A fájdalom értelme - Kövesi Péter, - kirscha Blogja

Továbbiak »

Belépés

			kirscha.blog.xfree.hu
Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.			Kirsch Attila 1954.12.26 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

A fájdalom értelme

2016-05-24 10:48:29, kedd

	A fájdalom értelme Minden civilizáció és vallás kiemelten foglalkozik a fájdalom és szenvedés kérdéseivel. Miért kell az embernek elviselni, van-e célja, értelme, jó-e, elviselendő rossz, vagy legyőzendő ellenség? A fájdalom - létezik. Ezt a megállapítást már korai őseink is megtették. Keveset tudtak tenni a megelőzéséért vagy csillapításáért, ezért úgy vélhették, erősnek kell lenni, tudni kell elviselni. Erre utal, hogy szinte minden felnőtté avatási rituáléban kulcsfontosságú volt a fizikai fájdalom elviselése. Csak az válhatott a törzs teljes jogú tagjává, aki elviselte a kínzásokat. Ez fontos volt a túléléshez, a mostoha körülmények elviseléséhez, a háborúhoz egyaránt. A fájdalom fizikai okát nyilván felismerték, valódi, ezen túli eredetét bizonnyal ártó szellemi erőknek tulajdonították. Nem túl valószínű, hogy a lelki fájdalmakkal sokat törődtek volna. Bár a gyógyítók mindent megtettek, hogy csökkentsék a fájdalmat, őseinknek sokszor el kellett viselniük, de aligha hihetjük, hogy különösen örültek volna neki, vagy kívánatosnak tartották volna. A keresztény világ az egyetlen, ahol azt tanítják, hogy a fájdalom közelebb visz Istenhez, sőt nem csak erény, de céllá is válik. Jézus szenvedése mintává vált: ő az emberekért szenvedett, az embernek pedig őérte kell szenvednie. Noha a mai egyház sok mindenről másként gondolkodik, a kétezer éves hatást nem lehet csak úgy kitörölni a kultúrából és a tudatokból. A keresztény aszkézisnek ez az eredete teljesen más, mint a keleti vallások önsanyargatásának. Nálunk a szenvedés érték volt, akár szentté is válhatott, aki Isten nevében halálra kínozta magát, a szentté avatott mártírok szadista kínzásainak hátborzongató története pedig évszázadokig a legfontosabb erkölcsnemesítő tanítások szerepét töltötte be. Nem tagadhatjuk, ez emberek millióit tanította önfeláldozásra, önzetlenségre. Mint mindenütt, a problémát itt is a túlzásokban kell keresni, a fájdalom önmagáért való értékké magasztalásában. Ez a szemlélet összhangban állt a középkori kereszténység minden életörömöt sátáninak, bűnösnek tartó felfogásával, amely erőteljesen neurotizálta az egész civilizációnkat. Sajátos módon a fájdalom elviselését szenteknél Istentől, eretnekeknél a Sátántól kapott segítségnek tudták be. Az előzőeknél a fájdalom okozója gonosznak, míg az utóbbi esetben a hit és a keresztényi szeretet védelmezőjének számított, cselekedete pedig istenfélő tettnek. Félelmetes még elgondolni is, hány torz, perverz lélek talált kielégülést az inkvizívió szadizmusában, amelyhez minden földi és égi segítséget megkaptak, vagy legalábbis megkapni véltek. Csak zárójelben jegyezzük meg, miféle torz gondolkodás Isten nevében ítéletet mondani valaki felett? Ha Isten mindenható, lesz rá módja, hogy megbüntesse, ha valaki megbántotta. Vagy megbocsátja, hiszen ezt várja az embertől is. De tud-e halandó ember kárt okozni a Mindenhatónak? És miért gondolja az ember, hogy Isten szerepét átveheti? Ez legalább akkora istentelenség, mint az eretnekek bűnei! Nem nehéz átlátni, valójában az inkvizíció valódi célja nem ez volt, hanem a megfélemlítés és manipuláció. A fájdalom-okozással való fenyegetés a pedig rendszerint beválik, akár a mai titkosszolgálati és katonai gyakorlatban is. Bár a középkor sötét századai elmúltak, a fájdalom, szenvedés valójában mindmáig a nyugati kultúra tisztázatlan kérdései közé tartozik. Ahogyan sok mindennek, ennek sincs igazán kultúrája. Bár a fogyasztói társadalom teljesíthetetlen - mondjuk ki, hazug - ígéretei közé tartozik, hogy a fogyasztás az életet könnyebbé, fájdalom- és szenvedésmentesebbé tudja tenni, nagyjából a következő módokon reagálunk a fájdalomra: Vannak, akik a legkisebb kellemetlenségre is azonnal gyógyszert keresnek (itt a fizikai fájdalomra gondolunk). Ők a fogyasztói társadalom által elrontott emberek, a gyógyszerreklámok követői - hipochonderek, vagy alkatilag, illetve neveltetésükből eredően (ilyen minta is van!) a legkisebb a fájdalomtűrő képességük. Utánuk következnek, akik egy bizonyos mértékig el tudják viselni, aztán keresnek segítséget. Itt lehetnek azok, akik ezoterikus, vagy pszichoszomatikus szemlélettel először a fájdalom jelzés- és üzenet-értéket szeretnék megérteni, mielőtt csillapítanák. A skála másik végén gyógyíthatatlan fájdalmat is csendben, bátran elviselők, a Gondviselés akaratában vagy a karmában feltétlen megnyugvók vannak - ez még egészséges viszonyulásnak mondható. A túlzó végletet a mazochisták és a mártírkodók, fájdalmukkal kérkedők képviselik. A nyugati orvoslás a fájdalmat - a betegséggel együtt - feltétlen rossznak, legyőzendőnek tekinti. Bár evidens, hogy a fájdalom jelzés valami kóros működésről, ezen a funkcióján túl feleslegesnek tekinti. A beteg is ahhoz van szokva, hogy a tüneteire azonnal fájdalomcsillapítókat kapjon, és nem könnyen fogadja el, ha ezt a természetgyógyász nem feltétlen helyesli. Ez a magatartás - túl a gyógyszerek káros hatásán - mindenképpen jelez valami gyengeséget, elpuhultságot. A fájdalom elviselését ,,meg kell tanulni együtt élni vele" jelszóval csak a legutolsó esetben javasolja a nyugati orvos. A materialista orvoslás két esetben apellál Istenre és a hitre: ekkor, és a végzetes diagnózis közlésekor. A fájdalmat a hétköznapi életben kétségbevonhatatlan tényként éljük meg. Ha fáj valamink, érezzük, tudjuk és nem lehet meggyőzni az ellenkezőjéről. Bár a tudomány tudja, hogy a fájdalom voltaképp szubjektív, nehezen mérhető pszichés jelenség, az egyik ember fájdalma fizkailag teljességgel érzékelhetetlen a másik számára, sohasem vonta kétségbe a létezését. Egyedül a ,,tapasztalati" és ,,lényegi" világot kettéválasztó duális gondolkodásban merülhet fel, hogy megkérdőjelezzék a fájdalom tényleges létét. A fájdalom csak a ,,tapasztalati", illuzórikus világban létezik, ezért nem más, mint illúzió. Ugyanaz nagyon fáj az egyik embernek, míg alig a másiknak - hogyan is lehetne objektív? ,,Az én fájdalmam"- mondja a nyugati, mintha a fájdalom birtok lenne (és a mazochista még örül is, büszkén viseli, mutogatja a fájdalmát). ,,Kinek fáj?" - kérdezné erre a keleti, aki tudja, hogy a teste is csak birtok, nem a birtokos. A válasz erre csak az lehet, hogy nem nekem, hanem a testemnek, én pedig nem a testem vagyok. Lehet, hogy fáj a kabátomnak, ha elszakad, de én mégsem a kabát vagyok, még ha rajtam is van. Ez lényegileg független attól, hogy a testemben érzőidegek vannak és a jelzéseiket végső soron az érzékeli, akit önmagamnak érzek. Ugyanígy, a lelki fájdalom is ,,csak" a lelkemé, az érzelmeimé, nem az enyém. Mindez nagyon logikus, de jelent-e segítséget a fájdalomban? Ha a fentieket nem értjük, aligha. Ha igen, a fájdalom sokkal kezelhetőbbé válik. Kevésbé vagyunk kiszolgáltatva neki, nem bénít meg, nem tesz kiszolgáltatottá. Megtanuljuk elfogadni, ha kell, együtt élni vele, vagy átlépni rajta és objektíven, külsőként szemlélni. Persze nagy fájdalom esetén erre csak a spiritualitás, a meditáció nagymesterei képesek, de sok példánk van arra, hogy ez megtehető. A fájdalomcsillapítás - helyesebben a fájdalmon való túllépés - keleti módszere a nem azonosulás, például a fájdalom tárgyiasítása. De ezt tanítja az agykontroll és számos más módszer is. Ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy egyek vagyunk a fájdalommal, megkereshetjük a fájdalmat, mint idegen ,,testet" magunkban, alakot, formát, színt, szagot stb., azaz fizikai, érzékszervi jellemzőket adunk neki, és máris önmagunkon kívül helyezhetjük és megszüntethetjük. A lényeg tehát: nem én ,,fájok", a fájdalom valami tőlem elkülöníthető, rólam leválasztható dolog. Ez nem jelenti azt, hogy más módszerrel nem szabad a fájdalmat csillapítani. A fenti módszer nagyon hatásos kisebb fájdalmaknál, de egy nagy fájdalom, mondjuk egy epegörcs képtelenné tehet arra, hogy ezt megcsináljuk, vagy legalábbis egy nagy jógi tudása kellene hozzá. Ilyen esetben bizony indokolt a gyógyszeres csillapítás is, (még ha nem is ért ezzel egyet minden természetgyógyász), egyszerűen azért, mert túl sok tudati energiát von el, és a fájdalmas helyhez köti a gondolatainkat. A túl sok, tompító fájdalomcsillapító pedig a fájdalom tudatos kezelését teszi lehetetlenné. Buddha a fájdalmat korántsem tartja célnak, vagy erénynek. Mint minden szenvedést, ezt is a nemtudás, ragaszkodás és gyűlölet következményének tartja, amely az okok megszüntetésével, a helyes élettel megszüntethető. Ugyanez az út vezet a megvilágosodáshoz is. Ezen az úton a fájdalom nem ellenség, helyes felfogással, eszköz lehet a megvilágosodáshoz. A fájdalom nem erény, de átalakítható, energiája, mint minden negativitásé, hasznos nyersanyag lehet. A módszer a tudatosítás, a fájdalom üzenetének megértése. A fájdalom nyilvánvalóan karma, előző tettek, gondolatok vagy szavak következménye, amit meg kell élni - de nem benne ragadni és azonosulni vele. Megélése eszköz lehet a karma ledolgozására, teljesítésére is - de csak addig, amíg magasabb szintű megoldást nem találunk. Ott, ahol aszkézist gyakorolnak - nem kötelességként és nem egyetlen üdvözítő módszernek tekintve - a fájdalom elviselése ott sem önmagáért való érdem, egyszerűen csak módszer a test uralására, a test és tudat különválasztására. Mindezek ellenére a fájdalom hozzátartozik az élethez, szükségünk van rá, ahogyan az örömre is - egymás kiegészítői, egy tőről fakadnak, egyik nélkül értelmetlen a másik. Aki nem érez testi fájdalmat, az súlyosan fogyatékos, rendkívül sérülékeny ember, sokkal kiszolgáltatottabb, mint akinél a fájdalom képes a veszélyt, az elváltozást jelezni, figyelmeztetni. Szükségünk van a mások fájdalmára is: együttérzésre, segítőkészségre tanít. Lelkileg beteg, akiből ez hiányzik. Mind a keleti, mind a nyugati világban nagyszerű példákat, tanításokat kapunk erről. Embertelen, rideg, végletesen önző az, aki a másik fájdalmára érzéketlen. Ráadásul - és ez klinikai tapasztalat - az a beteg, aki nem fordul magába, nem dédelgeti a saját fájdalmát, hanem inkább másokra figyel, segít a nála elesettebbek gondozásában, sokkal gyorsabban gyógyul. Gyógyítja az a tudat, hogy hasznára van másoknak. Buddha azzal gyógyította a gyermekét sirató anya fájdalmát, hogy más szenvedőket kerestetett vele: a fájdalom bénító erejével szemben felébresztette az együttérzés gyógyító energiáját. A recept tehát a fájdalom kezelésére: elfogadni, tudatosítani a létezését, megérteni a jelentését, átalakítani az energiáját - és a sokszor már meg is szűnt. Ez azt jelenti, hogy vegyük tudomásul, azért van fájdalmunk, mert szükségünk van rá, bármilyen rossz is, értünk és nem ellenünk van. Próbáljuk megérteni, túl a testi jelzéseken, valójában mit üzen, mire akar figyelmeztetni. Erre ugyanaz a megközelítés vonatkozik, mint a betegségek értelmezésére. Kitűnő könyvek jelennek meg erről a pszichoszomatikus (és a szomatopszichés) szemléletről, hiszen a kettő együtt lesz egész, folyamatosan, ráadásul közérthető nyelven, érdemes forgatni őket. Ha megértjük az üzenetet és nem ellenségként kezeljük, a fájdalom energiáját segítő erővé alakíthatjuk, és ha ez megtörtént, lehet, hogy már nincs is szükségünk rá. Persze nem szabad megfeledkeznünk a fizikai szintről se, korántse biztos, hogy minden fájdalmunkat egyszerűen ,,el tudjuk meditálni": a lyukas fogat be kell tömni, a beteg testet-lelket meggyógyítani, különben csak a tünetet szüntettük meg. Ha pedig belemerülnénk az önsajnálatba, a fájdalom mazochisztikus örömébe, gondoljunk ilyenkor másokra, azokra, akik sokkal nehezebb helyzetben vannak nálunk. Sajnos ilyenek mindig bőven vannak és már sem gondoljuk, hogy a mi fájdalmunk a legelviselhetetlenebb. Szerző: Kövesi Péter Link

0 komment , kategória: Történetek

Címkék: megszüntetésével, következményének, megkérdőjelezzék, kellemetlenségre, kiszolgáltatottá, titkosszolgálati, megszüntethetjük, teljesíthetetlen, gyógyíthatatlan, magasztalásában, neveltetésükből, tulajdonították, segítőkészségre, érzékelhetetlen, civilizációnkat, kulcsfontosságú, csillapításáért, erkölcsnemesítő, megfeledkeznünk, szomatopszichés, figyelmeztetni, védelmezőjének, gondolatainkat, viszonyulásnak, felébresztette, ellenkezőjéről, mazochisztikus, megkereshetjük, megszüntethető, gondolkodásban, önfeláldozásra, kötelességként, kiszolgáltatva, ledolgozására, csillapítanák, nyilvánvalóan, fájdalom értelme, embernek elviselni, fájdalom –, megelőzéséért vagy, fizikai fájdalom, törzs teljes, mostoha körülmények, háborúhoz egyaránt, fájdalom fizikai, lelki fájdalmakkal, gyógyítók mindent, keresztény világ, fájdalom közelebb, emberekért szenvedett, embernek pedig, kétezer éves, Kövesi Péter,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]