|
2018-07-14 16:10:07, szombat
|
| |
| |
|
|
| |
Most elmondom...
Most elmondom, kicsim, az úgy volt:
mikor a halk sík bársonyán
kihúnyt a nap és már sovány Dsida Jenő
arccal fölkelt a szép, hazug hold,
nagyon vágytam hozzád beszélni -
Ó, nem bohón és nem bolondul,
de mélyen, mint harang ha kondul
s ahogy csak férfi tud beszélni.
Kezembe fogtam kezedet
s felpillantottam, - fel a fára,
melynek tar ágán furcsa, árva
levél-sziluett reszketett,
úgy imbolygott fonnyadt -ezüsten,
mint lágy könnycsepp, mely csüng a vékony
pilla szélén, vagy illanékony
pernye, ha percig áll a füstben.
Mint bús leány, kit lassú méreg
naponta mart s félig megölt,
de menyasszonyi fátylat ölt,
bár tudja, több napot nem ér meg
és révedezve haboz és vár,
tétovázik a hajdani
mérget ma is felhajtani:
maradna is még, hullna is már.
Társai, sárga, hullt szerelmek,
halomban hevernek alul
s éreztem, jaj, ez is lehull,
ha szavaim most rálehelnek,
nem bírja ki e halk, finom lény,
ha holdsugárnál tömörebben
csak egy hang is feléje rebben...
És én hallgattam, mint a holdfény.
/Dsida Jenő/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - DSIDA JENŐ |
|
|
|
Címkék: felpillantottam, menyasszonyi, holdsugárnál, illanékony, hallgattam, rálehelnek, reszketett, imbolygott, felhajtani, könnycsepp, tömörebben, tétovázik, révedezve, szerelmek, bársonyán, halomban, beszélni, hevernek, elmondom, bolondul, sziluett, fonnyadt, holdfény, hajdani, füstben, kezembe, melynek, szavaim, ezüsten, kezedet, naponta, fátylat, vágytam, fölkelt, maradna, éreztem, Dsida Jenő,
|
|
Offline
