|
2021-08-22 15:50:59, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Erzsébet és Béla
Egy leányhajra való piros szalag
Amikor az első tavaszi estén a falu végen a cigányok tüzet raktak az portájokon, kicsit mindenki iparkodott befejezni a napi munkáját s elcsöndesedni . Kiülni árokpartra,gangra, a pitvar elibe,és hallgatni.
Mer Festu Jóska elővette a hegedűjét, s a háza összes népe köribe gyűlött.
Mariska a felesége meg eleinte csak dúdolgatott hozzá,majd énekelni kezdett, ami félórányi szekérjárásra is elhallszott tiszta időben.
S hallgatta a falu apraja-nagyja, a Hatházon, a Felsővégen, de még a Dűlő elejibe is kimentek a tanyákrúl, s ottan hallgatták Jóska hegedűjét Mariska énekével,mert az oly meseszép vót,hogy a szívnek bele kellett hasadni.
Vitte a szellő,hogy is volt csak?Így hangzott valahogy:
"Csonka Magyarországnak a Dél-Keleti táján,
élt egy szegény cigánylegény, meg egy szép cigánylány.
Zöld erdő volt a hazájuk,puha pázsit fekvő ágyuk,
Hulló levél betakarta,ha hideg jött rájuk.
Este mikor kigyúltak a csillagok az égen.
Cigány legény hegedűje,
Belesír az éjbe.
Belesír az éjszakába,
Csókot kér a kicsi szája.
Szerelmesen simul hozzá
Tündérszép babája.
Egyszer ,mikor a királyfi meglátta a lánykát.
Vett is néki selyem ruhát,aranyos topánkát.
Kastélyba felvitette,
Kölnivízbe fürösztötte.
Imádta a menyasszonyát,
Azt a szép cigánylányt.
Este mikor kigyúltak a csillagok az égen.
Cigánylegény hegedűje,
Nem úgy szól mint régen.
A vadgalamb is azt mondja,
Bánatában turbékolja,
Hogy bánatában szakadt meg ,
A hegedűje húrja. "
Ezeken az első tavaszi napokon mikor már enyhe vót anyira az idő ,hogy kint lehessen lenni kicsit estenkint ,oszt valahogy ezzel indultak meg a tavaszi munkák is. Az egész falu alig várta,hogy Festuéknál gyulladjék a tűz a portán.
Megkezdődtek lassan a vásárok, mentek a gazdák malacot nézni, meg tehennek való üszőt, cserélgették a vetni való magokat, kincsként őrizték a tavalyi pályinka maradékát , s szinte csak sátoros ünnepkor , meg nagy családi alkalmakkor ittak belüle egy gyűszűnyivel.
Aki tehette a vásárra készült , a tavaszi munkák idejire az oskola is bezárt. Felesleges is lett vóna nyitva lenni neki. Hiszen minden kézre nagy szükség vót odahaza ebbe az időbe,úgyse ment vón tanulni senki.
Festu Jóskáék is felpakolták a szekerüket , sokat dógoztak a télen a tekenőkkel, seprőkkel,szakajtókkal,most ideje vót eladni őköt. Mind a kilenc gyerek is fenn ült , s vitte magával valahányt.
Dézsi Pista bácsi Leventével indult útnak, a mangalica malacokat vitték árulni, vót belőlök kilenc, s odahaza maradt kettő. Bözsi néni a szivökre kötötte,hogy nehogy hozzanak néki valamit,mer neki oszt mindene megvan.
Sütött nékik két jókora lepényt az útra, s tudták csak aggodalmaskodni fog , még haza nem érnek.
Bertók Jánosék friss házasok vótak még, ragyogott az arcok,mindegy mit tettek azok, vagy mit ettek. Milyen idő vót reájok,vót e mit enni vagy nem, azok csak egymást látták állandóan. A vásárra is csak azér mentek,hogy két nap együtt ülhessenek a szekeren. Nem kellett azoknak semmi a vásárbúl.Csak vittek oda egy kicsit az Erzsike gyöngyöző kacagássábúl.
Hazagyött Végi Juliska néni fia is Jóska, s ahogy hazagyött,bizony az édesannyát nemsokára el kellett temesse.
Az öregasszony az utolsó lehelletivel is csak a Teremtőnek adott hálát,hogy megérte,hogy Jóska hazagyöjjön mikor a halálos ágyán feküdt mán , tudta nem sok vár reá, aztat mondotta.
- Jóska fiam, Isten hazakűdött, és én minden nap hálát adok ezér. A te dógod bizony itt nem ér véget, csak az enyim. Nem sajnálok semmit fiam. Jó életem vót. Neked meg fel kell neveld ezt a leánykát. Piroskához megyek, s higgyed fiam, nem haragszik meg,ha lassan özvegyre vagy leányra nézel. Sok esztendő tellett, ne fájtasd a szíved. Arra legyen gondod,hogy kit megszeretel,úgy szeresse a leányodat, ahogyan én tégedet.
Editkém kisleányom, elmegy öreg nagyanyád,de ne legyél szomorú,mert én mindig a gondolatodban leszek. Ahogy fősülöd azt a makrancos hajad, ahogyan főzöl édesapádnak, ahogy a szedres kalácsot sütöd, s ahogy csinálod ,amiket tüllem tanultál ,abban mindenikben benne leszek, s neked nem szabad utánam sírdogálni.
S az öregasszony pár óra múlva elment Piroskához.
Az orcáján egy halavány mosoly vót,mikor az utolsó lehelletit kierisztette.
Balástyaiéknál vót ám öröm,mióta Lajos hazaért. Azóta ugyan még páran hazagyöttek a nagy messzibül ,de igen sokan bizony nem érték meg,hogy megint lássák a családjokat.
Így történhetett meg az is ,hogy az igen fiatalon özvegyen maradt Végi Jóska is kiment erre a vásárra.
Kora hajnalon mán rengetegen kirakták az árojokat. S vót nagy kijabálás is az asszonyok közt.
Bizony igaz a mondás: két asszony mán egy piac.
Az egyik helyen libát árultak, a másikon tyúkokat, a harmadikon választott malacot, a negyediken két eladó üsző és egy szép kis csődör csikó is vót eladó.Felsorolni is nehéz vóna mi mindent lehetett ottan látni.S csak úgy hangzott az egész vásár a jó szagoktúl, az emberek hangos beszéditűl, a jószágok hangjaitúl. Hangos vót, de a tavasz első vására mindig boldog is vót. Régen látott cimborák találkoztak újra. Itták az áldomást a megkötött vásárokra. S vótak olyan árusok is ,kik mindig csak szapulták egymást, de mégis mindig egymás mellett árultak,mert ettűl vót nekik vásár a vásár.
Vót egy helyen egy öregasszony, a leányok kedvence ,hisz hajba való szalagokat, gyöngyöket , nyakba való kösöntyűket is lehetett nála venni. A tanya meg a falu leányai bizton meglátogatták az öregasszonyt minden vásáron.
Éppen ott áll előtte egy leány, s a piros hajba való szalagokat nézegette. Szép gömbölyded leány vót. S már eladósorban. Hosszú vastag varkocsba font setét haja a derekát verdeste. Arca pirospozsgás, a szeme meg mint egy őzikének. Éppen alkudni készült az öregasszonnyal a szalagra,mikor odalép mellé egy fiatal sudár legény ,mondjuk úgy a szebbik félibűl, s aszongya néki.
- Szép leány. Ha kéred azt a szalagot megveszem én néked.
A leány végig nézett a legényen , s ennyit mondott.
- Vegyen kend szalagot valaki másnak. Nem szorulok én arra! -mondta a leány .
Így esett ,hogy Végi Jóska megpróbált hosszú idő után udvarolni, csak egy elég makrancos leányon akadt meg a szeme.
Kalapját megemelte ,s elköszönve odébb állt.
Jóska aszitte , hogy a leány valamely szomszéd falubúl való. A leány is asztat gondolta Jóskárúl. Hát az egyik elindult jobbra , s a másik meg balra , aszitték sose látják többet egymást.
Lassan elharangozták a delet, s elkezdtek összepakolni a népek,vót aki egész éccaka szekeren ült,hogy reggelre odaérjen. S az út hazafele se lett rövidebb. Mindenki megtalálta a számítását, s aki mégse, az is talált valami más dógot ,ami a kedvire való lett. Elcsendesedett a vásári forgatag ,s mindenki megindult a maga fődje fele.
A következő hetek dolgosan teltek falun is tanyán is. Lassan felmelegedett a főd, s ideje jött annak ,hogy a magok belé kerüjjenek.
Végi Editke a kecskéket fejte éppen,mikor édesapja odagyött hozzá.
- Vigyázzál magadra leányom ,hónap estére meggyövök. A portát rendbe tarcsad , jószágokat ellássad becsülettel. Ha valami gondod vóna Bözsi néniék segítnek. Isten áldjon.
S megsimította a leány fejit.
- Isten áldja édesapám. Ígérje meg ,hogy biztosan hazagyön!
- Ilyet csak Isten ígérhetne gyermekem,de az ő kegyelmibül bizton hazagyövök hónap estire.
- Minden percbe imádkozok magájér.
S azzal Jóska elindult , Editke meg csak nézett utána homályosuló tekintettel. Tudta mán sose hagyná ütet itten az apja még egyszer. Mégis mindig eszibe jutott, hogy míly keserves vót kivárni a három sztendőt, ameddig oda vót. Mikor édesapjának muszáj vót elmenni , mindig valami furcsa szorítást érzett a melykasába,hogy szinte levegőt is alig kapott.
Szépen megfejte a két kecskét. A Kedves meg a Huncut vót a két legjobb barátja, meg Fickó kutya a puli. Még Dézsi Pista bácsi hozta néki egy vásárbúl mán vagy négy esztendeje, de az a kutya mindig kísérte űtet mindenhova.
Vakkantott most kettőt a kutya ,hát Bertók János áll meg a fogattal, de éppen csak egy kalapemelésre, meg azér , hogy Sárit erissze , hogy maradhassék Editkével.
Editke igen megörült Sárikának, hiszen templomba is mindég egymás mellet ültek ,meg oskolába is , s aztat is megbeszélték mán ,hogy ha mán eljárhatnak a fonóba , ők bizony oda is együtt fognak menni mindég.
- Adjon Isten Editkém!
-Isten hozott Sárikám!
Örültek egymásnak a leányok, még meg is csókolták egymás arcát, megölelgették a másikat , s kacagtak örömökben.
No így mán másabbúl ment a munka is! Szaporán elláttak minden jószágot,megszűrték a tejet , s kitették a csuporba altatni.
Kompért sütöttek , oszt jóízűen meg is ették.
Végi Jóska búzáér ment a harmadik faluba , napi szekér járásra vót , s nem tudott megfordulni estire.
A búza vetni kellett abba a fődbe amit az őszön megvett. Lassan a tanyát is rendbe teszi. Drága édesanyja tapasztotta minden tavaszon szépen. De a porta azér csak nem úgy vót, mintha férfi ember tette vóna rendbe.
Szépen megigazította az istállókat , a törekest, a kerítéseket is, meg a disznóólakat. Egészen szép porta lett belűle, s csinált a két kecskének külön szállást , s Editke ettűl nagyon boldog lett. Az jó érzéssel tőtötte el, hogy édesanyja nyugodt szívvel ment el, s megkönnyítette az élete végit a munkátul.
Ahogy odaért a faluba a gazdához, mán esteledett. A gazda gyött elibe, s szólott.
- Adjon Isten gazduram! Gyöjjön ,egyék egy tányér levest, térjék nyugovóra a pitvarba , reggel megkössük a vásárt, s aztán vetheti a búzát kedvire , ha hazaért.
- Adjon Isten gazduram ! Isten megáldja a jóságáér. Előtte kifognám a lovakat, s azoknak adnék enni, s aztán betérek egy tányér levesre.
- Tegyen ahogy a gondos gazda jónak lássa!
S Jóska kifogta a lovakat , a szekérhez kötötte üköt , s kaptak abrakot , s aztán kevés szénát.
S azzal bement a házba , kalapját levette, asztalhoz ült s igen jóízűen megette a rántott paszuly levest egy darab kenyérrel. Végzésre egy pohár bor is került az asztalra.
-Megitatnék még a kútján gazduram, s aztán valóban nyugovóra térnék.
-Tegyen úgy gazduram.
Jóska megitatott,majd nyugovóra tért, de alig pitymallott, mán talpon vót , s tették a szép búzát emberes zsákba a szekérderékba.
Kezet fogott a két gazda, Jóska kifizette amit kellett, s ő maga meg a lovak is pihenten útnak indultak, hogy vacsorára mán otthon legyenek.
Világos reggel vót mán mire az első faluba ért, s ott éppen egy kis vásár vót , hát gondolta megáll néhány percre s körbetekint. Levette a lovakrúl az egyik istrángot, s elindult a vásárba. Nem sokat nézelődött, indulnia kellett tovább ,mikor meglátta az öregasszonyt, aki a szalagokat kösöntyűket árulta a nagy vásáron is. No odalépett, s keves gondolkozás után vett egy leányhajra való piros szalagot , s egy fehéret. S azzal visszaült a stráfra, s hazaindult.
Estire meg is érkezett, s mán a kapubúl érizte ,hogy Editke bélest sütött. Almával ,mer az még vót nehány. Ahogy a leány meghallotta az édesapját, szaladt elibe, segített kifogni,abrakolni, itatni.
Meg vót az asztal szépen terítve, s úgy illatozott a béles, hogy az ember nyála kicsordult.
Leültek,áldást mondtak, s Jóska kérdezi.
- Történt-é valami leányom?
- Elgyött hozzám Sárika, s nem vótam egyedül édesapám. Máma ebéd után indult haza. Magának hogy tellett a vásár?
- Minden megvót leányom. Hanem hoztam néked valamit.
Editkének felcsillant a szeme. Vajon mi az amit hozott neki az édesapja? El se bírta képzelni,hogy ajándékot kapjon egy ilyen hosszú útrúl.
S ekkor Jóska elővette a szalagokat, s odaadta a fehéret a leánynak. Hát az nem tudott hova lenni a boldogságtúl,hogy ő micsoda szép szalagot kapott. Édesapám betehetem-e a hajamba a vásarnapi misére?
Most fog gyönni a pap, rendes mise lesz.
Jóska nézte a szép leányt,kinek haja olyan ,mint az anyjáé vót, s kicsit elgondolkodott.
Igazán egy magának való, keveset beszélő ember vót ő. Nehezen nyílott meg, s nem érizte ,hogy mindenkinek beszélni kéne a gonolatairúl. Ezt a leányt úgy szerette ,mint az életit, tán még attúl is jobban.
Aztat is tudta,hogy kellene a leánynak valami asszony, aki segít néki az asszonyok életibe eligazodni.
Mégsem bírta magát meggyőzni,hogy csak ezér asszonyt hozzék a házhoz. Az a szép barna leány vót az eszibe minden nap azóta ,hogy a vásáron látta. No de elhessintette magátúl ezeket a dógokat, nem lévén neki ilyesmire ideje.
-Persze ,hogy beteheted a hajadba leányom , hát persze.
Kónya Kató a frissen mosott vásznat terigette éppen a kerítésre,hogy száraggyék. Elfáradt mán , hajnaltúl mosott a kegyelmeséknél , s még nem ért a végire. Kicsit megállt éppen, s elnézett az elágazás fele , s drága édesanyjára gondolt , aki egy életet dógozott itt le , s most menni is mán csak igen keservesen tudott , annyira eldógozta magát életibe.
Katónak a homlokán gyöngyözött az izzadtság, s csak egy kis idő elteltivel bírta újból kezdeni a munkát. Tudta az apja azt mondaná , " néked még nem fájhat semmi , igen fiatal vagy hozzá". S ez még a kedvesebb mondatokbúl való vót. Minden áron aztat erőltette vóna az apja ,hogy legyeskeggyék kicsit a Homonnay nagyságos fia körül , de Katónak még a gondolattúl is megémelyedett a gyomra , ha reá gondolt , hogy az Ernő megérinti akar csak a kezit is. Hiába mondta néki az apja , hogy micsoda gazdagság várna ottan reá. S bizony Ernőnek igencsak teccett vóna ,ha Kató reááll a dologra. Kató viszont jó párszor rápirított a nagyságos urra , s nem hagyta magát. Bizony ő vót az a leány , akinek ami a szívén , az a száján is. Eszibe is jutott most a legény a vásárbúl , aki a szalagot akarta megvenni néki , de oly gyorsan eljárt a szája , hogy vissza mán nem vonhatta. Pedig csak azér vót akkora szája , mer anyira meglepődött , hogy valaki szalagot akar néki venni.
No , de biztosan nem találkoznak többet , hisz nem látta előtte sose azt a legényt. Kérdezni meg nem merte senkitűl ,hogy ki lehet.
Editke gyalogolt a Bertók tanyára. Nagyon húzta a kandli a karját ,de mán nem vót nagyon messze. Kecsketejet vitt Erzsikének , mer kicsit gyengélkedett mostanság , oszt Bözsi néni aszonta igyon sok kecske tejet. Hát így Editke mindennap oskola előtt a reggeli fejésbűl Erzsikének vitt egy kiskandli tejet ,hogy ha ezen múlik a gyógyulássa , ezen ugyan ne múljék. Mondta János,hogy elmegy érte , de Editke ragaszkodott hozzá , hogy személyesen vigye el , s akkor igazán benne lesz minden szeretete. Ahogy ment az úton kicsit bukdácsolva , mert a tavaszi lágy fődet felverték a stráfok , a csorda , a konda meg minden ami arra járt.
Egyszer Editke csak lépett , oszt olyan rosszul, hogy csak egy jó nagy roppanás hallszott , de fel is kiáltott kínjában. Le is huppant a fenekire , s igen keservesen sírni kezdett nagy fájdalmába.
Nem tudni meddig ült ottan magatehetetlen , s hiába vót mán egy kis ereje a napnak,azér a főd még nedves s hideg vót rajta ülni. Mikor meglátta ,hogy valaki gyön az úton gyalogoson feléje. Mire odaért megismerte Kónya Kató , hazafele tartott a nagyságoséktúl , egész biztos hajnaltúl dógozott ,hogy mán a végire járt. Mikor Kati meglátta , hogy Editke ül a fődön ,hát szaladni kezdett felé , olyan ijedt vót , mint a kis vereb mikor fészkébül kiesik.
- Ejnye te leány , há mi lelt tégedet ?
- Elestem Kató , nem bírok felállni. Igen fáj a lábom.
- Le kell venni a cipődet , mer úgy bele fog püffedni , hogy le kell vágni majd!
- A lábomat le kell vágni ? - sikoltotta Editke rémülten
- Ej , ne beszélj zagyvákat! A cipőt kell levágni , ha sokat várjunk!
- Hát inkább a cipőt azér , mint a lábom na.
- Édesapád gazdag ember lehet Editkém , ha enyire nem számít egy cipő néki , pedig az egy havi kosztpénzbe is tud kerülni!
- Nem gazdag az Kató , csak jobban szeret éngemet egy pár cipőnél. Oszt most mi lesz?
- Hát nem ülhetel itten ,mert nem elég a lábod baja ,még meg is hülsz, oszt a végén tüdőbajod lesz. Valahogy haza kell menni te leány. Felveszlek a hátamra oszt viszlek meddig bírlak , s majd pihennyünk egy keveset , s így tovább hazáig. Mit mondol?
- Hát hogy bírnál mán éngem hazáig vinni Kató? Nem csepp gyerek vagyok én mán!
- Az apám szép nagy ember , s majd minden este én viszem haza , mikot túltőti a bort a harmadik tanyán, s az se kisebb út higgyed meg. No csak gyere ,indujjunk meg , nincs itt mire várni.
- Hát csak meg ne szakaggy nékem. Nem venném a lelkemre , ha miattam esnék bajod.
Kató által kötötte a kendőt a derekán, hogy ne legyék útba , s Editke egylábra állt , s valóban a hátára vette a leányt, s elindultak hazafele a tanyára.
Jól bírta Kató a cipelést ,de azér csak elfáradt , s megálltak kicsit kifújni magokat. Ahogy letette Editkét , előre húzta a varkocsát , ami olyan vastag vót , mint egy leány csukló. S ekkor vette észre , hogy a végirül hiányzik a piros szalag , amit a vásáron vett. Egészen mérges lett először.
- Nem láttad a szalagot a hajambúl? - mondta Editkének kicsit morcosan. Majd ránézett a leány elgyötört arcára, s menten meg is szégyellte magát a ripakodásér.
- Nem figyeltem , úgy restellem.- mondta Editke, de már látszott , hogy igen odáig van.
-Ugyan, ne is törődj vele! Majd lesz más! - pedig biztosan tudta ,hogy mostanában nem lesz , hiszen erre is egy álló télen át dugdosta a kis pénzit a sajátjábúl, hogy az apja meg ne lelje, s el ne kártyázza vagy borozza.
No , de ennek a leánynak most nagyobb a baja , haza kell érni vele. Ekkor feltünt egy lovasszekér a látóhatáron , s csak remélni merték ,hogy ismerős gyön.
Isten meghallgatta az imájokat, Dézsi Levente gyött arra éppen. S mihelyst meglátta őköt menten megállt.
-Mi történt véletek , hogy segítsek?
-Jaj Levente a Jó Isten kűdött! Kiment az Edit bokája csunyán, de mán nem bírom vinni tovább. A tanyájokra menyünk.
- Há jobb vón édesanyámhoz menni előbb ,nézze meg a lábát. Tán helyire is kell tenni vagy ilyesmi. - S Levente leugrott a stráfrul , s feltette Editkét hátulra , s Katónak mondta ,üljék melléje a bakra. S elindultak,de csak lépésbe ,hogy Editkének ne fájjon nagyon.
Mikor odaértek a Dézsi tanyára Levente levette Editkét a stráfrúl, s hangosan szólott.
- Édesanyám segítség kell ennek a leánynak!
Bözsi néni lisztes kézzel köténybe gyött kifele. Mosta a kezit sebtibe az ajtónál a lavórba.
- Drága gyermekem, hát mi történt véled?
Editke annyira elpilledt,hogy Kató mondotta el , hogyan is vót minden. Bevitték a szobába , letették a dikóra.
- Kisfiam te vidd haza Katót , mer az apja mán most is ideges lesz , hogy enyivel később megyen , s annak csak a Kató fogja meginni a levit. A reggelen az Edit apját a szögi dűlőn láttam szántani , az útba esik , szójjál néki ,hogy itt a gyerek , mer az meg abba pusztul bele , ha nem tuggya ,hogy hol van. Látod fiam, pedig apa mind a kettő.
-Megyek édesanyám. Edit jól lesz?
- Isten majd megmondja. Meglássuk fiam. Imádkozzunk , oszt meglássuk.
Levente elindult Katóval hazafele , s megállott a dűlőnél , s kiáltani kezdett ,messze vót Jóska.
- Gazduram ! Jóska bátyám! Gyöjjön közelebb egy cseppet!
Jóska felnézett a kalapja alul. S nem vót képes elképzelni, mit akarhat tűlle a Levente fiú.
-Gyövök mán fiam,gyövök. Mi lelt , ami olyan sürgős?
S ahogy közelebb ért , meglátta a leányt kinek a vásárban akart szalagot venni , de az oly hevesen elküldte a csudába, hogy igen megrestellette magát. Ám a leány ottmaradt a fejibe , s nap mint nap gondolt reá, de nem tudta ,hogy kicsoda lehet , s kérdezni meg nem akarta senkitűl , nem akart pletykát keríteni az embereknek.
Odaért a stráfoz , s megfogta a Kese zablakarikáját , csak hogy csináljék valamit a kezivel.
Kató mikor meglátta , hogy Jóska az Editke édesapja , hát egészen zavarba gyött. Haja tövéig veresedett az arca, de még a füle hegye is belepirult.
- Jóska bátyám! Editke elesett a reggelen , oszt igen csúnya a lába, édesanyámhoz vittük, de ha Kató nem cipeli el a hátán fél útig, ki tudja mikor leljük meg.
Jóska kalapot emelt.
-Nem tudom ,hogy maga kinek a leánya , felesége , de áldja meg az Isten, amit a leányomért tett.
- Kónya Kató vagyok , Kónya Pál leánya.Szívesen tettem, a leányával gyakran találkozok a kegyelmeséktűl gyövet, s igen kellemesen szoktunk beszélni ,még az elágazáshoz érjünk. Kedves leány, s igen nagyra tartja magát. S milyen szerencsés , hogy édesapja is ennyire szereti őtet. Viszont nekem mennem kell , mert az én édesapám is vár.
- Biztosan ő is aggodalmaskodik magáért , hogy ennyi időre elmaradt.
- Inkább a garasér aggódik ,amit hozok , hogy bort vegyék belüle. No de induljunk Levente valóban, nem akarom , hogy apám igazán megmérgelődjék reám. Iparkoggyék maga is a leányhoz.
- Úgy lesz, rögvest indulok.
S ezzel az egyik elindult erre, a másik meg arra.
Jóska ahogy odaért a Dézsi tanyára , Bözsi néni már igen jó hírekkel szolgált. A leány nem lázasodott be , s bokája csak kiugrott , nem törött el.
Nagy volt az öröm. Jóska haza akarta vinni a leányt,de Bözsi néni aszonta maradjék még nála pár napot, s akkor biztosan rendben lesz. Mikor ebben megegyeztek, Jóska leült a leány mellé, s bár nehezen beszélt az érzéseirül , most csak kibökte ami a szívét nyomta.
- Drága leányom , nagyon megijedtem. Csak aztat akarom ,hogy tuggyad az egész világnál, de az életemnél is jobban szeretlek.
- Tudom édesapám ,érzem én aztat , de nem olyan nagy baj az , ha néha hallom is, hogy el ne felejkezzek rulla. Én is nagyon szeretem magát, s hálás vagyok Istennek , hogy ilyen édesapát adott énnékem.
Édesapám ! Kató hogy ért haza? Ott vót valaki ,mikor bement a házba ? Nem bántotta űtet az apja én végettem ?
Editke egészen izgatott lett , hogy Katót felemlegette.
Jóska nem tudta mire vélni a rendkívüli aggodalmat.
- Nyugalom leány! Levente vitte haza, hogy érte se aggódjék az apja soká!
- Nem aggódik az édesapám! Csak úgy üti,hogy más ne lássa , hol ezér ,hol azér. Pedig Katónál dógosabb leány a hat tanyába nincsen! Mire én megyek oskolába ,mán kimosott a nagyságoséknál, s onnan megy a libáshoz vagy a fődre, s mindent hazavisz , amit keres ,hogy otthon csend legyen, s az édesannyának meg néki nyugalma az apjátúl. Minden testvére elkerült mán a háztúl, csak ő nem hagyja ottan az édesannyát. Háromszor kérte a Homonnay fiatal úr, de Kató aszonta , sose tudna úgy lenni ,hogy nem szereti aztat , aki elveszi. Meg az annyát nem haggya bármi történjék is. Inkább viseli,hogy üti az apja. Pedig igen sok kéket hord az apja után , ha annak nem teccik valami.
Jóska csak nyelt egy nagyot. Nem bírt megszólalni.
- No hát akkor elmegyek én , szólni az apjának, hogy nehogy miattunk essék bántódása annak a leánynak.
- Jól teszi édesapám , menjen csak.
Jóska elköszönt, s elindult a Kónya tanya fele. Az odébb vót , lépésbe engedte csak a lovakat , hagy pihennyenek , máma mán felszántottak egy kateszteri holdat , elég vót nékik.
Mikor odaért a Kónya tanyához Kató éppen az édesanyjának hámozott a gangon egy almát , hogy az még meg tuggya enni.
Az apja meg hátúlrúl káronkodott , hogy " ha nem bírja a vén dög megenni hajastul, akkor pusztuljék éhen".
Kató nem szólt vissza semmit. Eleinte próbált. Beszélni is próbált az apjával. Egy darabig az meg is ígért mindent, "csak még ezt az adósságot fizesd ki leányom". Ám rá kellett gyöjjön, hogy az apja sose fog mán megváltozni.
Ő pedig nem tehetett mást , mint tűrt, szenvedett , várakozott. Ameddig az édesanyja életben van tudta , hogy nem hagyja el a házat , nélküle biztosan nem.
Fickó idegent kezdett ugatni. Kató kinézett , hogy ki lehet az. Régóta nem gyön ide senki , nem kíváncsiak erre az életre az emberek.
Látja , hogy Edit apja ül a stráfon s éppen leszállni készül. Kató kiszaladt a kiskapuhoz ,hogy elejit vegye a bajnak.
-Menjen innen gazduram ! Ha apám meglátja , abbúl csak a bajom lesz! Ne akarjon jót nekem! Menjen innét sebtibe!
- Nem azér gyöttem,hogy bajt csináljak , hanem hogy apád tuggya meg, hogy a leányom miatt nem gyöhettél időben.
- Az én apámat ez nem érdekli. Csak az ,hogy férfi ember áll a kapuba , s akkor én már bajban vagyok !
Az isten szerelmire kérem ,menjen innet!
- Vasárnap gyön a pap misét tartani, jössz-e templomba vélem ?
Kató megállt egy pillanatra, s meglátta Jóska szemében, hogy az egy cseppet se tart az apjátúl. Valami egészen furcsát érzett a gyomrában ebben a pillanatban.- Tuggya restellem ,ahogy a vásáron szóltam magának. Nem akartam én mogorva lenni , csak nem tuttam mit kéne mondani olyankor.
- Nem kell restelld, attúl a perctűl fogva minden nap az eszembe jártál .Eljössz vélem vasárnap templomba?
- Elmegyek vasárnap a templomba.
Vasárnap igazi verőfényes tavaszi napra ébredtek tanyákon. Messzire hallszott a falu harangja, s a misére kicsi s nagy összegyülött , minden hónapba csak egyszer ért ide a pap. Más vasárnapokon is mentek templomba, de csak imádkoztak énekeltek együtt.
A mai az különleges vót. Editke beletette a fehér szalagot a hajába. Jóska is elővette az ünneplő lajbit ,meg a bricseszt.
Kató fésülgette a haját, s igen szomorkodott a piros szalagja után, de nem vót mit tenni ,az elveszett mán.
Édesanyja a gangon üldögélt ,betakargatta egy vastag pokróccal.
S ekkor megjött az apja, jócskán ittasan, s kezdte is már az udvaron.
-Oszt hova cicomálod magadat ugyan? Nem mégy sehova ! Nekem kell levest főznöd , mert éhes vagyok . Hát hagynád szegény apádat éhezni ? Hát milyen gyerek vagy te?- a nyelve is alig forgott.
- Főztem édesapám , ott a kemence padkán a meleg étel. Templomba készülök...-itt vett egy nagy levegőt-
Végi Jóska híjt el, vele megyek máma a misére.
Az apjának kikerekedett a szeme, s olyan méreg gyött bele,hogy nem bírta magát türtőztetni , s mán emelte a kezit , hogy odacsapjon a leánynak. Ám ekkor egy kéz feltertóztatta az övét .S visszatolta azt.
- Adjon Isten Kónya uram.- emelt kalapot Jóska, a nagy civakodásban nem lehetett hallani ,ahogy bejött a kiskapun.- Én nem akarnám,hogy még egyszer is kezet emeljék Katóra vagy az édesanyjára. Nem férfihoz való dolog az fehérnépet ütni. Kicsit megszégyelgetheti magát kend.
Kónya gazda csak pislogott, szólni nem mert egy szót sem. Kivették a kezéből az irányítást, s elvették az egyetlen dolgot tőle, ami fölött még hatalma volt .
Jóska odafordult Katóhoz, s benyúlt a lajbi zsebibe, s kis darab papírt adott a leány kezibe.
Kató csak nézte, hogy mi lehet az, s mikor kibontotta ,meglátta : egy leányhajra való piros szalag vót benne.
-Mondtam én ,hogy megveszem néked aztat a szalagot. Most mán engeded-é?
Kató nem szólott semmit, csak kivette a szalagot a papírbúl , s elkezdte belekötni a hajába.
- Soha ilyen szép szalagom nem vót még. - mondotta.
Majd meglátta Editkét a stráfon , integetett neki. Elindultak hárman a misére.
Kató visszanézett a kis házra, s apja ott ült a gangon, de nem mert neki szólni.
Drága édesanyja pedig csak mosolygott szeretettel,hogy leánya megérkezett.
Editke összekacagott Katóval, s azt mondta.
- Tudod Kató , azt hittem nem lehet senki nekem olyan kedves megint ,mint az igazi édesanyám vót, de Isten látja szívemet , édesanyám is örül most minékünk odafentrűl.
Így történt, hogy az özvegy Végi Jóska ismét asszonyt hozott a házhoz, mindenki legnagyobb örömére.
Az esküvő után Kató édesanyja is velük élt tovább, az apja pedig elment valahová, sose hallottak róla többet. Egyszer azt mesélte valaki ,hogy meghalt, másvalaki azt , hogy megtért. Nem tudni az igazságot.
Kató szerelemben élt a kis családjában. Homonnay fiatal úr pedig a városba költözött, s feleségül vett egy nemesi leányt.
-rácz mónika-
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
Címkék: aggodalmaskodik, aggodalmaskodni, magyarországnak, magatehetetlen, megkönnyítette, nagyságoséknál, elgondolkodott, kegyelmeséknél, kegyelmeséktűl, feltertóztatta, öregasszonnyal, balástyaiéknál, zablakarikáját, elcsendesedett, megrestellette, nagyságoséktúl, megmérgelődjék, gyengélkedett, legyeskeggyék, szekérjárásra, megémelyedett, szekérderékba, elharangozták, összekacagott, meglátogatták, gondolatodban, felmelegedett, felszántottak, megigazította, megölelgették, kalapemelésre, elhessintette, menyasszonyát, elcsöndesedni, kierisztette, szakajtókkal, leányhajra való, első tavaszi, falu végen, cigányok tüzet, napi munkáját, pitvar elibe, háza összes, falu apraja-nagyja, szívnek bele, szegény cigánylegény, szép cigánylány, kicsi szája, királyfi meglátta, szép cigánylányt, hegedűje húrja, tavaszi munkák, Szeretett Drága, Festu Jóska, Csonka Magyarországnak, Festu Jóskáék, Dézsi Pista, Bertók Jánosék, Hazagyött Végi Juliska, Végi Jóska, Végi Editke, Bertók János, Adjon Isten Editkém, Adjon Isten, Kónya Kató, Mondta János, Egyszer Editke, Mikor Kati, Elestem Kató, Dézsi Levente, Kónya Pál, Pedig Katónál, Adjon Isten Kónya, Tudod Kató,
|
|
Online
