|
2021-10-31 13:11:15, vasárnap
|
| |
| |
A kötelező temetőbe járás ünnepe van, gyerekként csak ennyit láttam a mindenszentekből, és néha most sem érzem máshogy. Úgy gondoltam, borzalmas dolog így kezdeni egy új hónapot, és most a nemzeti gyásznap sem hangzik jól. Ugyanakkor mind tudjuk, kinek és miért tartozunk hálával, és azt is, kiért gyújtunk gyertyát. Az elhunyt szeretteinkért, nagyszülőkért, szülőkért, testvérekért és gyermekekért, barátainkért, tanárainkért, mindenkiért, akit valaha elvesztettünk. És ahogy idősödünk, egyre hosszabb lesz a lista.
Amikor egész évben rohanunk, és közben nem gondolunk rájuk, amikor csak néha, egy-egy pillanatra állunk meg a képeik előtt, vagy amikor akaratlanul is használunk egy olyan szófordulatot, ami rájuk volt jellemző, eszünkbe ötlik egy történet, ami megmosolyogtat; némi bűntudattal gondolunk arra, már nem részei a mindennapjainknak, hogy a közhely, miszerint az élet megy tovább, mégiscsak igaz. Nem mondom, hogy meglepő, viszont teljesen normális. Emlékezzünk méltón, lelkiismeret-furdalás és megbánás nélkül. És bátran lehet előtte halloweenezni is, mert úgy állítunk igazán méltó emléket az elhunytaink számára, ha nem felejtünk el közben élni.
Áprily Lajos: Októberi séta...
Ez itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
szép, mint a halál és a szerelem.
Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.
Lombját a gally, nézd, mily kímélve ejti,
holnap szél indul, döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.
Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja szőke, szép fejét.
A partot fűzek testőrsége óvja,
a tollforgójuk ritkítottan ing.
Halkan himbál a horgom úsztatója,
nagyot csobbant a játékos balint.
Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,
s a víz egy percre hullámos határ:
innen mosolygó partja tükröződik,
itt egy utolsót lobban még a nyár.
De túl, gyepén a ritkuló bereknek
ijedt lombok rebbennek szerteszét,
a szél felettük pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és ezüst zenét.
Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.
Most át fog jönni: árnyékát sötéten
pallónak átveti a jegenye.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áprily Lajos |
|
|
|
Címkék: mindenszentekből, megmosolyogtat, szeretteinkért, szófordulatot, nagyszülőkért, halloweenezni, elvesztettünk, gyermekekért, lelkiismeret, barátainkért, testvérekért, tollforgójuk, holnaputánra, tanárainkért, bűntudattal, mindenkiért, láthatatlan, elhunytaink, forradalmár, ritkítottan, emlékezzünk, akaratlanul, gyerekként, használunk, ugyanakkor, fölrebbent, ravatalnál, szerteszét, testőrsége, pillanatra, tükröződik, felejtünk, szülőkért, miszerint, tartozunk, mégiscsak, kötelező temetőbe, nemzeti gyásznap, elhunyt szeretteinkért, képeik előtt, olyan szófordulatot, élet megy, elhunytaink számára, hervadás tündér-világa, fölrebbent rigóraj, holt irtásba, végső lázadás, kilobbant forradalmár, partot fűzek, tollforgójuk ritkítottan, horgom úsztatója, játékos balint, Áprily Lajos,
|
|
Offline
