|
2018-09-09 16:03:34, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Kisasszony napja, az ősz ellentétes rámutató napja és negyvenes jóslónap. Asszonyoknak dologtiltó nap. Fecskék búcsúzásának napja.
Kisasszonyról és a fecskékről a Hagyománytárból:
KISASSZONY
Kisasszony rejtélyes, az elveszett ősvallás és mítoszok világában valaha honos természetfeletti nőalak, akinek motívuma töredékes mintázatokban, alig feltárható összefüggésekben maradt fenn ünnepi hagyományainkban és hiedelmeinkben. Nehéz feladat megpróbálni megrajzolni eredeti szerepét, annyi bizonyos, hogy egy feminin minőségről van szó, amely talán része, arculata a Boldogasszony által eredetileg megjelenített női teremtő erőnek, s annak is a megújuláshoz kapcsolódó vonásait egyesíti.
A kisasszony eredetileg talán több lényt is jelenthetett a magyar népi hitvilágban, mégpedig az olykor bábáknak is nevezett tündéreket, Boldogasszony szolgálóleányait, akik a Tejúton, a Világfán a lelkeket föl-le kísérik. Ahogy a tündérek világának leáldozott, Kisasszony is már elvarázsolt tündért, rendszerint kisérteties lényt jelentett, aki a hiedelmekben mindig fiatal lányként jelent meg. Olykor többen is voltak, három-négy fiatal menyecske, rendszerint ,,úri" ruhában, ami a tündéri, fényes viseletre, külsőre utal. Viselkedése különböző lehetett, hol táncolt, tapsolva táncra hívott, ami szintén tündéri viselkedés, máskor szekérre ült, ami nyilván Göncöl égbe vivő szekere. Aki látta őt és mégis tiszteletlenül beszélt róla, azt álmában meggyötörte, ez feltehetően olyan tudati élményre utal, ami a szentséggel való találkozás hárításából fakadó lelkifurdalással hozható összefüggésbe.
A Kisasszony továbbá kincset őriz, ami megint csak tündéri vonás, hiszen a kincs annak az erőnek a jelképe, ami a tündérekkel együtt alászállt az alvilágba, vagyis a tudattalanba. A kisasszonyt néhol “fekete kisasszonynak", “veres kisasszonynak" is nevezték. A fekete az elvarázsoltságból fakadó alvilági létezésére utal, míg a veres, azaz a vörös Boldogasszony színére. Ezek az elérhető legkorábbi rétegei a hozzá kapcsolódó képzeteknek, amiből arra is következtethetünk, hogy akkor tehát Kisasszony nem más, mint a mesékben a sárkány által elrabolt királylány.
Erdélyben keveredik a Kisaszony és a Szépasszony képzete, a női kísérteteket hol így, hol úgy nevezik, ami arra utal, hogy lehettek közös vonásai a két hiedelemalaknak, amennyiben mindketten természetfeletti lények, ám éppenhogy ellentétesek, mert Szépasszony Boldogasszony alvilágban uralkodó ellenfele, a sötét erők megtestesülése, csakhogy ennek ismerete évszázadok múltán elhomályosodott. Ugyancsak eme homálynak tudható be, hogy alakját összekeverik, egybemossák más kísértetszerű lényekkel, mint például a Bodrogközben és Nyírségben ismeretes ,,taknyos kisasszonnyal" vagy a Garam mentén kísértő ,,fejetlen kisasszonnyal".
A kereszténység felvételével Kisasszony, akárcsak Boldogasszony, megtalálta helyét az új közegben, ami egyrészt fontosságára, a nép körében betöltött szerepének jelentőségére utal, másfelől arra, hogy voltaképpen egyetemes motívumról van szó, olyanról, amely más mitikus rendszerekben is megjelent, legyenek azok görög mítoszok vagy a keresztény hagyomány. Éppen ezek az analógiák segítenek meg is érteni azokat a pogány eredetű hagyománytöredékeket, amelyeket a többek között a Boldogasszonyra vonatkozó sokszínűséget magában megőrző magyar néphit a szokásaiban, az archaikus népi imádságokban, ráolvasásokban és Szűz Mária ünnepeinek elnevezéseiben megőrzött.
Ezért lehet azt mondani, hogy Boldogasszonynak több megjelenése lehetett eredetileg a magyar hagyományban, amelyek közül kettő, Nagyboldogasszony és Kisasszony mint anya és leánya, ugyanannak a női szellemnek idősebb és fiatalabb énje. A tápláló női, növényi szellem, mely a terméssel együtt növekszik és öregszik, szintén kétarcú: egyszerre anya és gyermeke, az érett és elöregedő földistenanya, ,,Föld édesanya" és a szűz gabonaleány-istennő, a termést hozó anyaföld és az aratás utáni, még érintetlen, szántatlan, sértetlen szűzföld.
Ahogy a királylány elraboltatik és az alvilágba jut, hasonlóképpen kerül Kisasszony minden évben ősszel az alvilágba, ahogy az ilyenkor zajló vetés során a mag a föld alá. Földanya, az élet anyja és táplálója pedig méhében kihordja és minden évben újraszüli leányát, meghozza termését, hasonlóan ahhoz, ahogy ő a halottak befogadója is, hogy azután újraszülje őket. A kozmikus és természeti erők működésére, törvényszerűségeire vonatkozó meglátások, összefüggések nyomán hajdan hozzájuk kapcsolt mágikus értelmű szokások és szertartások a növényi, az állati és az emberi világ megújulását, felpezsdítését, az élet tovább folytatódását szolgálták. A magyar ,,földművelési hagyományban" szinte szétválaszthatatlanul sok az általános európai elem, talán azért, mert az első földműves, a folyamközi (mezopotámiai) kultúra eredményei, szimbólumai eljutottak Eurázsia számos népéhez, avagy még valószínűbben azért, mert a föld művelése, a szántás, a vetés, az aratás és a hozzájuk kapcsolható, szentséggel összefüggő élmények lehetővé teszik számos egyetemes őskép megjelenítését.
Szeged környékén az életet adó Nagyboldogasszonyként Szent Annát tisztelték, akinek szűz leánya a Kisasszony, vagyis Szűz Mária. Kisasszony másik neve Kisboldogasszony, e néven szerepel a Szent László király I. törvényének 38. cikkétől parancsolt ünnepek - Gyertyaszentelő Boldogasszony, Kisboldogasszony, Nagyboldogasszony - sorában is. Augusztust régen Kisasszony havának nevezték, s valóban, a hó utolsó harmadánál a Nap a Szűz jegyébe lép. Szeptember 8-ára, az évköri ünnepek sorában a Szűz jegy közepére esik Kisasszony napja. E napon ünnepeli a római katolikus egyház Szűz Mária születésnapját. Minden bizonnyal kereszténység előtti eredetűek azok a ,,látomáskeresés"-jellegű gyakorlatokra utaló szokások, miszerint hajdan ilyenkor kimentek a falvakból egy környező magaslatra a felkelő Napot nézni. A Napba nézve ennek a napnak a különleges erői révén jeleket láthattak, amiket a keresztények már úgy fogalmaztak meg, hogy aki Kisasszony napján nézi a napfelkeltét, meglátja benne Szűz Máriát és a Nap körüli rózsákat. Ha pedig látomást nem láttak, de a nap tisztán kelt, azt mondták, hogy “Szűz Mária ringatja a kis Jézuskát".
Ennek a katolikus ünnepnek az időpontja is azonban megint csak egy mélységes értelemmel kialakított rendbe illeszkedik, ugyanis Kisasszony napja előtt épp kilenc hónappal van Boldogasszony fogantatásának ünnepe, Eketiltó vagy Földtiltó Boldogasszony napja, amikor az erotikus utalású ,,szántás" a szűz Kisasszonyt sértené. Boldogasszony és így különböző arculatai is a hagyományban, benne a népi imádságokban is bajelhárító szereppel bírnak, azért az augusztus 15-étől, Nagyboldogasszony napjától a szeptember 8-ai Kisasszony napjáig tartó két Boldogasszony köze a gyógyító és rontás elleni gyógynövények szedésének hagyományos ideje volt. Ez a bő három hét a női varázs megalapozásának és kibontakozásának szent ideje, amikor óvatosan kellett gazdálkodni az egész évre való felkészülésre szánt idővel. Az időszak utolsó napján még fűzfát, szénát, kukoricaszárat, három almát és három nádszálat szenteltettek, s ezekből a különleges erővel telített gyógyszerekből adtak az év során a megbetegedett állatoknak.
Tilos volt a fürdés Kisasszony napja után az asszonyoknak, nem volt szabad a folyóvízbe menniük, különben eldagadt volna a lábuk, mert a hegyekben a szarvas belepisilt. Véget ér tehát a meleg idő, amikor még szabad volt a megbetegedés veszélye nélkül a lányoknak, asszonyoknak a szabadban, a még nem hideg vízben fürdeni, de véget ér az az időszak is, amikor a szarvas által jelképezett Boldogasszony szent, női varázserejével közvetlen és erőteljes kapcsolatba lehetett lépni.
Ugyancsak finom szellemi minőséget jelentettek régen a fecskék. Szeptember 8-át “fecskehajtó Kisasszony" napjának is nevezték, a hagyomány szerint ekkor sereglenek össze a fecskék, hogy együtt melegebb égtájak felé repüljenek, ám a hagyomány szerint e napon a fecskék még nem indultak útnak, bármilyen szép idő volt. Sok fecskét látni e napon azt jelentette, hogy készülődnek a költözésre, így ez az ősz jele volt.
Kisasszony napja határnap, ősi pogány őszkezdő nap volt, egyúttal rámutató nap, mégpedig az ősz ellentétes rámutató napja és negyvenes jóslónap. Mindez azt jelentette, hogy innentől számították az évszak kezdetét, ami más minőségeket, feladatokat hozott az emberek életébe. Rámutató napként időjárása, mélyebben az ezen a napon történtek a jelek szintjén ellentétes képet adtak arról, amire egész ősszel számítani lehetett. Negyvenes jóslónapként pedig arrais utalt, mi várható a kozmikus erők negyven nappal későbbi visszaáramlásakor a világban.
Ez a nap asszonyoknak dologtiltó nap volt, igaz hajnalban még ponyvát terítettek a harmatra, a ponyvára pedig búzát, mert az enapi harmatot tisztító, áldó hatásúnak tartották - lévén a harmat Boldogasszony termékenységet adó, bőséget fokozó és betegségtől óvó erejét közvetíti, s a vetendő búzát megvédi az üszöktől. A sütés, a szövés azonban régen tilos volt e napon. Ha megszegte valaki a napi törvényt, a hiedelem szerint a kisasszonyok, azaz a tündérek szabták ki rá a büntetést. Mert hiába múlt el a tündérek világa, s került a víz, azaz a felszín alá, tudatunk mélyére, attól a világot valójában még mindig az ő világukat is átható, éltető örök szellemi törvények uralják.
FECSKE
A magyar hagyományban a madarak az éghez, a felső világhoz tartozó lények, amelyek közvetítenek az isteni, szellemi szféra és az emberek, a földi világ között. A madaraknak többnyire más és más a szimbolikus szerepe, attól függően, hogy nappal vagy inkább éjszaka éberek, ragadozó vagy énekes madarak, erdőben élnek vagy vizek mentén - ez mind különböző szerepet, feladatot jelölt ki számukra a természeten túli, mitikus világban.
Némelyik madarat kultikus, már-már vallásos tisztelettel védték, mint a gólyát, a fecskét, a mezei pacsirtát, a galambot. Közülük azonban egyedül a fecskét tartották és mondták Isten madarának. A fecske eredetileg Boldogasszony madara, érkezése, az eresz alá telepedése Boldogasszony óvó, védő erejének, szentségének közvetítését jelentette. Ennek folytán még a házelő háromszögletű homlokzatának tetejénél, a padlásablak fölé festett fecske is megóvott a villámtól. A fecske megjelenése, akár álomban is, jó hír érkezését jelezte előre.
A fecske a születés és az újjászületés, a kezdet és a remény, az életöröm megtestesítője. A szent madarak közül a fecske jelképisége sok szempontból hasonló, mint a gólyáé, azaz lélekmadár is: ha fecske szállt az ablakba, az férjhezmenetelt jelentett, illetve a későbbiekben gyermekáldást. Megjelennek ugyanakkor a hozzá fűződő képzetekben a bagoly szerepével is rokonítható vonások. A bagoly éjszakai madárként, míg a fecske költöző, távoli tájakat bejáró madárként ismerője a ,,másik" világnak, a túlvilágnak. A túlvilág pedig részben a halottak világa is, ezért néhol az ablakon beröppenő fecskét rossz előjelnek tekintették.
A fecske a szelídség szimbóluma is volt. ,,Egy fecskefészekben ellakhatni vele" - mondták arra a szelíd, békés emberre, akivel jól ki lehet jönni. Ugyanakkor a bőbeszédűség jelképe is volt: ,,Fecskefészek körül legtöbb a szó". ,,Csacsog mint a fecske" - jellemezték a sokat fecsegő embert, ,,sipítanak, mint az éhes fecskefiak" - mondták a gyerekzsivaly hallatán.
A hagyomány szerint a fecskék tavasszal, március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján érkeznek meg, ezért ezt a napot fecskehajtó Boldogasszony napjának is nevezték. A fecske fontos időjelző is volt: első megjelenése egy természetes ciklus kezdetét jelezte. Bár ,,egy fecske nem csinál nyarat" (ma is gyakran idézzük ezt az ízig-vérig hazainak érzett szólást, holott már Arisztotelésznél is olvasható), nem is a nyár, hanem a várva várt tavasz beköszöntét jelezte: ,,hírmondó fecske tavaszt énekel".
Mindenképpen a jó idő víg előhírnökét látták benne, akinek érkezésére is készültek: a gyerekek, például kitakarították a fecskék tavalyi, elhagyott, üres fészkét és kalácsdarabkákat tettek bele. Az első fecskét a férfiak kalaplevéve köszöntötték. A fecske megjelenése, megpillantásának ideje szent idő volt, varázslásra alkalmas. Számos mágikus szokás közül választhattak: tenyerükbe fújtak, hogy egész évben szerencsések legyenek, meghemperegtek a földön, úgy tettek két kezükkel, mintha gombolyítanának, maréknyi földet dobtak a hátuk mögé, mert az mind kaporrá válhatott, kezüket falhoz ütötték, hogy sok búzájuk teremjen. Néhol úgy tartották, hogy ha ilyenkor lábuk alatt három szénrudacskát találtak és kenyérbélben beadták a tehénnek, egész télen bő teje lett tőle.
A lányok a ,,szeplőt elvitető" rítust végezték el. Ez elsőként abból állt, hogy háromszor a fecskék felé köptek, jobb kezük összefogott három ujjával pedig eljátszották, hogy a hátuk mögé dobnak, majd pedig megfelelő, szabályozott mozdulatokkal ,,lemosták", azaz tenyerükkel megdörzsölték arcukat. A ,,mosdás" után a lányok kezeiket keresztbe tették, azokkal vállaikat megérintve, esetleg közben az udvaron futkosva elmondták a mondókát: ,,fecskét látok, / szeplőt hányok, / selymet gombolyítok". Ez maradványa volt annak az ősi szokásnak, hogy az első fecske láttára a leánynak meg kellett mosdania gyorsan tiszta vízben, hogy egész nyáron át szép és fehérarcú maradjon. A művelet végeztével a mosdóvizet a háta mögé kellett öntenie. Az eredeti és a későbbi, egyszerre szimbolikus, ugyanakkor elemeiben gazdagodó varázsszertartás a hagyomány szerint azt eredményezte, hogy elveszítették összes szeplőjüket, illetve egész nyáron át nem kellett tartaniuk attól, hogy előjönnek.
Bizonyos mágikus eljárások azon alapultak, hogy a fecske valamely része képes volt közvetíteni ,,pars pro toto", rész az egészben alapon a madár - és ezáltal Boldogasszony, az eredetileg teremtő és védelmező istenanya - varázserejét. Egy leány a hajdani hagyomány szerint képes volt mindörökre magához láncolni egy legényt, a szívét végleg rabul ejteni, ha úgy csókolta meg, hogy előtte fecskenyelvet vagy -szívet tett a nyelve alá. Aki szerencsés szeretett volna lenni, az a fecske tojását itta meg. Ha valaki azt szerette volna elérni, hogy ne fogja a golyó, annak a mágikus eljárások egyik kedvelt helyszínén, a keresztúton kellett elásnia egy fecskefiókát. Annak helyén néhány nap múlva egy keresztet találhatott, amely csodás véderejű amulett volt. A fecskefészeknek és a fecsketojásnak a gyógyításban is szerep jutott: alapanyaga volt: a fecskefészket felfőzték és tályogra vagy torokra kötötték. Göcsejben a felfőtt levet hasfájóssal itatták.
A fecskék mágikus ereje abban is megnyilvánult, hogy szerencsét hoztak arra a házra, amelynek az eresze alá rakták fészküket. Azt is megfigyelték, hogy a fecskék ott szeretnek fészkelni, ahol lovat tartanak. A háziak vendégszeretetét jelképezte, hogy sohasem bántották a fecskéket, sőt a gazdák büszkék voltak arra, ha az ő portájukat választották, mert az gyermekáldást, szerencsét, sikert, boldog házasságot jelentett. ,,Idővel a fecske még házadra szállhat" - bíztatták egymást a komák, hiszen a fecske valóban meghozhatja a jó szerencsét. A szerencse a fecske ottléte idejére tartott ki, s hiába is marasztalták volna: ,,Nyári szállásért meg nem telel veled a fecske".
Fecskefészket nem volt szabad leverni, mert ,,véreset" adott volna a tehén. ,,Ne bántsd a fecskét, mert véres kenyeret eszel" - mondták. A vér itt mindkét esetben egyszerre lehet visszajelzés a már szinte természeti törvény fontosságú íratlan szabály megszegésének, megsértésének következményéről, illetve ebben Boldogasszony szerepéről, addigi óvó hatalmának megszűnéséről, hiszen a vörös, a piros az ő színe volt. Ha egy gyerek veri le a fészket, annak enyhébb a következménye: szeplős lesz. A leverést a fecske azzal bünteti, hogy az elkövető otthonára, javaira tüzet hoz, az illetőnek leszárad az ujja, vagy éppen néma lesz a gyereke. Gonosz ember az, aki leveri a fecske fészkét. A madár meglövése is szerencsétlenséget hozott, gonosz, szívtelen embernek tartották, aki erre vetemedett.
Ahol a fecskék megtelepedtek, fészket építettek, tojást raktak és költöttek, ott a háziak figyelemmel kísérték életüket, hetek múltán már szinte családtagként beszéltek róluk. Tudták, a nap melyik szakában szállnak el, mikor térnek vissza, tudták, hogy mikor kezdenek költeni, majd a fiókáik mikor kelnek ki, a szülők mivel táplálják kicsinyeiket. Figyelték a fecskékhez fűződő valamennyi történést, mert jelekként értékelték: abból önnön életük alakulására, vagy a természet, az időjárás változásaira következtettek. A fecskének tehát a madarak között is különösen nagy szerepet tulajdonítottak a jóslásokban, előjelek figyelésében.
Fecskét párosával látni szerelem közeledtét jelezte. Ha épp egy eladósorú lány pillantott meg tavasszal egyszerre két fecskét, meg lehetett győződve arról, hogy abban az esztendőben férjhez megy. Ennél is elterjedtebb az a valós megfigyelés, hogy eső jön, ha szokásosnál alacsonyabban repülnek a fecskék. Ha a fecske átrepült a tehén alatt, szintén rossz jel volt, ettől is véressé válhatott a tej. Ha a fecskék netán szeptember 29-éig maradnak, nem keltek még útra, úgy tartották, az elnyújtja az őszt.
A távozásuk a megfigyelések szerint sokszor egy másik Boldogasszony-ünnepre esik: szeptember 8-án, Kisasszony, illetve Kisboldogasszony napján sereglenek össze a fecskék, hogy együtt melegebb égtájak felé repüljenek. Ennek az ősi pogány őszkezdő napnak is volt fecskékkel kapcsolatos neve: ,,fecskehajtó Kisasszony" napja. Sok fecskét látni azt jelentette, hogy készülődnek a költözésre, így ez az ősz jele volt. Távozásuk valódi szomorúságra okot adó esemény volt az emberek számára, s hasonlóképpen, mint érkeztükkor, a gazdák kalaplevéve köszöntek el tőlük.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jó ha tudod |
|
|
|
Címkék: kisboldogasszony, hagyományainkban, természetfeletti, következményéről, szolgálóleányait, kalácsdarabkákat, vendégszeretetét, arisztotelésznél, megpillantásának, lelkifurdalással, kibontakozásának, összefüggésekben, boldogasszonynak, varázsszertartás, hiedelemalaknak, fecskefészeknek, fecskefészekben, elhomályosodott, gombolyítanának, tulajdonítottak, boldogasszonyra, megalapozásának, férjhezmenetelt, hagyománytárból, gyertyaszentelő, kukoricaszárat, megtestesítője, felpezsdítését, látomáskeresés, elnevezéseiben, varázserejével, ráolvasásokban, meghemperegtek, termékenységet, tiszteletlenül, megtestesülése, elveszett ősvallás, feminin minőségről, megújuláshoz kapcsolódó, kisasszony eredetileg, magyar népi, olykor bábáknak, lelkeket föl-le, tündérek világának, hiedelmekben mindig, szentséggel való, kincs annak, tündérekkel együtt, kisasszonyt néhol, elvarázsoltságból fakadó, vörös Boldogasszony, elérhető legkorábbi, Szépasszony Boldogasszony, Szűz Mária, Nagyboldogasszonyként Szent Annát, Szent László, Gyertyaszentelő Boldogasszony, Szűz Máriát, Földtiltó Boldogasszony, Gyümölcsoltó Boldogasszony,
|
|
Offline
