|
2023-05-19 21:15:38, péntek
|
| |
| |
HUMOROS VERSEK
Link
Andrássy Réka: UNOM
Unom a plafont és unom a falakat,
az anyut, az aput, és végül magamat.
Unom a tesómat, egész nap követ.
Unom hogy hozzánk senki se jöhet.
Unom az estéket és unom a reggelt,
unom, hogy nincs suli, apa mégis felkelt.
Unom a valót és unom az álmokat,
unom a betűket, unom a számokat.
Unom a kesztyűt és unom a maszkot,
unom az egész macerás vackot.
Unom a kupit és unom a rendet,
unom a zenét és unom a csendet.
Unom a tesómat, mindenhol ott van.
Folyton csak követ. Vagy ez már mondtam?
Unom az olvasást, unom az írást.
unom a nevetést és unom a sírást.
Unom az evést, unom az ivást,
unom a dicséretet, unom a szídást.
Unom a mindent és unom a semmit.
unom az annyit és unom az ennyit.
Unom ezt a vírust, vigye az enyészet,
unom a, unom a, unom az egészet!
Egy magyar kislány verse robbantotta fel a magyar internetet. Közel 1 millió megtekintés és 12 ezres megosztás... Önmagáért beszél! Elgondolkodtató sokunk számára!
Hogy érzi magát egy hétéves kisgyerek, aki a családjával együtt hetek, hónapok óta be van zárva a koronavírus-járvány miatt.
Nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is próbára tette a négy fal közötti lét. Ezt az érzést fogalmazta meg remekül Andrássy Réka, aki a gyerekeknek külön átírta az Unom című versét.
Egy tehetséges kislány, Léna adja elő a mindannyiunk által átélt érzéseket nagy átéléssel.
"Léna hétéves iskolás. Mint bármelyik ilyen korú gyermek, imád rajzolni, kirakózni, társasjátékozni, babázni, biciklizni, játszótérre járni... de egyvalamit még ezeknél is jobban szeret:
Verset mondani.
Andrássy Réka: UNOM - Videó
Link
Bujáki Lívia: VOLT EGY KISLÁNY (VERSES MESE)
Volt egy kislány. Ez a kislány
nem szeretett mosdani.
Neki azt, hogy fürödjön meg,
többször kellett mondani,
és még azt is elengedte
füle mellett biztosan,
s állandóan hangoztatta,
hogy milyen jó piszkosan.
Hogyha felkelt és hajában
egy tollpihe ott ragadt,
nem fésülte ki belőle,
így egész nap ott maradt.
Hogyha egyszer sárba lépett,
és az a sár rátapadt,
meg se látta! Tovább játszott
akkor is a fák alatt.
Ebéd után nem mosta meg
ő a száját sohasem,
s reggelente soha nem volt
megmosva a foga sem.
Ezért aztán sose hívták
játszani a gyerekek.
Pedig szegény sírdogált és
könyörgött is eleget.
De a válasz mindig az volt:
- Menj azonnal mosdani!
Az a kislány sokkal szebb lesz!
Nem úgy, mint a mostani!
- Nem mosdok meg csakazértse!
- szól a kislány komolyan -
- nem leszek a kedvetekért
sem ilyen sem amolyan!
- Találok én barátokat! -
el is indult sebesen,
hogy azonnal, csakazértis
barátokat keressen.
Így ért el a tyúkudvarba.
- Adjon isten, jó napot!
- szólt a tyúkhoz és és tyúk is
ráköszönt egy jó nagyot.
- Mi járatban errefelé?
- Barátokat keresek.
Vannak páran, na de hozzám
nem valami kedvesek.
Azt mondják rám csúnya vagyok!
- Csúnya lennél? Nem hiszem!
Főleg az a toll hajadban
nyerte meg az én szívem.
Megörült a kislány erre.
Mert a tyúkra úgy talált,
hogy még mosdani se kellett,
s máris itt az új barát.
Ám de rájött, hogy a tyúk egy
rém unalmas társaság,
egész nap csak kapirgálni,
kotkodálni balgaság.
Ezért aztán továbbindult.
Alig ment egy darabot,
amikor egy pocsolyában
meglátott egy malacot.
- Szervusz, malac! - köszöntötte,
s megállt az ól véginél.
- Szervusz, kislány! Mi fújt erre?
Tán bizony a déli szél?
- Magam jöttem - szólt a kislány. -
Barátokat keresek.
A gyerekek azt mondják rám
csúnya vagyok! - kesereg.
- Már hogy lennél csúnya, mikor
kezed-lábad csupa sár?
Mért hagyod hogy ilyet mondjon
rád egy rakás buta lány?
- Úgy gondolod? Igazad van!
- és a kislány kacagott,
s azon nyomban barátjává
fogadta a malacot.
Ám de rájött, új barátja
rém unalmas társaság,
röfög, csámcsog, dagonyázik,
s néha eldől mint a zsák.
Elbúcsúzott, s még remélte
barátot lel majd talán,
s nemsokára szürke kandúr
jött ki egy ház ajtaján.
- Szervusz kandúr! - kiáltott rá.
- Szervusz kislány! Merre mész?
- Barátokat keresek, mert
így az élet szenvedés.
- Barátokat? Na de miért?
Hol vannak a gyerekek?
- Azt mondták rám, csúnya vagyok,
és egyik sem szeretett.
A kandúr csak csodálkozik,
két szeme is csuda nagy.
- Hiszen a szád csupa tejföl,
mért mondják, hogy csúnya vagy?
Így lettek ők jóbarátok,
és így ment el napra nap,
volt barátja, ám a kislány
nem lett ettől boldogabb.
Hiszen rájött, hogy a kandúr
rém unalmas társaság,
egész nap csak egerészik,
sütteti a nagy hasát.
Ezért aztán gondolt egyet,
fogta magát, hazament,
egyenest a fürdőkádba.
Jó sokat volt odabent.
Aztán ment a játszótérre.
Mit szólnak a gyerekek?
És félénken megkérdezte:
- Játszhatok már veletek?
Körbevették, nézegették.
- Milyen szép vagy! Gyere csak!
Mindannyian tudtuk, hogy majd
egyszer eljön ez a nap!
Volt egy kislány, az a kislány
úgy szeretett mosdani!
Neki azt hogy fürödjön meg,
nem is kellett mondani....
Egy napon, mikor Micimackónak száraz torka beszakadt,
Eszébe jutott, hogy inni kéne valami nagyon károsat.
Elment tehát Malackához, mert jobban csúszik párban,
De a részeg disznó a földön feküdt, arccal a hányásában.
Így hát elindult a kocsma felé, miközben sűrűn szomjazott.
Arra gondolt, milyen rég volt, mikor legutóbb berúgott.
Eltelt azóta két nap is, de könnyen lehet, hogy három,
S ez borzasztóbb volt számára, mint a legszörnyűbb rémálom.
Minél inkább berúgok, annál inkább szédülök.
Minél inkább szédülök, annál inkább berúgok.
Folyik a sör és habzik, Micimackó ázik,
Folyik a sör és habzik, nagyokat rókázik.
AZ ÉLET
Az élet csak egy film; olyan mint a Dallas,
S benne néha Te is kudarcokat vallasz.
A lányokat folyton lakásodra hordod,
hogy megmutasd nekik csodás fúrótornyod.
Próbafúrást végzel, nem egyet nem százat,
s persze aztán végül tátod majd a szádat,
amikor először olajkutad sztrájkol,
s neked csak ennyi tör elő majd a szádból:
kedvesem ma inkább aludj másik ágyban,
úgy érzem ezúttal olaj helyett gáz van!
HA...
Ha eltűnnek a pasik, az ágyjelenet után,
Hogy miért történik veled, te csak csodálkozol bután,
Főzni azt nem tudsz, és nem akarsz gyereket,
Egy liter tejért, mi meg nem tartunk tehenet,
FIZIKUS CSALÁDI KÖR
Este van, este van, erők nyugalomba.
Ferdén van sávozva az eperfa lombja.
Zúg az éji bogár, sebessége V0,
F erő hat rá, azután elnémul.
Nyomatéka lészen valamennyi rögnek,
M tömegű békák szanaszét görögnek.
Udvaron egy tehén szaggatottan látszik,
Dugattyú, szivattyú meleg tejben ázik.
Jön egy futó macska és hármasba kapcsol,
De oly hirtelen fékez, hogy majd' elpatkol.
Az ajtóban hasal egy kiszolgált kutya,
Lábát a harmadik képsíkon átnyújtja.
Benn a technikusné megszűri a tejet,
deformált fiának enged inni egyet.
Körül az apróság Heron-labda mellett,
Csúszó- és gördülő csapágyakat kerget.
Dudálás hallatszik, megjött már a gazda,
Ne kapjon defektet a hátsó gumija!
A gazdán kék overálruha fekszik,
Statikus terhelés nyomja szegény lelkit.
Homlokát megtörli porlepte ingével,
Egész nap szántott a jó német ekével.
Kétütemű pipáját zsebéből kihúzza,
Egy ütemben rágyújt, a másikban megszívja.
Térül-fordul ám a jó háziasszony,
Illő, hogy urának nyersanyagot hozzon.
Gépszalagon hozza az egyszerű ételt,
Jól kiszámították a kerékáttételt!
De vajon ki csenget? Nézz ki fiam, Sára!
A csengő zsinórját rezgőmozgás rázza.
Egy vándor van odakint, ki is dobná Sára,
Ám a vendég bejön, s jó estét kívánna.
De már menne is a szegény,
Csak nem hat rá az erő,
Működik a gazda, mint kétkarú emelő.
Kiveszi a vándort tulajdon székéből,
S gyorsulást ad a szoba közepéről.
A vándor először forgómozgást végez,
Aztán megjátszik egy TU-154-est.
FORGALOM
Forgalmas a budink,
Mert romlott a puding.
Karom erős, szívem bátor.
Szülőhelyem: inkubátor!
Megszületett, virágzott,
eltemették, kimászott.
Voltam, mert lettem,
untam hát mentem.
Úgy váglak téged homlokon,
hogy átrepülsz a dombokon.
Gondolnám ősz van, a hulló levelekről,
Pedig csak a postás esett le az emeletről.
Ütlek borulsz, rúglak feksző,
velem többet nem köteksző
KARAVÁN
Elöl megy a vezető,
kinek bajsza kurta.
Akinek a felesége
egy oltári nagy...
kutyát vezet a sivatagban.
Hátul megy a hajcsár,
kinek arca aszott...
Ici-pici karaván
Tekereg a Szaharán.
Itt is nyomok.....
Ott is nyomok.....
Mindenütt csak......
tevenyomok
Megszólal a hajcsár,
kinek arca aszott.
Meg is látszik rajta,
hogy egész éjjel.....
Járta a sivatagot.
Van, akinek feláll.
Van, akinek nem áll fel.
Van, akinek csak
hosszas simogatás
és húzogatás után áll fel...
A tevéje.
Kelt levelem élesztő nélkül,
hogy vagy drágám nálam nélkül?
Szerettem szemed,
mely kancsal és üveg,
szerettem szád, mely -
ha nem lenne füled -
körberöhögné az egész fejed.
Szerettem orrod két piciny lyukát,
melyen két kamion röhögve fut át.
S végül: szerettem lábad,
mely görbe és rühes,
nem értem, apád
hogy volt ilyen ügyes?
Ha méh lennék,
neked gyűjtenék mézet eleségül,
ha bolond lennék,
hozzád mennék feleségül!
Mivel nem vagyok se méh, se marha,
így hát kedvesem, menj a POKOLBA!!
LEGENDA A NŐ TEREMTÉSÉRŐL
Amit mondok, nem ma történt,
sok millió év előtt,
elmesélem, hogy az Isten
valamikor réges-régen
hogy teremtette a nőt.
E legenda őse hindu,
s oly igaz, hogy ki hallja,
nem lehet, hogy meg nem indul.
Szóval az Úr legelőször
férfiembert alkotott,
ezzel teltek hosszú évek,
nappalok és alkonyok,
ami szép volt, ami jó volt,
mindent ebbe fektete,
ő maga is megcsodálta,
mire készen lett vele:
domború mell, magas homlok,
sziklát görgető karok,
és a többi. Részletezni
nem is nagyon akarok,
szeme, füle, lépe, mája,
lába is, hogy lépne rája,
hogy így visszagondolok,
csupa, csupa jó dolog.
No, de közben hiba történt:
elfogyott a nyersanyag,
míg a férfi ily remek lett,
a szegény nő megfeneklett,
rá már semmi sem maradt.
Ám az Isten azért Isten,
véghetetlen bölcsessége
mindig jó dolgokra inti,
tudja, hogy ha segít magán,
az isten is megsegít.
Hogy ily nagy volt a probléma,
csak merészebb lett ő attól,
és nekiállt nőt csinálni
- ahogy azt ma mondanátok-
mindenféle műanyagból.
Volt abban a nőben minden,
bizony nem lesz könnyű dolgom
véges-végig elsorolnom.
Az ezüsthold kereksége,
pálma sudár merevsége,
őszi felhő mélabúja,
mélyhegedű néma húrja,
őzikéknek kecsessége,
majmok csacsi fecsegése,
május üde tavaszsága,
csörgőkígyó ravaszsága,
fák közt nyögő szél fuvalma,
bősz oroszlán rémuralma,
pávca tolla, pulyka mérge,
gyáva nyúlnak rettegése,
kis verébnek puha pelyhe,
illatozó rózsa kelyhe,
mérges fullánk kis darázsba',
felparázsló tűz varázsa,
csorgatott méz édes íze,
szomjúság a tiszta vízre,
nyári zápor, rét keserve
tél dühétől szétseperve,
bátor tigris vad haragja,
kis pacsirta trilla-hangja
és a többi, és a többi,
az is, ami ki lett hagyva.
Nem volt már a férfi árva,
mert az Úr az új teremtményt
neki adta illetőleg
rásózta az ő nyakára.
Nem telt bele alig pár nap,
hát az Úrhoz mén a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti.
Uram! - így szól - kezed mért ver?
Rettenetes egy teremtmény,
akit adtál, az a némber.
Szája be nem áll, ha fecseg,
egyszer nyugös, másszor beteg,
minden semmiségért zokog,
és veszélyes és szeszélyes,
hogyha egy kis öleléshez
néhanapján hozzáfogok,
Máskor - hogy is mondjam - mohó!
Izzik, mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
csak az a baj, hogy sose jókor.
Elpusztulok vele élve,
így könyörgök: vedd őt vissza!
Nincs szükségem feleségre!
Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom nincs belőle hasznod,
nem erőszak a disznótor,
visszaveszem én az asszonyt!
Nem telt bele alig pár nap,
s hát megint csak jön a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti:
Uram! - így szól - én se értem,
de hiányzik az a némber,
ettől vagyok én most bajba',
hiányzik a dalos ajka,
milyen kedves, mikor fecseg,
megható, ha néha beteg,
hogyha szenved, hogyha zokog,
s milyen hálás, milyen boldog,
hogyha egy kis öleléshez
néhanapján hozzáfogok.
Mámorító, mikor mohó
izzik,mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
sose rosszkor, mindig jókor,
nincs öröm, csak vele élve!
Így könyörgök: add őt vissza,
szükség van a feleségre!
Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom, látod már a hasznod,
visszaadom hát az asszonyt!
Nem telt bele alig pár nap,
s hát csak újra jön a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti:
Uram! - így szól - én se értem,
de csak némber az a némber,
sok bosszúság, kevés öröm,
és a csóknál több a köröm,
köröm, karom, fecsej, szitok,
ha úgy látja jónak, kidob,
minden bajért engem okol,
vele élnem tüzes pokol,
így könyörgök, legyen vége,
vedd őt vissza, sose lássam,
nincs szükségem feleségre!
Ez már sok volt az Istennek,
nagyot ütött az asztalra:
Volt időd, hogy kiismerjed,
nekem is van egy kis eszem,
többé vissza sose veszem,
oktalanságodon okulj,
ahogyan tudsz, úgy boldogulj,
ezt a mérget hordanod kell,
akárhogyan éget is,
vidd az asszonyt, mert különben
beszüntetlek téged is!
Sok millió éve ennek,
de semmi se változott,
ma is így vagyunk a nővel,
hol áldott, hol átkozott,
nyögünk, hogyha velünk van és
hogyha elhagy akkor is,
ezt csináljuk amíg élünk,
így jön el az aggkor is,
amíg ez a világ világ,
össze sosem békülünk,
tragédiánk egy mondatban:
sem velük, sem nélkülük!
Darvas Szilárd: Legenda a nő teremtéséről - Koltai Róbert - Videó
Link
MODERN KISLÁNY VERSE
/Vári Józsefné: Egy mai lány verse alapján/
Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli,
a foglalkozásom: nem háztartásbeli.
Főzni én nem tudok, mosáshoz nem értek,
a házimunkához csöpp kedvet sem érzek.
Viszont egyet büszkén be merek vallani,
sok mindent nem tudok, de van ám valami:
Amihez én olyan pompásan értek,
mint kevés asszony ezen a vidéken.
Mert tudom azt bármiféle pózban,
közepes, gyors és lassú tempóban.
Tudom oldalt, fekve, bedőlve vagy háton,
mindig úgy csinálom, ahogy jónak látom.
Tudásom e téren több mint tökéletes,
s hogy hason is tudom, az csak természetes.
Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én,
mivel tanítóm volt egy fiatal legény.
Fiatal volt mégis jól megtanított ő,
igaz, én sem voltam olyan tudatlan nő.
Bevallom nekem is borsódzott a hátam,
mikor a fiúval először próbáltam.
Eleinte azt hittem leszakad az ég is,
lihegtem, szuszogtam, de csináltam mégis.
Idővel rájöttem mi ennek a titka,
s feltárult előttem mindennek a nyitja.
Később már oly rutint szerezhettem,
hogy tudásommal pénzt is kereshettem.
Csináltam én reggel, jó korán felkelve,
ilyenkor van ám az embernek rá kedve.
És nagyon boldogan vidáman műveltem,
még estefelé is, míg el nem szédültem.
Lehullt rólam a ruha, mint fazékról a zománc,
a testem olyan volt, mint a fénylő topáz.
Akad, aki gumisapkát húz fejére,
viszont ez a gyönyört csökkenti felére.
Ez az én gyengém, ezt el kéne hallgatnom,
én a nedvességet érezni akarom.
De hát mit nevettek, nem kell ezt megszólni,
és nem is kell mindjárt a rosszra gondolni.
Nincsen abba semmi, amit elmeséltem,
ha hiszitek, ha nem: az úszásról beszéltem.
Szilágyi György: MASZEK BALLADA
Kedves Kendtek és Kegyedek!
Régi és új lakónegyedek lakói,
Sok Pestre költözött makói.
Többek és egyedek, s egyebek között,
lengén öltözött ifjú hölgyek,
kik vén tölgyek tövében búcsúztok az évtől.
Hévtől csillogó szemű lányok,
kik nagy talányok titkát kutatjátok,
s kutatás közben megmutatjátok az utat,
mely után sután kutat az,
kit a tudásszomj épp arra űz....
Szűzsültre váró agglegények,
vadregények kései hősei.
Nősök, ők már nem hősök.
Szeplősök, szeplőtlenek, nőtlenek,
bőszen őszülők és szülők.
Hámból kirúgni készülők,
orozva borozók, szeszt szopogtatók,
bőrös malacot ropogtatók,
korhelyek, kik bor helyett
rummal fűtitek fejetek
Pesten és Aligán,
s nejetek éppen most gurít
haza titeket taligán.
Ivók és evők, kedves vevők!
Nevem Vince.
Egy pince helyiségben kardigánt kötök,
hetenként négyet-ötöt.
Kimondottan príma darabok,
rendelnek tőlem a svédek, arabok
és ha netán ön is rendelne nálam,
most épp van ausztrál gyapjúszálam.
S ajánlhatok kedvező részletet,
S az árukészletet házhoz szállítom
s állítom, talál majd árumban örömet
s én is örömmel bővítem majd
önnel növekvő vevő körömet.
De, ha nem vesz!
Attól még nem lesz több a gondom,
mert magunk közt mondom,
a rendszer előtt le a kalappal.
Még sosem bírtam ily fix anyagi alappal.
De miért verjem dobra,
hogy sorsom jobbra fordult,
hisz, aki egykor koldult,
az is úgy ül ma a posztján,
mintha sosem élt volna
Sipőcz konyha kosztján.
Ismerek egy delnőt,
már rég felnőtt,
s ki most a presszóba hozza szóba,
hogy manapság nincs része jóba.
Kint több a bóna,
csicsereg az agg Csicsóné,
s teli szájjal nyugatot dicséri,
pedig a csóró hajdan a cséri
telepen csámborgott
fagyos teleken fázva,
s bokázva járta a foxot,
míg kiguberált pár kiló kokszot...
De terítsünk terítőt a múltra,
mint szabó a pultra szövetet,
még azt hinnék, hogy politizálok,
ha folytatom e szöveget.
Márpedig nekem higgadt a vérem.
Épp ezért nem politizálok kérem.
Kapjam meg a bérem,
minden egyébtől személyem
mélyen megkímélem.
A politika, rázós téma.
De aki néma, azt elkerüli a tréma.
Ha egy kis észt is befektet,
tuti, hogy nem kap defektet.
Amúgy is fáj a térdem.
Meg aztán kérdem,
minek az érdem?
Nekem nem kell érem.
Beérem kevéssel,
ivással, evéssel,
maximum taxi rum, s egy
kis lósport gyéren.
Politizálni ugyan kérem!
Totózom, lottózom,
időnként fotózom.
S nem ugrálok, mint a veréb,
egy maszeknak legyen elég esze,
hoci nesze, nem kell belég.
S végül, mi gyönyört nyújt a szemnek,
a női nemnek hódolok.
Mert esküszöm, hogy jobb dolog
nézni a blúzt a sok kis fruskán,
mint politizálni! Nem igaz apuskám?
Későn fekszem, korán kelek,
nem dicsekszem, de a felek
csőstől jönnek rám,
már cserepes a szám,
szaggat a vállam,
de én nem lógatok,
engem nem fizet az állam.
Nincs időm a boltból
egy, percre sem kimenni.
Ha majd beadom az ipart
egy szövetkezetbe, ott fogok pihenni.
Már bánom, hogy kiszaladt a számon,
ne vegyék komolyan,
ez csupán amolyan férc élc,
mit az ujjamból szoptam.
Hiszen amint mondtam,
politizálni sosem szoktam.
Nem mintha nem tudnám,
mi van a Glóbuszon, hisz én is
trolin járok, nem pedig lóbuszon.
De busz ide, busz oda,
kimondom nyersen,
az élet egy versenyuszoda.
Ám ha úszni kell, elmondom titkon,
hogy úszom inkább itthon,
hol jó ismerek minden medencét,
s Floridánál jobban kedvelem a Dagályt,
e délibábos magyar Velencét.
Én innen ki nem vándorlok!
Inkább mángorlok a patyolatnál,
az is jobb üzlet százszorta nyugatnál.
Bár! Van aki kikerült,
és sikerült vagyonra szert tennie,
s most van egymillió pennyje.
Például a dadám, Madám Melitta,
ki a csecsemőtej árát mindég elitta,
most Palm Beach-ben,
a Hotel Weach-ben, masszíroz,
és dollárt passzíroz a pasasokból,
főleg a hasasokból,
és már annyit kasszírozott,
hogy a masszázsból és másból,
egy házat összemasszírozott.
Nekem nyugattól nem kell más,
csak zene Xavir Cugat-tól,
Nálam keletje van a nyugati jazznek,
de mivel kardigánt csak keleten vesznek,
maradok Pesten tisztelettel,
Pomázon egy kis telekkel,
s nem komázom miszterekkel.
Persze, ha van esemény, lesem én,
de csak, mint csöndes idegen.
Bár a nemzetközi helyzet,
egy cseppet sem hagy hidegen.
Mondhatom az ok, a sok atom kísérlet,
mitől ez a kis élet, ürömmel vegyül.
S gyakran nagy hegy ül a mellemen,
és kezdek hebegni, mert, már
lebegni látom a saját szellemem.
S bár a politikához nem értek,
s, ha véleményt kértek,
a válasz mindig nemleges.
Nem vagyok teljesen semleges.
Csak ingadozom, mint a bója,
s a fejemet vakarom,
de hogy akarom a békét,
annak végképp,
OTP betétem a megmondhatója.
Varró Dániel: SZÁJBER-ÖZVEGY
Hazajössz, és ledobod magad a computer elé,
Se csók, se puszi, se ölelés, csak egy odavetett helló.
Azután késő estig csak a billentyűzet zörög,
Hallom, ahogyan zárnak az áramkörök.
Bezárkózol valami cédé-rommal,
Én meg kettesben maradok a vibrátorommal,
Már éjfél van, és te csak azt a szart vered,
Hogy száradna le lassan a hardvered.
Egy hangyányit sem törődtem a józan ésszel,
Pedig többre mehettem volna egy jó zenésszel,
És most a lakásomba költözött egy PC-görény,
Aki havonta egyszer szexel, ilyen szar az arány.
Az ember sose tudhatja, hogy melyiktől van baja:
A tejszínes tea, vagy a kínai kaja?
A dobozos sörök, a csipszek, a neten rendelt pizzák?
Kezek, amik egy virtuális műnő mellét tapizzák.
Már éjjel kettő, de te csak ezt a fost vered,
Hogy aszna össze minden egyes softvered!
Látom, valami az agyadra ment, ez már tuti biztos,
Egy pasi, aki reggel büdös, estére meg piszkos.
Ez rosszabb, mint egy halálos karambol.
Kitépem a dugódat a falamból.
Hapsikám, a cuccaidat holnap estig vidd el,
Töröltelek végleg egy shift delete-tel.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
|
|
Offline
