|
2015-03-16 14:53:47, hétfő
|
| |
| |
2015. március 15., vasárnap
MEHETÜNK TOVÁBB
Az a középső milyen huszár is?
Minden elismerésem azoké, akik odamentek a Múzeum-kerthez, nekem is ez lett volna az ötletem, de én nem húsz emberre gondoltam, hanem mondjuk a délutáni tüntetés résztvevőinek létszámára.
Húsz emberrel könnyen elbánnak Orbán hívei, húszezerrel már azért elbajlódhattak volna kicsit, tán a hangjuk is erősebben szólt volna.
Na mindegy, mondom én könnyen, merthogy nem engem rugdaltak a földön a magyar kultúrfölény birtokosai, mint azt az ötvenkilós kis nőt, akinek véleményét képtelenek voltak elviselni, mint ahogy magát azt a szomorú tényt is, hogy más vélemény is létezik mint az övék.
Mindenesetre a javán túljutottunk, a Kossuth téri tüntetéshez nem fűzök sok reményt, de persze nem lenne baj, ha tévednék.
Picigeci a Nemzeti Múzeum előtt mondta a magáét, mondta a gyönyörű szóvirágokat, játszott hívei nacionalizmusának húrjain, eljutott a sovinizmus magasságaiba is, megmutatta az ellenséget, akik a pénzt kiviszik az országból, biztatta nyáját, hogy most jön éppen az aranykor.
Muszkázott is egyet, hadd örüljön Merkel, labancozott is. és egy percig nem zavarta, hogy a labancok is magyarok voltak, úgysem emlékszik már arra senki...
Az meg egyenesen nevetséges, ha valaki kioktat bennünket a szabadság tárgyköréből, hisz ki értene ehhez jobban nálunk, akik történelmünk utolsó ötszáz évében egy napra nem voltunk szabadok, nem igaz?
A magyar név megint szép lesz, éljen a magyar szabadság, éljen a haza.
Mégegyszer mondom: Éljen a haza!
Előtte Tarlós mondott valamit, azok között, akik egyetlen mondatára is emlékeznek, kisorsolok egy hangszórót.
A műsor remek volt, Keresztes Ildikó remekül hozta az elnyomatás éveinek rondaságát, a táncosok esernyője hol működött, hol nem, de a kicsik aranyosak voltak, habár a reformkor nem helyeselte volna, ha a korabeli lányok alsószoknyában táncolnak - de ne legyünk akadékoskodók.
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=wj2uFTT5a18
A tömegben feltűntek lengyel zászlók is, gondolom, tavalyról maradtak, itt volt mind a dwa bratanki, már ha lengyelek voltak egyáltalán, akik a zászlórudakat markolászták.
A rajongók Viktoroztak, ha feltünt egy ellentöntető, olyankor a szájukon át szartak, élő bizonyságaként annak, hogy a hülyeség határtalan, hiszen aki nem spekulál el azon, hogy a misét az celebrálja, aki lelopta az oltárról a monstranciát, annak túl sok esze nemigen lehet.
De hát persze, sokfélék vagyunk, nem szeret mindenki önállóan gondolkodni, sokaknak az ad biztonságot, ha megmondják nekik, hogy mit gondoljanak és mit cselekedjenek.
A kis Génbank ügyes, tudja pontosan kiknek beszél és azok mit akarnak hallani, hát mondja is nekik, ne csalódjanak.
Nem csalódtak.
Délután megtekinthettük a MILLA 5.0 verzióját, a tömeg szép nagy volt, ott lengették a DK zászlait, mégsem szakadt le az ég, a többi pártzászlót nemigen lehetett látni, mert a pártok még nem döntötték el, hogy aki pártelnök, az lehet-e a tagság tömegei is egyszemélyben.
Ez alól kivétel Bokros, aki úgy döntött, hogy ő lesz pártja zászlólobogtató tömege is, és ha minden igaz, a liberálisok is eljöttek, mind a hatan a zászlóikkal.
Remek szónokok voltak, a tömeg pedig ránézésből sokkal vonzóbbnak tűnt, mint a Nemzeti Múzeum előtti sokaság, itt szép lányokat és asszonyokat is lehetett látni, ott meg Keresztes Ildikó, mint legszebb vezette harcba a sok kopott mucust.
A koncepció remek volt, most a népszavazás volt a vezérmotívum, amire fel sikerült fűzni a mondandót, persze előtte nem ártott volna elolvasni a törvényt, ha pedig a törvény átírására számítunk, akkor előbb ennek feltételeit kellene talán megteremteni.
Ha felsoroljuk, hogy mi mindent fogunk készíteni a libából, akkor nem árt előtte beszerezni a szép szárnyast.
De határozottan lelkesítő volt a rendezvény, habár én a húsz célt eleinte leredukálnám egyre, oszt megpróbálnám annak megvalósítására biztatni a tömeget.
Szónokból is elég lenne kettő, de az szónok legyen, mert ugye Kossuth sem iskolai dolgozatot olvasott fel Cegléden...
A rendezvény sztárszónokai maradtak a végére - én is így eszem a pörköltet, a legszebb falatokat félreteszem záróakkordnak - szépen beszéltek.
Aki sokat markol, ugye...
A végén a rendezők a MILLA hagyományai szerint elbúcsúztak a tömegtől: menjetek békével!
Ebben is érezni a fejlődést, ma már mégsem azt mondták, hogy menjetek a picsába haza, hanem szálem alejkum.
Nehéz dolgok ezek, mert a szervezők ilyenkor rengeteget dolgoznak, ami derék dolog ugyan, de nem elég.
Jól is kellene dolgozni, ehhez persze ez esetben például pontosan tudni kellene, mifrancot is akarunk elérni az adott tüntetéssel?
Namindegy, túl vagyunk ezen is, Gyurcsány dühös délutánt ígért, de már dühös sem vagyok.
Újratervezés esete forog fenn, azt kell tervezgetni, mit kell tenni, ha a Vezért végérvényesen postázni kell Döblingbe.
Több szót ez a mai nap nem érdemel, szerintem már ez is maga a szószátyár túlzás volt...
:O)))
Bejegyezte: PuPu dátum: 19:20 18 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Vélemények:
2015. március 14., szombat
A MI ÜNNEPÜNK
"Aki a magyar nemzet érvényesülését mástól várja, akaratlanul is kárt okoz saját hazájának, mi magyarok ugyanis egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk" - mondta Lázár János.
A Várkert Bazárban hangzottak el ezek a veretes szavak, melyek emelkedettségéhez nem férhet kétség - a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta ezt a március 15.-i kitüntetések átadása alkalmából.
Gyönyörű gondolat, még, ha bazári és hazug is.
Az ugyan igaz, hogy a nemzet érvényesülését (mi is konkrétan az?) nem szabad mástól várni, minden eredményért, saját jó közérzetünkért, szabadságunkért nekünk kell megdolgoznunk, megküzdenünk, de ez nem valami nagy világritkaság.
Az egyén szintjén, miként a nemzetek szintjén is megáll a követelmény: segíts magadon, és az Isten is megsegít.Viszont ez az "egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk" még a politikusok szintjén sem áll meg egy olyan országban, ahova évek óta ömlik a pénz, - a német, a holland, a dán, a francia adófizetők pénze.
Ahol a munkanélküliség még magasabb lenne, ha félmillió magyarnak nem adna munkát Anglia, Írország, Ausztria vagy Németország gazdasága.Visszaköszön ebből a gondolatból Orbán Rasi illúziója - saját lábán áll az ország...Ha én dán adófizető lennék, hát bizony igencsak megsértődnék, és azt mondanám, hogy ha csak magadra számítasz, kedves Lázár miniszter, akkor valószínűleg a pénzemre, a technológiámra, a tapasztalataimra nincs szükséged, hát boldogulj, ahogy tudsz, sok sikert hozzá.
A közös emlékezet farag igazi nemzetet az emberek egyszerű csoportjából, mondja a miniszter, ezért hát "teret kell adni az emlékezetpolitikai vitáknak, mondá a miniszter - például arról, helyre kell-e állítani a régi Kossuth szobrot az Országház előtti téren, hová és milyen emlékművet kell állítani a holokauszt során ,,tömeg- és részben testvérgyilkosság áldozatául esett magyarok emlékére", vagy hogy kell-e Ságvári Endréről elnevezett iskola a XXI. században".
Az emberek egyszerű csoportja pedig elgondolkodik, majd arra a következtetésre jut, hogy szép, igaz gondolatok ezek, nagy kár, hogy olyanok, mint amikor megerőszakolnak egy lányt, majd az elkövető elkezd udvarolni neki, és megpróbál átadni egy szál vörös rózsát szerelme jeléül, majd csodálkozik, mikor a virág szárával a lány kiszúrja újdonsült udvarlója kökénykék szemét.
Merthogy rossz ütemben kezdett az udvarláshoz, nem az aktus után kellett volna átadni a rózsát, nem a Bánatos Balf@szok Emlékművének felállítása után kellett volna arról érdeklődni, hogy kinek kell ez a borzadály, hanem még mielőtt odacsinálták volna a műkő -Szahara szélére, ahonnan gondosan eltávolították az életnek minden nyomát.
Se fű, se fa, se semmi, csak a Parlament fegyveres védelmére felettébb alkalmassá tett, jól belőhető terep.
A Holokauszt áldozatainak emlékét pedig egy politikai kurzusnak nem milliárdok baráti kezekbe adásával kell ápolni, hanem olyan közállapotok teremtésével, ahol nem gyalázhatják meg a meglévő emlékműveket, hol szaremberek által bekenve szarral, hol leköpve általuk az áldozatok emlékműveit.
Olyan közéletet kell teremteni, ahol az újnácit ilyen esetekben bátran el lehet zárni a társadalomtól, hiszem a hiéna meg a sakál sem grasszálhat szabadon a város utcáin, annak rács mögött a helye.
És ahol a Miniszterelnökséget vezető miniszter számára nem kérdés, hogy az antifasiszta harc mártírjáról el lehet-e nevezni középiskolát, mert ez vagy nem kérdés számára, vagy nem miniszter.
És nem fogalmazza meg azt, hogy "részben testvérgyilkosság" a holokauszt, mer az nem részben az, hanem a maga teljességében, hiszen ha a gyilkos kezén az SS gyűrűjét viselte is, a valódi gyilkos kétségkívül a magyar állam volt.
Abban viszont igazat kell adni neki, hogy ezekről - és még ezer más kérdésről - a vitákat le kell folytatni, de az nem okvetlen biztos, hogy a viták résztvevőit a Magyar Csorda büdöslábú talpasaiból kell toborozni, akik bizonyára értenek a ganézáshoz, de a ganét nem minden esetben ismerik fel.
A történelem ugyanis nem érzelmi kérdés, hanem tényekről kell beszélgetni, míg az érzelmi nevelésnek is megvan a maga helye és szerepe.
De nem úgy, hogy a kisdobost kiiktatjuk a vállalható nevek sorából, hiszen például az a gyermekszervezet, mely e nevet viselte, éppenhogy a szabadságharc gyermek-katonáinak állított emléket.
És nem úgy, hogy avítt nosztalgiákat élesztgetünk hazug mesékkel, hanem úgy, hogy megbecsüljük a magyar haladás kiemelkedő képviselőit, a reálpolitikusokat, a pozsonyi diéta Kossuthját, meg Széchenyit, de leginkább Deák Ferencet, és őket ajánljuk példaképnek.
Kossuth, mint kormányzó kártékony volt az országnak, Petőfi, a nagy költő, mint katona egy fületlen gombot sem ért.
Példájukon éppenséggel meg lehetne tanítani azt is az ifjúságnak, hogy az élet, és benne a történelmi személyiségek nem fekete-fehér jelenségek, mert a kép színes és árnyalt.
Jellemző ránk, hogy azt a március tizenötödikét ünnepeljük, ami semmit nem változtatott a magyar történelem folyásán.
Pár fiatal ebédszünettel megszakított lelkes rohangálása volt ez a pesti utcán, miközben a sorsformáló komoly kérdések már eldőltek Pozsonyban, és az országgyűlés feliratát már elfogadta Bécs.
De rendben van, elfogadom, hogy a valóság és a héroszok iránti tömegigény néha elválik egymástól.
Az ominózus nap mára önálló értelmet nyert: a magyarok szabadság és függetlenség iránti vágyát testesíti meg, melyért egyébként - beleértve korunkat is - oly keveset szoktunk tenni.
Hát ünnepeljük lelkesen, bámulják a gyerekek boldogan a magyar huszárokat, ne is említsük nekik ma a világosi fegyverletételt, a kivégzett honvéd-tábornokokat, adjunk nekik egy csepp illúziót, hiszen az is kell a boldogsághoz.
De ne feledjük: a fejlődést és a relatív jólétet a kiegyezés - ha úgy tetszik, Európa - hozta el.
Ha valamit ünnepelnünk kellene, akkor 1867 lenne erre a legalkalmasabb.
Csak hát, mi szeretjük becsapni magunkat, szeretjük a libáinkat sasnak nézni.
Hát akárhogyan is van, ünnepeljünk holnap önfeledten, adjunk a gyerekeknek szerethető és tisztelhető példaképeket, hadd szaladgáljanak az óvodások zászlócskáikkal, vessző-kardjaikkal az ünnepségeken, hadd énekeljék: Fel-fel vitézek, a csatára, a szent szabadság oltalmára!
És reménykedjünk, hátha, mire felnőnek, addigra meg is tanulják, hogy hogyan kell a szabadságért józan ésszel, következetesen, nemzeti összefogással harcolni.
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
:O)))
Bejegyezte: PuPu dátum: 21:00 12 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Vélemények:
2015. március 13., péntek
ISKOLÁNKÉNT TÍZ DIÁK
Ennyien maradnak otthon azok közül a diákok közül, akiket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a budapesti megemlékezésre invitált - rossz nyelvek szerint kötelező jelleggel.
A HVG értesülése szerint háromszázhét iskolából kétszázhatvanhárom mondott nemet a kormánynak így összesen úgy ötszáz diák vesz részt a rendezvényen, a tervezett háromezerkétszáz helyett.
Hosszú idő óta végre egy pozitív jel, annak jele, hogy az embereknek elegük lett a hülyeségből, a pofátlanságokból, az erőszakosságból.
Pedig a tanarak nem forradalmár népek, ami nem is csodálható, hiszen az államtól kapják a fizetésüket, tehát számukra kifizetődőbb a konformista viselkedés, mint a lázadás.
És mégis.
Minden tiszteletem az övék, mert azok az igazán bátrak, akik saját zsigeri félelmeiket is képesek legyőzni.
Pedig diákjaikkal megtekinthették volna a kis izét, ugye, amiről pedig az iskolában tanultak is már, no nem történelemórán, hanem a biológiaórákon.
Ha az volt politikai pályafutásának célja, hogy nevét tanítsák majdan az iskolákban, hát a célját elérte, ott ficánkol farkincájával minden biológiakönyvben, potrohában a DNS-spirál egyik felével.
Komoly a baj, hiszen az ünnepi beszédet közvetíti a televízió, és ötszáz diák nem képes betölteni a teret, hacsak a szemerkélő esőre való tekintettel a beszéd el nem marad, mint állítólag a Nemzeti Dal elszavalása is, anno.Esetleg a Múzeum előcsarnokában lehetne elmondani a beszédet, ott talán jól mutatnának a diákok, és elvennék a helyet a népi véleményvezérek elől, mint hajdan a jelölőgyűlésen a munkásőrök Rajk László jelölői elől...
Nincsenek lengyelek sem, mert ugyan lengyel-magyar dwa bratanki, de nem egyformán szeretik a medvesajtot...
A CÖF sem aktivizálja magát, amit meg is értek, ma meglehetősen kockázatos nagyobb tömeget összehívni Viktor ünneplésére, mert könnyen meglehet, hogy a tömeg egyenként ugyan Petőfit kiált, de mégis gecisipcli hallik.
Kínos lehet az ilyesmi, és ki tudja, meddig bírja a szónok elemcsere nélkül, sok lenne ez még egy tisztességes embernek is - nemhogy annak, aki tegnap még azt hitte magáról, hogy ő maga az Isten, ma meg már a libák is szarnak a fejére.
Unió, Paks, bankbotrányok, Simicska, meg ez a sok bukott bróker vagy broki vagy mi is, akik körülveszik, és akkor még ott van Lázár szállodaszámlája, a Pasa Park a lakóival, az elpofátlanodó ellenzék, az RTL, amelyik ma is híradót csinált Kék fény helyett...
Nehéz egy despota élete, még ha kettéfűrészelt méretben adja elő, akkor is...
Csak az ellenzékét nem értem, mert az odáig rendben van, hogy akinek barátja van, annak nem kell ellenség, meg az is igaz, hogy az alkalmazott fizetett ellenség, de hogy az ellenzék bánjon a már kissé rogyadozó térdű despotával barátságosan, az azért már szinte hihetetlen.
Merthogy ha én ellenzéki ilyen-olyan vezér, vagy hivatásos civil lennék, és meg akarnám buktatni a kis génhordozót, akkor nem fel-alá szaladgálnék Budapesten, hanem a nemzeti egység jegyében - nemzeti zászlókkal és talpig kokárdában - követőimmel a Nemzeti Múzeumhoz mennék, és tudatnám a szónokkal véleményem ótvaros rendszeréről.
Merthogy március tizenötödike a demokráciáról szólt és szólhatna ma is - a zsarnokság ellen emelték fel kissé megkésve szavukat a márciusi ifjak is, de jobb későn, mint soha.
Ehhez képest Vajda főszervező és Gulyás Civil már megint a pártok részvételén szenvednek, ami nemzeti ünnep lévén maga a közröhej.
Vajda civil azt mondja, hogy "szerinte akkor jó egy tüntetés, ha az emberek békében mennek haza, mert azt érzik, iránymutatást kaptak arról, hogy hogyan folytassák a küzdelmet. "Na, ilyenkor kap az ember kedvet ahhoz, hogy neki is irányt mutasson, leginkább melegebb éghajlat felé.
Ha el akarom kergetni a despotát, akkor nem megyek haza békével, mert akkor ő is békével megy haza, ahelyett, hogy telecsinálná páncélozott alsónadrágját.
A nagy békességes iránymutatás csak a kis vamzer további elpofátlanodásához fog vezetni, pedig pofátlanság tekintetében keményen dolgozva már most is jobban teljesít.
Azt mondták már, hogy minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel, de azt még nem, hogy az ellenzékének is olyannak kell lenni.
Számosak és súlyosak lehetnek a mi bűneink, ideje lenne Uram megkönyörülnöd rajtunk...
:O)))
Bejegyezte: PuPu dátum: 23:20 13 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Vélemények:
2015. március 12., csütörtök
SLAPAJOK, BLOGGEREK, FIRKÁSZOK
Már megint azokkal van baj, akik megtanultak három, egymással összefüggő mondatot leírni egy üres papírra.
Merthogy a kormány igényeihez képest egyrészt túl sokan vannak, másrészt meg akik vannak, azok nem minden esetben ismerik fel a helyes irányvonalat, némelyikük meg még gondolkodni sem átall.
Talán ezért is, de szerintem legalább ugyanennyire azért, mert azt még az írástudatlanok is felismerték a Parlamentben, hogy a negyedik hatalmi ágról - a médiáról - szóló fejtegetésekben lehet valami, tehát itt a pénzről van szó..
A kormány hát elhatározta, hogy kitakarítja Augiász eme honi istállóját, és olyan rendet vág, mint amilyet még nem látott a világ, legfeljebb Phenjanban.
Első lépésként - az eduline.hu értesülése szerint - megszüntetnék az egyetemi kommunikációs szakokat, talán egy-két szak fizetősen működhetne.
A kommunikáció szakról azonban egybehangzóan azt nyilatkozták az egyetemek képviselői a kormány képviselőivel való egyeztetések után, hogy ezek teljes megszüntetése a cél, tehát már önköltséges módon sem lehet majd ilyen alapképzésre jelentkezni.
Mindezt a túltermeléssel magyarázták, az egyik egyetemi vezető pedig úgy tudja, a kormány tervei szerint kizárólagosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen indítanának kommunikációs képzést.
Ügyes.
Tulajdonképpen ugyanarról van szó, mint bárhol másutt az országban, az állam, mely jelen esetben egyet jelent a szervezett bűnözéssel, meg akarja szállni a közélet eme területét is.
Persze döglött lovat verünk, merthogy az elektronikus médiát, a rádiót és a televíziót már megszállta, a nyomtatott sajtóban sem teng túl a szabad gondolat, most hát a lelkeken a sor, az írástudók lelkén.
Némelyik médiumot a hatalom megvette, némelyiknek csak a tulajdonosát, mint a libát, kilóra, a maradék elől elhúzta a piacot, éhhalálra ítélte a az irányított állami reklámozással, a reklámadóval a frekvenciakiosztással.
Úgyhogy azt azért bátran állíthatjuk, hogy a mai Magyarországon szabad rádió és televízió csak elméletben létezik.
Meg is látszik a tájékoztatás állapotán.
Nem akarom most az RTL példáját cizellálgatni, és a választók tájékoztatásának fontosságát sem szeretném lefordítani támogatottsági adatokra.
Mindenesetre Mari néni a közszolgálatból csak remek kül és belpolitikai sikerekről értesül és azt hiszi, hogy neki valamiért nincs szerencséje, ami igaz is: rosszkor, rossz helyre született.
Az írott sajtó sincs jobb helyzetben, a java elbulvárosodott, a maradék meg zömében jobboldali, ezek kaptak idáig reklámfelületet, de a baloldaliak csak egyszer-egyszer.
Érdekes, hogy éppen Simicska cége hirdetett a Népszavában már régebben is, aminek a gazdasági hasznán túl volt bizonyos gesztusértéke is - lehet, már akkor sem volt nyelvespuszi Simi meg a kis izé között?
Ha most az újságíróképzésre is rátenyerelnek, akkor tovább erősítik hatalmi pozíciójukat, hacsak nem lesz a folyamat kontraproduktív, amire azért van esély.
Ez a folyamat már lejátszódott az államigazgatásban, ahonnan úgy repültek Orbánék hatalomrajutásakor a tisztviselők, mint a libák költözéskor, a frissen képzett janicsárok pedig szélsebesen betelepedtek az átalakított hivatalokba.
A médiában jobban látszik a törekvés, mert ha akarja valaki, ha nem, szem előtt van, mégha sokan fizetetten vakok is a látványra.
A legjobban viszont nekem a blogszféra körüli ügyeskedés tetszik, az ember elképedve nézi a történéseket.
Persze itt vannak azért bajok blogger-oldalon is, de az azért mégis mindennek a teteje, hogy a közmédia bérbloggereket foglalkoztat, szép, kövér honoráriumokért.
A blog egy speciális műfaj, ami azért veszélyes a hatalomra, mert ha nem sitteli le a szerzőt, nemigen tud mit kezdeni vele.
Különösen nálunk nem, ahol a sorok közötti olvasásnak is szép hagyományai vannak, úgyhogy ameddig a felületeket nem tiltja be a hatalom, addig a bloggerek elmondják a miújságot, ha tetszik nekik, ha nem.
De ettől még ott a veszély, hogy ide is be akarja tenni csapkodó farkincáját a Mi Büszkeségünk, adjon neki az Úr párnás cellát, ha végképp bekakukkol.
A blog egy internetes napló, melyben megoszthatom a közösséggel petúnianevelési tapasztalataimat, a mákosguba receptjét, a költeményeim, a zeném és ha valakit érdekel, hát elolvassa, megnézi, meghallgatja, kritikát mond, bele a pacekba.
És ingyen.
Ha politikai blogot írok, akkor elmondhatom a véleményem a napi politika pöcegödrének aktuális bugyogásáról, és nincs a nyakamban szerkesztő, tulajdonos, aki aggódna vagy kifogásoskodna, merthogy ezeket a stallumokat egyszemélyben a blogger tölti be.
Személyes műfaj, még ha egyes portálokon össze is csődül néhány blogger, húzva egymás olvasottságát, de a véleményük a sajátjuk, nem szerkesztőségi állásfoglalás.
Viszont nem jár vele fizetés sem - az élet nem merő méznyalogatás - valamit-valamiért.
Sajnos, ez a kép nem tiszta, mert rengeteg, a pályáról kiszorult hivatásos újságíró van, akik különösen a baloldali lapok, kiadványok megszűnése után lettek szabadúszók, ahogy az állástalanságot ebben a körben körülírják.
Egy részük a blogot találta meg, mint műfajt, de a dolgok természetéből adódólag meg is kellene élniük valamiből, ezért bevételt szeretnének termelni, hát támogatókat keresnek.
Ez viszont a műfaj halála, és a tetejébe még sikeres törekvésnek is csak ritkán mondható.
Egy példát mondanék, az általam is nagyon kedvelt Galamust, melynek vérprofi újságírói úgy próbálnak tenni, mintha blogot írnának, jóllehet ez egy virtigli társadalmi-politikai magazin.
Csak az a baj, hogy előfizetője nincs, a népszerűséggel pedig nem lehet fizetni a sarki közértben.
A másik változat a népszerű Tuareg-blog helyzete, mely egyszemélyes blog - szerzője olvasói támogatását kérte, mire is kiderült, hogy Mária Terézia óta ebben az országban semmi nem változott - vitam & sanquiem, de zabot egy szemet sem!
Hétfőtől megszűnnek a parlamenti közvetítések is, a közmédia szerint a parlamenti munka nem tart igényt közérdeklődésére, Mari néni internetezzen, vagy fizessen elő a P+ kereskedelmi televízióra, ha van arrafelé egyáltalán kábel és nem gyűjtötte még be a szomszéd Jóska gyerek.
Egyáltalán, a népnek nem kell mindent tudnia, csak összezavarodik.
Kádár korában azért - is - ment előre az ország, mert az emberek egyre okosabbak lettek.
Ez nem mindig kellemes a hatalomnak, de a fejlődésnek meg kell fizetni az árát.
Itt ma a népbutítás folyik magas szinten, a társadalmi mobilitás korlátozása, a nép hülyítése.
Igaz, könnyebb egy birkanyájat terelgetni, mint akadémikusokat egyetértésre bírni, de nem vagyok benne bizonyos, hogy ennek az országnak az elrackásítása lenne a nemzet felemelkedésének kulcsa.
A blog - lehet más néven - de a jövő műfaja, a klasszikus nyomtatott újságírás kora talán lejárt.
El fog jönni az az idő is, amikor az elektronikus média is átáll majd egy új szisztémára, ennek szerintem akkor jön el az ideje, ha a televízióban megteremthető lesz a valódi interaktivitás.
De az biztos, a hatalom hiába erőlködik - átmeneti sikerei ugyan lehetnek, de hosszabb távon vereségre van ítélve.
Anno a szamizdat is elég hatékony műfaj volt - igaz, ott bejátszott a tiltottgyümölcs-effektus is, de a mai média előbb utóbb ennek hagyományait fogja követni és akinek mindanivalója lesz, az el fogja tudni juttatni az emberekhez.
Addig is, a magányos bloggerek, kezük a klaviatúrán, lépkednek a lepusztított média-tájakon, mint Mad Max a klasszikus filmben.
Keresik az igazságot, küzdenek a zsarnoksággal, vagy éppen hülyeségeket hirdetnek, de többnyire legalább önzetlenül.
:O)))
Bejegyezte: PuPu dátum: 22:43 24 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Vélemények:
2015. március 11., szerda
VAMZER A LEJTŐN
Horn Gyula pufajkás volt, és amikor ezt felemlegették neki- úgy ötmilliószor - évente, akkor nem tagadott, hanem megkérdezte: Na és?
Orbán Viktor nem kérdez semmit, lapít, mint libapotty a fűben, iparkodik terepszínűvé válni.
Néha elenged egyet-egyet hazafias szólamai közül szerzőként jegyzett könyvéből, melynek címe: Kis hazafias olvasókönyv nagyonhülyéknek.
Horn Gyuláról mindenki tudta, hogy pufajkás volt, ennek tudatában választották miniszterelnökké.
Medgyessy Péterről nem tudta senki, hogy SZT állományú kémelhárító tiszt volt, aki a pénzügyek területén jeleskedett, hiszen ameddig miniszterelnök nem lett, úgy tűnt, hogy ahhoz ért.Orbánról is tudtuk sokan, hogy vamzerként vészelte át sorkatonai szolgálata kemény megpróbáltatásait, de eddig hiányzott a gyanú mögül az azt megalapozó tényállítás - hát most az is megvan.
De nem mondja, hogy na és, hanem a vazallusait kergeti idiótábbnál idiótább helyzetekbe, olyanokkal próbálja védetni magát, akiknek erről a helyzetről minimális ismeretei sincsenek, és akik nyakig ülnek a kényszerben, mert a stallumukat a kis DNS hordozó kezéből kapták.
Élősködők, akik tudják, ha a gazdaállat elhullik, beledöglenek ők is.
Minden nemzetnek olyan fegyvere van, amilyet érdemel, az USA repülőgép hordozókkal, mi ezzel a szerencsétlen DNS hordozóval veszélyeztetjük a világbékét...
Mondhat itt már bárki bármit, a predikátum - a nemesi előnév - melyet keresztapjától kapott, rajtaragadt már, mint szamáron a fül, és a spicliség stigmáját se fogja tudni magáról lemosni mostmár soha, ebben a büdös életben.
Mert ő nem ügynök, nem hírszerző, mint James Bond, nem hozható fel mentségére, mint Medgyessynek, hogy csak hazája pénzügyi biztonságát akarta óvni, nem lehet rá azt mondani, hogy világnézeti elkötelezettségből tette, amit tett, mint Horn Gyula.
Ő egy egérszürke, mezei vamzer volt, aki vélhetőleg egy-két plusz kimaradás lehetőségéért adta el magát, és még ez a jobbik eset, de az is elképzelhető, hogy lopott, és ezzel zsarolva szervezték be.
Merthogy, ha jelentenie kellett, akkor beszervezték, és hiába mondta Lajosnak, amit mondott, ezzel csak azt lehet bizonyítani, hogy tégla volt, de hogy mit jelentett, azt mindössze ketten tudják, ő, meg Lenin - Lenin, mint kép szobája falán.
Esetleg még a tartótisztje, de van az a pénz, amitől feledékeny lesz az ember, különösen ha a másik opció egy kocsiról leeső létra, ugye...
A tetejébe hibázott, mert olyannal húzott ujjat, akivel nem kellett volna, ami abból is látszik, hogy a háború még el sem kezdődött, de máris ezer sebből vérzik, és innentől kezdve már csak idő kérdése, hogy mikor rakja égnek politikai - és remélhetőleg gazdasági - bakancsait.
A Keresztapa című könyvben van egy jelenet, melyben a Keresztapa azt kérdezi consiglierijétől, hogy a családot a kábítószeres üzletbe bevonni kívánó Solozzo milyen ember.
A válasz: szicíliai.
Szicíliai, tehát "jellemes", aki képes - az életét is beleértve - mindent kockára tenni az ügyért, mely mellett elkötelezte magát.
Ha ebben a maffia-terminológiában próbáljuk megfogalmazni Simicska személyét, akkor azt kell mondanunk, hogy Simicska szicíliai...
Simicska a pénzügyek területén mozgott, nem kispályás versenyző, tudja mi hogyan működik, és lám, egyre-másra dőlnek be pénzügyi intézmények, mindegyiknél már így, az elején kitapintható a Fideszes szál, csakúgy, mit az oroszországi befektetéseknél, ahol Mészáros Lőrinc elfelejtette, hogy tulajdonos egy cégben, - igaz, ő feledékeny típus, meg aprópénzzel nem is foglalkozik.
Aki azt hiszi, hogy a történet akkor kezdődött, amikor Simicska állapotfelmérésének eredményét közkinccsé tette, az nagyon téved - és valószínűleg tévedett Vityka is, amikor Lajos csendességét félelemnek értékelte.
Lajos valószínűleg dolgozott, az ő szemfedőjét hímezgette esténként a kandalló fényénél, a kanna mellett, melyben a bosszút forralta.
És dolgozgatott is, vélhetőleg - talán ő kalkulálta ki, hogy mikor érdemes megindítania a nyílt konfrontációt, melynek koránt sincs még vége, ellenben ha ez ebben az ütemben folytatódik, akkor két hónap múlva Büszkeségünk rálép a saját nyelvére.
Márpedig folytatódni fog, merthogy muníció van hozzá, mint ezt Simicska el is mondta.
Szegény Viktornak nincs szerencséje a jóbarátokkal, egyik nagyobbat rúgott bele, mint a másik.
A Családban pedig elkezdődött a csendes helyezkedés, ami azért érdekes, mert lassan már nem marad fideszes felsővezető, aki ne ülne nyakig a szarban, ne kellene magyarázkodnia, ne bukna le naponta háromszor, és miután az RTL is feladta az apolitikus szerepet, erről már az ország is tud.
Hogy a Hírtévétől elmennek azok a másod - harmadosztályú műsorvezetők meg képernyős arcok, akik tudják, hogy tehetségük után a szakmából soha meg nem élnének, mert csak valakinek a - minimálisan is - lélegeztetőgépének csövével a szájában életképesek, ez nem fog Simicskának gondot okozni.
Ezer és ezer fiatal vár bizonyítási lehetőségre, és ha Simi meghirdet egy konzervatívra hangolt irányváltást, annyi tehetséges embere lesz, mint égen a csillag.
És lesz nézője is, meg olvasója is, mert a jobboldali/konzervatív ember nem hülye, nem agresszív, nem kirekesztő, csak éppen nem szereti Lenint, de hát ez meg igazán tolerálható.
Ami most fárasztó lesz, az a sok ostoba aktivizálódása, akik olyanok, mint a francia férj, akitől a kéményseprő alól kiszólva azt kérdezi a felesége: Most nekem hiszel Drágám, vagy a szemednek?
A válasz esetükben nem kétséges, de tulajdonképpen lényegtelen is, mert vagy kiábrándulnak idoljukból és vele a politikából, vagy elmennek cigányt riogatni fokossal meg karikásostorral, mígcsak egy nyeszlett kis cigányember el nem veszíti a türelmét és a veséjükbe nem vágja a bicskát.
Akárki jön ezek után, első dolgának a szélsőjobb törvényen kívül helyezése kell, hogy legyen.
A Jobbik parlamenti alelnöke szépen elmondta, hogy a cukiságok kinek szólnak, ellenben mi a Jobbik valódi álláspontja a társadalom ügyeiben.
De ez még odébb van, addig még sok pofátlanságot fogunk látni a mi szpáhijainktól, akik az utolsó fillérig ki akarják majd facsarni a pénzt belőled, hiszen érzik, hogy hatalomban tölthető napjaik meg vannak számlálva.
Ahogy a népi bölcsesség mondja: azt már tudjuk, hogy mi lesz, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz.
Isten megsegít, meglátjuk...
:O)))
http://www.pupublogja.hu/2015/03/mehetunk-tovabb.html
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: biológiakönyvben, tapasztalataimra, közérdeklődésére, tapasztalataimat, tájékoztatásának, consiglierijétől, felemelkedésének, szállodaszámlája, miniszterelnökké, újságíróképzésre, gyermekszervezet, háromezerkétszáz, pofátlanságokból, mailbenblogthis, veszélyeztetjük, elbulvárosodott, tiltottgyümölcs, szabadságunkért, reklámfelületet, nagyonhülyéknek, zászlócskáikkal, karikásostorral, zászlólobogtató, megtekinthettük, fejtegetésekben, megvalósítására, petúnianevelési, közszolgálatból, állástalanságot, erőszakosságból, honoráriumokért, fegyverletételt, megerőszakolnak, munkanélküliség, kontraproduktív, következtetésre, délutáni tüntetés, magyar kultúrfölény, szomorú tényt, javán túljutottunk, gyönyörű szóvirágokat, sovinizmus magasságaiba, pénzt kiviszik, szabadság tárgyköréből, magyar szabadság, műsor remek, elnyomatás éveinek, táncosok esernyője, kicsik aranyosak, korabeli lányok, tömegben feltűntek, zászlórudakat markolászták, MEHETÜNK TOVÁBb, MEHETÜNK TOVÁBB, Nemzeti Múzeum, Előtte Tarlós, Keresztes Ildikó, Lázár János, Várkert Bazárban, Orbán Rasi, Ságvári Endréről, Bánatos Balf@szok Emlékművének, Magyar Csorda, Deák Ferencet, ISKOLÁNKÉNT TÍZ DIÁK, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Nemzeti Dal, Rajk László, Pasa Park, Nemzeti Múzeumhoz, Gulyás Civil, Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, Mindenesetre Mari, Mária Terézia, VAMZER LEJTŐN, Horn Gyula, Orbán Viktor, Horn Gyuláról, Medgyessy Péterről, James Bond, Mészáros Lőrinc, Szegény Viktornak,
|
|
Offline
