|
2018-08-29 18:06:04, szerda
|
| |
| |
|
|
| |
Reményik Sándor - Az utolsó barát
Egy pirosruhás kisleány:
Az Alkony fogja kezemet,
Mellettem lépked szótalan,
A mély erdőn át úgy vezet.
Megyünk, megyünk, távol-közel
Embertelen, nagy béke van,
A kislány megrezzenne, ha
Szívem dobbanna hangosan.
Mögöttem lelkem lombja hull,
Mindennap egy hűtlen levél:
Barátok - álmok - nagyhamar
Itt lesz a pusztaság s a tél.
Semerre út, semerre cél,
Aki nem vetett: nem arat, -
Istenhozzátok cimborák! -
De ez a gyermek hű marad.
Ahányszor betérek ide,
A sűrűből elém kilép
A pirosruhás kisleány:
Más-más keretből örök kép.
Lágyan megfogja kezemet
S szívemben elcsittul a kín,
Megyünk, míg sápad köntöse
S lesz bíborszínből rózsaszín.
A lelkem kisleánya ez,
Múlhatlanul a lelkemé,
Kézenfogva, szép csöndesen,
Egyűtt megyünk az éj elé.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR |
|
|
|
Címkék: istenhozzátok, bíborszínből, múlhatlanul, megrezzenne, embertelen, kézenfogva, pirosruhás, kisleánya, nagyhamar, pusztaság, ahányszor, szívemben, elcsittul, rózsaszín, mindennap, csöndesen, mellettem, szótalan, hangosan, keretből, reményik, cimborák, kisleány, megfogja, dobbanna, mögöttem, megyünk, gyermek, barátok, köntöse, semerre, betérek, kezemet, lelkemé, kislány, sűrűből, utolsó barát, pirosruhás kisleány, mély erdőn, kislány megrezzenne, hűtlen levél, sűrűből elém, lelkem kisleánya, Reményik Sándor,
|
|
Offline
