|
2022-11-05 07:49:47, szombat
|
| |
| |
Gonosz anyukád volt? Mert nekem igen! A leggonoszabb az egész világon!
Míg a többi gyerek csokoládét majszolhatott reggelire, addig mi müzlit vagy
pirítóst és lágy tojást kaptunk. Míg mások az iskolai szünetekben üdítőt ittak
vagy egy szelet csokoládét kaptak be, nekünk az otthonról vitt szendvicset
kellett megennünk. És - biztosan sejted már - vacsorára sem ehettünk azt,
amit más gyereknek megengedtek a szüleik.
Édesanyám mindig pontosan tudni akarta, merre járunk. Tudni akarta azt is,
kik a barátaink és mit játszunk velük. Ha azt mondtuk, hogy szeretnénk
elmenni egy órára, akkor ragaszkodott hozzá, hogy legkésőbb egy óra
múlva valóban otthon legyünk. Néha repültünk hazafelé, mintha fogságból
szabadulnánk!
Anyunak volt mersze ahhoz is, hogy a gyermekmunka elleni törvényt
megszegje: mosogattunk, ágyaztunk, főzni tanultunk; porszívóztunk,
kimostuk a ruháinkat és még sok ehhez hasonló szörnyűséges dolgot
is tettünk. Lehet, hogy anyánk éjszakánként direkt virrasztott, hogy
újabb és újabb feladatokon törje a fejét?
Anya ragaszkodott hozzá, hogy mindig az igazat, csakis a színtiszta
igazat mondjuk.
Amikor serdülők lettünk, szinte olvasott a gondolatainkban. Ez valóban
nehéz időszak volt! Anya sosem engedte, hogy a barátaink - ha el akartak
kérni bennünket - egyszerűen csak az utcán ácsorogjanak. Oda kellett
jönniük az ajtónkhoz, hogy láthassa őket! Míg mások 12-13 évesen
elmehettek a barátaikkal, nekünk várnunk kellett, míg betöltjük a tizenhatot!
Anya miatt sok élményről maradtunk le, amit más gyerekek, fiatalok átéltek.
Egyikünket sem kapták rajta bolti lopáson vagy garázdaságon, egyikünk
sem kötött ki ilyesmi miatt az őrszobán. Ezért egyedül anyánkat okolhatjuk!
Időközben mindannyian elhagytuk már a szülői házat. Képzett, jóravaló
felnőttekké váltunk, Isten útmutatása szerint éljük az életünket. És azon
fáradozunk, hogy épp olyan "gonosz, aljas" szülők legyünk, mint amilyen
édesanyánk volt.
Vélhetően ez hiányzik a mai világból: kevesen vannak "gonosz" anyukák!
Ha majd egy nap a gyermekeim elég idősek lesznek, hogy megérthessék,
mi motiválja a szülőket, akkor ezt mondom nekik:
Annyira szerettelek, hogy mindig tudni akartam, kivel és hová mész és
mikorra fogsz hazaérni.
Annyira szerettelek, hogy ragaszkodtam ahhoz, hogy a saját zseb
pénzedből spórold össze a biciklid árát, pedig megengedhettük volna
magunknak, hogy megvegyük neked.
Annyira szerettelek, hogy szótlanul kivártam, míg magadtól jössz rá,
hogy a legújabb "legjobb barátod" nem jellemes ember.
Annyira szerettelek, hogy az elcsent rágógumival visszaküldtelek a boltba.
Az eladónak meg kellett mondanod: ezt tegnap loptam és most szeretném
kifizetni.
Annyira szerettelek, hogy kivártam a két óra hosszat, míg a szobádat
kitakarítod - pedig én negyed óra alatt elvégezhettem volna.
Annyira szerettelek, hogy megengedtem neked, hogy láthasd haragomat,
csalódásaimat, könnyeimet. A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy a
szüleik sem tökéletesek.
Annyira szerettelek, hogy magadnak kellett tetteid következményét
elviselned, még ha a büntetésbe az én szívem is majd beleszakadt.
És annyira szerettelek, hogy, ha kellett, a NEM-et mondtam, mikor tudtam,
hogy haragudni fogsz rám érte.
Ezek voltak a legnehezebb harcaim. Örülök, hogy mégis kitartottam, mert
ezáltal te nyertél igazán.
Ha majd egy nap a te gyerekeid is elég idősek lesznek, hogy megértsék,
mi motiválja a szülőket, akkor te is elmondhatod nekik, hogy.......
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 2. |
|
|
|
|
|
Online
