2018-07-15 16:34:05, vasárnap
|
|
|
|
|
|
Reményik Sándor - Az utolsó barát
Egy piros ruhás kisleány:
Az Alkony fogja kezemet,
Mellettem lépked szótalan,
A mély erdőn át úgy vezet.
Megyünk, megyünk, távol-közel
Embertelen, nagy béke van,
A kislány megrezzenne, ha
Szívem dobbanna hangosan.
Mögöttem lelkem lombja hull,
Mindennap egy hűtlen levél:
Barátok - álmok - nagy hamar
Itt lesz a pusztaság s a tél.
Semerre út, semerre cél,
Aki nem vetett: nem arat, -
Isten hozzátok cimborák! -
De ez a gyermek hű marad.
Ahányszor betérek ide,
A sűrűből elém kilép
A piros ruhás kisleány:
Más-más keretből örök kép.
Lágyan megfogja kezemet
S szívemben el csitul a kín,
Megyünk, míg sápad köntöse
S lesz bíborszínből rózsaszín.
A lelkem kisleánya ez,
Múlhatlanul a lelkemé,
Kézen fogva, szép csöndesen,
Együtt megyünk az éj elé. |
|
|
0 komment
, kategória: VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR |
|
Címkék: bíborszínből, megrezzenne, múlhatlanul, embertelen, csöndesen, mindennap, rózsaszín, ahányszor, szívemben, pusztaság, mellettem, kisleánya, kisleány, megfogja, dobbanna, hangosan, hozzátok, mögöttem, cimborák, reményik, szótalan, keretből, kislány, gyermek, köntöse, semerre, kezemet, barátok, megyünk, lelkemé, sűrűből, betérek, hűtlen, lelkem, vetett, utolsó, utolsó barát, piros ruhás, mély erdőn, kislány megrezzenne, hűtlen levél, sűrűből elém, lelkem kisleánya, Reményik Sándor,
|
|