|
2016-07-01 14:17:23, péntek
|
| |
| |
3. A megdöbbentő lehetőség
A keresztyének ugyanakkor azt is hiszik, hogy jelenleg egy gonosz hatalom tette meg magát a világ fejedelmének. Természetesen ez problémákat vet fel. Vajon összhangban van-e a dolgok ezen állapota Isten akaratával vagy sem? Ha igen, azt fogják mondani, hogy ez egy furcsa Isten; ha pedig nem, akkor hogyan történhet bármi is egy abszolút hatalommal rendelkező lény akarata ellenére?
Ám aki volt már hatalmi pozícióban, az tudatában van annak, hogy bizonyos szempontból hogyan lehet valami összhangban akaratunkkal, és ellentétben egy másik szempontból. Egész természetes, ha egy anya így szól a gyermekeihez: ,,Nem fogom én rendbe tenni minden este a szobátokat. Meg kell tanulnotok rendet rakni!" Aztán egyik este benyit a gyerekek szobájába, és ott találja a mackót, a tollakat és a francia nyelvtankönyvet szanaszét. Ez akarata ellen van. Jobban szeretné, ha a gyerekek rendesek lennének. Másrészt viszont az is az ő akarata, hogy a gyerekeknek módjában álljon rendetlennek lenni. Ugyanez fordul elő bármelyik ezredben, szakszervezetben vagy iskolában is. Valamit önkéntes jellegűvé teszünk, s aztán az érintettek fele nem végzi el a feladatot. Ez nem az, amit akartunk, de akaratunk teremtett rá lehetőséget.
Valószínűleg ugyanez a helyzet az univerzummal is. Az Isten olyan lényeket alkotott, akik szabad akarattal rendelkeznek: ez azt jelenti, hogy mehetnek jó vagy rossz irányban is. Néhányan állítják, el tudnak képzelni olyan teremtményt, aki szabad, de nincs lehetősége arra, hogy rossz útra térjen; én nem tudok ilyet elképzelni. Ha valaki önszántából lehet jó, arra is lehetősége van, hogy rossz legyen. S a szabad akarat az, ami a rosszat lehetővé teszi. De hát akkor miért adott Isten nekik szabad akaratot? Azért, mert a szabad akarat, bár a rosszat lehetővé teszi, egyúttal az egyedüli dolog, amely lehetővé tesz bármilyen szeretetet, jóságot és örömöt, mindazt, aminek értéke van. Egy automata világot, gépiesen cselekvő teremtményekkel, aligha volna érdemes teremteni. Az a boldogság, amelyet Isten magasabb rendű teremtményeinek szán, abban áll, hogy szabad akaratból és önként egyesüljenek vele és egymással a szeretet és az öröm olyan elragadtatásában, amelyhez viszonyítva még a legmámorosabb földi szerelem is csak unalmas szentimentalizmus. S ehhez kell a szabad akarat!
Isten nyilvánvalóan tudta, hogy mi fog történni, ha ezek a teremtmények visszaélnek szabadságukkal.
S bizonyára úgy vélte, hogy érdemes kockáztatni. Meglehet, mi másként gondoljuk. De felmerül egy kérdés, ha nem értünk egyet Istennel. Ő a forrása annak, hogy képesek vagyunk gondolkodni: nem lehet igazunk úgy, hogy ő tévedjen, mint ahogy a patak vízszintje sem emelkedhet magasabbra annál, ahonnan ered. Amikor vele szemben foglalunk állást, akkor azzal a hatalommal vitatkozunk, amely képessé tett bennünket arra, hogy vitázzunk: olyan ez, mintha levágnánk az ágat, amelyen ülünk. Ha Isten úgy gondolja, hogy ez a háború a világmindenségben megéri a szabad akaratért fizetett árat - más szóval azt, hogy valódi világot alkot olyan teremtményekkel, akik tehetnek igazán jót és rosszat, s ahol valami igazán fontos is történhet, egy játék ország helyett, amely csak akkor mozog, ha ő mozgatja a zsinórjait -, akkor el kell fogadnunk, hogy valóban megéri.
Ha megértettük a szabad akarat lényegét, azt is látni fogjuk, milyen ostoba dolog azt kérdezni, amit egyszer valaki tőlem kérdezett: ,,Miért alkotta Isten olyan hitvány anyagból a teremtményeket, hogy azok rossz útra tértek?" Minél jobb anyagból van egy teremtmény, annál okosabb, erősebb és szabadabb, de annál jobb is lesz, ha irányban halad, viszont annál rosszabb, ha rossz útra tér.
Egy tehén nem tud se igazán jó, se igazán rossz lenni; egy kutya már lehet jobb vagy rosszabb; egy gyermek még jobb vagy még rosszabb; egy felnőtt ember még inkább; egy lángész még annál is inkább; egy emberfölötti szellem a legjobb vagy a legrosszabb lehet valamennyi közül.
Hogyan tért rossz útra a sötét hatalom? Ezzel kétségtelenül egy olyan kérdést fogalmazunk meg, amire mi, emberi lények, nem adhatunk biztos választ. Saját hasonló tapasztalatunk alapján azonban adhatunk egy elfogadható (és hagyományos) magyarázatot. Abban a pillanatban, hogy saját énnel rendelkezünk, felmerül a lehetősége annak, hogy magunkat helyezzük az első helyre, hogy magunk akarjunk a központ lenni, magunk akarjunk Isten lenni. Ez volt a sátán bűne, s erre a bűnre tanította meg az emberiséget. Egyesek azt gondolják, hogy az ember bukásának a szexualitáshoz van köze, de ez tévedés. (Mózes első könyvének története sokkal inkább arra utal, hogy szexuális természetünk bizonyos romlása a bűnbeesés következménye, azaz annak eredménye volt, nem pedig az oka.) Az a gondolat, amit a sátán távoli őseink fejébe ültetett, nem más volt, mint hogy olyanok lehetnek, mint az Isten; hogy támaszkodhatnak saját magukra, mintha saját maguk teremtői lennének; hogy saját maguk urai legyenek; hogy Istenen kívül, tőle távol keressenek maguknak valamiféle boldogságot. S ebből a reménytelen kísérletből származott mindaz, amit emberi történelemnek nevezünk - pénz, szegénység, becsvágy, háború, prostitúció, osztálykülönbségek, birodalmak, rabszolgaság -, hosszú és borzalmas története az embernek, aki szüntelenül Isten nélkül keresi boldogságát.
S az ok, hogy ez miért nem sikerülhet soha, a következő. Isten teremtett bennünket: az ő találmányai vagyunk, ahogyan az emberé egy gép. A gépkocsit úgy alkották meg, hogy benzinnel menjen, és semmi mással nem fog működni. Mármost Isten úgy tervezte meg az emberi gépezetet, hogy saját maga, Isten működtesse. Ő tehát az üzemanyag, amit szellemünknek - terve szerint - el kell égetnie. Ő az eledel, amelyből szellemünkből táplálkoznia kell. Nincs más helyette. Ezért helytelen arra kérni Istent, hogy a magunk módján, tegyen boldoggá bennünket, anélkül hogy törődnénk a vallással. Isten nem tud magától távol boldogságot és békét adni, mivel az ott nincs. Nem is létezik semmi ilyesmi.
Ez a történelem kulcsa. Hallatlan energiával civilizációk jönnek létre, kiváló intézményeket terveznek, de valami mindig rosszra fordul. Valami végzetez hiba mindig a kegyetlen, önző embereket juttatja hatalomhoz, és minden visszacsúszik a nyomorúságba és romlásba. A gépezet felmondja a szolgálatot. Úgy tűnik, hogy jól indul, működik is egy ideig, de aztán leáll. Rossz üzemanyaggal próbálják üzemeltetni. Ezt tette velünk, emberekkel a sátán.
És mit tett Isten? Először is felruházott bennünket lelkiismerettel, érzékenységgel a jóra és a rosszra: s a történelem során mindig voltak emberek, akik megpróbáltak engedelmeskedni ennek. Ám teljesen soha, senkinek sem sikerült. Azután küldött az emberiségnek valami olyat, amit ,,jó álmoknak" nevezek: azokra a különleges történetekre gondolok, amelyek helyenként fellelhetők minden pogány vallásban egy istenről, aki meghal és úgy életre kel, és aki halálával valahogyan úgy életet ad a embereknek. Harmadszor kiválasztott egy bizonyos népet, és évszázadokat töltött azzal, hogy a fejükbe verje, miféle Isten is ő - hogy csak egy van belőle, és hogy törődik a helyes magatartással. Ez a zsidó nép volt, és az Ószövetség beszámol erről a bevésési folyamatról.
Majd következett a valódi döbbenet. Ezek között a zsidók között egyszer csak feltűnik egy ember, aki úgy kezd beszélni, mintha Isten volna. Azt állítja, hogy megbocsátja a bűnöket. Azt mondja, hogy mindig is létezett. Azt ígéri, hogy az idők végezetével eljön megítélni a világot. - Nos, tisztázzuk csak ezt! A panteisták között, például a hinduknál, bárki mondhatja azt, hogy része Istennek, vagy egy vele: ezzel semmi különöset nem állítanak. De ez az ember, mivel zsidó volt, nem gondolhatott egy ilyen Istenre. Isten, az ő nyelvükön, valami világon kívül Létezőt jelentett, aki a világot alkotta, és végtelenül különbözik minden mástól. S csak miután ezt megértettük, látjuk igazán, hogy amit ez az ember mondott, az a legmegdöbbentőbb kijelentés, amely ember száját valaha is elhagyta.
Ennek az állításnak egy részét hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, mivel olyan gyakran hallottuk már, hogy nem is fogjuk fel az értelmét. Arra a kijelentésre gondolok, amely a bűnök, minden bűn, megbocsátására vonatkozik. Hacsak a beszélő nem maga Isten, ez valóban annyira abszurd, hogy szinte már komikus. Azt értjük, hogyan bocsátja meg valaki az ellene elkövetett sérelmet. Ön a lábamra lépett, én megbocsátok, ön ellopja a pénzemet, én megbocsátok. De mit kezdjünk azzal az emberrel akit nem raboltak ki és akinek a lábára nem léptek rá, és aki mégis kijelenti, hogy megbocsát amiért a másik ember lábára léptünk, és elloptuk a másik pénzét? Ostobaság - ez a legenyhébb kifejezés, amit magatartására mondhatunk. És Jézus mégis ezt tette! Azt mondta az embereknek, hogy bűneik megbocsáttattak, anélkül, hogy megkérdezte volna a többieket, akiknek kétségtelenül ártottak emezek bűnei. Habozás nélkül úgy viselkedett, mint a leginkább érintett fél, mint az a személy, akit legjobban megbántottak valamennyi sérelemmel. Ennek csak akkor van értelme, ha ő valóban Isten, akinek törvényeit megsértették, és akinek a szeretete szenvedett sérelmet minden bűn elkövetésekor. Mindenki más szájából, aki nem Isten, ezek a szavak olyan mérvű ostobaságról és önhittségről tanúskodnának az én szememben, amit a történelem egyetlen figurája sem tudott mind ez ideig felülmúlni.
Mégis, még ellenségeinek sincs az a benyomása, hogy ostobaságról vagy önteltségről volna szó, amikor az evangéliumokat olvassák. Még kevésbé az elfogulatlan olvasóknak. Krisztus azt mondja, hogy ő ,,alázatos és szelíd", és mi hiszünk neki; nem vesszük észre, hogy ha csupán ember volna, éppen az alázatosságot és szelídséget vélnénk legkevésbé felfedezni egynémely mondásában.
Itt próbálom meg elejét venni annak, hogy bárki azt az ostobaságot állítsa, amit sokan mondanak róla: ,,kész vagyok elfogadni Jézust mint nagy erkölcsi tanítót, de nem fogadom el állítását, hogy Isten." Ez az, amit nem mondhatunk. Olyasvalaki, aki csupán ember volt, ám olyanokat állított mint Jézus, nem lenne nagy erkölcsi tanítómester. Az vagy eszelős volna - egy szinten azzal, aki magát buggyantott tojásnak tartja -, vagy pedig maga a pokol ördöge. Választanunk kell. Vagy Isten Fia volt ez az ember, és ma is az, vagy őrült, s valami annál is rosszabb. Bezárhatjuk, mint egy bolondot, leköphetjük, megölhetjük mint egy démont, vagy lába elé borulhatunk és Urunknak, Istenünknek nevezhetjük. De ne hozakodjunk elő semmi olyan leereszkedő zagyvasággal, hogy nagy erkölcstanító volt! Ezt a lehetőséget nem hagyta nyitva számunkra. Ez nem állt szándékában.
C. S. Lewis |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Amit a keresztyének hisznek |
|
|
|
Címkék: legmegdöbbentőbb, elragadtatásában, szakszervezetben, lelkiismerettel, megbocsáttattak, engedelmeskedni, támaszkodhatnak, teremtményekkel, teremtményeinek, nyelvtankönyvet, teremtményeket, szexualitáshoz, evangéliumokat, érzékenységgel, szabadságukkal, megbocsátására, tapasztalatunk, kétségtelenül, történelemnek, magatartására, elkövetésekor, magatartással, tanúskodnának, intézményeket, alázatosságot, következménye, ellenségeinek, legmámorosabb, szellemünknek, erkölcstanító, természetesen, szellemünkből, nyilvánvalóan, visszacsúszik, rendelkezünk, megbántottak, megdöbbentő lehetőség, keresztyének ugyanakkor, gonosz hatalom, világ fejedelmének, dolgok ezen, furcsa Isten, abszolút hatalommal, másik szempontból, gyerekek szobájába, francia nyelvtankönyvet, gyerekek rendesek, gyerekeknek módjában, érintettek fele, szabad akarat, rosszat lehetővé, egyedüli dolog, Mármost Isten, Vagy Isten Fia,
|
|
Offline
