|
2022-01-16 20:42:30, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Nő vagyok.
Nem kértem, nem választottam, kaptam. Olyan világba születtem, ahol annyian élünk egyedül, mint még soha a történelemben. Olyan világba, amelyben kénytelenek voltunk magunkra vállalni számos olyan feladatot, ami eredetileg nem a miénk volt. Nem mi akartuk így, de alkalmazkodnunk kellett, ha nem akartuk esetlenül, céltalanul, nélkülözve élni a mindennapjainkat.
Nő vagyok.
Tanácstalanul, tehetetlenül állok a feladat előtt, amelyet ez a kor kényszerített rám. Társat találni és sikeresen működtetni egy kapcsolatot a Férfival, aki nem találja a helyét. Szerepeit félig átvállalták, ő azonban egyelőre nem képes, vagy nem hajlandó magára venni eredetileg női szerepköröket. Így a feladatok egyenlő megosztása ritkán valósul meg, s a Nő belegörnyed.
Ember vagyok.
Olykor hisztis, gyakran fáradt, szeretet- és figyelemhiányos. És nem azért, mert én nem adom meg magamnak azt, amit meg kell. Nem azért mert ,,nem szeretem eléggé önmagamat". Azért, mert az ember alapvetően, ösztönszerűen társas lény, és vágyik a törődésre. Nőként IS.
Nő vagyok.
Szeretem a Férfit. Tisztelni akarom, becsülni, felnézni rá, segíteni őt, de néha a saját energiáimat emésztem apadásig ezzel a feladattal. És gyakran már azt sem tudom, hogyan kellene segítenem.
Nő vagyok.
És kérdések ezrei járnak a fejemben. Nekem ki segít Nőnek lennem? Ki óvja a lépéseimet a nőiség, felnőtt lét, anyaság felé vezető rögös úton? Az én lelkemmel ki törődik? Mindig, mindig, mindig én?
Nő vagyok.
Én is szeretnék néha arra hazamenni, hogy kész a vacsora, le van töltve a film, és a durcás, fáradt arcomra valaki türelemmel teli szeretettel néz. Szeretném, ha valaki az én sebeimnek is mögé látna. Ha egy átgondolatlan mondatomra nem az lenne a válasz, hogy ,,Most megint mi a bajod?", vagy hogy ,,Nem értelek."... Csak egy szimpla ,,SEMMI BAJ."-ra vágyom.
Nő vagyok.
S emiatt néha azt gondolom, hogy a szülői házat elhagyva nekem már soha nem fog olyan törődés jutni, amilyenre vágyom. Néha azt gondolom, hogy egy nő legbelül mindig egyedül van. Hogy X éves kora után folyton csak ,,nevel". Először önmagát, aztán a Férfit, majd, ha szerencsés, akkor a gyermekeit.
Nő vagyok.
Néha, csak néha, csak egyszer egy hónapban, csak egy percre... engem is öleljen át valaki, mint anya a gyermekét. Csak egy kicsit ne kelljen mindig olyan fenemód érettnek, talpraesettnek és megértőnek lenni.
Nő vagyok.
Hogyan adjam át a stafétabotot a Férfinak, aki elfelejtette, miképpen kell vinni azt...?! Miért mindig én irányítsak, titokban, a háttérből, észrevétlenül.? Szeretnék néha jogosan fáradt lenni, és belezuhanni a fotelba egy fárasztó munkanap után.
Ember vagyok.
Hibákkal, sérülésekkel, s megannyi emlékkel teli ember. Örök gyerek. De már csak legbelül...?
net-ről: szerzője számomra ismeretlen
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: mindennapjainkat, figyelemhiányos, alkalmazkodnunk, talpraesettnek, történelemben, ösztönszerűen, átgondolatlan, kényszerített, szerepköröket, észrevétlenül, tanácstalanul, sérülésekkel, tehetetlenül, választottam, stafétabotot, elfelejtette, kapcsolatot, kénytelenek, belegörnyed, belezuhanni, energiáimat, átvállalták, szeretettel, eredetileg, megosztása, feladattal, alapvetően, működtetni, gyermekeit, megértőnek, irányítsak, ismeretlen, szerencsés, mondatomra, lépéseimet, céltalanul, miénk volt, feladat előtt, feladatok egyenlő, ember alapvetően, saját energiáimat, átgondolatlan mondatomra, szimpla „, szülői házat, fárasztó munkanap, Nőként IS, SEMMI BAJ, Hogy,
|
|
Offline
