|
2009-07-22 16:58:23, szerda
|
| |
| |
Rock Évkönyv 1981. január-december
Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János
A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.
Kőbánya Blues
Voltam már Hobo-koncerten, s egy pillanatig sem unatkoztam. Érdeklődéssel, várakozással ültem le megnézni Szomjas György Kopaszkutya című filmjét - ahol úgyszólván egy pillanat sem múlik el Hobóék nélkül. Magam voltam a legjobban elkeseredve, hogy egy idő után küszködnöm kellett figyelmem ébrentartásáért. Ami remélhetően nem jellemző azokra, akikről ez a film szól, akikhez szól és eljut. A tizenévesekre gondolok. A film az övék - szórakoztató, zenés, életükre érzékeny szemmel pillantó film.
Nagy kár, hogy csak ennyi.
Megismételném: lankadó figyelmem nem a témából fakadt. Mondom, voltam koncerten, nyomban megvettem a HBB nagylemezt és az utolsó betűig elolvasom Földes László nyilatkozatait elképzeléseieről és a "helyzetről" szurkolva próbálom figyelemmel kísérni pályafutásukat, a körülöttük zajló hullámverést, sajátos tünetét a hetvenes évek hazai "kifutásának", izgalmas vízreszállás, önkormányzó erőfeszítések, egyszer olaj a hullámokra, máskor olaj a tűzre.
Sajnos, éppen csak az utóbbiak maradtak ki a filmből, a hetvenes évek vége és az izgalom. Egy olyan rendező filmjéből, aki a "szociofilm" egyik hazai űttörője. Pedig a Kopaszkutya több akar lenni zeneszámokat egymásutánban felvonultató filmnél. A Kopaszkutyában arról van szó, hogy egy korpulens, korosodó, hagyományokból varkocsos-hosszúfarkú tagokból álló beat-együttes tíz éve begyakorolt angolszász stílusával nem tud megélni. Új stílus kell és a Főnök ezt a rock-blues dallamvilág és a külvárosi, részben tizenéves, részben csöves népesség "életérzésének" az ötvözésében véli megtalálni. Vállaljuk fel a "kivertek", a "leszakadtak", "lemartak" életérzését! Legyünk a "kutyaéletű tizenévesek" szócsövévé! Az újítás beválik, a zenekar újra feljön, a Főnök történetesen magára marad.
Nem akarom elmosni a Hobi Blues Band és a többi zenekar közötti különbségeket, nem akarom elkenni az egyes csoportok originalitását - de nyissuk szélesebbre a képet, aminek a lehetősége benne van a fenti "sztoriban". Arról a jelenségről van szó, amely változó intenzitással, de szakadatlanul foglalkoztatja közvéleményünk tetemes részét az utóbbi időben. A jelenség: fél évtizede feltűnnek a zenekarok, amelyek egy fél évtizede "feltűnt" népességcsoport igencsak szürke élményvilágát és igencsak redukált élménykapacitását kiáltják világgá. Bombasikerei - az érintetteknél. Másfajta explozióval - megszorításokba, tiltásokba, karhatalomba ütközve - az illetékeseknél. Ezek a zenekarok - szociológiai tudálékossággal szólva - felismerték, hogy az életmód megvonja a kifejezésmód alaprétegét, ergo az adott kifejezésmód vállalásával magukhoz szippanthatják az adott - városi-külvárosi, csöves-aluljárós - életmód tizenéveseit. Kifejezésmód, életmód? Benne legalább három mozzanat. Rossz érzés, fonák környezetkép (Hobo: "megtanítottak szépre, jóra", miközben "apám verte anyám"), aztán: városrészromantika, a lokalitáshoz tapadó ingermotiváció erős hangsúlyozása (Hobo: "Kőbányán születtem, ott is nőttem fel"), s még valami: az életkorral összefüggő, bájosan zűrzavaros blődliző kommunikatív infrastruktúra felvállalása ("Ne rám, inkább a falra mássz" - éneklik a lányok tanácsát). E példák, szempontok bőven folytathatók Mások ezek a szövegek, mint a tizenöt évvel előttiek - nem radikálisabbak, hanem desperáltabbak -, mert más a társadalmi helyzet és más az adott zenét és szöveget befogadó, társadalom alatti vagy előtti csoport. Kardos István, a film társírója a Mafilm-Mokép füzetben így jellemzi a lokalitást: "szobakonyhás megtámasztott házfalak, tenyérnyi kiskertek, tojástartókkal kitapétázott zenekari próbappincék", "féltékeny és beletörődő feleségek", "férjek, akikből már nem lesz soha senki", a kocsma mellett szakállas, féllábú énekes terjeszt életfilozófiát, s ad képzést snúrozásból-snóblizásból a kicsiknek, zenét tanuló cigánygyerekek a tanárnak lopott tojással fizetnek - s így tovább. Ez nem a "gyöngyhajú lány" vidéke, itt nem bódít a "kis kék elefánt meséje és ködfelhője". Ez Kőbánya - például - benne hátrányos helyzetűekkel, benne jobb sorba kerültekkel, kik viszont nem tanultak meg még jól élni.
Kőbánya blues - mondták tehát (mondják a filmben is) a hazai pionírok. Elég a Vadnyugatból, Hollywoodból, Johnny B. Goode-ból, Bye, bye Johnnay. Énekeljünk magyarul, ezeknek, magunkról. Lógó nyelvvel, keserű pofával, kétrét görnyedve. "Lefele nyitunk". - "Le kell menni kutyába!" Ez a siker titka, le kell menni, hogy feljöjjünk! A film találóan és finom iróniával elkapja ezt a paradoxont. ("Bella Donna? Bella Donna túl szép nekünk. Változtasd meg. Nekünk kutyább kell"). S ahogy a rendező, némileg mosolygós-mulattató távolságtartással jelzi az "elkutyásodás" stádiumait, úgy, s annál nagyobb gúnnyal figyelik a "Kopaszkutyák" a tizenöt éve felnőtt beat-zenekart, vállalt, fölényes kontrasztban annak andalító, "bizsu" szövegével nem kevésbé a diszkó bájlötyögéseivel. Az ő szövegük egyszerűen kiüti a bevett szövegek mindegyikét. "A bátyám ült, a tanár vert, a húgom pénzért bárkivel elment" - ez a szöveg valóban "hiányzott". Kinek hiányzott? A társadalmi közízlésnek nem, a kultúripar bonyolítójának végképp nem. A film elválik a valóságtól, utóbbi - nem pusztán Hobóékra gondolva - botrányok, csaták, elismerési küzdelmek, kizárások, eltiltások, megcímkézések (társadalomellenesség) színterévé vált, miközben a fejük felett kézrázó ifjú tömegek folytatták a felzárkózást. Ezeket a szálakat azonban elvágja a film, társadalmi hátteret, a társadalmi erőteret, a társadalmi hozadékot alig-alig vállalja. Pedig kiváló alkalom lett volna, hogy szóljanak róla.
Már az is megfejthetetlen, hogy a Rolling Stones muzsika, vagy szélesebben, a rock-blues "magyarosításával" évtizede kísérletező Hobo-Földes László - miért nem "mondhatja fel" önmagát a filmben, hogy miért kell az ő spiritus rector szerepét mással eljátszatni, amikor előttünk egy sajátos-szerencsés helyzet, hogy egy ember elképzelései idővel dalokban, zenekarban sikerben testet öltenek, hogy valakinek a teóriája - az álma parxissá válik. Elég nehéz aztán megbarátkozni azzal, hogy az "elkutyásodás" hozta siker közelítő oknyomozása, vagy legalább látleletezése, átvilágítása is elmarad. Ehhez persze be kellett volna lépni azok közé a tizenévesek közé, akiket eltalált ez a zene és szöveg, meríteni kellett volna a befogadó gyakorló szakadtságából, akit a "ki vagyok én?" kérdés és a "le kell menni kutyába" - javaslat látnivalóan nagyon közelről érint. A film - mondjuk így - művei emelkedettsége itt lesz nyilvánvaló: csak a zenekar tagjai érdeklik, a tizenévesek epidémája háttér, kulissza marad, s legfeljebb telivér tinilányok szűnni nem akaró kérésznászában manifesztálódik. Miért, hogy leheletnyi marad a kulturális ipar hivatalaival és kommunikációs intézményeivel való kapcsolatfelvétel, vita - a görcsök, az elmérgesedések? Vagy - említeni sem merem, mert sajnos nyilván túlvezet a vállalt hordtávolságon - legalább felszikráztatta volna azt a problémát, amit pedagógusok sora így fogalmaz meg: ha csak egy gyerek felköti az osztályomból a (mondjuk) babos kendőt, másnap már mind a huszonöt felköti - én meg ott állok erőtlenül és tehetetlenül, normalistásra váró elveinkkel és gyakorlatunkkal. Amit a pedagógusok hada így fogalmaz meg: "tessék megmondani, mit tegyünk ezek ellen?" Amiből gyönyörűen kisejlik két körülmény. Az egyik, hogy saját fejéből nem tudja, mit tegyen "tessék megmondani" -, mert valamelyest nyilván leszoktatták a használatáról, s ha a falakon kívül feltűnnek a "kutyák" szabadidőtechnikai csódöt mond és központi receptre vár. Hogyan közöljön éményt a gyerekeivel, aki maga is autonómiátlan? Aztán "ezek ellen?" Mit tegyünk - ellenük? A kérdés viszont azt jelzi, hogy a jelenséghez nem alternatív, hanem rivalizáló, nem konkurráló, nem átcsábító-elhódító megközelítéssel állnak hozzá, nem megnyerni, elnyerni kell amazoktól a srácokat - hanem fel kell lépni ellenük! El kell nyomni - a mást. Amikor ennek az életkornak megkülönböztető sajátossága, hogy más (is) akar lenni, mint a többi, s ezen az alapon (is) szeretne valahova tartozni. Ezt - ugye - nem tolerálhatjuk, a világ jó-rossz, fehér-fekete alapon szervezendő és nem a sokféleség alapján. Marad a tisztes egytömbűség - és a kiváltott közérdektelenség, szükségképpen kitermelve a "kutya" jelenséget, mint többeket átsodorva amazok táborába, akik lassan elkezdik igazgatni fejükön a töviskoszorút, hatványozva a vonzerőt. Ismert, nem eléggé kitárgyalt-átvilágított körülmények ezek, kár, hogy nem történt meg a felvállalásuk, s ezzel pont az maradt ki a filmből, hogy "kopaszkutya" és tábora - a m i kutyánk kölyke -, s hogyan lett azzá? Ehhez viszont a film készítőinek - le kellett volna menniük kutyába. Ehelyett a rendező megelégedett annyi fáradtsággal, hogy együtt üldögél a Hobó-fiúkkal muzsikus szárnypróbálgatásaikon, készülődéseiken, pincében, pitvarban, klubban, filmre veszik őket és összekötő képanyagnak bevág néhány villanást a zenekar életéből s azon túli világból. Ezek a bevágások esetenként kitűnőek, szikrázóan szellemesek, irónikusak. Bill, a féllábú énekessztár, ki csupa nagydarab emberség, s így nem mentes minden emberi hiúságtól, csendes egyetértésben önmagában, egyben egészségesen önnépszerűsítendő, kiírja a kihalt utca házfalára: BILL A KIRÁLY. Aztán pár lépéssel odébb orra esik egy pocsolyában. Hobo, adekvát, tehát "kutyás" dalszövegeket keresve, azt alkalmi rajongója csupasz testén találja meg, onnan kopogja egyenesen az írógépbe az ott redőző-feszülő tetovált szlogeneket. ("zugló a hazám") A klubvezetőnő Váci Mihály gondgyötört képe, s a "tudás, erkölcs, szorgalom" felirat alatt számolja a bevételt, ami aligha származott a fenti normák népszerűsítéséből. Aztán ezek a szikrák is fényüket vesztik. A megfáradt, normális életre vágyó, munkára és tanulásra ösztönző, folyvást pénzért pumpolt feleség figurája unos,untiglan elismételt klisé, a külvárosi udvar hordós kulisszája avagy a kisház előtt időtlenül időző, sokmacskás-fejkendős nagymama visszatérő képe nem hoz semmiféle információt, s ha harmadszor is megérkezett volna a Főnök a "csókolom nagymama, van-e bukta?" szöveggel, nem tudom a nézők hova küldték volna buktáért. A háttér nyomorúságának jelzései,a mindig hátrányos színtérő szeretkezések, a kopár tűzfalak, az elrothadt világítóudvarok, a pállott szemét-montázsok, a lassított kutyapecér-foglalatoskodás - avagy a színesből fekete-koromba átcsorgó képek - jelzések maradnak. Nem közölnek, nincs exploratív értékük. (Apróság, de a kerettörténet átgondolatlanságát - és szükségtelenségét - mutatja, hogy amikor ezek a zenekarok sokáig fütyültek a hivatalos elismerésre és a tömegkommunikációs szereplésrem, amikor a filmbeli Hobo sikeres koncertjük közben azt mondja az újságírónőnek, hogy "kutyák nem nyilatkoznak a sajtónak" - akkor miért a televízió elmaradása, s az ebből adódó csalódás (?) és verekedés vezet pár pillanattal arrébb a film zárópoénjához, a Főnök magára maradásához ?). A nemzetközi rockirodalom hol lapos, hol mélybölcs röpkéinek háromnyelvű, szakadatlan feliratozása is erősíti a benyomást: fölös külsődleges applikációkkal próbálták pótolni a film hiányzó dinamizmusát.
A Kopaszkutya tehát szórakoztató, zenés film, némi diagnosztikus érdekességgel. A fiatalok bőségesen hallhatják - a talán nem túl indokoltan végigénekelt - dalokat, derülhetnek jó bemondásokon, kapnak némi szexet és sintértelepes külvárosi romantikát. Sőt - nevelő hatás! - láthatják, hogy klubkoncertre alkoholt nem szabad bevinni, valamint, hogy a színpadra nem tanácsos feltülekedni. Sőt, lehet, hogy a film kasszasiker lesz, ami manapság nem megvetendő szempont. Hiányzik a feszültség, kimaradt, hogy itt egy égető problémáról van szó, lefokozódott a láz, a lobogás, az elementaritás.
Papp Zsolt
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rock Évkönyv 1981. |
|
|
|
Címkék: szentháromsággal, bájlötyögéseivel, elképzeléseieről, magyarosításával, közérdektelenség, megfejthetetlen, világítóudvarok, foglalatoskodás, tudálékossággal, megközelítéssel, gyakorlatunkkal, felszikráztatta, megkülönböztető, ébrentartásáért, megszorításokba, manifesztálódik, népességcsoport, készülődéseiken, desperáltabbak, radikálisabbak, applikációkkal, ingermotiváció, tojástartókkal, életfilozófiát, elmérgesedések, hordtávolságon, cigánygyerekek, szippanthatják, illetékeseknél, nyomorúságának, pályafutásukat, nyilatkozatait, kopaszkutyában, hagyományokból, közvéleményünk, foglalkoztatja, főnixes Mici, szentháromsággal indulva, babiloni korokat, biblia történetéből, legjobban elkeseredve, film szól, tizenévesekre gondolok, témából fakadt, utolsó betűig, körülöttük zajló, hetvenes évek, utóbbiak maradtak, olyan rendező, rock-blues dallamvilág, ötvözésében véli, újítás beválik, Rock Évkönyv, Zeneműkiadó Budapest, Sebők János, Mici Mackós Annás, Koncz Zsuzsa, Vörös Oroszlán, Kőbánya Blues, Szomjas György Kopaszkutya, Földes László, Hobi Blues Band, Kardos István, Johnny, Bella Donna, Rolling Stones, Hobo-Földes László, BILL KIRÁLY, Váci Mihály, Papp Zsolt,
|
|
Offline
