|
2022-01-10 12:07:13, hétfő
|
| |
| |
Én 54- ben születtem
A parlagfűben elbújva ettük a hangyás papsajtot.
Másztunk fára (máséra is), bújtunk árokba, gödörbe.
Estünk és keltünk. Sőt gáncsoltak is, mégis eljutottunk valahová.
Ha esett a hó, ettünk belőle.
Ha eső, volt, ittunk belőle
Utána a pocsolyákban játszottunk
Ha permeteztek, kicsit jobban megtöröltük a gyümölcsöt. Ha kiírták,
hogy permetezve, tudtuk, hogy nem is vigyáznak rá!
Ha láttunk utcai kutat, ittunk.
A csőréből. Egymás után mind. Aki nem tudta lenyomni, annak nyomtuk.
Nem volt aki nem tudott inni és nem volt akinek nem volt a nyála rajta!
Ha megvágtuk magunkat, lenyaltuk a vért. Ha fájt, csak egyedül sírtunk,
mások előtt nem.
Ha pisilni kellett, hát pisiltünk, sőt.
Ha valami megcsípett, agyonnyomtuk.
Ha kutya megharapott, máskor elkerültük.
Ha sebbel, vagy rándulással mentünk haza, előbb kaptunk egy pofont,
aztán megkérdezték, hogy tudjuk-e mozgatni!
Ha más vert meg, otthon már nem bántottak. Többnyire
Ha vasas volt a víz, a körzeti orvos, azt már nem írt fel.
Ha tehettük, harcoltunk más gyerekcsapatokkal.
Ha többen voltak, inkább fociztunk.
Amire "kértek", mindent megcsináltunk otthon.
Nem azért mert szerettük volna, hanem mert tudtuk, utána mehetünk
csavarogni!
Gazoltuk a kertet. Etettük az állatokat. Hordtuk a trágyát.
Sőt volt, hogy játszottunk is benne.
Ha pollent, vagy port szívtunk lenyeltük, vagy kiköptük.
A cserebogár nem egy óriásrém volt számunkra, hanem a nyár kezdete!
Kipiszkáltuk a "lyukából" és a markunkban tartottuk, hogy csiklandozza.
A lótetűt a tyúkoknak dobáltuk, azok meg mindig összevesztek érte.
Rengeteg krumplibogár volt körülöttünk a bokrokon, mikor kézzel szedtük
(nem permetezve volt akkoriban)
Örültünk ha a tojást csupasz kézzel még melegen vihettük be az ólból a
házba és kesztyűből is csak télit láttunk, eszünkbe sem jutott nyáron,
kesztyű!
Ha "vágás" volt a háznál, mostunk belet, ettünk sült vért.
Ha szüret, akkor meg ittunk mustot fosásig.
Ha zöld volt a gyümölcs, zölden ettük. Ha megérett, akkor úgy is jó volt!
Ha elpusztult egy állat elástuk a kert végében és nem jött érte senki.
Ha ritkították a házkörüli négylábúakat, tudtuk, hogy az a rend és másnap
már nem is beszéltünk róla. De a hasznos, szövetséges kis kedvenceinknek
mind nevet adtunk és velünk éltek életük végéig .
Emlékszünk rájuk örök életünkben.
Nem volt edzőcipőnk, szandálban szaladgáltunk a fűben is és a kövek
között is. Ha megvágta, vagy megszúrta a lábunkat egy rozsdás vas vagy
szög, kaptunk egy tetanuszt. Vagy nem.
És az a vas hol van? Már rég nincs. Mi meg itt vagyunk. Helye sem látszik
már, csak emlékszünk rá! Miért? Mert erősít!
Ha leégetett a nap, sziszegtünk. Begyógyult.
Ha megtaknyosodtunk, kaptunk zsebkendőt és azzal jártunk iskolába!
Aki megtanult a 28-as biciklivel elindulni, az jutalmul akkortól vihette az
öccsét, vagy húgát óvodába vele!
Minden ami kölyökként a levegőn minket ért, az erősített.
Ha végigolvastad, és emlékeket idézett fel benned is a gyermekkorod
csodaszép lehetett. Olyan,amilyenről egy mai gyerek ábrándozni sem tud.
Elszálltak ugyan az évek, de amíg a szíved dobban,lehetnek új élményeid,
amik egyszer majd csodálatos emlékek lesznek..
Ne felejts el élni és emlékeket gyártani magadnak!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ma már csak emlék |
|
|
|
|
|
Offline
