|
2020-04-28 21:41:20, kedd
|
| |
| |
|
|
| |
Art'húr Líragalopp
Szerkesztő: Millei Lajos
Örömteli meglepetés ért a napokban. Dávid Jóna főszerkesztőnk - egy régebbi versemre reagálva, belső levélben - a saját rezonanciáját küldte el nekem versben. Látjátok, így is lehet szeretni, éltetni, művelni a magyar irodalmat. Nem acsarkodni, féltékenykedni, ,,megtaposni" kell a kortársverseket, hanem befogadni. Hiszen nincs élő ember, aki meg tudná mondani, hogy melyik a jó vers, aminthogy azt sem tudjuk eldönteni, hogy a barlang falán képződő vízkristályok közül melyik válik évszázadok múltán cseppkővé. Minden vers egy pillanatnyi érzelmi kavalkádról, gondolatsorról, meggyőződésről, túlfűtött indulatról, esetleg megélt vagy elképzelt emlékképekről készült pillanatfelvétel. Nekünk nincs más dolgunk, csak megcsodálni ezt a pillanatfelvételt, hogy rájöjjünk, az elénk tárult kép elnyerte a tetszésünket vagy sem. A megcsodált ,,képek" mindenkiben másképp jelennek meg, mert egyediek vagyunk, más-más látószöggel, más-más értékrenddel és érzelmi fényerővel nézzük. Ha megkérnénk száz kortársköltőt, hogy írjon verset a hajnalról, mindegyik különbözne a másiktól, mindegyik egy számára fontos aspektusból láttatná a hajnalt, de mindegyik a hajnalról szólna. Erre jó az irodalom, hogy egy átfogó ,,fotóalbumként" a meglévő ,,képeket" összegyűjtse és a képek szemlélőit egy közös táborban tartsa.
Jóna Dávidban is kialakult egy kép a versem olvasásakor és én büszke vagyok rá, hogy megmutatta a saját pillanatfelvételét, amely az én versem benyomására született meg benne.
Millei Lajos
Őszülő Őszöm
Életem zsákjában gyűlnek a tegnapok,
hogy mekkora a zsák, csak a Jóisten tudja.
Azt mondom mindig - ha kérdezik - jól vagyok,
de meggyőző mosolyra már nemigen futja.
Mint csalfa szerető, úgy hagyott el a Nyár,
még sirattam a Tavaszt, a zöld rügyű bókját,
de a felszáradó harmat nyomába már
nekem érlelte a Nyár napbarnító csókját.
A mezőre hívott, búzavirág ágyra,
fényfonallal hímezte tarka rétünk selymét,
s rá sem hederítve az irigy világra,
szívembe simogatta tűzvarázs szerelmét.
Az egemre rajzolt millió csillagot,
s ha jött is néha felhő, ezer fokon égtem,
mégis csalfa a Nyár, szó nélkül itthagyott,
mikor a megfáradt lábú Ősz jött el értem.
Most az Ősz vigasztal meleg hunyorgással,
már Ő deres homlokom önérzetes őre,
csak azt teszi velem, mint mindenki mással,
felkészít lassacskán a Téli pihenőre.
Próbatétel - Jóna Dávid
Millei Lajos Őszülő őszöm című versére
Zsákban tartom én is a tegnapokat,
így nem száradnak ki olyan könnyen,
szövet mögé rejtem minden féltett csöndem.
De legalább tőlem nem kérdezik, hogy vagyok,
ha kérdezik, sem várnak választ,
az érdektelenség körültámaszt,
megtart, elraktároz, jobb esetben elfelejt,
ez a pálya bizony semerre se lejt...
sem a tavasz, sem a nyár nem ad mást,
csak amit adnia muszáj,
mint az idő, a gravitáció, s a négy világtáj,
minden változója állandó is egyben,
ezerféle arccal, ezerféle szerepben
adnak tükröt, hogy magunkat nézzük,
s hogy félelmeinket felcímkézzük,
vagy hogy szembenézzünk majd vele,
azt hiszem, hogy ez az élet
legfőbb próbatétele.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
Címkék: pillanatfelvétel, kortársverseket, meggyőződésről, gondolatsorról, főszerkesztőnk, féltékenykedni, emlékképekről, rezonanciáját, érdektelenség, vízkristályok, fotóalbumként, szembenézzünk, kortársköltőt, fényfonallal, félelmeinket, hunyorgással, tetszésünket, összegyűjtse, felcímkézzük, értékrenddel, körültámaszt, benyomására, pillanatnyi, megcsodálni, aspektusból, kavalkádról, mindenkiben, látószöggel, olvasásakor, próbatétele, indulatról, szemlélőit, különbözne, gravitáció, próbatétel, felszáradó, régebbi versemre, saját rezonanciáját, magyar irodalmat, barlang falán, pillanatnyi érzelmi, elénk tárult, tetszésünket vagy, megcsodált „, számára fontos, hajnalról szólna, átfogó „, meglévő „, képek szemlélőit, közös táborban, versem olvasásakor, zöld rügyű, Millei Lajos, Dávid Jóna, Jóna Dávidban, Őszülő Őszöm, Jóna Dávid, Millei Lajos Őszülő,
|
|
Offline
