|
2021-09-02 12:13:03, csütörtök
|
| |
| |
"Az angyal pedig látta, hogy szép az erdő, és elindult, hogy megkeresse három társát: a Jóság angyalát, a Szeretet angyalát és a Békesség angyalát.
- Gyertek - mondta nekik -, az erdő majd megnyitja az emberek szívét, és ti elhelyezhetitek benne a magatok kincseit.
Bevitte őket az erdő mélyébe, ott is a legszebb tisztásra, amit azóta is Angyalok Tisztásának neveznek. Ott megpihentek és várták az embereket.
Jött az első.
De hiába daloltak a madarak, hiába virágoztak a virágok, hiába suttogtak a fák, és hiába mesélte legszebb meséit a forrás: az ember nem látott meg és nem hallott meg mindebből semmit. Fejszét fogott, levágott egy fát, és elment vele. Szíve nem nyílt meg egyetlen pillanatra se. Rontó-ember volt.
Az angyalok nagyon elszomorodtak, amikor látták, hogy hiába szép az erdő, a rontó-ember nem látott meg belőle semmit. Megsiratták a szerencsétlent, amikor elment, zárt szívvel, hidegen. Ez volt az első harmat a földön. Az estéli harmat. Angyalok könnye.
Aztán jött a második ember. Jött, de ő sem látott meg semmit az erdőből. Vakon és süketen haladt a maga útján, fejét lehajtva hordta, és száraz rőzsét gyűjtött. Száraz ágakat keresett csupán az élő, csodaszép erdőben. Az ő szíve se nyílhatott meg. Jött és elment. Gyűjtő-ember volt, közönyös ember. Az angyalok megsiratták őt is, még jobban, mint az elsőt. És ez volt az erdőn a második harmat. A hajnali harmat.
Búsan álltak az angyalok a tisztás közepén, és sírtak. Siratták az embereket, akik nem látják meg a szépet. Sírtak a fák is, sírt a szellő, a virágok és a tündérkék a virágokban. A patak is sírt, a csönd is sírt.
És ekkor jött a harmadik ember. Jött, megállt a tisztás széliben, és meghallotta sírni az erdőt. Meglátta a virágokat, a fákat. Meghallotta a csermelyt. És halkan mondta:
- Istenem, milyen szép...
És abban a pillanatban lehullt a szívéről egy nagy rozsdás lakat.
Akkor kelt a nap. Kacagó sugarai aranycsikón nyargalták végig a fák tetejét. Szempillantás alatt felszáradt a harmat, szétfoszlottak a ködök. Ragyogott a kék ég, csillogtak a fűszálak. Egy sárgarigó felröppent a legmagasabb fenyő tetejére, és vidámat füttyentett.
És erre egyszerre megszólalt minden madár. Kacagtak a virágok, és kacagott a patak. Tündérek táncoltak a fák alatt, bukfencet vetettek örömükben a manók. A szellő megcsiklandozta a fák leveleit, és fent a sziklán tavaszillatú madárdalokat énekelt a visszhang.
- Milyen szép! - mondta még egyszer az ember.
Az angyalok pedig odaléptek hozzá, egyenként, lábujjhegyen és nyitott szívébe beletették a kincseket. A jóságot, a szeretetet és a békességet. Magasan fönt, az égben, fehér felhőtutajon a Jóisten ült, maga. Bárányfelhőket pöfékelt nagy kék pipájából, és alámosolygott a földre.
Így volt ez bizony, lelkecském, s így van azóta is. Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember. Te látó-ember leszel, ugye?
Wass Albert: Erdők könyve (részlet) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Wass Albert |
|
|
|
Címkék: elhelyezhetitek, megcsiklandozta, szétfoszlottak, szerencsétlent, bárányfelhőket, alámosolygott, szempillantás, elszomorodtak, tavaszillatú, lábujjhegyen, madárdalokat, felhőtutajon, megsiratták, megpihentek, legmagasabb, füttyentett, pillanatban, meghallotta, tisztásának, aranycsikón, megszólalt, nyargalták, nyílhatott, pillanatra, virágokban, virágoztak, felszáradt, csillogtak, felröppent, megkeresse, szeretetet, lelkecském, beletették, békességet, ragyogott, kincseket, angyal pedig, erdő majd, emberek szívét, magatok kincseit, erdő mélyébe, legszebb tisztásra, angyalok nagyon, első harmat, estéli harmat, második ember, maga útján, angyalok megsiratták, második harmat, hajnali harmat, tisztás közepén, harmadik ember, Wass Albert, Angyalok Tisztásának,
|
|
Offline
