|
2017-01-30 12:16:47, hétfő
|
| |
| |
Néhány csepp víz
Nem sokkal azelőtt, hogy Yong elment a Rókához és eljárta a Tündértáncot, a Róka meglátogatta Yongot a munkahelyén és azt mondta neki:
- Szeretném megmutatni neked a tengert északon.
- Jó - felelte Yong, mint mindig, s a Rókának nem is kellett több, mert tudta, hogy ebben a rövid szóban benne van minden: Yong egyetértése, öröme, vágya, kéznyújtása a Róka felé: "Menjünk!".
A Róka tudta, hogy Yong szereti a tengert. Egyszer - még a Mese előtt - beszélgettek erről. A Róka elmondta Yongnak, hogy a tengerek az élet ősforrásai, beszélt a végtelenről, a sós-illatú szabadságról, a zöld habokról, a szélről, amely mindig a tenger felől fúj és távoli világok üzenetét hozza magával, és mesélt a nagy viharokról is. Yong komolyan hallgatta s a végén csak annyit mondott: "Igen. A tenger... az minden." Akkor egy pillanatra kinyílt Yong lelke, a Róka végigszáguldott ezer nemzedéken, látta Yong őseit, akik mindig tengerek partján éltek. Néha úgy nevezték őket: "A parti nép", máskor pedig csak "A halászok". Látta a hajlongó hátakat, az erős férfiakat és a még erősebb asszonyokat. Szemekbe nézett, amelyek többet láttak a világból, mint a közönséges földi ember szemei. És látta Yongot ezer formában, mégis egyként, ugyan olyannak, mint azt a valóságos Yongot, aki ott ült vele szemben azon a régi estén.
* * *
Ameddig lehetett, vonattal mentek, majd szekérrel, könnyű szalmával, élelemnek a lovak számára és meleg ágyként, ha elfáradnak a több napos úton. Egymás mellett ültek a bakon, ritkán szóltak, mert nem kellett szólniuk. Válluk néha egymáshoz ért, szemük találkozott és mosolyogtak, mert jó volt az érintés. A föld, az elmaradó mezők, a fák és virágok illata elkeveredett a lovak nehéz szagával és az együttlét édes illatával borította be őket. A lovak egyenletes járása néha elringatta Yongot, feje a Róka vállán pihent, a Róka védelmezőn átfogta Yong derekát, és nem lehetett tudni, hogy a lemenő nap fényétől, az út porától, vagy valami mástól csillant meg néha egy-egy könnycsepp a férfi szemében. Éjszakára szalmaágy várta őket, ha faluba értek, vendégfogadó kemény ágyai, szalmazsákkal, emberszagú pokrócokkal. Amikor a Róka érezte úgy, hogy aludhatna, hátravonult a szalmába, s Yong vette át a gyeplőt. A lovaknak azt mondta: "Szépen menjetek!", s azok elkerültek minden gödröt, követ és akadályt, ami megzavarhatta volna a Róka álmát. Yong néha hátranézett az alvó Rókára, szemével betakarta, elűzte a nyugtalanságot lelkéből. Ekkor a Róka elmosolyodott és egyenletes lélegzettel aludt tovább. Minden ébredés után elmondta Yongnak, hogy milyen szépet álmodott, mire Yong csak ennyit mondott: "Tudom." A Róka nem firtatta tovább, boldog volt, mert Yong mellette volt, s a boldog ember nem foglalkozik a részletekkel.
Az út lassan elfogyott a szekér alatt, feltűntek Porto-Villa egyszerű faházai, a pusztaság hirtelen faluvá változott. Megérkeztek. A Róka megállította a lovakat a fogadó előtt, és azt mondta Yongnak:
- Megérkeztünk, kedves. Most pihenjünk, s holnap lemegyünk a partra.
- Jó - felelte Yong, és a Rókára mosolygott, mert jó volt azt felelni a Rókának, hogy "Jó".
Másnap korán keltek, amikor még aludt a falu. A nap már fent volt, és a Róka megfogta Yong kezét, hogy segítse a göröngyös földúton, s hogy Yong érezze, itt van vele, és készen áll felemelni őt, ha lelke megbicsaklana és a test erőtlennek bizonyulna.
Az út enyhén lejtett a part felé, majd, amikor az utolsó házak elmaradtak mellettük, elfogyott a föld is, átvette helyét a parti homok, először keveredve a sárgás-agyagos földdel, majd egyre fehérebben ragyogva, egészen a vízig. A tenger zúgása egyre erősödött, s egyre jobban kivehetők voltak azok az egymásra dobált kisebb-nagyobb sziklák is, amelyeken az üveg-zöld hullámok újra és újra kitöltötték mérgüket.
A homok-föld határán megálltak, elengedték egymás kezét s nézték a tengert, hallgatták a néha szelíd, néha dörgő hangokat. Komorak voltak, mert emlékeztek. Majd levették a cipőiket, mezítláb mentek tovább. A hófehér homok melegítette a lábukat, cirógatta Yong ujjait. Közel a sziklákhoz a homok vizes volt, hűvös és kemény, a dagály nemrég húzódott vissza, vízinövényeket, kagylókat, csigaházakat hagyva maga után.
Közvetlenül a hullámok előtt újra megálltak, nézték a napfény játékát a vízen, a sirályokat, és néha - lopva - egymást. Mindketten komorak voltak, mert most is emlékeztek. Yong messze járt, túl a hullámokon, mintha meg akarna idézni valakit, aki ott van, az óceán másik oldalán. Kezei néha apró mozdulatokat tettek a végtelen felé, ajkai szólásra nyíltak, de ha voltak is szavak, elnyelte őket a sziklákon megtörő hullámok moraja. A Róka tudta, hol jár most Yong, mert arról is beszéltek egyszer, hogy amikor Yong eljött az országából, valakit otthagyott, s most azt szeretné elérni.
A Róka közelebb ment a vízhez, lehajolt, felmarkolt egy keveset belőle és azt mondta Yongnak:
- Nézd kedves ezt a néhány csepp vizet. Most visszadobom a tengerbe, s lásd, a cseppek, amelyek a kezemben voltak, vándorútra indulnak és valahol az óceán túlvégén elérik a partot. Ott talán valaki megérinti őket és lehet, hogy megérzi: ez nem közönséges víz, hanem olyan, amit küldtek. S akkor elgondolkodik, hogy vajon ki küldhette, hol van most, mire gondol, mit csinál. - A Róka széles mozdulattal eldobta a marék vizet. A víz egy része visszahullt a tengerbe és elkezdte vándorútját, más része pedig felszállt a levegőbe, feloldódott a nap-fényben és elindult ugyan arra, oda, ahol várják.
Yong szemével követte a Róka mozdulatait, majd lassan elindult a víz felé. Amikor a Róka mellé ért, lehajolt, ő is kezébe vett egy kis vizet. Keze aprót mozdult, üzenni annak, aki ott maradt, de a mozdulat félúton megállt. Yong kicsit tartotta kezében, mint egy kis tálban, a vizet, majd a Róka felé fordult. Szabad kezével megfogta a Róka balját, felemelte, tálat formált belőle, beleöntötte a vizet, majd összezárta a Róka tenyerét. A víz egy része a Róka ujjai között lecsurgott a homokra, de valamennyi maradt a Róka markában is. Yong elengedte a Róka kezét, egy pillanatra elnézett a távolba, majd lassan ráemelte a tekintetét. A Róka visszanézett rá és megértett mindent. Megértette, hogy Yong eltemetett valakit, aki bár messze van, de fontos volt neki. Elbúcsúzott tőle, mert egyszer mindent le kell zárni, és újat kell kezdeni azzal, aki itt van, aki élő, akit szeret és aki őt is szereti.
A Rókát megrendítette ez a vallomás. Nem mozdult, csak nézte Yongot, mert tudta, most Yongnak erőre, nagyon sok erőre van szüksége, amit tőle kell megkapnia.
Yong leengedte a kezét, egy könnycsepp jelent meg szemében, majd még egy és egyre több. Némán peregtek le szép arcán a gyöngyszemek, elvegyülve a tenger ős-vizével, amely könnyeivel volt egy. Yong a Rókához lépett, fejét a mellére hajtotta, szorosan hozzá simult, úgy sírta el bánatát annak, aki itt volt, aki élt, akit szeretett. A Róka átölelte, erősen magához szorította, mert most a nyers erő, a szelíd durvaság, az erős védelem, a féltés kellett Yongnak. Így álltak ott, talán csak percekig, talán órákig. Az idő megszűnt számukra, a tenger egyenletes mormolása elmosott minden földi történést, s ebben Yong háborgó lelke lassan megnyugodott.
Amikor elfogytak a könnyek, Yong kibontakozott a Róka karjainak szorításából, ráemelte tekintetét és mosolygott. A Róka visszamosolygott rá, megfogták egymás kezét, visszamentek a fogadóba, teát ittak és másnap visszaindultak a városba.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
Címkék: visszamosolygott, végigszáguldott, visszaindultak, vízinövényeket, nyugtalanságot, megbicsaklana, megzavarhatta, megrendítette, szalmazsákkal, kibontakozott, elmosolyodott, elgondolkodik, elkeveredett, gyöngyszemek, mozdulatokat, vendégfogadó, visszanézett, beszélgettek, csigaházakat, megérkeztünk, szabadságról, tündértáncot, részletekkel, szorításából, visszamentek, meglátogatta, megnyugodott, megállította, lélegzettel, kéznyújtása, visszadobom, mosolyogtak, visszahullt, mozdulattal, pokrócokkal, közvetlenül, tengert északon, rövid szóban, élet ősforrásai, sós-illatú szabadságról, zöld habokról, tenger felől, nagy viharokról, végén csak, pillanatra kinyílt, parti nép”, hajlongó hátakat, erős férfiakat, közönséges földi, valóságos Yongot, régi estén, lovak számára,
|
|
Offline
