|
2022-10-11 20:30:55, kedd
|
| |
| |
VERSEK AZ ŐSZRŐL - OKTÓBER
"Október száradó leveleket csörget,
rideg esők vernek gyökeret és törzset.
Fák odvába bújtak mókusok, madarak,
orkán, s fagy versenyez: melyik ér hamarabb"
(Simon Emil: Hónapok)
Ady Endre: OKTÓBER
Elnézem az őszi rózsát,
Bús halottját dérnek-fagynak...
Ne higgyetek a mosolygó,
Ködöt bontó, őszi napnak!
Október egy szeretkező,
Flastromos, vén, kacér asszony -
Hazug fénnyel azért csábít,
Hogy fagyával elhervasszon.
Ady Endre: OKTÓBERBEN
Úgy vártalak, virághullásnak,
Bús hervadásnak ünnepe!
Úgy vártalak, örök enyészet
Édes gondjának fellege...
Úgy vártalak... és itt vagy végre,
Van ami fásult lelkem tépje,
Hozsánna néked, elmulás!...
Az őszi fényt láttam először.
Bölcsőmre bús mosolyt vetett,
Akkor zizegtek halkan búcsut
A sárgult, hulló levelek,
Amikor még örök törvényed
Nem ismertem, változó élet...
Hozsánna néked, elmulás!...
Az örök halált ismerem csak.
Oly édes bánat ez nekem.
Én csak lemondani tanultam,
Mióta rovom életem.
S ha elér a létezők vége,
Bús, őszi szél édes zenéje
Csengjen fülembe csendesen -
Hozsánna néked, elmulás!...
II.
Itt is olyan, olyan a nap sugára,
Mint messze, otthon: fényes, ragyogó.
Hogy itt a vég - jól tudja - nemsokára
És mégis vígan táncol a bohó.
Itt is olyan, olyan az én szivem még:
Hiu reménnyel mély sebet takar
S bár érzi jól az elmulás keservét,
Lemondani még nem bír, nem akar!...
Ady Endre: AZ ŐSZ DICSÉRETE
"Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek..."
Arany János: NEM KELL DÉR...
Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nékűl is, fagy nékűl is,
Lesóhajt az ágrul.
Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül:
Bú nékűl is, gond nékűl is
Nyugalomra készül.
Hátha dér-fagy, bú-gond érte,
Ősze is már késő:
Hogy' pereljen sorsa ellen
A szegény lomb és fő!...
Aranyosi Ervin: NE BÁNTSD AZ ŐSZT!
Itt van az ősz, s a színes tájba
vidámságot csak mi viszünk.
A szél csak sír, akár ha fájna,
mégis örül a mi szívünk.
Mert bár a természet megfáradt,
s hullatja könnyét, levelét,
belőlünk még a jókedv árad,
mert ez a világ csoda szép!
Amíg van kivel kergetőzni,
s élvezni boldog perceket,
amíg a szív képes legyőzni,
mert benne él a szeretet,
addig az ősz csak hazug vándor,
s nem hat ránk bús, konok szava.
s nem érdekel, ha százszor ránk szól,
hogy közeleg a tél hava.
Aranyosi Ervin: OKTÓBERI LEVÉL
Levél jött egy barátomtól,
levél jött a fától.
Azt üzente a levéllel:
- Október van mától!
Nézd milyen szép ez a levél,
szépen megfestette:
világos az erezete,
sárgás-zöld a teste.
Elteszem hát szép emléknek,
gondoljak a fára!
Eldobálja leveleit,
s alszik nemsokára!
Aranyosi Ervin: ŐSZI HANGULAT
Az őszi szél a fák lombjába mar,
a föld színét festi a rőt avar.
Levetkezett fák - látom - szinte fáznak,
behódolnak az őszi elmúlásnak.
Csalóka ez a bús, komor halál.
Színes, akár egy őszi karnevál.
Művész se tudna szebbet festeni,
harmóniája csodás, isteni.
A természet szép álmokat kíván,
altató csókja elbűvöl talán.
Suhanó szél hűvösen búcsút int,
s várjuk a langyos, új tavaszt megint.
Balogh József: ŐSZ
Szétszakadt a felhő,
- záporoz a zápor -
nincs ki összeöltse,
ősz van, ősz lett a mából.
Hosszabbak az éjek,
nagyobbak a csöndek,
egy-egy bátor madár
száll neki a ködnek.
Utcaseprő-szélben
levél pördül táncra,
sok lehulló társa
vele együtt járja.
Áprily Lajos - OKTÓBERI SÉTA
Ez itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
szép, mint a halál és a szerelem.
Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.
Lombját a gally, nézd, mily kímélve ejti,
holnap szél indul, döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.
Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja szőke, szép fejét.
A partot fűzek testőrsége óvja,
a tollforgójuk ritkítottan ing.
Halkan himbál a horgom úsztatója,
nagyot csobbant a játékos balint.
Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,
s a víz egy percre hullámos határ:
innen mosolygó partja tükröződik,
itt egy utolsót lobban még a nyár.
De túl, gyepén a ritkuló bereknek
ijedt lombok rebbennek szerteszét,
a szél felettük pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és ezüst zenét.
Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.
Most át fog jönni: árnyékát sötéten
pallónak átveti a jegenye.
Dsida Jenő: ZÚG AZ ŐSZI SZÉL
Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk.
De októberben nagyon félünk.
Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk
s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.
Gyümölcsök helyett kis szobánkban
a polcokra meséket rakunk,
duruzsoló, piros, érett meséket:
fehér időkre kellenek.
Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
- hiszen annyi van, annyi van! -
rövidke négy hónapig, öt hónapig
bizton eltartanak.
Vacogva megcsókoljuk egymást.
Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
húzunk magunkra takarónak:
Téli álomra térünk.
Eminescu: KÜNN ŐSZI SZÉLBEN
Künt őszi szélben hull a lomb remegve,
S nehéz cseppek verődnek ablakodhoz
S te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz
Egyetlen órán teljes életedre.
Sok édes semmit tékozolva hordoz
A múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte,
De jobb is így a tűznél szenderedve
Mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz.
Így nézek én is gondjaimra itt benn.
Szívemhez ó-mesék tündére járul -
Körül köd ül, gomolyog mind telibben.
Suhogás zizzen, omlik egy ruhárul.
Padlómra lenge lábak lépte libben,
S szememre két lágy, hűs kezecske zárul.
(Ford.:Dsida Jenő)
ÉN ÁLMODOM...
/Ismeretlen szerző/
Én álmodom a rétet, és mellé a zöld mezőt,
Te álmodod a havas csúcsot, s a nap elé a felhőt.
Én álmodom a nyár melegét, a tengert, a virágok illatát
Te álmodod az őszi csendet, és egy lombja vesztett fát.
Én szaladnék a széllel, viharként vadul,
Te ülnél a fűben és néznél szótlanul.
Majd ha már én álmodom a felhőt és mögé a napot,
Te a tengerpartot mellé magadtól rajzold,
Ha képzelek csendesen fáradt őszi fákat,
Te lombokkal borítod az összes száraz ágat,
Én nézlek szótlanul, ülök és hallgatok,
Elmondhatod akkor, most már boldog vagyok.
Geisz László: ŐSZI VERS
Ősz kószál a dombokon,
rozsdabarna lombokon
szellő lebben, ringató.
Búcsúzik a nyárutó.
Fényevesztett subáját,
fák lehullott ruháját
fújja a szél, táncra kél.
Hajnaltájban jő a dér.
Hordóban a hegy leve,
már pihenni kellene.
Meg is tenném, nem lehet.
Meg kell várni a telet.
Fél árbócon lóg a nap,
gólyák szárnyat bontanak.
Eső koppan, hallgatom,
őszre zárom ablakom.
Ha rózsa szórja szép szirmát,
Ősz lopakodik a dombon át.
Vörösbe, aranyba öltözik a táj.
Ránk nevet az indián nyár.
Heltai Jenő: ŐSZ . . . . . . . . . . . 
Nyomon kisér az éjszakában
Valami halk, sejtelmes ének.
A csöndességben az öreg fák
Egymásnak titkokat mesélnek.
Szelíden egymáshoz simulnak
A mesemondó, karcsú ágak
És mintha mindnek lelke volna,
Suttognak, sírnak, muzsikálnak.
Majd elhallgatnak. Bántja őket
Az őszi éjjel szörnyű csendje
S reszketve, félve összebújnak,
Mintha a lelkük dideregne.
A szél suhogva vág közéjük,
A sok levél sóhajtva rezdül -
A hervadás fehér tündére
Most megy az éjszakán keresztül.
Jeszenyin: ARANYOS LEVELEK KAVAROGNAK
Aranyos levelek kavarognak
rózsás vizű őszi tavon.
Mint űrbeli lepkerajoknak
libegése a csillagokon.
Rokonom s szeretőm ez az este,
meg a völgy, melyen ősz rohan át.
A kamasz szél titkokat esdve
emelinti a nyír-rokolyát.
Oly hűvös a völgy meg a lelkem!
Puha fürtű juhnyáj a homály.
Túl, túl a halószavú kerten
csengő nevető dala száll.
Ilyen őszi borús üzenettel
nem volt tele még a szívem.
Jó volna a fűzfalevelekkel
elringani néma vizen,
holdként csavarogni a réten,
hol széna a jó szagú ágy...
Örömöm keresem ködös égen.
Szerelem, hol a vágy,
hol a vágy?
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Juhász Gyula: OKTÓBER
A fény arannyal öntözi még
A szőke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.
Az alkony lila fátyla alatt
Tarka tehenek hada halad,
Vígan elbődül, hisz haza tart,
De ez már őszi csapat.
A kertben tarkán égő színek,
Virágok, dúsan vérző szívek,
Rajtuk az este harmata ring,
De ez már őszi pompa mind.
Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
Lelkemben vígan elringatok,
Megszépül lassan, ami rég volt,
De ez már októberi égbolt!
Kányádi Sándor: FELEMÁS ŐSZI ÉNEK
Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja.
Ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat.
Nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok.
Már csak magamat benned
és magamban Téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak
Kányádi Sándor: JÖN AZ ŐSZ
Jön immár az ismerős
Szél lábú deres ősz.
Sepreget, kotorász,
Meg-megáll, lombot ráz.
Lombot ráz, diót ver,
Krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
S harapja, kurtítja a hosszú napokat.
Kányádi Sándor: OKTÓBERI LAKOMA
Sárguló, ritkuló lombú fák,
üresen ásító fészkek.
A fák alatt egy kis legény
vidáman fütyörészget.
Almát tallózgat lomb között
lapító almát, körtét.
(Kár, hogy a dióágakat
a verők összetörték.)
Megrakja a zsebét, kebelét,
s kiül az őszi napra.
Mellette dióval tele
üldögél kalapja.
Követ keres, két jó követ,
föl sem kell állni érte.
Körülötte már ott csücsül
utcája kicsi népe.
Elkezdődik a lakoma.
A szomszédban lekvárt főznek.
Süt a nap, finom szilvaíz
illata van az ősznek.
Kányádi Sándor: ŐSZ
Reszket a Küküllő,
sovány, hórihorgas;
félő, hogy egy kortyra
kiinná a szarvas.
Kiálló kövek közt
kering, citerázgat;
üggyel-bajjal tudja
átfolyni a gátat.
Biztatja a nap,
régi jó barátja:
sugarait olykor
belé-belémártja.
S mikor elfárad,
szíves vontatónak
a fürge halacskák
elébe fogóznak.
S a parti fűzfák is
mind előredőlnek,
mutatják az utat
a vén Küküllőnek.
Kányádi Sándor: PIPÁL A HEGY
Pipál a hegy, s a hegy alatt
pipál a kémény.
Üresen tátong, nem ül a
gólya fészkén.
Csupán a varjak csapata
potyázgat erre-arra.
Néma a kert, elcsörrögött
belőle a szarka.
A verebek még gondtalan
bukfenceznek a porban.
Süt még a nap, de a melege,
a melege már hol van?
Kosztolányi Dezső: ŐSZI REGGELI
Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez , részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek felém.
Nagy László: DIÓVERÉS
" Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó is délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.
Levelek lengnek, akár a
színarany rigószárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.
Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle;
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.
Majtényi Erik: OKTÓBERI SZÉL
Hej, hogy reccsen, hej, hogy roppan a sok száraz ág.
Hűvös őszbe, nyirokos őszbe fordul a világ.
Ha ilyenkor duhaj kedvvel nekilendülök,
és a fázó bokrok között táncra perdülök,
Hogy bokázik a sok sárga zörgő falevél,
Én vagyok az, én vagyok az októberi szél.
Móra Ferenc: A CINEGE CIPŐJE
Vége van a nyárnak,
Hűvös szelek járnak,
Nagy bánata van a
Cinegemadárnak
Szeretne elmenni,
Ő is útra kelni,
De cipőt az árva
Sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz, fához,
Szalad a vargához,
Fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
Nem ér rá most arra, 
Mert ő most a csizmát
Nagy uraknak varrja.
Darunak, gólyának,
A bölömbikának,
Kár, kár, kár, nem ilyen
Akárki fiának!
Daru is, gólya is,
A bölömbika is,
Útra kelt azóta
A búbos banka is.
Csak a cinegének
Szomorú az ének:
Nincsen cipőcskéje
Máig se szegénynek.
Keresi, kutatja,
Repül gallyról gallyra:
- Kis cipőt, kis cipőt! -
Egyre csak ezt hajtja.
Móra Ferenc: KERTEM ALJÁN
Kertem alján
lombot ontva
vén akácfa vetkezik,
ablakomba
búcsút mondva
nyújtogatja ágkezit.
Ha szökellő
őszi szellő
simogatja sudarát,
gallya rebben,
halk zörejben
sírja vissza szép nyarát.
Puszta ágad
bármi bágyadt,
bármi búsan bólogat,
vén akácom,
e világon
nincsen nálad boldogabb!
Viharával,
nyomorával,
átaluszod a telet-
új virággal. lombos ággal
kelteget a kikelet.
Nadányi Zoltán : A HARKÁLY
A harkály a beteg fák doktora.
Kopogtat a fák mellén és a hátán,
és hallgatózik, töpreng. Furcsa látvány.
Szerszáma is van, jókora.
Most a nagy fűzfa hívta orvosául,
mert észrevette, hogy a lombja sárgul.
Megkopogtatja őt a csodadoktor,
hallgatja és sóhajtoztatja sokszor.
A baj okával máris ismerős,
de hát nem tud segíteni.
Itt az ősz.
Nemes Nagy Ágnes: MADARAK
Mennyi fényes, szép madár!
Nem tudod, hogy merre száll?
Honnan jönnek?
- Nem tudom.
Merre mennek?
- Nem tudom.
Égre, földre, vízre szállnak?
Nádba bújnak?
- Nem tudom.
Mennyi fényes, szép madár!
- Isten áldjon,
kishúgom.
Merre mennek,
megtudom.
Fára mászom, vízbe úszom,
nád bugáját
széthúzom.
Jaj ne menj el, mért beszéltem,
megfázol az őszi szélben.
- Meg se fázom, meg se érzem,
merre szállnak,
megtudom,
megtudom,
és ha bírom, elmesélem.
Nemes Nagy Ágnes: OKTÓBER
Most már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.
Acetilén fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.
Vékony tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasu gépek,
rájuk irva: ,,Consolidated..."
S egy fa. Akár a régi csap,
csöpörésznek a targalyak,
szalad, olajjal töltekezvén
a gép gömbölyű béka-testén,
majd a bundára ér a csepp,
s fölsír a tűz: megérkezett.
Neonfény lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki, messze, úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza -
hallani, amint tántorog.
Némethné Mohácsi Bernadett: ŐSZ ÉNEKE
Hallgasd az ősz dalát, ahogy a fákkal énekel,
ahogy halk lépésekkel átsuhan a ház felett,
ahogy magával hordja az elhullott életet,
s otthagyja neked létét, a szomorú falevelet.
Hallgasd, mit susog a szellő szőtte lágy zene,
amit mond, az nem más, mint saját élete,
színekben pompázó falevél halk nesze,
erejét végleg elhagyó ősz éneke.
Elmondja virágzó ifjúsága fénykorát,
tündöklő napsütésben megkopott életet,
árnyékában szőtt szerelmek szép szavát,
az évszakok járta, örök földi életet.
Reményteli, színpompás dallam,
hallgasd, és tárd ki szívedet,
újra és újra, elharsogja halkan,
ősszel elsuhanva a ház felett.
-
Osvát Erzsébet: JÖTT ŐSZANYÓ
Jött őszanyó hideg széllel,
Aranysárga vízfestékkel.
Sárgák lettek a levelek,
Fújtak, fújtak őszi szelek.
Fújtak, fújtak őszi szelek,
Lehullottak a levelek.
Itt vannak a fák alatt,
Látod a sok aranyat?
Petőfi Sándor: ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA...
Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. -
Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
Pénzár Miklós Csaba: SZÍVEM...
Szívem játszik, napfény melegével
A természet csendes, lágy ölével
Itt van az ősz, millió színével
Szellő játszik lehulló levéllel...
Polgár István: SZÜRET UTÁN
A hegy kifosztva, unottan áll,
kedve kókadt.
A nap leltárba veszi ma is
a szőlőkarókat.
Hiába fárad, sehol se lel
megbújt fürtöt.
Utazni indul a tört faág,
törzs, lomb, félve felnyög.
Záron motoz egy pipás öreg,
feje füstből.
Böffen a pince, darázs hassal.
cseppent mustot szürcsöl.
Kénezett hordók telistele
jó nedűvel,
hanyat dőlt Buddhák, köldökükön
habvirága tűnt fel.
Már lenn, a völgyben vonul sorunk
dudorászva.
Zihál egy dömper, vadliba-raj
húz el déli tájra.
Az iskolából, mint kiscsibék,
víg had tódul.
A hegytetőre felült a hold,
bólint búcsúzóul.
Radnóti Miklós: OKTÓBER
Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott, sárga zaászlait
eldobni még nem meri
hát lengeti a tengeri.
Romhányi József: SZÁLNAK A DARVAK
Szállnak a darvak, szállnak az égen,
Vége a nyárnak, szép napok szállnak
Messze a vándorok V-betűjében.
Hívnálak vissza - nem lehet,
Kiáltok érted - jaj, hová vittétek
Fekete őszi fellegek!?
Szállnak a darvak, szállnak az égen,
Vége a nyárnak, múlnak az évek.
Jól tudom, nem jössz...
De mégis várlak.
De boldog is volt az a nyár,
Álmokat szőttünk csendesen,
Hogy minden este hazavár
Az én szerelmesem.
A Hadak Útján, katonám elmentél,
Voltál és nem lettél,
Szomorú ez az út.
Gyilkos háború!
Szállnak a darvak, szállnak az égen,
telnek az évek, múlik az élet.
Jól tudom, nem jössz,
Én mégis várlak
Sarkadi Sándor: LOMB LEHULLOTT, MÁK KIPERGETT
Lomb lehullott,
mák kipergett,
őszi ágat szél diderget.
Hidegebb már
a sugár is,
elment a fecskemadár is.
Máris, máris,
oda van a nyár is.
Sea Miller: SIMLIS ŐSZ
Komótosan közeleg
az a simlis Ősz...
Az utolsó kanyarban
kissé elidőz,
Vénasszonyok nyarának
kalapot emel,
pince-hideg reggelen
megfogja kezed.
Anorákja zsebéből
deres port szór szét,
ha kinyitja a száját
fázva fúj a szél,
ujjainak begyével,
avarlányt rajzol,
s Tél beköszöntéig
ővele dalol.
Signor István: ŐSZ
Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...
Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...
Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...
Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s miíg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....
Sík Sándor: OKTÓBERI RÓZSÁK
Piroslanak az októberi rózsák,
Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,
A szökőkút csorog, akár a jóság.
Bennem is, bennem is, félénk dallamok
Borzolgatják a lomha őszi prózát.
Elálldogálok egy árvácska-ágynál.
Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?
Mi az a dallam, ami benned vájkál?
Messze van, messze van, minden messze van,
Az is ami volt, az is amit várnál.
Nézel az égre? Az a piros felleg
Immár csak emlék: nap-vissza-lehellet!
Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.
Békesség, békesség, békés öregek
Bölcsek mosolya, immáron az illet.
Pereg a levél és pereg az óra.
Jön a november, a dér meg a bóra.
Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.
Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,
Neked is fúvatnak takarodóra.
Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!
Érett sziromnak lelengeni édes.
De míg bennem a dal fecskéje fészkes,
Hadd szálljon, - hadd fájjon: a tearózsát
Idesimítom ajkam melegéhez.
Stignor István: ŐSZ
Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...
Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...
Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...
Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s mig fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon...
Szabó Kila Margit: AZ ŐSZ HEGEDŰJE
Ősz hegedűje siratja a nyár melegét.
Hideg eső verdes, hűvösek most az esték.
Ezüstszínű ködruhába öltözött a táj.
S haragos szélben hajlongnak a kopasz fák.
Aranyszínű lett a dércsípte levél pompa.
Hullám avar zörög a talpam alatt sorra.
Sápadt napsugár álmodik a régi nyárról.
Üres erdő fáin szomorú varjú károg.
Bús, szürke felhő kép szomorú dalról mesél.
De lesz majd tavasz, nyár, tél után, és zöld levél.
Színes őszirózsák ölelkeznek a kertben.
Bicske bogyók piroslanak a természetben.
A kéknyelű, zamatos szőlőt szüretelik.
Diót, mandulát, gesztenyét, fáról leverik.
Ökörnyál lebeg, s dér int az őszi fákon.
Ősz hegedűjén egy árva kis tücsök táncol.
Szabó Kila Margit :AZ ŐSZ RUHÁJA
Elsuhant rég a gyönyörű nyár.
Arany színben úszik a határ.
Romokban hever a virágpompa,
Sárga levél zörög avarba.
Nem dalol madár lombos ágon,
Ködfátyol leng a kopasz fákon.
Mély őszi csend borult most a tájra.
Elhullott a rezgő lombnak szép,
Ezerszínű, tarka ruhája.
Sápadt arcú Nap nyárról mesél,
Kopár gallyat fúj a hideg szél.
Búcsút intett a nyár már az ősznek.
Hidegebb, esős napok jönnek.
Takáts Gyula: SZÜRETI VERS
Szüretelnek, énekelnek,
Láttál-e már ennél szebbet?
Dió, rigó, mogyoró,
Musttal teli kiskancsó.
Sose láttam ennél szebbet!
Akkora fürt, alig bírom,
Egy fürtből lesz akó borom.
Dió, rigó, mogyoró,
Csak úgy nevet a kancsó.
Az sem látott ilyet.
Az öregnek aszú bor jár,
A gyereknek must csordogál.
Dió, rigó, mogyoró,
Szüretelni jaj de jó!
Igyunk erre egyet!
Törő Zsóka: HULLÓ LEVÉL
Te vagy a fa és
én a levél
itt van az ősz már
cibál a szél
jól tudom mégsem
eresztlek el
amíg csak bírom
enyém leszel
aztán ha elhagy 
minden erő
elsodor tőled
majd az eső
lehullok ázva
aléltan én
küldjél egy sóhajt
akkor felém
Várnai Zseni: VÉNASSZONYOK NYARA
Talán egy kicsit magamról beszélek,
mikor szívem e fényért lelkesül,
végső sugára ez a nyár hevének,
mielőtt még az alkony rám terül.
Ez őszi nap a szőlő érlelője,
s piruló alma issza melegét,
e fénytől várok én is új erőre,
magamba szívom forró delejét.
Fáradt szívem csókjától újra éled,
csontomig ér a gyógyító sugár,
talán bölcsebb ez őszbe nyúló élet,
s mélyebb, mint volt a tűzitalú nyár.
Vénasszonyok nyarának is becézik
ez őszi fényt, mely édes, mint a méz,
mintha tündérek ujjai sodornák
aranyszálait, ettől oly mesés.
Kiket zord évek vad vihardúlása
oly sokszor vert, legyen miénk a fény,
hadd üljön meg, mint szentek glóriája
öreg anyók fáradt ezüst fején.
Aranypalást borítsa gyenge vállunk,
mely görnyedez, mint sok gyümölcstől a fák,
legyen az ősz szebb, mint volt ifjúságunk,
ez jár nekünk... ugye, kis ősz anyák?!
Wass Albert: NEKÜNK MI MARAD?
Ha majd lehull az utolsó levél,
mely fogva tartott még egy kis nyarat:
nekünk mi marad?
Ha majd a dombot hómező takarja,
temető lesz a tölgy-erdők avarja,
s halottá némul minden vadpatak?
A tél kacagva szórja a szelet,
vándormadár lesz minden boldogságunk,
és enyhülést többé hiába várunk,
mert jaj, majd sírni sem lehet!
Ha elszáll, majd a legutolsó álom,
amelyben hittünk még egy kis nyarat,
s a napsugár is messze költözött:
reménytelen, nagy hómezők fölött
nekünk mi marad?
Wass Albert: ŐSZI DAL - Részlet
Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.
De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem...
Weöres Sándor: A GALAGONYA
Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Zúg a tüske,
Szél szalad ide-oda,
Reszket a galagonya
Magába.
Hogyha a hold rá
Fátylat ereszt:
Lánnyá válik,
Sírni kezd.
Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Weöres Sándor: VALSE TRISTE
"Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hűvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik....
Zelk Zoltán: OKTÓBER
Kisöccsétől. Szeptembertől
búcsút vesz és útra kél,
paripája sűrű felhő,
a hintója őszi szél.
Sárga levél hull eléje,
amerre vágtatva jár,
félve nézi erdő, liget,
de ő vágtat, meg se áll.
Hová, hová oly sietve,
felhőlovas szélkerék?
Azt hiszed tán, aki siet,
aki vágtat, messze ér?
Dehogy hiszi, dehogy hiszi,
hiszen nem megyen ő messze,
csak addig fut, míg rátalál
a bátyjára, Novemberre.
Vivaldi: Négy évszak - Ősz
Link
Vivaldi - Autumn /Őszutó/
Link
Dsida Jenő - Ősz /Zene: St. Martin - Kell, hogy várj/
Link
Wass Albert - Őszi Dal
Link
Wass Albert: nekünk mi marad?
Link
Gyönyörűséges őszünk / Áprily Lajos sorai - Bach zenéje
Link
Itt van az ősz, itt van újra - Koncz Zsuzsa
Link
Erdély ősszel
Link
Az ősz színei
/Őszi képek, a Secret Garden csodás zenéjére/
Link
Őszi hangulat
Link
Autumn Mood - Őszi hangulat.- ( St Martin & Andy Williams )
Link
Szép őszi táj - csodálatos képek
/Nézz jobbra és nézz balra, le a lábaid elé is, de mindig - és főleg felfelé!!!/
Link
Lake of tears - Otherwheres (Őszi képek)
Link
Pilinszky János: Őszi vázlat
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
Online
