|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
|
|
2023-01-22 20:50:05, vasárnap
|
| |
| |
Zúgó szélvészben
Zúgó, szép tavaszban tépett vitorlám
Rossz sors-hajómmal part felé halad.
Az örvény tátong, hullámok jönnek,
Mélységek fölött félelem támad.
Itt veszek, ha pártfogó nem jő,
Jézus, kérlek, Te légy segítő!
Zúgó szélvészben megtorpan hitem,
A békém is már messze elhagyott.
De a vizeken jár most valaki.
Ó, Mesterem, úgy látom, Te vagy ott!
Öleld körül e gyönge életet,
Hogy partot érjek, vezérelt e tett!
Zúgó szélvészben az égre nézek.
Imára zárom reszkető kezem.
Kérlek, Megváltóm, míg zúg a vihar,
Oltalmaddal takard be életem!
S ha jónak látod - ez nekem jót hoz:
Zúgó szélvészben ragadj magadhoz!
Dénes Ferenc |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-01-22 20:39:36, vasárnap
|
| |
| |
Létem
Létem megrongált bús bárkáját
Tomboló vihar, hullám mossa.
Nem vagyok örök itt e földön,
Tengelyem kikezdte a rozsda.
Eszmém nem él meg a viharban,
Tört hegedűm nem hangzik szépen,
Testem és lelkem - jaj - nem tiszta,
Csak a HITEM maradna épen!
Mély sóhajom, mint izzó láva,
Tornyosuló fájdalmat lövell,
Mély kínok között felkiáltok:
Ó, igaz Jézus, jövel, jövel!
Nem becsülve jól életkincsem,
Amint nézem ezt búsan állva,
Zimankós szélvész, hullám csapdos,
Szétrepedt vágyam vitorlája.
De erőm összeszedem újra,
Mennyre függesztve tekintetem,
A hazahívást esdve várom:
OTT ÉRTELMET NYER SORSOM, LÉTEM!
Dénes Ferenc |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-01-22 20:34:43, vasárnap
|
| |
| |
Bízzál!
Az ellenség bár zúzzon, törjön,
Kétségbeesés ne gyötörjön.
Bár zokog körültem az élet,
A próbák tüze kínoz, éget,
Te mégis bízzál, ne légy gyáva,
Elég tudni, hogy meg vagy váltva!
Ha egeden bősz felhők gyűlnek,
S szívedre a gondok ráülnek,
Ha úgy látod, hiába minden,
A veszélyből menekvés nincsen,
Te bízzál mégis... nézz Uradra,
Veled van szent, hatalmas karja!
Jézusban nem lehet csalódni...
S ha minden össze fog omolni,
Ő áll vészek, viharok fölött,
Örök hűséggel mindig őrzött,
Bízzál Benne, ki érted vérzett,
Őnéki nem árt az enyészet!
Dénes Ferenc |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-01-22 20:26:16, vasárnap
|
| |
| |
Az arany középúton élve
Sok mindent láttam hiábavaló életemben: Van olyan igaz ember, aki elvész, pedig igaz, és van olyan bűnös, aki sokáig él, pedig gonosz. Ne légy fölöttébb igaz, és ne bölcselkedj fölöslegesen: miért pusztulnál bele?! Ne légy fölöttébb bűnös, és ne légy bolond: miért halnál meg idő előtt?! Jó, ha az egyiket is megragadod, a másikat sem engeded ki kezedből, mert az istenfélő ember minden bajból kikerül. (Prédikátor 7,15-18)
Ez a sokat vitatott szakasz nyilvánvalóan valami ilyesmit jelent: Ne próbáld lenyűgözni Istent azzal, hogy úgy teszel, mintha igazabb lennél, mint amilyen valójában vagy. Isten átlát a látszaton, mert az Ő látása a szívig hatol. Nem irányíthatod a napjaid hosszát azzal, hogy szuper vallásosnak tetteted magad. Néha az igazak fiatalon halnak meg, míg a gonoszok érett öregkorukig élnek. Ez egy igazi misztérium.
Mit jelent tehát ,,fölöttébb igaznak" lenni? Louis Goldberg szerint ez azt jelenti, hogy túlságosan lelkiismeretesek vagy szupergondoskodóak leszünk a mindennapi életünkben. Annyira aggódhatunk a másodlagos részletek miatt, hogy elveszítjük minden egyes új nap örömét. És ez mire jó - különösen, ha a következő hat órában akár meg is halhatsz? Ennek fényében értelmezve ezek a versek ószövetségi visszhangja Jézusnak a farizeusokhoz intézett figyelmeztetésének a Máté evangéliuma 23. fejezetében. Ők a zsidó törvény szúnyogait kiszűrik, hogy aztán lenyeljék a bűnös büszkeség és az önző engedékenység tevéjét. Ne vigyük túlzásba, mondja Salamon, mert ha a másodlagos részletekre - amelyek önmagukban értékesek lehetnek - helyezzük a hangsúlyt, azt kockáztatjuk, hogy elzárkózunk a családunktól és a barátainktól. A végén még önmagadat is tönkreteheted.
Másrészt ne légy fölöttébb bűnös sem. Ez pontosan azt jelenti, amit mond. Ne használd a bűnösségedet ürügyként arra, hogy még többet vétkezz. Az a tény, hogy nem vagy tökéletes, a szentség felé kell, hogy sarkalljon, nem pedig az erkölcsi megalkuvás felé. Könnyű belátni, hogyan működhet ez az érvelés. "Egyszer már hazudtam. Miért ne hazudhatnék újból?" Vagy "Tudom, hogy nem kellett volna csúnya szavakat használnom, de most miért hagynám abba?". Minden ilyen érvelés gonosz. Miért súlyosbítanád a bajaidat azzal, hogy továbbra is vétkezel? Ha gödörben vagy, hagyd abba az ásást.
Eszembe jut egy régi barátom bölcs tanácsa, aki azt mondta: "Ha már nem tudod jobbá tenni a dolgokat, legalább gondoskodj arról, hogy ne tedd még rosszabbá őket." Ez mindannyiunkra vonatkozik, mert mindenki küzd a bűnnel valamilyen mértékben. Nem kell újra inni, nem kell másodszor is megcsalni, nem kell folyton káromkodni, és nem kell újra és újra elveszíteni a türelmünket. Isten erejével és néhány jó barát segítségével megállíthatod a bűnös szokásokat, és felcserélheted őket a szentség szokásaival.
Ennek fényében ez a szakasz kiváló tanácsokat ad a lelki élethez. Ne légy olyasvalami, ami nem vagy, és ne rontsd tovább a helyzetet annál amilyen. Ez az igaz élet "arany középútja".
Bevallom, hogy gyakran összezavarodom a körülöttem lévő dolgoktól. Fordítsd el szívemet, kegyelmes Isten, ennek az életnek bizonytalanságaitól a Jézus Krisztusban való örökkévaló érdeklődés felé. Ámen.
Ray Pritchard
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-01-22 19:46:02, vasárnap
|
| |
| |
Minden Isten terve szerint történik
,,Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, Abijjá rendjéből; a felesége, Erzsébet Áron leányai közül való volt. Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idősek voltak." (Lukács 1,5-7)
Lukács evangéliuma a hatalmas Úr eljövetelének története, és ezekben a nyitó versekben látjuk, hogy a gondviselés kerekei mozgásba lendülnek, amint Heródes uralma véget ér, amint a mózesi szövetség a végéhez közeledik, és amint a meddőségnek az Úr megtermékenyítő ereje véget vet. Mind emberek, mind nemzetek átalakulnak az Úr ereje által.
1.Heródes csillaga elhalványul, ahogy Krisztus fénye felvirrad.
Lukács határozottan a történelembe helyezi Krisztus eljövetelét, nem "régen és messze", nem "egyszer volt, hol nem volt", nem Narniában, nem Középföldén, hanem "az ember", a hírhedt zsarnok Heródes uralkodása idején és az ő júdeai királyságában (5. v.). Vajon a vallás iránti érdeklődés nagy fellendülése volt, amikor a Megváltó megszületett? Vajon az emberek belefáradtak a görög filozófiákba, a római törvénykezésbe és a Földközi-tenger térsége által nyújtott szórakozásokba, és így valamiféle egyetemes éhség támadt a megváltás iránt? Nem. Erre egyáltalán nincs bizonyíték. A kereszténység elterjedésének nincs természeti oka. A názáreti Jézus akkor született, amikor Heródes volt a király Júdeában. Bár Heródes felépíttette a jeruzsálemi templomot, soha nem volt vallásos ember. Ő "felvilágosult" volt! Ő egy "modern" ember volt! Nem félt Istentől. Ekkor már hetvenéves volt, közeledett élete vége felé, de nem lett bűnbánó és nem lett nyitottabb a vallásra, ahogy közeledett a halála, hanem egyre inkább hatalmába kerítette az irracionális félelem és szorongás. Itt és Máté evangéliumának második fejezetében említik, de sehol máshol a Bibliában (a másik Heródes, akit Jézus "rókának" nevezett, a fia volt). Mégis mindannyian hallottunk a kegyetlenségéről. Ő volt az a király, aki a bölcsektől hallotta, hogy messze keleten egy király csillagát látták, és egészen Jeruzsálemig követték azt. Amikor Heródes megtudta, hogy a Messiás a prófécia szerint Betlehemben fog megszületni, elrendelte, hogy a városban és környékén minden fiú csecsemőt kardélre hányjanak. Hetvenévesen még mindig nem tűrte, hogy valaki veszélyeztesse a hatalmát! Azt képzelte, hogy örökké élhet? Ez az eset jellemző volt erre a brutális emberre. Körülbelül ugyanannyi ideig volt király, mint ameddig az Úr Jézus élt. Heródes magára vette a "király" címet, és a rómaiak kegyelméből uralkodott. Marcus Antonius nevezte ki őt hivatalába; Heródes Róma zsebében volt.
Heródes nagyzási hóbortban szenvedett. Hogyan mutatta meg a hatalmát? Palotákat építtetett. Ő volt az, aki felépíttette Jeruzsálemben azt a templomot, ahol, amint az Ige mondja (kilencedik vers), Zakariás pap éppen Istennek szolgált, amikor az angyal eljött hozzá. Nem csak az Úrnak építtetett, hanem más istenek tiszteletére is építtetett templomokat Júdeában. A zsarnokok mindig is építtettek - nagyokat és pompásakat. A diktátorok a maguk tiszteletére várost, várat és egyéb épületeket építtettnek, hogy megfélemlítsék és lenyűgözzék az embereket. "Nézzétek műveimet, ti hatalmasok, és csüggedjetek". A zsarnokok nagy palotákat építtettnek, hogy megmutassák, hogy erősek, vagy hogy szembeszálljanak a világgal, vagy hogy bebizonyítsák önmaguknak, hogy milyen sokat érnek, hogy ők valakik. Vagy hogy elbújjanak azokban.
Heródesnek ugyanaz az épületegyüttese volt, mint azóta minden zsarnoknak: Hitler, Sztálin, Mao, Mussolini és Szadam mind hatalmas városokat képzelt el a saját tiszteletére. Sztálin szovjet palotája magasabb lett volna, mint az Empire State Building felhőkarcoló New Yorkban. Szaddám Huszein 32 palotát építtetett. Heródes legnagyobb építészeti különcködése előrevetítette hatalmának hanyatlását, ez volt a jeruzsálemi templom, amelynek felépítése hetven évig tartott. A rómaiak hetven éven belül a földdel tették egyenlővé. Az egyetlen még álló maradványa a "Siratófal".
Heródes felhúzatta az épületeit; Krisztus azért jött, hogy élő egyházat építsen az emberekből. Melyik volt tartósabb? Krisztus kiontotta a saját vérét, hogy megnyissa országát mindazok előtt, akik be akarnak lépni. Krisztus azt akarta, hogy mindannyian osztozzunk az ő uralkodásában. Heródes uralkodását mások vére szennyezte be. Könyörtelen kegyetlenséggel lépett fel a trónját veszélyeztetőkkel szemben. Heródes egy 17 éves ifjút név szerint Arisztobuloszt tett meg főpapnak, majd félelemmel figyelte, ahogy a férfi hatalmas népszerűségre tett szert. Heródes fenyegetve érezte magát tőle, ezért megfojtatta. Heródes utolsó éveit különösen véres családi borzalmak jellemezték. Féltékeny lett saját fiaira, és közülük is többeket meggyilkoltatott. Féltékenységi rohamában megölette a feleségét is. Josephus írta: "Szenvedélye teljesen megőrjítette, és ágyából felugorva vadul rohangált a palotában". Nővére, Salóme megragadta az alkalmat, hogy megrágalmazza a szeretett Mirjámot, Heródes lányát, aki után Heródes vágyakozott. Salóme azt mondta Heródesnek, hogy egy József nevű férfi a szeretője. "Öld meg mindkettőjüket ebben a percben" - parancsolta. Augustus császár azt mondta róla: "Jobb volt Heródes kutyájának lenni, mint az egyik gyermekének". Heródes olyan volt, mint sok uralkodó a 20. században, akik arra használták a hatalmukat, hogy elpusztítsanak mindenkit, aki veszélyt jelenthetett rájuk, a bestiális és kimondhatatlan kegyetlenség embere, könyörtelen ember volt. Lukács elmondja nekünk, hogy ebben az uralkodási időben érkezett Isten Fia Heródes királyságába a megváltó hadjáratán. Fel merte verni a sátrát Júdeában, és felállította az igazság zászlaját. Választás elé vagy állítva: az ember vagy Krisztus? Heródes és az emberek által kegyetlenül felépített királyságok, vagy Jézus Krisztus és a kegyelem által felépített Isten királysága. Ha elutasítod az én Megváltómat, akkor csak az ember marad neked. Az ember fogja meghatározni, hogy miről szól az élet; az ember fogja meghatározni, hogy mi a helyes és mi a helytelen; az ember alkotó ereje és energiája - ez minden, amid van - az ember! Figyelmeztetlek, hogy ne bízzál a fejedelmekben.
2. A mózesi szövetség elhalványul, ahogy az új szövetség felvirrad.
Ahogy elkezdjük olvasni Lukács elbeszélését, egy dolgot azonnal észreveszünk: még mindig az Ószövetségben vagyunk. Heródes Júdea királya? Ez meg mi a csoda? Ma nincsenek királyok az egyházban, és kevesen maradtak a világban, és Júdea? Már nem létezik; az ószövetségi időszakban Izrael országának déli része volt. Egy pap, akinek a neve Zakariás? Ma az egyházban nincsenek papi rendek; a világon lévő minden férfi és nő, aki Jézus Krisztusban bízik, papja Istennek. Valljuk minden hívő papságát, és bár az egyházban bizonyára vannak prédikátorok, vének és diakónusok, de nincs papi rend, nincsenek Áron leszármazottai, mint ahogyan bírák, léviták, királyok vagy próféták sincsenek. De itt, Lukács evangéliuma első fejezetében és az ötödik versben az Ige bemutatja nekünk Zakariást, és mit csinál? Papként szolgál Isten előtt, "történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt, a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot" (8. és 9. v.). Mi ez? Ószövetségi vallás, de mi az Újszövetségből, Lukács evangéliumából olvasunk. Itt vagyunk Lukács evangéliumában, és az első dolog, amivel találkozunk, az valami "Júdea" nevű szent terület, és néhány rend, hivatal, szertartás és struktúra, amelyek nagyon távol állnak a mai egyházi tapasztalatoktól. Mi folyik itt?
A kérdésre úgy válaszolunk, hogy Jézus Krisztus életének az evangéliumokban leírt időszaka, valamint az Apostolok Cselekedetei könyve első fejezeteiben leírt időszak egyedülálló korszak Isten e világgal való foglalkozásának történetében. Ez a régi szövetség és az új szövetség átfedésének, az egyik fokozatos megszűnésének és a másik bevezetésének időszaka. A Bibliában egymáshoz kapcsolt két testamentum nem olyan, mint két vasúti kocsi, amelyet összekapcsoltak. A kapcsolat sokkal inkább szerves, mint a mellkas és a gyomor közötti kapcsolat, ahol nincs pontos és precíz vonal, amely jelezné, hogy hol végződik a mellkas területe és hol kezdődik a gyomor területe. Mindegyik feltételezi a másik élőségét, és attól függ.
Az olyan emberek, mint Mária, Zakariás és Simeon, akik évekig ószövetségi hívők voltak, az Úr Jézus hatása alá kerültek, és észrevétlenül újszövetségi hívőkké váltak, de ez a folyamat hosszú időt vett igénybe. Ezek a zsidó keresztények fokozatosan lemondtak az ószövetségi szokásaikról, mint például az éves ünnepek megtartása Jeruzsálemben és a templomban való imádkozás, de éveken át mindkettőt megtették. Lehet, hogy sokan közülük soha nem adtak fel néhány jellegzetes ószövetségi gyakorlatot, és Isten kegyes volt ehhez. Abban az időben ez nem volt túl fontos. Persze ma, ha valaki megpróbálná újjáépíteni a templomot és néhány havonta ünnepeket rendezne Jeruzsálemben, az förtelmes lenne. Isten Báránya meghalt!
Tehát olvassuk az Újszövetséget, és látjuk ezt a folyamatot: "ószövetségi" hívők, akik aztán "ószövetségi plusz újszövetségi" hívőkké válnak, és végül "csak újszövetségi" hívőkké válnak, és ez a fajta hívő lehet az egyetlen hívő a világ végéig. Nem látok semmilyen olyan jövőbeli eseményrendszert, amelyben az isteni tevékenység ismét Jeruzsálemre és Júdeára összpontosulna. Nem látom, hogy egy ilyen jövőbeli tervnek egyáltalán helye lehetne az egyházban; sok zsidó és pogány megtérése, igen, ezt látom, de nem lehet földrajzi visszatérés Júdeába és Jeruzsálembe, és a Lukács első fejezetében leírt gyakorlatokhoz. Az egész újszövetségi mozgalom Jeruzsálemből indul ki Júdeába és a föld végeire, majd egy napon az Úr visszajön.
Tehát Lukács evangéliumából olvasunk az Újszövetségből, de a helyszínnek Izraelben kell lennie, és különösen ennek az első fejezetnek sok ószövetségi elemet kell tartalmaznia, mert az egy igaz, élő Isten évszázadok óta foglalkozik ezzel a néppel ezen a földön, nemzedékeken át fenntartva egy maradékot, egy szent magot, és itt vannak ismét az Ó- és Újszövetség kapcsolódási pontján. Ők a maradék, akik reménykedve várják a Messiást, aki eljön, hogy megváltsa Izraelt. Hatalmas változások fognak bekövetkezni, amikor megjelenik, és ő már úton volt. Az Ígéret a küszöbön állt, kopogtatva a bebocsátásért, majd az átalakulásért. Az új szövetség már majdnem itt van.
Az Újszövetség elején tehát meg kell ismerkednünk a Názáreti Jézussal, aki zsidó volt, és Júdeában született Mózes törvénye alatt, a régi szövetség gyakorlatában, de ahogy az Újszövetségben haladunk tovább a pásztori levelekig, a Timóteushoz és Tituszhoz írt levelekig, amelyek közvetlenül az apostolok életének végén íródtak, elhagyjuk Izrael szerkezeteit, és a fordított képet kapjuk. Ezek az utolsó levelek szinte mind az újszövetségi szerkezetekről szólnak, bár nem hagyják figyelmen kívül az Ószövetséget sem. Pál minden levele erre támaszkodik, sőt a pásztori levelekben azt olvassuk, hogy az Ószövetség minden írása Isten által ihletett [2Tim 3,16]. Nem szabad elfelejteni, hogy a korai egyháznak majdnem egy generáción keresztül egyáltalán nem voltak írott újszövetségi szent íratai; egyszerűen csak az Ószövetség volt a birtokukban. Azt mondom, hogy az Újszövetségen belül van egy fejlődés a Messiás kezdetének túlnyomóan zsidó jellegétől egy olyan időszak felé, amikor az egész pogány világ felé irányuló kapcsolatfelvétel mindent ural. Addigra a régi szövetség szertartásos és polgári vonatkozásai eltűnnek, munkájuk véget ér.
Mennyire örülünk annak, hogy Isten először Júdeában kezdett el munkálkodni, és cselekedeteinek feljegyzései megmaradtak Isten Igéjében. Mennyire szükségünk van arra, hogy keresztényként emlékeztessenek bennünket az ószövetségi Szentírás fontosságára és jelentőségére. Hol máshol tanulhatunk ilyen világosan a teremtésről, az első szüleinkről, az ember bukásáról, Isten ígéretéről, hogy elküld Valaki Különlegeset - az asszony magvát -, hogy összetörje a kígyó fejét? Csak a Teremtés könyvéből. Az Ószövetségből tanulunk a Mindenható Isten természetéről és jelleméről, valamint az olyan emberekkel szemben támasztott követelményeiről, mint Zakariás és Erzsébet. Igazságos életet éltek, és ez mit jelent? A hatodik versben ezt olvassuk: "Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint". Ha szereted az Urat, megtartod a parancsolatait. Az Úr a parancsolatait és rendeléseit az Ószövetség legvilágosabb részeivé tette, és ezek érettünk, miattunk, a mi érdekünkben vannak a Bibliában ma is.
Azt mondom nektek, hogy szükségünk van az Ószövetség etikájára, hogy megtanítson minket arra, hogyan kell élnünk a 21. században; ezért adta Isten. ,,Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk" (Róma 15,4).
Azzal kezdtem, hogy megemlítettem a Szentírásban az ószövetségi vallás és az Újszövetség között található szakadékot, de most hadd emeljem ki lényeges Istenközpontú és erkölcsi egységüket. Az Ószövetség és az Újszövetség egy érme két oldala. Egy pillanatra hasonlítsuk össze a Bibliát egy kétkötetes életrajzzal. Gondoljunk bele, milyen idegesítő lenne, ha csak a második kötet lenne a birtokunkban, és soha nem tartanánk a kezünkben az elsőt. Micsoda hátrány, hogy az izgalmas történet felénél kapcsolodunk be. A Biblia egysége ötféleképpen mutatkozik meg:
A. Jézus irányadó szavai és tettei megerősítik a korábbi kinyilatkoztatásokat.
B. A korábbi kinyilatkoztatás ideiglenes formákba ágyazta az igazságot, majd aztán végleges formájában jelenik meg.
C. Egy igazság végső kijelentése, amely feltételezi mindazt, ami előtte volt, nem érthető meg a korábbi szavakra vagy eseményekre való hivatkozás nélkül.
D. Az Ószövetség egyes eseményei, mint például az özönvíz, Sodoma és Gomora elpusztítása, úgy tűnhet, hogy nincsenek összhangban Isten Krisztusban való kinyilatkoztatásával, amíg maga Jézus meg nem erősíti azokat.
E. A Biblia fokról fokra haladó kinyilatkoztatást fejez ki, egy halmozódó igazsághalmazt, amelyben az Újszövetség kiegészíti az Ószövetséget.
Mit mond nekünk Lukács evangéliuma első fejezete? Az egyik nagy lecke az, hogy a vallás, amellyel Teofilosz és mi magunk szembesülünk itt a Lukács evangéliumának első fejezetében, biztosan nem az első században kezdődött. Isten már az emberek bukása óta előkészítette a világot Krisztus eljövetelére. Aztán még valami mást is mond nekünk, hogy ez a régebbi, Istentől származó kinyilatkoztatás bizonyosan nem tartozott a puszta külsőségek birodalmába. Olvassuk el Mária és Zakariás e fejezetben található dicsőítő énekeit. Tekintsétek meg Erzsébet beszélgetését Máriával, és a következő fejezetben Simeon és Anna hitét. Itt ószövetségi messiáshívők vannak, akik Isten iránti szeretettel és örömmel vesznek részt a templomban a 3Mózes könyvében előírt ünnepeken és szertartásokon. Ezeknek a szertartásoknak és előírásoknak óriási lelki jelentősége volt az olyan férfiak és nők számára, mint ők maguk és sok ezer hozzájuk hasonló számára. Tudták, hogy ezek jelképek, de nem pusztán jelképek. Isten által elrendelt jelképek voltak; olyan képek voltak, amelyek előre mutattak arra a munkára, amelyet a hatalmas Messiás egy napon véghez fog vinni. Ő volt az ő reménységük - az, aki egy nap majd megváltja Izraelt. Élő reménységgel várták őt.
Itt van újra a meggyőződés kérdése. Vajon ezek az ószövetségi hívők meg voltak győződve a bűneik bűnbocsánata és az Isten általi elfogadásuk felől, azért mert Isten tökéletes Báránya megáldoztatik a bűneikért? Olvassátok el Zakariás Istent dicsőítő szavait. Az Úr azt mondja Keresztelő Jánosról, hogy "megtanítsd népét az üdvösség ismeretére bűneik bocsánata által" (77. v.) - jó ezt hallani egy ószövetségi hívőnek! Ezek a kiváló személyek pontosan azt tették, amit az Úr mondott nekik: "Hozzátok el az áldozatotokat, és jöjjetek hozzám az általam kijelölt papok által". A jeruzsálemi templom és áldozatainak egész kialakítása arra irányult, hogy az eljövendő Messiásra és az ő mindenre elégséges áldozatára és főpapságára mutasson. Lukács tudja, hogy ő nem zsidó, hanem pogány, és most mégis testvére ennek a zsidó házaspárnak, Zakariásnak és Erzsébetnek. Egyáltalán nem jön zavarba, amikor evangéliumát úgy kezdi, hogy Krisztus eljövetelének ezt az ószövetségi környezetét írja le. Ez lényeges.
Lukács és Zakariás is ajkára vehette Dávid imádságát az 51. zsoltárból, és így kiálthatott Istenhez: "Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; mossál meg engem, és fehérebb leszek a hónál" (Zsoltárok 51:7). Mindannyian meg akarták tapasztalni azokat a lelki valóságokat, amelyeknek az áldozatok a látható és kézzelfogható jelképei voltak. Mindannyian ismerték Mózesnek és a prófétáknak azokat a figyelmeztetéseit, amelyek arra intették Izraelt, hogy ne hagyatkozzon a körülmetélés külső szövetségi jelére. Tudták, hogy szükségük van arra a belső, lelki megtapasztalásra, amelynek a körülmetélkedés a látható és kézzelfogható jele volt. Ezt Jeremiásnál találjuk feljegyezve: "Metélkedjetek körül az ÚRért, távolítsátok el szívetek előbőrét, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói!" (Jer 4:4). Pontosan ezt tették ezek a jámbor emberek. Tudták, hogy az igazi vallás Isten élete az emberek lelkében.
Mária és József, Simeon és Anna, Lukács és Teofilosz mind igazi izraeliták voltak, bár zsidók és pogányok. Nem azért voltak igaz izraeliták, mert Ábrahám testi leszármazottai voltak Jákobon keresztül, mert Lukács és Teofilosz nem volt az, hanem mert mindannyian ugyanabban az Úrban bíztak, akibe Ábrahám is bízott. Pál azt mondja a galatai keresztényeknek, akik többnyire pogány hívők voltak - "Ha Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám magva vagytok, és örökösök az ígéret szerint" (3:29). Lukács és Teofilosz tehát nem érezhette, hogy ők másodosztályú keresztények lennének. Isten a zsidókkal kezdte; a föld összes nemzete közül egyedül őket ismerte. Az Újszövetségnek tehát a zsidókkal kell kezdődnie, de aztán Isten meghívta a pogányokat is a lakomaházába, és az ő zászlaja felettük is ugyanaz a szeretet volt.
Lukács ismerte a Szentírást, és látta, hogy az Ószövetség különböző pontjain a hozzá hasonló pogányok beolvadtak Izraelbe - Ráháb, Ruth, Uriás, Ebedmelech. Krisztus nem Áron rendje szerinti főpap lesz, hanem a nem zsidó Melkisédek rendje szerinti főpap. Isten célja kezdettől fogva az volt, hogy a kegyelmi szövetségben mi pogányok is ott legyünk. Lukács tudta, hogy ő ugyanúgy Isten örököse, mint lelki testvére, József. Együtt válunk a Krisztusban lévő ígéret részesévé az evangélium által, amelyet hiszünk. Teofilosz is ilyen módon válhatott Krisztus örököstársává. Teofilosz, a pogány és Zakariás, a zsidó örök testvérek lesznek, nem zsidó és pogány többé, hanem egy új ember az Isten Messiásának műve által. Erzsébet és Mária ószövetségi tapasztalata nem volt teljesen más, mint Lukácsé. Mindegyiküknek meg kellett tapasztalnia az újjászületést, a bennük lakozó Szentlelket. Isten törvényének a szívükbe kellett íródnia.
3. A meddőség elenyészik az Úr megtermékenyítő ereje előtt.
Az első emberek, akiket Lukács bemutat nekünk, Zakariás és felesége, Erzsébet, egy idős hívő házaspár. Róluk a legnagyobb dicsérő szavakkal beszél az Ige: "Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint" (6. v.). Milyen értelemben volt Zakariás és Erzsébet feddhetetlen? Rendkívül furcsa lenne, ha Lukács úgy értette volna, hogy Zakariás egészen addig a napig bűntelen volt, amíg Gábriel meg nem közelítette őt, és akkor esett először bűnbe. Isten minden parancsolatában feddhetetlenül járni nem jelent bűntelen tökéletességet. A Zsoltárok könyvében az "igazak" nem teljesen bűntelen emberek. Ők azok, akik nem a saját igazságosságukban nyugszanak. Ők azok, akik megbánják, ha naponta vétkeznek, és bíznak Isten irgalmában. Ők azok, akiknek az életük iránya Isten parancsolatainak megtartásából áll - ez az életmódjuk, bár soha nem tartották be tökéletesen. Amikor Lukács azt mondja, hogy Zakariás és Erzsébet feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint, akkor nem azt akarja, hogy ebből arra következtessünk, hogy egyszer sem kívántak, vagy duzzogtak, vagy haragudtak, vagy hogy egyszer sem voltak rossz gondolataik. Azt jelenti, hogy nem ez volt a normális pálya vagy az uralkodó magatartás az életükben. A "feddhetetlen" következetességet és tisztességet jelent; azt jelenti, hogy senki sem tudja őket hibáztatni.
Pál ezt a szót önmagára és általában a keresztényekre használja. A Filippibelieknek mondja: "Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban" (Fil 2:14-15). Majd a thesszalonikai keresztényeknek mondja: "Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek" (1 Thessz 2:10), és mégis Pál egyértelműen tagadja saját tökéletességét: "Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem" (Fil. 3:12). Itt a Lukács evangéliumának első fejezetében egy páratlan idős keresztény házaspárral ismerkedünk meg, kiváló emberekkel, akiket a környezetükben kedvességükről és kegyességükről ismertek, és akik úgy éltek, hogy senkinek sem adtak alkalmat arra, hogy bármit is felrójon nekik.
Tehát ennek a feddhetetlen keresztény házaspárnak, akik tele voltak Isten Lelkével, mindenük megvolt, igaz? Ők "tényleg hittek" Istenben, és így "megnevezhették és követelhették" amiket akartak, igaz? Egészségük és vagyonuk volt, igaz? Nem. Tévedés. Feddhetetlenek voltak, és mégis volt egy hatalmas lyuk az életük közepén. Az ürességet nem az okozta, hogy nem volt földjük, nyájuk, ezüstjük és aranyuk, hanem az, hogy nem volt gyermekük. Megvizsgálhatták az életüket, és megkérdezhették: "Valamit rosszul tettünk? Vajon Isten valamiért fenyít bennünket? Eleget imádkoztunk? Mivel sértettük meg Istent?" És arra a helyes következtetésre jutottak, hogy nem vétkeztek Isten ellen, és Isten semmilyen bűnük miatt nem ítélte el őket azzal, hogy visszatartotta tőlük a gyermek áldást. Az Úr nem akarta megmondani nekik, hogy miért nem születtek gyermekeik.
Kétségtelen, hogy voltak olyan emberek, akikkel életük során összefutottak, akik arra utaltak Erzsébetnek, hogy a hiba az övé, és hogy vannak titkos bűnei, amelyeket meg kell vallania - "Istent nem lehet becsapni, kislányom...". Rengeteg kuruzsló is akadt, aki azt sugallta neki, hogy békanyál, tehéntrágya és pókháló keveréke révén biztosra veheti a fogantatást, vagy hogy péntek tizenharmadika, amikor telihold van, kedvező időpont lesz. Mások azt mondták egymásnak: "Nézd, milyen vallásosak a férjével, mindig Jeruzsálembe mennek a templomba, de mit tett értük az Úr? Nekem hat gyerekem van, neki meg egy sincs. Nem hiszem, hogy olyan vallásosnak kell lenned, mint egyeseknek." Szegény Erzsébet, valószínű, hogy mindezeket a tanácsokat hosszasan mérlegelte. Az Ószövetségben Isten áldásának egyik jele volt, hogy népét termékennyé tette. Tehát számára és Zakariásnak a gyermekáldás hiánya olyan magánéleti bánat volt, amin valószínű sokat gondolkodtak, és megtanulták elfogadni Istentől, nem tudván, hogy miért küldte a terméketlenséget.
Tudjuk, hogy az emberi történelemnek abban az időszakában és azon a helyén ez sokkal nagyobb probléma volt, mint ahogyan azt mi elképzeljük. Amikor Erzsébet végül teherbe esett, így szólt unokatestvéréhez, Máriához: "Így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor gondja volt arra, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt" (25. v.). Elég rossz, hogy a bölcső üres volt, de aztán még azt is érezni, hogy szégyent hozott a családra - milyen szomorú. Erzsébet úgy érezte, hogy gyermektelenként szégyen Ábrahám leányának lenni, mert nem tudott örököst szülni a férjének. Nem lehetett ő az, akin keresztül egy napon megszületik az asszony magva, mert most ő és Zakariás már jócskán előrehaladott korban voltak.
Erzsébet azonban feddhetetlenül fogadta ezt a gondviselést Istentől. Nem haragudott Istenre. Nem kérdőjelezte meg bölcsességét és szuverenitását. Nem mondta: "Hát, nekem úgyis lesz gyermekem. Majd kitalálom a módját... tudod, vannak módszerek...". Nem tette azt, amit Sára tett ugyanabban a helyzetben, aki elküldte a szolgálóját, hogy feküdjön le a férjével, Ábrahámmal, hogy szüljön neki gyermeket. Nem. Erzsébet fogta a meddőségnek ezt a poharát, amelyet Isten adott a kezébe, hogy igyon belőle, és ivott belőle, és az Úr nevét hívta segítségül az elégedettség kegyelméért. Keserű nyomorúság volt ez. Emlékeztek Annára, Elkána feleségére, aki ugyanilyen helyzetben volt? Hogy imádkozott! Milyen komolyan és milyen érvekkel támadta a kegyelem trónját. Azt mondja az Ige nekünk: "Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt. Azután ezt a fogadalmat tette: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálóleányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálóleányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálóleányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét!" (1Sám 1,10-11).
Hadd magyarázzam el ezt újra a kétezer évvel ezelőtt Júdea hegyvidékén élő Erzsébet szemszögéből. Az ő bánatának nem sok köze volt a modern elvárásokhoz, miszerint a nők megmásszák a ranglétrát az üzleti világban, majd az önmegvalósítás érdekében egy általuk választott időpontban, általában a harmincas éveik végén úgy döntenek: "Most már nekem is lesz egy gyerekem". Ez nem így volt. Zakariás és Erzsébet arra számítottak, hogy lesznek örököseik, gyermekeik, akiknek továbbadják a földjüket és a nevüket, gyermekeik, akik viszont öregkorukban gondoskodnak majd róluk. Nem volt állami segély, nem volt társadalombiztosítás, de még idősek otthona sem. Amíg a szegény, család nélküli idősek még tudtak járni, addig a búzaföldet takaríthatták, miután az aratók elvitték a főtermést, és aztán koldulhattak mikor már járni sem tudtak. Szomszédaik kegyelmére bízták magukat. Úgy nézett ki, hogy ilyen jövő vár erre a nagyszerű idős házaspárra, ez járt a fejükben.
J. C. Ryle azt mondja: "Bármennyire is feddhetetlen volt ez a szent pap és felesége, mégis volt egy 'tövis a sorsukban'. Emlékezzünk erre, ha Krisztust szolgáljuk, és ne tekintsük a megpróbáltatást különös dolognak. Higgyük inkább, hogy a tökéletes bölcsesség keze méri ki minden részünket, és hogy amikor Isten megfenyít minket, az azért van, hogy 'az ő szentségének részeseivé tegyen'. (Zsidók 12:10.) Ha a megpróbáltatások még inkább Krisztushoz, a Bibliához és az imádsághoz vezetnek bennünket, akkor azok pozitív áldások. Lehet, hogy most nem így gondoljuk; de így fogjuk gondolni, amikor egy másik világban felébredünk". Ryle püspök arra emlékeztet bennünket, hogy Isten soha nem garantálja, hogy a keresztény élet fájdalom és csalódás nélkül zajlik. Néha Isten a döbbenet borát adja nekünk inni.
Emlékeztek arra, amit gyakran mondok nektek, hogy vagy azt kapjuk Istentől, amit kérünk, vagy valami jobbat kapunk. Ez a két lehetőség van, mert Isten mindig mindent a javunkra munkál. Amikor türelmesen várunk az Úrra, akkor gyakran többet ad nekünk, mint amennyit elképzeltünk. Zakariás és Erzsébet gyermekre vágyva vártak Istenre; amit végül kaptak, az egy próféta volt. Isten útjai a saját időbeosztásához vannak szabva; ezek tele lehetnek olyan dolgokkal is, amelyek megijesztenek bennünket.
Idevágóan egy lelkész bizonyságtételét szeretném megosztani veletek. Ez a bizonyságtétele: ,, Van egy asszony, akit egész életében szerettem, és kevés olyan nap volt, amikor nem imádkoztam érte. Tizennégy éve házas, és Istennek tetszett, hogy nem adott neki gyermeket. A testvéreinek vannak gyermekei, és ő szerető nagynénje, a férje pedig csodálatos nagybátyja az unokaöccseiknek és unokahúgaiknak, de saját gyermekük nem született. A lombikbébi kezelést elutasították, mivel az a megtermékenyített petesejtek elpusztításával jár, ezért orvosuk elkeseredésében mosta kezeit. Istentől csodálatos megelégedettséget tanult, és képes volt segíteni más, hasonló helyzetben lévő nőknek. Aztán a múlt hónap elején felhívott, és szemérmesen elmondta, hogy gyermeket vár. Sírtam vele együtt örömömben. Mennyire megtisztelte Isten az Ő jó és tökéletes akaratának való engedelmességét. Most arra törekszünk, hogy megöldököljük (csillapítsuk) idegességünket, és hogy Isten úgy tartsa meg őt az előttünk álló hónapokban, ahogyan Erzsébetet is megtartotta, és 39. évében adja meg neki szíve vágyát."
Erzsébetnek és Zakariásnak sokáig kellett várnia, és ez Isten tervének része volt. Ő későn lépett közbe, megváltoztatva életük hátralévő részét. Az áldás édesebb volt, amikor egyszer megérkezett, mert amikor a kis János megérkezett, soha nem vették természetesnek. Ő számukra nyilvánvalóan az volt, ami minden gyermek, Isten ajándéka. Az anyaméh gyümölcse Isten jutalma. E gyermek eljövetele Zakariás és Erzsébet számára annak volt a bizonyítéka, hogy Isten meglátogatta az ő népét és sokak számára elérkezett az áldás. Néha láthatjuk Isten időzítésének bölcsességét.
Idevágóan Corrie ten Boom egyik verséből egy részletet szeretnék idézni. Ezt írja:
Isten ismer, szeret, gondoskodik;
Semmi sem homályosíthatja el ezt az igazságot.
A legjobbat adja azoknak
Akik ráhagyják a választást.
Ez a történet sokkal többről szól annál, mint hogy a szülők örülnek annak, hogy gyermekük született. Elsősorban és legfőképpen Isten nagy ígéreteinek beteljesüléséről szól. Ámde amikor Isten beteljesíti céljait, akkor kis népének szükségleteit, reményeit és félelmeit sem hagyja figyelmen kívül, mert az Úr az az Isten, aki sokkal többet tesz annál, mint amit kérünk vagy gondolunk. Ő a bővölködő és tékozló szeretet Istene. Megáldja a világot, és ugyanakkor gondoskodik a mi kisebb gondjainkról is. Megmenti a világot - bár néhányan elvesznek -, de népe megismeri áldását. Ámen.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hosszú építő írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-01-22 19:43:00, vasárnap
|
| |
| |
Bevezetés Lukács evangéliumába
Lk 1,1-4: ,,Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy írásba foglalják a közöttünk beteljesedett eseményeket úgy, amint ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak."
I. Miért fontos, hogy tanulmányozzuk Lukács evangéliumát?
A. A szépsége miatt. Az egyik gondolkodó Lukács evangéliumát "a világ legszebb könyvének" nevezte. Az írás felüdítő és kreatív. Az egyik bibliakutató szerint az Újszövetség legszebb görög nyelvét tartalmazza (beleértve 266 olyan szót, amely csak Lukács írásaiban található).
B. A mérete miatt. A Szentlélek Isten Lukácsra bízta, hogy több Újszövetséget írjon, mint bármely más író. Ítéljük meg a versek száma alapján; Lukács két könyve összesen 2157 verset tesz ki. Pál levelei majdnem ugyanilyen hosszúak, és ha ő írta a zsidókhoz írt névtelen levelet is, akkor ő lenne az Újszövetség legnagyobb szerzője, de e levél nélkül Pál 2032 verset írt, 125 verssel kevesebbet, mint Lukács. János 1416, Máté 1071, Márk pedig 678 verset írt.
Biztosak vagyunk abban, hogy Lukács papirusztekercsre írta az evangéliumát, és ennek 9 méter hosszúnak kellett volna lennie, ahhoz, hogy mind a huszonnégy fejezetet tartalmazza. Ezt nem tartották kivitelezhetőnek; túl hosszú volt. Amikor Lukács evangéliumát az ősegyházi istentiszteleten felolvasták, akkor két nagy tekercsre kell gondolni, amelyeken a szöveg szerepelt. Szinte lehetetlen volt, hogy az egyes keresztények rendelkezzenek egy példánnyal. Gyakran felolvasták hangosan, és a gyülekezet igyekezet megjegyezni az evangélium tartalmát. Természetesen ez volt az egyetlen lehetőség az írástudatlan keresztény számára.
Ha úgy ítéljük meg, hogy Lukács bőbeszédű, akkor meg kell állnunk, mert valójában tömörebb, mint Márk, amikor azonos eseményeket írnak le. Lukácsnak volt egy célja, és e cél érdekében foglalta bele azokat az eseményeket és tanításokat Krisztus életéből amelyeket megírt az evangéliumában. Lukács visszamegy egészen az események elejére; Keresztelő János fogantatásával kezdi; Lukács Jézus genealógiája (családfája) egészen Ádámig nyúlik vissza. Lukács az evangéliumát Krisztus mennybemenetelével fejezi be. Ez egy hosszú evangélium, mert a születésről szóló elbeszélései kétszer olyan hosszúak, mint Mátéé. Hosszú, mert a feltámadásról szóló elbeszélései kétszer olyan hosszúak, mint Mátéé. Galilea határától (miután Jézus hosszú ottani szolgálata véget ér) egészen a Jeruzsálem városába való megérkezéséig Lukács története arról, hogy mi történt Jézussal a haláláig tartó úton, háromszor olyan hosszú, mint a többi evangéliumíróé.
Ha tehát valaki el akarja olvasni Zakariás pap és felesége, Erzsébet történetét, a Szűz Máriához beszélő angyal, a pásztorokhoz a mezőn beszélő arkangyal történetét, a tizenkét éves Jézus Jeruzsálemben való eltévedéséről szóló beszámolót, Zákeus megtérésének, a haldokló tolvaj megmentésének történetét, az emmausi úton történteket, a gazdag ember és Lázár történetét és a tékozló fiú példázatát, akkor Lukács evangéliumához kell fordulnia, mert ez a könyv az egyetlen hely a világon, ahol ezeket megtalálja. Ez egy olyan könyv, amely bővelkedik lelki gazdagságban.
C. A sokszínűsége miatt. A könyv például tele van történelmi utalásokkal az akkor uralkodó királyokra, népszámlálásokra, Szíria helytartóira, és arra, hogy Tiberius császár uralkodása idején érkezett Isten igéje Jánoshoz. Tartalmazza továbbá Jézus ama beszédét is, amely Máté hegyi beszédének rövidebb formája, és nagyrészt ugyanazt a rendkívüli szigorú etikát tartalmazza. Az evangéliumban felejthetetlen példabeszédeket és mondásokat is találsz. Tele van Urunk cselekedeteivel is, amelyekben a gyengék iránti jóságát emeli ki. A gyermekek, a pásztorok, a leprások, a vámszedők, a samaritánusok, a betegek és a fogyatékosok üdvösségét kívánja. Ez az evangélium tele van a nők iránti szeretettel és megbecsüléssel is. A "nőiség evangéliumának" is nevezik. Mária, Erzsébet és Anna prófétanő is megjelenik az első fejezetekben, az utolsó fejezetekben pedig három másik nőnek jelenik meg először Jézus, miután feltámadt a halálból. Ebben az evangéliumban találkozunk a naini özveggyel, és egy bűnös asszonnyal, aki megkente az Urat, Mária és Márta nővérekkel és a kitartó özveggyel. Számos fejezetében találunk utalást nőkre. Lukács evangéliuma azonban az igazságos Krisztust is tartalmazza. Amellett, hogy áldásait hirdeti, négy jajkiáltást is tartalmaz. Ezek nem találhatók meg a többi evangéliumban. Lukács evangéliuma a gazdag embert a pokol tüzében ábrázolja. Lukács Krisztusa nem egy kiscica, hanem Júda törzsének Oroszlánja.
D. A célja miatt, amely négyirányultságú. Először is, tele van tanítással, hogy elmondja a keresztényeknek, mit kell hinniük. Másodszor, tele van etikával, hogy megmondja a keresztényeknek, hogyan kell élniük. Harmadszor, tele van vigasztalással, hogy elmondja a keresztényeknek, miért kell örülniük (Lukács evangéliuma öt énekkel kezdődik, és az utolsó két szava az "áldották Istent"). Negyedszer, tele van próféciával, hogy elmondja a keresztényeknek, mire számíthatnak. Ebben a tudatlansággal, gonoszsággal, kétségbeeséssel és zűrzavarral teli világban mennyire fontos Lukács evangéliuma. Ez az egyik legfontosabb könyv az egész világon, és mindig is az lesz. Kiváló kommentárok vannak róla, különösen Bock, Ryle, Geldenhuys, Green, Morris, Stein, Milne, Sproul, Hughes, Hendriksen (szerintem az összes kommentárja közül a legjobb). Micsoda jele az igaz kereszténység növekedésének, hogy Ryle kivételével az elmúlt ötven évben ilyen kommentárok jelentek meg.
Ez tehát néhány ok, amiért mindannyiunknak el kellene olvasnunk és újraolvasnunk Lukács evangéliumát. Mit kaptunk? Mink van? A valaha megírt legnagyobb történet, amelyet maga a Teremtő ihletett, egy élő és erőteljes könyv. Ez nálad és nálam van. A világon alig van más, ami ehhez hasonlítható lenne, kivéve a másik három evangéliumot, Mátét, Márkot és Jánost, és nekünk azok is megvannak! Ahelyett, hogy arra koncentrálnánk, amink nincs egyházként, kezdjünk el arra koncentrálni, amink van, és ez lesz történetünk új szakaszának kezdete. Tökéletes fegyverünk van a 21. század kihívásaira.
II. Ki volt Lukács és Teofilosz?
Az evangéliumok mind névtelenek, ellentétben Pál apostol leveleivel, amelyek az akkori szokásnak megfelelően a nevével kezdődnek. Az ember mind a négy evangélium szerzőségére vonatkozó meggyőződését az olvasás során alakítja ki. Az ősegyház, amely sokkal közelebb élt az apostolok korához, mint mi, elismerte, hogy az írók az a négy férfi volt, akiket ma szerzőként tartunk számon. A Lukács név háromszor fordul elő az Újszövetségben, valamennyi előfordulása Pál leveleiben. A Kolosséhoz írt levél negyedik fejezetének tizennegyedik versében Lukács mint "szeretett orvos" van megnevezve. Akárki is írta az evangéliumot, ő írta az Apostolok Cselekedeteinek könyvét is, és ott több olyan szakaszt is találunk, ahol az író a "mi" névmást használja, noha soha nem azonosítja magát. Pál apostollal van annak néhány útja során, egy vele a szenvedésben és a tanúságtételben. Pál úgy hivatkozik rá, mint "munkatársamra" (Filemon 24). Elválaszthatatlanok egymástól. Hitükben egyesülnek, és így Pál apostoli tekintélye fedezi és inspirálja Lukácsot abban, amit két fő művében közöl velünk. Pál nem engedi, hogy bárki is elválassza azt, amit Lukács ír, attól, amit ő ír. "Ugyanazt az Urat szolgáljuk; ugyanazokat az igazságokat hisszük; ugyanazt az evangéliumot hirdetjük". Kettejük kapcsolata szeretetből fakad. Pál az újszövetségi egyház teológiáját és etikáját adja nekünk, Lukács pedig ugyanezt teszi, de evangéliumában visszanyúlva az Úr Jézus eljöveteléhez és szolgálatához.
A Lukácsról szóló többi információnk nagy része bizonytalan. Érdeklődik Antiókhia iránt, számos utalást tesz erre az egyetemi városra, tehát talán antiókhiai ember; minden bizonnyal rendkívül intelligens. Kétkötetes tanulmányt ír Krisztus földi munkájáról és tanításáról, majd az egyház terjedésének történetét az első harminc év alatt. Micsoda teljesítmény! Úgy tűnik, hogy a pogány világból tért meg, valószínűleg görög volt, és ismerte a nyelvet, így az ő írásai tűnnek a Biblia egyetlen olyan részének, amelyet nem zsidó írt. Lukács orvos volt, egyesek szerint "orvos misszionárius". Kedves és rokonszenves embernek tűnik, és Pál jeruzsálemi és cezáreai bebörtönzése alatt, amely körülbelül két évig tartott, Lukácsnak sok ideje volt arra, hogy összegyűjtse az evangélium történetéhez szükséges anyagot. Sokan, akik tanúi voltak az eseményeknek és hallották Jézust beszélni, még éltek. Később gyakran meglátogatta Pált a római börtönbüntetése alatt. Ez Lukács. Bizonyára ő ennek az evangéliumnak a szerzője. Az összes korai egyházi vezető Lukácsnak tulajdonítja; másnak nem lehetett volna tulajdonítani.
Ki az a Teofilosz? Valódi ember, vagy egy szimbolikus ember, aki minden igaz keresztényt vagy őszinte keresőt képvisel, akiknek Lukács a két művét írja? A "Teofilosz" név két görög szóból (theos és philus) áll, amelyek jelentése "Isten barátja" vagy "Isten szerelmese". Mielőtt azt mondanánk, hogy "Ó! Egy szimbolikus név; irodalmi eszköz", vegyük észre, hogy Lukács a harmadik versben "nagyra becsült" jelzővel említi őt, és ezt a jelzőt Lukács két alkalommal használja az Apostolok Cselekedeteiben magas rangú római tisztviselőkre, a "nagyra becsült Félixre", Júdea helytartójára és a "nagyra becsült Fesztuszra", Félix utódjára utalva. Így bátorítást kapunk arra, hogy azt higgyük, hogy a nagyra becsült Teofilosz egy pogány volt, aki valószínűleg valamilyen fontos tisztséget töltött be a római kormányzatban. Hívő volt-e az Úr Jézusban, vagy csak egy mélyen érdeklődő? Lukács azért ír, hogy megerősítse a hitét, és megértesse vele, hogy mit jelent a Jézus Krisztus iránti elkötelezettség. Ebben az evangéliumban azt látjuk, hogy a keresztény egyház Lukács kortársainak hatalmas kíváncsi rétegével szembesül, akik közül néhányan éppen az Úrba vetett bizalom felé tartottak. Ez az evangélium azért íródott, hogy tisztázza, ki volt Jézus, mi volt az üzenete, miért élt és halt meg a kereszten, és hogy most él és építi az egyházát. Lukács mindezt elmondja Teofilosznak. De ez nem egy magánlevél. Olyan, mint egy e-mail, és arra vagyunk bátorítva, hogy továbbítsuk minden családtagunknak és ismerősünknek.
III. Az evangélium keletkezésének történelmi háttere
Hadd tegyek négy észrevételt ezzel kapcsolatban ezekből a versekből.
A. Egy szót a bevezetésről. Lukács evangéliumának ez a bevezetője ebben az első négy versben méltóságteljes és lenyűgöző kijelentés. Ez mélyen komoly dolog, nemde? Olyan, mint egy nagy kastély bejárata, amelyet díszes faragványok borítanak, sugallva annak fontosságát, ami e hatalmas bejárat mögött rejlik. A lelkészek izgatottak a prédikációik bevezetője miatt. Arra ösztönzi őket, hogy találjanak valami élénk anekdotát, valami figyelemfelkeltő dolgot a kezdéshez. Lukács ezzel a bevezetéssel némely teológiai tanárnál aki az igehirdetés tantárgyát tanítja rossz minősítést kapna, de én szeretem a bevezetőjének komolyságát és logikáját. Miért ez a rögeszme, hogy már az első szóval fel kell kelteni az érdeklődést? Nincs szükség arra, hogy a prédikátor valami szellemes anekdótával kezdje a prédikációját, hogy ezzel bizonyos hangulatot teremtsen a hallgatóságában.
B. Egy szót azokról, akik írásba foglalták Jézus életét. Lukács azt mondja, hogy amit ő meg akar írni, az egy "beszámoló", egy elbeszélés Jézusról. Azt mondja, hogy "sokan" készítettek ilyen beszámolókat. Hát nem lenyűgöző ez az utalás arra, hogy milyen sokan foglalkoztak a Jézusról szerzett benyomásaik rögzítésével? Nyilvánvalóan tömegek váltak az Úr Jézus követőivé; sokat tudtak a tanításáról és hatalmas tetteiről, de még többre és többre voltak éhesek. Mint a tanítványai, körbejárták az otthonokat és az éjszakai tüzek körül, ahol a keresztények összegyűltek, hosszasan ismételgették, amit tudtak, és ahol a Megváltóról ilyen beszámolók hangzottak el. Mások leveleket írtak a barátaiknak, amelyekben leírták a názáreti Jézus szavait és tetteit. Úgy vélem, hogy a nagy gyülekezetek némelyike összegyűjtötte ezeket a beszámolókat.
C. Egy szót a Lukács kortársai között beteljesedő dolgokról. Lukács azt szeretné, ha tudatosulna bennük, hogy a Názáreti Jézus jelensége nem volt váratlan vagy nem folytonos, hanem annak beteljesedése, amit már régóta vártak a Messiás, az asszony magva eljövetelében, aki szétzúzza a kígyó fejét. Más szóval, amit ebben az evangéliumban találunk, az nem valami lenyűgöző történet a legfurcsább érdekességekről, amiket valaha is hallottunk, vagy arról, hogy egy figyelemre méltó gyógyító szorgoskodott a Közel-Keleten, hanem arról, hogy az élő Isten, aki évszázadok óta foglalkozott Izraellel, most beteljesítette a szavát, és új és látványos módon, az ő drága Fia által munkálkodott Izraelben.
D. Egy szót azokról az emberekről, akik Lukácsnak és másoknak átadták a Jézusról szóló történeteket. Lukács ezt a két kifejezést használja: "akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének" (2. v.). Az Újszövetségben szemtanúkkal találkozunk, akik látták és hallották az ember Krisztus Jézust. Itt van János apostol, aki levelet ír a keresztényeknek, és ezt írja: "Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal" (1Jn 1,1-3). Itt van Péter apostol írása, aki azt mondja: "Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének" (2Pt 1,16). Itt van Pál, aki feljegyzi, mit mondott neki Jézus, amikor apostoli megbízást adott neki: "Azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni" (ApCsel 26:16). Sok férfi és nő volt szemtanú. Egyszerre 500-an gyűltek össze egy galileai hegyen, akik együtt töltötték az időt a feltámadt Krisztussal, és legtöbbjük még élt, amikor Lukács ezt az evangéliumot írta. A keresztény hit azoknak az embereknek a tevékenysége révén terjedt el, akik kezdettől fogva Jézussal voltak. Beszéltek arról, amit láttak és hallottak, majd írni kezdtek róla.
Ezek a szemtanúk mind szolgái voltak az igének. Más szóval, ha megkérdeztétek volna őket, hogy mi a foglalkozásuk, akkor olyan válaszokat adtak volna, mint: "Rabszolga... háziasszony... katona... ...földműves... . sátorkészítő ...", majd hozzátették volna: "De amivel leginkább foglalkozok, és amit a legjobban szeretek csinálni, az az Isten Igéjének való szolgálat. Más szóval az életemet azzal töltöm, hogy a Názáreti Jézusról beszélek mindenkinek, akivel találkozom". Szemtanúk és az Ige szolgái voltak. Sokan voltak közülük, és ők adták át beszámolóikat Lukácsnak és más keresztényeknek, akik nem voltak szemtanúi az Úrnak.
Ez a háttere Lukács saját tevékenységének: ismeri azt a sok beszámolót, amely az első tanítványoktól származik, akik az Úr Jézussal voltak.
IV. Hogyan fogott hozzá Lukács az evangélium megírásához?
Ezt tette Lukács: "Magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak" (3. és 4. v.). Gyakran félünk azoktól a keresztényektől, akik isteni vezetésre hivatkoznak a furcsa dolgok miatt, amelyeket tesznek, és ez így van rendjén. Mégis itt van egy ember, aki azt mondja, hogy arra a következtetésre jutott, hogy ír egy evangéliumot. Azt mondja: "jónak láttam..., hogy megírjam". Itt találkozunk Lukáccsal és ezzel az önéletrajzi utalással. Papiruszfoszlányokat kap, amelyekre régi keresztények írtak néhány emléket Jézusról, és ő összegyűjti ezeket. Hallja, hogy jeruzsálemi férfiak látogatnak Antiókhiába, és gyülekezeti összejöveteleken beszélnek. El lehet képzelni, hogy bejelentik: "A következő Úrnapján a gyülekezetben lesz egy személy, aki egyike volt azon ötszáz személynek akik találkoztak a feltámadt Megváltóval. Ő fog hozzánk beszélni. A felesége is vele volt, és elkíséri őt ide. Testvérünk találkozott Lázárral is; azt is látta, amint Jézus meggyógyította a leprást, és beszélt a zsinagógában. Ő fog hozzánk szólni, és válaszol a kérdéseitekre." Az ilyen emberek mindig is vonzották őket, de azok az emberek egyre idősebbek lettek, és Lukács látta, hogy szükség van valamilyen nagyobb dokumentumra, amelyben össze vannak gyűjtve ezek az anyagok. Imádkozott és megkérdezte Istent, hogy meg kell-e tennie ezt; vajon Istentől jött-e ez az érzés? Kikérte a vének tanácsait, és ők bátorították, hogy valósítsa meg ezt a tervet. Az a hír járta, hogy Máté, János és Márk egy teljesebb beszámolót írt, és Lukács örült ennek, de "jónak látta, hogy egy rendezett beszámolót írjon". Ezért mondja el nekünk, hogy négy dolog jellemezte a munkáját.
A. Lukács utánajárt a történetnek. Ez a szeretett orvos nem volt hiszékeny. Ő tudós volt. Amikor betegek fordultak hozzá orvosi segítségért, mondván, hogy szerintük varázslat érte őket, Lukács mégis tudni akarta, hogy mik a betegségük tünetei. Vizsgálta a betegséget, és vizsgálta a Jézusról szóló történeteket. Nem volt hanyag abban, amit Krisztusról írt. Utánanézett a tudósítóinak. Elment más szemtanúkhoz, és kikérdezte őket. Nem kapkodta el a munkáját; türelmes volt, és ez a nyomozás adja meg az elbeszélés feddhetetlenségét.
B. Lukács visszament a kezdetekhez. Ki ez a názáreti Jézus? Mi az ő életrajza? Honnan származik? Milyen iskolába járt? Mivel foglalkozott az apja? Voltak testvérei? Lukács ilyen kérdéseket tett fel, és feltárta az édesanyja családját és az Erzsébethez, Keresztelő János anyjához fűződő kapcsolatát, majd Jézus születésének körülményeit, a születését körülvevő csodálatos tevékenységet, Gábriel arkangyal eljövetelét és a szűztől való születést. Beszélt Lukács Máriával? Szeretnénk azt hinni, hogy igen, de nem tudjuk, de azt igen, hogy "elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárt". Biztosan nem arról van szó, hogy ötven vagy száz évvel a gyógyító Jézus élete után az emberek elkezdtek történeteket kitalálni a születéséről, hanem arról, hogy Jézus halála és feltámadása után harminc évvel, amikor Mária még élhetett, talán 78 éves korában, Lukács kérdéseket tett fel neki arról, hogyan kezdődött minden.
C. Lukács nagyon alapos volt, és mindent áttanulmányozott. Fáradságos munka volt, ahogy egy ilyen történethez illik. Ha nem igaz, akkor ez a legátkozottabb hazugság, amit valaha is terjesztettek a világban. Lukács mindennek utánajárt. Minden Urunkkal foglalkozó kéziratot ami eljutott az antiókhiai gyülekezethez alaposan megvizsgált. Egyetlen szemtanút sem hagyott figyelmen kívül; minden történetet kétszer is ellenőrizett. Egyenesen a szemükbe tudott nézni. Voltak-e utazásai Jeruzsálembe, Galileába és Mária gyermekeinek otthonába, ahol Mária utolsó éveit töltötte? Vajon mindent megbeszélt az apostolokkal, különösen Pállal? Mindent ellenőriztek.
D. Lukács gondosan átnézte az egészet. Úgy gondolunk rá, mint egy nagyon istenfélő emberre. Olyan ember volt, akinek kötelessége volt megtartani Isten törvényét: "Ne tégy hamis tanúbizonyságot". Ő azt követte, aki azt mondta: "Az igened legyen igen, és a nemed legyen nem". Az Úr Jézus azt mondta: "Én vagyok az igazság". Tehát semmilyen hazugság, semmilyen szépítés nem szolgálhatta ennek a Megváltónak az ügyét. Ha Jézus nehéz dolgokat mondott, Lukács tudta, hogy nem az ő feladata, hogy megkönnyítse azokat. Ha voltak látszólagos ellentmondások, azok a látszólagos ellentmondások megmaradtak. Lukács vigyázott, hogy mindent hűen adjon vissza.
Végül Lukács tollat ragadott, és megírta az általa rendezettnek nevezett beszámolót. Lukács ez alatt nem időrendbeli beszámolót ért. Voltak Jézusnak különböző helyeken és időpontokban elhangzott mondásai, amelyeket Lukács csoportosított. Voltak események, amelyeket bizonyos sorrendbe állított, mert így vetettek fényt Jézusra. Például a három kísértés sorrendje Márknál más, mint Lukácsnál. Lukács nem azt állítja, hogy "az én sorrendem az események pontos sorrendje". Amit mond, az a következő: Lukács összegyűjtötte azokat a papiruszfoszlányokat, amelyek Jézus mondásait, vagy Jézus csodáit, vagy néhány megfigyelést tartalmaztak arról, hogy mi történt a Megváltóval a kereszten. Ezek mind nagyon töredékesek voltak. Lukács egy összefüggő eseménysorozattá szerkesztette őket. Az elbeszélésének van egy folyamata; folyamatos és átfogó. Van értelme, és méltó arra, hogy az ember higgyen benne, és megváltoztassa az életét annak fényében, amit Lukács evangéliumában olvas.
E. Lukács megmagyarázta a templom pusztulását. "Egy olyan embernek, mint Teofilosz, bizonyára megvoltak a kérdései. Kétségtelenül az egyik első kérdés, ami felmerült benne, az volt, hogy miért kell most egy 'más templomba' menni. Mi volt a baj a zsidó vallással? Nem kellene-e fenntartani a jeruzsálemi templomi istentiszteleteket, ahol az igaz Istent imádták? Lukács ezért azzal kezdi, hogy a templomról beszél - Zakariás, Simeon, Anna, Jézus a templomban tizenkét éves korában, Jézus a templom párkányán megkísértve van, Jézus a templomban tanított, és így tovább. Lukács azonban arra is rámutat, hogy Jézus szükségesnek találta a templom megtisztítását, a templom pusztulásának megjóslását és a templom elhagyását. Világossá teszi, hogy Jézust a templomi hatóságok foglyul ejtették, akik aztán kigúnyolták és elítélték. A könyv elején Lukács egy olyan papot mutat be nekünk, aki nem tudott áldást mondani a népre a templomban, a végén pedig egy olyan papkirályt mutat be, aki Jeruzsálemen kívül áldja meg az övéit, közvetlenül mielőtt felemelkedik a mennybe, ami után a tanítványai "szüntelenül a templomban voltak, és áldották Istent".
"Ha elolvassuk az Apostolok Cselekedeteinek könyvét, azt látjuk, hogy Lukács ugyanebben a szellemben folytatja, kihangsúlyozva, hogy a kereszténység nem egy forradalmi mozgalom, amely elutasítja a templomot: inkább a templom az, amely elutasítja az evangéliumot. Számos történetet olvashatunk letartóztatásokról, ahogy a zsinagógák szerte a Földközi-tenger vidékén egészen Rómáig elutasítják a Krisztust. Mivel a "templom" nem hallgat rájuk, az ítélet lezudul. Az evangélium mégis akadálytalanul halad tovább a világban, ó nagyra becsült Teofilosz!"
V. Milyen lelki javakat kívánt Lukács Teofilosz számára az evangélium olvasásából?
"Hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak" (4. v.). Teofilosznak nagy igazságokat tanítottak, de Lukács azt akarta, hogy legyen meggyőződve róluk. Lukács azt kívánta, hogy Teofilosz eljusson a hit bizonyosságára. Fontos meggyőzni valakit a kereszténység igazságáról, nem igaz? Azért vagyunk Jézus Krisztus követői, mert hisszük, hogy a kereszténység igaz. Milyen más okunk lehet arra, hogy higgyük ezt? Urunk szólt, és a szelek és a hullámok engedelmeskedtek neki, és ez igaz. Harmadnap feltámadt a halálból, és ez igaz. Ma itt van velünk, és ez igaz.
Sokan úgy gondolnak a keresztény hitre, mint a sötétségbe való ugrásra. Azt gondolják, hogy a Jézus Krisztusban való hit valami önkényes döntés. Nem látnak megfelelő okot arra, hogy a kereszténységet igaznak tartsák. De az Úr Jézus Krisztus eljött és hirdette a hegyi beszédet; azt állította, hogy ő a világ világossága. Nagyon közel kerülünk hozzá, amikor életéről, tanításáról olvasunk, és megismerjük személyiségét, tetteit és hatalmát. Növekszünk a róla való ismeretünkben. Micsoda fény árad ki belőle. Nem a sötétségbe ugrunk, amikor elkezdünk bízni benne, hanem annak a karjaiba, akit megismertünk és akiben bízunk. Egy kislány áll egy magas helyen és lenéz a sötétségbe. Az apja odalent van, de ő nem látja őt. "Ugorj, és elkaplak" - kiáltja. A lány az apja felszólítására odaugrik ahhoz, akit szeret és akiben bízik; az apja nem engedi el. Ez a megváltó hit képe. A Biblia Krisztusa az, aki azt mondja: "Jöjj hozzám". Isten neve Jézus Krisztus.
Lukács nyilvánvalóan nem elégedett azzal az anyaggal, amelyet Teofilosz már megszerzett azoktól, akik beszéltek és írtak neki. De Lukács nem csupán azt imádkozza, hogy "Istenem, győzd meg Teofoliszt, hogy mindez igaz". Amit Lukács tesz, az elképesztő. Hatalmas szellemi feladatra vállalkozik: egy ötvenkét fejezetből, két részből álló könyvet ír, amely nyitott a vizsgálatra és az összevetésre. Azért írja meg, hogy Teofilosz biztos lehessen abban, hogy az általa hallott keresztény tanítás igaz.
John Newton 23 évesen egy hajón szolgált mint tengerész. A hajója egy sor viharba keveredett az Atlanti-óceán közepén. Newton messzire eltávolodott Istentől, és vakmerő káromkodó volt. Ekkor az Úr munkálkodni kezdett az életében, és egy gondolatot ébresztett az elméjébe. A gondolat, amelyet nem tudott elhessegetni, ez volt: "Mi van, ha ezek a dolgok igazak?". A vihar embereket sodort le a fedélzetről; Newton ki volt kötve egy kötéllel, hogy órákon át dolgozzon a szivattyúkon, miközben a hullámok átcsaptak a feje fölött, és mindvégig ez a gondolat járt a fejében: "Mi van, ha ezek a dolgok igazak?"
Lukács szerint az üdvözítő hit azzal kezdődik, hogy az ember személyesen elfogadja és cselekszik annak alapján, amiről meggyőződött. Természetesen a Lélek megvilágosítása által; ha Isten nem nyitja meg Lelke által Teofilosz szívét - és a te szívedet is -, akkor hiábavaló Lukács egész írása. De a Szentlélek nem valami légüres térben, meggyőző szavak teljes hiányában működik. A Lélek felhatalmazza a meggyőző szavakat, és megszünteti azokat az előítéleteket, amelyek megakadályozzák az embereket abban, hogy a meggyőző szavakra odafigyeljenek. Ezért prédikálunk, hogy meggyőzzük az embereket; Bibliákat osztogatunk; traktátusokat osztogatunk, és a Keskeny Út példányait. Meghívjuk az embereket, hogy jöjjenek el prédikációkat hallgatni. Interneten keresztül közvetítjük az alkalmainkat. Minden törvényes eszközzel igyekszünk meggyőzni az embereket a kereszténység igazságáról.
Azt akarjuk, hogy saját maguk lássák és hallják az igaz hitet, az igaz tanítást és aztán ebből a közvetlen találkozásból vonják le a következtetéseket. Szeretnénk bevonni bizonyságtevőket ebbe a munkába, akik beszélnek nekik arról, hogy hogyan és miért lettek keresztények. A morvák vittek magukkal néhány megtért embert, hogy találkozzanak Wesley Jánossal, amikor ő kereste Istent és meg akarta ismerni Jézus Krisztust. Leültek vele, és egyenként elmagyarázták neki, hogyan és miért lettek keresztények. Mindannyian felnőttként tértek meg, és elmesélték Wesley-nek az életüket. A morvák arra kérték, hogy ítélje meg e tanúk feddhetetlenségét, lelki alkatát és megbízhatóságát. Aztán megkérdezték tőle: "Most már látod, hogy az üzenetük hogyan illeszkedik a saját valóságképedbe?"
Ahhoz, hogy Teofilosz vagy bármelyikünk meg legyen győzödve arról, hogy a kereszténység igaz, ahhoz meg kell legyünk győződve a tanúk megbízhatóságáról, és ugyanilyen fontos (talán még fontosabb), hogy meg legyünk győződve arról is, hogy ez az igazságra vonatkozó állítás beleillik a valóságba, és segít megérteni a valóságot, ahogyan azt tapasztaljuk. Szembe kell néznünk a nagy kérdésekkel; Hogyan jött létre ez a világ? Mi az ember? Miért vagyunk abban az állapotban, amiben vagyunk? Hogyan békülhet meg velünk a szent Isten? Hogyan változtatható meg a mi megkövült szívünk? Hogyan üdvözülhetünk? Miért halt meg és él újra Jézus? A Biblia olyan választ ad ezekre a kérdésekre, amely illeszkedik az igazságról alkotott felfogásunkhoz.
Lukács szándéka először is az, hogy megbízható elbeszélést adjon Teofilosznak, olyant, amelyben bárki teljes mértékben megbízhat, de Lukács olyan üzenetet is átad neki, amely közvetlenül érinti Teofilosz állapotát, választ ad legnagyobb kérdéseire, és megfelel lelke legmélyebb szükségleteinek. Ez az a szokásos eszköz, amelyet a Szentlélek megáld. Ezt találjátok ebben a bevezetőben, Lukács bejelentését, hogy ez az evangélium a ti mai állapototokhoz szóló üzenet. Van ereje, hogy értelmet adjon a tapasztalataitoknak. Olvassátok el magatok számára az evangéliumot, és jöjjetek el meghallgatni az erről az evangéliumról szóló prédikációkat, és meg fogjátok látni, hogy ez így van. Ámen.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hosszú építő írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-01-22 19:00:40, vasárnap
|
| |
| |
Légy bátor!
,,Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz." (Józsué 1,7)
Isten gyengéd szeretete szolgái iránt arra készteti Istent, hogy törődjön belső érzéseinkkel. Egyesek azt gondolják, hogy a hívők számára jelentéktelen dolog, ha kétségek és félelmek gyötrik őket. Isten nem így gondolja, és azt akarja, hogy megszabaduljunk a gondoktól és kétségektől. Amikor depressziósak vagyunk, szörnyű betegség áldozatai vagyunk. Ne szórakozzunk ezzel a betegséggel. Vigyük azonnal szeretett Orvosunkhoz. Urunk nem akarja, hogy szomorúak maradjunk. Ahasvérus király törvénye az volt, hogy senki sem léphetett be a király udvarába gyászruhában. Ez nem a királyok királyának törvénye. Jöhetünk szomorúan, de Ő ,,a dicséret palástját adja reánk a csüggedés lelke helyett" (Ézs 61:3).
A keresztényeknek bátornak kell lenniük. Dicsőítjük az Urat, amikor hősies módon kitartunk a próbákban. Ha félünk, szégyent hozunk Istenünkre. A kétkedés és a csüggedés eme betegsége járvány, amely elterjedhet az Úr nyája körében. Egyetlen lehangolt hívő húsz lelket is elszomoríthat.
Ha nem tartod meg a bátorságodat, a Sátán túl sok lesz neked. Legyen a lelketek örvendező Istenben, a ti Megváltótokban. ,,Az Úr öröme a ti erőtök" (Neh 8:10), és a pokol egyetlen ördöge sem járhat sikerrel veletek szemben. Sőt, a munka könnyű a vidám lelkületűeknek; a siker a vidámakra vár. Akik úgy dolgoznak, hogy közben örülnek Istennek és teljes szívükből hisznek, azoknak garantált a siker.
Ha reménységben vetsz, örömben fogsz aratni. Ezért ,, legyetek erősek és nagyon bátrak".
C. H. Spurgeon
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
2023. Január
| | |
|
|
| ma: |
4 db bejegyzés |
| e hónap: |
129 db bejegyzés |
| e év: |
2155 db bejegyzés |
| Összes: |
35922 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2936
- e Hét: 16510
- e Hónap: 28385
- e Év: 216187
|
|
|
Offline
