|
2023-01-13 21:35:58, péntek
|
| |
| |
Van a csöndes, szép, békés, szomorú semmi. Nem fáj, nem mar, nem éget. Egyenletesen eloszlik, hordozható. Van a sivár, átfagyott, dermedt semmi, ami bús, komor, barlangszerű, és utána további semmik valószínűsíthetők. Van a kínzó, kétségbeejtő, hisztérikus semmi. Ez friss, izgága, eleven hús és inszomniás várakozással teli. Van a dühödt semmi, ami akar, de nem tud. Van az unott, ami tudna, de nem akar. Aztán van a valami előtti semmi. A tudatlan, visszafogott. Vagy a tudatlan, hencegő, ami nagyjából ugyanaz, csak más az iránya. Aztán van a minden után is egy semmi. Az a vérző, lángoló, sírva üvöltő. A visszavágyó, vadul sóvárgó, sebzett semmi. Közvetlenül áll a minden után, ezért öl és önpusztít is egyben. Van még az átmeneti semmi. Az olyan hömpölygőféle semmi. Hol jön, hol elmegy, néha kicsit marad, csíp, szúr, de már háziállat, nem fullaszt, nem fojtogat, csak forgat és rángat. Még nem simogat. Az átmenet utáni semmi a megállapodott, megfontolt, ráérős semmi. Ez a mindenen túli, végső semmi testetlen, nyugodt és precíz semmi. Ez a semmi olykor már szelíden örül is az elmúlás kegyelmének, nem éhezik. Föléáll az elmúlásnak, és innen bármit bármikor semmivé alakíthat. Kihajol az ablakon egy ködös vasárnap délután, és elszáll, mint a füst.
Tisza Kata
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézet |
|
|
|
|
|
Offline
