2009-06-16 18:48:45, kedd
|
|
|
|
|
|
Zirkuli Péter válogatása: Katalin
Mohazöld bársonyborítású könyvecske
Helikon Kiadó 1986.
Szabó Lőrinc: Tücsökzene
(Részletek)
Kató
Nagy fejem volt, búsúltam, mint a ló -
hogy mást szeretett Dienes Kató,
azzal eleve számoltam, hiszen
menyasszony volt, mikor az életem
az övéhez kanyarodott. Komoly,
feketehajú, bubis nő, mikor
ötödikben, már rendes tanuló,
beült közénk a padba, ámuló
szemmel néztük, nem is őt, csak a lányt,
a modern lányt (én a szoknyás talányt),
aki fiúk közé merészkedik.
Szintén jeles diák volt, egy kicsit
már ez is összehozott, az esze,
s ha mulasztott, úgy rémlik, többnyire
engem kért, hogy referáljak neki.
Így náluk is jártam, a fasori
sarok-villában...Köbgyök! Ciceró!...
Lógott a fejem... búsult, mint a ló.
Vasárnapi meghívás
Sebekkel már tele voltam, de még
nem tudtam, kié fáj úgy. Voltaképp
mind jólesett: jajgatni lehetett
ezeket az édes-bús sebeket,
csodálni - mint verseken - rajtuk át,
mily izgalmas a jövő, a világ,
még akkor is, ha miként énnekem,
csak a csalódás, természetesen
csak az jut osztályrészemül: partra száll
a szív, vitorla s tündérszél megáll,
s mi lemondunk... Ekkortájt a szívem
legsűrűbben már mégis, azt hiszem,
a Dienes-lányról mondott le, a
diák-pajtásról... Ősz volt, még kora
délután, vasárnapi... S hirtelen
nyílt az ajtónk: Laci a küszöbön,
Béber. Megnézett. S: "Gyere", szólt, "de - végy
más nyakkendőt!" "HivaM" . "Dienesék."
Katóék háza
Ettől kezdve Katóék háza lett
a sugárzó központ. A képzelet
megtalálta misztikus otthonát,
s Debrecen elsüllyedt. Hat napon át
csak azt vártam, csak a hetediket,
hogy megint ott, megint nála legyek,
megint édes igézetében a
jövőnek, ott, ahol vers, muzsika,
modernség várt, összhang és ami csak
volt valaha szivárvány gondolat
s szépség, időtlen és nemzetközi.
Oly keveset tudtam még! ... És aki
vendégül látott: lehetett a lány,
aki szép volt, komoly és Pestre járt
(s ismerte Adyt s tegezte "Mihályt",
Babitsot), ő, ki fény volt s révület:
lehetett-e istennél kevesebb?
Dienes Kató visszaemlékezéseiből
Nálunk a Dienes-házban is kialakult valami kör-féle. Nem volt neve, de mégis kis szellemi központtá vált akkor Debrecenben. Alapját még idősebb bátyáim rakták le, utánuk pedig legkisebb bátyám, Barna osztálytársai folytatták, akik közül szintén az olyan fiúk jártak hozzánk, akik szellemi dolgokra törekedtek, írónak, tudósnak készültek, verseket, novellákat írtak, filozófáltak. Vasárnap délutánonként zongoraszó, ének, szavalás, Schumann, Grieg-dalok verték fel a Simonyi úti csendes házat. Ágnes énekelt. Lőrinccel eleinte csak az iskolában barátkoztunk, de már a háború utolsó éveiben Lőrinc és Béber László voltak a Dienes-ház legállandóbb vasárnapi vendégei, mivel az idősebb fiúk, mint Juhász Géza, Czellár Ferenc, Beczkóy József részben a harctéren voltak, részben a pesti egyetemről csak néha tudtak hazajönni Debrecenbe. A vasárnapi vendégből azután lassankint állandó pajtás lett, hetedik-nyolcadikos korunkban már nagyon sokat tanultunk, fordítottunk együtt, az iskolai feladatokon túlmenően is, főleg görögből és franciából. Ekkor már nemcsak vasárnap járt a Dienes-házba, hanem szinte naponta. Nagyon szerette azt is, ha zongoráztam neki. Beethovan Treuer marscha volt a kedvence, ezt mindig kérte többször egymás után. Igen, mert tele volt halálfélelemmel, nagyon sokszor ijesztgetett engem azzal, hogy ő nemsokára meg fog halni. Persze, általában nem hittem neki. Egymás után írta nekem a szerelmes verseket. Egyszer az egyik végére odaírta, hogy ő már nem bírja tovább, hogy én őt nem szeretem, meg fog halni. Ekkor egészen kétségbeestem, hogy én valakinek a halálát okozzam, pláne, aki ilyen "tehetséges fiú", ahogy a naplómba írtam. Másnap persze megjelent újra. Nem halt meg. Ekkor nagyon összeszidtam és megígértettem vele, hogy nem lesz többé szerelmes, hanem csak jóbarátok leszünk. Meg is fogadta s vagy két hétig olyan hidegen és tartózkodással viselkedett, hogy kezdtem azt hinni, hogy tényleg rendbe jött minden. De az után persze visszaesett újra. Ez a halálos hangulat szinte állandóan tartott nála, akkori verseiben is újra meg újra visszatért.
1917 szeptemberében ezt írtam a naplómba: "Lőrincnek felolvastam a naplómból, őrülten el volt ragadtatva. Ő is ideadta a naplóját, ami tulajdonképpen nem is napló, hanem Tagore-versek regénynek összeszedve. Érdekes, hogy Lőrinc fiú és mégis az ő naplója egész lírai, csak szerelem van benne és lányos alázat, én meg lány vagyok és több gondolkozás van a naplómban, mint érzelem."
Dienes Kató: Levelek Szabó Lőrincnek
1.
Budapest, 1918 szept. 19.
Bocsánatot kell tőled kérnem, kedves kis barátom. Bocsánatot azért, mivel nem hittem, hogy őszinte leszel. És ezt egészen a leveled utolsó oldaláig hittem. Aztán olyan jólesett, hogy megírtál mindent. Az őszinteség sohasem vész kárba, hidd el. Talán vége lett volna azzal a barátságunknak, ha ugyanazt akarod végigcsinálni, amibe már egyszer Czellár beleveszett. De így is jól van. Vagyis, dehogy van jól! Úgy lett volna jól, ha te csakugyan beleszeretsz Klárikába. Természetesen ez csak az én önző kívánságom, neked egyforma rossz lett volna az is. De hadd beszéljek világosan. Nekem Klárika leírt mindent, ami történt. Persze ő egész más világításból nézi a dolgokat, mint ahogy te nekem leírtad. És meg van ijedve, hoegy szegény gyerek. Kérlek rá, hogy írj meg neki mindent őszintén, hogy te nem vagy bele szerelmes és csak hirtelen fellángolás volt az és ő biztosan megbocsát neked és jó barátod lesz. Természetesen vigyázva írj,mert Klárika még azt se tudta, hogy te belém szerelmes voltál, semmit se tud a mi köztünk levő dolgokról. Most már azt megírtam neki, hogy belém voltál szerelmes, csak ennyit tud. - Kimondhatatlanul sajnállak téged, édes kis barátom. Mert szenvedni rossz és ez a rövid élet nem érdemli, hogy szenvedéssel töltsük. Mit tegyek érted? Szerelmes levelet nem írhatok, először, mert nem vagyok szerelmes, másodszor, mert ez inkább még kétségbeesetté tenne, minthogy megvigasztaljon. És látod, néha szinte irigyellek téged, hogy van valakid, akit szeretsz, akit kívánsz, akinek a képét nézegeted, aki betölti magános szobádat. Én olyan egyedül vagyok édes kicsi barátom. A kis asztali zöld lámpa felett benéz a hold és ő se mosolyog rám. Olyan rossz az este egyedül! És már hat órakor sötét van. Alig dolgozom valamit, folyton szaladgálok a városban. Olvasom az Iliászt, aztán angol meséket Chaucertől, mást alig is csinálok. Sokat vagyok Palival és Ferivel. Az egyetem még soká kezdődik, még be sem iratkoztam. Néha elfog a vágy, hogy otthon legyek. Ősszel olyan szép szokott lenni a Nagyerdő... Most eloltottam egy percre a lámpát, s egész fényével ragyogott be a hold. Szemben ülök vele éppen. Olyan, mint egy szép fényesre csiszolt ezüst forintos. Mennyien nézik most különböző helyekről, különböző érzésekkel, boldogan és boldogtalanul! Szegény öreg Barnus, annyiszor eszembe jut mostanában. Ő is bizonyára gyönyörködik a holdban, az éj ezüstös hajú ifjú hercegében. Szépek a verseid, Lőrincem. Milyen jó neked, hogy írni tudsz! Nekem semmi, semmi vigasztalásom sincs egyedüliségemben. Pesten csak az a jó, hogy az ember sok érdekes embert megismer és a legfőbb jó pedig a zene. Az Operában vagy hangversenyen elfelejt az ember minden rosszat. Tegnapelőtt voltam az Operában: Bánk bánt adták. Mit beszéljek róla? Élveztem. - Voltam Laciékkal kiállításon. Láttam Kassákot. Mondhatom neked, hogy gyönyörű volt. Ha írni nem is, de festeni tudnak ezek az ifjú, új emberek. - Különben Laciék nagyon érdeklődnek irántad és igen sajnálták, hogy mikor átutaztál, nem mentél fel hozzájuk. Írjál nekik, hidd el, ők fognak veled későbbiekben is törődni, szeretik a törekvő fiatalokat, különösen, ha valami újat ígérnek. A fordításaid közül most a harmadik tetszik a legjobban. ("Óh, mily tüzet..."), a versek nagyon szépek. Hisz ezt már írtam! Egy lapot már régen küldtem neked, nem kaptad meg?
Szervusz, édes kis barátom, ne légy szomorú, írj meg nekem mindig mindent, én úgy hallgatlak meg, mintha harmadik volnék. Hiszen tudom, hogy neked épp ez fáj, de mit tegyek?
2.
Budapest, 1918. november 3.
Drága kis barátom, épp most kaptam a leveledet, s annyira örültem neki, hogy bár tanulnom kellene, de ott hagyom és neked írok, olyan jólesik most beszélgetnem veled. Furcsa dolgok történtek a te kis barátoddal, ha tudnád! Nem, ezeket nem tudnám elmagyarázni, hogy miképp történhetett.Először is, félig igazad van, félig nincs. Ti. azt írod, hogy nincs szerelem. Mi az hát mégis, ami ahhoz a másikhoz húz, amiért jobban szeretem őt látni, mint másokat, amiért megremegtem, ha a szemedbe nézett (hogy miért van múlt idő, mindjárt megtudod), de mégse kívántam semmi többet. Most már vége mindennek - egy időre. Mindjárt leírom. Azt kérded, hogy milyen a fiú? Nos, hát: magas, karcsú, egyszerű, de hogy "úri fiú", de azért nem elegánsoskodó (nagyon szegény különben, mert elszakadt a családjától és maga tartja fenn magát tanítással). Az arca nagyon szép. Talán egy kicsit hasonlít Lojzihoz, ha még emlékszel rá, de finomabb arcú. A szeme zöldesbarna, meleg, nagy hosszú fekete pillákkal, a szeme a legszebb, a legvonzóbb. Nem tudom, jól tudok-e leírni, hogy látod-e eléggé. Hétfőn, 28-án együtt voltunk este a tüntetésen, együtt szaladtunk és akkor nagyon szerelmes voltam, mert akkor láttam valami lángot a szemében, az érdeklődés, a harag lángját, ami olyan széppé tesz egy férfit. Vagy az ördög tudja. S aztán másnap éj, ezt majd elmesélem neked, mi történt, nem írom le. Hogy menekültem ki abból a csávából, azt magam se tudom. Igazán hinnem kell az "isteni gondviselésben". Most már ötödik napja, hogy nem láttam, talán elutazott, vagy beteg, mert ennyire nem tudna kerülni. Te Lőrincke, ha én visszagondolok, hogy oly őreült buta voltam! Nem azért, mert szerettem, az ördög tudja, hiszen még aztán is szerettem, ha utáltam is (miket gondolhatsz te most, édes kis barátom! Mindenre gondolhatsz, de a "legrosszabb"-nál állj meg! Igen, az olyan furcsa volt, de most már csak azért szeretném látni, hogy miképp nézne rám. Most már nevetek az egészen, pedig ez a múlt hét igen keserves volt. És éppen az a baj, hogy a testem nem vágyik semmire. Elhiheted nekem, drága kis barátom, miért hazudnék? Vagy, hogy dehoegy is baj, nagyon jó. Igazán nem tudom, miféle szerelemre vágyom hát? A csókot nem tartom egyáltalán jónak, ami meg azután ön, éppen hogy utálom, ismeretlenül is. A testemnek jó egyedül, a lelkem fázik. Látod, most is csalódtam, óriásit csalódtam és mégis keresek tovább, keresek mást, hogy hátha szebb, igazabb lenne. És látod, hiába nevetnek ki, hogy a szerelem csak érzelem, s ahhoz nem kell, hogy valaki tanult, okos, vagy tehetséges legyen, nem igaz. Én mondhatom tapasztalatból. Ez a fiú egyik se volt a három közül. Legföljebb okos, de nem volt kihasználva az esze, se a szíve. Ezért tudtam előre, hogy nem fogom soká szeretni, még ha a jelleme olyan is lett volna, ahogy külsőleg látszott. Ha tehetséges lett volna, akármiben, vagy legalább tanult és tanulni vágyó és törekvő és lettek volna álmai, ha nem is hasonlóak az enyémhez, igen, akkor tudtam volna szeretni, még ha a jellemére nézve ennyire csalódtam is (mert csakis ebben csalódtam, mert a többit tudtam előre, hogy nincs neki). "Külső, belső szépség!" Mennyire megférhetetlen együtt ez a kettő! Miét? Pedig ez volna az ideál, amit az ember keres és ami felé törekszik.
Hát látod, édes kis barátom, így állnak az ügyek. Most majd megint elkezdek tanulni és vigyázok, hogy szerelmes ne legyek. Azért sokat tanultam ebből az ügyből. Kis barátom, jövőre egész biztosan együtt fogunk már tanulni, esetleg már a jövő félévben is. Hisz olvasol újságot, tudod, hogy állnak az ügyek. Barnus hazajön! Képzeld el azt az örömöt, ha hazajön! Csak ne lenne már soká! - Laci a könyvtárban akar neked állást szerezni, úgy, hogy emellett járhass az egyetemre. Ebből megélhetsz, igaz, hogy egy kicsit el fog foglalni, de azt majd kicsinálja Laci, hogy legyen szabad időd elég a dolgozásra. Hogy gondolhattál olyat, hogy én akárkinek, még Lacinak is elmondjak ebből valamit? Remélem, hallgatni fogsz, mint a sír! Czellárral elég jóban vagyunk, de semmi különösebb. - Légy üdvöz! Maradj, amilyen most vagy!
Éljen a köztársaság!
Kató |
|
|
0 komment
, kategória: Zirkuli Péter: Katalin |
|
Címkék: egyedüliségemben, kimondhatatlanul, bársonyborítású, halálfélelemmel, osztályrészemül, megvigasztaljon, szeptemberében, tulajdonképpen, visszagondolok, gondviselésben, barátságunknak, tapasztalatból, megférhetetlen, kétségbeesetté, tartózkodással, természetesen, megígértettem, elegánsoskodó, végigcsinálni, kétségbeestem, délutánonként, osztálytársai, boldogtalanul, vigasztalásom, hangversenyen, történhetett, ismeretlenül, fordítottunk, világításból, szenvedéssel, beszélgetnem, későbbiekben, filozófáltak, összeszidtam, legállandóbb, beleszeretsz, övéhez kanyarodott, modern lányt, szoknyás talányt, édes-bús sebeket, sugárzó központ, iskolában barátkoztunk, háború utolsó, idősebb fiúk, harctéren voltak, pesti egyetemről, vasárnapi vendégből, iskolai feladatokon, szerelmes verseket, egyik végére, halálát okozzam, naplómba írtam, Dienes Kató, Zirkuli Péter, Helikon Kiadó, Szabó Lőrinc, Béber László, Juhász Géza, Czellár Ferenc, Beczkóy József, Beethovan Treuer, Levelek Szabó Lőrincnek, Nekem Klárika, Voltam Laciékkal, Láttam Kassákot, Különben Laciék,
|
|