|
2018-06-23 17:41:46, szombat
|
| |
| |
|
|
| |
A rózsák
A rózsák is épp úgy szenvednek néha,
mint az emberi szív, melyben mélyen ott lakik
minden szenvedés, olyan mélyre zárva,
hogy ne tudják többé felszakítani.
Éppen úgy hullik apró harmatkönnyük,
míg végig gördülnek szirmuk oldalán,
átlátszó kristályként szirmukra tapadva,
s mégis: talán a legszebbik virág.
A rózsák is olyanok, akár az ember,
ki épp úgy hullajtja lelke szirmait,
gyöngyöző könnyként lelkébe temetve,
hogy ne hallja senki sóhajtásait.
Ők is elhalnak, amikor a szirmok
hervadt elmúlással földre hullanak,
s akkor ébrednek fel, mikor az eső hull,
s águkra újabb bimbókat fakaszt.
Az ember is olyan, akár a rózsák,
csak nem látszik rajtuk milyen súlya van,
egy oktalan szónak, mely lelküket nyomja,
s belülről sírva könnyet ontanak.
Az ember is épp oly széppé tud válni,
mikor a lelkében új remény fakad,
megszépül ő is egyetlen mosolytól,
mikor szívében újra lesz tavasz.
Írta: Meggyesi Éva
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - MEGGYESI ÉVA |
|
|
|
Címkék: harmatkönnyük, felszakítani, kristályként, sóhajtásait, szenvednek, legszebbik, elmúlással, gyöngyöző, könnyként, szenvedés, szirmukra, gördülnek, mosolytól, megszépül, hullajtja, szirmait, átlátszó, hullanak, egyetlen, szívében, meggyesi, lelkében, belülről, bimbókat, lelküket, ébrednek, elhalnak, hervadt, melyben, ontanak, szirmok, oktalan, lelkébe, temetve, olyanok, könnyet, emberi szív, legszebbik virág, oktalan szónak, Meggyesi Éva,
|
|
Offline
