|
2021-08-22 15:41:49, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Maris néni hallotta ahogy ugat a Fickó. Magasan járt már a nap, egész megtavaszodott pár nap alatt. Mán sok dolog vót odakinn. A szőlő lugas alatt egész nyáron minden dógot hűvösön tudott végezni. Az ura ültette néki ,mikor ide kerültek.Ej de rég vót mán. S mégis , minta tegnap lett vón. Az öregasszony megállt egy pillanatra , s belemerengett a lugason átszűrődő fényekbe.
Csak nézte s eszibe jutott, mily szépen szerette őt az ura mind az elmúlt negyvenkét esztendőbe. Mindig hálát érzett ezér. S most hogy látja legkisebb magzatja szenvedésit mán három esztendeje, bizonyos lett számára, hogy rendkívüli ajándék az , amit ő kapott az urával, meg a négy másik gyerekivel. Azok is jól éltek mind. Bár a kisebb leányába nem vót bizonyos, hogy a Klári jó emberhez ment egy esztendeje, de hátha téved, oszt összekopnak lassan.
A legidősebb legény Gergely , a falu legszebb, de legszegényebb leányát vette el nyóc esztendeje. Két gyermekök van, most van úton a harmadik.A Rozika oly gyönyörűen támogatja a Gergelyt mindenbe.Mintha a legjobbat tudná kihozni a legénybűl a szelídségivel. Építettek egy szép kis házat a hatházi tanya felső végibe. Gergely mindig is nagygazda akart lenni, sok tehenök vót. Szépen gyarapodtak is, meg szépen is szerették egymást.
Katika a legidősebb leány, nem pontosan tudni kitűl örökölte a nyelvit,de az oszt nem rejtette véka alá amit mondani akart. Olyan erős asszony vót, hogy az akaratával egy hegyet elhúzott a hátán. S az ő csudájára járt a környék apraja-naggya, mert először szült kettő gyermeket egyszerre a környéken. S a legények meg is maradtak, s szépen gyarapodtak. S hamar utána két majd három esztendőre jött a két leány Katica , meg a legkisebb aki mindenkinek csak kicsi Marcsi lett.A kicsi Marcsirúl azt kellett tudni, hogy igen szerette a hasát a gyermek, de ahol megjelent ott mindenkit jókedvre derített, kis gömbölyű leányka vót, de a szíve az olyan tiszta szeretettel vót teli, amit ritkán látni, s mindenki csak mosolyogni tudott reá. A két nagy fiú meg oly égetnivalóan rossz vót egy időbe, hogy az anyjok számos fakanalat eltörött. Na nem rajtok, de az asztalt ütve vele mérgibe . A legények csak az apjoktúl tartottak. Vót , hogy a felsővégen is lehetett hallani , ahogy Katika üti az asztalt a fakanállal, s kiabál a legényeknek:
- Meglátjátok , ha apátok hazagyön, majd jól megrendez benneteket!
Mondta minden alkalommal,de erre ritkán se került sor. Mer mire Jóska hazagyött a legények megigazultak, s ő szép beszéddel mindig tudott a lelkökre hatni. A vásárbúl rendre fakanalat hoztak az anyjoknak vásárfiának, hogy legyen mit eltördelni az asztalon.
Eltellett ez az idő is. S a legényeknek benőtt a feje lággya lassankint. Ám édesanyjok fakanál tördelésit mái napig emlegeti mindenki.
A harmadik gyermek Péter aki gyerekkorátúl tudta, hogy Jolit fogja feleségül venni. S Jolika is tudta. S mint kik már gyermekként eldöntik, hogy a sorsok egy úton megy tovább, hamar megesküdtek. Egy kisleányok született, Erzsike ,s azt mongyák az öregek, ha eddig nem lett több mán nem is lesz. Ám Péter és Jolika igazán boldog vót , hogy legalább egy gyermekök lehetett. Erzsike olyan lett , mint Pista . Szinte csak akkor szólalt meg , ha űtet kérdezték. Magának való csendes leány vót.
A negyedik gyermek Klárika tavaly nyáron esküdött meg Gézával. Géza dógos , rendes családbúl gyött, de valahogy Mariska néni meg Gergely bácsi nem látták benne azt a szorgalmat,amit a családba. S próbálták ezt Klárikának elmondani, hogy nem jó a lusta legény. Nehéz vele az élet. No de Klárika beleszeretett a legénybe, mer igazán szép ember vót. "Meglássuk kitart é a szerelem, ha nincsen mellette szorgalom. " Mondta mindig Gergely bácsi.
Maris néni a szeme elibe tette a tenyerit, hogy jobban lásson. Hónap mán a véknyabb kendőt teszi a fejire,a vastag mán igen meleg vót.
Tudta , hogy a postás gyön ebbe az időbe . A tanyára csak hetente egyszer.
Letette a vájlingot. Megtörülte a kezit a sötétkét kötényibe, s ment a kapuhoz , hogy átvegye a jól megszokott küldeményt , hiszen szerda vót. Nem tudta pontosan mit ír a leány abba a levélbe minden héten, csak azt tudta, hogy Pistának mindig pár órára jobb kedve lesz tülle. Olyankor eszik kicsit többet, megmosdik rendesen tetőtül-talpig, megberetválkozik. Ez kitart nehány napig,oszt megent elhaggya magát, s várja a szerdát.
Nem igazán értette miér nem udvarol ennek a leánynak a fia. Ő vót a legkisebb gyerek az ötbül. Mindig olyan magánakvaló gyermek vót, mán cseppnek is. Mindent megtett amit a szülejek mondtak néki, de nem sokat beszélt. Oskolába szeretett járni , de ott se barátkozott igen. Leginkább a lovaival érizte jól magát. Egyszer egy nyáron elszegődött a harmadik faluba egy igazi csikóshoz, hogy mindent megtanuljék a lovakrúl. Oda vót két esztendejig. S mikor hazagyött ,édesapja megkérdezte a vacsora asztalnál:
- No fiam. Hát oszt megtanultál-é mindent a lovakrúl?
A fiú reánézett a nagy kék szemivel, s így felelt.
-Ugyan édesapám. Hogyan lehetne valamirül mindent tudni? Egy élet is keves lesz. Most csak azt tanultam meg, hogy míly keves is amit tudok.
Édesapja összevonta a szemöldökit, s elmosolyodott kackiás ősz bajusza alatt. Vágott egy falatot a szalonábúl, s így szólott.
-Hát drága fiam, akkor a legfontosabbat tanultad meg.
Ám mióta hazagyött onnet, azóta megváltozott a legény. Mán ha ez lehetséges, még inkább magának való lett, s még kevesebbet beszélt. Pirkadatkor ébredt, s késő éccaka vót mikor feküdt, nyáridőbe kinn hált a lovaival az istállóba. A szerda vót a nap amikor még az édesanyja meg az édesapja is azt érizte, hogy van még remény arra, hogy a legény magáho tér egyszer. Az idős szülék nem értették mi történt, nem tudták mi lesz a végi. Azt minden esetre látták, hogy a szerdai levelek tartják a legényt életbe. S nap nem múlott el, hogy ne imádkoztak vóna azér a levélér, hogy gyöjjék még a jövő héten is. Nem mertek nagyon sokat kérni, így mind a ketten külön-külön csak a következő levélér imádkoztak nap mint nap.
Első levél.
Kovács Pistának
Aggyon Isten szép napot magának.
Tuggya, sok szeretettel gondolok magára, mióta megösmertem . S mivel tudom , hogy nem beszél sokat, bátorkodom levélben leírni, milyen az élet itten azóta, hogy hazament szülőfalujába. S bizonyosra veszem, hogy nem fog válaszolni , s eztet nem is várom,amíly szűkszavú, így egészen őszintén megirok majd mindent , ami itten történik.
Emlékszik, hogy az öreg csikós melletti tanya üres vót, amikor itt járt? Hát aztat most megvették a Mezősiék. S oda kőtöztette az egész családját. Szépen rendbe is tették. A Kónya Jancsinak nyárfa soron mentibe eltörött a szekérrúd a múlt héten . Hatan vótak segítni néki hazagyönni, tele vót a stráfja, s odáig vót, hogy tenkre megy mindene.
A Mari néni tehene megellett, s oly szép bika bornyút, hogy azt mondták az elmúlt tíz esztendőbe nem láttak ilyen szépet.
Én meg kihímeztem végre azt az abroszt, amit akkor kezdtem, mikor maga még itt vót...... .........
Ilyen , s ehhez hasonlatos levelek érkeztek minden héten Pistának. Három esztendeje. Minden héten szerdán.S oly sokat gondolkodott, hogy mit kellene tennie. A szíve belesajdult, ha a leányra gondolt. De a leány megmondta kereken , ne írjék neki, ne keresse. Csak aztat nem érti, akkor mire a levelek? Miér kell mindent tudni , ami ottan történik? Ha el akarná , hogy feleggye, akkor írna- é minden héten? Ha titka van, mér nem mongya? Ez az érzés lassan felemésztette Pistát, s lassankint úgy érizte meg fog bolondulni az elméje. S a levelek nékül is nehéz lett vóna feledni a leányt, hatalmas kék szemeit, a hajat, amit mindig koszorúba fonva hordott, s olyan színe vót , mint a lenyugvó nap sárga fényinek. Gömbölyű csípőjét, gyöngyöző kacaját. A legszebb mégis a leányban a keze vót. Oly cseppecske, kis apró finom keze vót,- pedig igen sokat dógozott véle - hogy sose látott olyant előtte. Mint idősebb nővére nagyobbik leányának Katicának a gyermeki puha, kicsi, finom kezecskéje. De Sárának már nem gyermek keze volt. Hisz betőtötte a tizennyóc esztendőt. Sok legény állt sorba érte, de ő mintha várt vóna valamire. Tudta, hogy szüléji aggodalmaskodnak őérette. S ez az érzés igen fájdalmas vót néki.
Szeretett vóna jobb gyermekök lenni, hogy ne legyen gondjok miatta, de ez a szomorúság egész felemésztette.
A legtöbb , amit tehetett, hogy életben maradt. Nem futotta többre az erejibül. Mikor idejutott a gondolkozásban, az édesapja hangját hallotta messzirűl.
- Pista! Pista fiam merre vagy? Pista!
Letette a villát, berácsolt éppen, s ment édesapja elibe.
- Itt vagyok édesapám! Tán baj van?
Kérdezte. S kicsit aggodalmaskodva nézte drága szüléjét, ahogy gyön felibe, mosolygós tekintetét. S a szíve megtellett az iránta érzett hatalmas szeretettel, hogy szinte túlcsordult. Oly mérhetetlen hálát érzett , és megmásíthatatlan szeretetet, hogy biztos vót benne, ettűl többet nem lehet érizni édesapa iránt. Oskolába is igen sokszor látta , sok gyermeket ütöttek vágtak,hun kéken-ződen, hun hurkákkal a hátokon gyöttek. Igen sajnálta ezeket a gyermekeket, s mindig elmondott egy imát értök, mikor látta. S hálát is adott, hogy ő milyen csodálatos édesapát és édesanyát kapott az Istentűl. Ekkor apja odaért hozzá .
-Végeztél mára édes fiam?
-Tuggya édesapám, mindig tudok csinálni valamit, de estire mán berácsoltam, abrakoltam, ganyéztam. Ami muszáj az megvót.
-No gyere akkor vacsorázzunk meg a lugas alatt, s beszélgessünk .
Azzal átkarolta fia vállát, s együtt mentek fel a házho.
Pista nem tudta mire vélni, noha minden este együtt vacsoráztak . Mán amikor felgyött a házhoz. Most hogy így jobban belegondolt ,négy napja nem vót fenn. Evett ugyan, de napjába csak egyszer.
Leültek a lugas alá. Édesanyja paprikás kompérral várta, vót benne kolbász, meg füstölt szalona is. Mán az illatátúl eszibe jutott mennyire éhes igazábúl.
Leültek, édesapja áldást mondott, s enni kezdtek.
S ahogy eszegetnek, édesapja halkan megszólal.
-No édes fiam. Há meddig még?
Pista csak nézte az öregembert. S a szíve igen elszorult, hogy ilyen rossz gyermeke néki.
Könnyek csillogtak a szemibe, s alig tudott megszólalni. Látta, hogy az édesanyja szeme is teli van aggodalommal.
- Édesapám, eztet én nem tudom megmondani. Nagyon szeretem magokat, bántja is a lelkemet, hogy rossz gyerekök vagyok, s aggodalmaskodniok kell végettem, de higgye meg édesapám, hogy minden nap az ördöggel viaskodok, hogy legalább élni legyen kedvem.Tán nem érti, hogy milyen lehet ez, hisz édesapámék mindig ott vótak egymásnak. Magoknak könnyen adta az Isten a boldogságot.De nékem valamijér nehezítni akarja.
Ekkor olyan dolog történt, amire az elmúlt negyvenkét esztendő alatt ebben a házasságban soha nem volt példa. Mariska néni odacsapta a lábast az asztalra, s hangját felemelve, de zokogva beszélni kezdett. Gergely bácsi csak figyelte az asszonyt, élete szerelmét, s tudta, most a fia titkoknak lesz tudója. Amirűl eddig nem beszéltek a gyermekeknek, mert Mariska szégyellete aztat.
Mariska néninek csurogtak végig a könnyek az arcán, s hallszott, hogy igen felzaklatta magát azon amit a fia mondott.
-No akkor most jól figyelj gyermekem! - szólt Mariska néni, oly erővel, hogy ha az ördög arra jár, bizonyosan az se mert vóna megszólalni.
-Ne mondd még egyszer, hogy nekünk könnyen adta az élet! Soha ne mondjad ezt még egyszer!
Tudni akarod , hogy hogyan történt? Az apád disznópásztor vót, ezt mán hallottad korábban is. Odadták, nem kellett odahaza. Arrúl nem beszéltünk eddig, hogy én annak a gazdának vagyok a leánya, ahova az apád szegődött dógozni. Az apám szigorú ember vót, s ha nem tetszett néki valami bizony odavágott. A bíró fiának szánt éngemet, nem egy disznópásztornak. Mikor megtudta, hogy mink bizony szeressük egymást, mindkettőnket igen elvert. Onnantúl kezdve nem találkozhattunk. Apád csak azér maradhatott a háznál, mer az apám nem hitte igazábúl, hogy ki fogjunk tartani. Négy esztendőn keresztül csak néztük egymást, s az apád azér nem ment el onnet, hogy a közelembe lehessen. Pedig az a négy év olyan lehetett néki ,mint fogságba lenni. Mikor betőtöttem a tizenhét esztendőt odaálltam az apám elibe, s azt mondottam, hogy én vagy a Kovács Gergely felesége leszek , vagy senkijé. Ekkor az apám reám nézett, s azt mondta.
-Jól van, ha ezt akarod, akkor úgy menj, ahogy gyöttél, s mátúl nem vagy a leányom. S hogy nem teljesen mezítelen kellett elinduljak, azt csak az édesanyámnak köszönhettem, aki egy öltő ruhát kihozott utánam. S akkor az apád meg én elindultunk ketten. Először a paphoz, hogy összeaggyon minket. S akkor fogadtuk meg, ha Isten gyerekeket ád nékünk, sose báncsuk üköt, s avval esküdhetnek, kivel akarnak. Onnet elszegődtünk a Felházi majorba , én cselédnek, apád gulyásnak. S megin eltellett öt esztendő, hogy megvettük eztet a fődet. S akkor otthagytuk a majort, de a gazdátúl kaptunk egy tehenet , s tizenöt pengőt. Fejenkint. Igen szeretett minket, s sajnálta , hogy elgyöjjünk. S akkor elkezdődött az életünk. Az igazi. Drága fiam, ne merészeld még egyszer azt mondani, hogy mink könnyen kaptuk egymást! Ne merészeld.
Ekkor Mariska néni mán zokogott, s szorította az ura kezit, hogy szinte megfehéredett az.
Pista csak nyelte a könnyeit, nem tudott szóhoz jutni. Hirtelen minden világossá vált számára. S ömleni kezdett belüle a szó.
- Sárika. Úgy hívják a leányt, hogy Sárika. Olyan szép, hogy énnékem nincsenek arra szavaim. Mikor odaszegődtem a csikósho, akkor láttuk meg egymást. Estelente mikor sepertem az udvart, akkor mentek a leányok a fonóba. S a kacagássát mán mindig messzirűl hallottam. Kalapot emeltem nékik, s ők kikacagtak éngem, ahogy az szokás. Ám ű akkor nem kacagott. Csak nézett reám. S egyszer a templomba egymásho közel ültünk, s akkor láttam oly finom csepp kis kezit, lassankint megtaláltuk a módját, hogy szóljunk egymáshoz. Olyan jó érzés vót mellette lenni, mikor valahogy jobbnak érizi az ember magát, ha vele beszél, vagy nem is tudom.
Lassankint úgy érzem elsorvadok.
-Ereggy oszt kérd meg a kezit, vagy felejcsed el. Meddig fogod magadat tenkre tenni? - kérdezte az édesapja halkan,szelíden, de igen határozottan.
Olyan igazi szép napsugaras nap kezdődött. Mindenhol az orgona illatát lehetett érizni. Az egész tanyavidék készült a heti vásárba. Pista is nekiindult lassan ,két eladó csikaja vót. Az egyik a Szellőtül a másik meg a Babátúl.
Egy sárga kanca meg egy pej csődör. Igen szép vót mind a kettő, hamar túl fog adni rajtok, nem vót miért aggodalmaskodni.
Béfogta a lovakat s a stráf után kötötte a csikókat, fogni még nem lehetett üköt, igen fiatalok vótak hozzá, még épp csak betőtötték a két esztendőt. Magára valamit adó csikós négy esztendős csikónál fiatalabbat nem fog bé.De a stráf mellett gyöttek csepp koruktúl, s megette mikor nagyobbak lettek. Szépen tartották a járást, kézhez szokott szelíd csikók vótak. Könnyű lesz üköt szekérbe fogni.
Oly szép vót a hajnal, ahogy gyött fel a nap s megvilágította a tanyát s annak vidékit. A tiszta fényekbe el lehetett látni, egész a dűlőig, a másik ódalon meg a nyárfa sorig , ami a felházi út fele vitt. Lassan elálmosodtak a tücskök is a cirpegésbe, s megszólaltak a rigók, s ez vót az igazi muzsika a Pista lelkinek.Mindenhun a szép rét vót, meg egy keves erdő, meg a vetett fődek , lassan bújni kell elő a búzának, árpának. Poroszkált csak a fogat ,nem kellett sietni, időbe elindultak. Pista csak gyönyörködött a napkeltébe, s a tanyavidékbe. S épp azon hányta-vetette gondolatit, hogy milyen csudálatosan boldog lehetne, ha a leány akit szeret, itt lehetne véli. De lassankint kezdte megérteni, hogy ez nem adatik meg néki. Bár a levelek gyöttek még, de mégse élhet így az ember fia.
Tán levélbe vegye feleségül a leányt?
Ám mégse tudta csak úgy feledni. Nem vót képes más leányra nézni, nem tudott elhíjni senkit egy búcsúba, se egy mulatságba. Úgy érizte a lelkibe, mintha megbántaná véle a leányt. Maga se tudta miért érizte eztet.
Lassan odaért a vásár helyire, s pakoltak az árusok szorgalmasan. Kupecok is vótak bűvön, de egy igazi gazda sose vett vón idegen kupectúl lovat. Sokan köszöngettek Pistának, jól ismerték a környéken, mindig a legjobban tudta eladni a csikókat, igaz nem is hozott minden évbe , csak két-három évente, s nem adta el akarkinek. Olyan egyszerű vót, s kemény szavú, hogy kupec nála mán nem is próbálkozott. S néha vót aki becsmérlően illette, de nem törődött véle, mert hitte, hogy az ű lovai jobb sorsot érdemelnek, minthogy egy kupec húsz lova közül legyenek egy. Egyik évbe aszonta néki egy kupec a csikóit nézegetve :
-Oszt hogy van az kend, hogy a maga sárga csikaja háromszor annyit ér, mint az enyim? Anyival nem jobb az! Ebben egészen bizonyos vagyok!
Pista csak reá nézett ,s odalépett a kupec csikajához, s csak felemelte a kezit, s a csikó menten hátra hőkölt. Majd odament a sajátjához, s ugyanúgy felemelte a kezit , s a csikó alábújott a kezinek.Ekkor így szólott:
- Tudja kend, az én lovaim nincsek vágva. Szépen dógozva van vélük. Kint alszok vélük az istállóba, s ha nem úgy áll a szeme én mán látom, hogy baja van. Jó takarmányt esznek,meg abrakolnak is, s nem fogom be üköt négy esztendős korok előtt igazán, addig csak tanulnak élni. Egymást szógájjuk, nem csak űk éngemet.
A kupec feltolta a homlokára a kalapját, csipőre vágta a kezit,s mintha jókedve kerekedett vóna, erőlködve kacagásba fogott.
- Ugyan mán! Há kinek van négy esztendeje bajlódni egy igással? Há addig még ötven csikó is megfordul a kezem alatt.
Pista közelebb lépett hozzá, s egészen közel a kupec arcához mondta a feleletit.
-No ezér kerül az én csikóm háromszor anyiba, s mert én tudom ki veszi meg, s az hogyan fog bánni véle. Ezér nem adnék el soha az én csikóimbúl egyet se kupecnek. Mer ha nem kéne a csikóm becsületes gazdának, akkor én hazavinném oszt tovább tartanám.Bár ilyen még sose vót.Éppen ezér gondolom, hogy magok mind utolsó ganyé emberek, s ha tehetném, nem engednék a maga kezibe nemhogy lovat, de élő jószágot se. Nem is kívánok én a maga fajtához hasonlítni, sem közösködi magával, hát menjen innét.
Ezután a kupecok messzire kerülték Pistát, s bizony igen jól tették.
Lassankint kikerekedett a vásár hangulata, s alkudtak szorgalmasan a gazdák a jószágokra. Ha valaki ezen a vidéken lakott az tudta, hogy hízónak való mangalicát Dézsi Pistátúl vesz, fogni való csikót Kovács Pistátúl, fejős tehennek való üszőt meg biztosan Kerekes Feritül. Oszt néha elcsábúlt némely ember az ócsóbb portékára, de abbúl szinte mindég csak a baj gyött. Kehes ló, terméketlen üsző, vagy beteges malac. Vót még jó nehány tisztességes gazda , akiktűl lehetett szép jószágot venni azér.
Pista épp előkészítette a szalonát , hagymát , kenyeret, hogy egyék, mikor igencsak szívének kedves látogatója érkezett. Gecse Gyula bácsi, kinél tanulta, hogy míly keveset tud a lovakrúl.
Az öreg kitűnt a tömegbűl, egyenes szálfa járássával, hosszú szürit sose tette le, s kackiás bajusza mán egész megfehéredett az eltellett évek sorába. Kezeit mindig a háta megett kulcsolva tartotta, igen ritkán beszélt. Elsétált a kupecok előt, egy pillanatra megállott, köpött egy hegyeset, s tovább ment. Lábánál gyött immáron tizenöt esztendeje a kutyája . Egy igazi kuvasz, amik pedig nem vótak csepp kutyák ,de a Gyula bácsié magasabbra nőtt valahogy mindnél. Huba a gazdája szeme állásábúl tudta a dógát.
Gyula bácsi elsétált az árusok mellett, s megállt Pistánál, megemelte a kalapját s így szólott:
-Azt hallottam a környék legszebb csikaját itt árulják, hát igaz-é ez beszéd, vagy csak hordanak az emberek össze hetet- havat? - mondta a szemivel is mosolyogva.
Nézte az öreg a legényt, aki otthagyott mindent, s sietve átölelte az öreget.
- Gyula bátyám! A jó Isten hozta! De örülök magának. Nézze hát meg milyen csikóim vannak! S mondja meg maga, hogy jók-é vagy se!
Az öreg csendesen megnézte a csikókat. Komótosan ráérősen. Közbe csak tekintgetett a legényre.
Pista szedte a bátorságát, hogy Sárárúl kérdezzék.
- Gyula bátyám, oszt hogy megy a sor magafele mióta elgyöttem?
-Mindenki végzi a dógát, hogyan az szükségeltetik. Dógoznak az emberek a fődeken, az udvarokon a házakba.
-Oszt Gyula bátyám, tudja- é , hogy Sárával mi van?
- Ejj fiam, annak a leánynak kijutott. Mielőtt elgyöttél a tróger apja igen meglopta a grófot, majd elmenekült. S Sári féltvén a családja becsületit harmadik éve ingyen szógálja a grófot,s mellette próbál még anyit dógozni, hogy életbe maradhassék idős édesannyával. S még legalább két évig kell dógozni néki, hogy a családja becsülete megmaradjék.
Pista hirtelen mindent megértett, s igen haragos lett magára, hogy anyiba hagyta a dógot, s elfogadta, hogy nem veheti el a leányt. Most olyan izgatott lett, hogy menten el akart futni. De már eldöntötte mit fog tenni.
Az öreg látta , hogy a fiú elhatározásra jutott, s kérdezte halkan.
- Menjek-é veled ?
- Megtenné Gyula bátyám?
- Na akkor ereggyünk fiam, ereggyünk.
Sebtibe fogta vissza a lovakat, s a csikókkal együtt szaporán indultak .
Épp a delet harangozták, mikor a gróf házához értek.
Az intéző gyött elibük, s mondták bebocsátást kérnek a tekintetes úrhoz.
S bár nem vót szokás, ily hirtelen látogatást tenni, amikor azt mondták adóságot gyöttek rendezni , mégis bebocsátást nyertek.
-Adjon Isten tekintetes Uram!
- Adjon isten magoknak is! No hát mi járatba kendtek ily váratlanul?
-Tekintetes uram maga nem ismerhet éngem, mert nem pontosan errűl a környékrűl gyövök. A hatház mellett lakok, a felházi tanyák egyikébe. A becsületes nevem Kovács István , tisztelettel Kovács Gergely legkisebb gyermeke vagyok.
A tekintetes úr reánézett, s nem szólott semmit, csak intett a kezivel ,hogy mondja tovább.
-Becskei Sára ügyébe gyöttem . Azt hallottam , hogy adósságát dógozza magánál, s én ha megfelel a nagyságos úrnak két csikót hoztam az adósság fejibe.
Itt Gyula bácsira néz az uraság.
-Gyula bátyám! Megéri a két csikó?
-Jómagam a leányt is odaadnám értök, ha nem is szép ilyent mondani. - mosolygott az öreg, s megpödörte a bajszàt.
Ekkor a fiatal gróf úr felállt, s így szólott.
- Tudja, én elengedtem volna legalább a tartozás egy részét, de a leány ragaszkodott ahhoz,hogy ledolgozza, mert tisztességesen akart férjhez menni, akinek a nevét nem csúfítja ilyen história. S mert elmondása szerint csak reménykedik, hogy a legény vár reá. Sejtésem, hogy maga az a legény, s akkor bizony megértem a leányt. Elfogadom az ajánlatot, s semmissé teszem az adósságát a leány családjának.
- Köszönöm tekintetes uram.
Kezet ráztak az egyeszségre. S Pista lekötötte a két csikót a stráfrúl, s elindult háztűznézőbe.
Orgona virított a kicsike ház kapujába, az udvar takarosan elseperve. A kiskert bevetve, a hátsó udvaron aprólékok kattyogtak, a kecskék meg a kertbe vótak kipányvázva legelni. Megállt Pista a ház előtt, s a szívét egészen a torkába érizte. S először csak bátortalan, majd kicsit erősebben békiáltott.
-Adjon Isten! Van - é itthun valaki?
A leány lépett ki a házbúl, lisztes vót a keze, s nem is figyelte ki az, mer még vissza fele figyelt édesannyára.
- Várjon édesanyám mingyán gyövök, csak gyött valaki. Mán nem bírok ebbe a hónapba több varrást vállalni , ne haragudjék érte, tán ha vége a veteményezésnek.
Szólt oda a kapuba, mer aszitte, hogy munkát hozott megin valaki, de mán nem bírt többet dógozni. Itt vót a jóidő, kint is sok munka lett, s minden délelőtt a nagyságosnál mosott. A szemibe sütött a nap, s odatette a tenyerit, hogy jobban lássék, s akkor meglátta a legényt, de nem mert bíztatólag szólni, még vót két esztendő az adósságbúl, amit le kellett dógozni. Azt se merte hinni, hogy idáig vár reá a legény, s nem is nagyon tudott megszólalni, nem tudván mit mondhatnék, csak azt érizte, hogy a lábai egész elgyengülnek, s félt ha megszólal, hát nem fog tudni könnyek nékül.
Pista is csak állt, s nem tudta hogy fogjék a beszédihez, de édesapja mindig azt mondta:
"Jobb egyenesen megmondani a dógokat. Nem azér vagyunk a világon, hogy mellébeszéljünk. Akkor is jobb az igazat tudni rögvest, ha az rossz dolog, de akkor is ha jó. Mer akkor menten az igazi valósággal kezd gondolkozni az ember."
Ekkor Pista összeszedte magát, kalapját a kezibe fogta, s azt mondta.
- Én máma tudtam meg Gyula bátyámtúl, hogy miér nem akartad, hogy gyöjjek. Vótam a grófnál , kifizettem az adósságodat. Mer el akarlak venni feleségül, s mer nem akarok mán még két esztendőt várni. A gróf elfogadta, neved s családod becsülete is tiszta maradt , s ezt nem azér tettem, hogy most mindenképp hozzám kell gyere, csak ha akarsz. Ha te is úgy vártál az elmúlott esztendőkbe , mint jómagam.
Sárika meg kellett támaszkodjék a tornác oszlopába, vette a nagy levegőket, de nem bírta ki , olyan mélyrűl felszakadó zokogás tört elő belüle, hogy attúl kellett félni menten elalél. Édesanyja is kiszaladt a házbúl a leány hangjára.
- Mi lelt gyermekem! A jó Isten szerelmire mi lelt ? - ekkor meglátta a legényt a kapuba, s ő maga is a szája elibe kapta kezit,mert kiszakadt belüle is egy kiáltás. De látta, hogy a leánya igen odavan, átkarolta s megtámogatta. Majd odaszólott a kapuba.
-Ne álljék ott kend, gyöjjön beljebb. - mondta egészen halkan , szelíden. S eltökélte, mivel nem halotta mit mondott Pista, ha azon múlik, hát ő maga dógozza le még a maradék két esztendőt, hogy a leánya boldog lehessék ezzel a legénnyel, s a leány lelke is nyugodt legyen, hogy tisztességes családbúl gyön.
Leültette a leányt a karosládára, a vedérbűl vizet mert néki , hogy igyék s kissé megnyugodhassék. A legényt leültette a hokedlire, s annak is tőtött egy pohár vizet.
Kicsit elcsendesedtek s mindenki lassankint megnyugodott. Mikor Pista megszólalt.
-Drága Sárikám , a szívem mindig tudta , hogy jót szeret, de nem értettem mégis mér nem lehetel a feleségem. Minden leveledet százszor olvastam, mert a te kezed írássa van benne. Mond meg nékem igaz lelkedre, hozzám gyössz-e? Vagy ha nem aztat is. Jobb tudni az igazat. Mindig jobb.
Sárika csak nézett a nagy kék szemivel, arca egész kipirult a sírástúl, csak nézte a legényt, s gyönyörködött benne.
- Tudod Pista nem hittem ,hogy meg fogol várni. Aszittem el se olvasod a leveleket, abba se lehettem biztos , hogy kézhez kapod űköt.Csak minden este aztat kértem a Jó Istentűl, hogy aggyon néked türelmet hozzám, hogy megvárjál éngem. Én sose tudnék más felesége lenni, csak a tied.
Kovácséknál igen nagy készülődés ment, lakodalomra készültek az egész család legnagyobb örömire. Hozták a rokonok a tyúkot , a bort , a tojást . Szépen elkészült a menyasszony ruhája is. Mindenki egybevót mán, hogy induljanak a templomba a paphoz.
Ám ekkor egy úri kocsi állott meg a kis tanya előtt, s mindenki csudálatára az ifjú gróf lépett ki belüle. S a házigazdát kereste , s annak feleségit.
Igen elcsendesedtek a népek, nem tudták mire vélni a cifra laátogatót. Mikor kijött Gergely gazda, csak állt ott, s nézte az ifjú grófot. S megszólalt halkan.
- Éppen úgy néz ki nagyságos uram, mint az édesapja ennyi idősen. Minek köszönhetjük a látogatását?
- Kicsit ugyan zokon vettem, hogy nem hívtak meg a lakodalomba,de ennek ellenére nászajándékot hoztam. Magukat igen szerette az édesapám, mindig azt mondta, ha ilyen emberek tennék ki az országot, az ördög is meghalna, mer nem volna dolga.Így apám emlékére szeretnék köszönetet mondani a magam módján.
Hol van hát az ifjú pár?
Ekkor Sárika és Pista is előjöttek, s nem igazán értették mér hoz nékik a nagyságos úr ajándékot.
- Isten hozta nagyságos úr! - köszöntötték
- No , először arra gondoltam visszahozzom a két csikót, de azok annyira remek jószágok , hogy sose válnék meg tőlük, így arra gondoltam hogy az Ostoroson van egy szép darab földem, legelővel , takaros kis házzal. Azt adnám nektek nászajándékba, s kérnék valamit . Amikor csikó születik nálad, az első legyek aki megnézheti.
Az egész násznépnek elakadt a szava . Sárika és Pista az Ostoros tanyán kezdték meg közös életüket. A grófot elhívták a lakodalomba, s ott igen jól érezte magát. Mikor vége lett a mulattságnak Mariska néni és Gergely bácsi éppen lefeküdni készült pár órára, mielőtt a kakas kukorékolni kezd, s hívja őket a munkára.
Mariska néni így szólt.
-Tudod Gergely drága jó uram, én nem gondoltam annak idejin, hogy te vársz reám anyit. Nem reméltem, hogy kibírod. Minden nap kértem az Istent , csak a mai napra aggyon néked elég türelmet.
Gergely bácsi megfogta Mariska néni kezit, megcsókolta az agyon dógozott ráncos , idős kézfejit, s aszonta:
- Sose tudtam vóna mást szeretni, csak téged. Még egyszer anyit is vártam vóna reád. Még egyszer anyit is.
-rácz mónika-
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
Címkék: disznópásztornak, megmásíthatatlan, megberetválkozik, aggodalmaskodnak, mellébeszéljünk, aggodalmaskodva, veteményezésnek, találkozhattunk, megnyugodhassék, aggodalmaskodni, legfontosabbat, tisztességesen, megvilágította, elcsendesedtek, szükségeltetik, gondolkozásban, megtavaszodott, szelídségivel, nászajándékba, felemésztette, szülőfalujába, legszegényebb, előkészítette, megfehéredett, elhatározásra, beleszeretett, nászajándékot, mindkettőnket, gyerekkorátúl, gyönyörködött, beszélgessünk, elmosolyodott, belemerengett, disznópásztor, visszahozzom, megigazultak, szőlő lugas, öregasszony megállt, lugason átszűrődő, elmúlt negyvenkét, négy másik, kisebb leányába, legidősebb legény, falu legszebb, legjobbat tudná, hatházi tanya, legidősebb leány, hegyet elhúzott, környék apraja-naggya, kicsi Marcsirúl, olyan tiszta, anyjok számos, Kovács Pistának, Aggyon Isten, Kónya Jancsinak, Kovács Gergely, Ekkor Mariska, Dézsi Pistátúl, Kovács Pistátúl, Kerekes Feritül, Gecse Gyula, Megtenné Gyula, Kovács István, Megállt Pista, Ekkor Pista, Mikor Pista, Tudod Pista, Ekkor Sárika,
|
|
Offline
