezerszer elsiratták, s azt hitték, hogy többé soha nem látják egyetlen fiukat. No, az igazán isten csudája, hogy meg nem haltak nagy örömükben, amikor megérkezett Többsincs királyfi az ő mátkájával. Bezzeg hogy mindjárt nagy lakodalmat laktak, hét hétig folyton szólt a muzsika, folyt a bor s mindenféle jó lé.

Aki ott járt, jól járt, szénásszekéren hált.


Többsincs királyfi

Link








VILÁGSZÉP NÁDSZÁL KISASSZONY


Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyeken is egy sánta arasszal túl, volt egyszer egy király, s annak két fia. Az idősebbik fiú, ahogy egy kicsit fölcseperedett, s kiserkedett a bajusza, feleségül vett egy szép királykisasszonyt, de a kisebbiket hiába biztatta az édesapja; azt mondta, hogy ő addig meg nem házasodik, míg kerek e világon a legszebb királykisasszonyt meg nem találja.

- No, azt keresheted - mondotta a bátyja -, mert a legszebb királykisasszonyt én vettem feleségül.

- Hiszen, szép a feleséged - mondotta a királyfi -, de nem hiszem, hogy még szebb ne volna ezen a világon.

Hallja ezt a beszédet a kisebbik fiú fölnevelő dajkája, s mikor az idősebb királyfi továbbment, azt mondta a kicsi királyfinak:

- Bizony jól mondottad, hogy van ezen a világon a bátyád feleségénél szebb királykisasszony. Csakhogy sem a bátyád, sem a felesége nem árulják el neked, mert az a világszép királykisasszony a te bátyád feleségének a húga.

- No bizony, ha az, megyek is utána.

- Megállj csak, fiam - mondja az öregasszony -, nem találod azt meg az apja házában. El vagyon az rejtve egy nádszálban. Hallottad-e hírét a Fekete-tengernek? Fekete-tengernek a hetvenhetedik szigetjében vagyon három nádszál, a középsőben van a világszép királykisasszony, a két szélsőben a két szobalánya. De ezen a szigeten olyan nagy sötétség van, hogy a kardodat felakaszthatod rája. Aztán ha odatalálsz is, egy vén boszorkány őrzi a három nádszálat, s jobban vigyáz rájuk, mint a két szeme világára, mert csak addig ég az élete gyertyája, amíg valaki ezt a három nádszálat le nem vágja.

Hiszen a királyfinak sem kellett egyéb, felnyergelte legjobbik lovát, s indult még aznap, hogy felkeresse a világszép Nádszál kisasszonyt. Ment hetedhét ország ellen, estére kelve beért egy rengeteg nagy erdőbe, rengeteg nagy erdőben betért egy kicsi házikóba. Nem lakott ott más, csak egy öregasszony. Köszönti az asszonyt illendőképpen, fogadja az is nemkülönben, s kérdi:

- Ugyan hol jársz itt, fiam, ahol a madár sem jár?

- Világszép Nádszál kisasszonyt keresem, aki a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetjében egy nádszálban vagyon elrejtve. Ugyan bizony hallotta-e a hírét?

- Sem hírét, sem nevét nem hallottam, édes fiam, de túl a hegyen, kerek erdő aljában lakik a néném, az talán hallotta hírét. Hé, Mici, hopp elé a sutból! - szólott a macskájának -, igazítsd útba ezt a legényt!

Kiszökött a macska a sutból, s a királyfi ment utána.

Mire pitymallott, megtalálta a másik öregasszonyt is. Elémondja, hogy mi jóban jár. Hallgat, hallgat az öregasszony, mintha erősen gondolkoznék, s aztán mondja:

- Hej, fiam, nem érsz te oda soha, világon való életedben, ha olyan paripát nem szerzesz, amely sárkánytejet szopott, égő parazsat evett, s tűzlángot ivott. De nini, mi van a fejeden? Ihol három aranyhajszál, ezt a három aranyhajszálat kihúzom a fejedből, adok hozzá egy kilincsmadzagot. Mikor aztán kiérsz erre meg erre a magas hegyre, ott a madzaggal csapd meg a három aranyhajszálat, s egyszeriben elébed toppan a táltos paripa.

Kihúzza az öregasszony a királyfi fejéből a három aranyhajszálat, odaadja a kilincsmadzagot, köszöni szépen a királyfi, s meg sem állott, míg annak a magas hegynek a tetejére nem ért. Ott megcsapja a kilincsmadzaggal a három aranyhajszálat, s ím, halljatok csudát: ég-föld megzendül, száll levegőégből nagy erős vágtatással egy aranyszőrű ménes, aranyszőrű ménesből kiválik egy paripa, szakad a láng a két orra likán, s nyerít hármat egymás után, hogy megcsendült-bondult bele az egész világ, s csak elejébe toppan a királyfinak.

- Itt vagyok, kicsi gazdám!

De hallgassatok csak ide, mi lett a madzagból! Szép aranyos kantár, hogy csak úgy ragyogott, hogy csak úgy tündökölt.

- No, kicsi gazdám, hogy menjek? Úgy-e, mint a szél, vagy úgy, mint a madár, vagy még ennél is sebesebben: úgy, mint a gondolat?

Mondotta a királyfi:

- Mint a gondolat, édes lovam.

- Jól van, jól, kicsi gazdám, tudom én, mi a szíved szándéka. De addig hiába megyünk a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetére, amíg meg nem jártuk a Napnak fényes pitvarát, s onnét egy égő sugarat el nem hozunk.

Nekiereszkedik a táltos a levegőnek, felszáll, mint a madár, aztán nekivág, hasítja a levegőt, vágtat, mint a gondolat, s egy jó szempillantás nem telt bele, megérkeznek a Föld kapujához. Azám, csakhogy a Föld kapujában két farkas állott istrázsát, s azt mondták, hogy addig be nem eresztik a kapun a királyfit, míg két font húst nem ad a lovából. Gondolja a királyfi, bizony nem adok én a lovam húsából, inkább adok a magaméból. Kivette a zsebéből csillagos bicskáját, kanyarított a combjából két font húst, odavetette a farkasoknak.

- Most már mehettek - mondták a farkasok.

Repült a táltos, s ím, jóformán be sem hunyta a szemét a királyfi, megszólalt a táltos:

- Nyisd ki a szemedet, kicsi gazdám, itt vagyunk a Napnak fényes pitvarában.

Leszáll a királyfi, s hát ott a Nap pitvarában van egy aranykád, aranykádban tűzfürdő, megfürdött abban, gyémántszegen aranytörülköző, abban megtörülközött, ezüstpolcon aranyfésű, azzal megfésülködött, s vala ottan egy talpig tükör, odaállott, s nézegette magát. De uramteremtőm, halljátok csak, mi történt! Kijön a pitvarba egy haragos öregember, bizonyosan a Napnak a szolgája, meglátja a királyfit, amint nézegeti magát a tükörben, nagy mérgesen ráfúj, kerekedik rettentő nagy szélvész, s úgy elfújja lovastul, mindenestül, hogy hetvenhétezer mérföldig sem ért földet a talpuk. Akkor meg leestek olyan sötét lyukba, hogy sem eget, sem földet nem láttak.

Hej, búnak ereszkedik a királyfi! Azt hitte, hogy soha, míg ez a világ s még két nap, meg nem látja az áldott fényes Napot, nemhogy annak egy sugarát a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetére vihesse. Csúszva-mászva tapogattak elébb-elébb, hol kígyóra, hol békára léptek, s mikor vagy hét nap s hét éjszaka eltelhetett, akkor értek egy nagy vaskapuhoz. Na, ide ugyan elcsúszhattak, mászhattak, mert itt meg egy százfejű sárkány állott istrázsát. Az ugyan által nem ereszti a kapun.

Sóhajtozott, tűnődött a szegény királyfi, hogy most már mit csináljon. Tapogatott erre, tapogatott arra a kezével, hátha másfelé mehetne, s ím egyszerre valami pálcácska akad a kezébe. Az ám, nem pálca volt ez, hanem furulya. Nagy bújában, bánatában belefújt a furulyába, s hát az olyan szépen szólt, hogy annál az angyalok sem muzsikálhatnak szebben. S mit gondoltok, mi történt? Az történt, hogy a százfejű sárkány szépen lefeküdött a földre, egy feje sem mozdult meg, úgy hallgatta a furulyaszót. De bezzeg nekibátorodott a királyfi is, s a vaskapun szépen kisétált.

Hát ahogy keresztülment a vaskapun, nyiladozni kezd a sötétség, s mit látnak szemei? Jön elébe egy szépséges szép leány, aki nem vala más, mint maga a Hajnal, a Napnak legszebb s legkedvesebb leánya. Hogy történt, mint történt, én bizony nem tudom, úgy láttam, mint ma, elég az, hogy megtetszett Hajnalnak a királyfi, maga mellé ültette az ő szárnyas lovára, s vitte hetedhét ország ellen, emberi szem nem látta gyönyörűséges szép tartományokon keresztül. Először levitte a rézerdőbe. Ott dolgoztak a Nap favágói, vágták, döngették a fákat, rakták a szekerekre, s vitték a Nap konyhájára. Innét vitte az ezüsterdőbe. Ottan ezüstmadarak énekeltek szebbnél szebb nótákat, s az ezüstfák háromszor egymás után szépen meghajoltak Hajnal előtt. Ezüsterdőből az aranyerdőbe vitte. Csengett az is az aranymadarak énekétől, s Hajnal előtt a fák háromszor egymás után szépen meghajoltak.

Ennek az aranyerdőnek a közepén volt a Hajnal kertje, ennek a kertnek a közepén a Hajnal gyémántpalotája, s ahogy megérkezett Hajnal, összegyűltek mind a ragyogó csillagok, aztán intett Hajnal, leszállott a levegőégből egy bíboros fellegkocsi, bíboros fellegkocsiban volt aranylóca, arra ült a királyfival, s azután úgy szállottak feljebb, feljebb, feljebb, mígnem fölértek a Napnak fényes pitvarába. Ottan kiválasztott Hajnal egy sugarat, szépen belefonta a királyfi hajába, s mondotta:

- Na, királyfi, most már mehetsz, megtalálod a Világszép Nádszál kisasszonyt.

S ím, abban a szempillantásban, honnét, honnét nem, ott terem a királyfi táltos paripája, fölpattan rá a királyfi, s vágtattak hetedhét ország ellen, a Fekete-tenger felé. Hanem egyszer csak megszólal a táltos, s mondja:

- Hallod-e, kicsi gazdám, mindjárt ott leszek a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetjén, de jól vigyázz, úgy vágj a három nádszálhoz, hogy egyszerre vágd le, mert különben vége az életednek. Azt a három nádszálat addig fel ne hasítsd, míg valami vízhez nem érünk, mert ha vizet nem tudsz adni nekik, szemed láttára szörnyethalnak mind a hárman.

Hét nap s hét éjjel vágtatott a táltos, akkor értek a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetére. Na, ez a sziget csakugyan olyan sötét volt, hogy a királyfi felakaszthatta volna rá a kardját. De a királyfi levette a süvegjét, megvillant a hajába font napsugár, s lett egyszerre ragyogó világosság. Hát csakugyan ott van a sziget közepén három nádszál, s amint a királyfi odaér, a három nádszál szépen meghajlik előtte, pedig szellő sem fújt. Kirántja a kardját a királyfi, megsuhintotta s egy csapásra tőből levágta mind a három nádszálat. S ím, a három nádszál tövéből fekete vér bugyogott ki, s valami keserves jajgatás hallatszott a földből. Az a fekete vér a vén boszorkány vére volt; a keserves jajgatás az ő jajgatása. No, ez ugyan nem árt senki léleknek, bátran visszaindulhatott tőle a királyfi. Szépen az ölébe fektette a három nádszálat, s mondta a lovának:

- No, most édes lovam, vígy az én hazámba; rég nem láttam apámat, anyámat.

Vágtatott a táltos hetedhét ország ellen, a királyfi meg csak nézte, nézegette a három nádszálat, szerette volna felhasítani, hadd lássa, csakugyan leány van-e bennük? Hátha csak hiába ide bolondították a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetére. Ő bizony elővette a csillagos bicskáját, felhasított egy nádszálat, s kiesett belőle egy gyönyörűséges szép leány, a világszép Nádszál kisasszony egyik szobalánya. Az volt az első szava:

- Vizet, vizet, mert mindjárt meghalok!

De csak most ijedt meg igazán királyfi. Adott volna vizet, de nem volt sehol. Egy jó szempillantás sem telt belé, meghalt a leány, a két nádszálból pedig keserves sírás hallatszott. A szegény leányt siratták bizonyosan. Búsult a királyfi, majd felvetette a búbánat. Költögette a leányt, ébresztette, de hiába, nem ébredett az fel. Leszállott a lováról, sírt ásott a kardjával, s eltemette a leányt.

Aztán mentek tovább, s az ördög szállott-e belé, vagy mi, a jó isten tudja, felhasította a másik nádszálat is. Éppen úgy járt, mint először. Nem tudott vizet adni neki, s a világszép Nádszál kisasszonynak meghalt a másik szobalánya is. No de most megfogadta a királyfi, hogy a harmadik nádszálra vigyáz, mint a szeme világára. Hogy azt addig fel nem hasítja, míg valahol forrásvízhez nem érnek. Hej, pedig úgy szerette volna látni a világszép Nádszál kisasszonyt! De amerre mentek, mindenütt szörnyű nagy pusztaság volt. Nem láttak egy csepp vizet, majd meghaltak a nagy szomjúságban. Hanem egyszerre csak leszállott a táltos a levegőégből, éppen egy forrásvíz mellé.

- No, édes gazdám, most felhasíthatod a nádszálat. De elébb meríts vizet a süvegedbe.

Telemeríti a süvegét a királyfi, aztán szépen felhasítja a nádszálat, nehogy megsértse a világszép Nádszál kisasszony gyönge testét, s ím, csak kipattan a nádszálból egy olyan szépséges szép leány, amilyent még emberi szem nem látott. Ott mindjárt egymás nyakába borultak.

- Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket!

Aztán felültek mind a ketten a táltos paripára, s a táltos egyet ugrott, kettőt szökött, leszállott a királyfi apjának az udvarába. Ott ült éppen a király a palota tornácában, ott ült az idősebbik fia is s a menye is, de bezzeg volt álmélkodás! Már rég el is siratták a királyfit, nem hitték, hogy valaha lássák. S íme, megkerült. Elhozta a legszebb királykisasszonyt kerek e világon. Örült az öreg király, s mit csináljon a fia meg a menye, örültek azok is. Csaptak lakodalmat, hét országra szólót, húzták a cigányok, járták a legények s leányok, még ma is járják, ha ugyan bírják.

Itt a vége, fuss el véle!









 
 
0 komment , kategória:  Benedek Elek  
162 éve született Benedek Elek, a nagy mesemondó
  2021-09-30 08:50:43, csütörtök
 
 










162 ÉVE SZÜLETETT BENEDEK ELEK, A NAGY MESEMONDÓ


Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szeptember 30. - Kisbacon, 1929. augusztus 17.)

Az idén ünnepeljük Elek apó születésének 162. és halálának 92. évfordulóját.
Sorsa olyan kerek, mint meséi: Kisbaconból indult, és ott is zárta le földi útját örökségül hagyva számunkra a minden ajtót megnyitó varázsszót, az igazság legyőzhetetlen kardját és az örök ifjúság forrását: a mesét.

Kisbacon nagy szülöttét meséi tették halhatatlanná, de regényeket, elbeszéléseket, verseket is írt, és Cimbora néven igényes gyermeklapot szerkesztett.


"Jézus tanítványa voltam
Gyermekekhez lehajoltam
A szívemhez fölemeltem
Szeretetre így neveltem"


Benedek Eleket a legtöbben csak úgy ismerik, hogy ő a nagy mesemondó, esetleg még tudnak róla, hogy gyermeklapokat is szerkesztett, például a Cimborát. Nem kevésbé jelentősek Benedek Elek korai regényei, hírlapírói, -szerkesztői tevékenysége sem.



Benedek Elek élete

Benedek Elek székely nemesi családban született 1859. szeptember 30-án, a Magyar Királysághoz tartozó Kisbaconban. Az első világháborút követően hazatért kisbaconi birtokára, a romániai Kisbaconba, itt halt meg kilencven éve, 1929. augusztus 17-én.

Az utolsó fénykép Benedek Elekről




Iskoláit Kisbaconban, Székelyudvarhelyen és Budapesten végezte.

A diákévei alatt méprajzi gyűjtést is folytatott, ebből jelent meg első munkája a Magyar Népköltési Gyűjtemény 1882-es évfolyamában, Székelyföldi Gyűjtés címmel. A Budapesti Hírlapnál volt első állása, újságíróként. Itt jelentek meg cikkei a székely népköltészetről, a székelyföldi népszokásokról, és néhány meséje is. Önálló mesekönyvei 1885-től kerültek kiadásra.

Kormánypárti képviselőként 1887-ben bekerült a Parlamentbe. A képviselői munkát 1892-ig folytatta, abban csalódva hagyta abba politikai pályafutását.

Számos lapnak volt főszerkesztőként, szerkesztőként, újságíróként munkatársa (például: Magyarság (1901-02); Magyar Világ (1902-03); Magyar Kritika (1897-99); Nemzeti Iskola (1890-1905); Néptanítók Lapja (1907-09), időnként álnéven is publikált. 1900-ban a Kisfaludy Társaságnak is tagjává vált. Sorra jelentek meg mesekönyvei, mesefordításai.

Nagy vállalkozásba kezdett bele 1905-ben, a magyar történelem és szellem nagyjainak 18 kötetre tervezett életrajzi gyűjteményébe. A Nagy magyarok életéből 13 kötet jelent meg 1905 és 1914 között, de a világháború megakadályozta a további kötetek elkészülését.

Trianon után, 1921-ben végleg hazaköltözött Kisbaconba. Legnagyobb erdélyi vállalkozása, a ma már legendás hírű Cimbora gyermeklap szerkesztése volt. Ebben olyan szerzők írtak, mint például Áprily Lajos, Dsida Jenő, Kós Károly, Reményik Sándor, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Karácsony Benő, Sipos Domokos. A világgazdasági válság csődbe vitte a lapot, Benedek Elek agyvérzést kapott és augusztus 17-én meghalt. Két nappal később felesége, Fischer Mária mérget vett be, és ő is meghalt. Kisbaconban temették el őket.

Benedek Elek több leszármazottja írói pályafutást választott, vagy főtevékenysége mellett írással is foglalkozott. Legismertebbek közülük Benedek Marcell, Benedek István, Lengyel Dénes és Lengyel László.







"Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát!
Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e divatnak.
Inkább légy "vad magyar", mint "szelíd hazafi".
Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak,
annál inkább lesz szükség a vad magyarokra."


Benedek Elek: TESTAMENTUM







DAL A SZERETETRŐL


Hol ringott bölcsőd: palotában,
Vagy kis kunyhóban, sose kérdem,
Itt vagy ott, egy az valójában,
Ez nem szégyen, az meg nem érdem.
Más, amit kérdek tőled, gyermek,
Nézz a szemembe s úgy felelj meg:
Van-e szívedben szeretet?
Köztünk barátság így lehet.

Igaz szívvel ha tudsz szeretni,
Jöhetsz velem kéz-kézbe térve,
Csöpp szeretetért én tengernyi
Szeretetet adok cserébe.
Nincs gyűlölség, ahol én járok,
Be van temetve minden árok,
Mely embert s embert valaha
Egymástól elválaszt vala.

Ahol én járok, gazdag ember
Nincs, ámde szegényt sem találtok;
Kedve és tudás kit hova rendel,
Ott dolgozik, s nem hallasz átkot.
Erős a gyengét gyámolítja,
Senki a másét nem áhítja:
Kinek munkán a tenyere,
Mindég puha a kenyere.

Ahol én járok, teste, lelke
Tiszta öregnek s ifjú népnek;
Nagy és kicsiny versenyre kelve
Munkára minden jónak s szépnek.
Gyűlölség szennyét kisöpörvén,
Szeretet itt a legfőbb törvény:
Egyetlen lánc, mely megmaradt - -
Nyomán egy csöpp vér sem fakadt.

Szeretet lánca! Kössed egybe
Szívét nagyoknak s gyermekeknek!
Gyűlölség! Légy úgy eltemetve,
Hírét se halljuk létednek!
Ez országnak minden lakója
Egymást szeresse, védje, ójja:
Naggyá ország csak így lehet - -
- Csudát művel a Szeretet.







KIS FALUMON NÉMA CSEND ÜL


Kis falumon néma csend ül,
De a mezőn kasza csendül,
Otthon csak a beteg maradt,
A többi mind búzát arat.

Merre nézek, kalásztenger,
Mindenfelé dolgos ember:
Hull a földre verejtéke,
S szaporodik, gyűl a kéve.

Még a földön harmat csillog
A sarló, a kasza már ott villog.
Napfölkeltét meg se várva,
Kint van a nép a határba.

Csillagok tán földre szálltak?
Búzakeresztekké váltak?
Ahány csillag nyári éjjel,
Annyi kereszt szerteszéjjel.

Itt is, ott is csendül a dal,
S nincs vége az alkonyattal,
Együtt dalol ember, madár,
Daltól zeng az egész határ.

Hej, ez a dal! Nincs szebb ennél!
Mintha mennyországban lennél,
Nincsen ez kótára szedve,
Csak úgy terem a szivekbe.

Szivben terem, szivhez talál,
Minden szava az égbe száll
Hozzá, ki mindnyájunk atyja,
Ki az áldást osztogatja.

Száll az ének, száll az égbe,
A végtelen mindenségbe:
"Uram, kitől minden ered,
Áldott legyen a te neved!"







SZERESD A FÁT




Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Gyengéden nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed
Hagyd annak ami, épnek, szépnek --
Szeresd a fát !

Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve,
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl rája --
Ne bántsd a fát !

Édes gyümölcsét várva várod
S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad
S te bánkódnál majd -- késő bánat --
Ne bántsd a fát!



Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba,
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztene téged --
Szeresd a fát!

Falombok közt, viharba', vészbe',
Lám meg sem ring a madárka fészke;
Fáradt ha vagy leülsz alája,
S elszenderít madár danája -
Ne bántsd a fát!

Mind, akik ásóval ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének:
Ásóval is költők valának,
Szép, lombos fákról álmodának -
Szeresd a fát!












 
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
"És Isten megteremté a nőt!"- 87 éves lett a szexszimbólum
  2021-09-29 22:30:52, szerda
 
 







"ÉS ISTEN MEGTEREMTÉ A NŐT!"- 87 ÉVES LETT EURÓPA ELSŐ SZEXSZIMBÓLUMA


Hogy múlik az idő! Tegnap ünnepelte 87, születésnapját Brigitte Bardot, aki tinédzserként kezdte karrierjét, és mindössze 39 évesen visszavonult a filmezéstől. Kihívóan öltözködött, dögösen sminkelt, eljátszotta a naivát, az ártatlan kislányt és a démoni nőt egyszerre. Európa Marilyn Monroe-ja volt: szexszimbólum, akit utánoztak a nők, és megőrültek érte a férfiak.

Talán elsőként mutatta meg a filmen a női szexualitást a maga természetes, erotikus módján.

Bardot fiatalon nagykanállal habzsolta az életet, négyszer ment férjhez és számos szeretőt tartott. Önéletrajzában elismerte: több mint 100 partnere volt. A színésznő 1973-ban váratlanul, 28 film és 8 hanglemez után visszavonult. Felhagyott a kicsapongó életmódjával és az állatmentésnek szenteli életét.

Brigitta Bardot 1934 szeptember 28-án született jómódú párizsi családba. Gyermekkorától kezdve táncolt, balettkarrierről álmodott. 15 évesen mégis fotómodell lett, 1950-ben már az ELLE címlapjára került. A képeket Roger Vadim megmutatta forgatókönyvíró barátjának, Marc Allégret-nek - együtt fedezték fel Bardot-ot a filmipar számára.







A ma 87 éves díva eléggé a feledés homályába merült.

Talán még az idősebb generációból sem ugrik be mindenkinek, ki is volt Brigitte Bardot. A fiatal nemzedék pedig csodálkozva kérdezhet vissza a név hallatán: - Az meg kicsoda? Pedig BB - mert akkoriban csak így nevezték - a francia és az egyetemes filmművészet egyik csillaga, az 1950-es, 1960-as évek ünnepelt szexbombája volt. Ő volt az a színésznő, aki körül úgy megörült a világ, akár Beatlesért.

Emléke azért halványulhatott el, mivel rövid volt sokat ígérő pályafutása, évtizedek óta visszavonultan él, és kedvenc helyéről, St. Tropezből végez elkötelezett, szenvedélyes állatvédő munkát (1986-ban itt hozta létre a Brigitte Bardot Állatvédő Alapítványt).

Ki gondolta volna róla azok után, hogy fiatal korában ette a férfiakat, s fénykorában szentségtörésként meztelenül jelent meg a filmvásznon.

Jól emlékszem, hogy az 1960-as évek elején a harmadik szomszédunknál néztem meg az 1959-ben forgatott Babette háborúba megy című filmjét, mivel akkoriban még csak a tehetősebbeknek futotta televíziókészülékre. És csak egyetlen magyar nyelvű adón, a közszolgálati televízió egyetlen műsorán lehetett látni Brigitte Bardot filmeket. De azok alaposan megdobogtatták a korosztályomhoz tartozó akkori tinédzserek szívét.

Álmainkban BB biztosan jelen volt. Ahogy ott volt plakátokon, kézi tükrök hátulján, újságok címlapján is. Ruhái, frizurái pedig megszabták az 1960-as évek divatirányzatát. Kora nagy európai filmes generációjához - Sophia Loren, Claudia Cardinale, Gina Lollobrigida - tartozott, Marilyn Monroe-hez hasonlóan mutatta be a szexuális forradalom évtizedekben a nyers női szexualitást.

Brigitte Bardot Párizsban született egy gazdag család gyermekeként. Felnövekedve balettkarierre vágyott, 15 évesen pedig már fotómodell volt, s 1950-ben felkerült az ELLE magazin címlapjára. A világhírű francia rendezővel, Roger Vadimmal 1952-ben kötött házasságával azonban a filmes karrier előtt nyílt meg az út a számára.

1952 és 1973 között mintegy harminc filmet forgattak vele, ami meglehetősen rövid filmszínészi pályafutását figyelembe véve nem olyan nagy szám.

Első nagyobb sikerét az erotikus töltetű, 1956-ban készült És Isten megteremté a nőt című filmjével érte el, de említésre méltót alakított és megtöltötte a mozikat egyebek mellett a Viva Maria (1965), az Egy párizsi lány (1957), Az asszony és a baba (1958) és a Kedves Brigitte (1965) című filmekkel is.

Magánélete meglehetősen zűrös, kicsapongó volt. Négyszer ment férjhez, utoljára 1992-ben, 58 éves korában. Fia második férjétől született.

Milliárdos harmadik férje azzal kérte meg a kezét, hogy száz szál vörös rózsát szórt le helikopterről Bardot tengerparti nyaralójára. A francia riviérához szépsége és híres bulijai épp úgy hozzátartoztak, mint a napfény és a tenger.

Évtizedek óta meglehetősen visszavonultan, elzártan él, filmes szerepet nem vállalt, nem is szívesen nyilatkozik. Viszont Franciaország legelszántabb állatvédőjét tisztelhetik benne. Hogy nem felejtették el a filmcsillagot sem, azt jól bizonyítja, hogy Rio de Janeiróban (amelyet brazil St. Tropeznek is szoktak nevezni) szobrot is kapott.







Fotók:

Link



A filmes erotika forradalmasítója, szexszimbólum: a nyocvanhét esztendős Brigitta Bardot legendáján nem fog az idő.

"A régi fotóimat nézegetve nem hiszem el, hogy az a csinos lány én voltam" - mondja magáról.

Immár negyvennyolc éve visszavonult a filmezéstől, hogy az állatvédelemnek szentelje az életét. La Mandrague nevű villája az Azúr-parton az elhagyott állatok menedéke.

A művészpártoló nagyiparos lánya balerinának készült, de tizenöt évesen elragadta a modellkedés. Az Elle címlapjáról került Marc Allegret rendező figyelmébe, aki próbafelvételre hívta. Így ismerkedett meg Roger Vadimmal, akihez alig tizennyolc évesen feleségül ment. Kilenc közös film, ötévi házasság után elváltak útjaik. Az És Isten megteremtette a a nőt című filmmel megszületett a a modern Vénusz, a szexuális forradalom zászlóvivője. B.B. maga volt a megtestesült érzékiség, ruházkodása, frizurája meghatározta a hatvanas évek divatját. Saint-Tropezből, a kis halászfaluból az ő varázsa révén lett a bohém művészek paradicsoma.

Magánéletét őrült románcok, röpke házasságok, öngyilkossági kisérletek tarkították. Serge Gainsbourg eredetileg neki írta az erotika himnuszaként elhíresült Je t'aime című dalt, amit szakításuk után Jane Birkinnel énekelt lemezre. Jacques Charrier színésszel kötött házasságából született Nicholas nevű fia, akivel hosszú ideje nem tartja a kapcsolatot. Több mint húsz éve Bernard d'Ormale szélsőjobboldali politikus felesége.

Depressziós hullámvölgyekből, szerelmi botrányoktól visszhangos karrierjétől a Roger Vadim rendezte Don Juan 73-ban vett búcsút. A Babette háborúba megy, a Magánélet egykori sztárja hatszáz hektáros dél-franciaországi birtokára vonult vissza. Minden személyes vagyonát a nevét viselő állatvédő alapítványban fektette.







Brigitte Bardot Video - Egyveleg Mix

Link



In search of Brigitte Bardot in Saint Tropez

Link



Brigitte Bardot & Alain Delon? JE T'AIME

Link



Jane Birkin - Je t' aime, Moi non plu // A szerelem himnusza

Link



És Isten megteremtette a nőt!

Link



Képek

Brigitte Bardot

Link





















 
 
0 komment , kategória:  Szépek szépei   
A legszebb őszi versek
  2021-09-28 22:00:13, kedd
 
 



. .










A LEGSZEBB ŐSZI VERSEK

35 nagyszerű költemény az őszről


Az ősz a mérsékelt égöv egyik évszaka. Trópusi, illetve száraz és hideg égövi tájakon nem létezik. Hagyományosan a legtöbb országban ősszel nyitnak az iskolák, indul a tanítás.

Ősz. Búskomor és keserédes, színes és borongós, elmélázó és újrakezdő, kirándulós és plédbe bújós. Sokszínű és sokféle, így szeretjük mi is és ezért ihleti meg időről időre az írókat, költőket is. Tölts egy teát, bújj kötött pulcsiba és jöhetnek az őszi versek!









Az ősz egy második tavasz,
amikor minden levél virággá változik

Albert Camus










Ady Endre: PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ


Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,


Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.







Arany János: NEM KELL DÉR...


Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nélkül is, fagy nélkül is,
Lesóhajt az ágrul.

Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül:
Bú nélkül is, gond nélkül is
Nyugalomra készül.

Hátha dér-fagy, bú-gond érte,
Ősze is már késő:
Hogy' pereljen sorsa ellen
A szegény lomb és fő!...







Arany János: ŐSSZEL


Híves, borongó őszi nap;
Beült hozzám az únalom:
Mint a madár, ki bús, ki rab,
Hallgat, komor, fázik dalom.
Mit van tennem? olvasni tán...?
Maradj Homér, fénydús egeddel,
Maradj te most!... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Mert fájna most felhőtlen ég,
Mosolygó, síma tengerarc,
Élénk verőfényes vidék -
Óh, fájna most nekem e rajz!
Kék fátyol messze bérc fokán -
Arany hajó, mely futva szegdel
Bibor habot... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Ott kéken a Zeüsz-lakta domb;
Itt zölden a nyájas sziget;
Fölötte lomb, alatta lomb,
Árnyas berek, zengő liget, -
Hullám-mosott gazdag virány -
Fehér juhak s tulkok sereggel -
Minő kép ez!... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Füst koronáz erdőt, bokort,
Vendégies hivójelül;
Hősek családja, víg csoport,
Áldoz, toroz máglyák körül;
Lantszóra lejt ifjú, leány;
Kettős pohár, mézízü nedvvel,
Vigan forog... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

S ha zúdulnak véres csaták,
Szabadságért nem küzdenek,
Mert elnyomás, népszolgaság
Előttük ismeretlenek.
Törvényök nincs - boldog hiány!
A vének élőszája rendel
Igazságot... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Oda van a szép nyár, oda!
A természet lassan kihal;
Nincs többé nagyszerű, csoda,
Többé se napfény sem vihar;
Pacsirta nem szánt, csalogány
Nem zöngi dalját este, reggel;
Nincs délibáb... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Egyhanguság, egyformaság;
A nappal egy világos éj;
Nem kék az ég, nem zöld az ág,
Menny, föld határán semmi kéj;
Csak sír az égbolt ezután
Örök unalmu lanyha cseppel,
Mig szétolvad... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Óh jer, mulattass engemet,
Hunyó dicsőség lantosa;
Érdekli mostan lelkemet
Borongó ég, kihalt tusa,
Emlékhalom a harc fián,
Ki az utolsók közt esett el,
Remény nélkül... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Felhőid és zúgó szeled,
A zizegő haraszt, mohar,
Magános tölgy a domb felett,
Bolyongó tűz, hullámmoraj -
Ez, amit lelkem most kiván!
Enyésző nép, ki méla kedvvel
Multján borong... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Kinek sötétes éjjelen
A hős apákhoz költözött
Daliák lelke megjelen,
Alánéz bús felhők között
És int feléd: ,,Jer, Osszián,
A holtakat miért vered fel?
Nincs többé Caledonián
Nép, kit te felgyujts énekeddel."







Csanádi Imre: LEVÉLSÖPRŐ


Köd szitál,
hull a dér,
lepörög a
falevél:
földre szökik, szemétnek,
aki éri, ráléphet, -
sziszegő szél
söpri-hajtja,
hullongó hó
betakarja.







Csanádi Imre: ŐSZKÖSZÖNTŐ


Szállj, szállj,
ökörnyál,-
jön az ősz,
megy a nyár.
Megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.






Csokonai Vitéz Mihály: AZ ŐSZ


Már a víg szüretnek örűl minden ember,
Mellyel örvendeztet bennünket szeptember,
Októbert ekképpen bíztatja előre,
Hogy nektár lesz a bor, és máslás a lőre.
Setétűl a gohér a piros vesszőkön,
Barna színt vér vissza a többi szőlőkön;
Amelyeknek általvilágló kristályja
Nézőjét már édes nektárral kínálja.
Rajtok királyságot mutogatni akar
A véres bársonyba kevélykedő bakar.
A sárgálló almák s a piros körtvélyek
Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.
Elterűltek fájok alatt a berkenyék,
A kövér noszpolyák, a borzas gesztenyék.
Megterhelte az ősz a fáknak ágait,
Vastagon ráfűzvén gazdag áldásait.
Csak az a baj, hogy már hívesek a szelek,
Néha egy kis hideg és dér is jár velek.
Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte,
A napot az éjjel egyenlőnek mérte.

Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körűl
A szüretelőknek víg tábora örűl.
Melybe hordogatja a megért szőllőket,
Víg tánccal s lármával nyomja benne őket.
Kellemes zúgással omlanak cseppjei,
Jó kedvvel biztatnak zavaros levei.
A sajtó örvendő lármával csikorog,
Oldalán a piros nektár zúgva csorog.
A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,
Neki, neki mennek e teli zsajtárnak.
Az ideit szűri, issza a tavalyit,
Jövő esztendőre tartja majd a mait.
Az új bornak örűl, de ótól kurjongat,
Mert marka is teli kulacsokat kongat.
Tántorgó lábával s reszkető karjával
Mégis sok hordókat tőlt édes mustjával,

S míg a zúgó léhón lefelé foly a must,
Azalatt a hordó mellett iszik víg tust.
Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba,
Míg egyrészét ki nem szedik a lopóba.
Mérgébe tajtékját túrja a szájára,
Kiüti fenekét, s elfut utóljára.
Rips, raps, a szőllők már puszta támasz megett
Gyászolnak, hajdani díszek mind oda lett.
Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva
Venia, a tőkék mellé van plántálva.

Itt van már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja,
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszélgetésünkkel.









Dsida Jenő: ŐSZ


Mért van, hogy a szivem
Csupa, csupa bánat? -
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.

Siratom halálát
A hulló levélnek,
Lassú hervadását
A virágos rétnek.

Siratom halálát
Égő forró könnyel...
...Csicsergő madárdal
Tavaszi virággal
Csak mégegyszer jöjj el!







Dsida Jenő: ŐSZ A SÉTATÉREN


Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,
mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!
A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.
Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.
Jaj, be keserves ez az őszi sétány!
A levegő mintha végtelen víz volna,
türkiszes árnyú, zöld tenger-medence,
hová sosem szürönközik sugár.
A fák:
sűlyedt hajók árbocai.
A bokrok:
nagy vízi pókok, óriás meduzák.
Az út:
kanyargó, nyúlós tengeri kígyó.
S a tó:
sötét álom a szívem fenekén.







Elmúlt már a forró nyár,
langyos lett a napsugár.

Lombok között szelíd fénysugár,
lassan aranyba öltözik a táj.

Üres lett a fecskefészek,
nem szól már a madárének.

Hulló levél halkan zenél...
lassan lopakodik már a tél.







Hárs László: LEVÉL AZ ERDŐBŐL


Az erdőből egy levelet
hozott a posta reggel,
egy száraz tölgyfalevelet,
néhány sor zöld szöveggel.

Az állt rajta, hogy eljött az ősz,
a nyáridőnek vége,
most már a néma télre vár
az erdő és vidéke.

A mackó barlangjába bújt,
elköltöztek a fecskék,
a tisztásoknak zöld füvét
lerágták mind a kecskék,

nem hegedül a zenekar;
nagy most a tücskök gondja,
és újdivatú kalapot
nem visel már a gomba.

Szétosztotta a körtefa
a fanyar vackort régen,
nincsen levél a bokrokon,
és pitypang sincs a réten.

Minden lakó elrejtezett,
Üres az erdő, árva.
S a szélső fán egy tábla lóg:
"Téli szünet van, zárva."







HELTAI JENŐ: ŐSZ


Nyomon kisér az éjszakában
Valami halk, sejtelmes ének.
A csöndességben az öreg fák
Egymásnak titkokat mesélnek.

Szelíden egymáshoz simúlnak
A mesemondó, karcsú ágak
És mintha mindnek lelke volna,
Suttognak, sírnak, muzsikálnak.

Majd elhallgatnak. Bántja őket
Az őszi éjjel szörnyű csendje
S reszketve, félve összebújnak,
Mintha a lelkük dideregne.

A szél suhogva vág közéjük,
A sok levél sóhajtva rezdül -
A hervadás fehér tündére
Most megy az éjszakán keresztül.







Heltai Jenő: ŐSZ


Szürke ég, őszies...
Ősz, ősz ne siess!
Ne kergesd el a nyarat,
a meleg fényt, sugarat.

Süss ki még, nyári nap,
simogasd az arcomat,
melengesd a szívemet,
míg az ősz eltemet.

Vidíts még vadvirág,
míg enyém a vad világ.
Tudom én, érzem én,
nem sokáig lesz enyém.

Szürke ég, szürke vég,
be jó volna élni még!
Nem lehet, nem lehet,
sötét árny integet.

Sötét árny, néma váz
bűvöl és babonáz.
Kérdezem, nem felel,
integet csak, menni kell.

Fogy a fény, fogy a nyár,
hideg szél fujdogál,
hideg szél, őszies...
Ősz, ősz ne siess!







Jung Károly: SZUNNYADÓ MEZŐ


Szélirányba bólogat
A kukoricaszár,
Esőverte dűlőúton
Már senki se jár.

Ördögcérna bokorban
Fácántyúk lapul,
Messze nyúló barázdából
Iramlik a nyúl.

Hétmérföldes léptekkel
Közeleg a tél,
Égbe nyúló villanydróton
Muzsikál a szél







Kányádi Sándor: JÖN AZ ŐSZ


Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-meg-áll, lombot ráz.
Lombot ráz,
diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
s harapja, kurtítja,
a hosszú napokat.







Kányádi Sándor: VALAMI KÉSZÜL


Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk


volna a fecske.


Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:

Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.







Kiss Benedek: SZÜRET


Megüli a por a fákat,
kondor hajat, szempillákat,
megüli a pocsolyákat,
leveleket, levélszárat.

Piszkos az ég, piszokszürke:
lomha ezüstpók bemássza.
Roggyan ló és ember lába.
Hálót dob a nap fejünkre.

Vénasszonyok, vénemberek
szőlőtőkéket tojóznak,
bütykösen fogják a földet
a venyigék. Meglapulnak.

Így készül az ihaj-csuhaj!
Még kihúzzák eddig-addig.
Pókhálós és poros a haj,
fakó őszből tarba hajlik.







Kosztolányi Dezső ŐSZI REGGELI


Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.






Móra Ferenc: A CINEGE CIPŐJE


Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
“Kis cipőt, kis cipőt!" -
egyre csak azt hajtja.







Móra Ferenc: KERTEM ALJÁN


Kertem alján
lombot ontva
vén akácfa vetkezik,
ablakomba
búcsút mondva
nyújtogatja ágkezit.

Ha szükellő
őszi szellő
simogatja sudarát,
gallya rebben,
halk zörejben
sírja vissza szép nyarát.

Puszta ágad
bármi bágyadt,
bármi búsan bólogat,
vén akácom,
e világon
nincsen nálad boldogabb!

Viharával,
nyomorával,
átaluszod a telet-
új virággal,
lombos ággal
kelteget a kikelet.







Móra Ferenc: LEVELEK HULLÁSA


Tegnap reggel, amint kinyitottam az ablakot, odaesik a párkányra egy száraz falevél. Ősz a küldője, szélpostás a hozója. Megcsípte már a dér ezt a levelet. Olyan mintha ezüst porral volna behintve. Olvasni pedig ezt lehet róla:

Kergetem a falevelet,
hátamon hozom a telet,
Mosolygós a születésem,
Lucskos, sáros temetésem.

Hát ez így igaz. Az ősz az egyik kezével a nyárba fogódzik, a másikkal a télbe kapaszkodik. Az egyik szeme mosolyog, a másik szeme sír. Ahogy kinézek a ligetre, látom, hogy ezüstbe, aranyba, bíborba öltöztek a fák. De ez a nagy pompa nem tartós. Lekopaszítja a fákat egy szellőlebbenés, és a zörgő leveleket szerteszét hurcolja. Azokkal küldi az ősz az üzenetet embernek, madárnak.
Az embernek azt üzeni:
— Itt az ideje a gyümölcsszedésnek, kukoricatörésnek. Megérett a szőlő, lehet szüretelni, szántani, vetni.
Jön a köd, jön az ősz, jön a nátha, jön a köhögés. Jó lesz előszedni a meleg ruhákat.
A madaraknak küldi az ősz a legsürgősebb postát:
Készüljetek, fecske, gólya:
Itt az óra indulóra!

Szomorú a kert. Bánatosak a virágok, érzik hervadásukat. Róluk írta Petőfi Sándor:

Búsulnak a virágok,
Szegénykék betegek,
Nincs messze már halálok,
Mert a tél közeleg.

Mire a tél megjön, már csak egy-egy levél lebeg az ágak hegyén.







Nemes Nagy Ágnes: OKTÓBER +


Most már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.

Acetilén fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.

Vékony tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasu gépek,
rájuk irva: ,,Consolidated..."
S egy fa. Akár a régi csap,
csöpörésznek a targalyak,
szalad, olajjal töltekezvén
a gép gömbölyű béka-testén,
majd a bundára ér a csepp,
s fölsír a tűz: megérkezett.

Neonfény lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki, messze, úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza -
hallani, amint tántorog.










Osvát Erzsébet: JÖTT ŐSZANYÓ HIDEG TÉLLEL


Jött őszanyó hideg széllel,
Aranysárga vízfestékkel.
Sárgák lettek a levelek,
Fújtak, fújtak őszi szelek.

Fújtak, fújtak őszi szelek,
Lehullottak a levelek.
Itt vannak a fák alatt,
Látod a sok aranyat?








Petőfi Sándor: ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA


Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.







Petőfi Sándor: ŐSZ ELEJÉN


Üres már a fecskefészek
Itt az eszterhéj alatt,
Üres már a gólyafészek
Tetejében a kéménynek...
Vándor népe ott halad.

Ott a messzeség homályin,
Ott az égnek magasán.
Látom még, mint kis felhőket,
Vagy már nem is látom őket?
Csak úgy képzelem talán.

Elröpűlnek, elröpűlnek,
Tavasz s nyár vendégei,
És őket már nemsokára
A kertek s mezők virága
S a fák lombja követi.

Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt
Majd borul, majd kiderűl.
Ajka még mosolyg, s szemébe
Könny tolúl... ennek sincs vége,
S ajkán ujra mosoly űl.

Bús mosolygás és vidám könny!
Csodálatos keverék.
Észrevétlen karon fogja
És egy más világba vonja
A merengés emberét.

Órahosszat elmerengek,
És ha egy elejtett tárgy
Vagy harang, amely megkondul,
Fölriasztott álmaimbul:
Elmém, nem tudom, hol járt?







ŐSZI VÁZLAT


A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.

Riadtan elszorul szíved,


az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.







Sarkadi Sándor: LOMB LEHULLOTT, MÁK KIPERGETT


Lomb lehullott,
mák kipergett,
őszi ágat szél diderget.
Hidegebb már
a sugár is,
elment a fecskemadár is.
Máris, máris,
oda van a nyár is.







Seress Rezső: VÉGE A VILÁGNAK

Dalszöveg


Ősz van és peregnek
a sárgult levelek,
Meghalt a földön az
emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel
zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem
vár és nem remél.
Hiába sírok és
hiába szenvedek,
Szívtelen rosszak és
kapzsik az emberek...

Meghalt a szeretet!

Vége a világnak, vége
a reménynek
Városok pusztulnak,
srapnelek zenélnek.
Emberek vérétől
piros a tarka rét.
Halottak fekszenek az
úton szerteszét.
Még egyszer elmondom
csendben az imámat:
"Uram, az emberek
gyarlók és hibáznak..."

Vége a világnak!







Szabó Lőrinc: ŐSZ AZ ADRIÁN


Félig vízben, félig a parton
fekszem az őszi ég alatt;
egyszerre ringat és melenget
a tenger és a déli nap:

szikrázó ujjai becéznek,
gyúrnak, gyötörnek édesen,
húnyt szemmel és borzongva tűröm,
hogy paráználkodnak velem.

Húnyt szemmel és borzongva tűröm
a nap s a tenger csókjait
s testem gyönyörűsége némán
könyörög és imádkozik:

Ragyogj át, napfény, moss ki, tenger,
ragyogj át, mint az üveget,
bent moss ki, mélyen, ahol annyi
fáradt sötétség didereg;

ragyogj át, fény, öblíts ki, hullám,
hogy meggyógyuljak odabenn,
világítsatok át egészen,
hogy lelkem új és friss legyen;

ősz van, - fűtsetek át sietve,
jóságos, erős sugarak,
hadd vigyem magammal a télbe
e tiszta, kései nyarat!







Szabó Lőrinc: ŐSZI ÉJSZAKA


Éjfélen az óramutatók! - És távol: fekete erdők!
Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban!
Hangyák! és édesen hámlik a hús! hűs záporok énekelnek -
Óh, néma giliszták! őszi csönd! jácint szellők suhogása!

Mert ősz van és agyam-kezem már igazán belefáradt
a pénzszerzésbe... - Barátaim, hát ennyi, csak ennyi az élet? -
Csönd, őszi csönd, és vége. És szomorú, hogy ez a vég,
szomorú, hogy az egészből egy szomorú vers marad csak.

Egy szomorú vers, mely tétován s gyűrötten röpdös a szélben,
mint a piros ősz ázott lobogói... Ma reggel, óh, ma reggel
még őzike volt, ugrált a kedvem! bujkált! - De nemsokára
megjött az eső, puha csepegés... Óh, lágy zene! néma giliszták!

Megjött az eső, és nézd: megállítja az óramutatókat:
perc, perc, perc: egyik se halad, mind beleragad a sárba!...
- Felejtsük el, kedves, a holnapot; itt vannak a fekete erdők:
merüljünk vissza porhanyó életnek a puha halálba!










Szilágyi Domokos: ŐSZ


Szivárványló bánat
földre költözött.
Tarló őszre szállnak
birkanyáj ködök.

Dér dereng, halálos,
dermedt förgeteg
hódítja a várost,
erjedt földeket.

Már a tél villámlik
láthatatlanul.
Hallgat a világ, míg
tavaszul tanul.







Szilágyi Domokos: ŐSZIRÓZSÁK


Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt - hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.
Szerettem volna neked adni a virágokat.
De aztán csak ez a vers maradt.
Mert mire hozzád érnek:
elhervadnak a remegő őszirózsák







Takáts Gyula: SZÜRETI VERS


Szüretelnek, énekelnek,
Láttál-e már ennél szebbet?
Dió, rigó, mogyoró,
Musttal teli kiskancsó.
Sose láttam szebbet!

Akkora fürt, alig bírom,
Egy fürtből lesz akó borom.
Dió, rigó, mogyoró,
Csak úgy nevet a kancsó.
Az sem látott ilyet.

Az öregnek aszú bor jár,
A gyereknek must csordogál.
Dió, rigó, mogyoró,
Szüretelni, jaj, d jó!
Igyunk erre egyet!!!







Zelk Zoltán: EZ MÁR AZ ŐSZ


Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! S lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!










Zelk Zoltán: NYÁR ÉS TÉL KÖZÖTT


Nyár és tél között úgy vándorol
Október, November,
mint a poros országúton
két szomorú ember.

Kertek, lankák körül jönnek,
mennek havas tájra,
búsan integet utánuk
egy kopár fa ága.

Mint rossz gyerek, a szél őket
sárral megdobálja,
utánuk fut, ruhájukat
s hajukat cibálja.

Nyár mögöttük, tél előttük,
néha meg-megállnak
s búcsút intenek a hervadt,
búslakodó tájnak.







Zelk Zoltán: ŐSZI DAL


Nyári esték, víg cigány,
apró tücsök, ég veled!
Így búcsúznak a fűszálak,
virágok, falevelek.

Avar lepi hegedűdet,
köd takarja már vonód,
kikeletig nem hallhatjuk
a víg tücsök-nótaszót...

Be szép volt! A csillagok is
azt hallgatták odafenn,
s talán néha táncoltak is
égi aranyréteken.

Így búcsúztak a tücsöktől...
Szél zúg, jő a zivatar:
nyári tücsöknóta után
búcsúztató őszi dal.







Zelk Zoltán: ŐSZI MESE


Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.

- Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!

A falevél erre sírva fakadt.

- Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!

A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.


Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.

De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:

- Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?

De a falevél bizony nem tudta.

Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.

- Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!

Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.

- Menjünk utánuk - könyörgött a falevél.

A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.

- Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.


Autumn - Ősz (2)
/Zelk Zoltán: Őszi mese... /

Link








Zelk Zoltán: VARJÚNÓTA


Elmúlt a nyár,
Kár érte, kár.
Sárgul a táj,
Kár érte, kár.

Repülni kél
nagyszárnyú szél,
messzire száll
e csúf madár.

A hegy mögül
felhő röpül-
meg-megered,
már csepereg.

Ősz eső,
fát verdeső,-
fázik a táj,
kár érte, kár







Vámosi Nóra: ŐSZ


Napsütés és őszi szellő,
Víg kacaj, mi messze zengő.
Tarka-barka színek árja,
Ifjú lelkem megcsodálja.

Őszi fények, égi álmok,
Szép remények, színes táncok.
Szeptemberi édes mámor,
Örömkönnyek szempillámon.

Alma, szőlő, körte íze,
Szilva, barack, földi kincsek.
Arany mezők, hűs források,
Lombkoronák, fénysugárzók.

Ó, Te Ősz, Te szép, Te drága!
Benned csendes szívem vágya.
Ez vagy nekem: színes, édes,
Bőséghozó, árnyas-fényes.







Paul Verlaine:ŐSZI CHANSON


Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.

S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sírok,
S elém a sok
Tûnt kéj kél.

Óh, múlni már,
Ôsz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...

Ford.: Tóth Árpád







Wass Albert: ŐSZI HANGULAT


Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután.

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket.

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázs-intésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér.

Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet.

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más:
hogy ezután is lehet élni,
hogy tréfa csak az elmúlás.

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet.







Weöres Sándor: Galagonya


Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.















 
 
0 komment , kategória:  Évszakok  
Sosem hagyják ABBA
  2021-09-26 23:00:16, vasárnap
 
 

















SOSEM HAGYJÁK ABBA




VISSZATÉR A LEGENDÁS SVÉD POPBANDA - TÍZ ÚJ DAL NOVEMBERBEN ÉS INDUL A VIRTUÁLIS TURNÉ


Szenzáció: negyven év után visszatér az ABBA, mégsem fogja őket látni senki.
A legendás együttes biztos, hogy visszatér, öt szám már készen van. Milliók várják őket a színpadon!


Fantasztikus hír látott napvilágot: közel 40 év kihagyás után ismét összeáll a 70-es, 80-as évek legendás svéd zenekara, az ABBA.

Az ABBA minden idők egyik legikonikusabb popegyüttese olyan slágerekkel, mint a Mamma mia, a Voulez-Vous, vagy éppen az 1974-es Waterloo, amivel megnyerték az 1974-es Dalfesztivált. Bár a banda 1982-ben feloszlott, bombaként robbant a hír, hogy 40 év hallgatás után új albummal jelentkezik a világhírű svéd kvartett, név szerint Agnetha Faltskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad. Az ABBA Voyage című, tíz dalt dalt tartalmazó albuma novemberben jelenik meg. Az együttes egy nagyszabású show-ra is készül egy háromezer fős, külön erre a célra épített színházban, ahol a tagok kivetített digitális másai szerepelnek majd tízfős élő zenekar kíséretében. Az alábbiakban visszatekintünk a legendás együttes legsikeresebb évtizedeire, a rajongók pedig alig várják a folytatást.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon befutott együttes olyan halhatatlan slágereket adott a világnak, mint a Dancing Queen, a The Winner Takes It All vagy a Money, money, money. Világszerte több, mint 400 millió lemezt adtak el. A Mamma Mia! című musicalt 50 milliónál is többen látták.

Az együttes nemrég egy új weboldalt indított, ahol a rajongók regisztrálhatnak, ha nyitottak egy új projektre. Bennfentes információk szerint ez lesz az a hologram-turné, amit öt éve, 2016-ban jelentettek be, de végül elhalasztották.

A négy legenda: Agnetha, Björn, Benny és Anna-Frid (így kapták az ABBA nevet) 2018-ban vonult stúdióba, hogy hozzálássanak két új slágernek. Ezek közül viszont egyiket sem mutatták be a nagyközönségnek.

Most viszont a sok várakozásért, megköszönve a rajongók kitartó türelmét, öt új számmal jelennek meg hamarosan. Erre pedig minden jel szerint rövidesen, még idén sor fog kerülni!

A hologramos turné különlegessége az lesz, hogy nem hús-vér előadók jelennek meg a színpadon, hanem kivetítik őket. A színpad kizárólag erre az eseményre készült, a tökéletes élmény átadásához.

Reméljük, a turné hamarosan elindul és a fiatalabb korosztályok is megismerhetik a legendás együttest!


Abba - Chiquitita

Link



Abba - Dancing Queen

Link



ABBA - Don't Shut Me Down

Link



ABBA - Fernando

Link



ABBA - I Still Have Faith In You

Link



ABBA - Knowing Me, Knowing You

Link



Abba - Mamma Mia



Link



Abba - Money, Money, Money

Link



Abba - One Of Us

Link



ABBA - SOS

Link



ABBA - Super Trouper

Link



ABBA - Take A Chance On Me

Link



Abba - Thank You For The Music

Link



ABBA - The Winner Takes It All

Link



Abba - Waterloo

Link




















 
 
0 komment , kategória:  Zene, zene, zene...  
Kemény világ vár az oltatlanokra Nyugat -Európában
  2021-09-26 21:45:01, vasárnap
 
 







KEMÉNY VILÁG JÁR AZ OLTATLANOKRA NYUGAT- EURÓPÁBAN



Magyarországon már rég eltörölték a koronavírus-járvány miatti korlátozások nagy részét, és egyelőre nem is tervezik ezek visszaállítását. Azonban több európai uniós országban szigorú intézkedést vezettek be, ami leginkább az oltatlanokat sújtja.


Hazánkban június végétől, az 5,5 milliós oltottság elérése után oldották fel a pandémia miatt bevezetett legtöbb szabályozást, azóta nem kell maszkot viselnünk, létszámkorlátozás nélkül mehetünk boltokba, nem kérnek védettségi igazolványt az éttermekben, szállodákban, színházakban mozikban, csak a tömegrendezvényeken. Bár valószínű, hogy a fertőzöttségi számok megugrásakor itthon is számíthatunk némi korlátozásra. De korántsem olyan szigorúakra, amiket a tőlünk nyugatra fekvő uniós államokban vezettek be, elsősorban az oltatlanok esetében.


Ausztriában mindennapos a maszkhasználat - AFP





Ausztria:

Nem kap segélyt, aki nem oltat

Az AMS, az osztrák munkaügyi hivatal megvonhatja a munkanélküli támogatást azoktól, akik azért utasítanak el több felajánlott állást, mert a munkakör betöltését oltottsághoz kötik. Ausztriában ugyanis a munkáltatóra bízzák, hogy kérnek-e az alkalmazottaktól védettségi igazolást. Az iskolákban még mindig tart a heti háromszori PCR-teszt kötelezettség. Szeptember 15-től élelmiszerboltokban, gyógyszertárakban, drogériákban és tömegközlekedési eszközökön kötelező az FFP2-es maszk viselete. Az antigén teszt érvényessége 48 óráról, 24 órára csökkent.


Németország:

Nem jár táppénz az oltatlanoknak

Tervezik Németországban, hogy akik nem vették fel a teljes védettséghez szükséges vakcinák megfelelő adagját, és úgy betegedtek meg koronavírus fertőzés miatt, azok kieső fizetését nem fogják pótolni közpénzből. A szankció azokat érinti, akik életkora és egészségi állapota lehetővé tette volna az oltakozást. Az oltottak és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozások nélkül vehetnek igénybe szolgáltatásokat, mehetnek rendezvényekre, szórakozóhelyekre, éttermekbe. Sok tartományban ( 16-ból 8-ban) az oltatlanokat negatív PCR-teszttel sem engedik be a legtöbb helyre.


A teszteket sem fogadják el mindenhol - pixabay





Franciaország:

A legtöbb munkahelyen kötelező az oltás

Franciaországban már nyár óta nem járhat étterembe, moziba, színházba, bevásárlóközpontba, nem utazhat vonattal vagy távolsági busszal aki nincs beoltva, nem esett át a fertőzésen, vagy nincs friss negatív tesztje. Kötelezővé tették az oltást az idősotthonokban, szociális intézményekben, a védettségi igazolást pedig minden olyan munkahelyen, ahol közvetlen kapcsolatban van az alkalmazott az ügyfelekkel.


Olaszországban pénzbüntetést is kaphatnak az oltatlanok - AFP





Olaszország:

Nem kapnak fizetést az oltatlanok

Olaszországban hazaküldheti a munkáltató a védettségi igazolással nem rendelkező alkalmazottat, akit bár nem bocsátanak el, erre az időszakra nem kap fizetést. Náluk augusztus elején vezették be a Green Pass igazolványt, amit azok kapnak meg, akik legalább 15 napja felvették a vakcina első adagját, vagy igazoltan átestek a betegségen, illetve friss negatív teszttel rendelkeznek. Ha valaki a Green Pass nélkül megy dolgozni, akár 1500 eurós, azaz 534 ezer forintnak megfelelő bírságot szabhatnak ki rá. Akik nem olthatók, azok mentesülnek ez alól. A törvény október 15-től lép életbe.


A szlovénoknál a home officeban is tesztelni kell - pexels





Szlovénia:

Az otthonról dolgozóknak is kell védettségi

Az új kormányrendelet szerint minden olyan személynek kell rendelkeznie védettségi igazolással, aki közvetlen kapcsolatba lép másokkal, vagy olyan intézményben dolgozik, olyan tevékenységet folytat, ahol fennál a vírus terjedésének veszélye. A kivételek között az otthoni munkavégzés nem szerepel. Mindenkinek rendelkeznie kell QR-kódos Covid igazolvánnyal, amit minden szolgáltatás igénybevételénél fel kell mutatni, kivéve az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat. A bevásárlóközpontokban azonban kötelező. Novembertől az állami hivatalokban nem fogadják el a negatív tesztet, csak védettséggel rendelkezők dolgozhatnak a szférában.


Link



Kapcsolódó cikkek

Egyre rosszabb a helyzet: Újra kötelező az iskolai maszkviselés Szerbiában

Link



Aggasztó hírek: Másfél évig még velünk marad a koronavírus

Link


Koronavírus: durvult a helyzet a szomszédban hétvégén

Link










 
 
0 komment , kategória:  Egészségünk érdekében...  
49 perces felvétel -Havas egy tanítványát „késztette"
  2021-09-26 21:00:43, vasárnap
 
 







49 PERCES FELVÉTEL BIZONYÍTJA, HAVAS EGY TANÍTVÁNYÁT ,,KÉSZTETTE" SZEXRE


Kikerült a netre a Havas-féle újabb szexbotrány teljesnek mondható hangfelvétele. Sokan tippelnek arra, hogy a becsapott áldozat állt így bosszút.
2021.09.24. 12:50 Bors


Eljuttatták a Borsonline szerkesztőségébe a tegnap nyilvánosságra került újabb Havas-botrány valószínűleg teljes hangfelvételét. Ebből a több, mint 49 perces felvételből már egyértelműen kiderül, hogy "Havas Henrik tanári pozíciója révén, több mindent ígérgetve ,,késztette" szexre előrejutást remélő tanítványát. "Sokan találgatnak most, ki is lehet a felvételen, egy ismeretlen, vagy pedig egy azóta kisebb-nagyobb médiakarriert befutó hölgy.

Más országokban, mivel a diák óhatatlanul is alárendelt pozícióban van tanárával szemben, mindez eleve bűncselekménynek minősül, még akkor is, ha ebben az alárendelt szerepben a diák kénytelen-kelletlen végül beleegyezik a szexuális aktusba. Akárcsak a felvételen hallható esetben.


Link



A híres-hírhedt hollywoodi producer esetében éppen erre a kiszolgáltatott helyzetre építette a vádat az amerikai ügyészség. A szexragadozót végül 23 évi börtönre ítélték, de mivel újabb feljelentések érkeztek ellene nem kizárt, hogy még hosszabb ideig börtönben kell maradnia. Hiába védekezett azzal, hogy a hölgyek beleegyeztek az aktusba, a bíróság szerint áldozatai kiszolgáltatott helyzetben voltak hiszen csak így remélhettek előrejutást.

Nagy kérdés, hogy mikor kerül sor Magyarországon az első ilyen büntetőperre és hogy ki lesz az első magyar szexragadozó a vádlottak padján.

A Havas-féle felvétel nyilvánosságra kerülése egyértelműen azt bizonyítja, hogy a média és filmipar áldozatai nem hallgatnak tovább és a maguk módján bosszút esküdtek, hosszú évek múltán is elégtételt követelnek. Ráadásul ehhez annak idején elég bizonyítékot is gyűjtöttek.


A teljes hangfelvétel az alábbi két Linken hallható, amelyet itt lehet meghallgatni.

Link

Link


Máshol ezért börtön jár, Weinstein 23 évet kapott: tanítványát vette rá a szexre Havas Henrik

Link








 
 
0 komment , kategória:  Bulvár  
Harry herceg és felesége visszatér a királyi palotába
  2021-09-25 22:30:59, szombat
 
 




HARRY HERCEG ÉS FELESÉGE VISSZATÉR A KIRÁLYI PALOTÁBA
Origo2021.09.25. 09:32


A hercegi pár a gyerekekkel együtt utazik - írja a Bors.


Kate Nicholl királyi bennfentes nemrég azt nyilatkozta, hogy Harry herceg és Meghan hercegné visszatér az Egyesült Királyságba, hogy együtt töltsék a karácsonyt a királyi családdal.


"A terveik között szerepel, hogy visszatérnek. A királynő minden bizonnyal erőlteti a dolgot, Károly hercegnek pedig már nagyon hiányoznak az unokái.

Ez a találkozás reményt adhat a nagy békülésre" - mondta a szakember.
 
 
0 komment , kategória:  Bulvár  
1122 ÉVE volt a Brenta menti csata
  2021-09-25 20:15:32, szombat
 
 







1122 ÉVE VOLT A Brenta menti csata


899. szeptember 24-én a magyarok a Brenta menti csatában legyőzik Berengár itáliai király seregét.

Ennek nyomán születik ,,A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!" ima.

899-ben a magyarok elhatározták Itália meghódítását, melynek előkészítése érdekében tárgyalást folytattak Arnulf császárral, aki engedélyezte a magyar csapatok átvonulását országa területén, így 899 márciusában 5000 magyar lovas indult el Itália felé.

A magyar csapatok egész Lombardiát elárasztották, egészen az Alpokig elfoglalták a településeket.

Augusztus-szeptember folyamán Treviso, Vicenza, Verona, Brescia, Bergamo és Milánó környékén jártak, s egészen Paviáig, az Itáliai Királyság és Berengár fővárosáig nyomultak.

Innen a római Via Postumián csakhamar megkezdték a világtörténelem legtehetségesebb - szándékos - futását az üldöző Berengár - az itáliai források szerint is a magyarokénál legalább háromszor nagyobb (15 000 főnyinek mondott) közép- és észak-itáliai serege elől.

A magyar utóvédet Veronánál megverték, majd a továbbra is páni félelmet mímelő sereg a Via Postumián a mai Cittanova városába vezető hídon átmenekülve megállapodott a Brenta folyó túlpartján.

Időközben Berengár király összeszedett 15 000 lovast, melyekkel a magyarok nyomába eredt.
A szétszórt magyar csapatok az utolsó pillanatban egyesültek, majd mielőtt az itáliai hadseregnek sikerült volna bekeríteniük őket, a Brenta folyó irányába vonultak.

Berengár katonái nem lendültek azonnal támadásba, s ez okozta vesztüket.

A jobb parton ugyanis letáboroztak, s vesztükre szekértábort hoztak létre, vagyis szekereikkel vették körül táborukat. Ezenkívül a folyó rendes őrizetéről sem gondoskodtak.

Időközben a magyarok azonban csendben csatarendbe hozták magukat, majd a folyó legsekélyebb részén átkeltek a túlsó partra, s két oldalról nyílzápor alá vették a tábort.

Az itáliaikat teljesen meglepte a támadás, melyet betetőzött a magyar derékhad két oldalról jövő rohama.

Megkíséreltek a magyarokkal szemben kellő ellenállást kifejteni, de az hamar összeomlott és így a magyarok pár óra alatt tönkreverték az egész itáliai sereget, Berengár is csak egyszerű katonának öltözve tudott elmenekülni.


Képek:

Felsö 1. - Árpád fejedelmünk ábrázolása a Feszty-körképen
Felső 2. - A brentai csata magyar lovasíjászai
Alsó - Berengár király portréja





 
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
Hazánk 9 legkülönlegesebb vára, amik tökéletesek lesznek a h
  2021-09-24 20:45:23, péntek
 
 













HAZÁNK 9 LEGKÜLÖNLEGESEBB VÁRA, AMIK TÖKÉLETESEK LESZNEK A HÉTVÉGI KIRÁNDULÁSÁHOZ


Annyi gyönyörű nevezetességgel büszkélkedhet hazánk, hogy nehéz eldönteni melyiket is válasszuk a hétvégi kirándulásunk helyszínéül. Most a legkülönlegesebb várakat vesszük sorra, hogy kicsit segítsünk a döntésben.

Magyarország legjobbjai: Hazánk 9 legkülönlegesebb vára, amik tökéletesek lesznek a hétvégi kiránduláshoz







1. Budai vár


A Budai Vár, a Szent György téren található, Budapest városképének meghatározó építészeti remekműve. A 13. századtól adott otthont a magyar királyoknak. Ebből a korszakból a középkori falak és néhány épület maradt fenn, de a 19. században jelentősen átalakították Ybl Miklós és Hauszmann Alajos tervei alapján. Az itt található Halászbástya tornyaiból és teraszairól a Dunára és a közeli Mátyás-templomra nyílik kilátás. A vár épülete ma komplex kulturális intézményként funkcionál. Itt kapott helyet a Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Széchényi Könyvtár és a Budapesti Történeti Múzeum. Számtalan gasztronómiai és kulturális eseményt is tartanak itt.

A várnegyed egyik legszokatlanabb nevezetessége kétségkívül Abdurrahman pasa sírja. A műemléken Buda utolsó török helytartójáról ez olvasható: "Hős ellenfél volt békesség vele!". A török katonai vezető a korabeli történetírók szerint az Anjou bástya közelében, félúton a mai Hadtörténeti Múzeum és a Bécsi kapu között halt meg harc közben, itt emelték neki az emlékművet Szabó György leszármazottai 1932-ben.







2. Vajdahunyad vára

A Hunyadi-család vajdahunyadi várkastélya a 19. században már a magyar nemzet építészeti ereklyéjévé vált, így az 1896-os milleniumi ünnepségekre elkészítették mását a budapesti Városligetben, ezzel az ezeréves magyar építészetet megjelenítve egyetlen épületben. Az épület különböző stílusok keveredésében épült a romántól, a gótikustól és a reneszánsztól egészen a barokkig. Lényegében 21 kisebb, egymáshoz csatolt épületből tevődik össze, amelyek mind magyar és román várak és kastélyok mintájára készültek el. Napjainkban ez a vár ad otthont a Mezőgazdasági Múzeumnak. Az épület körül található a Városligeti-tó, ami önmagában is megér egy látogatást.

A vár eredetileg csak ideiglenes kiállításként működött volna, így kartonpapírból és fából készült, de olyan népszerűvé vált, hogy 1908-ra kőből és téglából is megépítették.







3. Visegrádi vár


Visegrád leghíresebb építménye kétség kívül a Visegrádi vár, amely a Várhegy tetején áll. A Fellegvár és egyben Visegrád Károly Róbert uralkodása idején nyerte el máig élő kultuszát, amikor az uralkodó Visegrádot jelölte meg mint hivatalos székhelyét, s mint az ország fővárosát. Története során a koronát és a koronaékszereket több alkalommal is őrizték itt. A Várhegy tövében található Salamon-torony is része az egységnek, mint Alsóvár, annnak ellenére, hogy gyakran különálló látványosságként emlegetik. A város legmagasabb pontján a Fellegvár áll, melynek teraszáról rendkívüli panoráma nyílik a Dunakanyarra és ahol több, középkori kiállítás is megtekinthető.

Az vár az 1500-as években óriási pusztítást szenvedett el és 1544-ben török kézre került. Ezt követően felváltva volt a török és a magyar csapatoké, míg legvégül a törökök elhagyták a szinte teljesen elpusztult várat. Nemcsak az építmény, hanem a teljes város is elpusztult, újranépesedése hosszú időt vett igénybe. A vár helyreállítására az első törekvések az 1870-es évek elején kezdődtek, és a felújítások még napjainkban is tartanak.

A Visegrádi-hegység és a Börzsöny hegyei találkozásánál fekvő Duna kanyarulata Magyarország egyik legszebb pontja. Itt található hazánk legvadregényesebb szurdokvölgye, benne a Rám-szakadékkal, a Prédikálószékkel, és a Hegyes-tetőtev, melyről lenyűgöző panoráma nyílik a Dunakanyarra. Túrázásra fel!







4. Sümegi vár

A Sümegi Vár az ország egyik legszebb középkori erődje, amely a történelmi viszontagságok ellenére ma is gyönyörű látványt nyújt, ahogy a hegytetőről uralja környezetét. A belsőtornyos vár, szabálytalan sokszög alaprajzával, észak-déli tájolásával a síkságból 87 méter magasra kiemelkedő magas Várhegy tetején található. Három nagyobb egységből áll, a külső-, a belső és fellegvárból. Az erődítmény magja az 1260-as években épült öregtorony alsó szintje. A fellegvár falai egy évszázaddal később készültek el, majd a 15. század folyamán a vár előtti fennsíkot is erős, magas védőfallal vették körül. Az ide látogatókat kiállítások, kulturális programok és lovas műsorok is várják, Magyarország egyik legkedveltebb kirándulóhelyén.

A vár fontos katonai szereppel bírt a II. Rákóczi Ferenc irányította kuruc szabadságharcban is, és 1705-től a felkelők fontos bázisának számított, falai között még lőport is gyártottak a harcoló katonaságnak. Hadiszerencséjük hanyatlásával 1709-ben ágyúlövés nélkül feladta a telekesi Török István által vezérelt kuruc katonaság.







5. Gyulai vár


A Gyulai vár az egykori Magyar Királyság alföldi vidékeinek egyetlen, épen megmaradt síkvidéki gótikus téglavára, Gyula belvárosában áll. A sokéves viszontagság után a második világháborút követően megkezdődött az épület állagának helyreállítása. A vár és a vármúzeum felújítása véglegesen 2005-ben fejeződött be. A Corvin János Múzeum állandó kiállítása is itt működik, amely betekintést nyújt a vár életébe. A várkert egész évben színes kulturális és gasztronómiai programok helyszíneként szolgál. A nagyobb rendezvények kapcsán többször begyújtásra kerül a kemence, sülnek a finom kenyerek, fellobban a kovács tüze, elindul a fazekaskorong, így érdemes akár az egész családdal ellátogatni ide.

Az elhelyezkedés és az építőanyag ellenére a 16. század második felében Gyula Eger és Szigetvár mellett az ország három legerősebb végvárának egyike volt.

Gyula egyik legkülönlegesebb nevezetességét se hagyja ki, ha itt jár, ami nem más, mint az egykori Almássy-kastély 8,5 hektáros kastélyparkjában épült gyulai Várfürdő. A gyógyfürdő vize mozgásszervi megbetegedések, helyi idegbántalmak, gyulladásos nőgyógyászati betegségek és rehabilitációs kezelések esetén is nagyon pozitív hatással rendelkezik. A hatalmas zöldterületnek köszönhetően még a legforgalmasabb napokon is lehet csendes, pihenésre alkalmas területeket találni a fürdőben.







6. Boldogkő vára . Boldogkőváralja


A boldogkői vár a Hernád folyó völgyének keleti oldalán, Boldogkőváralja közvetlen közelében emelkedő sziklaszirten álló középkori vár. A boldogkői vár története meglehetősen bonyolult, és a fennmaradt oklevelek szerint is nehezen követhető. A vár építésének pontos idejét nem ismerjük, de az bizonyos, hogy a tatárjárás után épült. Mint erődítmény a kassai utat és a Hernád völgyét védte. A hegy, melyen a vár áll, a Zempléni Tájvédelmi Körzet része. A vár az Országos Kéktúra egyik állomása, így kedvelt úticél a túrázók körében is. Az épület legkülönlegesebb része az Oroszlánszikla, amely egy 20 m magas sziklagerinc végén áll, ahová őrbódét építettek. A vár pincéjét és a várborozót a föld alatt összekötötték, így a felfedezőtúrát követően a fáradt és szomjas turista a hűvös várborozóban találja magát.

A legenda szerint a vár egy Bodó nevű aszalómesterről kapta a nevét. Ő volt az aki IV. Béla királyunkat a tatárjárás idején állítólag megmentette.

A Boldogkőváralja körül is húzódó Zempléni-hagység csodálatos élővilággal rendelkezik és a kisebb hegycsúcsokat meghódítva is egészen különleges látvány tárulhat elénk, így érdemes egy kis túrát tenni a természetben is, ha a várat tervezi meglátogatni.







7. Bory-vár


Bory Jenő azon kevés művészek közé tartozik, akik még életükben be tudták fejezni a legnagyobb alkotásukat. A művész saját műalkotásának tekintette a várát, amely évről-évre fejlődött és terjeszkedett. A különleges lakóház a magyarországi szimbolikus építészet egyedi példája. Az épületben több száz szobor és festmény található, külső és belső tereiben a legváratlanabb helyeken tűnnek fel mozaikok, üvegfestmények, díszkutak. A százoszlopos udvar folyosóin a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok sorakoznak Álmos ősvezértől Tinódi Lantos Sebestyénig. Bory Jenő a vár főépületében, az Elefántos udvar fölött, az emeleti szinten építette meg tágas, nagy szobrok mintázására is alkalmas műtermét és a kisebb kiszolgáló helységeket. Mostanra persze ez az egész - bár őrzi eredeti jellegét - elsősorban múzeum, ahol a mester munkái mellett nem egy barátjának, jó nevű kortárs művészeknek a munkáit is megtalálhatjuk.

Az épület egyik fő különlegessége, hogy a művész nagyrészt egyedül építette, szépítette azt, 40 éven keresztül a hitvesi szeretet és a művészi álmok emlékéül.

Ha gyerkőcökkel látogatná meg a Bory-várat kalandtúrán is részt vehetnek. Töltsék le a vár honlapjáról a különböző feladatlapok egyikét és induljanak így az épület felfedezésére. Így nem csak a szülők, de a legkisebbek számára is igazi élmény lehet az itt töltött idő.







8. Tatai vár


Az Öreg-tó északi partján álló romantikus Öreg-vár Tata legjelentősebb és leghíresebb műemléke. A XIV. század végén épült gótikus vízi vár aranykora Zsigmond és Mátyás király idejében volt. Az épület eredetileg nem védelmi célokra épült, sokkal inkább birtokközpontnak, nyaralónak, vadászkastélynak. A várkastély a gótika, reneszánsz, barokk és a romantika stílusjegyeiben épült. Legnagyobb különlegessége, hogy ez az egyetlen magyarországi vár, melyet eredeti vízárok-védelmi rendszer övez. Egy romantikus randevúhoz egészen tökéletes helyszín a tóparti sétányon körbejárható vár. Az épület 1954 óta a Kuny Domonkos Múzeumnak ad otthont, melyben az állandó helytörténeti kiállítások, korszakok és témakörök szerint mutatják be a gyűjteményt. Az emeleti kerengő leghíresebb része a gótikus keresztboltozatú lovagterem. A helytörténeti kiállításon a tatai fazekasság es a tatai céhek történetébe nyerhetünk betekintést.

A török hódításnak sajnos a tatai vár is áldozatául esett. 1597-ben azonban sikeresen visszafoglalták, hiszen két leleményes töröknek öltözött magyar katonának sikerült feljutnia a vár hídjára. Ahogy leszállt az éjszaka, a gabona alól előkerült egy puskaporral megtöltött bronzharang, és egy hatalmas robbanás közepette a várkapu leomlott. A váratlan támadást követően hatalmas káosz lett úrrá a törökök között. Ekkor érkezett meg Pálffy Miklós főkapitány embereivel, és diadalt arattak törökök felett.







9. Füzéri vár


A füzéri Várhegy Magyarország 7 természeti csodájának egyike, amely Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Zempléni-hegység legkeletibb részén, egy meredek oldalú vulkáni kúpon található. A vár 13. század eleji építésével Magyarország legkorábbi kővárainak egyike. Tematikus kiállításokat tekinthetünk meg itt a várvédők életéről és a középkori Füzérről. Az Alsó bástya teraszáról gyönyörű kilátás nyílik a falura, de számos másik településig ellátni innen. A várhoz való feljutás ugyan egy kis túrát igényel, de ez gyönyörű erdei környezetben történik, így egy tökéletes családi kirándulás lehet Füzér meglátogatása.

2014 és 2016 között jelentős felújítást végeztek a váron, melynek keretében felépült az úgynevezett Alsó Vár, megújult a Felső Vár Várkápolnája, Palotaszárnya és Alsó bástyája így az addig elhanyagolt vár ma már régi pompájában tündökölhet.

A Zemplén sok kirándulási lehetőséget kínál. Hollóháza, Pálháza és Sátoraljaújhely rövid autóútra találhatóak Füzértől. Hollóházán a Porcelángyárat és az ahhoz tartozó múzeumot érdemes meglátogatni, Pálházán az innen induló kisvasúttal lehet kirándulni egyet, Sátoraljaújhelyben pedig a Zemplén Kalandparkban tölthet el egy izgalmas napot.







Link



Fedezze fel Magyarország legjobbjait
Nem kell messzire utaznia a tökéletes pihenéshez


Link












 
 
0 komment , kategória:  Természet   
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 36 
2021.08 2021. Szeptember 2021.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 36 db bejegyzés
e év: 320 db bejegyzés
Összes: 4824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 101
  • e Hét: 1597
  • e Hónap: 18741
  • e Év: 156113
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.