|
2016-06-29 17:11:45, szerda
|
| |
| |
Így hát valóban azt mondhatjuk, hogy az ateizmus túlságosan egyszerű. De megemlíthetek egy másik felfogást is, amely szintén túl egyszerű. Ezt a nézetet felhígított keresztyénségnek nevezem, amely szerint van egy jó Isten a mennyben, és minden a lehető legnagyobb rendben van - s figyelmen kívül hagy minden bonyodalmas és következményekkel járó doktrínát a bűnről, a pokolról és az ellenségről, valamint a megváltásról. Mindkét felfogás gyermeteg filozófia.
Semmi értelme egy egyszerű vallás után áhítozni. Tekintve, hogy a valóságos dolgok nem egyszerűek. Az asztal, amelynél ülök, egyszerűnek tűnik, de kérdezzünk csak meg egy tudóst, hogy miből is készült tulajdonképpen! Elmondja majd mindazt, amit atomjairól tudunk, hogyan verődik vissza róluk a fény, és jut a szemünkbe, milyen hatással vannak a sugarak a látóidegre, és mi történik az agyunkban - s csakhamar úgy találjuk majd, hogy ,,az asztal látványa" egy sor titkot és bonyodalmat rejt, melyeknek aligha juthatunk a végére. Egyszerűnek tűnhet egy gyermek imádsága. S ha megelégszünk azzal, hogy itt megálljunk, rendben van. De ha nem - és a modern világ rendszerint nem éri be ennyivel -, ha folytatni akarjuk és megkérdezni, mi is történik valójában, akkor fel kell készülnünk némi bonyodalomra. Ha valamivel többre vágyunk az egyszerűségnél, akkor ostobaság arra panaszkodni, hogy az a valamivel több már korántsem egyszerű.
Azonban igen gyakran alkalmazzák ezt az ostoba eljárást olyanok, akik ugyan nem ostobák, de tudatosan vagy tudat alatt alá akarják ásni a keresztyénséget. Ezek az emberek a keresztyénségnek egy olyan változatáról beszélnek, amely egy hatéves gyermek szintjének felel meg, és ezt teszik támadásuk célpontjává. Amikor megpróbáljuk elmagyarázni nekik a keresztyénség lényegét úgy, ahogy azt egy tanult felnőtt vallja, akkor panaszkodni kezdenek, hogy összezavarjuk őket, hogy mindez túlságosan bonyolult, és ha tényleg létezne Isten, akkor bizonyára egy egyszerű ,,vallást" alkotott volna, mivel az egyszerűség olyan szép stb. Résen kell lenni ezekkel az emberekkel szemben, mert pillanatonként változtatják érveiket, s csak rabolják az időnket. Érdemes figyelnünk arra az Isten-eszméjükre is, hogy tudniilik Isten ,,egyszerűvé teszi a vallást"; mintha a vallást Isten találta volna ki, és az nem az ő hozzánk intézett kijelentése volna bizonyos megváltoztathatatlan tényekről saját természetével kapcsolatban.
A valóság amellett, hogy bonyolult, tapasztalatom szerint rendszerint még különös is. Nem világos, nem nyilvánvaló, nem az, amit várunk. Például ha megértettük, hogy a Föld és a többi bolygó a Nap körül kering, akkor azt várnánk, hogy egymással összhangban legyenek - például egyforma távolságra legyenek egymástól, vagy távolságuk szabályosan növekedjen, vagy egyforma nagyok legyenek, vagy pedig egyre nagyobbak vagy kisebbek legyenek, ahogy távolodunk a Naptól. Valójában azonban semmiféle racionális magyarázatot nem találunk sem a nagyságukra, sem a távolságukra; némelyiküknek csak egy holdja van, egynek négy, egynek kettő, másoknak egy sincs, s az egyiknek meg gyűrűje van.
A valóság rendszerint olyasvalami, amit előre nem sejthettünk. Ez az egyik oka annak, hogy hiszek a keresztyénségben. Ez ugyanis egy olyan vallás, amelyet nem lehetett volna kitalálni. Ha csupán egy olyan univerzumot kínálna, amilyet mindig is reméltünk, úgy érezném, hogy azt mi gondoltuk ki. De a mindenség a legkevésbé sem olyasvalami, amit bármelyikünk is kitalálhatott volna. Az a furcsa bonyolultság, csavarosság jellemzi, amely a valós dolgok sajátja. Hagyjuk tehát ezeket a gyerekes filozófiákat, ezeket a túlságosan egyszerű válaszokat! A probléma korántsem egyszerű, s ennek következtében a válasz sem tűnik annak.
Mi hát a probléma? A mindenség - ami sok olyasmit tartalmaz, ami nyilvánvalóan rossz és értelmetlen, de élnek benne olyan teremtmények is, mint mi magunk, akik tudjuk, hogy mennyi minden rossz és értelmetlen az univerzumban. Csak két olyan felfogás van, amely minden tényt tekintetbe vesz. Az egyik a keresztyén nézet, mely szerint a világ jó, de rosszá lett, s még mindig őrzi annak emlékét, hogy milyennek kellene lennie. A másik a dualizmus. Ez az a hit, amely szerint minden dolog mögött két egyenlő és független hatalom áll, az egyik jó, a másik rossz; s ez a mindenség csatatér, ahol a jó és a rossz vég nélküli harcukat vívják. Nekem személy szerint az a véleményem, hogy a keresztyénség mellett a dualizmus a legméltóbb és legértelmesebb hit. Azonban rejt magában egy csapdát.
A két hatalmat, szellemet vagy istent - az egyik jó és a másik rossz - egymástól függetlennek tételezzük fel. Mindkettő öröktől fogva létezik. Egyik sem alkotta a másikat, és egyiknek sincs több joga arra, hogy magát Istennek nevezze, mint a másiknak. Feltehetően mindegyik jónak gondolja magát, míg a másikat rossznak. Egyikük a gyűlöletet és a kegyetlenséget kedveli, másikuk a szeretetet és a könyörületességet, s mindegyik a saját nézetét védelmezi. Nos, mit értünk az alatt, amikor az egyiket a jó hatalmának, a másikat a rossz hatalmának nevezzük? Vagy csupán azt mondjuk, hogy az egyiket jobban kedveljük a másiknál - mint ahogy valaki inkább a sört szereti, mint az almabort -, vagy pedig azt mondjuk, hogy akármit is gondol ez a két hatalom, és bármelyiket szeretjük is pillanatnyilag mi, emberek, az egyik valójában mégis csak rossz, és téved abban, hogy magát jónak tekinti. Ha már most csak odáig jutunk el, hogy történetesen előnyben részesítjük az elsőt, akkor fel kell adnunk azt, hogy egyáltalán jóról és rosszról beszélünk. Ugyanis a jó azt jelenti, hogy azt kell előnyben részesítenünk, tekintet nélkül arra, hogy egy adott pillanatban éppen melyiket kedveljük. Ha a ,,jónak lenni" egyszerűen csak annyit jelentene, hogy csatlakozunk ahhoz az oldalhoz, amelyet éppen elképzeltünk minden valós ok nélkül, akkor a jó nem érdemelné meg, hogy jónak nevezzük. Így hát azt kell gondolnunk, hogy a két hatalom egyikének igaza van, és a másik téved: az egyik jó, a másik rossz.
Ám abban a pillanatban, amikor ezt mondjuk, a két hatalmon kívül egy harmadikat is bevezetünk a mindenségbe: a jónak valamiféle törvényét, mércéjét vagy szabályát, amelynek az egyik hatalom megfelel, a másik nem. De mivel a két hatalmat ezen mérce alapján ítéljük meg, ez a mérték, vagy aki azt megalkotta, mindkettő mögött és fölött áll, és ő bizonyul a végső és igazi Istennek. Amikor jónak és rossznak nevezzük őket, ezen tulajdonképpen azt értjük, hogy az egyik helyes viszonyban van a valóságos, végső Istennel, míg a másik viszonya nem megfelelő.
Ugyanerre a következtetésre eljuthatunk egy másik úton is. Ha a dualizmus állítása igaz, akkor a rossz hatalomnak olyan lénynek kell lennie, aki a rosszat saját magáért kedveli. Valójában azonban nem rendelkezünk olyan tapasztalattal, hogy bárki is azért szeretné a rosszat, mivel az rossz. Ami ehhez a tapasztalathoz a legközelebb áll, az a kegyetlenség. A valós életben azonban az emberek néhány konkrét ok miatt kegyetlenek: vagy azért, mert szadisták, azaz mert szexuális téren perverzek, és a kegyetlenség érzéki örömöt okoz nekik, vagy pedig azért, amit meg akarnak szerezni maguknak általa - pénzt, hatalmat vagy biztonságot. De ami az örömöt, pénzt, hatalmat és biztonságot illeti, ezek mind jó dolgok. A rossz abban áll, hogy helytelen módon törekszünk rájuk, vagy túlzásba esünk velük kapcsolatban. Természetesen úgy vélem, hogy akik ezt teszik, kétségbeejtően gonoszak. Szerintem a gonoszság, ha alaposan megvizsgáljuk, rendszerint valami jónak a helytelen módon való hajszolása. Jók tudunk lenni pusztán magáért a jóságért, de nem tudunk rosszak lenni kizárólag a rossz kedvéért. Egy jó cselekedetet akkor is végre tudunk hajtani, amikor nem érezzük magunkat jónak, s amikor az nem jár örömmel, egyszerűen azért, mert a jóság helyes; de soha senki nem követett el kegyetlenséget egyszerűen azért, mert a kegyetlenség helytelen, hanem csak azért, mert a kegyetlenség élvezetes vagy hasznos volt számára. Más szavakkal: a gonoszságnak még rossznak lenni sem sikerül oly módon, ahogy a jóság jó. Úgy is mondhatnám, hogy a jóság az önmaga, a gonoszság pedig csak megrontott jóság. S először valaminek jónak kellett lennie ahhoz, hogy megromolhasson. A szadizmust szexuális perverziónak vagy elhajlásnak nevezzük, ám ahhoz, hogy elhajlásról beszélhessünk, előbb a normális nemiségről kell fogalmat alkotnunk; s azért látjuk, hogy miben áll az elferdülés, mert azt le tudjuk vezetni a normális magatartásból, de ez fordítva nem működik: a normális nem érthető meg a perverzből. Ebből az következik, hogy a rossz hatalom, amely állítólag azonos szinten áll a jóval, és éppúgy szereti a rosszat, mint a jó hatalom a jót, puszta rémkép. Hogy valaki rossz legyen, ahhoz jó dolgokat kell akarnia, s azután rossz úton hajszolnia ezeket: eredendően jó impulzusokkal kell hogy rendelkezzék, hogy aztán képes legyen azoktól elhajolni. Ám ha ő maga rossz, akkor nem tud szert tenni olyan jó dolgokra, amelyeket megkívánna, sem olyan jó impulzusokra, amelyeket megrontana. Mindkettőnek a jó hatalom a forrása. S ha így áll a dolog, akkor nem független. Része a jó hatalom világának: vagy a jó hatalom hozta létre, vagy egy másik, mely mindkettő fölött áll.
Fogalmazzunk még egyszerűbben! Ahhoz, hogy valaki rossz legyen, léteznie kell, értelemmel és akarattal kell rendelkeznie. Azonban a lét, értelem és akarat önmagukban jó dolgok. Ezért a jó hatalom a forrásuk, s még ahhoz is, hogy rossz legyen, ellenfelétől kellett kölcsönöznie vagy lopnia. S ugye, most már kezdjük érteni, miért mondta mindig is a keresztyénség, hogy az ördög bukott angyal? A történet nem holmi gyermekmese, hanem tényleges igazolása annak a ténynek, hogy a gonosz egy élősködő, nem pedig egy eredeti dolog. Azok az erők, amelyek képessé teszik a gonoszt arra, hogy folytassa munkáját, a jóságból erednek. Mindazok a dolgok, amelyek képessé teszik a rossz embert arra, hogy valóban rossz legyen, önmagukban véve jó dolgok - határozottság, értelem, jó megjelenés, a lét maga. Szigorú értelemben véve ezért nem működik a dualizmus.
Őszintén elismerem azonban, hogy az igazi keresztyénség (megkülönböztetve a felhígított keresztyénségtől) sokkal közelebb jár a dualizmushoz, mint azt sokan gondolnák. Amikor először olvastam végig komolyan az Újszövetséget, meglepő volt számomra, hogy milyen sokszor beszélt a világban működő sötét hatalomról - egy hatalmas gonosz szellemről, akiről azt tartják, hogy neki tulajdonítható a halál, betegség és bűn. A nézetek közötti különbség az, hogy a keresztyénség szerint ezt a sötét hatalmat Isten teremtette, s kezdetben jó volt, ám később rossz útra tért. A keresztyénség egyetért a dualizmussal abban, hogy a világmindenség egy harcmező. De azt nem gondolja, hogy ez a háború független erők küzdelme. Sokkal inkább azt tartja, hogy egy polgárháború, egy lázadás zajlik, s a világnak az a része, ahol élünk, lázadók megszállása alatt sínylődik.
Ellenség által megszállt terület - ez a világ. A keresztyénség pedig annak története, hogyan jött el a világba a törvény szerinti király, ha úgy tetszik álöltözetben, és szólított fel bennünket, egy nagyszabású szabotázsban való részvételre. Amikor templomba megyünk, valójában barátaink titkos rádióadását hallgatjuk: ezért is törekszik az ellenség olyan elszántan arra, hogy ebben megakadályozzon bennünket. S ezt oly módon teszi, hogy önhittségünkre, lustaságunkra és intellektuális sznobizmusunkra játszik. Tudom, most valaki azt fogja kérdezni tőlem: ,,Ön valóban azt gondolja, hogy a napnak ebben az órájában visszahozza régi barátunkat, az ördögöt, patával, szarvval és miegyebekkel?" Nos, hogy a napszaknak mi köze ehhez, azt nem tudom. S nem ragaszkodom sem a patához, sem a szarvhoz. De különben a válaszom: ,,Igen, azt gondolom", noha nem állítom, hogy bármit is tudnék személyes megjelenéséről. S ha valaki jobban meg akarná ismerni, annak azt mondanám: "Ne aggódjék! Ha tényleg találkozni akar vele, fog is. De hogy tetszeni fog-e ez a találkozás, az már más kérdés." (folyt. köv.)
C. S. Lewis |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Amit a keresztyének hisznek |
|
|
|
Címkék: megkülönböztetve, keresztyénségnek, keresztyénségben, keresztyénségtől, keresztyénséget, sznobizmusunkra, megakadályozzon, következtetésre, tapasztalathoz, pillanatonként, tulajdonképpen, tapasztalattal, megromolhasson, tulajdonítható, kegyetlenséget, világmindenség, önhittségünkre, legértelmesebb, pillanatnyilag, kétségbeejtően, egyszerűségnél, intellektuális, megjelenéséről, megemlíthetek, lustaságunkra, megvizsgáljuk, keresztyénség, impulzusokkal, összezavarjuk, határozottság, beszélhessünk, némelyiküknek, kitalálhatott, magatartásból, tapasztalatom, következtében, ateizmus túlságosan, másik felfogást, nézetet felhígított, lehető legnagyobb, egyszerű vallás, valóságos dolgok, agyunkban –, asztal látványa”, gyermek imádsága, modern világ, ostoba eljárást, olyan változatáról, hatéves gyermek, keresztyénség lényegét, tanult felnőtt, egyszerű „,
|
|
Offline
