|
2020-08-02 23:45:20, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Válság - az iskolákban is
írta: Hildaságok
Még mindig sokan gondolják, hogy a pedagógusok folyton panaszkodnak, természetesen alig dolgoznak, hazasétálnak délben. A többit nem is részletezem.
De most már mindennap csattan az ostor a gyerekeken, pedagógusokon egyaránt. Fizikát, matekot, kémiát tanítót már lasszóval kell fogni. Mi lesz a felvételizőkkel?
Szép lassan egyre több alsós tanító mond búcsút a munkahelyének, mert valóban nem ezt vállalta. Nem is hitte, hogy bekövetkezhet a mostani állapot. Nem tud fejleszteni, nem tud megbirkózni a csomó ADHD-s gyerekkel, a magaviseleti problémákkal. Ha valaki részese az iskolai mindennapoknak, ha egy pillanatra betekint, döbbenten tapasztalhatja meg a változásokat. A megváltozott társadalmi körülmények azt eredményezik, hogy a szülők folyton beszólnak mindenért. Kéretlen tanácsokat osztogatnak a tanítónak a gyerekeikkel kapcsolatban.
Számon kérik az ültetést az osztályban, a tanmenet alkalmazásának sebességét, a fejlesztés hiányát, megkérdőjelezik a pedagógus hozzáállását. Mindezek mellett folyamatosan jelzik messengeren, a viberen és egyéb fórumokon, ha valamivel nem egyeznek. Egyre kevesebben érzik, hogy jó helyen van a gyerekük, és a szakmáját érti a tanár vagy tanító. Nagyon rossz vért szül, mert újabb tiszteletlenséget juttat felszínre. Ez valamiféle betegség lehet nálunk, mert hazánkban mindenki mindenkinek meg akarja mondani, mit hogyan kellene csinálni, szerinte. Vajon mikor változott meg annyira a társadalom, hogy hirtelen mindenki érteni kezdjen a mások munkájához? Egyre kevesebb elismerést tudnak kicsikarni magukból az emberek és itt nemcsak a tanításra gondolok. Nálunk, Magyarországon egyre gyakrabban válik szokássá, hogy a jót elfogadjuk, átugrunk rajta, mert természetes, de az általunk rossznak tartott tevékenységet, életformát ízekre szedve becsméreljük.
A fizetés, amelynek összegét kimondani is tilos lett, nem ösztönöz senkit arra, hogy iskolában dolgozzon. Sokszor máshol sem. A helyettesítés olyan méreteket ölt, amelynek jeleznie kellene a problémát. Mégsem történik meg, mert elhazudjuk a túlórát. Mert így kell. Egy nagyobb iskolában, amikor egy tanító idegen csoporthoz kerül délutánra, amit sok esetben váratlanul, aznap tud meg, nincs tisztában azzal, kik tartoznak hozzá. Nem látja át, hogy ki mikor mehet haza egyedül, szakkörre, úszni, a zeneiskolába. Közben meg összetett kézzel azért imádkozik, hogy minden gyerek meglegyen, ha bemennek az udvarról. Félelmetes érzés ez.
Az e-naplós munka, az adminisztráció, a felkészülés napi szinten óriási otthoni terheket ró az emberekre. A család biztosan háttérbe kerül, ha jól akarja végezni a munkáját. Pedig a család ebben az országban szent. Még sincs idő a közös játékra, a főzésre, takarításra, ha valaki szívvel-lélekkel tanítani akarna. Hiába a projektor, hiába számítógépes felszereltség, már ha lenne is, egyszerűen az időt nem kapja vissza senki.
A szülő áll tehetetlenül, nem érti, miért szenved a gyereke az iskolai körülmények között. A válasz annyi, hogy egyre kevesebb már az olyan ember, aki le tudja pergetni magáról a sok támadást. Az elvárás, a bírálat hatalmas. És az emberek váltanak. Nem elköltöznek, ahogy a sajtó írja, hanem elhagyják a pályát.
Természetesen máshol sem rózsás a helyzet, valószínűleg a buszsofőrök, orvosok, ápolónők, pékek, fuvarozók is tudnának bőségesen mesélni arról, miért is állnak fel és keresnek új lehetőségeket. De egy társadalom alappillérét mindig is két ágazat tartotta szilárdan. Az oktatás és az egészségügy. Nem kell magyaráznom, miért. Ott, ahol nincs becsülete a tudásnak, a műveltségnek, és annak az embernek sem, aki kézen fogja a mi gyerekünket és szíve minden szeretetével vezeti be a tanulás világába, ott vajon mi vár a jövő társadalmára?
Magyarország lassan ébred. Még mindig megy az egymásra mutogatás, még mindig nem értik meg sokan, hogy a család után az óvoda és az iskola adja a legtöbbet a felnövekvő generációnak. Hagyjuk, hogy felnőjön egy elpuhult, tesze-tosza nemzedék, amely nem tud önnön fontosságán túllátni.
Ez ország, amely rengeteg tehetséges, különleges embert adott a világnak, ahol annyi Nobel-díjas született és kapott jó alapokat a fejlődéshez, hallgat. Csendben nézi, ahogy meghal a tudás, a tanulás iránti vágy. Csak morog, veszekszik, szitkozódik, közben meg hagyja, hogy elsikkadjon a lényeg: ne csak merjünk nagyot álmodni. Változtassunk is azon, amin már a 24. órában végtelenül nehéz. Együtt: szülők, pedagógusok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Iskola |
|
|
|
Címkék: megkérdőjelezik, felvételizőkkel, alkalmazásának, mindennapoknak, magyarországon, adminisztráció, tapasztalhatja, változtassunk, lehetőségeket, bekövetkezhet, munkahelyének, természetesen, tevékenységet, pedagógusokon, felszereltség, helyettesítés, becsméreljük, magyarország, folyamatosan, hozzáállását, társadalmára, megváltozott, változásokat, alappillérét, magaviseleti, problémákkal, valószínűleg, gyerekeikkel, kapcsolatban, eredményezik, zeneiskolába, szeretetével, műveltségnek, tehetetlenül, generációnak, hazasétálnak, pedagógusok folyton, mostani állapot, csomó ADHD-s, magaviseleti problémákkal, iskolai mindennapoknak, pillanatra betekint, megváltozott társadalmi, szülők folyton, gyerekeikkel kapcsolatban, tanmenet alkalmazásának, fejlesztés hiányát, pedagógus hozzáállását, szakmáját érti, tanár vagy, mások munkájához, tanításra gondolok,
|
|
Offline
