|
2018-07-15 17:19:01, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Reményik Sándor:Sziklák
A kősziklákat mindig irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
Állják a villámot, ha rájok sújt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha sincs "talán", se "hátha",
Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófuvásos, sivatag-nagy télben
Fejükön csipkés jégből a sisak.
A kősziklákat mindig irigyeltem.
A kemény szót most megtanulom én is,
De szívem bánja, mit kimond a szám,
Ajkamon éles az ige, mint a kard,
De belül egy hang kérdez: "igazán?"
S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.
Már megtanulok én is síkraszállni,
S nem hajigálni kő helyett kenyeret,
S lenni kőszirt, mely int és fenyeget,
Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
Kőszikla, min a csákány eltörik.
Ó, de belül fáj keménynek lenni! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR |
|
|
|
Címkék: mozdulatlanul, szárnyszegett, síkraszállni, kősziklákat, megtanulom, irigyeltem, megtanulok, hajigálni, keménynek, hófuvásos, számukra, kőszikla, csöppjét, reményik, villámot, kenyeret, keményen, fenyeget, férfiak, helyett, ernyedt, fejükön, ajkamon, kőszirt, sivatag, csipkés, sziklák, büszkén, fejökre, eltörik, csákány, kemény, télben, szívem, állják, harmat, kősziklákat mindig, harmat csöppjét, kemény szót, hang kérdez, lélek ernyedt, csákány eltörik, Reményik Sándor,
|
|
Offline
