Hippi - Bomlás és átalakulás - Kozmosz Könyvek,Egyetemi Nyomda,Sümeghy Zoltán,Puerto Ricó-i,Stuart Hall,Nyugodt Nemzedék,Stokeley Carmichaelt,Fekete Hatalom,Kenneth Rexroth,Richard Hofstadter,Wright Mills,Hetedik Flotta,Jery Rubin,Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság,Sierra Maestrába,Ahogy Susan Sontag,Takács Imre,Charles Eeich, - kohlinka Blogja

Továbbiak »

Belépés

			kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen.			Szendrei Klaudia 1958.03.07 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Hippi - Bomlás és átalakulás

2009-07-05 15:57:07, vasárnap

	S. Miklósnak és S. Gergelynek Kozmosz Könyvek Egyetemi Nyomda 1985. Felelős vezető: Sümeghy Zoltán (Ezt a könyvet 1995-ben kezdték ismételni, mely folyamatosan történt az ötvenes évektől tisztuló beat-hippi-punkrációsoknál, az egészségügy és szociális hálózat változtatásával. A borítón a Beat szó kékkel írva két kottasor mögé, mintha láthatatlan világbeliek lennének, mint ahogyan vallják is, hogy reinkarnálódtak, újjászületnek a zsidók minden időben, a Hippi zölddel már belegabalyodva a két kottasorba, a Punk vörössel szétszaggatta a zenei vonalakat. Az Időjelek fekete keresztes egyházait jelentik pártfogóik. Betegségük: skizophrenia.) Mit összegezhetünk? Az alanyi jó szándék - úgy látszik - kevés ahhoz, hogy a kinti társadalom megtagadott normáit a bentlakók mindenestül a kommunakapukon kívül hagyhassák. A tegnapi-mai kommunák képlékenységének oka, tartós létezésének akadálya,hogy tagjaik, az elszántan közös céltól és akarattól függetlenül, különbözőek. Származásukban, személyiségképletükben, tapasztalataikban, múltjukban. Mást és mást hoztak magukkal a megtagadott, de emlékező sejtjeikben kivehetetlenül élő külvilágtól, eltérő az alkatuk, a viselkedésmódjuk. A csoport, a kis közösség létezésének ez az alapvető, nehezen feloldható ütközőpontja. Történelmének tudatos évszázadai során az emberi egyed kétféleként létezett: önmaga szeméyiségének burkán és mindenkori, adott társadalom elemeként. A közbülső csoportlétnek múltja van ugyan, de biztató hagyománya alig: a folyamatos összezártság, a közös életmód előbb-utóbb a legönkéntesebb csoporton belül is személyes ütközéseket, érdekellentéteket teremt. A csoport eszményi szabadságából - a jövő társadalmak előképzetéből - előbb az önkéntes szekta aszkétafegyelme lesz (sokkal szigorúbb szabályokkal, a szabálysértést megtorló bűntetésmódokkal, mint a kinti világban), aztán elkerülhetetlen a bomlás, a szerteszéledés. Pontosan ez történt és történik a hippikommunákban. Kötetünk több dokumentumidézete is jelzi a hippiség státusának szüntelen váltakozását. A hatvanas évek közepétől máig tanulmányozhatjuk a felgyorsult folyamatot, ahogy az amerikai ifjúság jelentős hányada - lázadó úrifiú, otthoni kereteit megunt, meggyűlölt középosztálybeli, gettónéger, Puerto Ricó-i utcasarki, nagyvárosi zsidó, egyetemre nem került, fehér szegény gyerek - huszadik életéve alatt hippivé lesz. És ahogy néhány és múlva kilép a hippisorból, kiábrándulva, vagy feldobva, radikálizódva, liberalizálódva, vagy minden ideológiától megundorodva, az elhagyott családi otthon, a folytatandó főiskolai tanulmányok, a szabványos tisztviselőség, szabványos bűnözés felé sodródva vagy egyszerűen kiöregedve, helyét az alulról jövő utánpótlásnak ajánlva. Stuart Hall így látja a mozgalom helyét, szerepét a jelenkori amerikai eszmetörténetben: "Watte, Chicago, Berkeley és Columbia utórezgéseinek fényénél szinte hihetetlennek tűnik, hogy az ötvenes évek elején és derekán még a liberális kommunentátorok is komoly aggodalmaikat fejezték ki az amerikai ifjúság agyonkonformizáltsága és politikai kvietizmusa láttán. A Nyugodt Nemzedék volt ez. Ők képezték azt a hátteret, amelynek ellenében a beatnemezdék először hallatta hangját és a beatnikek voltak azok, akik neve az első áttörést fémjelezte korszakunk nemzedéki lázadásainak hosszú és befejezetlen pályagörbéjén. A pályagörbe számos tézist ívelt át. Röviden rendszerezve: a.) Kezdetben volt a beatniknemzedék, főképp azok a költők, írók, a hozzájuk csapódó féélművész "slepp", akikből ez a laza, bohém fraternitás összeállt. b.) Ezt követték a politikai radikalilálódás és harci szellem meg-megújuló hullámai. A fő lökést a polgárjogi mozgalom adta, különösen abban a szakaszban, melyet a sit-inek, a bojkottok, éttermi tiltakozások, később pedig az iskolák deszegregációja és a déli szavazóösszeírások jellemeztek, és melyek során a diákok - feketék és fehérek - közül verbuválódott a legtöbb "felrázóosztag". c.) Ezt követték a campuslázadások: Berkeley (mely - abban a sürített formában, mely azóta is jellemzi a diákmegmozdulásokat - a szólásszabadság kérdését, az egyetemi és politikai problémákat tűzte napirendre), majd az SDP-nek és az "új baloldal", illetve az "újpolitika" többi - campusok körül szerveződő radikális csoportjának és irányzatának kialakulása. d.) A következő fázishoz a gettólázadások taretoznak - az SNCC és egyéb fekete aktivista- és ifjúsági csoportok, de talán még fontosabb szerepük van ebben a szakaszban az ösztönös gettólázadásoknak, valamint a legkülönbözőbb erők és hatások elkeveredésének -, ide értve az afro-amerikanizmust, Stokeley Carmichaelt, Rap Brownt, a Párducokat, a Muzulmánokat és más csoportokat, melyek mind a Fekete Hatalom áramában folynak össze. e.) E periódusra az a legjellemzőbb, hogy a mozgalom e faji hovatartozás alapján nagyjából két, széles hadoszlopra bomlik, a fekete harcosok egyre inkább az elkülönülés útját járják, fő kérdéseik a faji probléma és a szegénység, míg a fehér aktivisták tevékenysége a vietnámi háború elleni titalkozás és behívásmegtagadások frontján élénkül meg. Mindazonáltal mindkét "hadoszlopot" egyaránt jellemzi a harci szellem erősödése és az a sürgető igyekezet, hogy szembeszegüljenek és megküzdjenek avval a képződménnyel, melyet mindkét csoport mint a "rendszert" azonosít. A beatnikektől a polgárjogi mozgalmom, faji és szegénykérdésen keresztül a háborúig és amerikai imperializmusig: a tendencia a növekvő részvételé, politikai aktivilzálódásé és bekapcsolódásé. A mozgalmak felérnek a csúcsra. Az elszórt campusfoglallások, utcai és gettólázadások stb. egy maradandó politikai tevékenységforma első szívdobbanásainak tűnnek - de mindkét hadoszlopnak számolnia kell az árakkal. Washington és a Pentagon nem bukott meg. És ezzel elérkezett a hippik "pillanata". A beatnemzedék a hippik közvetlen előszülötte volt. Ez a két csoportosulás közös volt abban a törekvésben, hogy le kell mondani a középosztályélet erkölcseiről és formáiról és bármely közvetlen politikai elkötelezettségről egyaránt. Mindkét mozgalom a nyugati parton virágzott erőteljesen - ezen a napsütötte, narancsvirágú Eldorádón, Közép-Amerika hatalmas síkságának túlsó peremén, egzotikus, keleti oldalán. Mindkét csoportosulás a keleti vallás és miszticizmus titokzatosabb változataihoz húzott, a kontemplációt egyaránt fölébe helyezték a cselekvésnek, hasonlóan nagy súlyt fektettek az expresszív művészeteknek és erősen átadták magukat a kábítószerek élvezésének. Mindkét csoport magáévá tette az amerikai élet "széles útjain" tekergő hobóknak, csavargóknak, autóstoposoknak - ezen amerikai őstipusoknak - magatartását és életsílusát. A beatnikek mindazonáltal ízig-vérig bohémek maradtak és szokásos tanyahelyeik is maguk teremtette sziget-Bohémiák voltak. Írásaikban, lírájukban az amerikai társadalom belső felbomlásának lidércnyomását, apokaliptikus vízióját vetítették ki, ugyanakkor - bár irodalmi alklotásaikkal és a bennük felszínre hozott indulatokkal nagyot léptek előre az úton, hogy létrehozzanak valamit az amerikai radikalizmus elementáris retorikájából (egyfajta érzelmi "forgatókönyvből" a politikai happeningek számára) - a beatnikek nem kötelezték el magukat semmiféle politikai programnak. Tudatában voltak ugyan annak, hogy - az egyik legkiválóbb beat guru, Kenneth Rexroth szavaival - a "társadalmi rend, az állam és a kapitalista rendszer össztársadalmi hazugság" és az olyanfajta vers, mint az Üvöltés, romboló hatású politikai patronokat is magában rejt. Mégis, a beatnikeknél - ahogy Richard Hofstadter egy korábbi időszakról megjegyzi - "a bohémia időről időre mga alá gyűrte a radikalizmust." Még ennél is tömörebben foglalkozhatunk csak az underground kibontakozó átpolizálódásával, a összehangolt polgárjogi mozgalomtól a campuslázadásokon keresztül a "fekete hatalom" szeparatista harci szelleméig és a fehér új baloldalig. Elsősorban a rendszer kritikája kovácsolódott ki - szegénység a gazdagság kellős közepén, a "katonai-ipari komplexus" hatalma (Eisenhower elnök egyetlen hozzájárulása a radikális politikához hosszú és tiszteletre méltó pályafutása alatt) , a szennyes háború, a világszintű amerikai imperializmus, a tömegkommunikációs manipuláció "nagy hazugsága", az amerikai ifjúság széles rétegeinek abszurddá nevelkedése", a diákok kötelező "félrenevelése", mely a multiegyetemek hatalmas, személytelen, összeszövődött struktúráiban folyik. Ebben a rövid felsorolásban minden egyes szakasz mögött a kritika megszövegezése, az agitáció áll, az amerikai társadalomszerkezet valamely elemének tudatos demisztifikálása. De ahogy a napirendre kerülő kérdések sokasodtak, és egyre kényesebbé váltk, másodjára a politikai tevékenység új stílusa is kikovácsolódott: a szabadságmenetek, közösségek megszervezése (akár a gettóban, akár az elmaradott déli területeken), a campusfoglalások, a teach-inek, tömegtüntetések, spontán városi felkelések, melyeket fosztogatás és gyújtogatás kísér, a konfrontáció változatos fajtái és módozatai. Az események során valami - politikai jelszavak, kibúvók, idelógiák, csoportosulások egész nemzedéke, korszaka - szabadult ki a jég közül és vágott neki a nyílt tengernek. A felnőtt, már középkorú baloldal traumatikus élményei - a McCarethyizmus- a "New Deal" baloldalának teljes veresége, a liberális értelmiség kényszerű politikai tétlensége, sőt a személyi kultusz jelenségei - körül tisztulni kezdett a levegő. Ebben az új tipusú tevékenységben az ideológiai kérdések helyett a hangsúly inkább a részvételre, mozgékonyságra, közvetlen szervezésekre, a praxisra, a fennálló hatalom bürokratikus szervezeteinek a megkerülésére esik (legyenek ezek akár a fő politikai pártok, vagy szakszervezetek, akár a korábbi időszak néger emancipációs mozgalmának mégoly tiszteletreméltó régi harcosai és szervezetei). Wright Mills szavaival: az átlagemberek a politikai tevékenység keretében "a történelemalkotó folyamat hordozóivá" kezdtek válni. E lazán szervezett, de gyorsan fejlődő "mozgalom", illetve "mozgalmak" ellenében ott áll azoknak - a vizet az uralkodó politika malmára hajtó mítoszoknak és frázisoknak végtelen sora, melyet rendszer stabilitásának és jogfolytonosságának a megideologizálására, illetve dicsőítésére agyaltak ki: "a pluralista társadalom", az "erők egyensúlya", "az ideológia halála", "az ameriai évszázad", " szabad világ" stb. Ahogy ezek a politikai ködösítések szép sorjában kilehelték a lelküket, egy következetesebb - biztos van, aki azt mondaná: már-már veszedelmesen túldetermizált - társadalomkép alakult ki az emberek tudatában. Az a kép, melynek tengelyében a korporációk hatalma és kiváltsága áll, mely a politikai és a katonai elittel fonódik össze Amerika nyilvánvaló földi elhivatottságának - "országunk a XXI. század ipari és tőkelerakata lesz" - védelmében. Ezt a törekvést szolgálják ki a multiegyetemek, melyek a tehetséges embereket kebelébe kormányozzák - és a tömegkommunikáció, mely nemzeti méretekben gondoskodik a szórakoztatásukról, egymással összefonódó bürokratikus szervezetek nagy hatalommal rendelkező, személytelen komplexusa, mely határainkon belül az egyetlen történelemalkotó erővé vált és pokoli közel jár ahhoz (egészen a nukleáris megoldás pontjáig), hogy az egyetlen történelemalkotó erő legyen a Föld felszínén. Ízléses csomagolás - mese a bőségről - az itthoni fehér többség számára, durva csomagolás - napalm, CIA, a lombozat elpusztítása, hatalmi övezetek, Hetedik Flotta - a külföldi számára, Marcuse "egydimenziós" társadalma. A hippik - bár más ügyeknek és cselekvéstipusoknak kötelezik el magukat - mégis osztják ennek a mélyben dolgozó, látens ideológiának valamelyik változatát fehér radikális nemzedéktársaikkal és - bár fontos különbségekkel - a fekete harcosokkal is. A feladat mindazonáltal megoldásra vár - hogyan helyezzük el a hippiket mint társadalmi képződményt a struktúráknak ebben rendszerében? A hippik "elhelyezésének" szokásos módja, hogy mozgalmukat valamiféle ellenhatásnak tekintik arra a nyílt elkötelezettségre, mely a hatvanas évek elejének aktívabb és harcosabb csoportosulásait jellemzi. Fentebb már igyekeztem rámutatni, hogy a nyíltabban politikaitól való visszahúzódás és elszakadás abban, hogy a nemzedéki undergroundban elérkezett a hippik "pillanata". De a hippik esetében jóval többről van szó. Az elemzés arról tanúskodik, hogy a hippik minimum négyféleképpen járultak hozzá talán önmaguk ellenére és mindenesetre nagyon kevés tudatos szándékkal - a rendszer egyre erősődő politikai megkérdőjelezéséhez. 1. Jelentősen hozzájárultak a mozgalmi stílushoz. A hippitársadalom és a hippiművészet spontán, lazán szervezett, majdhogynem anaerchikus formái az új tipusú politikai mozgalom számára az autentikusság gyakorlati erőpróbáját jelentették. Az a hangsúly, mely az individuumnak arra a radikális szükségletére esik, hogy "megélje" elszakadását, az a hangsúly, mely a szubkultúra szabad szellemű és nem ideologikus hangulatára esik, rokonszenvező visszhangra talált olyan politikai csoportosulásoknál és irányzatoknál is, amelyek egyébként ideológiailag szemben állnak a hippikkel. A poszthippi időszakban az "aktivisták" és a "kiszakadottak"egyre inkább hasonlítanak egymásra - már ami az egyéni stílust illeti. A hippik nemcsak a stílus körülhatárolásában működtek közre, de ahhoz is hozzájárultak, hogy a stílus kérdése maga is politikai kérdéssé váljék. 2. A hippik közreműködtek a társadalmi szembeszegülés és harci formák repertoárjának kimunkálásában, melyben nagy szerephez jutott fantáziadús, időhöz kötődő és impreovizatív hajlandóságuk. A kezük nyomát a forradalmi mozgalom dramaturgiáján is rajtahagyták. A hippik a félig-meddig színpadias happeningekben tündököltek, különösen ha úgy lehetett ezeket tető alá hozni, hogy fényt vessenek a középosztályélet valószínűtlen, illetve dadaista vonásaira. A politikai konfrontáció szótárába ők írták bele az obszcenitást, a sokkolást, a szerepjátszást, az "átverést". Ily módon kapott új meghatározást a "politikai tett" fogalma, kibővült és elmélyült vonatkozási köre. Ez az elem aztán a yippik - akik fél lábbal színészhippik - tevékenységének vált erős oldalává, bár a dolog már a hippimozgalom születésénél is a levegőben volt. Hogy csak néhány jellemző esetet soroljunk fel: dolllárbankjegyek ingyenes osztogatása a New York-i értéktőzsde erkélyéről, ahol a faszénszürke, Brooks-Breothers-ruhájú hivatalnokok a padlón fetrengtek és a "lóvét" szedegették, a hippicsoportok konzekvens "átrázásai" Wallace kormányzó politikai gyűlésein - a kormányzó legnagyobb meglepetésére a következő jelszóval jelentek meg: "Kapcsolj át Wallace-ra!" ("Azért - mondják a hippik - Wallace frankó srác!"), Jery Rubin, a yippik vezéralakjának megjelenése az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság előtt, hóna alatt egy kartonból kivágott géppisztollyal és meztelen felsőtesttel, melyre valaki a nemzeti lobogó színeit festette. 3. A hippik régóta állhatatosan törekednek arra, hogy megalkossák - annak megélése révén - a jól fésült társadalom értékeivel ellentétes értékrendjüket Szembetűnően körvonal nélküli eklekticizmusuk ellenére a hippitársadalom látens értékrendje úgy tekinthető, mint alternatív értékek közvetlenül dialektikus szembenállása a középosztály szentesített értékeivel. Rögtön kitűnik az értékkonfrontáció következetessége, ha az ellentétek csoportjait rendszerbe szedjük: "jól fésült" hippi gazdag szegény előnyös helyzetű hátrányos helyzetű fehér indián városi-ipari pásztori, vagy pásztori-árkádiai kifinomult egyszerű dörzsölt naív felnőtt gyermeki hím-nő ifjú férfias nőies genitális "polimorf perverz" munka játék gond öröm a kielégülés közvetlenség elhalasztás az egzisztencialista "most" feszült elengedett lineáris logika metaforikus vagy analogikus logika szó kép hatalom szerelem egyéni közösségi erő virág rendezett spontán tervszerű szervezetlen meggyökeresedett anarchikus instrumentális expresszív tiszta ápolatlan társadalom Én test szellem gondolkodás beleérzés objektív személyes Gyakran hivatkoznak arra, hogy új értékrendek nemigen születnek oly módon, ha egyszerűen visszájára fordítjuk a dogok fennálló morális rendjét. A hippik joggal fellelhetik azt, hogy az értékrendek sohasem változtak meg addig, sohasem jött helyükbe más, amíg valaki valahol meg nem próbálkozott alternatív értékek megélésével. A hippik pontosan egy ilyen taktikai visszavonulás útját járják. Ugyanúgy, mint a XVII. század szentjei vagy a bolsevikok 1905 után, a hippik visszahúzódnak e nem szektás "szekta"-konspirációba, "illegalitásba" vonulnak. Mint annak idején Castro hívei, ők is - átvitt értelemben - felvonulnak a Sierra Maestrába. Passzív értelemben ez annyit tesz, hogy a középosztály-Amerikától saját választott gyermekei vonják meg a támogatást - kivonulnak a villanegyedekből a társadalom "ellenközösségeibe", a "kiszakadottak" szigetére. Ilyen értelemben a hippik rendkívül emlékeztetnek valamiféle ezeréves szektára. Valóban, az ember összeállíthatja akár az egész eszkatológiát: akik felcsapnak szektatagnak, azoknak "át kell kapcsolniuk" és "ki kell szakadniuk", azaz meg kell térniük és azután istenes életet kell élniük a világtól elvonulva, félreeső helyen, magatartásuk, szokásaik és választott értékrendjük által megklönböztetve a többi embertől. Őket viszont meg kell téríteni: a hipipk szeretnek másokat is rávenni, hogy "kapcsoljanak át". A szektának megvan a maga szertartásrendje, azok a módok, melyek segítségével eljut a nirvána, illetve az istenséggel való azonosulás állapotába: megvannak a maga szentjei - Buddha. Ghandi, Jézus, karma, és megvan a szent ereklyéje is - a szent cannabis, a "cukorpilula", szent könyvei vannak, Kabbalahja van, üldöztetést szenved - gyakran szeretettel szenvedi el, arca másik felét is odanyújtva, és megvan az Apokalipszise is - mikor egész Amerikának megjelentik az üzenetet, akkor majd mindenki "átkapcsol" és részt vesz a végső, közös "kiszakadásban". De - aktívabb értelemben - a hippimozgalom és a "virághatalom" egyfajta szellemi politikát folytat, "csak z eszközei mások". Ahelyett, hogy - mint a campusok harcosai - szembetámadná a társadalmat, vagy - mint a fekete gettók lázadói - a földig égetné azt, a hippik úgy tervezik, hogy ők belülről kuszálják össze a társadalmat, annak elegendő logikai alapját rombolják le, bevett önigazolásait aknázzák alá, a társadalmai erkölcsöt - morális cementet, mely összetartja az épületet. (És van ennek a mélyén valami igazság is, hiszen - mindannak ellenére, ami az amerikai társadalom materializmusáról közszájon forog - ez a társadalom mégiscsak a legideologikusabb, leginkább ideológia bilincselte társadalom marad.) A hippik egy újfajta kulturális gerillahadviselés második, vagy harmadik hulláma: a társadalmi tudatban folytatják hadjáratukat. Az ember hajlik arra, hogy ösztönösen is úgy írja körül a dolgot, mintha valami tudatos statégiáról lenne szó, pedig a legtöbb hippi megveti ezt az egész értelmező-elemző-okfejtő-ideológiai "marhaságot". Ahogy Susan Sontag mondja: "Ellene vannak az értelmezésnek". Hogy jelszavukat parafrazáljam: a politika erotikájára kiváncsiak, nem pedig a szent szövegek magyarázatára. Mégis az a véleményem, hogy a hippi jelenségcsoport ennek a dolognak, melyet körülírni igyekeztem, mintegy a manifesztációja. Lehet, "kiszakadtak" a politikai küzdelemből, mégis belőlük verbuválódtak a posztmodern, késő ipari társadalom új tipusú politikai küzdelmének első besorozott osztagai: az életforma-forradalom politikájának hadserege. A negyedik szempont közvetlenül fakad ebből az elemzésből. A hippik olyan törekvést képviselnek, mely mintegy az időben előrehozatva kíván megtestesíteni egy újfajta szubjektivitást. Mai állapotban ez a szubjektivitás - mielőtt valami átfogó forradalmi átalakulásban társadalmi közegre lelhetne - jórészt csak a jövendő töredékes előlegezéseként, illetve "előre megtestesüléseként" létezik vagy pedig alapos és mélyreható tagadásként - ellentmondásosan, megoldatlanul. Az új társadalom megteremtése és megélése egyelőre keresztülvihetetlen: az viszont lehetséges, hogy egy pillantást vessünk rá, milyen is lesz ez a társadalom, hogy felvázolhassuk a jövő lehetőségeinek körvonalait a hippiélet és hippitudat töredékes formái és szabdalt stuktúrái alapján. Amit az aktivisták megterveznek, amiért szervezkednek, azt a hippik a forradalom előtti társadalom "méhében" próbálják megteremteni. És ahogy néha szükséges, hogy visszavonuljunk, hogy lemondjunk a teljességről azért, hogy aztán előreléphessünk és valami újat hozzunk létre, ugyanúgy a jövő számára fenntartott pozitív lehetőségek világát a hippik negativizmusnak, a tagadás révén népesítik be. Úgy igyekeznek eljutni a jövőbe, hogy a kor szemében hátrafelé haladnak..." (Takács Imre fordítása) A hippik számát az USA-ban 1968-ban félmilliónál többre becsülték. Létszámuk azóta folyamatosan csökken, pontos adatokat mondani ma, 1977-ben, a helyszínen nem lehet. Az elszántan megmaradt, vagy újonnan keletkezett hippiközösségek ma távolabb és rejtettebben fészkelnek a tágas amerikai földrész szögleteiben, semhogy kiváncsi turisták szemének és rámenős szociológusok faggatásának kitennék magukat. Könyvünk szeretné kihasználni az alkalmasnak látszó időpontot. A hippimozgalom már nem jelen idő, még nem történelem. Az amerikai ifjúság bebizonyította, hogy nem kíván a számára adott világban élni. És bebizonyosult, hogy eszményeivel, módszereivel (eddig) nem tudott valóságosan létező ellenviágot teremteni. Ezt a kettős tanulságot kívánja bebizonyítani ez a kötet. Hippik ma is vannak, Amerikában is, másutt is, de a mozgalom véget ért. A hatvanas évek nyugati ifjúságának lázadó nemzedéke csalódott, elfáradt, megokosodott, de mindenképp kiöregedett. Sokan elveik magányos őrzői, keserű remeték, sokan utat találtak a szervezett munkásmozgalomhoz, még többen visszaigazodtak a sorba, a polgári egyetemre, polgári hivatalba, a polgári normák közé. A legutóbbi évek ifjúságszociológiája a legújabb fiatal nemzedékben megint a "konform" tipus többségét bizonyítja a korábbi "nem komform" -mal szemben. Charles Eeich, az ellenkultúráról írt legragyogóbb legcsalókább könyv (The Greening of Amarica, 1971) szerzője, Amerika kizüldülését, "zöld reményét" várta az ifjúságtól a hetvenes években. Egy társadalom, életforma, gondollkodásmód: a világállapot másra cserélődését. Kívánnánk, hogy igaza legyen, látomásának örülnénk, ha nyomós bizonyítékokra hivatkozhatna. Bizonyítéka neki nincs - senkinek sincs. Fiatalnak lenni, mint tudjuk, átmeneti és mulandó állapot. Minden évtized mást hozott a második világháború utáni amerikai ifjúság történetében. A rendszer elleni tiltakozás hullámhegyét, a rendszernek való megadás, behódolás apályát, 1977-ben minden jel szerint apályidő uralkodik. Nem tudjuk, senki sem tudja, milyen lesz, merre tart a legközelebbi amerikai nemzedék. De akármilyen lesz, magatartásán nyomot hagy majd - fontos felismeréseivel, nagy tévedéseivel, elegyes nézeteivel, tanulságos történeteivel - a hippimozgalom. (1977)

0 komment , kategória: Beat, Hippi, Punk, Rock

Címkék: következetessége, történelemalkotó, középosztályélet, viselkedésmódjuk, csoportosulásait, eszmetörténetben, tevékenységforma, hippikommunákban, villanegyedekből, tiszteletreméltó, bűntetésmódokkal, campusfoglalások, ellentmondásosan, meggyökeresedett, szertartásrendje, képlékenységének, demisztifikálása, középosztálybeli, szabadságmenetek, punkrációsoknál, elkeveredésének, tevékenységének, kommunentátorok, szegénykérdésen, szubjektivitást, elkerülhetetlen, visszaigazodtak, hippitársadalom, forgatókönyvből, aszkétafegyelme, autóstoposoknak, változtatásával, előlegezéseként, liberalizálódva, következetesebb, eklekticizmusuk, könyvet 1995-ben, ötvenes évektől, zsidók minden, zenei vonalakat, kinti társadalom, bentlakók mindenestül, kommunakapukon kívül, tegnapi-mai kommunák, elszántan közös, emberi egyed, közbülső csoportlétnek, folyamatos összezártság, közös életmód, legönkéntesebb csoporton, csoport eszményi, jövő társadalmak, Kozmosz Könyvek, Egyetemi Nyomda, Sümeghy Zoltán, Puerto Ricó-i, Stuart Hall, Nyugodt Nemzedék, Stokeley Carmichaelt, Fekete Hatalom, Kenneth Rexroth, Richard Hofstadter, Wright Mills, Hetedik Flotta, Jery Rubin, Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, Sierra Maestrába, Ahogy Susan Sontag, Takács Imre, Charles Eeich,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]