|
2020-11-06 21:15:29, péntek
|
| |
| |
|
|
| |
Feeling-magazin
·
Péntek - Útravaló hétvégére
- Nagymama, segítenél? 2020-ról kell fogalmazást írnunk.
És, te akkor már a nagyim voltál.
Én nem emlékszem semmire, de anyuék azt mesélték,
nehéz egy év volt. Te mire emlékszel?
,, Óh édesem, az úgy volt....hogy egyszercsak valahol messze,
talán a Távol-Keleten, életre kelt egy vírus, és, hogy segítettek e az életbenmaradásában a magas-beosztású emberek, azt nem tudom, hmmm mindenféléről lehetett hallani akkoriban...
De nem is ez a lényeg.
Pontosan azt sem tudtuk, honnan indult, ám elég hamar utolérte kishazánkat is a névtelen járvány. És mivel senki sem ismerte, ezért
Koronának keresztelték el a tudósfélék.
Én csak arra emlékszem, hogy egyre jobban féltek az emberek.
Bezárkóztak otthonaikba, maszk mögé rejtették arcukat.
Kezüket, arcukat mosták nagyon gyakran és kesztyűben, napszemüvegben, üvegajtók, falak mögött mutatkoztak, ha egyáltalán kimerészkedtek a sötétből. Sokan nem önszántukból, hanem parancsra, utasításra tették mindezt,
vagy mert betegek voltak és nem akartak belehalni ebbe a vírusba.
Tudod kicsim?
- Miért, halálos volt Nagyiiiiiiii?
Állítólag pandémia - mert ez azt jelenti világjárvány - nagyságúra nőtt a Covid19. Ja, azt még nem mondtam, hogy ennek a félelmetes dolognak több neve is volt egyszerre? Korona, Covid, és még sorolhatnám...
Voltak, akik poénos videókat osztottak meg ezzel kapcsolatban,
voltak akik rémhíreket küldözgettek, voltak akik sírtak és voltak, akik meghaltak. Bizony.
Nem tudtuk, hogy ebbe haltak e bele, vagy valami más betegségük volt e,
....de elmentek. Sokan. Akkoriban....
- És mi volt a legrosszabb Nagyi?
Talán a Bizonytalanság és a Félelem! Tudod Picim, nem mondtak semmi konkrétat, semmi biztosat, semmi egyértelműt.
Az is lehet ám, hogy ők is csak találgattak.
Pl, hogy az oltás legyen, ne legyen?
Honnan vegyenek elő annyi orvost,
aki elbír majd azzal a sok beteggel?
Van e elég lélegeztető gép és ha van, hol van?
Kórtermekben, vagy porosodik egy raktárban?
Mást mondtak az orvosok - már ha beszélhettek -
és mást a televízióban, mást a határon innen és mást a határon túl.
Össze voltunk zavarodva és időzítve volt,
hogy ki, mikor vásárolhat. Moziba, színházba, kávézókba
nem annyira jártunk abban az évben, mondjuk a nagyapa nem szereti a focit,
így meccsre sem ment, csak dolgozott.
Mert valakinek dolgoznia kellett.
Nagyon sokan elvesztették a munkahelyüket abban az évben.
Volt, aki már a vírust megelőzően is pénz nélkül maradt.
Tudod mi volt ebben az egészben a legrosszabb nekünk?
Hogy nem találkozhattunk egy ideig az anyukádékkal és veled sem.
És képzeld, még a dédiéket sem látogathattuk.
Mindenki a szobákba kényszerült, számítógépek, okostelefonok mögé vonulva próbált kommunikálni a szeretteivel.
Na sokaknál ez ütötte ki a biztosítékot.
Az elszigeteltség, a magány, az ölelés hiánya.
Felgyorsultak, elszaporodtak a virtuális találkozások,
- ennyi okostelefont, technikai kütyüt, tv és internet előfizetést szerintem még sosem adtak el, mint azon a tavaszon és ősszel - gomba mód szaporodtak az önjelölt orvosok, coach-ok és pszichiáterek.
Hirtelen mindenki biológus, tudós és virológus lett.
Mindenki mindent tudott. Mindenki, mindenhez IS értett egyszeriben.
Nagyon sok kisbaba született, sokan elváltak ám sokan még közelebb kerültek egymáshoz azalatt a karanténos időkben. Annyi filmet, amit azon a tavaszon megnéztem, tán még sosem láttam.
Fura egy világ volt, én mondom neked kisunokám.
- És te is féltél Nagyi?
Tudod, az elején többször féltem. A maszkban fulladtam, így csak néha vettem fel, ha nagyon muszáj volt. Speciális védelem kellett volna, de azt meg nem kaptunk. Csilliárdos áron lehetett csak hozzájutni a szűrős védő-maszkokhoz.
Azt a pénzt mi inkább vitaminokra, tápláló ételekre, rostdús zöldségekre és gyümölcsökre költöttük. Vigyáztunk magunkra és rátok is.
És nagyon Szerettük egymást. Én sok embert szerettem. Ahogy ma is. Akkoriban is azt gondoltam, a Szeretet gyógyít, felold, és mindenen átsegít.
A hiányába viszont még akár bele is lehet halni. Ezt nem hagyhattam. Szerettem! Nagyapádat, anyukádat, apukádat,
nagynénidet, dédiéket, testvéreket, barátokat, és különösen persze téged.
Te voltál a legkisebb.
És mégis te adtad a legtöbb erőt nekem!
- Hogyhogy Nagyi?
Mert te még romlatlan, félelmektől mentes,
őszinte kisEmber voltál. És olyan gyönyörű volt a tekinteted.
Óh és a mosolyod! Abban volt aztán csak az Igazi ERŐ!
Aki látott téged mosolyogni, az reménykedett,
és annak ajkára is mosoly ült.
Bíztunk benne, hogy ennek az egésznek egyszer vége lesz. És hittünk.
Mert ezt majd elfelejtettem. Pedig ez a legfontosabb!
Mindvégig hittük, hogy egyszer vége lesz és fellélegzik a világ.
Vigyáztunk és hittük, hogy védelem alatt vagyunk.
Te pedig tudtad.
Benne volt a szemedben.
A Ragyogás.
A Jövő.
Az Ígéret!
Ami aztán sokkal szebb lett, mint valaha is gondoltuk volna....
Kicsim, szerintem ennyi elég lesz. 😉
Frenyó Krisztina
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézet |
|
|
|
Címkék: találkozhattunk, kimerészkedtek, napszemüvegben, elszigeteltség, bizonytalanság, felgyorsultak, munkahelyüket, okostelefonok, elszaporodtak, mindenféléről, látogathattuk, elfelejtettem, pszichiáterek, beszélhettek, keresztelték, számítógépek, kommunikálni, televízióban, gyümölcsökre, önszántukból, világjárvány, kapcsolatban, találkozások, küldözgettek, nagyiiiiiiii, elvesztették, legfontosabb, okostelefont, biztosítékot, szeretteivel, kórtermekben, reménykedett, anyukádékkal, kishazánkat, csilliárdos, szaporodtak, nagyim voltál, magas-beosztású emberek, névtelen járvány, félelmetes dolognak, legrosszabb Nagyi, oltás legyen, határon innen, munkahelyüket abban, vírust megelőzően, legrosszabb nekünk, szobákba kényszerült, ölelés hiánya, virtuális találkozások, önjelölt orvosok, karanténos időkben, tavaszon megnéztem, Tudod Picim, Hogyhogy Nagyi, Igazi ERŐ, Frenyó Krisztina,
|
|
Offline
