|
2016-07-06 07:55:22, szerda
|
| |
| |
Az örök megszenteltetés Krisztus vére által
A Zsidokhoz írt levél fő témája a megszentelődésnek ama nézőpontja, amelyet tökéletes megszentelődésnek nevezünk, vagy az Isten előtti helyzetünk nézőpontja is. A megszentelődés ebből a nézőpontból véve nem a Szentlélek munkája, hanem ez annak a csodálatos műnek az eredménye, amelyet Isten Fia végzett el, amikor feláldozta magát a golgotai kereszten, hogy ,,eltörölje a bűnt" (Zsid 9,26). Ennek az áldozatnak erejénél fogva a hívő ember egyszer s mindenkorra el van különítve Isten számára, lelkiismerete megtisztult, és ő maga tisztátalan bűnösből Isten szent imádójává vált, aki szüntelen kapcsolatban áll az Úr Jézus Krisztussal: ,,Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni" (Zsid 2,11). Az 1Korintus 1,30 szerint ,,a Krisztus Jézusban" vannak, akit nekünk Isten ,,bölcsességgé..., megszentelődéssé" tett. Isten kegyelmével megajándékozottak a szeretett Fiúban (Ef 1,6). Isten a hívőket Benne látja, és úgy tekint rájuk, mint a Fiára. ,,Ahogyan Ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban" (1Jn 4,17). Ez azonban nem felel meg gyakorlati állapotunknak. Soha még egyetlen hívő sem volt teljesen Krisztushoz hasonló. Még a legjobb és legmagasabb rendű tapasztalat sem ér fel a példaképhez. Helyzetünkre nézve azonban éppen olyanok vagyunk Isten előtt, ,,mint Ő".
Mindennek alapja az, hogy Jézus a vérét ontotta, hogy mi meg vagyunk hintve vérével. ,,Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népét tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett" (Zsid 13,12). Semmilyen más eszköz nem tudott volna minket bűneinktől megtisztítani és Isten számára elkülöníteni.
A levél fő gondolatát kiváltképpen a 8-10. fejezetek bontják ki. Ezek a két szövetséget hasonlítják össze egymással. Az Ószövetség olyasmit követelt az embertől, amit sohasem érhetett el- mégpedig a tökéletes engedelmességet, amelyre az ember soha nem volt képes. Az Újszövetség megígér nekünk minden áldást egy másvalaki műve által, és ebből a tudásból fakad a megkegyelmezett ember vágya az engedelmességre.
Az Ószövetségben földi szentély volt földi rendelésekkel, és velük testi rendelkezések voltak összekapcsolva, amelyek mégis azokat a dolgokat tükrözték vissza, amelyeknek még el kell jönniük -éppen azokat az áldásokat, amelyeknek élvezete most a mi kiváltságunk.
Azonban a szent sátorban Isten elkülönítette magát a bűnös embertől, és csak a szentek szentjében tartózkodott. Az ember innen ki volt zárva. Csak évenként egyszer ment be egy helyettes az emberért, a főpap, Istenhez, de sohasem vér nélkül. Minden nagy engesztelési napon ugyanazt a szertartást végezték el, és mégis a törvény szerint bemutatott valamennyi áldozat sem tudott eltörölni egyetlen bűnt sem, vagy ,,lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt" (9,9).
Meg kell állapítanunk, hogy a Zsidókhoz írt levélben a tökéletesség nem jellem vagy tapasztalat tökéletességét, hanem a lelkiismeret tökéletességét jelenti. Ez fölveti a kérdést, hogyan juthat a romlott lekiismeret, tisztátalan, bűnös ember megújult lelkiismerethez, amely nem vádolja többé, hanem lehetővé teszi, hogy akadálytalanul közelítsen Istenhez. Az áldozati állatok vére ezt nem volt képes elérni. A törvény cselekedetei sohasem képesek ilyen csodálatos áldást előhozni. Ezt bizonyította Izráel története, mert a folyamatos áldozatok sem voltak elegendőek a lelkiismeret megtisztítására. ,,Különben megszűnt volna az áldozatok bemutatása, hiszen akik áldoztak és egyszer megtisztultak, többé nem éreztek volna semmi bűntudatot" (10,2).
Milyen keveset foglalkoznak a megszentelődés tanítói olyan szavakkal, mint ,,egyszer megtisztultak" vagy ,,többé nem éreztek volna semmi bűntudatot". Mit is jelentenek ezek a kifejezések? Az a jelentőségük, kedves olvasóm, hogyha minden keresztyén ember helyesen értené őket, akkor megszabadulnának minden kérdésüktől, kételyüktől és félelmüktől.
Az ószövetségi áldozatok értéke nem volt elég nagy ahhoz, hogy kiegyenlítse a bűnöket. Miután ez tökéletesen bebizonyosodott, jött maga Krisztus, hogy cselekedje Isten akaratát, ahogyan az róla az Ószövetségben meg volt írva. Ennek az akaratnak megcselekvése számára azt jelentette, hogy önmagát a halálba adja, és hogy vérét ontsa a mi megmentésünk érdekében. ,,Az Ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra" (20,10). Ügyeljünk arra továbbá, hogy a mi megszenteltetésünk az Ő áldozatával áll vagy bukik. Mi hiszünk az Igének, és meg vagyunk igazulva: Itt nem létezik semmiféle növekedés, semmiféle előrehaladás, és egész bizonyosan semmilyen második áldás. Nagyszerű ténnyel állunk itt szemben, amely minden keresztyén emberre érvényes. S ennek a megszenteltetésnek örök jellege van, mivel a Főpap az Ő művét tökéletes módon vitte végbe, s ezt soha többé nem kell megismételni, ahogyan azt a következő igevers tanúsítja: ,,Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket" (10,14). Lehet-e ennél világosabb a szó vagy a beszéd? Aki még ezután is kételkedik, ezzel azt mutatja, hogy vagy nem akarja elfogadni ezt a meglepő igazságot, vagy fél rábízni magát.
Az egyetlen igaz áldozat egyszer s mindenkorra hatékonyan megtisztítja a lelkiismeretet, úgyhogy a hívő immár örülhet annak a bizonyosságnak, hogy Krisztus vérével való meghintetése által egyszer s mindenkorra megtisztult bűneiből és romlottságából. Így és csakis így tétetnek a megszenteltek örökre tökéletessé, mégpedig lelkiismeretünket tekintve.
Akiknek még mindig nehézségük van a ,,megtisztított lelkiismeret" kifejezéssel - amely jellemző a Zsidókhoz írt levélre -, azoknak segíteni szeretnék egy egyszerű illusztrációval. Valaki tartozik egy másik embernek egy bizonyos összegű pénzzel, s ez utóbbi újra meg újra felszólítja, hogy fizessen. Mivel emberünk fizetésképtelen, mert oktalanul eltékozolta saját vagyonát, és ezt hittelezője is tudja, ezért egyre kényelmetlenebbül érzi magát annak jelenlétében. Arra igyekszik, hogy hitelezőjét lehetőség szerint kerülje. Egész életét egyre inkább ez a törekvés határozza meg. Lelkiismerete nyugtalan és tisztátalan. Pontosan tudja, hogy el van adósodva ugyanakkor képtelen bármit is tenni ebben az ügyben. És akkor jön egy harmadik ember, aki az adós nevében kifizeti a hitelezőnek a tartozást. Azután átadja a szerencsétlennek a kiegyenlítésről szóló nyugtát. Vajon ezután is kerülni fogja ez utóbbi egykori hitelezőjét? Vajon továbbra is fél annak szemébe nézni? Semmiképpen, éspedig miért nem? Azért, mert most már ,,tökéletes" lett, jó híre helyre van állítva, és lelkiismerete ebben a dologban, amely idáig annyira nyugtalanította, megtisztult.
Éppen így tett eleget Jézus Krisztus műve Isten valamennyi jogos igényének a bűnössel szemben, és a hívő ember, aki most már eme műről szóló isteni tanúságtételre támaszkodik, megtisztult Krisztus vére által, és mindörökké ,,tökéletessé" tétetett.
A hívő ember most már ,,a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez" tért, és ,,hit által" megkapta ,,bűnei bocsánatát, és örökséget nyert azok között, akik megszenteltettek" (Csel 26,18)
De ha tovább olvassuk a fejezetet, találkozunk egy másik kifejezéssel, amely zavarba ejtheti azokat, akik még nem értették meg, mi a különbség a szóbeli vallástétel és birtoklás között. Hogy ezt világosan lássuk, a maga egészében kell szemlélnünk ezt az igeszakaszt. Ennek érdekében idézem az egészet, és a minket különösen érdeklő részletet ritkítottan hozom: ,,Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket. Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Mit gondoltok, mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja" (10,26-29).
Eddigi fejtegetéseink által láttuk, hogy aki Krisztus kereszten végzett egyetlen áldozata által megszenteltetett, mégpedig drága vére által, az örökre tökéletessé tétetett. Ebből az igeszakaszból azonban éppen olyan világos, hogy aki a szövetség vérét, amely által megszenteltetett, közönségesnek tartja, az mindörökre elvész. Hogy ne menjünk el figyelmetlenül ennek az igehelynek velünk szemben támasztott igénye mellett, foglalkoznunk kell a megszentelődéssel, mégpedig helyzetünket illetően. Izráel népe a maga teljes egészében Istentől és Isten számára elkülönített volt, kivált a páskabárány éjszakáján és később a pusztában. Ez azonban nem jelenti azt,
hogy Isten Lelke munkálkodott a szívükben. Kétségkívül azon a félelmetes éjszakán, amikor a pusztító angyal körbejárt és megölte a védtelen elsőszülötteket, sokan voltak a vérrel meghintett házakban olyanok, akik nem hittek igazán Istenben. Pedig a bárány vére által különleges áldást élveztek, olyan helyen voltak, ahol sok szent kiváltságában részesedtek. Ugyanezt mondhatjuk el azokról, akik a felhő alatt voltak, és átkeltek a Vörös-tengeren, és ezáltal Mózesre kereszteltettek meg. Mindezeknek ugyanaz volt a helyzetük, mindnyájan ugyanazokban a külső áldásokban részesedtek. A puszta azonban a próbatétel helye volt, és hamarosan megmutatta, ki az igazi hívő és ki nem.
A mostani időkben Istennek nincs olyan különleges népe, amellyel szövetségben van, és amelynek egyfajta közelsége van Őhozzá. De van olyan népe, amely minden nyelvből és népből megváltatott Isten Bárányának drága vérén. Mindazok, akik csak szóbeli vallástétellel tartoznak ebbe a közösségbe, azok csak külsőleg számítanak a vér által megvásároltak közé: ebben a tekintetben megszenteltettek a szövetség vére által. A vér keresztyénséget jelent, amelynek központi szándéka a Krisztus helyettes halála által való megmentetés hirdetése. Ezért egy ember számára a keresztyénségben való helyet foglalás ugyanazt jelenti, mint az izráeliták számára a vérrel meghintett házba való belépés. Mindazok a valódi hívők, akik megítélték magukat Isten színe előtt, és igazán bíznak az Ő kegyelmében, megmaradnak ebben a házban. Aki azonban kimegy, azt bizonyítja, hogy nem igazán hívő, és az ilyen ember többé nem talál más áldozatot bűneiért, mert valamennyi áldozat, amely csupán előkép volt, Krisztusban félretétetett. Ezek azok, akikről János apostol olyan komolyan beszél: ,,Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók" (1Jn 2,19). Helyzetüknél fogva megszenteltek voltak, mivel azonban kezdettől fogva hiányzott belőlük a hit, ismét kimentek, a kegyelem Lelke ellenére, és közönségesnek tartották a szövetség vérét, amely által megszenteltettek. Az ilyenek szándékosan vétkeznek, nem abban az értelemben, hogy hitük megerőtelenedik, hanem mint olyanok, akik Istent valóban megtagadják, a keresztyénségtől elszakadnak, miután már megismerték annak az emberekhez szóló csodálatos üzenetét.
Azonban akiknél más a helyzet, akiknek valóban békességük van Krisztusban, azoknál a helyzetükre vonatkoztatva a megszentelődést már semmi sem sértheti meg, mert mindkettő, az, aki megszentel és a megszenteltek - ahogyan láttuk - feloldhatatlan kötelék által kapcsolódtak össze. Krisztus maga lett számukra bölcsességgé, mégpedig háromféleképpen: Ő lett igazságuk, megszentelődésük és megváltásuk.
Ez a szentség! Ez a megtámadhatatlan igazság! Ez az elfogadás Istennél. ,,Ti benne vagytok beteljesedve" (Kol 2,10), bár naponta meg kell aláznunk magunkat, mivel olyan sokszor vétkezünk. Nem a gyakorlati megszentelődésem miatt, van helyem a világosságban a szentek között. Hanem amiatt a dicsőséges tény miatt, hogy Krisztus meghalt értem, és megvásárolt Isten számára. Vére megtisztított engem minden bűntől, és most már életem van Őbenne, új életem, amelyet soha többé semmivel nem lehet vádolni Isten előtt. Őbenne vagyok ami igaz. Ő az én megszentelődésem, és képvisel engem Isten előtt, ugyanúgy, ahogyan egykor a főpap is a süvegén viselte bevésve e szavakat: ,,Szentség az Úrnak", vállán és szíve fölött pedig Izráel tizenkét törzsének nevét hordozta. Mindnyájukat képviselte a szentek szentjében. Mint Krisztus előképe, ő volt a megszentelődés Izráel népe számára. Ahogyan Isten őt elfogadta, úgy fogadta el egész Izráelt. A főpapban nézte a népet.
Azt pedig, hogy hasonló átadott és elkülönített életet kell élnünk, egyetlen, a Szentlélek által vezetett hívő sem fogja vitatni egy pillanatig sem, ahogyan ezt a következőkben látni fogjuk.
(folytatjuk)
H. A. Ironside |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Megszentelődés |
|
|
|
Címkék: megszenteltettek, lelkiismeretében, megszabadulnának, megszenteltetett, megszentelődésük, megtámadhatatlan, megszentelődésem, keresztyénségtől, keresztyénségben, megszentelődéssé, szerencsétlennek, lelkiismerethez, elsőszülötteket, megszenteltetés, nyugtalanította, megtisztítására, fizetésképtelen, kiegyenlítésről, engedelmességre, megkegyelmezett, megerőtelenedik, megszentelődést, háromféleképpen, keresztyénséget, kereszteltettek, engedelmességet, illusztrációval, ellenszegülőket, bebizonyosodott, megszentelteket, szolgálattevőt, tökéletességét, akadálytalanul, tanúságtételre, fejtegetéseink, bizonyosságnak, örök megszenteltetés, megszentelődés ebből, nézőpontból véve, csodálatos műnek, golgotai kereszten, áldozatnak erejénél, hívő ember, megszenteltek mind, szeretett Fiúban, hívőket Benne, vérét ontotta, népét tulajdon, kapun kívül, tökéletes engedelmességet, ember soha, másvalaki műve, Isten Fia, Jézus Krisztussal, Krisztus Jézusban”, Ahogyan, Ezért Jézus, Jézus Krisztus, Isten Fiát, Isten Lelke, Isten Bárányának, Mint Krisztus, Ahogyan Isten,
|
|
Offline
