|
2021-08-22 15:57:53, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Juliska néni belemártotta a görbe fekete fésűt a lavórba, s megvizezte a leányka haját,hogy ne fájjék neki,ahogy bontja. Óvatosan próbálta csinálni,de tudta hogy még így is húz szegény gyereknek. Olyan makrancos haja vót annak,mintha minden éjjel beondolálták vóna.
Juliska néni minden reggel gondosan megfősülte, befonta néki,hogy könnyebben boldoguljék vele az oskolába.
A kisleánynak a nagymama kezének érintése mindig azt jelentette,hogy még mindig van valaki, akit szerethet. Még mindig van valaki,aki gondoskodik róla.
Editke a kicsi leány ,édesanyját elvesztette mikor megszületett. Édesapja pedig elment gazdagabb vidékre ,hogy munkát találjon, s felnevelhesse őt, vagy legalább is ezt mondta.
Három esztendeje ennek. A leány betőti lassan a tíz esztendőt.Azóta hírt se kapott felőle,se egy levelet nem küldött. A szíve tele volt fájdalommal és szomorúsággal.
Mi van ,ha édesapa is meghalt? Mi van ha beteg lett, s én nem vagyok ott,hogy segítsem?
Nagymama mindig azt mondja a Jó Isten vigyáz reá,s ha valami baja esnék, Istenben akkor is nyugovást lelhet.
Úgy is imádkoztak minden este ,hogy leljen édesapja megnyugvásra, s ha megteheti, térjen egyszer haza őhozzájuk.
Editke vette a kis tarisznyáját, amit még nagyapja hozott egy vásárbúl,megölelte nagymamát, aki mindig a sarokig kísérte,s kézenfogva elindultak az oskolába ,mint minden reggel.
Hideg őszi szél fújt már,az eső lába is lógott. Felvették már a nagykendőt is. Juliska néni Editke fejére is reáhúzta.
-Édes kisleányom, ne szeleskedj abba az oskolába. A cipődre, ruhádra feszt vigyázzál,mer ebbe az esztendőbe nem lesz mán másik. Oszt ha tenkre megy,maradhatol idehaza, mer nem lesz mibe elmenni.
-Nagyon vigyázok nagymama.
Az öregasszony megsimogatta a gyerekfejet, s a sarokhoz érve útjára engedte.
Nézett egész addig utána, még csak látta,s arra kérte Istent,hogy küldje haza az apját Jóskát,egy szem fiát, mert nem tudta mennyi erő lakozik még benne.
Minden öreg látta ,hogy kemény tél gyön.
Julis néni minden nap kiment az erdőre egy kis gallyat gyűteni,hogy mire hazagyön a gyerek,egy kicsit megenyhítse az időt. A vastagabb ágakat eltette télire ,ha igazán hideg lesz.
Enni még tán lesz mit a télen,de igen keservesen bírta mán az öregasszony a sok munkát egyedül.
Mikor elkísérte a gyereket ,hazament kipányvázta a kecskéket a legelőn, enni adott az apró jószágnak, összeszedte a tojást a hat tyúkocskától. Máma nagyon kedvesek vótak ,öten tojtak,s mind szépeket. Pedig mán naprúl-napra kevesebb tojás vót.
A kecskék is jól adtak máma. A kettőtűl majd félig vót a kis rocska.No azt megfelezte, mert így nem kell az egészet eladni,maradt egy csuporral vacsorára. Az öt tojásnak úgy megörült,hogy menten gyúrt két tojásbúl egy kis tésztát. Csinál máma krumplis galuskát. Hogy fog örülni Editke.Meg tejet is isznak hozzá!
Igazán bőséges napnak indul ez a mai. Az öregasszony egészen megvidámodott, s szinte dúdolva indult az erdőre rőzsét szedni. Kis taligáját vonta maga után. Az eső is kitartott még,hogy ne eredjen el.
Olyan ügyesen megszedte a taligát,hogy alig kellett bemenni az erdőbe. Csupa karomnyi vastag ágakat lelt, s gallyat is épp eleget. S ha ez nem vóna elég,hát hazafele a köténye egyik zsebit gombával, a másikat szederrel szedte tele.
Az öregasszony nem győzött hálát adni az Istennek,hogy micsoda áldásban van része.
Egész megifjodott a sok széptül. S mikor hazaért a szedret tálra tette, a gombát meg lábasba. Szép pecérke gomba,no ebbül is micsoda vacsora lészen! S ragyogott a szeme az örömtül.
A szederbül meg bizony kalácsot csinálok.Editkém, de boldog lesz.Hogy ezt így kigondolta a meggyúrt tésztát száradni tette, a tészta eláll,de a gomba meg a szeder megromlik. Ha mán adta a Jó Isten ne vesszék kárba.
Editke baktatott hazafele az oskolábúl. Nagyon csípte az arcát a hideg szél.A lábán az elvékonyodott cipője csupa víz vót. Szinte nem is érezte mán, se a kezit,se a lábát.
Aki mán fázott igazán életibe, az tudja ,hogy attúl nem sok rosszabb van a fődön.Tán az éhség van még olyan rossz,de ha nem fázik az ember, s van hova lefeküdni, akkor az éhség annyira nem bír fájni. Kevéssel is beéri az ember olyankor.Egy darab kenyérrel,két harapás puliszkával, pohár aludt tejjel.
Azt kérte Istentűl,hogy meleg legyen odahaza, s valami ennivaló.
Cukros kenyér is jó lesz,csak legyen valami ,mer igen éhes. Úgy kordúlt a gyomra,hogy kihallatszott.
Egy darabig együtt gyöttek a Mihók Pista fiával Gergellyel,de az az elágazásnál másfelé kellett menjen.
Editke szeretett Gergellyel haza járni, rendes legény vót. Sokszor a tarisznyáját is vitte, ha nagy vót a sár. Meg a beszélgetés is jól esett vele. Nem vót pökhendi se.
A sarokrúl mán látta,hogy füstöl a kémény, ettől egész megkönnyesedett örömében a szeme, s a kapuba érve megérezte az illatot. Ez bizony kalácsnak a szaga!
Kalácsot sütött nagymama!
Drága Istenem ,hát mivel érdemeltem én ezt ki?
Kifulladva ért a konyhába,mer a saroktúl mán szaladt,hogy hamar hazaérjen a melegbe.
Levette a nagykendőt, s a cipőjét- ami lucskosra ázott,bárhogy vigyázott-,mert annak reggelre meg kellett száradni, felvette a régi lyukas cipőjét, bent a házba nem ázott be. Kiterítette a kapcát , meg a nagykendőt a kemence padkára,a cipőjét meg kifűzte,hogy hamarabb száradjék.
Megölelte nagymamáját, s csillogó szemekkel azt kérdezte.
- Nagymama, tán csak nem kalácsot sütött?
-Drága kisjányom, úgy szeret minket a Jó Isten,hogy gombát is adott, abbúl van vacsora, meg szeder van a kalácsba! Ötöt tojtak máma a tyúkok, a Kedves meg a Huncut majd fél rocska tejet adtak. Hát mielőtt enni kezgyünk,agyunk hálát Istennek ezért a sok jóért,meg szépért!
- Én máma igazán boldog vagyok nagymama! Csak egy kis meleget,meg ételt kértem, s ennyi mindent kaptam!
Nagymama, vihetnék-e hónap egy darab kalácsot oskolába?
-Hogyne vihetnél gyermekem,hogyne vihetnél! - Juliska néni úgy mosolygott,mint mikor kisüt a nap.
Másnap reggel Editke oskolába indult, Juliska néni gondosan rakott néki egy darab kalácsot.A maradékot elosztotta ,hogy több napra is jussék,hiszen nem lehet felfalni egyetlen nap alatt az összes adományt. Ki tudja mikor lesz a Jó Istennek legközelebb ennyi ideje,hogy idenézzen?
Juliska néni tett- vett a portán s hallja ,hogy Fickó kutya igen ugat. A fekete puli meghallotta a legyet is mikor elrepült,de ugatni csak akkor ugatott,ha igazából gyött valaki.
-Adjon Isten Juliska néni!- kiáltott be Mihók Pista az udvarra.
-Adjon Isten Pista fiam, mi járatban erre?
- Hoztam Juliska néni onokájának egy pár cipőt,igaz mán talpalt,de nem ázik be, meg Piroskám kűdött két gúnyát is a gyereknek, a legkisebb leány is kinőtte, de még igen szépek Juliska néni.
-Áldjon meg az Isten Pistám! Hát mit adjak én ezért teneked?
- Majd a Jó Isten megfizet mindent Juliska néni, csak ne aggodalmaskodjon.
Odaadta Pista a batyut az öregasszonnynak,s az könnybe lábadt szemmel vette el,s intett Pistának.
Megérkezett a tél, s a szép őszi emlékek halványodni kezdtek,mert azóta sok jóban nem volt része Juliska néninek és Editkének. Keservesen tudták csak túlélni a minden napokat. Ám azért a kevésért is hálát adtak minden nap,amit kaptak.
Egy este ,mikor mán olyan korán setétedett,hogy a napot szinte felgyönni se látta az ember, ültek a kemence mellett, Fickó is bekéreckedett ,mer még annak is fázott a lába,olyan hideg vót.
Csak ott ültek a setétbe, csak a tűz pislákolása adott némi fényt ,s látták egymás arcát.
- Nagymama emlékszik,mikor szedres kalácsot sütött az őszön?
Énnekem itt van az íze a számba minden nap, tán még együnk olyat egyszer.
-Emlékszek Editkém, emlékszek.
-Nagymama maga emlékszik még édesanyámra? Oszt édesapámra?
-Hát leányom, édesanyád arca kezd a fejembe haloványabb lenni. Dolgos, rendes ,jó asszony vót. S olyan vót a haja, mint neked. Arra se vót ideje szegénynek,hogy elmondja neked,mit kezdjél evvel a makrancos hajaddal.-mosolygott Julis néni,de a szemei megteltek könnyekkel.
- Nagymama , édesanyám azért halt meg ,hogy én éljek? Én vagyok a hibás?
- Tudod gyermekem,ezért nem hibás senki se. Az emberek élnek,oszt meghalnak. Te biztosan nem tehettél arrúl,hogy édesanyád meghalt.
- Azt nem értem nagymama, hogy édesanyám és édesapám is mindig imádkoztak a Jó Istenhez, oszt édesapám elment, édesanyám meghalt. Hát mér nem segített az Isten rajtok? Hiába imádkoztak hozzá? Én is hiába imádkozok hozzá? Lehet,hogy Isten nem is hallja,amit beszélek neki? Vagy nem is érdekli?
Isten akarta ,hogy mindkét szülém nélkül nőjjek fel.- ezeket a mondatokat már zokogva mondta Editke Juliska néninek.
Juliska néni az ölébe húzta a fájdalmasan zokogó gyereket, a térdére ültette,simogatta a hátát,s azt mondta neki.
-Tudod drága gyermekem ,Isten sose akar rosszat. Ha te elesel meg fogod ütni magad,de tudod ,hogy hazagyössz, oszt a vén nagyanyád beköti és meggyógyít téged. Attúl még nem én löktelek fel. Isten se bánt,de segít elviselni ,amikor rossz dógok történnek. Mindig kűd neked annyi erőt, amennyi éppen kell. Az a te dógod,hogy ezt megköszönöd vagy se.
Editke csak csendesen zokogott bele a nagymama vállába. S álomba sírta magát.
Másnap új nap virradt minden ment tovább, Editke oskolába indult, nagymama az erdőbe. Mán épp indulóba vótak, mikor megállt egy stráf a kapu előtt. Fickó kutya ugatott is meg nem is. Mintha nem tudta vóna hova tenni.
Leszállt a bakrúl a legény ,aki a fogattal vót. S még háttal állt,de Juliska néni megismerte Jóska fiát. Nem tudott megmozdulni,de megszólalni se.
Editke csak állt ,nézett, nem vót biztos a dógába.
Mikor Jóska megszólalt,akkor győződött meg,hogy valóban az édesapját látja.
Jóska csak annyit mondott.
-Ha megengedi édesanyám ,hazagyöttem.
Mire mind a ketten Editke és Juliska néni is a nyakába borultak,s százegyig csókolták.
-Hát hun vótál idáig édes fiam?- sírta Juliska néni.
-Tudja édesanyám , dógoztam mindenfele. Szerettek is mindenhun.
Még leányok is kacsingattak reám,de nekem mindig csak az én drága Piroskám hiányzott. Nem bírt begyógyulni a szívem édesanyám. Tudja? Oszt tegnap este kifogtam a lovakat,oszt mintha valaki azt súgta vóna a fülembe,hogy itthon fog csak az én szívem bégyógyulni,mert itthon van a leány ,akit az asszony szült nékem,akit szeretni fogok ,ameddig élek, meg édesanyám is éngem vár. Hát bizony visszafogtam én menten a lovakat édesanyám, s gyöttem megkérni,hogy hazajöhessek.
Mondja édesanyám ,megbocsássa nékem,hogy elmentem, s hazagyöhetek-e?
-Drága fiam,nap nem múlt el,hogy ne ezt kérjük a Jó Istentűl.
Itt a Jóska hangja is megcsuklott,de Editkére nézett ,s így szólt.
-Editkém,hát megismersz-e még?
A kisleány csak csüngött az apja nyakába ernyedten.S mintha nem is hozzá beszélne,csak azt suttogta egyfolytában:
Köszönöm Istenem.
Köszönöm Istenem.
Köszönöm Istenem.
(Szerző:Rácz Mónika)
Fotó: a mindig nagyszerű Barbara Bojeczánné Rózsa munkája ♥️
Csak változatlan formában (fotó+szöveg) osztható. Minden visszaélés következményeket von maga után.
Minden jog fenntartva.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
Címkék: aggodalmaskodjon, következményeket, megkönnyesedett, öregasszonnynak, kihallatszott, elvékonyodott, felnevelhesse, bekéreckedett, szomorúsággal, megvidámodott, megsimogatta, tarisznyáját, egyfolytában, tyúkocskától, megszületett, hazajöhessek, visszafogtam, hazagyöhetek, beondolálták, kacsingattak, megnyugvásra, belemártotta, kisleánynak, öregasszony, hazagyöttem, nagymamáját, halványodni, boldoguljék, begyógyulni, megérkezett, összeszedte, pislákolása, édesanyámra, gondoskodik, elvesztette, haloványabb, görbe fekete, leányka haját, nagymama kezének, kicsi leány, leány betőti, szíve tele, sarokig kísérte, öregasszony megsimogatta, sarokhoz érve, apját Jóskát, szem fiát, kicsit megenyhítse, vastagabb ágakat, apró jószágnak, kettőtűl majd, egészet eladni, Mihók Pista, Drága Istenem, Isten Juliska, Isten Pista, Hoztam Juliska, Isten Pistám, Odaadta Pista, Editke Juliska, Mikor Jóska, Köszönöm Istenem, Rácz Mónika, Barbara Bojeczánné Rózsa,
|
|
Offline
