|
2018-09-25 17:20:00, kedd
|
| |
| |
|
|
| |
Tóth Árpád:
A vén ligetben
A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebtén suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szívünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.
Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan röpült le,
Akár egy elhervadt szirom.
Szeme rám nézett kérdőn, búsan:
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
Ily szomorúan, ily kolduson
Mért hívtuk egymást ide, mért?
S mondta, hogy késő már az éj, s ő
Megy, mennie kell, s elfutott.
Hallottam haló zaját a lépcsőn,
S nem tudom, meddig álltam ott.
Aztán, le s fel jártam a parkban,
Mint aki valakire vár.
Gázolt a sarkam síró avarban,
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár.
1908 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - TÓTH ÁRPÁD |
|
|
|
Címkék: elhervadt, suhantunk, lehullott, könnyesen, hallottam, szomorúan, elfutott, ligetben, kolduson, alkonyon, valakire, parkban, hangunk, fehéren, csendes, szívünk, kezéből, avarban, ijedten, éreztem, lépcsőn, jártunk, egymást, ajkunk, gyűrve, mennie, meddig, álltam, jártam, sarkam, sápadt, csipke, kérdőn, hívtuk, búsabb, nézett, szívünk nagyon, sápadt alkonyon, csöpp csipke-rom, elhervadt szirom, sarkam síró, Tóth Árpád,
|
|
Offline
