Részeg szovjet katonák gyerekl - Dobai Miklós,Polcz Iván,Akkoriban Gödöllőn,Premontrei Gimnázium,Gödöllőről Budára,Szegény Sándort,Hála Istennek,Ungváry Kriszián,Magyar Nemzet,Pongrácz György,Hadisírgondozó Egyesület,Szegény Erzsit,Drága Erzsi,Szegény Erzsi,Kanyó Lacit,Fónay Márta,Fónay Mártával,Kanyó Laci,Végül Kanyó Lacit, - zgfumag Blogja

Továbbiak »

Belépés

			zgfumag.blog.xfree.hu
Ha azért nézel , mert ez a munkád, jó munkát kívánok! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Minden nemzetnek olyan kormánya van aminöt érdemel. Ha valami...			Zámbori Gusztáv 1957.12.05 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Részeg szovjet katonák gyerekl

2008-04-04 21:56:29, péntek

	Részeg szovjet katonák gyereklányokon, anyákon, matróna korú öregasszonyokon válogatás nélkül, - ez volt a ,,felszabadulás" 2008. Április 04. 00:54 Dobai Miklós Április 4-e vagyon, egykor volt "Felszabadulásunk ünnepe". Annak bizonyságául, hogy mindez mennyire nem volt "Felszabadulás" szeretettel adom közre jó barátom, Dr. Polcz Iván személyes visszaemlékezéseinek egy rövid részletét bízva abban, hogy lesz idő, amikor azok teljes terjedelmükben is kiadóra lelnek. Addig is fogadják szeretettel, s olvassák szent borzadállyal e töredéket, mely sajnos történelmünk egy nem ismert, helyesebben félreismert mozzanatát tárja elénk. Íme Dr. Polcz Iván visszaemlékezéseinek részlete: Néhány évvel ezelőtt leírtam "Egy rendhagyó iskolaév története" címmel diákkori visszaemlékezéseimet az 1944/45 tanévről, melyet a frontharcok kettévágtak. Akkoriban Gödöllőn éltünk és én a Premontrei Gimnázium 3. osztályába jártam. Édesanyámmal november végén Gödöllőről Budára menekültünk nagynénémékhez, és részben a Naphegyen, majd onnan kiaknázva a Bérc utcában a Citadella közelében éltük át az eseményeket nagynénémék közeli barátjának légópincéjében, többedmagunkkal. Február első hetének vége felé a németek nagy ijedelmet okoztak nekünk, mert egy délelőtt azzal jöttek le a pincébe, hogy ki kell költöznünk, el kell hagyjuk a házat. Nagy ijedelem és felháborodás kísérte ezt Koháry paprikás szövegével, de az ijedtségen túl más nem történt, végül is nem kellett elhagyni a házat (ugyan hová mehettünk volna?) de a várakozás nagyon keserves volt, hogy végül is mi lesz a sorsunk. Az öreg Góbé bácsi morgott : "Minek akarnak idejönni ezek, hiszen itt van az utca végén a Gestjaps - vagy mi a fene (GESTAPO), menjenek oda !" (fülembe cseng ma is, ahogy ezekkel a szavakkal méltatlankodott). Egyik este, ez már február második hetében volt, a kint figyelők este egy sebesült orosz katonát vettek észre a kerítésnél fekve. Behozták a házba és igyekeztek gondját viselni, amennyire lehetett. Csak feküdni tudott. Valószínűleg valami nyomjelző lövedéktől sérült, mert állítólag foszforeszkált a ruhája és a keze is. Sándor, a tolmács igyekezett kikérdezni, de csak annyit tudott meg tőle, hogy hová való a nagy Szovjetunióban és hogy vasúti tisztviselő civilben. A felebaráti gesztuson túl Koháry úgy hitte, hogy jó pontja lesz majd a háznak, hogy gondját viseljük. Azt hiszem lényegében csak etetni, itatni tudták valamennyire a szerencsétlent és valami fekhelyet készítettek neki. Ez az esemény is azt jelezte, hogy a közeli házakban már vannak, de legalább is voltak már orosz katonák. Úgy február10 körül egy délelőtt megjelent két hóköpenyeges orosz katona és "nyemecki szoldat"-okat kerestek dobtáras fegyvereikkel kezükben. Iszonyúan megijedtünk, de tisztességesen viselkedtek és hamar eltűntek. Még az óráink sem érdekelték őket. Alig telt el fél óra, jöttek a németek azzal, hogy hol vannak az oroszok? Megtalálták a sebesült oroszt, de ügyet se vetettek rá. Sajnos már javában folytak az utcai harcok a házak között. A légópincéből felmenni a földszintre már nagyon veszélyes volt. A pincébe vezető lépcső külső falrészét tátongó lyukká lőtték, ezért csak teljes sötétben lehetett megkísérelni a felmenést, mert be lehetett látni kívülről a lejáratra. Végül is február 11-én este véglegesen bejöttek az oroszok. Számomra nevezetes nap, mert születésnapom volt, a tizenharmadik. Jó későn este tódultak be az óvóhelyre németeket keresve, igen sokan voltak, hosszasan álltunk priccseink előtt feltett kezekkel, még valamelyik meg nem szólalt jó sokára, hogy tegyük le a kezünket. Természetesen az órákat elvitték, engem fekete báránybőr kucsmámtól szabadítottak meg, nem is vettem észre, csak később, hogy nincs sehol. Anyám szólat meg egyszer csak, hogy "Nicsak, annak az orosznak olyan kucsmája van, mint neked!" Eltalálta. Szegény Sándort, a tolmácsunkat igen hosszasan azzal gyötörték, hogy "vü burzsuj", ő váltig hangoztatta, hogy " ja nye burzsuj". Természetesen a házbeliek "eldicsekedtek" azzal, hogy egy orosz sebesültet ápolnak nálunk, de nem sok köszönet volt benne, a sebesültet elvitték magukkal és meglehetősen ellenségesen bántak vele. (A szovjet sztálini rosszakarat és sötétagyúság szerint a sebesült és a hadifogoly gyanús, hiszen mi lenne más, mint "fasiszta kém". Az igazi szovjet hős az győz vagy elpusztul, lehet választani). Később jött egy távirós-telefonos katona drótokkal, primitív készülékekkel és egész éjszaka tekerte a kurblit és azt harsogta a telefonba, hogy "vémpél!", "vémpél!". A mai napig sem néztem meg az orosz szótárban, hogy ez mit jelent. Némelyikük enyhén illuminált volt, állítólag a közeli Hagenmacher villában sok száz üveg pezsgőt megnyakaltak. Hála Istennek alapjában véve eléggé tisztességesen viselkedtek, nem bántottak senkit. Másnap jöttek újabbak, szinte olyan átjáróház lettünk. Ha nem lett volna olyan tragikus a helyzet, talán még nevetni is lett volna kedvünk, én még ilyen összevissza öltözött csürhét nem láttam reguláris hadseregként. Voltak köztük igen rendes fickók is. Egyik meleg ételt is hozott nekünk csajkákban, valami erősen zsíros főtt kölest, vagy burizst krumplival. Olyan is volt köztük, aki harmonikázott és Karolával még táncoltak is egy kicsit, és nem bántották. Valóban úgy látszott, hogy nem is bántják a nőket, csak náci propaganda az egész. Február 13-án befejeződött Buda ostroma. Olyan hírek jöttek valahonnan, hogy a németek és a magyar védők 11-én sok halogatás után megpróbálkoztak a kitöréssel a Svábhegy és a Zugliget vidékén. Számtalan embert veszítettek. Az elfogott katonákat kegyetlenül kínozták és agyonlőtték az oroszok. (A kitörés története le van írva Ungváry Kriszián "Budapest ostroma" c. könyvében). 2001. február 13-án a "Magyar Nemzet"-ben Pongrácz György, a Hadisírgondozó Egyesület elnöke írt egy cikket "Megbékéltek a halálban" címmel Buda ostromáról, illetve a kitörésről. Ebben olyan iszonyatos, a szovjet katonák által elkövetett pokoli kegyetlenkedésekről ír, amit már le sem tudok írni. Normális emberi lény számára ez már túl sok. A Vár égése, pusztulása volt rettentő látvány, egyébként lassan megállt minden harci cselekmény. A Vár azonban napokon keresztül égett éjjel és nappal. Természetesen az óvóhelyen maradtunk még napokig, odafent nem volt biztonság és a lakások is alaposan megrongálódtak. Ennivaló már nem igen volt, csak bab, meg borsó. Kezdtük nagyon utálni már, de még hálásak voltunk, hogy van valami egyáltalán. Buda eleste után valamelyik este elég későn már mindenki nyugovóra tért. Egyszer csak két félig katona, félig civil öltözetű sötét alak jött le az óvóhelyre. Sándor megkérdezte, mi járatban vannak. Elfehéredett, szinte rosszul lett, mikor kimondták szándékukat. Alig bírta kinyögni, hogy ezek a szennyes alakok nőt követelnek. Sándor hiába próbált érvelni, hogy itt idősek, gyerekek és családanyák vannak, menjenek innen. Az óvóhelyen a lejárattól jobbra indultak el és sorban elkezdték a fekvő asszonyokat mustrálni, akik szegények teljes kétségbeesésükben magukra húzva a takarót vacogtak a fekhelyeken. Iszonyú percek voltak... Szegény Erzsit az egyik mocskos alak hosszú világosbarna hajánál fogva durván kirángatta a Koháryék mellőli fekhelyéről: "davaj" gyerünk! Persze, hogy tiltakozott szegény teljes erejéből és segítségért kiabált. Ki tudta volna megmondani, mit kellett volna ilyen szörnyű helyzetben tenni? Miért lesz ennyire kiszolgáltatott az a harminc szerencsétlen, védtelen ember ott a pincében, hogy ilyen aljas követelést teljesítsen? Koháry kétségbeesésében elkezdte a maga monológját: "Drága Erzsi, hozza meg ezt az áldozatot a haza oltárán, így, meg úgy...". Persze ezzel a saját feleségét és a többi fiatal nőt, anyát is próbálta menteni, de nekem mégis olyan jellemtelen beszédnek tűnt ez, mert magyarán szólva az volt az értelme, hogy Erzsi, te szegény cseléd, legyél te az áldozat, viseld el valahogy a gyalázatot, a többiek így megússzák... Szegény Erzsi sírva, zokogva felment a gazemberekkel. Később teljes testi-lelki összeomlásban vánszorgott vissza a lépcsőn. Csak az egyik esett neki a házmesterlakásban, a másik őrséget állt. Elmondta szegény lány, hogy az aljas gaztett után egy nagy pofonnal fizette ki az az állat, tudtára adván, hogy "miért kell ezért bőgni"? Szegény egész éjjel nagyon keservesen sírdogált. Mindenkit megviselt ez a szörnyű eset. Iszonyúan sajnáltam őt, teljesen át tudtam érezni, megalázott helyzetét. Talán eltelt két hét is, mire láttam valami mosoly-félét az arcán, mikor elmondta Écunak, gazdasszonyának, hogy úgy látja nem lesz élettani következménye a gaztettnek. De hogy lélekben mit élhetett át ez a tiszta lelkű lány, arról jobb nem beszélni. Valóban feláldozta magát a többiért. Csak néma hálával, mélyen megrendülve tudok rágondolni ma is. Ötvenöt év után is felforr bennem a vér, ha visszagondolok erre. Borzalom még elgondolni is, mi történt volna, ha akkor este valamelyik másik fiatalasszonyt, vagy lányt szemelték volna ki, hogyan próbálta volna menteni fiatal feleségét valamelyik férj, vagy lányukat a szülei ott az óvóhelyen? Vagy ha a saját édesanyámat, vagy húgát támadják meg. Sokszor gondoltam arra, hogy ezt a két betolakodót könnyű szerrel ártalmatlanná lehetett volna tenni az esti homályban, az óvóhely lejáró fordulóiban, csak férfiúi elszántság és bátorság kellett volna hozzá. Természetesen igen nagy volt a kockázat, de talán még nagyobb veszélye lehetett volna egy későbbi sunyi feljelentésnek, hogy valaki szembe mert szállni a "hős" szovjet katonákkal. Évekkel később is előfordultak ilyen gyalázatos feljelentések. És sajnos volt köztünk olyan, aki ezt később képes is lett volna megtenni. Iszonyatos esetekről tudnak az emlékezők. A Szolnok melletti Tószegen ma is fojtogató emlék, amikor 1944 októberében a pincéből felhurcolt fiatal lány miatt az egyik szovjet katona lelőtte saját társát az elsőbbségért és halott társát egy fészer mögé rejtette. A gyilkosság gyanúja másnap a pincében menedéket kereső férfiakra terelődőt és tizenegyüket agyonlőtték. 1965-ben Abonyban egy geofizikai csoport vezetője voltam. Egy idős házaspárnál laktam egy kollegámmal. A szállásadó néni szeretett mesélni a múltból és elmondta, hogy mi történt ott 1944 végén. Az oroszok összeszedték a megszállt község fiatalabb asszonyinak, lányainak nagy részét és a közeli erdőbe hurcolták "krumpli hámozás" ürügyével és csoportosan megerőszakolták valamennyit. 1944 ősze, 45 tavasza időszakban magyar nők, ki tudja hányszor tízezrei estek így áldozatul a vad erőszaknak. De ezek az állati ösztöneikkel nem bíró vadállatok a sajátjaikat sem vették emberszámba. Hallottam évekkel később egyik munkahelyi gépkocsivezetőnk elbeszélését arról, hogy amikor még valahol a nagy szovjet hazában fiatal lesoványodott hadifogolyként sínylődött, egy teherautóra osztották be dolgozni. Vele együtt utazott még egy katonai ápolónő is. Mindketten hátul ültek a platón. Útközben felvettek egy tisztet a teherkocsira, aki röviddel később a nő minden ellenállása ellenére ott helyben leteperte a mozgó teherautón és elvégezte a magáét, cseppet sem zavarta, hogy más is ott van rajtuk kívül. Szegény nő iszonyú szégyenében rá sem mert nézni a megdöbbent hadifogolyra egész úton. Ha saját hazájukban is ilyenek tudtak lenni, akkor mit lehetett tőlük várni egy megszállt országban? Tizenhárom éves serdülő gyerekként nagyon jól tudtam, miről van szó. Talán a vidéken élő gyerek hamarabb lesz felvilágosult a nemek dolgaiban. Tudja, hogy az emberi faj hogyan sokasodik, tudomást szerez a férfi-nő viszony jó és rossz, helyes és helytelen vonatkozásairól. Sokszor hallottuk mi gyerekek a felnőttek beszélgetéseit "himen" ügyekről, "megesett" lányokról, szomorú sorstragédiákról. Legtöbbször a felnőttek ügyet se vetettek arra, hogy mi gyerekek esetleg nagyon is figyelünk rájuk. A front közeledtével pedig egyre gyakoribb téma volt a szovjet katonák vandál viselkedése. Még azt lehetne mondani, hogy ez a mindegyikünket mélyen felkavaró eset viszonylag enyhébb volt az akkor lépten-nyomon előforduló égbekiáltó gazságokhoz mérve, melyekről minduntalan hallottunk. Számtalan esetben undorító tetteiket az erőszakot elszenvedők szülei, hozzátartozói, gyermekei szeme láttára hajtották végre magukból kivetkőzött, legtöbbször részeg katonák gyereklányokon, anyákon, matróna korú öregasszonyokon válogatás nélkül, az ellenállókat pedig bántalmazták, vagy egyszerűen legyilkolták. Az is megesett, hogy a szenvedő alany elvérzett a sokszor csoportos, kegyetlenül durva erőszak után. Voltak nagyon szomorú példák arról, hogy a megtámadottak a rájuk ragasztott gyógyíthatatlan fertőző betegségekben később haltak bele. De történt más szörnyűség is ezekben a napokban, amire senki sem számított. Megjelent egy magyarul alig beszélő furcsa, sántító, igen rossz kinézetű civil ruhás alak, kezében bottal, egy géppisztolyos szovjet katona kíséretében. Kanyó Lacit keresték - Fónay Márta színésznő férjéről van szó. Nem volt probléma megtalálni őt, még ott voltak velünk együtt Fónay Mártával, tervezték már hazamenetelüket Vácra. Kanyó Laci összes holmiját széttúrták, a lakásba is felmentek kutatni. Bőröndjeik tartalmát szemünk láttára szórták szét, majd a furcsa, botra támaszkodó alak, miután néhány írás-félét kihalászott, ráparancsolt anyámra, hogy rakja vissza a kiszórt dolgokat. Mi ott álltunk, mint tehetetlen szemlélők. Végül Kanyó Lacit magukkal vitték ezek a minden valószínűség szerint a GPU-hoz tartozó alakok. Később jöttek olyan hírek, amikor felesége valamit igyekezett megtudni róla, hogy állítólag német gyártmányú, Siemens rádiók kereskedelmi árusítása miatt kémkedéssel gyanúsították, és ezért hurcolták el a Szovjet paradicsomba. Nem lehet elmondani Fónay Márta milyen lelkiállapotba került szegény, a közöttünk mindig olyan vidám, mosolygó asszony. Ez is egy dermesztő, szörnyű esemény volt. Ezekből a szomorú esetekből láthatta már a vak is, hogy nem fenékig tejfel a sokak által annyira óhajtott "felszabadulás", de az sem, ami utána következik. Pedig a házmesterhez hasonszőrű sunyi alakok már várták az új világot, amiben majd az idegen hatalom védőszárnya alatt ők lesznek az urak és elkezdhetik gazságaikat. Egy példa erre, mikor a házmester látta, hogy anyám az elakadt WC-kagylót egy bottal próbálja lepiszkálni, nekiesett, hogy ezt meg hogy meri csinálni "maga". Anyám felháborodva tiltakozott az ocsmány támadás ellen és emlékeztette, hogy sógora jutatta állásba és talán ez most a köszönet? Jellemző eset volt, és nem az egyetlen ebben a bontakozó "új világban". Nagyon szomorú látvány volt a környék. Többen meghaltak a romok alatt a gellérthegyi házakban, sokan panaszkodtak a garázdálkodások miatt. Egész Buda egy nagy jajszó volt. Csak később kezdett mindenki fellélegezni, hogy legalább a harcok megszűntek, és nem kell többé a föld alá bújni. Mi körülbelül 45 napot töltöttünk az óvóhelyen a Dezső-utcai alagsort is beleszámítva. Közben jöttek további hírek a február 11.-i kitörési kísérletről is, amit a németek az utolsó pillanat után próbáltak végrehajtani, de siralmas eredménnyel, alig menekültek meg közülük élve. http://www.abcug.hu/index.php?com=news&cat=8&id=2082

0 komment , kategória: Általános

Címkék: kétségbeesésében, felszabadulásunk, gépkocsivezetőnk, sorstragédiákról, gyógyíthatatlan, hazamenetelüket, öregasszonyokon, megerőszakolták, megpróbálkoztak, vonatkozásairól, garázdálkodások, többedmagunkkal, kiszolgáltatott, gazdasszonyának, méltatlankodott, légópincéjében, beszélgetéseit, tisztességesen, nagynénémékhez, gyereklányokon, terjedelmükben, lelkiállapotba, hadifogolyként, foszforeszkált, szerencsétlent, szovjetunióban, mindegyikünket, megrongálódtak, visszagondolok, hadisírgondozó, feljelentésnek, fiatalasszonyt, szabadítottak, betegségekben, megtámadottak, természetesen, rövid részletét, rendhagyó iskolaév, frontharcok kettévágtak, eseményeket nagynénémék, németek nagy, délelőtt azzal, várakozás nagyon, öreg Góbé, utca végén, szavakkal méltatlankodott, kint figyelők, sebesült orosz, kerítésnél fekve, tolmács igyekezett, felebaráti gesztuson, közeli házakban, Dobai Miklós, Polcz Iván, Akkoriban Gödöllőn, Premontrei Gimnázium, Gödöllőről Budára, Szegény Sándort, Hála Istennek, Ungváry Kriszián, Magyar Nemzet, Pongrácz György, Hadisírgondozó Egyesület, Szegény Erzsit, Drága Erzsi, Szegény Erzsi, Kanyó Lacit, Fónay Márta, Fónay Mártával, Kanyó Laci, Végül Kanyó Lacit,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]