Belépés
furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!" BMI ******
2005.10.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Helytörténeti-néprajzi hagyományok
  2014-06-26 10:02:07, csütörtök
 
   
  Helytörténeti-néprajzi hagyományok Kunszentmiklóson, a második világháború előtti- években és az utáni öt-hat évben...

(Konti Józsefné sz. Hollinger Mária-pályázat)



Jelige: "TIBORCA"



Készült: Kunszentmiklós Város Képviselő-testület felhívására,
2003. decemberében.



A háború utáni első "békeévben" születtem. Kisgyermekkoromban az állandóságot és az otthon biztonságát nekem egy, a tassi határban lévő, kunszentmiklósi tanyai ház és a körülötte lévő gazdaság jelentette.


http://furaila.xfree.hu/33600

A családot, pedig egy fekete fejkendős, sudár magas, idős néni és egy ősz hajú, kackiás bajuszú, alacsony, szikár öregember, meg a "nénnye" képviselte. Nénnyét a két idős ember Piroskának szólította, aki pedig "édősanyámnak" és "édősapámnak" őket.

Piroska nénnye és én: a "kis Marika", olyan elválaszthatatlanok voltunk, "mint a borsó meg a héja", mint Konrád Lorenz és az ő szárnyasai... Azt hiszem nálam is működött az imrinting(1.). Hogyne működött volna, amikor ott, a tanyán, mindig és mindennek megvolt a felelőse, gazdája(6). Ott nem maradhatott senki és semmi gondozó nélkül - éppen ezért, feladat nélkül - egyetlen pillanatra sem.




Hagyományos munkák a baromfi-udvarban,
és - az önállóság felelőssége

Piroska nénikém feladata volt a baromfiak körüli munkák elvégzése is. Én, pedig mindig ott voltam, ahol ő és így korán megtanulva a dolgok csínját-bínját, "belenyőhettem" ezekbe a feladatokba.
Az első ilyen alkalomra visszagondolva, elmesélem: hogyan tanultam meg a tyúkok "elültetését".
Három-négy éves lehettem, amikor felfigyeltem arra, hogy egyik-másik tyúk elkezdett kotyogni és minden átmenet nélkül le-leült a puszta földre és még az eléje szórt eleséggel sem lehetett onnan elcsalogatni. Nénikém csak annyit mondott erre a furcsa, számomra ijesztő "rendellenességre", hogy:
- "Itt az ideje, hogy elültessük!".
Ettől ijedtem meg csak igazán, mert azt hittem, hogy azt úgy kell majd csinálni, mint a palántázást. Sehogy nem tudtam elképzelni szegény tyúkot - élve elásva - a földben. Azután, hogy fölvitt néném a tyúkkal és egy zsák szalmával a padlásra, kezdtem megkönnyebbülni. Nekem is kezembe nyomott egy "nyaláb" illatos szénát, nehogy haszontalannak érezzem magamat.
Ott, már sorakoztak az óriási kosarak. Egy alul, és fölé rakva - szájával lefelé fordítva - a másik.
Egy ilyen üres kosarat tettünk be a sorba, tisztes távolságra a másiktól, hogy a kotlósok ne zavarják egymást. Nénikém megtöltötte szalmával a kosarat és a nálam lévő szénát közösen, fészek-szerűen elrendeztük a tetején, majd az előre odakészített szakajtóból előszámolt fennhangon 10-16 db tojást és óvatosan berakta a fészekbe. (Én még ekkor nem tudtam számolni, de már felfigyeltem a módjára.) Erre nagyon óvatosan ráültette a tyúkot, "aki" úgy helyezkedett el a tojásokon - csőrével egyenként görgetve rajtuk, miközben úgy forgolódott, hogy még véletlenül sem lépett rá lábaival egyikre sem - mintha így köszöntötte volna mindegyiket. Olyan nagyra borzolta tollazatát, hogy teste melegéből minden egyes tojásnak jusson, majd végre, nagyon gyengéden ráereszkedve "elült" rajtuk.
Ettől fogva Piroska nénikémmel minden etetéskor fölmehettem a padlásra. Az előzőleg elültetett tyúkok alól sorban keltek ki a pulykák, kacsák és libák. Nem győztem csodálkozni ezen a leleményességen és azon, amilyen hűséggel(!) követték (szinte igazolva az "imprinting-elméletet") a különböző fészekalja apróságok a kotyogó kotlósmamát. Láthattam, amint a kotlósok megmutatták apróságaiknak a tanyaudvar-, később a mező világát; kapirgálni-, csipegetni valóit.
A kislibás és kiskacsás kotlósok akkor kerültek először bajba, amikor a mezőn rátaláltak a vályogos gödörben összegyülemlett vízre. Soha nem felejtem el a kotlósok kétségbe esett kárálását és futkosását a parton, ahogy meg akarták akadályozni kicsinyeik vízbeesését. A kiskacsák és kislibák, viszont engedelmeskedve a velük született ösztöneiknek, vízbe pottyanva, azon nyomban úgy úsztak, lubickoltak, mintha tanulták volna.

Amikor eljött a "mi" kotlósunk csibéinek kikelési ideje, nénikém kesztyűt húzva, nagyon óvatosan leemelte a csőrével és szárnyával védelmezőn csapkodó kotlóst a csibékről. A méltatlan bánásmód a lábak összekötözésével folytatódott. Ezt követően, segíthettem az éktelenül csipogó apróságokat egy ládába átrakni, miközben nénikém fennhangon megszámolta őket. Az eredményt beírta a köténye zsebéből elővett "kalengyáriumba", majd hóna alá kapta a tyúkot. A ládát együtt megfogtuk és lehoztuk, majd útjára bocsátottuk a kotlóst csibéstől.
(Örömöm határtalan volt, amint láttam az elől haladó, örökké kotyogó kotlóst és az utána botladozó, csipogó, sárga-pihés kiscsibe-gombócokat. Ekkor megsejtettem valamit abból, mi végre is vagyok a világon, mert először sejlett fel lelkemben a vágy arra, hogy minél előbb felnőjek. Felnőjek, hogy nekem is lehessenek kicsinyeim...)
Igen ám, de ennyi apró-jószágot nem lehet a réten, meg az udvaron való kapirgálás során talált élelemmel felnevelni!
Nénikém alig győzte darával, meg apróra vágott lucernával az apróságok etetését. Hamar elfogyott az a morzsolt kukorica, amit még a téli estéken morzsoltak nagyapával. Ezért, aztán a kukoricagóréból kellett "vételezni" az újabb morzsolni valót. Ilyenkor a szecskavágót átállítottuk morzsolásra. A morzsolás után következett a darálás, melynek szintén voltak fokozatai. A már korábban kikelt kisbaromfiak számára már egész nagy-szeműre kellett állítani, a kisebbeknek egészen apró szeműre. Ugyanezt az eljárást alkalmaztuk a lucerna aprításánál is. Nénikém nekem is adott egy csomót, amit egy deszkán olyan apróra vágtunk a késsel, mint amilyenre a petrezselyem zöldjét szokás az emberi étel ízesítéséhez. Ezt a kétféle anyagot azután összekevertük egy-egy vödörben és kis etetővályúkban elosztottuk. Mire késő délután bejöttek, már várta őket a terített "asztal" a belső udvarban!
Később, amint annyira felnőttek a pulykák, hogy már nem hallgattak a kotlósmamáikra, összetereltük őket és az én felügyeletemmel mehettek ki a mezőre. Nem volt könnyű feladat együtt tartani őket, mert a pulykák kedvenc csemegéje volt a szöcske. A szöcskékről, pedig köztudott, hogy szabadon ugrándozva élnek a széles határban. A pulykák, pedig vadászva követték őket a szélrózsa minden irányába. Én, pedig úgy futkároztam, terelgetve igyekezve egyben tartani őket, mint egy nyájat őrző pulikutya.

Ekkor tanultam meg az önállóság felelősségét!

Egy életre szólón belém ivódott, hogy vannak munkák, amelyeket soha nem lehet elhalasztani, mert az állatokat el kellett látni ünnepnap is. Már ekkor tudtam, amit később, a TSZ-ek vezetői sem, hogy a legeltetést nem lehet munkaidőhöz, munkarendhez igazítani.
Nyáron például délben, amikor "magason állt a nap", betereltük az őrzött állatokat az "enyhelbe", itatni és delelni. Közben, nagymama elkészítette az ebédet és mi: a pásztorok is megebédeltünk és deleltünk, vagy szundítottunk egyet, vagy összeszedtük az öregebb - koratermő - gyümölcsfák elhullajtott gyümölcsét. Ebből aztán nagymama nagyon finom pitéket sütött a kemencében.

A kemencét is föl kellett fűteni valamivel. Többnyire - még az előző évi napraforgó szüret után visszamaradt napraforgószárral, vagyis - a "tutyéllaszárral". Ott, a tanyán azt is megtanultam, hogy semmi nem mehet veszendőbe, mert "...minden földi javunk Istentől való", ezért mindent "újrahasznosítottunk"!

A délutáni, 3 órás vonat érkezésekor hajtottuk ki az állatokat ismét.

Amint látható, a tanyán nem volt munkarend, meg munkaköri leírás és mégis, az egész család egy jól bevált családi munkamegosztásban(2.) dolgozott.

Esténként, amikor "elültek" óljaikban a pulykák, nénikém megszámolta őket és nagyon büszke voltam magamra minden alkalommal, mert híja nélkül megvolt, mind a százöt!

Ezen a képen látható, hogy öt évesen, már kétéves kishúgomra is vigyáztam és, hogy az a bizonyos felelősségem nemcsak formális volt, közben megtanultam 105-ig számolni!
http://furaila.xfree.hu/33600


A kiscsibéinkről nem lehetett ugyanezt elmondani, mert a héja le-lecsapott időnként rájuk. Pedig úgy kiabáltam, hogy: "kurhéjja!", ahogy a torkomon kifért. Nénikém még a kendőjét is lekapta és azt lengetve próbálta a ragadozó vadorzót elijeszteni. Többnyire sikertelenül.



A növény-palántázással kapcsolatos feladatok
és népi bölcsességek

Ekkorra, a tavasszal elültetett paprika- és paradicsompalánták már virágoztak. Soha nem felejtem el, hogy milyen fontos dolgokat tanultam palántaültetés közben az ÉLETRŐL is. Például: nénikém képes volt a legnagyobbat is egyszerűen kidobni, ha nem volt elég erős gyökérzete.
Megkérdeztem, hogy nem sajnálja-e? Azt mondta:
- "Nem tud megeredni, termést hozni gyökerek nélkül. Csak nyújtózkodik világnak, elvéve a fényt a többitől."
Nemcsak azt tanultam meg, hogy az elültetett palántákat később, folyamatosan gondozni kell, hogy sok termést hozzon, hanem megtanultam például kapálni és közben megtanultam megkülönböztetni a GAZt, a HASZONnövénytől!



Az Úr napjához fűződő szokások

De nemcsak dolgoztunk azon a tanyán, hanem pihentünk is, méghozzá legtöbbet az Úr napján, vasárnap.
Onnan lehetett tudni, hogy közeledik a vasárnap, hogy előtte való nap már a készülődés jegyében telt.
Bent a házban, nagymama mosta, vasalta az ünneplő ruhákat.
Amelyik ételt lehetett, megfőzte- megsütötte előre, hogy semmi akadálya ne legyen a vasárnapi templomba menésnek.
Nagyapa tiszta almot hordott a jószágok alá és bekészítette az istálló szénatartójába a szálas takarmányt, hogy másnap reggel csak a jászolba át lehessen rakni az állatok elé. Majd szép fényesre csutakolta a lovakat és felsöpörte vesszősöprűvel a tanyaudvart.
Nagymama, és nénikém a házban és a ház előtti kertben rendezkedett a cirokseprűvel. A szemétlapátra seprésénél az én feladatom volt a lapát igazgatása és megtartása úgy, hogy a lehető legtöbb szemetet lehessen felseperni egyetlen lendülettel. Ezzel megtanultam odafigyelni nemcsak arra, amit csinálok, hanem a másik emberre is, akivel együtt dolgozom!
Közben, megforrósodott az üstben a hajmosáshoz és a fürdéshez is a víz. Nagymama őszülő haját két copfba fonva a fejetetejére tekert kontyban hordta. Ezt, a korona formájú frizurát külön szertartás volt kikefélni, megmosni, megfésülni és kontyba rendezni. Egy fehér damaszt vállkendőt terített a vállára fésülködés közben, majd a hajtűket, fésűket is egy kiterített kendőre rakta ki, szép sorban. Az én dolgom volt, hogy kézbe adhattam, olyan sorrendben, ahogy nagymama kérte. Ilyenkor csak mi ketten voltunk bent a "fürdőkamrában". Nagymama még ekkor sem vette le a szolid csipkével szegélyezett, lábszárközépig érő, fehér vászoningét. Egyébként minden ruhadarabja sötét színű volt.
Ma sem értem, hogy miért kellett olyan nagy műgonddal fésülködnie, ha azután bekötötte a fejét a fejkendővel? De ezt is valóságos szertartással, hosszas igazgatással tette. Sokszor, két tükröt is használt hozzá, hogy lássa, hátul is jól áll-e a redő, vagy lokni a kendőn?
(Olyan csomót kötött az álla alá, amilyet később, nekem kellett a kisdobos nyakkendőn kötni. Mondanom sem kell, hamarabb ráállt a kezem a csomókötésre, mint pesti társaimnak, akiknek nem volt fejkendős nagymamájuk.)
Ezután következett az én hajmosásom és fürdetésem. Ezt nénikém segítségével végeztük. A hajamat is ő mosta, fonta és szárította. Majd a lefekvés következett. Míg, mi a fürdőben voltunk, nagymama megágyazott nekünk. Nénikém mellém ült az ágy szélére és két kezébe vette összekulcsolt kicsi kezemet és együtt mondtuk el az Úr imádságát, a "Mi Atyánk!"-ot.
Másnap, többnyire napsütéses időre virradtunk. A reggeli készülődés izgalmában sem türelmetlenkedett senki körülöttem.
Azóta sem értem azokat az embereket, akikkel később összehozott a sors, hogy miért olyan türelmetlenek a gyerekekkel, ha útra kelnek? Talán, mert nem ismerték azt a nyugalmi forrást, ami nagypapáét táplálta.?
Ő és övéi, ugyanis olyan Isten-hívő emberek voltak, akik fennen hirdették: "Istentől van minden földi javunk." (Zsoltárok 127.) Még a gyermek is: "...az Úrnak öröksége: a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom." (Zsoltárok 127:3.)
A GYERMEKre, vagyis rám is úgy tekintett, olyan türelmes szeretettel viszonyult hozzám, mint "Isten jutalmára". Ez engem, méltó viselkedésre ösztönzött. (De sokszor gondoltam erre felnőtt koromban, amikor pedagógiából az ösztönzőkről, a "motivációkról" tanultam!)

A szép, tiszta ruhámban vártam, míg nagyapa befogott a "parádésra", vagyis utazáshoz átalakított szekérbe(3.) és az "ünneplős" lószerszámot(4.) ráadta a lovakra. Azután, ha egy kicsit is hűvös volt, bebugyoláltak szúrós pokrócba. A nagysuba(5.) nagyapáé volt. Útközben nénikém oltalma alatt álltam, pontosabban ültem és rácsodálkozhattam a Kunság száz természeti csodájára. Mert csodaként éltem meg a távoli tocsogóban méltóságteljesen lépegető nagy, fehér-fekete gólyamadár látványát; a kis, mozgó pontra lecsapó és áldozatával egy pillanat alatt felröppenő héja szívszorító, ragadozó vadászatát. Ilyenkor, még kisebb koromban, rémülten bújtam nénikémhez, aki nagy nyugalommal mondta, hogy: - "Ez az élet röndje."
Ezzel megtapasztaltam azt, hogy az is az élet rendje, ha félek: odabújhatok egy biztonságot sugárzó fölnőtthöz!
A tanyán ezt az igényemet is teljességgel kiélhettem anélkül, hogy kényeztettek volna.
Amikor megérkeztünk a városba, "leparkoltunk" a templom közelében lévő piactéren. A lovak kaptak egy-egy teli abrakos tarisznyát, hogy közben ők se unatkozzanak.


Az utazáshoz átalakított szekér és "kocsisa": egyik Bóna-nagybátyám http://furaila.xfree.hu/33600


Amikor úgy mentünk, hogy nagymama nem jött velünk, akkor egy olyan templomba mentünk, ahol mindig ugyanoda - sárga(réz) táblával megjelölt helyre ült nagyapa és nagy megtiszteltetés volt, hogy - lány létemre - mellé ülhettem.
Itt lehetett érteni, hogy mit prédikál a pap és mit énekelnek a hívek. A falak hófehérek voltak. Alig vártam, hogy megszólaljon az orgona. Gyönyörűséggel hallgattam. Nagyapa, ahogy megrezegtette a hangszálait, vele rezgett a bajusza is. Meghatódom, ahogy visszagondolok ezekre az énekekre, mert először találkoztam a figyelmesség szép gesztusával is. Ugyanis, előfordult, hogy a másik oldalamon ülő, elém tartotta a zsoltáros könyvét, mert azt hitte, hogy csak azért nem énekelek, mert nincs miből... Ott ülve közöttük, azon bánkódtam, hogy nem lehetek igazán részese az együtténeklés örömének, mert nem ismerem a szöveget. Akkor erősödött meg bennem a vágy arra, hogy tudjak írni, olvasni, ezért aztán alig vártam, hogy iskolás legyek!
Az istentisztelet szertartása után, a templomból kifelé menet és a templom előtt üdvözölték az emberek (a férfiak süveget, kalapot emelve) egymást: - "Áldás, békesség!" - "Hogy vagy sógor, vagy ángyika?", vagy kinek mi dukált.
Elő- előfordult, hogy megkérdezték:
- "Hát ez a szép, fekete szemű kislány melyiké?"
Ilyenkor suttogóra fogták a hangjukat, ezért nem értettem, hogy mit mondanak.
(Akkor nem értettem, hogy miért sugdolóznak, miközben arra tanítottak, hogy illetlenség mások jelenlétében sugdolózni! Ma már tudom, hogy ezen "illetlenségre" biztonsági okokból kényszerültek. Ugyanis, az 1950-es években jártunk és az én apukámról nem volt szabad beszélni... Ettől fogva örökre(!) elkísért ez a titkolódzás, sugdosódás személyemmel kapcsolatban. Amikor végre érthetővé vált számomra az a családi viszonyrendszer, amiben fölnőttem, mindig összekuszálódott az egész, egy-egy újabb információval. Ez nekem nagyon fájt. Pontosabban megéreztem, hogy a puszta létem miatt, mintha hazudozásra kényszerülnének azok az emberek, akiket szerettem és engem az igazmondásra neveltek! Ezért, azután, - ha lehetett - nem kérdezősködtem, mert nem akartam, hogy hazudozzanak nekem. De a kielégületlen kíváncsiság ott bujkált bennem egész életemben!)
Majd szó esett időjárásról, termésről, vásárról és hazakocsiztak, hazakocsiztunk, ki-ki a maga portájára.

Nagymama és nagypapa, az utazásra átalakított szekéren. http://furaila.xfree.hu/33600

Amikor nagymama is velünk volt, akkor sokkal díszesebb templomba mentünk. A falakra színes képek voltak festve és a napsugár is színes üvegablakokon próbált besütni. Itt nem értettem, hogy mit beszél a pap, de az orgonaszó ugyanúgy zengett és ugyanolyan gyönyörűséggel töltött el. Énekelni is csak a pap és egy másik bácsi: a kántor énekelt nagyon szépen, de érthetetlen nyelven. Távozóban "Dicsértessék!"-kel köszöntek el egymástól az emberek. Itt nem illett a "Hogy tetszik lenni?" kérdésre részletesen válaszolni.

Ezeken a templomos vasárnapokon is találkozhattam egyfajta szépséggel. Gyönyörködhettem a színes freskók és festett üvegablakok mitikus alakjaiban, az orgona- és zengő énekszóban. De, legfőképpen az EGYÜTTLÉT - Isten házában Vele és a Benne-hívőkben - MEGTAPASZTALÁSA jelentett nagyon sokat. Ma már tudom, hogy minden "világi" "közösség"-ben ezt az Együttlétet és Szépséget kerestem, mindhiába!!! Azt is tudom, hogy ezeken a templomos vasárnapokon szerzett élmények érzelmi patronként(7.) működtek bennem életem válságos időszakaiban.




A beszolgáltatás(10.)
és a betakarítás ,,szokásai"


A nagy idillt egyre gyakrabban zavarták meg a tanyán megjelenő idegen emberek, akiket nagyapa eleinte be sem akart engedni a házba...

1952 nyarán sok baja támadt az egyik hízóval, amit be kellett szolgáltatni. Az oktondi állat még el sem érte a szerződésben előírt súlyát, már abbahagyta a hízást, nem volt hajlandó enni. Nagyapa szekérre rakta és bekocsizott vele a városba.
Nyár volt, kánikula. A gabonának több, mint a felét learatták. A cséplőgép már a szomszédos tanyákon dolgozott.
Szükség volt minden munkabíró férfira, dolgos kézre! A városi ismerősök és rokonok is mind kijöttek segíteni. Ekkor már tilos volt napszámost fogadni, vagyis pénzt fizetni a munkáért. Ezért, aztán dolgozott nálunk - az iparengedélyét bevont kunszentmiklósi - órásmester, cipészmester, meg még nem tudom, hogy ki...
"Apuka" is kivette a pesti gyárban a szabadságát és lehozta "Anyukát" és a kis"húgomat" is a tanyára. Apuka, miután készített rólunk, meg a tanyáról egypár felvételt, (mert nagyon szeretett fényképezni), átöltözött, kaszát vett a kezébe és ő is beállt aratni. Piroska nénnye volt a marokszedője is, meg a kévekötője, én, pedig a "segítője". Anyukát kímélték az ilyen "durva" munkától.

Apuka, mielőtt beállt volna aratni, készített egy-pár felvételt rólunk és a tanyáról... Mert nagyon szeretett fényképezni. http://furaila.xfree.hu/33600

Délben, terített asztalok várták az aratókat. Az asztalon ott illatozott a birkapaprikás. Idősebbik nagybátyám is előkerült valahonnan és ő vágta le, majd dolgozta föl a birkát a paprikáshoz.
Nagymama hokedlikra készített lavórokban langyos vízzel, törölközőkkel a karján várta a munkásokat. Mosdás után a felnőttek asztalhoz ültek és akkor jött a csalódás, mert nekünk a húgommal, csak a hokedli mellé készített fejős-széken jutott hely. Vigasztalódtunk aztán, mert a húsleves után - a kedvencünket: a mákosnudlit - tette nagymama, egy mázas cseréptálban elénk.
Nagypapa mérgelődött, hogy: neki meg "ezzel a disznóval köll bajlódni". "Törvény, az törvény!" Mondogatta, és elindult a renitens hízóval a városban lévő Beszolgáltató Minisztérium hivatalos helyiségébe. Ott megmázsálták a gutaütés környékezte jószágot és amiért 1-2 kg híja volt, azt mondták:
- "Na papa, hizlalja még egy kicsit, és majd akkor jöjjön vele vissza, ha annyi lösz a súlya, amennyinek a passzus szerint lönni köll!" Hiába mondta, hogy: - "Már napok óta nem öszik szögény pára!" A Hivatal emberei hajthatatlanok voltak.
Nagyapa az esti szürkületben, az állatorvossal együtt tért vissza. Valamit belekevertek a disznó ennivalójába, meg kapott injekciót is és így kihúzta még egy hétig.
Közben, befejeződött az aratás. A cséplőgép is nálunk dolgozott. A kicsépelt gabonát sorra hordták föl a gazdasági épület padlására. A szalmát óriási asztagokba rakták. Ezeket az asztagokat később szekérre rakva behordták a tanyaudvarba, vagy a közelébe.


Ezen a képeken látható, hogy a kis szekérre egy egész asztag gabonát föl lehetett - szakszerűen - rakni. http://furaila.xfree.hu/33600



Nagymama a házban óriási csomagokat állított össze a nálunk dolgozó ismerősöknek, rokonoknak. Volt, akinek nem is fért föl egyszerre a bicikli csomagtartójára a zsák liszt, a zacskó mák, a dió, a szárazbab, a téli vágásból maradt füstölt- kolbász és csülök... Mondta is a kilenc gyerekes, Orgonás-mester: - "Nem baj, majd inkább tolom hazáig!" (Hét kilométerre volt az a bizonyos "hazáig".)
Volt, akinek két, összekötött lábú, rikácsoló, vágni való jércét kötöztek a csomagtartóhoz. Hogy elcsendesítsék a jércéket, kiselejtezett harisnyát húztak a fejükre. Volt, akinek kacsa hápogott a csomagtartóra szíjazott fonott kosárban. Neki egy szakadt nagykendő jutott elcsendesítés céljából. (Miért volt szükség erre az ,,elcsendesítésre"? Csak évtizedekkel később jöttem rá arra, hogy - akkoriban - az ilyen ,,illegális" módon élelemhez jutottakat ,,feketézés" címén, bizony előállították a rendőr őrszobákon.) Volt, akinek egy zsák zsenge zöldbab és friss zöldség jutott...



Szénagyűjtés

A nyár vége-felé ugyanazzal a módszerrel, mint a szalmát - hordták be a téli takarmánynak való szénát. Volt a legelőnek mindig egy olyan része, ahol nem legeltettünk azon a nyáron.
Ez, többnyire a Bakér partján és környékén volt. Itt, bizonyos rendszerességgel - attól függ mekkora volt a szárazság - lekaszálták- és szép rendbe, majd kazalba hordták a füvet.
Ez volt csak izgalmas mozzanata gyerekkoromnak! Csodálatos volt megtapasztalni, hogy micsoda nyüzsgő élet költözött ezekbe a száradó rendekbe! Éppen ezért, nagyon óvatosak voltak a szénahordók - nehogy szétdúljanak egy-egy madárfészket, vagy még időben szóljanak a macskának, ha egérfészekre bukkantak. Gyönyörű gyíkokat láttam villámgyorsan elszaladni, amint a biztonságos búvóhelyül szolgáló széna hirtelen eltűnt felőlük. Láttam "félelmetes" sikló sietős, kígyózó tovasiklását.
Ilyenkor mindig megnyugtattak, hogy: - "Nem kell félni, mert nem bánt! Ez nem kígyó, hanem sikló! Jobban fél tűled, szőgény, mint té tüle!"
Láttam fészkéről felröppenő madárszülőket, "akik" halált megvető bátorsággal, zuhanórepüléses fejcsippentéssel próbálták elüldözni a "betolakodókat". Ezek körül a fészkek körül mindig hagytunk egy kis szénát, mondván: - "Ezek a madarak és majd a felnövekvő fiókáik szödik össze a sok férget a gyümölcsfákról, így segítve az embernek. Isten Édenkertjében minden élőlénynek mögvan a maga dolga..."

Akkor még nem tudtam, hogy egy életre szólón magamba szívhattam azokat az illatokat. Lelkem láthatatlan "fényképezőgépével" rögzíthettem a méh- és rovarzümmögéses, színes pillangós rétet; a kék égen úszó bárányfelhőket; a hirtelen kitörő nyári záporesőket, amint a szikes talajon, a repedésbe befolyó víztől pillantok alatt életre kelt a természet. Láttam a Bakérban kikelő ebihalakat és azt: hogyan lesz belőlük béka. Láttam a víz fölött szálló csodálatos szitakötőket, a víz felszínén úszkáló rovarokat, vízipókokat...
Soha nem felejtem el, amint nagyapa egyre gondterheltebben meg-megállt munka közben. Előttem van, amint egy alkalommal letörölte a verejtéket homlokáról és azt mondta, miközben felnézett a magasban trillázó pacsirtára:
- "Ez is csak fönt a magosban, az Úr szabad egiben mondja a magáét!"
Ekkor vált számomra a "magasságos égen" trillázó pacsirta a szabadság szimbólumává.
Évekkel később tudtam meg, hogy amiért az a bizonyos beszolgáltatni való disznó belepusztult a herce-hurcába, még a jövő évi termést is lesöpörték a padlásról. Nagypapát, pedig előállították, mondván: - "...a zsugori kulák(13.) sajnálja a disznót a városi munkásságtól, a dolgozó néptől"!
Ez az ősz volt az utolsó, amit együtt töltöttem nagyszüleimmel a Bóna-tanyán. Apuka összepakolt és felutazott velem Pestre, mert kezdődött az iskola...

Nagyapa beteg lett és 1952. november tizenötödikén, hetvenhat éves korában, agyvérzésben meghalt. Legkisebb fia ekkor töltötte sorköteles katonai szolgálatát. Még csak nem is adták át neki a halotti értesítőt! Úgy temették el nagyapát, hogy Apuka is azon gyötrődött, hogy elmenjen-e egy ,,kuláknak" a temetésére, mert:
- "Mi lesz, ha a gyárban megtudják? Nem fognak-e racizni(9.) miatta?"




A pesti iskolakezdés ,,szokásai" 1952-ben

Azt hiszem ezzel véget is ért a gyerekkorom. Azzal, hogy egy olyan családba kerültem, ahol a puszta létezésem is gondot okozott, nem számíthattam soha senki másra, csak gyereknyi önmagamra. No, meg a jó Istenre.
Eleinte éltem is a "lehetőséggel", mert amikor Anyuka és Apuka közös igyekezettel, de mindegyik a maga módján, megpróbálta "kiverni" belőlem a Tanyát, meg mindent, ami odakötött: kiálltam az udvar közepére és sírva, kiabálva elpanaszoltam a jó Istennek az összes méltánytalanságot, ami engem ért.
Tettem mindezt 1952-ben, amikor még a csapból is az folyt víz helyett, hogy: "... a városi munkásság alulfizetettségéért, az élelemhiányért", minden létező rosszért "a zsírosparaszt nagygazdák, a kulák-burzsuj parasztjai felelősek"!


A társadalmi élet ,,szokásai" Kunszentmiklóson az
1930-as, majd az 1945 utáni években Pesten

Anyukának és Apukának ezek nélkül a gyermeki óbégatások nélkül is volt elég bajuk!
Anyuka, a kunszentmiklósi születésű Bálint Zsófika "szépreményű úrleány" - a konfirmációs "Emlékfénykép" tanúsága szerint http://furaila.xfree.hu/33600
- sokadmagával együtt konfirmált Kunszentmiklóson, 1936. május 21-én.
A másik fénykép http://furaila.xfree.hu/33600
hátulján olvasható a dátum: 1938.
Mellette látható a Kollos Tánciskola és Polgári Kör pecsétje. Vagyis, Bálint Zsófika tagja volt akkor egy (ma, a polgárosodást gátló politikusok által PÖCS-nek nevezett) polgári öntevékeny csoportnak! (Ebből következik, hogy nem a ,,Gonosz" találmánya volt a polgári körök létrehozása 2002-ben, hanem egy régi hagyomány újjáélesztése!)

Bálint Zsófika úrleány, 1942. novemberétől ifj. Bóna Gáborné lett, és találhatott ki újabb ,,történeteket" az eddigiek mellé! Mire be tudta bizonyítani "árja magyar" származását, addigra már nem számítottak a papírok semmit.
1945-ben, a háború befejeztével az ármánykodást ott kellett folytatni, ahol a háború után abbamaradt, csak éppenséggel minden ellenkező előjelet kapott! Olyan politikai erők kerültek hatalomra, melyek mindenre, ami addig "szent" volt, - ami összekovácsolta még az ellenségeskedő családokat is - azt állította: beleüvöltötte, beleverte az emberekbe, hogy rossz, ártalmas, "eltaposni", megtagadni való! Akit nem lehetett megtéveszteni, mehetett az átnevelő táborokba, gulágokba. Aki tudott, elmenekült Nyugatra, aki maradt, az kitalált egy "kádertörténetet" önéletrajz címén, amellyel még "karriert" is csinálhatott. Ezek közé tartozott Apuka, ifj. Bóna Gábor is.
Apuka hónapokig azzal kínozott, hogy: tagadjam le a tanyát és felejtsem el a nagyszüleimet, nénikémet, meg mindent, ami odakötött.
Mire megkezdődött az iskola, olyan szorongó kisgyerek lettem, hogy nem is akartam már iskolába menni. (Én, aki nyáron még alig vártam, hogy megtanuljak írni, olvasni!)

Egész további életemben nem győztem csodálkozni a sok hazugságon, amivel környezetemben lépten-nyomon szembesültem!
Olyan mértékű félelemérzettel szuggerálták(11.) ezeket a hazugságokat, hogy megtanultam, legalább úgy tenni, mintha mindent elhinnék... Ez, egyfajta önvédelmi reflexként(12.) működött bennem, ami miatt a mai napig bűntudatom van.



,,Polgárosodás" 1936-ban és 1996-ban

Amikor 1996-ban rám maradt Anyuka és Apuka istápolása, elhatároztam, hogy - még utoljára - "megtanítom" őket az igazságra emlékezni. Sajnos, ez nem sikerült.
Azt hiszem, olyan hosszú idő telt el a hazugságok jegyében, hogy már nem is emlékeztek másra!
1998-ban bekövetkezett haláluk óta - az általuk féltve őrzött családi "archívumban" kutatva - találtam meg ezeket a fényképeket. Egybevetve, a lelkem "képtárában" őrzött emlékképekkel, született ez a visszaemlékezés.
Azért adom közre, mert - a fotók tanúsága szerint - a Kunszentmiklósi Református Egyházközség gyülekezetépítő munkája, vallási közösséghez tartozás ereje olyan erős volt, hogy 1936. május 21-én ötvenöten(!) részesültek a konfirmáció sakramentumában.

Konfirmációs emlékfénykép Kunszentmiklóson, 1936. május 21-én.

http://furaila.xfree.hu/33600


A Kunszentmiklósi "Polgári Kör" Kollos Tánciskolájának tablóján legalább 50 ifjú polgár(!) látható 1938-ban. Vajon hányan élték túl közülük a II. világháború- és az utána következő politikai diktatúra borzalmait?
http://furaila.xfree.hu/33600

http://furaila.xfree.hu/33600
Ifj. Bóna Gábor és kedves barátai, amikor sikeres szakvizsgát tettek és elhatározták, hogy ,,mesterembörök" lesznek.


Ifj. Bóna Gábort ábrázolja a portré. A felvétel 1941-ben készült, abból az alkalomból, hogy eredményes mestervizsgát tett szövő szakmából a későbbi "nincstelen zsellér"(8.). (Ez is azok közé a hazugságok közé tartozott, amelynek köszönhette, hogy túlélte az 50-es éveket.)

http://furaila.xfree.hu/33600




Utószó

Ezen néprajzi írással a Horthy-korszak polgárosodó nemzedékének szerettem volna emléket állítani. E nemzedék képviselői még (2003-2004-ben) itt élnek közöttünk. Igaz, már öregek, betegek és sokan eltemették ,,vágott-virág" rövid életű, 1945 után született gyermekeiket is...
Ők azok a NEHÉZ-SORSÚAK, akik soha nem meséltek gyerekkorukról, szüleikről, családi múltjukról, vagyis: elhallgatták családi gyökereiket utódaik elől. Ez az elhallgatás a leghatékonyabb módja a hagyományok- a nemzeti- és nemzetiségi kultúra gyökeres kihalásának. Ők azok, akik számára az un. rendszerváltoztatás még elhozhatja az öregkor méltóságát! Hogyan? Ennek megválaszolására, pontokba szedve leírtam egy-két ötletet.
1.) Tudomásul kell vennünk, hogy őseink - évszázadok óta - úgy élték meg a hovatartozásukat, történelmüket, hogy - többnyire -
ISMERTÉK CSALÁDI ŐSEIK TÖRTÉNETÉT,
TÖRTÉNELMÉT, vagyis: ÉLETÜK GYÖKEREIT.
2.) El kellene érni, hogy ezek az egyéni sorsok - a család, a munka, a jövő szempontjából - megismerhetők legyenek a családokban!
3.) Tudatosítani kellene, hogy az egyéni sorsok, történetek, maga a történelem, a család történelme!
4.) Hazánk történelme, viszont a családi történelmek összessége!
5.) Jó, hogy van Terrorháza Múzeum, de az ott látottak, a fiatalabbak számára - úgymond: ,,lógnak a levegőben". Miért? Azért, mert az oda látogató ifjú honpolgárnak fogalma sincs arról, hogy saját családján belül kije-kije hogyan élte túl, vagy halt bele az egyik, vagy a másik terrorizmusba! Addig, bizony ezek az ismeretek - borzalmasságuk miatt - csak még jobban elidegenítik utódaikat saját, családi történelmüktől! Azt a hamis illúziót kelti bennük, hogy: ,,NEKEM EHHEZ SEMMI KÖZÖM!"
6.) Az ösztönzők sokaságát kellene kitalálni, hogy az utánunk születettekben is felébredjen a vágy a családi múlt, a családi történelem megismerésére!
7.) Alapvető igény kellene, hogy legyen - most, a génkutatások óriási eredményeinek elérésekor különösképpen - saját, genealógiai múltunk ismerete!
http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=293346&aid=33600
Egyszerűbben fogalmazva: szükségesnek tartom, hogy mindenki képes legyen felnőtt korára - legalább dédszülőkig visszamenőleg - a saját családfáját megrajzolni! Még egyszerűbben fogalmazva: jó lenne tudni, hogy ki fia-borja is az ember valójában! (A rabszolgatartó társadalmak rabszolgái sem ismerték genealógiai múltjukat.)
8.) A ,,TUDÁS" birtokában aztán nem élhetnénk ,,csak úgy" felelőtlenül bele a világba, vagyis az Európai Unióba, mert a MÚLT KÖTELEZ!
KIT ARRA, HOGY ŐSEI HIBÁIBÓL OKULVA
ALAKÍTSA KI CSALÁDI ÉLETPROGRAMJÁT,
ÉLETSTRATÉGIÁJÁT - KIT ARRA, HOGY
MÉLTÓ UTÓDJA LEHESSEN ELŐDEINEK!
9.) Ezek: maguktól értetődő dolgok voltak a világháború előtti időkben élő többség számára. Ebből következik, hogy akkor leszünk igazán (genealógiai múltunk ismerete által is) egyenrangú polgárok a saját hazánkban,, ha így lesz ez ismét! És csakis akkor tudunk az EU-ban meghonosodott- nemzeti identitást gyöngítő törekvéseknek és módszereknek ellenállni.
Bizony, akkor még az is előfordulhat, hogy a ,,tudás" birtokában felelősséggel tudnánk
v á l a s z-t a n i!
*
Pesterzsébet, 2004. március 9.
*
Bóna Mária Ilona
*



H i v a t k o z á s o k, m e g h a t á r o z á s o k
A kunszentmiklósi hagyományok c. néprajzi íráshoz

1.: Imprinting: követéselmélet. Konrad Lorenz - osztrák zoológus, aki különböző állatok viselkedését tanulmányozta - követéselmélete. Lorenz, a begyűjtött vadliba-tojásokat mesterséges keltetőben kikeltette. A tojásból kikelő kislibák őt pillantották meg elsőnek és ettől fogva, úgy követték mindenhova, mintha a vadliba mamájuk lett volna. Még repülni is neki kellett megtanítani őket, hogy még időben el tudjanak repülni délre. (Az asszisztensével fehér lepedőt kötöttek a karjukra és a szárnycsapkodásokat imitálva futkároztak a mezőn, míg a libák rá nem jöttek a repülés technikájára...) (National Geographic Channel/1993.)

2.: Munkamegosztás: társadalmi munkamegosztás: a termelő és egyéb emberi tevékenységek, munkák különböző foglalkozási ágakká való szétválása, elkülönülése... (Közgazd. kislexikon, Kossuth Kiadó/1977.)
Családi munkamegosztás: u.a., mint a társadalmi, csak a családi élet működőképességének fenntartását szolgáló funkciók- feladatok családtagonkénti szétosztása és elvégzése. (Háztartás, gyermeknevelés, stb: H. Sas Judit: Nőies nők és férfias férfiak 126. old., Akadémia Kiadó, Bp/1984.)

3.: Parádés kocsi: a lovas szekér díszes, emberi utazásra alkalmas változata. (Balasa-Ortutay: Magyar néprajz 262. old., Corvina/1982.)

4.: Lószerszám: a lóbefogáshoz szükséges fölszerelés. Magyar néprajz.

5.: Suba: kiterítve kör alakú, melyben az egyes juhbőrök háromszögben helyezkednek el. A legegyszerűbbeket, melyek mindössze 3-4 db-ból álltak, maguk a pásztorok szabták és varrták. De az igazán szép, ünnepi subát 12-15 bőrből a magyar szűcs állította össze... (Magyar néprajz 314. old. Corvina/1982.)

6.: Gazda: "...szinte kivétel nélkül a család legszélesebb ismeretekkel rendelkező tagja volt. Ismereteit általában a családja számára igyekezett átadni." (Magyar néprajz 48-50. old.)

7.: Érzelmi patron: mély, tartós pozitív érzelmi élmény elraktározása és felidézése. (Szülők kislexikona: Kossuth/1974., David A. Statt: Pszichológiai kisenciklopédia: Kossuth/1994., Szülőknek nevelésről: Ifjúkor..., Művészetre nevelés a családban: Kossuth/1978.)

8.: Zsellér: föld nélküli mezőgazdasági munkás. (Értelmező kéziszótár)

9.: "Racizás", racionálás: áthelyezés, elbocsátás...

10.: Beszolgáltatás: ,,1951-ben bevezették a cukor- és lisztjegyet. Az ellátási nehézségekért falun a gazdákat tették felelőssé." (A magyarok krónikája: Officina Nova/1995.)
"...veszélyes mértéket ér el a parlagon hagyott földek aránya. A begyűjtéshez egyre gyakrabban vesznek igénybe karhatalmat, hogy szó szerint: lesöpörjék a padlást." "...a következő évre félretett vetőmagot is elvitték a paraszti portát földúló rendőrök." (A XX. század krónikája: Officina Nova/1994.)

11.: Szuggerálta: befolyásolta: "...A gyermek befolyásolhatósága hatalmas erejű eszköz a nevelő kezében, ..."(!) (Szülők kislexikona, Kossuth/1974.)

12.: Önvédelmi reflex:=énvédelem=elhárító mechanizmus: D. A. Statt: Pszichológiai kisenciklopédia 50. old.)

13.: Kulák-paraszt: ,,A kulák (kulaks) a 19. sz. végén és a 20. sz. elején az orosz parasztság legtehetősebb rétege. A jobbágyfelszabadítás után jelentek meg, s tőkés mezőgazdasági termeléssel és vállalkozói tevékenységgel foglalkoztak. A mezőgazdaságban a 30-as években folyó kollektivizálás során Sztálin a kulákokat, mint osztályt "likvidálta". (Cambridge Encikl./Maecenas Kiadó/Bp./1992.)
A kulaks magyar megfelelője: kulák/nagygazda, "zsírosparaszt" (per.)/. Rákosi az 50-es évek elején - szovjet mintára - az egyéni (saját földjét művelő és állattartással is foglalkozó) parasztokat, az ellehetetlenítés minden módszerét /teljesíthetetlen beszolgáltatási követelmények/ alkalmazva akarta TSZ-ekbe kényszeríteni. Az erőszakos kollektivizálás alól a II. világháború utáni földosztáskor földhözjutottak sem voltak kivételek. (A magyarok krónikája/Officina Nova/1995/Bp, nyomán:B.M.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Címkék: összekuszálódott, fejcsippentéssel, méltóságteljesen, gyönyörködhettem, kunszentmiklóson, megválaszolására, rendellenességre, gondterheltebben, hovatartozásukat, megkülönböztetni, összekötözésével, rendszerességgel, teljesíthetetlen, életstratégiáját, családtagonkénti, ellehetetlenítés, rovarzümmögéses, megkönnyebbülni, követéselmélete, tutyéllaszárral, zuhanórepüléses, csomagtartójára, megtapasztalása, haszonnövénytől, vigasztalódtunk, kisenciklopédia, elcsendesítésre, kényszerülnének, kunszentmiklósi, viszonyrendszer, mezőgazdaságban, asszisztensével, félelemérzettel, tánciskolájának, engedelmeskedve, kukoricagóréból, második világháború, utáni öt-hat, háború utáni, otthon biztonságát, tassi határban, körülötte lévő, fekete fejkendős, önállóság felelőssége, baromfiak körüli, dolgok csínját-bínját, első ilyen, puszta földre, eléje szórt, zsák szalmával, óriási kosarak, ilyen üres, Konti Józsefné, Hollinger Mária-pályázat, Kunszentmiklós Város Képviselő-testület, Konrád Lorenz, Beszolgáltató Minisztérium, Isten Édenkertjében, Bálint Zsófika, Kollos Tánciskola, Polgári Kör, Bóna Gáborné, Bóna Gábor, Kunszentmiklósi Református Egyházközség, Kollos Tánciskolájának, Bóna Gábort, ISMERTÉK CSALÁDI ŐSEIK TÖRTÉNETÉT, ÉLETÜK GYÖKEREIT, Terrorháza Múzeum, NEKEM EHHEZ SEMMI KÖZÖM, Európai Unióba, MÚLT KÖTELEZ, HOGY ŐSEI HIBÁIBÓL OKULVA, ALAKÍTSA KI CSALÁDI ÉLETPROGRAMJÁT, MÉLTÓ UTÓDJA LEHESSEN ELŐDEINEK, Bóna Mária Ilona, Konrad Lorenz, Geographic Channel, Kossuth Kiadó, Akadémia Kiadó, David, Officina Nova, Cambridge Encikl, Maecenas Kiadó,
Új komment
Név:
E-mail cím: ( csak a blog tulajdonosa látja )
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
még több kérdés
Blog Címkék
Hogy adni tudj  Amik sosem mennek ki a divatbó...  A megélhetés  Töltsd a napot a természetben!  Boldog születésnapot a ma ünne...  Pihenő cicák  Facebookon kaptam  Az éltető Szó  Aranyosi Ervin: Már ott van be...  Kakaós lepény  Az aromaterápia és az illóolaj...  A remény  Mai harmónia kártyám  Pihenő cicák  A megélhetés  Vendégségben (A gyülekezetben)  Ketten vagy hárman összegyűlne...  Érd el saját győzelmeidet!  Boldog út Úr Jézussal  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Jó reggelt kedves látogatóimn...  Facebookon kaptam Krisztinától  Virágok pillangókkal  Hóvirág  Harmonia.......  Nem unatkozok  Facebookon kaptam  Fehér rózsa  Arizóna......  Szép napot kívánok  Kellemes délutánt  Harmonia.......  Facebookon kaptam  Kellemes délutáni kikapcsolódá...  Oktatás 30 fokban  Jó éjszakát  Az önmagadba való befektetés  Facebookon kaptam  Png virág  Facebookon kaptam  A remény  Jézus szíve templom  Ugyanazokért...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Így kell rendőrt hívni.......  Mai harmónia kártyám  Png nő  Facebookon kaptam  Tavasz a vizen  Nem baj  A boldogság  Kívánom, hogy  Kellemes hetet kívánok!  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Szép estét kedves látogatóimna...  Facebookon kaptam  Vendégségben (A gyülekezetben)  Facebookon kaptam  A szívbetegség és a krónikus g...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Virágok kosárban  Tavasz a vizen  El kell búcsúzni  Ne siess,  Facebookon kaptam  Ketten vagy hárman összegyűlne...  Facebookon kaptam  A gyerekeknek nincs múltjuk  Spurgeon - Július 6  Facebookon kaptam  Szép Ernő:Én így szerettem vol...  Szép estét kedves látogatóimna...  Virágok pillangókkal  Facebookon kaptam  Az éltető Szó  Facebookon kaptam  A Teremtő és az ember  Hogy adni tudj  Spurgeon - Július 5  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Bölcs gondolat......  Zarándok úton  Tankkal a kocsmába...  Flamingók  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Facebookon kaptam  Levendulázzunk!  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Mai harmónia kártyám  Necpál, Toporc  Png virág  Facebookon kaptam  Remek nap 
Bejegyzés Címkék
második világháború, utáni öt-hat, háború utáni, otthon biztonságát, tassi határban, körülötte lévő, fekete fejkendős, önállóság felelőssége, baromfiak körüli, dolgok csínját-bínját, első ilyen, puszta földre, eléje szórt, zsák szalmával, óriási kosarak, ilyen üres, nálam lévő, előre odakészített, előzőleg elültetett, különböző fészekalja, kotyogó kotlósmamát, kotlósok megmutatták, mező világát, mezőn rátaláltak, vályogos gödörben, kotlósok kétségbe, velük született, méltatlan bánásmód, lábak összekötözésével, éktelenül csipogó, ládába átrakni, eredményt beírta, köténye zsebéből, ládát együtt, kotlóst csibéstől, elől haladó, utána botladozó, vágy arra, udvaron való, apróságok etetését, téli estéken, kukoricagóréból kellett, újabb morzsolni, szecskavágót átállítottuk, morzsolás után, kisebbeknek egészen, eljárást alkalmaztuk, lucerna aprításánál, deszkán olyan, petrezselyem zöldjét, emberi étel, kétféle anyagot, belső udvarban, pulykák kedvenc, széles határban, szélrózsa minden, nyájat őrző, önállóság felelősségét, életre szólón, őrzött állatokat, állatokat ismét, egész család, képen látható, héja le-lecsapott, torkomon kifért, ragadozó vadorzót, tavasszal elültetett, elültetett palántákat, készülődés jegyében, ünneplő ruhákat, vasárnapi templomba, istálló szénatartójába, szálas takarmányt, szemétlapátra seprésénél, lapát igazgatása, lehető legtöbb, másik emberre, fejetetejére tekert, korona formájú, fehér damaszt, vállára fésülködés, kiterített kendőre, szolid csipkével, kisdobos nyakkendőn, lefekvés következett, fürdőben voltunk, reggeli készülődés, nyugalmi forrást, anyaméh gyümölcse, távoli tocsogóban, pillanat alatt, élet röndje, élet rendje, biztonságot sugárzó, templom közelében, lovak kaptak, utazáshoz átalakított, olyan templomba, falak hófehérek, figyelmesség szép, másik oldalamon, , ,
2022.06 2022. Július 2022.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 7719 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 237
  • e Hét: 2755
  • e Hónap: 4216
  • e Év: 145922
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2022 TVN.HU Kft.