Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
János piros takarója
  2021-05-23 15:20:52, vasárnap
 
   
 
Ők voltak a ducik, a dagadékok vagy a zsírpacnik. így hívták az osztály 4-6 hetente váltakozó pácienseit.
Nem mondták a szemükbe, ez csak így szállt a kórház folyosóin, a kórtermekben
Évekkel ezelőtt hozták létre a kórház ezen osztályát a kórosan elhízott tizennyolc év alattiak részére. A legfiatalabb beteg 9, a legidősebb 14 éves volt. Jöttek évről-évre, hónapról- hónapra. Kinek mit írt fel a háziorvos, általában 4, a súlyosabb eseteknek 6 hetes diéta, fogyókúra.
Sok pénzt nyelt el a kórháztól az osztály fenntartása, mert nemhogy csökkent, inkább nőtt a látogatók száma. Túl sok gyerek volt visszatérő beteg. Hiába értek el a pár hét alatt eredményt, az ugyanúgy, vagy hatványozottan tért vissza súlyfelesleg formájában a gyerekekre.
A kórház vezetői összedugták a fejüket. Nincs értelme így ennek az egésznek, nincs számottevő eredmény. Nem segít a felírt diéta, nem segít a megkövetelt mozgás, nincs ellenőrizve, nincs számon kérve és valamiért nem tudják tartósan megtartani az eredményt.
A főnővér vetette fel, hogy kellene egy pszichológus, mert ezeknél a betegeknél nem 10- 15 kiló feleslegről beszélünk, hanem több tízkilónyi, akár egy gyermekméretnyi súlytöbbletről. Ennek nemcsak a sok felesleges rágcsálnivaló, a cukrozott üdítők, vagy a mozgáshiány lehet az oka. Itt mélyebbre kellene ásni.
Megbeszélték, engedélyt kértek, s adtak a pszichológiai segítségnek egy év lehetőséget, hátha mozdít valamit a leadott kilók irányába. Tavasszal adták fel a hirdetést, hogy pszichológust keresnek az osztályra. Jelentkeztek néhányan, de kevés fizetést ígértek, s a régen pályán lévők nem érezték ebben a feladatban a kihívást. Már éppen feladták a reményt, amikor ősz derekán besétált az osztályra egy szakállas fiatalember, aki éppen most lépett ki az iskolapadból és érdekelte a lehetőség.
A kórház vezetője kétkedve méricskélte végig a frissen végzettet. Ennek a fiatalembernek olyan volt a hangja, mint egy versmondónak, olyan szabályosan volt nyírva a szakálla, mint egy színésznek és öltönyt viselt. Nem ilyennek képzelték el a pszichológusukat. de mivel nem volt más jelentkező, felvették.
Az első munkanapon bekísérték a szobába, ahol rendelhetett.
A szakállast kirázta a hideg.
A főnővér zavartan elmosolyogta magát:
- Ne haragudjon, kedves János! Itt nem mindig működik a fűtés, lehet lesz olyan, hogy fázni fog.
János vállat rándított, s visszamosolygott a nővérre.
A kórház közölte a betegekkel és a szüleikkel, hogy új kórházi gyakorlat lesz. A gyerekek a napi foglalkozásokon túl hetente két alkalommal kötelesek megjelenni a pszichológusnál is.
És jöttek Jánoshoz.
A pszichológus megdöbbent a betegein. Nem volt száz kiló alatt egyik sem. Hatalmasra nőtt, eltorzult testű gyerekek, akiket nem bírt megnyitni. Mert harcoltak a páciensek a súlyukkal, s harcoltak a tinédzser kor éppen bezáruló világával.
Hiába tanulta, hiába olvasott sokat róla, beszélgetett, csevegett a gyerekekkel, de nem lépett velük semerre.
A megakadt beszélgetések mellett pedig nagyon sokszor fáztak, nem is figyeltek rá, mert csak dideregtek a kanapén ülve.
A kórház nem tudta megfinanszírozni a fűtés megjavítását, ő bütykölgette, s így néha egészen meleg lett a szobában.
Mindenesetre bevitte az egyik gyerekkori takaróját, ha valamelyik gyereket rázná a hideg, majd ezzel betakaródzik.
Még az édesanyjától kapta ezt a piros takarót, s mivel jó nagy volt, jó meleg volt, behozta.
Aznap Zsoltikával kezdődött a reggel. Zsoltika a 12 éves 120 kilós kiskamasz. Zsoltika, aki soha egy szót sem szólt sem hozzá, sem máshoz. Mindent megcsinált, amit kértek tőle a nővérek, az orvosok, de a köszönésen kívül nem szólalt meg. Jánoshoz is bejött, köszönt, leült a kanapéra és végigülte csendben az egy órát, ami rá volt szánva. Zsoltika volt a legnehezebb eset.
János elolvasott róla mindent. Évek óta visszajár, középosztálybeli szülők egyetlen gyermeke. Teljesen átlagos család, akik a fiúknak mindent meg akarnak adni. Zsoltika nagyon jó tanuló, de az osztályban sem barátkozik senkivel, ha megnő, építész szeretne lenni.
Leült a szobában, kezét maga mellé ejtette és leste a plafont, a szoba sarkait.
János tehetetlenül nézett végig ezen a hatalmas gyermektesten. Mit kezdjen ezzel a fiúcskával? Tőle várják a megoldást és nem ért még el eredményt egyiknél sem. Hetente behívta a kórházigazgató, beszéljen, mi újság a gyerkőcökkel, de ő igazán semmit nem tudott még mondani róluk.
Csak beszélget velük, kivéve Zsoltikát, ő hallgat.
A gyerek megrázkódott, János fentebb vette a fűtést, éppen működött a konvektor, s odatette a gyerek mellé a piros takarót.
- Terítsd magadra nyugodtan!
Zsoltika ránézett a takaróra.
- Az anyukámtól kaptam- folytatta János.- Képzeld, ez egy igazmondó takaró!
A fiú óvatosan megérintette. A pszichológus észrevett valamit a gyerek szemében. Valami szomorúságféle, valami érzelem? Folytatta.
- Ha valami butaságot csináltam, vagy volt valami óriási titkom, amit nem akartam elmondani, akkor magamra tettem ezt a takarót és ennek olyan varázsereje volt, hogy megvédett. Amit a takaró alatt mondtunk el, az védettséget kapott a leszidástól.
A fiú megfogta a takarót, s halkan szólt:
- Valami titkot?
János igyekezett megőrizni önuralmát.
- Azt bizony! És képzeld, megvédett a büntetéstől is! Pedig hidd el, sok csínytevésről, sok rossz osztályzatról vallottam én a takaró védelmében, de az anyukám azt mondta, ha a takaró a kezemben van és elmondom a butaságokat, nem lesz büntetés!
A gyerek óvatosan magára húzta, betakarta vele a lábait, a hasát, felhúzta egészen a köldökéig, s rátette a két kezét, hogy ne csússzon le róla, beleszagolt a takaróba.
- Jó az illata.
- Anyukám mosta ki- mosolygott János, mert ezt tényleg az anyukájától hozta el, valóban ő mosta ki.
- Az anyukája?- nézett a fiú a felnőttre.
Olyan szomorúan nézett Jánosra, hogy ez egy kicsit megdöbbentette őt, egy kicsit megijesztette. Mi történt most? Mi indult el a gyerekben?
Nem mert megszólalni, mert látta, hogy a gyerek rakja össze a szavait, végigsimítja az igazmondó takarót, valami történik. Hosszúnak tűnt az idő, amikor megszólalt a gyerek.
- Az anyukájától kapott titoktartó takaró.
Elmosolyodott a gyerek, látszott, hogy a takaró alatt matat a zsebében, és egyszer csak elővesz egy radírt, mutatja János felé.
- Nekem ez maradt anyukám után.
Meglepődött a szakállas. De hiszen ez a gyerek családban él! Hogy maradhatott ez az anyukája után? Talán összecserélték a gyerek aktáit. Az nagyon nagy hiba lenne!
- Ne haragudj Zsoltika, de ezt nem értem!- zavarában megvakarta fekete szakállát.- Anyukád után? Neked van anyukád. Vagy nem jól tudom?
A gyerek idegesen beleharapott a szája szélébe. A pszichológus már attól félt, vérezni fog. De ez a hatalmas testű kisfiú csak harapdálta saját száját, s látszott, hogy elindulnak, legördülnek a könnycseppek az arcán.
- Tudod, amit a takaró alatt mondasz el, az titok.
Szőke haja és sötétzöld szeme volt a gyereknek.
- Ígéri? Megígéri János bácsi?
- Megígérem.
Ismét a földet nézte a fiú, nézett bele az emlékeibe; látszott, hogy gondolkodik, hogyan mondja el, mit mondjon el a piros takaró védelme alatt. Halkan indultak meg belőle a szavak.
- Nem anya és apa az igazi szüleim. Magukhoz vettek, mikor négyéves voltam. Az igazi apukámat nem ismertem, de anyukámat igen. Anyukám és én együtt éltünk.
Gurultak le az arcán a nagy könnycseppek.
- Arra emlékszem, hogy beteg lettem és ment velem és anyukámmal a mentő a kórházba. Anyukám fogta a kezem és rászólt a mentősbácsi, hogy ne puszilgassa az arcomat, de ő mégis puszilgatta és fogta a kezem és nyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, kicsim. Úgy hívott, hogy kicsim.
János látta, milyen mélyeket lélegzik a fiú, látta, hogy ez még nem az igazi történet, ez még csak a kezdet.
- Úgy emlékszem, hogy sokat hánytam. Hánytam nappal és éjszaka és azt mondták, hogy ki fogok száradni, ezért kell a kórház. Emlékszem a fényekre a folyosón és anyukám arcára meg a kezére, mert ott is csak fogta a kezem. Azonnal infúziót adtak és nem engedték, hogy ottmaradjon velem. Anyukám mindenkivel beszélt, láttam, ahogy jár egyik nővértől a másikig, meg az orvossal is beszélt, de nem engedték. Még bejött hozzám, megpuszilt és azt mondta, minden rendben lesz, reggel visszajön. Amint felébredek, ott lesz.
Megrázkódott a gyerek teste, mintha egy valahonnan mélyről jövő zokogást fojtott volna el. Már nem rágta a szája szélét. Igyekezett mélyeket lélegezni, összeszedni magát, mielőtt tovább mesélt volna.
- De nem volt ott. Emlékszem rá, hogy még fel is ültem, hogy körbenézzek, nem bújt- e el valahol, de nem. Anyukám nem volt sehol.
Megállt a történet. Megállította a sírás, nemcsak könnycseppek gurultak le az arcán, hanem felszakadt az előbb elnyomott zokogás, s utat tört a mély fájdalomnak. Anyukám nem volt ott. Rázkódott a gyerek a zokogástól. János zsebkendőt adott neki. Hagyta sírni.
Zsolti csak markolta a zsebkendőt, eltűnt vaskos ujjai között. Percek teltek el, míg valamelyest megnyugodott. János nem akart megszólalni, félt, hogy megakad a történet.
Megigazította kerek pocakján a piros takarót, s ismét mesélt.
- Nem tudott értem jönni senki. Nincs rokonunk. A kórházban azt mondták nekem a nővérek, hogy nem hiszik el, hogy nekem nincs senkim. Nekem csak anyukám volt.
A fiú csendben maradt. Nézte a takarót, nézte hosszasan.
- És nem tudom mikor, valakik értem jöttek. Mikor nagyobb lettem, akkor mondta el apa és anya, hogy azok a gyámügyesek voltak. Értem jöttek és elvittek. Én még kicsi voltam és azt hittem, hogy anyukámhoz megyünk. De nem oda mentünk. Hanem egy otthonba, ahol sok gyerek élt, nagyon sok. És én csak sírtam és sírtam, mert azt gondoltam, anyukám nagyon megharagudott rám, mert nem jön értem. És arra emlékszem, hogy állandóan sírtam és nem bírtam enni.
Megtörölte pulóvere ujjával az orrát. János ismét adott neki zsebkendőt. Elvette, s csak szorította a másik mellett.
- Már nagy voltam, amikor elmondták, hogy anyukámat elütötte egy autó. Anyukám azonnal meghalt, nem sokkal azután, hogy engem otthagyott a kórházban. Akkor nem mondtak semmit, csak azt, hogy nem jöhet értem.
János azon gondolkodott, hogy ő mit tett volna, mit mondott volna egy négyéves gyereknek, akinek senkije nem maradt. Nem tudja, mit mondott volna, de ezt biztosan nem, hogy nem jöhet érte. Ebben egészen biztos volt.
- Nem voltam ott régen. Nem ettem, nem ittam semmit, csak sírtam és vártam anyukámat. A nevelők csak szidtak, meg fenyegetőztek, hogy fejezzem már be az óbégatást, mert kitesznek innen. De én nem fejeztem be. És akkor jött az a nagyfiú.
Ismét csönd lett a szobában. Zsoltika újra rágta a szája szélét, s elkezdett mocorogni a takaró alatt, mintha legszívesebben felállna és elmenne. Ökölbe szorította a kezét, s ütögetni kezdte a száját.
János azt érezte, szólni kell, mert a gyerek nem fogja folytatni, el fog menni. Mit kérdezzen?
- Mennyire volt nagy az a fiú?
A gyerek kizökkent az emlékből, s visszatért a szobába.
- Nem tudom. Amikor elkapta velem a nevelő, nagyon megverte. És én akkor akkorának láttam azt a fiút, mint a nevelőt, olyan magasnak.
- Miért verte meg?
Zsolti a szája elé tette az öklét, mintha gyömöszölné vissza a szavakat, de azok nem hallgattak rá.
- Ököllel verte, és amikor leesett a földre, még bele is rúgott. Az a fiú pedig ordított, hogy bocsánat és többet nem tesz ilyet.
János igyekezett nyugodtan ülni, igyekezett nem mutatni semmit abból, amit elkezdett sejteni.
- Mit tett az a fiú veled?
A zöld szemek most először a történet mesélése alatt a pszichológusra néztek.
- Hazudott nekem. Azt hazudta, ha vele megyek egy helyre, akkor ott fog várni anyukám. És elmentünk arra a helyre és anyukám nem volt ott. Kérdeztem: Hol van anyukám? Erre ő azt felelte, hogy olyan kis csinos vagyok. Én meg csak kérdeztem: Hol van anyukám? Ő pedig lehúzta a nadrágját és azt mondta, ha megsimogatom őt odalent, akkor idejön anyukám, mert ő csak azután hívja ide, ha én megsimogatom őt. És én megsimogattam. Lihegett az a fiú, én pedig megkérdeztem: Hol van már anyukám? És tudom, hogy akkor már sírtam, mert megsimogattam és nincs sehol. Nem volt sehol. Akkor azt mondta, hogy meg is kell, hogy pusziljam, és akkor már biztosan itt lesz az anyukám.
Lehajtotta a fejét a gyerek, akár ha ólomnehezék lógna a nyakán.
- Mi történt ezután?- kérdezte János.
- Belépett a nevelő.
János jellegzetes mozdulatával megsimította szakállát. Erre nem számított, ilyen történetre nem. Számított chipsre, csokira, tévé előtt való lustálkodásra, de erre nem.
- Ezt eddig nem mondtad el senkinek?
- Nem.
- Találkoztál ezután azzal a fiúval?
- Soha többé nem láttam. Anya és apa azt mondják talán két hónapig lehettem állami gondozásban, akkor kerültem hozzájuk.
- Szereted őket?
- Nagyon.
- Hiányzik anyukád?
- Anyukám mindig velem van- a szívére tette a kezét.- Itt bent.
- Tudod miért eszel annyit?
Zsolti ránézett.
- Mert nem akarok csinos lenni. Nem akarok.
- Értem- bólogatott János.
Kopogtattak az ajtón. Résnyire kinyílt, s bekukucskált rajta a következő gyerek.
- Mindjárt jöhetsz!- intett neki a pszichológus. Bezárult az ajtó.- Itt van a szobatársad. Sajnos mára lejárt az időnk.
- Rendben, megyek- pattant fel az ágyról, de erősen fogta a takarót, le ne essen a földre.
- Holnapután innen folytatjuk, jó?- fogta meg a vállát a gyereknek.
-Jó.
János egész éjjel nem aludt. Igaza volt annak a főnővérnek, itt sokkal súlyosabb problémák vannak, itt felnőtteket is megroppantó, összetörő emlékek vannak a felszín alatt. És talán nemcsak Zsoltikánál.
Sokáig gondolkodott, egy-két dolgot le is jegyzetelt, felkészült a holnaputáni találkozásra, ami már remélhetőleg a gyógyulás kezdete lesz.
A következő alkalmakkor nem volt gond Zsoltikával, beszélt, mesélt, megnyílt.
János kitalálta, hogyan segít neki feldolgozni azt a gyermekkori traumát. Az édesanyja elvesztését. És azt a fiút.
Segít neki, hogyan koncentráljon a jelenre, hogyan tervezze a jövőt.
A legutolsó alkalommal egy hatalmas doboz fogadta a fiút a pszichológus szobájában.
- Hát ez meg mi?- nevetett Zsoltika.- Vár?
- Az!- nevetett vele János.- Te már csak felismered! Te leszel építész!
Megállt a doboz előtt a gyerek, s kérdően nézett a szakállasra.
- Csináljak vele valamit?
- Bontsd ki!
Zsoltika nekilátott. Kinyitotta a dobozt, s mosolyogva ránézett Jánosra.
- Egy másik doboz?
- Mondtam, bontsd ki!
És a fiú csak bontotta, emelte ki egyik dobozt a másik után, míg az utolsóban talált egy kis műanyagházat.
- Ez mi?- emelte az orra elé.
- No, mi ez?- állt mellé János.
- Egy ház.
- Nem- szólt komolyan a pszichológus.- Ez te vagy. A sok doboz pedig, amivel körülvetted magad az évek során. Mert ami itt van rajtad- s a fiú pocakjára mutatott- az nem te vagy, az csak a védelmi bástyád.
Zsoltika lehuppant a díványra. A pszichológus folytatta.
- Gondold el, hogy már felnőttél és építesz egy gyönyörű házat, de körbeveszed rengeteg, rengeteg fallal. Senki nem fogja látni, hogy milyen csodálatos az épület, amit te, az építészmérnök megépített. Senki.
A szakállas elhallgatott. A fiú figyelt.
- Átbeszéltünk mindent. Ugye, Zsolti?
- Át.
- Azt a fiút. A nevelőszüleidet, akiket nagyon szeretsz és akik viszontszeretnek.
- És anyukámat- fejezte be a gondolatot a gyerek.
- Anyukádat.
A szakállas kinyitotta az íróasztala fiókját.
- Ezt neked adom- s átnyújtott neki egy radírt.- Ha elrontod a tervrajzodat ne az anyukádtól kapott ajándékot koptasd.
- Köszönöm.
- Azt szeretném kérni tőled, hogy gondolj át mindent, amit ezeken a foglalkozásokon megbeszéltünk. Szeretném, ha a te várad, a te házad, ha te is látszanál! Mutasd meg a világnak, ki is vagy valójában! Megteszed ezt magadért?
- Meg. És megtehetem anyukámért is?
- Érte is.
Felálltak, kezet fogtak, de még mielőtt kilépett volna az ajtón a gyerek, visszafordult.
- Ezt megtarthatom?- még a kezében volt a műanyag házikó.
- Csak ígérd meg, hogy te szebbeket fogsz építeni!- összenevettek. Megölelték egymást.
Soha többet nem jött a fiú.
Jöttek helyette mások más történetekkel, más traumákkal, magukkal hurcolt súlyokkal.
A statisztika folyamatosan javulni kezdett. Jöttek kollégák kérdezni Jánost, hogy mégis mit csinál, miféle csodát művel ezekkel a gyerekekkel. Ő pedig szívesen mesélt és ment előadásokat tartani az ország minden szegletébe arról, miként tárható fel, hogyan gyógyítható a gyermeklélek. Negyven éven át vitte hírét a gyógyulásnak, s bárhová is utazott, vitte magával a piros takarót. A piros takarót, aminek a sok mosástól egyre halványabbá vált a színe.
Éppen egy ilyen utazást zárt le, éppen megérkezett az irodájába, felakasztotta kabátját a helyére, mikor kopogtak az ajtaján.
Kinyitotta.
- Jó napot János bácsi!
Egy ötven év körüli férfi állt az ajtóban.
- Jó napot!- válaszolt a pszichológus, bár látszott rajta, fogalma sincs ki áll előtte.
- Nem emlékszik rám, ugye?- kacagott fel a férfi.
S Jánosnak erről a nevetésről bevillant egy arc. s ahhoz az archoz ez a sötétzöld szem.
- Zsoltika?- simította végig mára már hófehér szakállát.
A férfi belépett, átölelte Jánost, s a kezébe nyomta a hajdani műanyag házikót.
- A radírt nem tudom visszaadni, elhasználtam!
Becsukódott az ajtó, odabent pedig kitárult egy emberi élet.
Egy emberi élet, amely lebontogatta maga körül a falakat, nem cipelte tovább magán azt a hatalmas súlyt. Megnősült, lett négy csodálatos gyermeke, akik kaptak egy piros takarót azért, ha valamit meg kellene gyónniuk. És az egyik nagyváros főépítésze lett
Most eljött megköszönni mindezt, s meghívja János bácsit egy ünnepségre, ahol Zsoltika díjat fog kapni az eddigi munkájáért.
A pszichológus hezitál. Ez nem az ő érdeme, ezt csak magának köszönheti a gyerek.
De a komoly férfi nem tűr ellentmondást.
- Nagyon várom!- búcsúzik az ajtóban. Majd ismét felnevet.- És mindenképpen hozza el a piros takarót!
János egy hét múlva meghatódottan állt Zsolt mellett a színpadon.
Zsolt mellett, aki ravasz módon becsapta őt.
Mert a díjat János kapta.
Az ünnepséget titokban szervezte a kórház, a kollégák és az a rengeteg gyerek, akiket útjára segített.
És legfőbb támogatóként ott állt az az első fiú, az a sötétzöld szemű, aki megadta az irányát a pszichológus munkájának... és a piros takarónak.
Forrás: Illés Adrien
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Címkék: középosztálybeli, viszontszeretnek, pszichológusukat, visszamosolygott, megfinanszírozni, pszichológusnál, gyermekméretnyi, foglalkozásokon, nevelőszüleidet, összecserélték, szomorúságféle, megdöbbentette, súlytöbbletről, pszichológusra, fiatalembernek, hatványozottan, kórházigazgató, legszívesebben, felakasztotta, meghatódottan, történetekkel, ellentmondást, megijesztette, pszichológiai, csínytevésről, osztályzatról, lustálkodásra, pszichológust, építészmérnök, gyermektesten, megigazította, elmosolyodott, megharagudott, fenyegetőztek, visszafordult, megsimogattam, dagadékok vagy, kórház folyosóin, kórház ezen, kórosan elhízott, legfiatalabb beteg, súlyosabb eseteknek, osztály fenntartása, látogatók száma, kórház vezetői, felírt diéta, megkövetelt mozgás, főnővér vetette, gyermekméretnyi súlytöbbletről, cukrozott üdítők, mozgáshiány lehet, pszichológiai segítségnek, Aznap Zsoltikával, Megígéri János, Illés Adrien,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Belétünk a Sárkány évébe, béke vagy nagyobb háború vár ránk?
Még zöld a chili paprikám, ha beviszem a lakásba tovább fejlődik?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
még több kérdés
Blog Címkék
Facebookon kaptam  Reményik Sándor: Itt most virá...  Facebookon kaptam  Benedek Elek - Virágvasárnap  Alvó cica  Facebookon kaptam Krisztinától  Esti kép  Alvó kutya  Facebookon kaptam  Rács mögé  Facebookon kaptam  Sadhguru idézet  Nem látom őket  Facebookon kaptam  Alvó kisfiú  Jó éjszakát  Facebookon kaptam  Rács mögé  Esti képek  Jó éjszakát  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam Krisztinától  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Az angyali üdvözlet  Szép estét kedves látogatóimna...  Szép estét  A nagy természet  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  A pálma a győzelem és a diadal...  Ratkós beszületései a szereplő...  Facebookon kaptam  Paul David Tripp Március 26  Facebookon kaptam  Ha nyitott vagy  Facebookon kaptam  Nagy Feró megmondta?  Apu  Színház az egész világ,  Agárdi Gábor gondolata  Karinthy Frigyes: Almafa  Devecsery László - Húsvét  Humor is meg nem is szerinted?  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Az izmaink nem csak testmozgás...  Színház az egész világ,  A nagy természet  Alvó baby  Apu  Jó éjszakát  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Szép estét  Fotó: Fiatal pár (Szék –...  Esti Ima !  Graffiti bölcsesség  Húsvéti üdvözlet !  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam Krisztinától  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Maci az északi fény alatt  Karinthy Frigyes: Almafa  Játékos kis cicák  Facebookon kaptam  Zilahy Lajos - A régi ház küsz...  Fotó: Fiatal pár (Szék –...  Képes idézet !  Hibáztam már  A nagy természet  Maci az északi fény alatt  Facebookon kaptam  Manna OWell tollából  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  képre írva  Boldog virágvasárnapot minden...  Karinthy Frigyes: Almafa  Esti Ima !  Az idegen országok éghajlata  Játékos kis cicák  Kőrösi Csoma Sándor gondolata  képre írva  Antoine de Saint-Exupéry gondo...  Paul David Tripp Március 25  Az angyali üdvözlet  Benedek Elek - Virágvasárnap  Leereszkedés és olvadás 
Bejegyzés Címkék
dagadékok vagy, kórház folyosóin, kórház ezen, kórosan elhízott, legfiatalabb beteg, súlyosabb eseteknek, osztály fenntartása, látogatók száma, kórház vezetői, felírt diéta, megkövetelt mozgás, főnővér vetette, gyermekméretnyi súlytöbbletről, cukrozott üdítők, mozgáshiány lehet, pszichológiai segítségnek, leadott kilók, régen pályán, szakállas fiatalember, kórház vezetője, frissen végzettet, fiatalembernek olyan, első munkanapon, szakállast kirázta, főnővér zavartan, kórház közölte, napi foglalkozásokon, pszichológus megdöbbent, megakadt beszélgetések, kanapén ülve, fűtés megjavítását, egyik gyerekkori, édesanyjától kapta, piros takarót, köszönésen kívül, legnehezebb eset, fiúknak mindent, szoba sarkait, hatalmas gyermektesten, gyerek megrázkódott, gyerek mellé, anyukámtól kaptam-, igazmondó takaró, pszichológus észrevett, gyerek szemében, takaró alatt, védettséget kapott, takaró védelmében, gyerek óvatosan, anyukájától hozta, kicsit megdöbbentette, kicsit megijesztette, gyerek rakja, igazmondó takarót, anyukájától kapott, gyerek családban, anyukája után, gyerek aktáit, nagyon nagy, gyerek idegesen, szája szélébe, hatalmas testű, földet nézte, piros takaró, igazi szüleim, igazi apukámat, nagy könnycseppek, igazi történet, gyerek teste, valahonnan mélyről, szája szélét, előbb elnyomott, mély fájdalomnak, gyámügyesek voltak, másik mellett, négyéves gyereknek, nevelők csak, gyerek kizökkent, zöld szemek, történet mesélése, pszichológusra néztek, szívére tette, következő gyerek, felszín alatt, holnaputáni találkozásra, gyógyulás kezdete, következő alkalmakkor, gyermekkori traumát, édesanyja elvesztését, legutolsó alkalommal, hatalmas doboz, pszichológus szobájában, doboz előtt, másik doboz, másik után, utolsóban talált, évek során, védelmi bástyád, pszichológus folytatta, gyönyörű házat, építészmérnök megépített, , ,
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 37 db bejegyzés
Összes: 8763 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 408
  • e Hét: 1394
  • e Hónap: 12781
  • e Év: 50529
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.