|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
|
|
2022-11-01 19:28:59, kedd
|
| |
| |
Miért fontos a Reformáció?
Textus: 2Tim 3,16-17; 2Pt 1,20-21; Jn 17,17; Ef 2,8-9; Róm 11,6; Jn 3,16; Róm 4,4-5; Gal 2,16; 1Kor 1,26-31; Ef 1,4-6; Róm 11,36
Ötszázöt évvel ezelőtt, 1517. október 31-én a történelem egyik legjelentősebb eseménye történt, amikor a 34 éves Luther Márton nevű ágoston rendi szerzetes kiszögezte a németországi Wittenbergben a Mindenszentek vártemplom ajtajára az azóta híressé vált "Kilencvenöt tételét". A templom ajtaja olyan volt, mint egy hirdetőtábla; egy hirdetmény (közlemény) felragasztása (kifüggesztése), az elfogadott módja volt annak, hogy vitát kezdeményezzenek (kérjenek) egy vagy több kérdésről. Luther a tételeit latinul írta, amit az átlagos közember nem tudott elolvasni. Valaki azonban lefordította azokat németre, és Gutenberg akkoriban feltalált nyomdájának köszönhetően több ezer példányban gyorsan elterjedtek Németországban és az ország határain túl is. Luther akaratlanul megváltoztatta ezzel élete további alakulását és a világtörténelmet!
Luther 1483-ban született német katolikus családban. Apja azt akarta, hogy ügyvéd legyen, ezért 1505-ben kötelességtudóan megkezdte a jogi egyetemet. De abban az évben majdnem belecsapott egy villám. Luther úgy vélte, hogy Isten bocsátotta ki a villámot, hogy megítélje bűnös lelkét. Rémületében apja védőszentjéhez kiáltott: "Segíts meg, Szent Anna, és szerzetes leszek!". Két héttel később, apja nemtetszésére, otthagyta a jogi egyetemet, és belépett az Ágoston-rendi kolostorba.
Későbbi éveiben Luther így gondolt vissza szerzetesi életére:
"Én magam húsz évig voltam szerzetes. Imádkozással, böjtöléssel, virrasztással és fagyoskodással kínoztam magam - a hideg majdnem megölt -, és olyan fájdalmakat okoztam magamnak, amilyeneket soha többé nem okoznék, még akkor sem, ha tudnék..... Ha valaha is szerzetes a mennybe juthatna szerzetességgel, az én lennék."
Luther azonban nem talált felmentést bűntudata alól. Folytatta tanulmányait, és kiváló tudós lett belőle. 1510-ben Luther mentora, aki nem igazán tudta, hogyan kezelje Luther rendkívüli bűntudatát, úgy gondolta, hogy egy római utazás talán segíthetne a zaklatott fiatalemberen. De amikor Luther eljutott abba az állítólagos "szent" városba, megdöbbentette a züllöttség, a képmutatás, a kirívó bűnösség, az erkölcsi romlottság amit ott látott.
Luther visszatért Németországba, hogy teológiai doktorátust szerezzen és tanítson a wittenbergi egyetemen. Tanulmányai azonban nem szüntették meg lelki gyötrelmeit. Azzal a kérdéssel küzdött, hogy "Hogyan lehetek igaz Isten előtt?". A katolikus egyház olyan dolgokat írt elő, mint a gyónás, a bűnbánat, az érdemek gyűjtése és a jó cselekedetek, de semmi sem tudta enyhíteni a bűntudatát. Miközben készült az egyetemi előadásaira, tanulmányozva a Szentírást, kezdte látni, hogy óriási különbség van a Szentírás és az egyház tanítása között.
Amikor megpróbálta megérteni a Róma 1:17 jelentését: "Az igaz ember pedig hitből él", Luther egy adott ponton arra a radikális felismerésre jutott, hogy nem a mi igazságunk által leszünk igazak Isten előtt, hanem azáltal, hogy Isten Krisztus igazságát tulajdonítja nekünk hit által. Erről az áttörésről, felfedezésről, megvilágosodásról később ezt írta: "Úgy éreztem magam, mintha teljesen újjászülettem volna, és magába a paradicsomba léptem volna be a kitárt kapukon keresztül."
Ahogy Luther egyre jobban megértette a Szentírás tanításait, úgy egyre jobban zavarta és bosszantotta a búcsúcédulák árusítása az egyház részéről. Ezért írta meg kilencvenöt tételét, nem is sejtve, hogy ez a cselekedete gyökeresen megváltoztatja mind a saját életét, mind a történelem menetét. Az akkori pápa a korrupt, világi élvezetekben elmerülő X. Leó volt. Apja gazdagsága és kapcsolatai révén Leó nyolcévesen pap, 14 évesen pedig bíboros lett. Viszonylag fiatalon, 37 évesen lett pápa. Nem volt személyes hite Krisztusban, és nem akarta magát vallásos embernek feltüntetni. Mottója a következő volt: "Isten nekünk adta a pápaságot - élvezzük ki". Pápaként, amikor valaki az evangéliumokból idézett neki, Leó megjegyezte: "Ez a mese Krisztusról nagyon hasznos volt számunkra az idők folyamán".
Leó olyan sokat költött pazarló életmódjára és hóbortos művészeti ízlésére, hogy kiürítette a vatikáni kincstárat. Ezért, hogy pénzt szerezzen a Szent Péter-székesegyház felépítéséhez, eladta az egyházi állásokat, és 1515-től teljes búcsút, vagyis minden penitencia (bűnhődés, büntetés, vezeklésként kiszabott ima v. teendő ) és a purgatóriumbeli szenvedés alóli mentességet hirdetett azoknak, akik a Szent Péter-bazilika befejezéséhez pénzadományokkal járultak hozzá. A németországi Mainz-i Albrecht már két püspökséget vásárolt, de 23 évesen egy harmadikat is akart, mert a pénz és a hatalom ezzel együtt járt. De ennyi püspökség birtoklása ellenkezett az egyházi törvényekkel, ezért pápai jóváhagyásra volt szükség az engedélyezéshez. Így a pápa és Albrecht üzletet kötöttek. Albrecht egy bankháztól kért segítséget, amely a püspökségért járó összeget Rómába utalta. A pápa pedig úgy segített Albrechtnek, hogy mihamarabb visszatörleszthesse az összeget a bankháznak, hogy felhatalmazta Albrechtet arra, hogy különleges búcsúcédulákat árusítson. Az ebből befolyó pénzösszeg felét megtarthatta magának vagyis ezzel törleszthette a bank felé való tartózását, a másik felét pedig a pápának adta amivel a pápa folytathatta a Szent Péter-bazilika felépíttetését.
Albrecht felbérelt egy szerzetest, Tetzel Jánost, hogy árulja a búcsúcédulákat, ami egy bonyolult rendszer volt, amely lényegében arról szólt, hogy az egyháznak fizetett pénzzel meg lehetett rövidíteni a saját vagy egy elhunyt szerettünk számára a tisztítótűzben töltött időt. Tetzel üzletember volt. Az emberek érzelmeivel játszott: "Hallgasd kedves halott rokonaid és barátaid hangját, akik könyörögnek hozzád, és azt mondják: 'Könyörülj rajtunk, könyörülj rajtunk! Rettenetes kínok között vagyunk, amelyekből egy fillérért meg tudsz váltani bennünket"." Reklámszövege így szólt: "Amint a pénz a perselyben csörren, lélek a tűzből a mennybe röppen!".
Luther eleinte naivan azt hitte, hogy a pápa támogatni fogja ezzel az ördögi rendszerrel szembeni ellenvetéseit. A pápa pedig tévesen alábecsülte Luther kilencvenöt tételének veszélyét, amely futótűzként terjedt Európában. A pápa úgy utasította el Luthert, mint egy részeg német zagyvaságait, aki majd másképp gondolkodik, ha kijózanodik.
A vita tárgya azonban hamarosan nem csupán a búcsúcédulák árusítása volt, hanem a pápa tekintélye is. Volt-e joga arra, hogy bűnbocsánatot adjon az alapján, hogy valaki pénzt fizetett az egyháznak? A vitás kérdések gyorsan elterjedtek, amit Luther újabb írásai tápláltak, amelyek jelentős reformokat sürgettek az egyházban. Kijelentette, hogy "egy egyszerű, a Szentírással felfegyverzett laikus" mind a Szentírás nélküli pápák, mind a Szentírás nélküli zsinatok fölött áll. 1520-ban egy pápai bulla kiközösítéssel fenyegette meg Luthert. Ő nyilvánosan elégette azt. Ezek az események vezettek az 1521 tavaszán tartott wormsi gyűléshez, amelyet V. Károly római császár hívott össze.
Luther elment, mert azt hitte, hogy majd megvitathatja a kilencvenöt tézisét. De hamar rájött, hogy ez nem vita volt - ez egy bírósági tárgyalás volt, ahol arra kérték, hogy vonja vissza vitatott írásait, amelyek az egyház tekintélyét támadták. Egy napos lelki gyötrődés után Luther így adta meg híres válaszát: "Hacsak a Szentírásból származó bizonyítékokkal vagy nyílt, világos és egyértelmű érvelési alapokkal nem tudnak engem oktatni és meggyőzni... akkor nem tudom és nem is fogom visszavonni, mert nem biztonságos és nem is bölcs dolog a lelkiismeret ellen cselekedni. Itt állok. Másként nem tehetek. Isten engem úgy segéljen! Ámen."
Luthert elítélték, de szabadon eltávozhatott a gyűlés helyszínéről úgy ahogy azt megígérték neki. (Egy évszázaddal korábban Husz János cseh reformátornak is megígérték a szabadon távozást, de bebörtönözték, megkínozták és máglyán elégették). Most már törvényen kívüliként bárki megölhette Luthert anélkül, hogy a császári udvar megtorlásától kellett volna tartania. Wittenbergbe visszafelé menet hirtelen egy csapat fegyveres lovas bukkant elő az erdőből, elragadta Luthert a szekeréről, és ellovagolt. Luther hercege, Bölcs Frigyes küldte őket, hogy vigyázzanak Lutherre. Wartburgba, Frigyes egyik várába vitték, ahol tíz hónapig rejtőzködött. Ez idő alatt folytatta az írást, de legfontosabb munkássága az volt, hogy lefordította az Újszövetséget a hétköznapi német nyelvre. Így indult el a reformáció.
Ahogy Európa szerte terjedt, a reformáció lényege az volt, hogy helyreállítsa, tisztázza és hangsúlyozza Isten kegyelmének evangéliumát, szemben a cselekedetek rendszerével, amelyet az egyház képviselt. A reformáció megkérdőjelezte a pápa és az egyházi hagyomány tekintélyét, és alávetette azt a Bibliának. A misét a prédikációval váltotta fel. Eltörölte a búcsúcédulák és az érdemek rendszerét, mint az üdvösséghez szükségeseket. Megszüntette a tisztítótűzről szóló hamis tanítást. Megszüntette Mária imádatát, a hozzá és a szentekhez való imádkozást, valamint az ereklyék, bálványok vagy ikonok tiszteletét a templomban. Újra bevezette a gyülekezeti éneklést. A Bibliát az emberek nyelvén adta közre, akik így maguk is el tudták olvasni. Tanította minden hívő papságát. Csak két sákramentumot ismert el, nem pedig hetet. Azt tanította, hogy az ember hivatása Istentől kapott hivatás, és jelentősége van Isten előtt. Azt tanította, hogy a házasság jó, és hogy az egyházi vezetők házasodhatnak.
Ma azonban egyes protestánsok úgy gondolják, hogy a reformáció bűnös megosztottságot teremtett az egyházban, és hogy félre kellene tennünk a nézeteltéréseinket, össze kellene fognunk ott, ahol egyetértünk, és újra egyesülnünk kellene Rómával. Mások, akiket vonz az ősi liturgia, az ortodox egyházhoz csatlakoznak, és úgy vélik, hogy ez az egyetlen igaz egyház. A protestáns Reformáció 505. évfordulóján arról szeretnék beszélni, hogy miért fontos még mindig a Reformáció:
A Reformáció azért fontos, mert helyreállította az evangéliumot (helyreállította az evangélium helyes értelmezését/hirdetését) amelyet "Öt tételben, öt alapelvben" foglalt össze: Egyedül a Szentírás; egyedül Krisztus; egyedül a kegyelem; egyedül a hit; és dicsőség egyedül Istennek.
Bár a 16. században használták a sola Scriptura, sola gratia és sola fide kifejezéseket, úgy tűnik, senki sem tudja biztosan, hogy ki állította össze először az öt solát. A tudósok azonban ma már egyetértenek abban, hogy ez az öt sola foglalja össze az evangéliumi igazság lényegét, amelyet a reformáció helyreállított. Mindegyikről sokat lehetne beszélni, én most csak röviden fogok foglalkozni velük.
1. Sola Scriptura: Az evangélium egyedül a Szentírás által van kinyilatkoztatva.
A reformációnak ez az alapelve, alappillére a lelki igazság forrásával és tekintélyével foglalkozik. Hogyan ismerhetjük meg Istent és a lelki igazságot? A pápán, az egyházon, az egyházi tanácsokon, vagy személyes tapasztalatokon vagy érzéseken keresztül? A reformátorok helyesen cselekedtek azzal, hogy visszavezettek bennünket a Bibliához, mint a lelki igazság kizárólagos tekintélyéhez. Ez több kulcsfontosságú igeversen alapszik:
2Tim 3,16-17: ,,A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen."
2Pt 1,20-21: ,,Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek."
Jn 17,17: ,,Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság."
Luther korában és a későbbiekben a katolikus egyház azt tanította, hogy a Szentírás mérvadó, de azt csak az apostoli hagyomány alapján lehet megérteni és tanítani, amelyet az egyház tanítóhivatalai továbbítanak, és hogy ezek a tanítások az idők folyamán fejlődhetnek és elmélyülhetnek. Így az olyan tanokat, mint a tisztítótűz, a pápa tévedhetetlensége, Szűz Mária szeplőtelen fogantatása és mennybemenetele, a szentekhez való imádkozás és más, a Bibliában nem található tanokat igazként és a Szentírással egyenrangúként tanították és tanítják, mert az egyház tanítóhivatala igaznak nyilvánította őket.
Az egyházi hagyomány mellett a Szentírás kizárólagos tekintélyét fenyegető másik veszély a Szentlélek személyes, közvetlen kinyilatkoztatásának állítása. Ma a pünkösdi hagyomány alapján sokan azt állítják, hogy az Úr olyan dolgokat nyilatkoztatott ki nekik, amelyek nincsenek benne a Szentírásban, néha olyanokat is, amelyek ellentétesek a Szentírással.
Luther és a többi reformátor azonban látta, hogy amikor a Szentírás, az egyházi hagyomány vagy a személyes tapasztalat egy szintre kerül, a hagyomány vagy a tapasztalat végül felülírja és elferdíti a Szentírást, ami mindenféle tévedéshez vezet. Ez nem azt jelenti, hogy akkor hagyjuk figyelmen kívül a korai egyházi hitvallásokban vagy az egyházatyák tanításaiban megtestesülő bölcsességet. Hanem azt akarjuk mondani, hogy még az egyházatyák hitvallásait és tanításait is a Bibliának kell alávetni és a Biblia alapján kell megítélni, helyesen értelmezve. Így minden lelki igazságnak, különösen az evangéliummal kapcsolatos központi igazságnak egyedül a Szentírásból kell származnia. Csak az ihletett Szentíráson keresztül ismerhetjük meg és érthetjük meg a Krisztusba vetett hit általi üdvösség evangéliumát.
2. Solus Christus: Az evangélium középpontjában egyedül Krisztus áll.
Mivel Isten szent (1Pét 1:15-16; 1Jn 1:5), és minden ember bűnös (Róm 3:10-18, 23), sem a vallási szertartások, sem a jó cselekedetek, sem pedig egyetlen vallási vezető sem békíthet ki minket Istennel. Jézus Krisztus az egyetlen közvetítő (közbenjáró) Isten és az emberek között (1Tim 2:5). Az Ő kereszten történt engesztelő, helyettes áldozatába vetett személyes hit elegendő ahhoz, hogy kibéküljünk a szent Istennel. Jézus azt mondta (János 14:6): "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam". Péter így tett bizonyságot Jézusról (ApCsel 4:12): "És nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk". Pál azt mondta (Róm 3:24), hogy az embert "Isten ingyen igazítja meg az Ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által".
Az evangélium nem arról szól, hogy hogyan lehetsz anyagilag sikeres, hogy hogyan lehet jó az önbecsülésed, hogy hogyan lehetsz boldog vagy hogy hogyan lehet egy boldog családod. Az evangélium (jó hír) az, hogy megmenekülhetsz Isten ítéletétől azáltal, hogy bízol Krisztus bűntelen életében, kereszthalálában és testi feltámadásában (1Kor 15:1-4; 2Kor 5:21; Róm 8:1-3; Zsid 10:1-10). Nem mentheted meg magad, vagy nem segíthetsz Krisztusnak, hogy megmentsen téged. Sokkal inkább egyedül benne kell bíznod, hogy Ő ment meg téged.
3. Sola Gratia: Az evangéliumot egyedül kegyelemből hisszük és fogadjuk el.
Ef 2,8-9: ,,Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék."
Róm 11,6: ,,Ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem."
Isten kegyelme az Ő meg nem érdemelt jóindulatát jelenti. Isten nem tartozik nekünk semmivel, csak az ítélettel a bűneink miatt. Nem valami jó alapján döntött úgy, hogy megment minket, amit előre látott bennünk, beleértve a hitünket is, hanem kizárólag az Ő kegyelme miatt. A Hitvalló Protestánsok Szövetségének Cambridge-i Nyilatkozata ezt világosan megfogalmazza:
,,Az emberi képességekbe vetett indokolatlan bizalom a bukott emberi természet terméke ... Isten kegyelme Krisztusban nem pusztán szükséges, hanem az üdvösség egyetlen hatékony oka. Valljuk, hogy az emberek lelkileg halottnak születnek, és még az újjászülő kegyelemmel való együttműködésre is képtelenek. Megerősítjük, hogy az üdvösségben Isten haragjától egyedül az ő kegyelme ment meg minket. A Szentlélek természetfeletti munkája az, amely Krisztushoz vezet bennünket azáltal, hogy megszabadít a bűn rabságából, és a lelki halálból a lelki életre támaszt fel. Tagadjuk, hogy a megváltás bármilyen értelemben emberi munka lenne. Az emberi módszerek, technikák vagy stratégiák önmagukban nem képesek megvalósítani ezt az átalakulást. A hitet nem a mi újjá nem született emberi természetünk hozza létre."
4. Sola Fide: Az evangéliumot egyedül hit által fogadjuk el.
Jn 3,16: ,,Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
Róm 4,4-5: ,,Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul."
Gal 2,16: ,,Tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem."
Luther korában a katolikus egyház azt tanította, hogy a Krisztusba vetett hitet ki kell egészíteni a bűnbánattal, a jó cselekedetekkel, Mária és a szentek érdemeivel és a szentségek megtartásával, hogy a tisztítótűzben töltött időt lerövidítsük, és így végül talán a mennybe juthatunk. Emellett a megigazulást folyamatnak tekintették, amely magában foglalja a bűnbocsánat és a megszentelő kegyelem átömlesztését, amelyet kezdetben a keresztségben kap meg az ember (általában csecsemőkorban) és amely folyamat egész élete végéig tart a jó cselekedetek által . A tridenti zsinat (a reformációval szembeni kísérlet) örök büntetésre ítélt mindenkit, aki azt tanította, hogy egyedül hit által igazulunk meg.
A reformátorok helyesen tanították, hogy a valódi üdvözítő hit mindig jó cselekedetekből álló életet eredményez. Ahogy Jakab (2:14-26) állítja: "A hit cselekedetek nélkül halott". A jó cselekedetek azonban az üdvösség gyümölcse, nem pedig oka (Ef 2,8-10).
5. Soli Deo Gloria: Az evangélium egyedül Isten dicsőségét eredményezi.
Ez igazán fontos: Ha a bűnösök bármit is hozzá tudnak tenni a saját üdvösségükhöz, akkor megoszthatják a dicsőséget Istennel. De ha Isten egyedül Krisztus befejezett váltságmunkája által, egyedül kegyelemből, egyedül hit által menti meg a bűnösöket, és mindez ajándék, akkor senki sem dicsekedhet.
1Kor 1,26-31: ,,Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: ,,Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék."
Ef 1,4-6: ,,Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában."
Róm 11,36: ,,Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen." (Lásd még Ézs 42:8; 43:7; 48:11; 1 Kor 10:31).
Fontos megérteni, hogy miközben Isten parancsolja a bűnösöknek, hogy higgyenek Jézusban (János 14:1, 11; Apostolok Cselekedetei 16:31), ugyanakkor senki sem képes hittel Krisztushoz jönni, hacsak az Atya nem adja meg és nem vonzza őt (János 6:44, 65). A természetes ember nem képes megérteni az Isten Lelkének dolgait, hacsak Isten meg nem nyitja a lelki szemeit (1Kor 2:14). Pál így magyarázta (2Kor 4,3-4): "Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek. Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőségének evangéliumának világosságát, aki az Isten képe". Hogyan láthat és hihet tehát egy hitetlen? Pál így magyarázza (2Kor 4,6): "Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben, az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett." Ha az üdvösség attól függ, hogy Isten kegyelmesen beragyog, bevilágít a szívünkbe, megnyitja a szemünket az igazságra, és hitet ajándékoz, hogy ne magunkban bízzunk, hanem egyedül Krisztusban bízzunk, akkor minden dicsőség az övé!
Következtetés
Tehát a Reformáció még mindig fontos? Igen, nagyon is fontos! Helyreállította azt a csodálatos igazságot, hogy az üdvösség jó híre egyedül a Szentíráson keresztül jut el hozzánk. Egyedül Krisztuson és az Ő befejezett váltságmunkáján alapul. Egyedül kegyelemből, egyedül hit által kapjuk meg. Így egyedül Istennek adunk dicsőséget! Ne hagyjátok magatokat elcsábítani semmilyen más üzenet által. "Ez Isten igaz kegyelme. Álljatok szilárdan benne! (Szilárdan ragaszkodjatok ehhez!)" (1Pét 5:12b). Ámen.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hosszú építő írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2022-11-01 18:30:35, kedd
|
| |
| |
"Eljött Amálék, és megtámadta Izráelt Refídímben." 2Móz 17,8
Mikor jött el Amálék? Miután Isten mannát adott Izráelnek, és miután Mózes ráütött a sziklára, és ittak. Először táplálékot kaptak, azután harcolniuk kellett. Korábban Isten megkímélte népét a harctól. Egy ideig hallgattak a nép ellenfelei, de miután minden rendeződött és Isten gondoskodott ellátásukról, "akkor jött Amálék".
A menny felé tartó zarándokút egy részét megtehetjük harc nélkül; de senki ne csodálkozzon azon, ha aztán ez megváltozik. Egyik napon távirat érkezik a hadszíntérről: "Itt van Amálék és ismét harcot indít Izráel ellen."
Nem mi provokáljuk a támadást, nem is óhajtjuk. Ha hallod, amint idős emberek belső harcaikról beszélnek, akkor ne bánkódj amiatt, hogy a te személyes haditudósításod igen rövid. Eljön az idő "amikor a királyok háborúba szoktak vonulni" (2Sám 11,1), és ez az idő elég korán eljön számodra. Az Úr bölcsen időt biztosít népének, mielőtt kemény harcban megpróbálná. - Az Úrnak végzett szolgálatra is ugyanez az igazság érvényes. Jelen esetben a harctéren végzett szolgálatot látjuk.
Vannak tapasztalatlan, fiatal megtértek, akik szeretnék szolgálni az Urat, mielőtt még tudásuk vagy erejük alkalmassá tenné erre őket. Rokonszenvezek buzgóságukkal, s ezért nem feddem őket. De jobb utat kívánok mutatni nekik. Ők azon kevesek közé tartoznak, akik túl korán akarnak szolgálni az Urnak. Sajnos, sokan vannak, akik még évek múlva sem kezdik el az Úrért való munkát. Mit kezdjünk olyan henyélőkkel, akik már harminc éve nyughelyükön lustálkodnak? Érdemes-e még őket ébresztgetni? Attól félek, hogy nem. Bárcsak kegyelmes lenne az Úr és megmentené őket!
Mindazonáltal nem lehetséges munkába állni addig, amíg a dolgozók nem élesítették meg a munkaeszközeiteket. Készüljetek fel komolyan a munkára! Tanuljatok és tanuljatok! Azt szeretném, hogy eredményesen szolgáljatok az Úrnak. Ahogyan Isten mannát és vizet adott Izráelnek mielőtt arra ösztönözte, hogy harcoljon Amálék ellen, úgy először minden hívő táplálkozzon az igazságból csak a maga számára, aztán menjen és tanítson másokat.
C. H. Spurgeon |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
2022. November
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
55 db bejegyzés |
| e év: |
1575 db bejegyzés |
| Összes: |
35930 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 588
- e Hét: 2960
- e Hónap: 32272
- e Év: 220074
|
|
|
Offline
