|
2018-11-04 14:32:09, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Szerencsés Tünde:
Múljon az, aminek múlnia kell
A temetőkapuban állva
Az ember oly sok mindenen elmereng
Megpihenve a csendben.
Tarka pompáját nem is soká
Hófehér krizantém váltja.
Rólunk álmodnak, kik itt fekszenek,
Emlékük bennünk él velünk örökre.
Valaha majd én is a földé leszek,
Homlokráncaimban gyűlik az idő,
De aggódásom most még altatom.
Hús-vér lábam kedvesen fűszál öleli át,
Mellette a bokor zöld ruhában áll.
Minden mulandó, madarak jönnek-mennek,
Születik sok piciny lélek,
S ha szólít a sors, búcsút kell inteni,
A vendégeskedés nem tart örökké.
Így hát minden percet éljünk,
Tegyük széppé, mintha az volna az utolsó,
Ne sirassuk, ami elmúlt,
Életünk képei nyomtalanul nem tűnnek el,
Vállunkon nyugszanak,
Fénylenek, mint parányi csillagok.
Mindegyik magába hordoz valamit,
Bánatost vagy vidámat,
Mind miénk,
Az élet örökül adta.
Fákat ringat a nyári szél,
Lelkemben is virág nyílik még,
Vidám létem, mint a természet,
Már nem keserít el az elmúlás.
Az ág majdan elengedi a levelét,
Az ősz keze rozsdásra festi a tájat,
Szívemnek már ez se fáj,
Szomorúságot nem okoz a körforgás.
Hajam ezüstben csillan,
Pár szál még idézi ifjú korom,
Szemem körül szarkaláb,
De benne huncut még a ragyogás...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
Címkék: homlokráncaimban, vendégeskedés, temetőkapuban, szomorúságot, nyomtalanul, nyugszanak, megpihenve, szerencsés, fénylenek, csillagok, krizantém, fekszenek, természet, mindegyik, vállunkon, aggódásom, lelkemben, szarkaláb, körforgás, szívemnek, rozsdásra, álmodnak, mellette, sirassuk, születik, kedvesen, bánatost, mindenen, elmereng, elengedi, ezüstben, ragyogás, pompáját, csendben, vidámat, keserít, temetőkapuban állva, földé leszek, bokor zöld, élet örökül, nyári szél, Szerencsés Tünde,
|
|
Offline
