|
2023-05-04 17:08:11, csütörtök
|
| |
| |
Betakarítás
Számbaveszi Isten szeretteit, s közéjük iktatja az év elején elment Kerék Imrét és Saitos Lajost. Nekünk itt hagyva életművüket, hogy azok alapján beiktathassuk azok közé, akik gyarapították a magyar kultúrát, akik kiszitálták a hamuból a gyémántot.
A halál veszteség. De ez a veszteség egyben felszólítás is, hogy mérjük fel az alig felmérhetőt, számoljuk meg a gabonazsákokat, amelyekben ott rejlik a búzaszem, a jövő ígérete.
S ha az elmúlt év végét is idevesszük, akkor Duray Miklósra is gondolnunk kell, s azzal a nyugtalanító érzéssel, hogy nem becsültük eléggé. Hogy értékén alul mértük teljesítményét, mint az említett két költőét.
De hát ilyen a természetünk, tehetnénk hozzá, mintha felmenthetnénk ezzel magunkat. Igen, ilyenek vagyunk. Kitüntetjük halottainkat posztumusz érdemjelekkel, szobrokat, táblákat emelünk nekik, mint sok elődüknek, de hogy életükben elég elismerésben részesítettük volna őket, s fölemeltük volna a telefont, amikor kellett volna, azt már nem tettük meg.
Temetni tudunk. Pompás koszorúkkal borítjuk el a sírokat, hatalmas márványtömbökkel torlaszoljuk el a kivezető utat.
Ők azonban már múlhatatlan derűvel tekintenek le ránk valahonnét, abból a világból, amiben
erősen hinni kell, hogy itt lent ne vesszünk el végleg.
Betakarítja Isten a termést. S talán rápillantva a most előtte állókra, felcsillan egy kis öröm is a szemében: mégis van remény? S mi Babits Jónására gondolva újból és újból fölismerhetjük, az isteni idő végtelen, s azokban a zsákokban rejlő búzaszemekből kicsírázik a jövő.
Még ha az nagyon távol is van, s mi bizton nem érjük meg |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
