|
2021-12-03 14:38:23, péntek
|
| |
| |
Florence Holbrook: Miért nem hullajtják el az örökzöldek soha a leveleiket?
Közeledett a tél. A madarak elrepültek a messzi Délre, ahol meleg van és mindig akad élelem. Egy kismadár viszont eltörte a szárnyát és nem tudott a többiekkel tartani. Egyes egyedül volt a jeges, hideg világban. Az erdő melegséget árasztott magából, így a kismadár odarepült és segítséget kért. Először a nyírfához szállt:
Gyönyörű nyírfácska - kezdte a kismadár -, a szárnyam eltörött és a barátaim mind elrepültek. Éldegélhetek itt az ágaid között, amíg visszatérnek?
Szó sem lehet róla - felelt a nyírfa és elhúzta a zöld leveles ágait. - Megvannak nekünk a saját madaraink az erdőben, nekik kell segítenünk. Nem tehetek semmit!
A nyírfa nem elég erős - gondolta a kismadár, nem tud engem könnyeden eltartani. Megkérdezem a tölgyet:
Pompás tölgyfa, Te olyan erős vagy! Ugye, megengeded, hogy az ágaid közt éljek, míg a barátaim tavasszal visszatérnek?
Tavasszal? De hiszen az olyan messze van - felelte a tölgy. Nem tudhatom, hogy addig mit fogsz művelni!
Talán majd a fűzfa kedves lesz hozzám - töprengett a madárka:
Szelíd fűzfa, el van törve a szárnyam és nem tudok elrepülni Délre a többi madárral. Megengeded, hogy tavaszig az ágaid közt éljek?
A fűzfa erre büszkén kihúzta magát. Már egyáltalán nem tűnt szelídnek:
Azt sem tudom, ki vagy! És mi fűzfák nem állunk szóba idegenekkel. Biztos vannak olyan fák, akik idegeneket is befogadnak. Tűnj innen!
A kismadár nem tudta mit csináljon. A szárnya még nem volt elég erős, de megpróbált elrepülni. Mielőtt még messzire jutott volna, egy hangra lett figyelmes:
Kismadár, hová mész?
Fogalmam sincs - felelte a kismadár -, de nagyon fázom!
Gyere ide hozzám! - mondta a lucfenyő nagyon barátságosan. Ő volt, aki megszólította a madárkát. - Itt élhesz a legmelegebb ágamon egész télen, ha szeretnéd!
Tényleg megengednéd? - kérdezte reménykedő hangon a kismadár.
Persze, hogy megengedem! - szólt a lucfenyő. - Ha a barátaid elrepültek, akkor nekünk, a fáknak kell segítséget nyújtanunk. Nézd, itt a legsűrűbb és legpuhább ágam!
Az én ágaim ugyan nagyon vékonyak - vette át a szót az erdei fenyő -, , de nagy vagyok és erős és megvédhetlek Téged és a lucfenyőt az északi széltől.
Én is segíthetek! - szólalt meg a boróka. - Egész télen el tudlak látni bogyókkal, márpedig minden madár tudja, hogy a borókabogyó nagyon finom.
Így hát a lucfenyő otthont adott a madárkának, az erdei fenyő megvédte a hideg széltől, a boróka pedig ellátta bogyókkal. A többi fa rájuk pillantott és így beszéltek egymás között:
Én nem engedném, hogy ismeretlen madarak az ágaimra üljenek! - mondta a nyírfa.
Én oda nem adnám makkjaimat senkinek! - folytatta a tölgy.
Én pedig nem foglalkozom idegenekkel! - tette hozzá a fűzfa.
A három fa szorosan maga köré húzta a leveleit. Éjszaka megérkezett az északi szél és minden levél, amit megérintett, lehullott. Így másnap reggelre a csillogó, zöld levelek a földön hevertek.
Megérintsem az összes levelet az erdőben? - kérdezte a szél csintalanul.
Ne! - felelte a jégkirály. - Azok a fák, akik kedvesek voltak a törött szárnyú madárhoz, megtarthatják a leveleiket.
Ezért pompázik egész éven zöldben a lucfenyő, az erdei fenyő és a boróka. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lélekemelő írások |
|
|
|
|
|
Offline
