2008-12-10 14:11:12, szerda
|
|
|
Link
Valahol
Valahol... Messze.
Hol álmaim a szélnek eresztve kutatják titkaid.
Elsuttogom.
Most. Ma. Itt.
...Milyen,
ha egy magányos tölgy őrzi a téli pusztát.
Ha ágait megkopasztják,
a hideg, s könyörtelen vágtató szelek.
...Hát elfagy a lét!
Ha nem érzem a tavaszleheletet,
mit egyetlen szavad tüze gyújthat...
...Valahol.
Messze.
Felnézve egy szent keresztre,
térdre rogyok s imáim közé,
mint gyenge fészek fölé boruló lomb.
Emléked képét óvó ágként fűzöm.
S e képpel messzire űzöm magányom.
...Így ha eszembe jutsz,
újra ott találom kezed édes érintését arcomon.
...Hidd el!
Miattad élek, vagyok, harcolok!
...Miattad, múlik minden éjjel csendesen,
ha a Hold arcában látlak kedvesem.
...Amint ezüst fényed szótlan átölel.
Valahol...
Messze...
Hol egy párját vesztett madár gubbaszt.
Csak egy kívánságom van:
Súgd azt!
Súgd az éjbe csendes hittel:
Vallomásom, szélszavával kérlek, vidd el!
Reményt üzenj,
Csendes hitet!
És egy gyenge érintést! A kezeidet!
Valahol...
Messze...
Várok.
|
|
|
0 komment
, kategória: Szerelmes versek |
|
Címkék: tavaszleheletet, megkopasztják, szélszavával, könyörtelen, elsuttogom, vallomásom, kívánságom, érintését, keresztre, csendesen, gyújthat, egyetlen, érintést, kezeidet, felnézve, gubbaszt, kedvesem, vesztett, magányom, harcolok, messzire, kutatják, magányos, eresztve, valahol, arcomon, szótlan, reményt, csendes, arcában, szélnek, eszembe, találom, emléked, titkaid, pusztát, szélnek eresztve, magányos tölgy, téli pusztát, szent keresztre, párját vesztett, éjbe csendes, gyenge érintést,
|
|